Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

1989. április 2 11- Érdemes Művész:---­i . —# ~\ •• Simor Ottó A bonvivá Érdemes Művész lett Si- mor Ottó, a Móricz Zsig- mond Színház népszerű szín­művésze, aki több mint negy­venéves sikeres színészi pá­lya megkoronázásaként kapta ezt a rangos címet. A Jászai-díjas, országosan elismert színművész végig­járta a színiélet-iskola minden fokát. A színművészet olyan alakjaitól leshette el a mes­terség fogásait, mint pél­dául Fedák Sári, Honthy Hanna, Gsortos Gyula, La- tabár Árpád és Kálmán, Pá- ger Antal, Jávor Pál, Lati- noviís Zoltán. A Fővárosi Varietében — pályakezdésé­nek éveiben — Alfonzéval és Kazal Lászlóval is játszott. ' A háború után, 1946-ban végezte el a szíoiiskolát. Éve­kig élt és játszott számos vidéki városban, Győrött, Pécsett, Kecskeméten, Mis­kolcon, Debrecenben. Sőt, néhány évig még egy ván- dorszíniház tagja is volt, ami szintén , jó iskolának bizo­nyult számára. Debrecenből került nyolc évvel ezelőtt Nyíregyházára, a Móricz Zsigmond Színházba, ahol otthonra lelt, és ahol számos emlékezetes alakítással ajándékozta meg a közön­séget. Igazán nem panaszkodhat, mert a legtöbbet foglalkoz- tartott színészek egyike, sok jelentős szerepet mondhat magáénak. Emlékeztetésül néhány színdarab, amelyben láthattuk: Az őszülés vá­ratlan órája, A hazug, Ga­lilei, Bástyasétány 77, Úr­hatnám polgár, Doktor úr, Atyai ház, Madame Louise szalonja, Windsori víg nők. Simor Ottó, mint mondja, olyan családias közösségre talált itt Nyíregyházán a színházban, amilyennel még nem hozta össze a sors. Bi­zalmat és szeretetet kapott a színház vezetőitől, a kollé­gáktól, és ami a legfontosabb a város, a közönség is meg­kedvelte őt. Olyan színész, akiért megveszik a színház­jegyet, akiért bemennek a nézőik a színházba ígéretes szórakozást reményében. Sokoldalú, sokszínű mű­vész. Bonvivánikéní . kezdte, ma is szívesen^ irattal éne­kesszerepeket. Prózai fel­adatait is magas színvona­lon oldja meg. A fiatalok — akiket a tanácsaival min­dig segített — a színházi alázatot és a pálya szeretetét tanulhatják tőle. (A debreceni színház egyik primadonná­ja, Szilágyi Erzsébet éppen a múltkoriban nyilatkozta egyik interjújában, hogy mi­lyen sokat köszönhet Simor Ottónak, mennyi mindenre tanította meg őt.) Személyét nem övezik le­gendák, mentes a színészi al­lűröktől, pletykára soha nem adott okot. Felesége Tikos Sára, aki szintén ismert szí­nésznő, a Csokonai Szín­ház tagja. Van egy saját és egy nevelt gyermekük. Simor Ottót a kiegyensú­lyozott életvitel, a derű, a belső harmónia jellemzi. Nyíregyházán az aktív színházi szerepléstől jelké­pesen három évvel ezelőtt bú­csúzott el, az Űrhatnám pol­gár főszerepében. Ám iga­ziból nem fordított hátat Thália csarnokának. Most egy új darabban, a „Mesél a bécsi erdő”-ben alakít jelen­tős szerepet: egy tipikus kis­polgárt játszik. Negyvenhárom éves színé­szi pályafutása alatt Simor Ottó mintegy húsz nívódí­jat, továbbá Jászai-díjat kapott. Mostantól fogva az is ott áll majd a plakátokon •a neve után: Érdemes Mű­vész. (B. I.) , I ; aszai-dii: a «ff'SelnoIsf b ci I mag-------—------------------------------„ uivu cd .'<TTfl \K .n.r/.'.L­Vinbojisoyleri Sázc Safranek Károly noldmq itnlßbatf -teád ígBÍBDán rfanég; ; >lcylcq VÁM s -qóH gGilcscH t 7| m~ Ktoa ikß ,9töt JL Megérdemelt vastaps A nyíregyházi színház tár­sulatának egyik meghatározó személyisége, Safranek Ká­roly is rangos kitüntetésben részesült: Jászai-díjat vehe­tett át. A színház az egyetlen szen­vedélye. Bármilyen szerepet is alakít, mindig oda kell fi­gyelni rá. Töretlen pályafu­tást mondhat magáénak: a színművészeti főiskolán tíz évvel ezelőtt végzett fiatal színész. A Madách Színház­ban kezdte a pályát, majd Pécsett, illetve Szegeden foly­tatta. Most a negyedik évad­ját tölti a Móricz Zsigmond Színházban, ahol sok igazán jelentős szerepet kapott. Általában nehéz, színész­próbáló feladatokat bíznak rá, például Ottót a „Bancba- nus”-ban, amelyben „pompás kondícióval és változatos eszköztárral hozta a figurát”. Mintha csak számára írták volna az élet peremére sod­ródó, vegetáló, olykor hóbor­tos figurákat, amelyeket az­tán Safranek elmélyülten és hitelesen old meg. Mint az Otthon című darabban is, amelyben a színész „soha nem a bolondot, hanem a belső káoszból, magányból és félelemből menekülő, apró, látszatharmóniába kapaszko­dó, szeretetért nyüszítő, so­semvolt méltóságát őrző em­bert” ábrázolja. Vagy egy másik példa: az „Őfensége pincére voltam” öreg hobója, aki költői módon útszéli fi­lozófiává emeli sajátos, szá­nalomra méltó életszemléle­tét. Szívesen emlékszünk vissza a Lélekharang, a Nya­ralók és az Éljen a színház! című darabra is, s benne Saf­ranek Károly hiteles alakítá- j sára. Emlékezetes . maradt i megformálásában ’‘a Galíciá­nak az a figurája, aki ke- 1 gyetlen emberségéből szinte kivetkőzött. Ám nemcsak a nehéz darabokban, a gro­teszkekben oldja meg pará­désan színészi feladatait, ha­nem — mint láthattuk — Molnár Ferenc Józsijában, ebben a könnyű vígjátékban is, amelyben habókos, udva- rolgató professzort alakít. Az egyik kritikus ezt írta róla: Ügy tűnik, Safranek Károly hosszú idő óta nem tud hibázni. Valóban, mindig megérdemelten kapja a vas­tapsot. A feladatok mintha keres­nék őt, és mint egy korábbi interjúban nyilatkozta, ezek tartják tulajdonképpen Nyír­egyházán. Az, hogy igényes darabokban játszhat, igényes rendezőkkel dolgozhat. Az, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak orszá­gosan elismert rangja van, és igényes a műsorpolitika. Nyíregyháza messze van Budapesttől, az ország fővá­rosától. Safranek Károly pél­dája, a mostani kitüntetés viszont azt bizonyítja, hogy a „végeken” is csinálhatnak jó színházat. Sőt, itt talán még jobb színházra van szükség, mint a fővárosban. Lassan a pesti tévések és filmrendezők is felfedezik maguknak Safranek Károlyt. Több szereppel is megbízták, épp a napokban keresték íneg egy főszereppel. A szí­nész sokat vár a prágai ven­dégszerepléstől is, ahová — Hrabal, a cseh szerző városá­ba!.— a nyíregyházi társulat májusban látogat el az Őfen­sége pincére voltam című darabbal. A művész kimagasló telje­sítményét tavaly éppen ilyen­kor KÍSZ-díjjal is elismer­ték. Bodnár István Rangot, minőséggel „Nincs két egyforma ci­pő, minden cipő más és más. Egy kis díszítéssel, egy kis rojttal megkombi­náljuk és máris eltérnek egymástól. Mi persze iga- zásban annak örülünk, hogy aki felhúzza a lábbelit meg van elégedve munkánkkal.” Ezeket a szavakat Kovács Lászlónétól, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet ter­melési osztályvezetőjétől hallottuk, aki április 4-e al­kalmából a napokban vet­te át a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitünte­tést. Mélyről indult, de a cipő­iparban eltöltött eddigi ti­zenhét év alatt végig fűtöt­te a bizonyítási vágy. Gáva- vencsellőn járt iskolába, majd mivel szülei betegesek voltak és nem volt elég pénzük a taníttatására, így kényszerből cipőipari szak­munkástanuló lett, a Raka- mazi Cipőipari Vállalatnál. Ezt a kényszert azonban mind a mai napig nem bán­ta meg. Munkája elismeré­seként már első éves tanuló létére Kiváló Dolgozó ki­tüntetést kapott. A szak­munkás vizsga után pár évig munkapad mellett dol­gozott, majd elment gyes­re. Ez alatt leérettségizett és letette a technikusi vizsgát. Hét éve dolgozik a Nyíregyházi Cipőipari Szö­vetkezetnél, azóta „irodai dolgozó. Róla tehát elmond­ható, hogy ismeri a szakma minden csínját-bínját. A két gyereke és a megértő férje ideális hátteret jelent számára. Milyen rangja van ma a cipőiparnak? — kérdez vissza Kovácsné, majd rö­vid gondolkodás után a kö­vetkezőket mondja: Rangot csaa jó minőséggel, a ha­táridők pontos tartásával lehet szerezni. Túlzás nél­kül állíthatom, hogy nekünk ez sikerült. Ezt bizonyítja, hogy a kapacitásunk egész évre le van kötve. A leg­nagyobb partnerünk to­vábbra is a szovjet piac, és az NSZK-beli MARC cég. Több olyan cipőmodellt is készítettünk, amely eljutott az NSZK, Anglia és Olasz­ország világkiállításaira. Persze ezek a sikerek a kollektívánk együttes mun­kájának eredményei. Ehhez mindenkinek megfelelő mi­nőséget kell produkálnia, mert megrendelőink nagyon magasra teszik a mércét. A mostani kitüntetés nagy öröm számára, várat­lanul érte. Hogy miért is kapta? ítéljék meg munka­társai. Amikor búcsúzáskor ar­ról faggatom, le merne-e ülni a munkapad mellé ma is? — elmosolyodik, majd önérzetesen válaszol: — Nemcsak lemernék, de le is ülök. Minden munkafázist meg tudok mutatni a dol­gozóinknak. Ezt nem szé­gyellem, sőt büszke vagyok rá! Sz. A. | Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE A mélységből a napfényre M ohón és nem múló örömmel lapozgatom a most hatvanéves irodalmár. Czine Mihály 1981-ben megjelent két vas­kos kötetét, a Nép és iroda­lom címűt. A csaknem ezer oldal nem pusztán egy lélek története, nemcsak egy sajá­tos, már kezdettől fogva ka­rakteres tudósarc rajza, ha­nem a dolgozatokban, esz- székben, köszöntőkben, nek­rológokban megalkuvást nem ismerő, erkölcsében rendíthe­tetlen. a népszolgálat eszmé­jétől áthatott, az írott, s a kimondott szó becsületét tel­jes lélekkel vállaló humanis­ta portréja bontakozik ki. A nyírmeggyesi születésű, Hodászon nevelkedett, tíz­gyermekes juhászcsaládból, a létezés mélyéből a tudomány csúcsaira eljutó férfit, a szü­lőföld. a dajkáló táj megtar­tó és életprogramot adó em­lékeit elevenen őrző gondol­kodót. a művészet, az iroda­lom utóbbi száz esztendejé­nek nagytudású, széles hori­zontú. a kelet-európai össze­függéseket is szem előtt tar­tó kutatóját, a magyarság ügyének elkötelezett „ige- h'irdetőjét”, a legendás elő­adót, az emlékezetes pedagó­gust köszöntőm. Azt a Czine Mihályt, aki írásainak, egész egyéniségének pózmentes, ki­zárólag az értékre figyelő, s azt tisztán fölmutató atti­tűdjével könyve minden lap­ján magával ragad. Sorsa töprengésre késztet, hiszen az „istenáldotta tehetség” útja példázatos: arról szól, hogy a népből jött értelmiségi örök hűséget csak a népnek fo­gadhat. Czine Mihály gondolkodá­sának központjában ugyanis azok az alkotók állnak, akik a népről a népnek szóltak. Nem méltatni akarom ezt a termékeny, sokszínű, el­lenben jól körvonalazható ízlésre és értékítéletre ala­puló irodalomtörténészi élet­művet, csupán emlékeztetni arra, hogy első monográfiá­ja. a Móricz Zsigmond útja a forradalmakig (1960) még sokáig alapmű lesz; hogy a Nagy Magyar írók-sorozat- ban kiadott könyve Móriczról (1968) immár nemzedékek szemléletét alakította; hogy A materializmus (1967) című kötet a kérdéssel ismerkedők számára megkerülhetetlen; hogy Szabó Pálról írott munkája (1971), valamint a Nép és irodalom (1981) esz- széi-tanulmányai nemzeti kultúránk részei. Fájó hiá­nya könyvkiadásunknak, hogy az 1976-ban elkészült XX. századi irodalomtörténet eddig csak szerb-horvátul lá­tott napvilágot. Ö foglalko­zott először a romániai ma­gyar irodalommal: az 1964­ben elkészült összegzés — né­hány részlet közlését kivéve — csak 1981-ben jelenhetett Czine Mihály Sütő Andrással. meg. És pár hónappal azelőtt — igaz, hatalmas késéssel — került a könyvesboltokba az általa szerkesztett antológia, az Erdélyi csillagok. Miközben olvastam, újra­olvastam gondolatait, belefe­ledkezve az általa közvetített művek, összefüggések világá­ba, egyre markánsabban bon­takozott ki a küldetéses em­ber morálja, annak a mo­rálja. aki vallja, hogy a ma­gyar irodalomnak van üzene­te a világ számára, aki hisz a művészet nemzetalakító szerepében, s aki tudja, hogy az egészre kell figyelni akkor is. ha a részről beszélünk. Czinét forgatni azért is élmény, mert nyelve gazdag, világos, plasztikus, roppant ismeretanyagát a befogadóra számítva adja elő, mondatai mögött lehetetlen nem érez­ni ismert gesztusait, széles mosolyát, szemének megfor­rósodó fényeit: az egyéniség hasonlíthatatlan ragyogását. Ám nemcsak az írott nyel­ve ilyen. Ha élőszóban fo­galmaz. szavait akkor is tüs­tént lehetne nyomtatni. Be­széde megőrzött bizonyos szatmári ízeket: aki hallotta őt előadni, nem felejti él mondandójának árnyaltsá­gát. hangjának dallamát, ar­cának humánumot sugárzó vonásait. Czine stílusa akkor szár­nyaló igazán, ha az általa szeretett és becsült életmű­veket elemzi. A tárgyával azonosuló tudás szinte szép­írói hévvel vall ilyenkor egy regényről, egy korról, egy pályaszakaszról. Móriczról, Nagy Lászlóról, Németh Lászlóról, Illyésről elmélked­ve nemcsak a „hollóhűségű” irodalomtörténész tesz hitet, hanem a „helytálló ember­ség” modern prédikátora is. A konok valóságvallató az „Anyám könnyű álmot ígér” kapcsán írta: „az élet mégis­csak legyőzhetetlen, s az írás mégiscsak csoda." A 60. születésnapon kívá­nom Czine Mihálynak, hogy sokáig, nagyon sokáig gyö­nyörködhessen az élet gaz­dagságában, az írás csodájá­ban. Kívánom, hogy kortár­sai higgadt figyelőjeként. a magyar irodalom kikezdhe­tetlen értékeinek hű tdlmá- csaként, a vox humana ih­letett közvetítőjeként még hosszú ideig élhessen úgy, miként egyik Nagy László- esszéjében írta: „az ember ne adja meg sohase magát. Vigye csak, akár egyedül is, akár térdig hóban, szívéig fagyva is a szivárványt, a hegy magasába.” (Czine Mihályt 60. szüle­tésnapja alkalmából a „Sza- bolcs-Szatmár Megyei Ta­nács Alkotó Díja” kitüntetés­ben részesítették.) Karádi Zsolt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom