Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-04 / 103. szám

2 Kelet-Magyarország 1989. május 4. Egymásra utalva A második világhá­ború óta sosem volt még olyan feszült a viszony Magyarország és Románia között, mint nap­jainkban. Ma már a felelős magyar vezetők is nyíltan beszélnek arról, hogy kele­ti szomszédunkban lépten- nyomon megsértik az em­berek jogait, különösen ke­serves a sorsa a nemzeti­ségieknek. Ezrek és ezrek menekülnek át hozzánk, itt remélvén megkapni azokat a jogokat, melyek minde­nütt meg kellene, hogy il­lessék őket. Nem újkeletű, sajnos, e feszültség a két ország kap­csolatában, mentségünkre legyen mondva, most a mi házunk elejét aligha érheti egyetlen szó is. Nem újke- letűek, mondom, a sokszor tragédiákba torkolló nézet- eltérések, ám a két nép igaz fiai mindig a kézfogásra hívták fel a figyelmet. „Mondjátok meg a ma­gyaroknak, székelyeknek és szászoknak, akikkel egy ha­zát lakunk, hogy testvére­inkként szeretjük őket. Mondjátok nekik szavak­kal, és bizonyítsátok tettek­kel, hogy szeretjük őket, de úgy helyénvaló, hogy ők is szeressenek bennünket, és érdemeljék meg a szerete- tünket irántuk”. Az idézet Áron Pumnul 1848-as fel­hívásából való. s arra fi­gyelmeztetnek mindenkit, a határon innen és túl. hogy egymásra vagyunk utalva, a két nemzet boldogulása nem történhet a másik ká­rára. Ez a felismerés vezérelte azokat a pécsieket is. akik az idei húsvétkor megala­kították a magyar—román baráti kört, s kérnek min­den józanul gondolkodó em­bert, csatlakozzanak hozzá­juk. Sokakkal együtt azt vallják, a Trianon óta el­telt hetven esztendő meg­megújuló viszályai után, s a mostani súlyos válság lát­tán nem halogatható to­vább a magyar és román nép történelmi megbékélé­se, hasonlóan más népek­hez, melyek évszázadokon át gyűlölték-gyilkolták egymást, melyek mára fel­ismerték annak értelmetlen­ségét, embertelenségét. Szükség volt e magyaror­szági lépésre akkor is, hogy tudjuk, odaát jó ideig aligha követi hasonló gesz­tus. Ne a román népet okol­juk ezért! A határon túl, a közeli Avas-hegységben élt vala­mikor egy különps szokás. E kevert nációjú vidéken majd mindegyik magyar családnak volt egy román „pretyinje”. A kifejezés af­féle komaságot takar, de a két család jóval többet ér­tett alatta. Amolyan örökös barátsági szerződést jelen­tett, s egy életre szólt. A pretyin családtagnak szá­mított és semmiféle ese­mények nem szakíthatták el azokat a szálakat. Se a csendőrvilág, se a vasgár­dista terror. Nem tudom, él-e még az Avas völgyeiben az apáról fiúra szálló „pretyinség”. Reménykedjünk benne. Mert sosem volt rá talán oly nagy szükség, mint ép­pen napjainkban. Balogh Géza A népzene iga­zi szolgálatát jelentette a Ka­lamajka együt­tes megyei kör­útja a Filhar­mónia hang­versenysoro­zatában — a jó népzenét a fia­talok is szíve­sen hallgatják. (Képünk Fe­hérgyarmaton készült) Széthúzó lépcsőházak Tetőszigetelés, gondokkal Az információ hiánya, a tájékoztatás elmaradása, ugyanakkor egy-egy tény, adat téves elhallása a legtöbb esetben félreértések sorozatát indítja el. A napokban Nyíregyházá­ról, az Ungvár sétány 33. szám alatti házból hívta fel szerkesztőségünket az egyik olvasónk, aki arról panasz­kodott, hogy a tetőbeázások miatt a Lakszöv a tizedik emeletre tetőteret akar épí­teni, s a munkások már hordják is fel az anyagot. Az épületben sok kispénzű nyug­díjas él, s attól félnek, hogy a felmerülő költséget nekik kell majd megfizetni; Anyagiak miatt A helyszínen a lakók el­mondták, hogy a beázás az egész háztömböt, az Ungvár sétány 29—31—33—35. sz. alatti lépcsőházakat érinti. — Mi úgy hallottuk, hogy Május elsején Nyíregyházán Nem robbantott a Pokolgép A májusi eső aranyat ér. Ez a közmondás reméljük, az idén is megállja a helyét a mezőgazdaságra, de aligha hiszem, hogy bárkit is vi­gasztal a Pokolgép együttes rajongói közül az elmaradt május elsejei ifi parki kon­certtel kapcsolatban. Vigasz­talásul közreadjuk azt a be­szélgetést, amelyet Kalapács Józseffel, az együttes éneke­sével készítettünk. — Nagyon sajnálom, Nyíregyházán mindig pe- chünk van — kezdte bosszú­san. Eddig hatszor volturtk itt, de abból ötször esett az eső. Egyébként mi zenészek szívesen játszanánk, de a technikusok nem vállalják a felelősséget. — Az utóbbi időben feltű­nően keveset hallani rólatok. Miért? — Most jöttünk haza Hol­landiából és Belgiumból egy rövidebb lélegzetvételű tur­néról, ami egy korábbi meg­hívás folytatása volt. Nyolc nap alatt ötször léptünk fel. Mindenütt várakozáson felül kedvezően fogadtak. A leg­nagyobb sikerünket Amers- foortban könyvelhettük el. Itt a közönség már a rigmust is tudta: „Az a szép, akinek a Pokolgép”, őszre szó van egy kinti rádió- és televíziófelvé­telről is. — Szerintem ez a turné nem magyarázat arra, miért tüntetek el a hazánkban meg­jelenő sokféle heavy metál és popmagazinokból? — Rólunk csak akkor ír­nak, ha történik valami. Il­letve még akkor sem, mert a tavalyi fergeteges ötéves ju­bileumi metál koncertünkről egy sor sem jelent meg se­hol. Még a kifejezetten metál újságok sem adnak hírt dol­gainkról, pedig a Metalika Hungarikát a menedzserünk alapította meg. — Hogyan fogadta a kö­zönség a nemrégiben megje­lent nagylemezeteket? — Fantasztikusan. Hat hét alatt 45 ezer fogyott el belő­le, amivel a lemezeladási-lista élére kerültünk. Ha így ve­szik a gyerekek továbbra is a lemezt, akkor megérjük azt, amit Magyarországon metál banda még nem ^ aranyle- mezesek leszünk. Ennél töb­bet nem kívánhatunk, hi­szen egy Zoltán Erikát nem könnyű felülmúlni.. — Itt Nyíregyházán az a vád érte az együttest, hogy nektek van a legvadabb tá­borotok. Ami igaz, az igaz: a bőrruhás, fémszegecses sze­relésük nem valami bizalom- gerjesztő ... — Ez tévhit. A mi közön­ségünk semmivel sem va­dabb, mint a másoké. A kül­sőségeik miatt sütik ezt rá­juk. Nem hiszem, hogy a Po­kolgép-koncerteken több a balhé, mint másutt. Én lát­tam például a tavalyi pop­meccs gálát a kertészeti egye­temen, ahol összeverekedtek a srácok, hogy ki a jó: az Első Emelet, az R-GO, vagy a Step? Erről persze nem írt senki, pedig mentő is volt kint, több gyereket — lányt is — vérző fejjel vittek el. A közönségünk jelentős ré­sze a