Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
16 Kelet-Magyarország 1989. május 20. Négyesfogathajtó TOT Kapa Bozsik nyerte a díj hajtást Ma a maratonversenyt tartják Máriapócson Máriapócson pénteken elkezdődött a TOT Kupa országos négyesfogathajtó verseny, amelynek évek óta gondos házigazdája a helyi Rákóczi Mgtsz. A nyitónap műsorában a dfjhajtás szerepelt. — Az idei évtől már új programot mutatnak be a versenyzők — mondta Abonyi Imre, az 1971. évi négyesfogathajtó Európa-bajnok —, aki a lelátóról figyelte az eseményeket. — A nemzetközi szövetség által bevezetett újítás nemigen nyerte el a mieink tetszését. — Miben más ez a program? — Abban, hogy „nyúzza” a lovakat, közben pedig hiányzik a lendület, ami látványossá tenné a dfjhajtást. A délutáni programban a 40X100 méteres kijelölt négyszögben 9 fogat mutatta be gyakorlatát. A derék négylábúak valósággal keringőztek a zöld gyepszőnyegen. A fogatoknak pontosan megszabott útvonalon kellett kígyózni, íveket, köröket hajtani. mind a négy lónak mozdulatlanul állná, egyszerre megindulni, hátralépni. Amikor az utolsónak indult Krizsán is óéiba ért, kiderült, hogy ezen a napon Bozsik négyese nyújtotta a legjobb telj esitményt. — Bárdos hol van? — ezt már Váczi Ernő szövetségi kapitánytól kérdeztük, aki láthatóan gondterhelt volt, a világbajnok távolmaradását illetően. — Bárdosnak munkajogi gondjai vannak, ezért nem jöhetett el a versenyre. Ráadásul fogata sincs, a korábbi munkahelye a lovakat is eladta. S mivel belföldön nem találtunk számára megfelelő szponzort, a Coca-Cola cég támogatása került előtérbe. A szerződés realizálása azonban késik, reménykedünk, hogy mégis megvalósul a terv. Bárdos ott lesz a jövő évi stockholmi világbajnokságon. Az első nap után még nem dőlt el semmi. A szombati maraton- hajtás azt ígéri, hogy szétrázó- dlk a mezőny, a homokos talaj piegnehezíti a lovak és a versenyzők dolgát. A tizenharmadika átka Labda helyett tankönyv V arga Attila számára befejeződött a tavaszi szezon. Sajnos, hiszen a Tiszavasvári Lombik NB III-as labdarúgócsapatának kapusa sérülés miatt kénytelen szurkolóként izgulni a hátralévő mérkőzéseken. Pedig ő megérezte, hiszen eddig gyakran hozott balszerencsét számára a tizenharmadika. A legutóbbi fordulóban együttese már szombaton, május 13-án játszott Rákóczifalván. Az első félidő utolsó percében egy szép „csomagot” kapott a combjára. ám a hátralévő rövidke időt még kibírta. A szünetben úgy ahogy rendbe hozták — pech- jére. A második játékrész elején egy hazai szabadrúgás után vetődés közben egy rossz mozdulat miatt kiugrott a helyéről a jobb válla. Olyannyira, hogy a szolnoki kórházba kellett szállítani, és altatás alatt tették helyére az ízületet. Most felkötött karral, kényszerpihenőjét tölti, mert ebben a szezonban már nem játszhat. Némi gyógyírt jelenthet számára, hogy többet tanulhat, hiszen első éves levelezős a műegyetemen, és most éppen vizsgaidő- szak van. (mánk A verseny ünnepélyes megnyitóját — a hagyományoknak megfelelően — a máriapócsi Templom téren tartották pénteken este, ezt követően lovasfelvonulás és kultúrműsor szórakoztatta a közönséget. Ma délelőtt az izgalmasnak ígérkező maratonver- senyre kerül sor Máriapócson és környékén. TOT KUPA DlJHAJTAS VÉG- EREDMÉNV: 1. Bozsik József (Tápiószentmárton) 35 hibapont. 2. Juhász László (Kiskunfélegyháza) 40, 3. Finta Gábor (Hortobágy) 42, 4. Bálint Mihály (Kiskunfélegyháza) 45, 5. Krizsán Sándor (Mezőhegyes) 50. 6. Lis- kány András (Máriapócs) 59. Kovács György Ma: Barnevál Kupa Kézilabda Pénteken Debrecenben kezdetét vette a háromnapos Barnevál Kupa nemzetközi férfi kézilabda- torna. Ma délután a mezőny átköltözik Nyíregyházára, hiszen a Bujtosi Szabadidő Csarnok is a rendezők között van. A magyar együttes a jövő évi világbajnokságra készül, ezért néhány tehetséges fiatal is helyet kapott a keretben, az idegenlégiósok viszont most nem jönnek. Itt lesz Iváncsik is. akit meghívtak a világválogatottba. A papírforma alapján izgalmas és színvonalas találkozókra van kilátás. Johnson orvosa vallani akar A szöuli olimpián kirobbant Johnson- doppingbotrány után már számtalan nyilatkozat látott napvilágot, de a legilletékesebbek közül eddig csak Charlie Francis, a kanadai vágtázó edzője szólalt meg. A doppinghasználatról vizsgálatot folytató kanadai kormánybizottság előtt ő többször is kijelentette, hogy tanítványa 1981. óta rendszeresen szedett anabolikus sztereói - dokat, és az utóbbi időben dr. Mario „Jamie” Astaphan adagolta a gyógyszert. Azt viszont tagadta az edző, hogy Johnson az olimpia előtt Stanozololt sze dett volna, és úgy vélte, a szupersztár szabotázs áldozataként bukott le. Most végre úgy tűnik, sor kerülhet az orvos kihallgatására is. Dr. Astaphan ugyanis elhagyta a Karib-tengeri St. Christopher szigeten levő otthonát, és Kanadába repült. Torontóba érkezésekor az orvos így nyilatkozott: — Hamarosan a bizottság elé állok, és mindent elmondok amit csak tudok — mondta röviden, de igen sokat sejtetően Labdarúgóprogram HR I Szombaton: Veszprém— IIU ■ Pécs, Videoton—Zalaegerszeg, Ü. Dózsa—Haladás. Ferencváros—Tatabánya, Siófok—Békéscsaba. Vasárnap: Váci Izzó— MTK-VM, Dunaújváros—Bp. Honvéd, Vasas—Rába ETO. UD || Ezúttal a 27. forduló au U mérkőzéseire kerül sor. Szombaton játsszák a DMVSC— Baja találkozót, a többi összecsapásra vasárnap kerül sor. Az NYVSSC csapata a feljövőben lévő Kazincbarcika ellen játszik. Kazincbarcika—NYVSSC. 17 óra. v.: Ring (Hazafi. Márta). A barclkaiak két ponttal szereztek többet a szabolcsi csapatnál, legutóbb Szolnokon is győzni tudott a Vegyész. Nagy küzdelemre van kilátás. A Szpari csak akkor tud eredményes lenni, ha sikerül javítani támadójátékán, gólt, vagy gőlókat szerez az NYVSSC támadósora. További mérkőzések: Jászberény—DVTK, Eger—Metripond, DUSE—Szarvas. Hatvan—Özd, Szeged—D. Kinizsi. Kecskemét— Szolnok, DMVSC—Baja. UR III Valamennyi szabolcsi nu ■■■ csapat vasárnap hazai pályán játszik, a papírforma szerint mindannyian esélyesek a győzelemre. Rakamaz—Berettyóújfalu IS óra. v.: Szabari (Farkas. Balogh). Nagy a tudásbeli különbség a két csapat között. Tiszavasvári—Hajdúnánás, IS, v.: Tombor (Bognár. Horváth). A Lombik már csak a Rakamaz- zal versenyez . .. Kisvárda—Hajdúböszörmény IS, v.: Pintér (Patő, Amblánszki). A támadók közötti különhség. a hazaiak javára billen . . . H. Asztalos J. SE—Jászkisér, Nyírtelek 16. v.: Tatár (Nyéki, Pataki.) A honvédek győzelme a valószínű. SZOMBAT Asztalitenisz: Nyíregyháza város tízek bajnoksága. Árok u. 17. sz. 8 óra. Atlétika: Középfokú iskolák területi bajnoksága. Nyíregyháza, stadion, 9,10. Kézilabda: Barnevál Kupa nemzetközi férfitorna 2. napja. Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok: Magyar junior válogatott—Dél-Korea 16, Magyarország—NDK 17,30. Diákolimpia területi döntő (ált. iskolák) Mátészalka, 8,30. Lovassport: TOT Kupa négyesfogathajtó verseny (mara- tonhajtás) Máriapócs és környéke, 9,30. Rádiósport: Rádióiránymérő megyei bajnokság, Ricsikai erdő, RK verseny 10, URH verseny 13 órától. Röplabda: NB II női: Rakamaz—Tiszavasvári 9,30, Nyírbátor—Gyomaendröd 11. Férfiak: Nyh. Sportula—Hejöcsaba 11. Sakk: Szabad Föld Kupa megyei döntő (csapatverseny) Nyíregyháza, Árok u. 53. sz. 9. Labdarúgás: Csoportgyőztesek megyei helyosztója (serdülök) Nyh. Volán—Mátészalka. Zalka M. u. 17 óra, v.: Tassy. VASÁRNAP Asztalitenisz: Nyíregyháza város tízek bajnoksága. Árok u. 17. sz. 8. Atlétika: Középiskolai megyei futó csb., stadion, 9,30. Kézilabda: Diákolimpia területi döntő (ált. iskolák) Mátészalka. 8,30. Eredményhirdetés: 12,30. Országos Ifjúsági Bajnokság: NYVSSC—Ferencváros. Epreskert u. 10. sz. 11,30. Lovassport: TOT Kupa négyesfogathajtó verseny (akadályhajtás). Máriapócs, lovaspálya, 14. Eredményhirdetés: 16,30. Röplabda: NB II női: Nyh. Tanárképző—Kunhegyes, Ungvársétány 12. sz. 10. Sakk: Szabad Föld Kupa megyei döntő (egyéni) Nyíregyháza, Árok u. 53. sz. 9. Tenisz: NB I alsóág, nők: NYVSSC—Szegedi JATE. városi stadion, 8,30. Labdarúgás: Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 16,30): Nagyhalász—Baktalórántháza v.: Fodor S. (Varga, Tóth), Kerae- cse—Tiszalök v.: Gombkötő (Szegedi, Nagy F.). Mátészalka —Varsánygyüre v.; Cservenka (Varga, Török). Fehérgyarmat— Kótaj v.: Németh M. (Ambrus, Mikecz), Nagykálló—Nyh. Volán v.: Mónus (Héri, Zahorán), Levelek—'Tuzsér v.: SzlomoniczKi (Fekete, Sebők). Nyírbátor—Máriapócs v.: Kerezsi (Nagy, Adorján), Záhony—Nagyecsed v.:Lo- sonczi (Jékő, Balogh). Megyei bajnokság II. osztály (kezdés: 16,30): Nyírtass—Domb- rád (Márta), Kocsord—Gyulaháza (Farkas), Tyúkod—Tiszaszal- ka (Gergely), Vásárosnamény— Öpályi (Naményi), Nyírkárász— Ibrány (Nagy L. I.), Sényő— Ajak (Dudás). Ojfehértó—En- csencs (Nagy), Mándok—Csenger (Gál Z.) NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00—10,00: Hétvégi teríték zenével. Szerkesztő: Ágoston István. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévétorna gyerekeknek. — 9,10: Lovak és lovasok. Francia doku- mentumfilm-sorozat. 3. rész: A cowboyok hazája. — 10,05: A klinika. 4. rész: Az élet értéke (ism.) — 10,50: Nas ekran. Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinműsor. — 11,20: Képújság. — 13,50: Az emberi test. 20. rész: Baleset. — 14,15: Betűreklám. — 14,20: Cirkuszvilág. Amerikai film (ism.) — 16,35: Reklám. — 16,40: Van benne valami. — 17,25: Képújság. — 17,30: Reklám. — 17,40: Műsorajánlat. — 17,45: Tájkép. — 18,35: Szomszédok. 54. fejezet (ism.) — 19,05: Esti mese. — 19,15: Reklám. — 19,25: Közlemények. Műsorajánlat. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. 20,05: Gyönyörű november. Olasz film (1968), — 21,35: Roxinpadon: a KFT. — 22,25: Hungarocamion verseny. Közvetítés felvételről. — 23,15: Híradó 3. — 23,30: Női tornász EB közvetítés Brüsszelből, felvételről. TV2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 14,00: Képújság. — 14,15: TV2. Benne: MOVI Krónika. Riportok. Időjárás. Zene. Házi barát. Életmódmagazin. Tűzkere- ső. Tévétorna. Reklám. — 15,10: Kölyölddő. — 15,35: TV2. — 15,40: Angol kupadöntő. Közvetítés Londonból, a Wembley stadionból. Szünetben: TV2. Reklám. — 18.25: Gyerekeknek ! — 18,41: TV2. — 19,00 : T. J. Hooker. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. A túszok. — 19,45: TV2. — 20,00: VI. Nemzetközi Karmesterverseny. Középdöntő III. Közben: Kb. 21,00: Híradó 2. — 22,05: Idegen az ágyamban. Amerikai tévéfilm. — 23,42: TV2. Napzárta. SZLOVÁK TV 1. műsor: 8,30: Úttörők magazinja. — 10,00: Kaleidoszkóp. — 10,40: Tévéjáték fiataloknak. — 11,35: Publicisztikai magazin (ism.) — 12,20: Kerékpáros békeverseny. — 13,40: Honvédelmi magazin. — 13,55: Találkozás szovjet művészekkel. — 14,45: Katonákról. — 15,25: Az aranykapu. — 16,20: Zenés szórakoztató műsor. — 17,05: Természetfilm. — 17,50: Silas (angol tévésorozat). — 18,20: Esti mese. — 18,30: Magazin. — 19,30: Híradó. — 20,05: Hétvégi ház tulajdonosok (tévésorozat). — 21,00: Angelika és a szultán (francia film). — 22,35: Sporthíradó. — 22,55: Show express (James Last együttes). — 23,25: A mozi és én. 2. műsor: 9,00: Idegen néven (feliratos szovjet film). -- 10,20: Orosz nyelvtanfolyam. — 10,40: J. Verne klub. — 11,00: Mesék. — 11,20: Zenés szórakoztató műsor. — 14,45: Juniorfórum. — 15,15: Jurko, a parancsnok fia. — 16,25: A nap percei. — 16,35: Sportgimnasztika EB. — 18,35: Zenés vetélkedő. — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: Prágai tavasz 1989 (koncert). — 22,00: Családi élet (lengyel film). — 23,35: Sportgimnasztika EB. SZOVJET TV 12,25: Hirek. — 12.40: Az állatok világa. — 14.25: Beszélgetés a szovjet nők életproblémáiról. — 15,40: Nemzetközi műsor. — 16,40: Hétköznapi csoda (film 1—2.) — 19,00: Híradó. — 19.40: Szatíra a rajzfilmben. — 20,10: Az első országos szépségverseny. — 20.55: Diana Ross énekel. — 22,05: A hét eseményei. — 22,15: A kamasz (tévéfilm 6. rész). — 23,27: Hírek. — 23,32: Raszul Gamzatov dalai. — 0,53: Dokumentumaim Ashabadról. SKY CHANNEL 6,30: Divatbemutató. — 7,00: Pop Formulae. Popzenei műsor. — 8,00: Gyermekműsor. — 12,00: Sportmagazin. — 13,00: A pankráció szupersztárjai. — 14,00: Szombati filmmatiné. — 15,30: Atváltozók. Tudományos fantasztikus filmsorozat. — 16,00: Majmok bolygója. — 17,00: The Nescafe UK Top 50 Brit slágerlista. — 18,00: Filmek. — 01,30: Landscape Channel hangszeres zene. SUPER CHANNEL 7,00: Gyermekműsor. —11,00: Egyveleg. — 12.00: Turistamagazin. — 12,30: Egyveleg. — 13,00: Hollywood belülről. — 13,30: Egyveleg. — 14,00: Nagy Völgy. — 15,00: Lányok a magasban. Vígjátéksorozat. — 16,00: Élve vagy holtan. Westernsorozat. — 16,30: Egyveleg. — 17,00: Dick Turpin. Kosztümös kalandfilmsorozat. — 17,30: Coca-Cola Eurochart. — 18,30: Sport világhíradó. — 19,30: Cannes-i filmfesztivál. — 20,00: Magányos Farkas Mexikóban. Amerikai bűnügyi film. — 22,00: Szürkületi zóna. — 22,30: Nemzetközi hírmagazin. — 23,00: Cisco Piko. Amerikai film. — 00.30: Egyveleg. TV5 12,00: Thalassa. Tengeri magazin. — 12,50: Jazz of. — 13,00: Tv-híradó. — 13,15: Kertészkedés Nocolas-val. — 13,30: Kibámulva az ablakon. Film. — 15,00: Szent este varietémű1989. május 20., szombat 1989. május 21., vasárnap sor. — 16,05: Hirek. — 16,10: Világútlevél. — 17,25: Művészeti magazin. — 17,55: Hirek. — 18,00: Hagyom, hogy szóljanak. — 19,30: Ínyenceknek. — 19,45: Építészek nélküli építészet. — 20,00: Európa-klub. — 21,05: Alice. — 21,50: Teleturisztika. — 22,00: Tv-híradó. — 22,30: Idöjárásjelentés. — 22,35: A film világa. — 23,30: Falsch. Film. — 00,50: Műsorzárás. 21., vasárnap NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00—10,00: Családi vasárnap. (Riporter: Veszprémi Erzsébet) — 10,00—11,00: Szomszédolás. A debreceni és a nyíregyházi stúdió közös műsora az URH- sávban és a középhullámon. Szerkesztő: Ágoston István és Pallai János. (Az adás a 103,5 MHz-en és az 1251 kH-en fogható.) — 19.30—20,00: Hírek, tudósítások, sportösszefoglaló. Szerkesztő: Gajdos László. MAGYAR TV 8,50: Családi torna. — 8,55: Kéménymesék. Óvodások műsora. — 9,15: Kerékpársuli. 12. rész: A forgalom irányítása (ism.) — 9,20: Safari. 5. rész: A baleset. — 9,45: Kerek világ. — 10,00: Távoli vidékek gyermekei. 1. rész: Indonéz gyerekek. — 10,15: Nemzetközi gokartverseny. — 11,05: Képújság. — 14,15: RTV Közönségszolgálat. — 14,25: Hungarocamion-verseny. — 16,10: Képújság. — 16,15: „Első Emelet”. Werkfilm. „Drakula táncol”., — 16,40: Reklám. — 16.50: Családi vasárnap. — 18,00: Műsorajánlat. — 18,05: Reklám. — 18,10: Delta. — 18,35: Reklám. —18,50: Esti mese. — 19,00: A HÉT. — 20,00: Híradó. — 20,15: Zenélő filmkockák. Csillag születik. Amerikai zenés film. — 22,30: Telesport. Női tornász Euró- pa-bajnokság. — 23,45: Képújság. 2. M0SOR 9,00—12,00: Tévémagiszter. A Művelődési Főszerkesztőség műsora. TV2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 14,00: Képújság. — 14,15: TV2. Benne: Riportok. Időjárás. Zene. — 15,00: A chateauvalloni polgárok. 20. rész (ism.) — 15,55: TV2. — 16,00: A jegesmedve birodalma, l. rész: A megfagyott óceán. — 16.55: Álljunk meg egy szóra! — 17,05: Tavaszi BNV ’89. — 17,50: TV2. — Benne: Röntgen. Szociális és egészségügyi híradó. A nevem: Berecz András. Reklám. Időjárás. Tévétorna. — 18,25: Gyerekeknek! — 18,46: TV2. 19,00: Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény. Vígjáték két felvonásban. — 20,35: TV2. — 21,30: Szardínia az álomsziget. A TV2 útifilmje. — 22,04: TV2. Napzárta. SZLOVÁK TV 1. műsor: 8,30: Gyerekeknek. — 10,40: A párizsi mohikánok (tévésorozat). — 11,50: Objektív (magazin). — 12,25: Koncert. — 13,05: Autósok, motorosok magazinja (ism.) — 13.45: Portréfilm. — 14,05: Dokumentumfilm. — 14,30: Sport- gimnasztika EB. — 17,00: A komédiások (cseh film). — 18,20: Esti mese. — 18,30: Fúvószene. — 19,30: Híradó. — 20,00: Prágai tavasz 1989 (koncert). — 22,00: Jaroslav Dietl (dokumentumfilm). — 22,30: Sporthíradó. — 22,45: Sakk. 2. műsor: 9.30: Idegen néven (feliratos szovjet tévéfilm befejező rész). — 10,40: Sport- közvetítés. — 12,00: Kisfilmek. — 16,05: Angol természetfilm — 16,30: Bizalmas levelek. — 17.00: Lóverseny. — 18,00: A nyelvünkről. — 18,30: Találkozás a képernyővel. — 19,00: A ml nézetünk. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. —20,10: Az aranyfóka (amerikai film). — 21,40: Híradó. — 22,00: Kamionok Európa Kupája (felvétel a Hungaroringről). — 22,30: Civilizáció (angol dokumentumsorozat) . SZOVJET TV 12,00: zenebutik. — 12,30: Az egészség. — 13,15: Kalínyin város zenekultúrája. — 14,15: Objektív. — 14,50: Rajzfilm. — 15,00: Falusi óra. — 16,00: Nemzetközi panoráma. — 16,40: Vasárnapi mozi. — 16,45: Rajzfilmek. — 17,30: Az első és utolsó találkozás (film). — 19,00: Híradó. — 19,40: Jónapot, Doktor! — 19,55: Labdarúgószemle. — 20,25: Az első országos szépségverseny. — 21,40: Hírek. — 21,50: A fekete ügynök (tévéjáték). — 23,25: J. Kobzon koncertje. — 0,30: Bohócok. SKY CHANNEL 6,30: Bailey Madara. Kalandfilmsorozat. — 7.00: Az erő órája. Vallási műsor. — 8,00: Gyermekműsor. — 12,00: Autó- és motorsport. — 13.00: Az autó- és motorsport hírei. — 14,00: Vasárnapi filmmatiné.— 16,00: 2000 után. Tudományos ismeretterjesztő sorozat. — 17,00: Pop Formulae. Popzenei műsor. — 18,00: Filmek. — 01,30: Landscape Channel. Hangszeres zene. SUPER CHANNEL 7,00: Gyermekműsor. — 11,00: Coca-Cola Eurochart. Negyvenes európai slágerlista. — 12,00: Divatkörkép. — 12,30: A világ mai napja. — 13,00: írva vagyon. Egyházi műsor. — 13,30: Blake 7. Tudományos fantasztikus filmsorozat. — 14,30: Salvage—1. Vígjátéksorozat. — 16,30: Egyveleg. —17,30: A holnap világa. Egyházi műsor. — 18,00: Európai üzleti hírek. — 18,30: Nemzetközi hírmagazin. — 19,30: Cannes-i filmfesztivál. — 20,00: Brit ötvenes slágerlista. — 21,00: Szürkületi zóna. — 22,00: Amerikai profi kosárlabda. — 22,25: Csak te meg én. — 00.30: Egy- • veleg. TVS 12,00: Angoltál. — 12,45: Pincétől a padlásig. — 13,00: Tv- híradó. — 13,15: Macskák és farkasok közt. Bűnügyi történet. — 14,45: Hiányjelek. — 16,05: Hírek. — 16,10: Horgász- vadász magazin. — 16,30: Kalandok és sport. — 17,55: Hírek, időjárás. — 18,00: Újvilág. — 19,00: Ushiaia. — 19.30: Bárányhimlő híradó. Gyermek- műsor. — 20,00: Körözvény. — 21,30: Harmincmilió barát. — 22,00: Tv-hiradő. — 22,30: Időjárás-jelentés. — 22,35: Heti eseményösszefoglaló. — 23,30: Ex libris. Irodalmi magazin. — 00,30: A Procope negyedórája. Tv-sorozat. — 00,45: Műsorzárás. 20., szombat, 19,00: A HŰTLENSÉG ISKOLÁJA. Bemutató bérlet. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, PL 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, Xm., Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 63.0 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 Hét végi műsor vi || KeletnbfDrarország A4 'wgl?