Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
8 Bölcsőtől a koporsóig Buba teknőben, Leszpéd, Mold' va (Korniss Péter felvétele) % „Ring a bölcső, r inga ti ózz Népszokások és hiedelmek a születés körül Minden család életébAi nagy esemény egy újszülött világra- jötte. így volt ez a hagyományos parasztgazdálkodás keretén belül is, azonban a mainál nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a gyermek nemének — nyilvánvalóan gazdasági megfontolásból. Többnyire a fiúkat részesítették előnyben. Ezt mutatja a gyerek szavunk is, mely mindig fiút jelentett, a lány csak kislány, leányka, pi- sás leány nevet érdemelte. „Na mi lett, széna vagy szalma?” — kérdezték az újdonsült apát. „Á, csak szalma” — volt a válasz kislány esetében. Az asz- szonyok, hogy a gazdasági szemporit, a presztízs, vagy akárcsak az apai büszkeség diktálta követelményeknek eleget tegyenek, sokat mesterkedtek azon, hogy születendő gyerekük a vágyott fiú legyen. A hagyományok szerint az eljövendő gyermek nemét már az esküvő napján biztosítani kell. Attól függően, hogy az ifjú pár mit szeretett volna elsőszülöttnek, egyes helyeken a magasra vetett menyasszonyágyra kisfiút vagy kislányt rakott a vőfély, másutt a menyasszony ölébe ültették a kívánt nemű kisgyermeket. Bizonyos előjelekből, eseményekből, a terhes asszony külsejéből, viselkedéséből, közérzetéből szerettek volna következtetni a gyermek nemére. Nagy öröm volt, ha újévkor a várandós menyecske házába elsőként férfilátogató érkezett, ez biztos fiút jelentett. A hegyes, bal oldalra húzó, magas has, mozgékony magzat, a túlhor- dás fiú, a foltos arc, széles far, jobbra húzó has, gyomorégés kislány születését jövendölte. Tiltó és óvó rendszabályok egész sora mutatja, hogy a szülők és a közösség számára a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy az újszülött életképes, szép és egészséges legyen. Ennek érdekében a terhes anya nem végezhetett bizonyos házi munkákat, nem készíthetett kovászt, nem dagaszthatott kenyeret, tilos volt káposztát vagy uborkát savanyítani, pénteken fonni, varrni, szemetet az ajtó felé söpörni,' temetőbe menni, esküt tenni, kötél alatt átbújni stb. Mindezek — a hie- > delem szerint — a magzat halálát okozhatják. Nem volt szabad vizesedényre ülni, mert a baba nagyfejű lesz, kutyába, macskába rúgni, epret vagy egrest enni, mert akkor szőrös lesz. Óva intették a leendő anyát csúnya vagy testi hibás ember megcsodálásától, szokatlan, to?z dolgok megnézésétől, mert a gyerek is olyan lesz. Ha terhes asszony tököt lop, kopasz, ha kukoricát, hosszú hajú gyereke születik. Ha kedvező tulajdonságokat szeretne biztosítani gyermekének, akkor viszont jól nézze meg a szép embereket, a kék szemű gyermeket. Az áldott állapotban levő anyákat mindenki óvta, vigyáztak rájuk, minden kívánságukat teljesítették. Vendégségben minden ételből megkínálták, otthon is megkapott mindent, amit megkívánt, „hogy el ne vesse péterkéjét”. Még a határban is levehette a megkívánt gyümölcsöt, nem szólt érte a csősz. Az újszülöttet életének első pillanatától kezdve mágikus, rituális cselekedetekkel vették körül, melyek egyszerre voltak egészségügyi eljárások, társadalmi szokások — mint például a családba fogadás ■—, illetve óvó-védő varázslatok. Amikor a csecsemő világra jött, a bába megtörölgette, négysarkú, pe- hellyel töltött vánkosba csavarta, pólyamadzaggal körültekerte, majd egy pillanatra letette a földre. Onnan vette fel az apja a családba fogadás jeléül. Volt hely, ahol a kalapját is rátette egy pillanatra, vagy kivitte az istállóba, és, lóra „ültette”, hogy jó lovas váljék belőle. Ezután az anyja mellé fektették az ún. „boldogasz- szony ágyába”, ahol 2—3 hetes koráig maradt. A lepedővel el- függönyzött, ezért sátoros ágynak is nevezett ágy nemcsak nyugalmat biztosított a gyermekágyas asszonynak és gyermekének, hanem védelmet nyújtott a gonosz lelkek ellen, és megóvott a szemmel veréstől. Hogy az ágy minél biztosabb menedék legyen, varázserejű tárgyakat tettek bele: patkószöget, sarlót, kést, fokhagymát, szentelt füvet, keresztet stb. A csecsemő nem maradhatott egyedül, ha anyjának fel kellett kelnie, seprűt tett maga helyébe, hogy a boszorkány ne tudja kicserélni a még meg nem keresztelt újszülöttet. A váltott gyerekkel kapcsoA nemmel verés gyógyítása, Tunyog, 1931 (Luby Margit felvétele) latos hiedelmek már csak a mesékben élnek, de országszerte elterjedtek es egységesek voltak. A visszacserélés úgy történt, hogy a befűtött kemence előtt sütőlapátra ültették az elcseréltnek vélt gye - reket, ekkor a boszorkány félelmében, hogy az ő gyerekét dobják a tűzbe, visszaadta az egészséges gyereket. Az első fürösztésnek is egész életre kiható jelentőséget tulajdonítottak. A fürdővízbe aprópénz került, hogy ne szűkölködjék, tej, hogy fehér legyen a bőre, alma, hogy piros arcú legyen, kislányoknak virág, hogy szépek legyenek, liba lábát mosták a vízbe, hogy ne legyen fagyos kezű, tűt, fejszét, fúrót — az eljövendő mesterség szimbólumait — tették a vízbe. Megoszlottak a vélemények a fürdetés legmegfelelőbb idejéről. A többség a reggeli, délelőtti fürdetést találta jobbnak, erre utal az a hiedelem is, hogyha naplemente után öntik ki a fürdővizet, az elviszi a baba álmát. Az sem volt mindegy, hová öntik ki a vizet. Fontos volt, hogy olyan helyre kerüljön, például bokor, vagy kerítés tövébe, ahol nem járnak át rajta idegenek. A rózsabokorra öntött víz a kislány szépségét biztosította, a fa tövébe pedig az egyenes, szép szál ember növekedését. A beteg gyermek gyógyítása jóformán csak a babonás szokások segítségével történt. Még a két háború közötti időszakban sem igen fordultak orvoshoz, csak ha a baj már nagyon nagy volt. Azt tartották, hogy a legtöbb betegséget a szemmel verés okozza. Elhárításként piros szalagot, gyöngyöt kötöttek a csecsemő csuklójára, fordítva adták rá a kisinget, pénzt tettek főkötője alá. A szemmel vert gyerek fürdővizébe meghatározott számú parazsat dobnak — ez a szenes víz —, s minden parázsnál egy személy nevét mondják. Amelyik említésénél leszáll a parázs, az, vagy olyasféle személy igézte meg a gyermeket. A gyógymódhoz ráolvasás is (tartozott, ilyesféle: „Kalap alá, konty alá, vidd a rontást tűz alá, víz alá”. Májékozódás Színházak — Az épület, vagy a százéves színháztechnika szorult-e inkább felújításra? — Voltak olyan épületek, melyeket eredetileg nem színháznak szántak. Jó néhány van ilyen a pestiek között, de a veszprémi is eredetileg kaszinónak épült, a kaposvárit is csak nyári színháznak szánták. Ezeknél nagyobb horderejű építészeti, épületgépészeti munkákat kellett megoldani. — Milyennek kell lennie ma egy színházépületnek? — A múlt századi, az üzleti szempontokat erőteljesen érvényesítő színházművészetnek olyan épület kellett, amelybe sok néző elfért. A színházépület felét, néhol kétharmadát a nézőtér és a közönség közlekedésére, ellátására szolgáló helyiségek foglalták el. Ez az arány megfordult a felújítások után: a terület kétharmadát foglalják már el az öltözők, a műhelyek, a színpadtér — mely szintén megnőtt —, és az üzemi épületek. — Csak az arányok változtak, vagy szükség volt terjeszkedésre, új épületekre is? — A nézőtereken ugyan elvesztettük az ülőhelyek majdnem egyötödét (köztük sok olyat, ahonnan nem is lehetett látni a színpadot) ám mindezt pótolja a komfort, a szélesebb sorközök, a kényelmesebb székek. További területekre volt azonban szükség akkor, ha a színház ragaszkodott a saját műhelyekhez. Ez a többtagozatú, tehát több műfajban tevékenykedő színházaknál gyakoA magyarországi színi) lapotban volt, mire a he is tartó rekonstrukciójuk abban a száz évvel ezel a fel-, illetve megújítási) eredményeiről, részleteir helyi Józsefet és Pálfi F ribb, és érthető is. Hogy i nyíre terjeszkedhetnek, a függ, mennyi pénzzel tán ta az építkezést a megy nács. Kaposvárott rekc 11 hónap alatt, jugoszláv telezővel készült el a re rukció, 450 millió forint költséggel, melyben em( építés és egy másik megvásárlása is szerepel aztán helye lett a stúdi háznak, és egy olyan f els; ségű videostúdiónak is, lyet akár bérbe is ad! az előadásról felvételt 1 televíziónak. Kecske szintén terjeszkedtek, a ház mögötti épületet veti a tanács, s az épülettel a színpadnak közvetlen ki lata van. — Az utóbbi évtized megnyílt színházak közül dűl a győri épült eredet Thália otthonának. A zah szegi és a nyíregyházi hogyan működik? —' A nyíregyházi épül gebben is színház volt, a egerszegi pedig egy volt i lődési otthon sikeres átal sa: színpadterei jól műki kényelmesek. Mindkét s: létrehozása 1978-ban 150 forintba került. — összehasonlításul he nánk még néhány dátur, összeget? Makay Béla: Varjúpörkölt idején (Könyvrészlet) Előrelendülöben a tavasz, április van, délelőtt. Az imént jöttem ki a vízből, ahol kitoldoztam-foltoztam a sok évvel ezelőtt gallyakból és karókból megfont „vészemet” (halterelő kerítést) teszi-veszi hálóm elé, a kertünk alatti folyószakaszon, ahol a vízimalom óriásgödre összeszűkül. Itt mindig fut és oxigéndús a víz. A hideg víz után nem árt egy kis mozgás az elgémberedett végtagok felpezsdítésére. Az erdei gyalog- úton járok ismét, leskelődve és bámészkodva a szemlátomást érzékelhető változásokban. Micsoda perlekedés csapja meg fülemet! A leghangosabbak egy tölgyfa odújáért civakodó szaricsó- kák (csókák). Néhány tíz méterrel odébb az árokpart dúsuló ághúrjain pedig a zenebonázó csaláncsúcsot, vörösbegyet és a még csapatokban járó sordélyokat ismerem fel hangjukról. A tisztásokon majd térdig ér a hófehér, piciny virágú s nagy szívlevelű kányazsombor. Levelét leszakítom, összemoncsálom és megszagolom: már jó erős a fokhagymaillata. Az erdei szagtalan Vadibolya is tartja még nászát; de rokona, az illatos kékibolya már el- virágzóban. A gyöngyvirág viszont most nyitotta szét két levelét. Csak később, május első heteiben rakosgatja fel fehér gyöngyfüzérét. A hozzá hasonló salamonpecsét bezzeg már csüngeti kettős ikerbimbóit. \ A cserjék lombján már egyáltalán nem lehet átlátni. Legdúsabb a bodza, utána a májusfa és a juhar. A vadkörte bimbói éppenhogy bigyerednek. Május első éjszakáján már vihetnék is a legények a lányos ház udvarára leásni, mint régi apáink csinálták. Aztán az erdő komor és büszke fái, a tölgyek alá lépek, mert oda kell: vértyogást hallok a magas varjúfészkekből. Igen, kikeltek a kisvár jak. Csak jó termés lenne már belőlük, hogy bőven lenne varjúpörköltnek való! Sajnos, örömömbe üröm is vegyül. Egy anyavarjú meginog az ágon, és csapkodva fordul le. Szótlan és fájdalmas pillantásokkal péz rám. Szárnyai és lábai görcsbe kapódnak. Tehetetlenül aggódom. Lassan kimúlik. Napok múlva tudtam meg, hogy a szomszédos búzatáblát, a varjak terített asztalát, levegyszerezték. Távolról kettőzött hup-hup hang üti meg fülemet. Hazajött a büdösbanka is, ahogy az öregektől hallottuk. Büdös, mert a fészke kiállha- tatlan bűzös, hogy a fészekrablókat elűzze. Hosszú út után egy magányos fészek alá érek. A szürkevarjúé (dolmányos varjú). Megrúgom a fát, itthon van az anya? Nincs. Bizonyára oda van gyűjtögetni a fiainak, amelyek bezzeg el nem vér- tyognák magukat. Rablóösztönük diktálta óvatosságuk már bennük uralkodik. Ezek aztán finomak varjúpörköltben! Hússal élnek, űzévt. Hát a halak közül is nem a rablók a legfinomabbak? re m P< k, üt Öl ß S2 et h g: h 771 h A h P le te zi Vt ől té h E 7li Ui K d d; 77, rt n kt 9' ei a A n e\ 771 v /V 77 71