társadalom perifériáján él, amiről nem ők tehetnek. Ettől még ők jó srácok, vagy lányok. A nehéz körülmé­nyeik miatt csapódtak hoz­zánk. Mégis nagyon sok jó értéket tudnak magukénak, amik például az apuka, vagy az anyuka kedvenceiből hi­ányzik. — Ügy tudom, június 16- án játszuk le a mai bulit, de nagyon reméljük, akkor nem lesz eső. Jó lenne azonban biztos, ami biztos alapon elő­re lefedni a színpadot, mert mi bírjuk ugyan az esőt, de a technika nem. (száraz) lakásokat akarnak a 10. eme­letre építeni, s ehhez a tűz­oltóságtól már meg is jött az elvi engedély — fogadott Ka- lenda Mihály, a 33-as számú lépcsőház bizalmija. — A két szélső lépcsőház javasol­ta, hogy kérjünk árajánlatot a tetőtérbeépítéshez, azon­ban mi az anyagiak miatt csak a tető szigetelését vál­laljuk, a tetőteret nem. A 31 —33. számú lépcsőház meg is rendelte a Taurus-fóliát, amely szükséges a szigete­léshez, ezt vitték fel a mun­kások a tetőre. Patt­helyzetben Mind a négy lépcsőház ön­álló elszámolással rendelke­zik, külön-külön tartják meg a lakógyűlést, azonban a te­tőt egységesen végig szige­telni kellene. — Épp ezért érezzük ma­gunkat patthelyzetben — kapcsolódott be a beszélge­tésbe özv. Bállá Gézáné, a 35. sz. lépcsőház bizalmi el­nöke. — Az anyagot már ide- hordták, tehát fölöttünk is szigetelni fognak, de addig nem egyezünk bele, amíg nem kapunk árajánlatot. Sze­retnénk tudni előre, hogy milyen kiadások várhatók. Kényszerhelyzet elé állítot­tak bennünket azzal, hogy minden értesítés nélkül fel­vitték a fóliát. — Mikor látunk két Nyíregyházán? bennete­Búgott és suhogott Valón mit akartak az álarcosok? Szinte egy kommandó ügyességével, fegyelmezett­ségével bíró társasággal gyűlt meg a baja a Titász Erőmű dolgozóinak. — Április 25-én este, 10 óra előtt az éjszakai szol­gálatot vettem át — mondja F. László vezető gépész. — Közben Tibi, a kollégám szólt, hogy az udvaron, a hő­központ mellett több olyan ember áll, akiket még sosem látott. — Gondoltuk, megnézzük, kik ők, és mit akarnak? — folytatja F. László. — öt 16 —18 év körüli fiatalember tartózkodott ott. Két srác fe­jén szövetszerű álarc, a má­sik háromnak a száján, vagy az áliára csúszva háromszö­gű kendő volt. Tehát a három erőműal­kalmazott odament. F. László megkérdezte tőlük: mit akar­tok itt, fiúk? Válasz helyett egyikük egy kábeldarabbal, vagy láncos bottal nyakon ütötte. Ezután az öt fiú vil­lámgyorsan, begyakorlot- tan félkört alakított, s véde­kező állásba helyezkedett, pedig az erőmű dolgozói nem támadtak rájuk. A furcsa „vendégek” kezeiben boksze­reket. láncos botokat és tőr­kést láttak. — Tűzés! — szólalt meg az egyik. Erre három fiú akrobatikus ügyességgel ki­ugrott a kerítésen, közben ketten fedezték őket. Néhány másodperc múlva már a kint lévők közül ketten a ke­rítéspárkányról segítették a még bent tartózkodó társaik menekülését. Mindez fantasz­tikusan szervezetten — mint a filmeken látott kommandó­akciókban — zajlott. — Legalább az egyiket el akartuk fogni — szól F. László —, de nem sikerűit, mert a kábellel, vagy láncos bottal csapkodott a levegő­ben. A szerszámuk