Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-05 / 79. szám
2 Kelet-Magyarország 1989. április 5. Várossá avató ünnepség Záhonyban Várossá avátás a mozdonyjavítóban Á városi rang (Folytatás az 1. oldalról) Az emberek közötti szabad érintkezés, az egymáshoz való átjárás a szó legnemesebb értelmében gazdagít bennünket. — Mélységesen örülök annak, hogy ezen az ünnepen a nemzetiszínű és a vörös zászlók együtt, egymással békésen megférve lengenek. Együtt, néhány nappal március 15. és március 21-e után, közvetlenül hazánk felszabadulásának előestéjén. — Azok közé tartozom, olyan pártot képviselek, amelyik mind a három ünnepet magától értetődően, eszével és szívével egyaránt vállalja. Azok közé tartozom, akiknek mind a két zászló egyformán kedves. Azok közé, akiket fájdalmasan érint, ha a két zászló közül valamelyik hiányzik, mert az általuk képviselt eszmék — a hazafiság és a nemzetköziség, a hazaszeretet és a népek testvérisége — számomra elválaszthatatlanul összetartoznak. Egymás nélkül csonkák! Csakis együtt hordoznak teljes és minden korban jó lelRiismerettel vállalható tartalmat. Megkérdezhetik, nem elavult dolog-e napjainkban ezt az álláspontot képviselni? Ügy érzem, hogy nem, mert nem valamiféle politikai divatból, hanem jövőnk, sorskérdéseink mély átélése alapján, a felelősséget átérezve teszem. 1848—49, 1918—19 és 1944—45: történelmünk három kiemelkedően fontos szakasza. Nemzeti ügyeket jelképeznek ezek az évszámok a szó legnemesebb értelmében. Mind a három alkalommal rövid ideig a fejlődés nemzetközi élvonalába kerültünk, de ott tartósan megkapaszkodni, fef- zárkózni mindeddig nem tudtunk. Most abban a szakaszban vagyunk, amikor a tartós felzárkózás vagy a belát- hatatlanul hosszú ideig tartó leszakadás között kell választanunk. Mind a kettő további áldozatokkal, sok-sok feszültség tudatos vállalásával jár, de vállalni csak a jövőbe mutatót érdemes. Különösen ha azt is világosan látjuk, hogy a felzárkózáshoz, a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális modernizációhoz történelmünk során a mostanihoz hasonló kedvező nemzetközi háttérrel még nem rendelkeztünk. Páratlan történelmi esély ez. 1848—49-ben és közvetlenül utána a szomszédos népekhez fűződő kapcsolataink megalapozásához is valamelyik nagyhatalom jóindulatát kellett megnyerni. Most nincs egyetlen ország sem, akinek az objektív érdekeit sértené az, hogy súlyos helyzetünkből ki akarunk lábalni és fel akarunk zárkózni a nemzetközi élmezőnyhöz. Azt a tényt, hogy hazánk felszabadult, semmi nem teheti kétségessé. Felszabadult a magyar nép, mert megszabadult a fasizmus béklyóitól. Ezzel egyidejűleg levethette magáról a feudálkapitalista, „úri'’ Magyarország bénító maradványait. Tartozunk magunknak ebből az alkalomból azzal is, hogy emlékezzünk 1944. március 19-ére, a nemzeti tragédia és szégyen napjára. Hiszen Magyarország hitleri megszállása tette végül is lehetetlenné gyakorlatilag a leszakadást a fasizmusról, több mint egy évvel meghosszabbítva az értelmetlen pusztulást és szenvedést, magyar katonák, zsidó és cigány honfitársaink tízezreinek életét kioltva. Azt is tudatosítani kell, mert helyettünk ezt senki nem teszi meg, hogy — a közvetlen előzményeket nagyvonalúan elfeledve — egyedül a magyar népet ültették a vádlottak padjára Hitler „utolsó csatlósaként”, pedig kollaboráns kormány a német fasiszták által megszállt minden országban működött, a Szovjetunió ellen nemcsak magyar katonák kényszerültek emiatt hadba lépni. Minden más nép lehetett áldozat, bűnösök csak mi lettünk e torz mérce szerint. A magyar nép nem hajlandó elismerni ezt az igazságtalan ítéletet. Felszabadulásunkkal az ország számára véget értek a háborús gyötrelmek. Népünk felegyenesedhetett és nyomban hozzákezdett az újjáépítéshez, az új társadalom megteremtéséhez, elindult a szocialista építés útján. Történelmi jelentőségű feladatokat oldott meg sikerrel, közben és később azonban — vezetői bűnéből és hibájából, ma már azt is tudjuk, hogy egy elhibázott modell szolgai másolásából következően is, a magyar nép nagy lehetőségeket szalasztott el. Lehetőségeket szalasztottunk el, de a nép alkotó munkája nagy eredményeket is szült! Napi gondjaink közölt gyakran elfelejtkezünk megtett utunk érékei rőL Én azt mondom: nézzük egészében az elmúlt 44 esztendőt. Ez az ország az új társadalmi rendszerben sokat gazdagodott. Ezt ne szégyelljük! Egyoldalúságunkkal önmagunkat és saját munkánkat minősítjük, értékeljük le. íredig az önbecsülését vesztett ember gyermekére, országára nem várhat bíztató jövő. Jelenlegi gondjainkról beszélt ezután. Hangsúlyozta: óriási az országra nehezedő nyomás. Szándékainkat meghaladóan és számottevően növekszik a konvertibilis adósságállomány. Közel vagyunk ahhoz a határhoz, amikor már az adósságtömeg kezelhetetlenné válik. A gazdasági vezetés a következő hónapokban kénytelen minden egyebet alárendelni az ingatag egyensúlyi helyzet felborulása megakadályozásának. Nem kerülhetők el újabb közérzetrontó intézkedések sem, ráadásul a gazdasági reformfolyamat üteme, de főként az értéktermelés nagysága és hatékonysága elmarad a kívánatostól. A termelés megújítása módozatainak ideológiai akadálya nincs. A maradi szemlélet, a pénzínség, külgazdasági környezetünk bizonytalansága, az emberi következményektől való félelem, az elmaradott infrastruktúra és még hosszan sorolhatnám mindazt, ami gátat szab a gazdasági reformok határozottabb kibontakozásának. Minderre nem jelent gyógyírt a politikai intézményrendszer semmiféle reformja, legyen az mégoly merész léptékű is, mint ami nálunk tapasztalható. Kedvező az lenne, ha a gazdasági és a politikai reformfolyamat egymást kiegészítve, egymásra hatva szervesen kapcsolódna, bár nyilvánvaló, hogy összhangjuk csak roppant nehezen valósítható meg. Divat mostanában címkéket aggatni a másikra. Én mégis vállalom, ha konzervatívnak neveznek, de hangot adok annak a meggyőződésemnek, hogy az anyagi termelés az alap, életünk csak erre épülhet, ez a meghatározó és ennek rendbe-1 tételétől függhet minden más. Jó érzéssel mondhatom, nő azoknak a száma, akik hasonlóan vélekednek. Csak a munka vezethet el a fellendüléshez, a demokráciához, a szocializmushoz. Az a tét áll előttünk, hogy kétszeri, csupán részleges eredményeket hozó kísérlet után sikerül-e elérni célunkat: egy- korszerű, hatékonyan működő szocialista rendszer kialakítását. Feladataink összetorlódtak, s a korábbi késlekedés és a hibás döntések következményeinek terheit is viselnünk kell. Ezért gyökeres és mélyreható változásokra van szükség. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a legutóbbi másfél évtized hibás gyakorlatától elhatároljuk magunkat. A középszerűség eluralkodása, a teljesítmények becsületének megcsappanása, a szellemi munka leértékelődése, a káderpolitikában és általában a politikában, a szubjektivizmus elterjedése, sok vezetőnél az erkölcsi normák fellazulása súlyosan kompromittálta pártunkat. Ha nem szabadulunk meg e terhektől, nem tudjuk egyértelművé és vonzóvá tenni céljainkat. Azokat a célokat, amelyeket a tavaly májusi pártértekezlet óta eltelt időszak tapasztalatait is felhasználva a „fellendülést — demokráciát — szocializmust” alcímet viselő programunk tartalmaz. Nem titkoljuk, hogy — immár a többpártrendszerből fakadó versenyhelyzettel is számolva — győztes, a választásokon megerősödött pártként szeretnénk látni a Magyar Szocialista Munkáspártot. Ez a jelszótömörségű program abból a célból készült, hogy mind pártunk tagjai, mind a szélesebb közvélemény világosan láthassák, hogy „Mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt?”. Fellendülést akarunk — és nemcsak a gazdaságban —, de nagyon jól tudjuk, hogy ennek kulcsát alapvetően a gazdaság jelenti. Népünk jövője múlik azon, hogy a társadalom képes-e elég türelmet tanúsítani a máris megjelenő keserves következmények iránt, a kormány ellen tud-e állni a sokoldalú nyomásnak és a párt be tudja-e tölteni szerepét a politikai mozgások befolyásolásában? Űjraformáljuk gazdaságpolitikánkat. Megőrizzük, majd megszilárdítjuk a ma még törékeny fizetőképességünket. Fokozatosan kiépítjük a belső piacot. Határozottan keressük az együttműködést a világgazdaság legfejlettebb térségeivel. Következetesen érvényesíteni kívánjuk a teljesítmény elvét, támogatjuk és elismerjük á vállalkozást, a kezdeményezést, a tudást, a hatékonyságot. Megteremtjük a szociális gondoskodás anyagi feltételeit. Csökkentjük az inflációt, s a minél magasabb szintű foglalkoztatás biztosítására törekszünk. Demokráciát akarunk, ami azt jelenti, hogy fel akarunk használni minden olyan vívmányt, amit korábbi társadalmi rendszerek, más országok ezen a téren elértek. Számunkra nem kérdés az, hogy szocializmus vagy valamiféle Harmadik út követhető-e? A szocializmus útját választjuk és az igazi feladatot annak eldöntése jelenti, hogy milyen szocializmust, milyen úton-módon, milyen eszközökkel és módszerekkel kívánunk építeni! Az MSZMP rövid programja körül — amint az várható volt — bizonyos polarizálódás indult meg. A benne foglalt útról koncepcionálisan eltérő vélemények is felszínre kerülnek. Ez a közélet és a pártmozgalom minden szintjén megtalálható. A viták azonban akkor voltak mindig termékenyek, ha az ügy állott az előterükben, nem pedig a résztvevők különböző, szubjektív eredetű motivációi. Ma már világosan látható, hogy nálunk sok helyen most ezek a viták nemcsak a közügyét szolgálják. Nem a helyes, érvényes válasz megtalálása csak a cél, hanem az egyéni érdekek érvényesítése. A politika ma legnehezebb, leghálátlanabb területeinek képviseletét egyesek éppen azért nem vállalják tudatosan, mert nem akarják személyes presztízsüket ezzel megterhelni. Megszaporodtak emellett a testületek, partnerek tudatos lejáratására irányuló törekvések is. Vannak, akik — testületi tagként, párttagként — nyilvános megszólalások alkalmából az előkelő, hűvös kívülálló pózába feledkeznek, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami a pártban történik, ami a gazdaságbán és az élet egyéb szféráiban valóban nemzetünk sorskérdései közé tartozik. Nemegyszer látványosan tagadják meg múltjukat, abban reménykedve, így nem kell vállalni az erkölcsi felelősséget esetleges korábbi magatartásukért. Ezek a párt programja, politikai irányvonala körüli vitáknak olyan mellék- termékei, amelyektől sürgősen meg kell szabadulni, mert pártunk cselekvőképességét, hitelét nagyon komolyan veszélyeztetik. A múlt hibáinak konstruktív számbavételére, a létrehozott értékek becsületére, világos programra, nyílt őszinte beszédre, színvallásra, sandaságmentes közössségi viszonyra, alkotó légkörre, egyeséges cselekvésre van ma mindenütt szükség — majd többek között hangsúlyozta: — Hiszem, hogy pártunk rövidtávú programja megvalósítható és nem csupán óhajokat fogalmaz meg. Számomra ez a program a párt zászlóbontását jelenti, azt mutatja, hogy céltudatosan készülünk a jövőre. E program köré tömörülve, önmagunkkal s másokkal folytatott vitában formálódik az az új egység, mely kibontakozásunk záloga. A fellendülés, a demokrácia, a szocializmus magától nem jön el. Eltökéltség, merészség és határozott cselekvés egyaránt szükséges céljaink valóra váltásához. Tisztában vagyunk vele, hogy másoknak is van programjuk. Az ő helyzetük talán köny- nyebb: nem hatalmon lévő pártként írták meg elképzeléseiket, a múlt terhét meghagyták nekünk. A kihívást vállaljuk! Határozottan ki merem jelenteni: a mi programunk egyetemes és nemzeti értékeket egyaránt képvisel. Kedves Barátaim! Várost avatunk, ünnepelünk, örömeinkről és gondjainkról beszélünk. A mai nap emléke az Önök életében összefonódik majd a fasizmus alóli felszabadulásunk évfordulójával. Így van ez rendjén itt, e táján e hazának. Megtiszteltetés számomra, hogy én adhatom át az Elnöki Tanács Záhonyt várossá nyilvánító okmányát, gratulálok eredményeikhez, kívánom, hogy valamennyien békében, jó erőben és egészségben dolgozzanak saját boldogulásukért, ifjú váA Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adományozott városalapító oklevél átvétele után Borbély Károly tanácselnök vázolta a település több évszázados történetét, azt az utat. amely lehetővé tette a városi cím elnyerését. Az igazi fejlődést az utóbbi negyven esztendő, a vasúti átrakókörzet kiépítése hozta. Ám a vasútépítés kezdeti időszakától mindinkább jellemző volt, hogy a térség foglalkoztatása is a vasúthoz kötődött. A napi munkában erőt jelent a három és fél ezer bejáró dolgozó. Változást hozott, hogy a hetvenes évek közepétől már a más jellegű iparfejlesztést is engedélyezték. Ezután épült meg a cipőgyár üzeme, a Compack és az Agrotek vállalat raktárháza, s a tervezett vámszabadterület létrehozásával újabb lehetőségek lesznek. A városi fejlődést segítette, hogy a MÁV több mint 700 vállalati bérlakást épített, közművesített, művelődési házat, sporttelepet üzemeltet. Záhony központi szerepkörét növelte, hogy OTP-fiókot hoztak létre, a KEMÉV szállodát üzemeltet, a kereskedelmi színvonalat emelte, hogy az áfész központja ideköltözött, megépült a Barátság ABC, a Randevú étterem, a Csillag Csemege. Nem maradtak ki a fejlesztésből a társközségek sem, mindenütt kiépült a vezetékes vízhálózat, Győröcskén faluházat avattak, Tiszaszentmárton- ban új iskolát építenek. Záhony azért is város, mert rendelkezik az alapvető feltételekkel, de még van mit tenni a jövőben. Ehhez továbbra is szükséges az együttműködés, a nyitott várospolitika, összefogás minden városlakó részéről. Az ünnepi tanácsülést köszöntötte Pokol Miklós, aki Záhony szülötte, a saját sorsán keresztül érzékelhette a fejlődést. Egy pálcikát mutatott, amely pontosan 89 milliméter hosszú. A szovjet és magyar vasutak nyomtávkülönbsége ez, mely meghatározó lett Záhony léte és fejlődése szempontjából. A világháború után a záhonyiak nem hagyták el településüket, hanem a vasúti átrakó fejlesztésében reménykedtek. Nem csalatkoztak, s az ország minden tájáról érkeztek emberek, akik közül többen végleg letelepedtek. Sokan a régi idők parasztlegényeiből váltak vasúti tisztekké. Ehhez azonban alaposan meg kellett járni a lépcsőfokokat. — Ma pedig itt a végeken, a kanyargós Tisza mentén új város született, Záhony vasutasváros — fejezte be. A társközségek elöljáróságainak nevében Szűcs Dezső, Tiszaszentmárton elöljárója fejezte ki, hogy továbbra is együttes tanácsi irányítás alatt, a jövőben is egyenrangú állampolgárként kívánják valamennyiük boldogulását. Ezután az ifjúság képviselői köszöntötték a várost, majd Csap tanácselnöke, Vlagyimir Vasziljevics Szulima gratulált a záhonyiaknak. Az ünnepi tanácsülésen a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel elismert záhonyi vegyes kar adott rövid műsort, majd a Szózat hangjaival ért véget a program. rosuk gyarapításáért. Záhony város polgárai
