Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április 2. 7 Kihasználatlan helyzeti előny Hídfőállás az exportban Kerekasztal-beszélgetés az új vállalkozásokról Ez az ország bánni fogja azt az exportpolitikát, amelyet ma folytat. A tőkés cégek a nagy szovjet piac felé kacsintgatnak, mi most akarunk kivonulni onnan — szól az egyik vélemény. Annak ellenére, hogy évek óta folynak az erőfeszítések, viszonylag kevés az eredmény Szabolcs-Szatmár és Kárpáton- túl gazdasági kapcsolataiban — hangzik el a másik. Távol vagyunk, hátrányos helyzetben az ország más részeihez képest. Számolni kell a lassú ügyintézéssel, de változtatni kell a vállalkozási formáknál — fogalmazza meg egy harmadik. Egy kerekasztal-beszélgetés kiragadott mondatai, amelyet az MSZMP Oktatási Igazgatóságán egy háromnapos konferencia részeként rendeztek. A téma a társasági törvény adta lehetőségek, a Szovjetunió szomszédságából adódó helyzet kihasználása, közvetlen tapasztalatok kicserélése. Megyei vezetők, átalakulóban lévő, vagy már új formában, külföldi tőkét is bevonó vállalatok első emberei beszéltek a lehetőségekről. Néhány témakört ebből a vitából szeretnénk kiragadni. A beszélgetés résztvevői voltak: dr. Kelemen Miklós, a vásárosnaményi Interspan Faipari Kft. ügyvezető igazgatója, Klapka György, a fehérgyarmati Zalka Máté Termelőszövetkezet elnöke. Szabó István, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára, dr. Szemján Tibor, a Nyíregyházi Mező- gazdasági Gépgyártó Vállalat vezérigazgatója, Szórni Iván, a Csepel Szerszámgépgyártó Rt. nyírbátori fúrógépgyárának igazgatója és dr. Újvári Sándor, az Innomark Kft. ügyvezető igazgatója. A vitát dr. Kiss Ibolya vezette. O Mennyiben lehet kihasználni azt a helyzeti előnyt, amit a Szovjetunió szomszédsága jelent? Szabó I.: Az a gondunk, hogy nem ismerjük kellően az onnan beszerezhető árukat. Pedig kölcsönösen előnyös üzletek köthetők Kárpátaljával. Törekvés folyik valamilyen különleges övezet megvalósítására, többek között olyan elképzeléssel, hogy az egymással kereskedők transzferábilis rubelben tartanák nyilván a forgalmukat, mindenféle dotáció és illeték nélkül. Szemján T.: A vállalat termelésének több mint fele szocialista exportra kerül. Bénító- lag hat, hogy ennek romlik a jövedelmezősége. Klapka Gy.: Elég sűrű a kapcsolatunk, tapasztalatunk szerint ma a legjobb megoldás, ha árut cserélünk áruért. Ekkor ki lehet szűrni, hogy mások az árviszonyok itt és ott. Szabó I.: Tudomásul kell venni, hogy milyen súlyú a túloldalon a politikai irányítás. a tervutasításos rendszer. Nekünk pedig ki kell használni meglévő ismereteinket, külkereskedelmi tudásunkat. Például a konzerv-, textil- és cipőgyártásban, együttműködésben a kishatármenti kapcsolatokat jobban hasznosíthatnánk. O Akár a keleti, akár a nyugati üzleteket nézzük, akár az új vállalkozási formák létrehozását, látni kell, hogy lassan haladnak a dolgok. Klapka Gy.: Fél év alatt sikerült megszerezni a tőkés vegyes vállalat engedélyeit, sok veszekedés után. Talán azért, mert mi háromszáz kilométerre vagyunk Budapesttől. Szórni I.: Tavaly, az 1875-ös törvény alapján másfél hónap alatt szerveztük meg a részvénytársaságot. Nem úgy kell nézni, hogy a megye és a főváros között van az ellentmondás, hanem mindenki a saját hátrányos helyzetét érzi. Újvári S.: A társasági törvény szűk körben ismert, pedig nem elég a cégtábla átfestése. Ahogy néztük a tevékenységi körünket. sok minden engedélyköteles. Ez tényleg lassítja az ügyintézést, mint ahogy az is nehézkes, hogy 15 alapító szövetkezettel kellett egyeztetni. Szemján T.: Egy külföldi szervező intézet tanulmánya — a szocialista országok viszonyai ismeretében — a lassú átalakulást javasolta számunkra. Erre viszont nincs időnk. így, bármennyire életveszélyes, átugrunk néhány fejlődési fokot, ez év nyarától csak egy vagyonkezelő vállalati központ marad és önálló kft.-k formájában működnek egységeink. O Mennyire érzik szükségesnek az átalakulást, vagy mennyire csak a „divat” diktálja a változásokat? Kelemen M.: Bennünket a kényszer vitt a vegyes vállalat alapítására. Elődünk, az ÉRDÉRT, az elhasználódott gépi berendezéseket nem lett volna képes cserélni, hiába világ- színvonalú terméket produkáltunk. Most viszont új gyártósorunk van, szépen indult a termelés. Klapka Gy.: A vámszabad terület, amelyen a zöldségkonzervgyártó vegyesvállalatunk működik, azt jelenti, hogy rögtön exportot teljesítünk, önmagában az ezért járó szubvenció is jelentős nyereséget hoz a termelőszövetkezetnek. Szemján T.: Kényszerítő a túlélés. Azonban például a szabolcs-szatmári különleges övezet számunkra a világra nyit ablakot. Ennek alapján hamarosan bejegyzőnk egy vegyesvállalatot svájci, szovjet és magyar részvétellel. O Jelent-e más hozzáállást az új szervezeti forma? Szórni I.: A dolgozókat a részvénytársasági forma azután érdekli, hogy tőkés partner bevonására folyik komoly tárgyalás. Ök, de a középvezetők is felmérték, miben kell változtatni a munkájukban, hogyan lesznek érettek a váltásra. Kelemen M.: Meg kellett változnunk gondolkodásmódunkban. Magyarországon mintha minden munkahelyen többen lennének a kelleténél. Nekünk rá kellett jönni, hogy 700 ember helyett 240-nel magasabb termelésre vagyunk képesek — természetesen jóval nagyobb keresetek mellett. Klapka Gy.: Ha a követelményrendszer megváltozik, akkor az emberek hozzáállása is más lesz. Konzervgyártást nem ismerő falusi emberek kerültek az új üzembe, azonban megfelelnek a magas követelményeknek. Szabó I.: A nyugati kis- és középvállalatok hídfőállásnak tekintik a megyét, amelyen keresztül a Szovjetunióba exportálhatnak. S nekünk látni kell, hogy ennek révén, ha vegyes vállalatot hozunk létre, korszerű technikát, termékszerkezetet valósíthatunk meg. Ennél kell megtalálni a népgazdaság és a vállalatok számára is hasznos megoldást. Korlátolt felelősségű társaság, részvény- társaság, tőkemozgás. Megannyi új forma, amivel ismerkedünk. Azonban a tanulóidőt minél rövidebbre szükséges fogni ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár megye lépést tartson az országban folyó változásokkal. A gazdasági életben a szigorú teljesítményelv érvényesül. Ennek kibontakoztatásához segítséget lehet adni, de a végrehajtás mindenütt a vállalatok, szövetkezetek dolga. Kísértés. Kótics Ferenc grafikája. y Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Szabolcs-Szatmár megye képviselői az Országgyűlés padsoraiban. Négyen — a „pult" két oldaláról Munkát, vagy sztrájkot? Szükségünk van nekünk arra, hogy látványos összeütközés színhelyévé váljanak a munkahelyek, amikor az ország érdeke most az lenne, hogy csendben termeljünk, mert tönkremegyünk? Ilyen kérdések foglalkoztatták a közvéleményt azóta, hogy napvilágra került: készül egy sztrájktörvény. És foglalkoztatta a képviselőket még behatóbban, hiszen nekik kellett olyan törvényt alkotni, amely a munkavállalók alapjogát garantálja, de korlátlan érvényesülését sem engedi, ha azzal emberi, munkavállalói, állampolgári, társadalmi alapérdekeket is sértenének. „Csat végsí eutiztuit...' Eltértek a vélemények a törvényalkotás során, s eltérnek azóta is egymástól, de ez így természetes, hiszen másként érintene egy munkavállalót, mint egy munkáltatót, másként élné meg a sztrájkot konkrét esetben egy munkás, mint az igazgató. A szabolcsi képviselők közül most őket kérdeztük. Novák Lajos, a „Fémmunkás” Vállalat nyíregyházi- gyárának dolgozója. — Nekem, mint munka- vállalónak az a véleményem, hogy minden ilyen alapvető jogot törvényben kell szabályozni. Messzemenően egyetértek azzal, hogy minden dolgozó csak végső eszközként használhatja fel a sztrájkot. Eddig nem kellett azon töprengeni, hogy egy sztrájk jogszerű volna, vagy nem, mert lehetőség sem volt rá, hogy a dolgozók érvényesítsék ilyen jogaikat. — Mikor tartom én indokoltnak a sztrájkot? Ha a dolgozók széles rétegét olyan súlyos, hátrányos megkülönböztetés éri, ami más módon nem orvosolható. E fogalomkörbe sorolnám az olyan vezetői magatartást is, amely ellen a dolgozó kollektíva végső eszköz gyanánt felléphet. Említhetem okként többek között azokat a szociális körülményeket, javadalmazásokat, amelyek a dolgozókat megilletik, mégsem kapják meg. Ilyenkor a szak- szervezet dolga ezeket a dolgozói véleményeket csokorba kötve eljuttatni a munkahelyek vezetőihez. Ha ezek sorozatban nem találnak meghallgatásra, akkor egyetértek a sztrájkkal. — A törvény leszűkíti a sztrájkjogot a gazdálkodó szervezetekre és ez nem tetszik nekem. Ágazatokban is jelentkezhetnek gondok — ezt napjaink igazolják. Most válságban van a bányászat, a kohászat, a munkavállaló pedig két malom közt őrlő. dik. A válság oka nem feltétlenül az a vezető, aki nem tudja, mit tegyen a dolgozókkal, a kormány pedig mintha ki akarna bújni a felelősség alól. Mi pedig ezzel a sztrájktörvénnyel levesszük a kormány válláról a gondot. Ezt nem szabad felvállalnunk. Harminc-ötvenezer ember nem válhat munkanélkülivé korábbi rossz döntések miatt annál is inkább, mert nem ők a válság okozói. ,Jabb lett volna egy kenszenns...“ Konczos István, a Tyuko- di Konzervgyár igazgatója: — Ha szabad, demokratikus jogállamot akarunk, márpedig azt akarunk, akkor én úgy ítélem meg, hogy ez a sztrájkjog minden magyar állampolgárt megillet. Ennek ellenére nem vagyok híve a sztrájknak, mert úgy érzem, ezzel nem tudunk előrébb lépni, nem tudjuk a gazdaság nehéz helyzetét előrébb mozdítani. De ha más, fejlettebb országokban is adtak ilyen jogot a dolgozóknak, mi sem térhetünk ki előle. Márcsak azért sem, mert 13 éve hazánk elfogadta az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, vagyis kötelezte magát, hogy biztosítja az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot. — Bennem vegyes érzelmeket váltott ki a törvény vitája. Azt szeretném, ha sztrájk helyett a vállalatok és a dolgozók között egy konszenzus alakulna ki. És csak abban az esetben lehetne a sztrájk fegyveréhez nyúlni, ha országos érdeket érint. Gondolok akár arra is, hogy ha a költségvetésben — amelyet az Országgyűlés hagy jóvá — meghatározott adatok megváltoznak, ha például az áremelkedések, a nagyobb beruházások értéke meghaladja azt a mértéket, amit az Országgyűlés jóváhagyott, akkor el tudom képzelni, hogy sztrájkkal tiltakozzunk. Az üzemben pedig ahol a vezető és dolgozó között érvényesül a demokrácia, ahol a dolgozók nyíltan és őszintén elmondhatják véleményüket, és ez meghallgatásra talál, a sztrájkra nemigen kerül sor. Szerintem most olyan törvény született, amely kielégíti a dolgozók igényeit, a vezetőket pedig arra ösztönzi (ha úgy tetszik kényszeríti), . hogy jobban odafigyeljenek a dolgozók szavára. „Nem tapsolok neki de...“ Bíró Miklós, a MOM mátészalkai gyárának igazgatója: — Felemás helyzetben vagyok a sztrájktörvénnyel kapcsolatban. Mint képviselő a törvény előkészítése során választókerületemben, munkahelyemen alapos közvéleménykutatást végeztem, de segítettek a szakszervezetek is véleményem kialakításában. Azt mondhatom, hogy az eredeti tervezet kevés ember tetszését nyerte el, az új változat viszont — amelyet néhány módosítással elfogadtunk — a többség véleményét tükrözi. Jó törvénynek tartom tehát. — Mint gyárigazgató, mit szólok hozzá? Nem tapsolok neki, bár úgy érzem, hogy . vezetői tevékenységem során mindig embercentrikus voltam, s amilyen lehetőségeink akár a fizetések, akár a szociális juttatások terén voltak, azokat mindig kihasználtuk, azokat mindig megkapták a dolgozók. Ennek ellenére azt mondom, hogy amit egy rossz vezetői stílus, esetleg irigység, rosszindulat miatt nem érhetnek el a dolgozók, akkor igenis meg kell adni ezt a jogot, meg kell teremteni a törvényes sztrájk lehetőségét. — A politikai sztrájkkal mint gazdasági vezető nem értek egyet. Szerintem az egyesülési és a gyülekezési törvény lehetőséget ad a tiltakozás minden formájára, ezért helyesnek tartom, hogy ilyen okok miatt nem lehet sztrájkot szervezni. „Kellett az a törvény...“ Kovács Andrásné, a nagyhalászi kendergyár dolgozója: — A dolgozók érdekeinek kifejezésére szükség volt a sztrájktörvényre. Nekem az első tervezetből az nem tetszett, hogy nem adott lehetőséget a szolidaritási sztrájkra. Szerintem a dolgozók érdekeit nemcsak a gyárkapun belül kell védeni, hanem meg kell adni azt a lehetőséget is, hogy ha támogatni kívánják munkástársaikat, akár egy vállalat több gyáregységében, akár egy ágazaton belül, akkor erre módjuk legyen. Ha a szakszervezet a dolgozók jogos követeléseinek érvényt szerez, akkor nem lesz sztrájk. De ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, akkor lehessen a sztrájk fegyveréhez nyúlni. — A mi gyárunkban volt már olyan helyzet, amikor sztrájkoltunk volna, ha lett volna hozzá jogunk. Budapesten van a központunk, s amikor a gyár idetelepült, azt gondolták, mi sokkal kevesebb bérrel is megelégszünk, mint a fővárosiak. Azzal érveltek, hogy nálunk a jövedelmek nem kisebbek, mert beszámították amit mi a háztájiban, a kiskertben szabadidőnk feláldozásával kerestünk. Beletelt 8—9 hónapba is, míg rendezték, s egy kicsit meg is félemlítettek bennünket. — Ezért kellett az a törvény, amely nemcsak lehetőséget ad, meg is védi a sztrájkban résztvevőket, kimondja, hogy a sztrájk miatt nem érheti hátrány sem ä szakszervezeteket, sem a dolgozókat. Mindezek ellenére azt szeretném —: és ezt nemcsak mint képviselő, hanem mint dolgozó is mondom: — ha soha nem kellene ehhez a kényszerítő eszközhöz nyúlni. Balogh József Lányi Botond