félelme­tesen búgott, suhogott. Mi­után valamennyien a keríté­sen kívülre kerültek, a Ti- szavasvári úti felüljáró felé elszaladtak. Az erőmű dolgo­zói értesítették a rendőrsé­get. — Fogalmuk sincs arról, mit akartak? — Nincs — válaszolja Or­bán Sándor, az erőmű biz­tonságtechnikai vezetője. — Innen pénzt lehetetlen elvin­ni. Esetleg az udvarunkon át máshová igyekeztek, vagy valakit meg akartak verni? Vagy játékból, netán vagány- ságból tették, amit tettek? Nem tudni... Mint hallottuk, szerve­zett, ügyes fiatalok voltak. De kár, hogy a tehetségüket nem hasznos dolgokra áldoz­zák. (cselényi) Mikor Makara Zoltánnak, a Lakszöv részlegvezetőjé­nek a tetőtérbeépítést em­lítettem, a fejét rázta, s cso­dálkozott. Tévhit a tetőtér — Nem tudom, a lakók ki­től hallották, hogy a házuk­ra tetőteret építünk. Szövet­kezetünk természetesen fog­lalkozik a tetőtérbeépítés gondolatával, de ezt nem a magas házakon, hanem a négyszintes épületeken való­sítaná meg. Ha esetleg ez utóbbiakon beválna a tech­nológia, akkor talán egy ké­sőbbi program keretében sor­ra kerülhetnek a magas há­zak, de az még nagyon mesz- sze van. A tízemeletes házak tetején tűzfolyosórendszer van, azt pedig nem lehet csak úgy lezárni. Egyébként a lépcsőházak tavaly lakógyű­lésen döntöttek úgy, hogy kérik a tető szigetelését. A 29—31—33. sz. lépcsőházban ezt meg is kezdtük, az utolsó lépcsőházzal egyelőre vá­runk, számukra az 1989-es árajánlatot most készítjük. A 35. sz. lépcsőház teteje is épp olyan rossz, mint a többi, ezért műszakilag felelőtlen­ség lenne, ha nem kérnék a szigetelését. S inkább még most csináljuk meg együtt a többivel, mert lehet, hogy jö­vőre drágább lesz. (mml) GYERMEKINTÉZMÉNYE­KET SEGÍTŐ és védő egye­sület, ligla létrehozását kez­deményezi a Pedagógusok Szákszervezetének Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottsága. Elképzelésük szerint a szer­vezetnek bárki, diák és fel­nőtt egyaránt tagja lehet. Tagdíjat nem terveznek, de minden hasznos tevékeny­ségre számítanak, és azt ja­vasolják, hogy céljainak el­érésében pénzzel is lehessen támogatni az egyesületet. Ezt az összeget is természetesen a gyermekek érdekében hasz­nálná fel az egyesület. A szervezet iránt érdeklődők véleményét, javaslatait vár­ja a pedagógus szakszerve­zet. ÖTLETEK LÁPOKBÓL alapítvány szeged közoktatásáért A szegedi általános iskolák igazgatói kimódolták, hogy mi­vel a bajok egyik fő oka a jó­ra törekvő pedagógusok „moz­gásszabadságának” korlátozott­sága, mivel az alkotókedv ki­bontásának sokféle a gátja, ki­fejezetten fejlesztési célokra ala­pítványt hoznak létre. Nem az állami költségvetés kötelességmulasztásait kívánják „fedezni”, nem az iskola alap­funkcióira is kevés állami pén­zeket kipótolni, hanem a kor­szerű oktatáshoz elengedhetetlen, a gyerekek érdekéért való ötle­tekhez, kísérletekhez, kutatások­hoz szeretnének anyagi eszközö­ket. Olyasmi, iskolákban! elvég­zendő munkához, amit bár a költségvetésnek kellene finan­szíroznia. az „azt mondja”, hogy nem tudja finanszírozni. Pél­dául: idegen nyelvek oktatását, számítástechnikai informatikai képzést. esztétikai készségek fejlesztését, vagy akár az eszmé­letlen mennyiségű tanóra racio­nális csökkentését. Az alapítvány ötletgazdái ab­ban bíznak, hogy a szegedi is­kolák fejlesztésére való alapít­vány gondolatát mindenki támo­gatja, s „beszáll”, aki a pénzét úgy képes beosztani, hogy rang­sort, fontosági sorrendet állít, s eldönti: ennél aligha létezik ér- telmesebb-fontosabb „kiadás”. Nagyvállalatoktól a magánszemé­lyekig mindenkit fölhívnak az alapítványtevők: csatlakozza­nak! Egyelőre öt szegedi általá­nos iskola fogott össze, jelké­pes összeggel. SZÁMÍTÓGÉP A RENDELŐBEN A Hajdú-Bihar megyei Nagy­hegyesen a körzeti rendelő egyik sarkában egy Commodore 64-es számítógép áll. a hozzá tartozó lemezmeghajtóval, monitorral és kiíróval. Mit tud ez a rendszer, amelyről úgy vélik, a következő évezredet idézi? A mágnesleme­zekre vitt adatok — a nagyhe- gyesiek személyi adatai, eddigi betegségei, szociális körülmé­nyek. lelki alkatuk stb. — alap­ján automatikusan „megmond­ja”, hogy a nemzetközi irányel­vek szerint melyik gondozottnál mikor, milyen vizsgálatok esedé­kesek. Hogyan tehet például egy cukorbeteg, magas vérnyomásos és gyomorpanaszoktól szenvedő páciensnél a szükséges vizsgála­tokat úgy elvégezni, hogy az il­lető a legkevesebbszer utazzon be Hajdúszoboszlóra? A gép heti és napi munkaterveket készít, így gyors, megbízható képet kap­nak az orvosok a megelőzéssel kapcsolatos teendőkről is. Ké­szíthetők továbbá a számítógép segítségével különböző demográ­fiai és betegséggyakorisági elem­zések. Tavaly továbbfejlesztették a számítógépe» rendszert, audio­vizuális oktatórendszerrel. A világ legkisebb trldemjét (háromüléses kerékpárját) mutatták be áprilisban Zü­richben, miután megtörtént a Guiness-féle Rekordok Könyvébe kerüléshez szüksé­ges bizottsági vizsgálat. 36 centiméter hosszú, 250 kilo­grammot bír el. M/jra itt a ki- tj esi, sze­rény, vil­lámröptű fecs­kemadár, mint áp­rilis végén, május elején mindig, Ettől kezdve lehet nyárbimbózásra számítani. Kis országunk apró falvainak, ta­nyáinak gyerek- hada régen ekkor rúgta le a nyűg­nek érzett lábbelit s élte végig a nya­rat mezítláb. Aki­nek oka volt rá, süldő-eladó lá­nyok pedig, arcu­kat dörzsölve, te­kintetüket a rö­pülő fecskére sze­gezve suiogták: „Fecskét látok, szépiát mosok / kecskét látok, szépiát mosok ...” Üjra építették, csinosítgatták fész­keiket a fürge kis madarak. A kisebb testű molnár­fecskék a torná- cos házak hátsó oldalánál, a kiálló gerendavégek mel­lé, falra rakták sárfészkeiket; a villásfarkúak a nyáron gyakran nyitott ajtajú is­tállókba fészkel­tek. S nekünk, gyerekeknek ke­ményen tiltva volt szüléink által, a fecskefészkek bán­talmazása. Apám azt mondta, véres tejet fog adni a tehénkénk, ha hozzá merünk nyúlni az aprócs­ka sárfészekhez. Ez mindentől erő­sebb fenyegetett­ség volt. (Persze babona húzódott mögötte, mint a szeplőmosásnál.) Élhettek is ná­lunk mindenkor zavartalanul a jó nyarat jelentő kedves madarak. Nem tudom, ma hol, hogyan fész­kelnek az ártatlan jószágok. (asztalos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom