Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
Megyei ünnepség várnsavatással swaBÄMww W MBBBHMnanHHMni "buhb —n—«m——■—»—rm- -■ -TtTjni,f'"-,n‘niMwlfi ^ ~ Záhonyban Grósz Károly mond beszédet Megkezdődtek Szabolcs- Szatmárban a felszabadulásra emlékező ünnepségek. Ezúttal a korábbinál szerényebb külsőségek között köszöntik a kollektívák a magyar nép sorsfordító eseményét. Nyíregyházán az Északi temetőben március 31-én helyezték el a megemlékezés virágait a szovjet és a román katonák sírjain. Fehérgyarmaton április 1-jén* a városi pártbizottságon emlékeztek meg a 44 évvel ezelőtt történtekről. Nyíregyházán április 4-én koszorúzzák meg a szovjet és a román hősi emlékművet. Mátészalkán Gazda László, a megyei pártbizottság titkára mondja el ünnepi gondolatait április 4-én az új művelődési központban. Ezen a napon koszorúznak Mátészalkán, Tiszavas- váriban, Vásárosnaményban és Nyírbátorban, Nagykálló- ban április 3-án helyezik el A FELSZABADULÁS 44. ÉVFORDULÓJÁN Tavaszi séta a belvárosban. (Elek Emil felvétele) Tisztító csalódások r alán vannak még ebben a furcsa világban, akik kíváncsiak korosztályom, a mai ötvenesek csalódásaira. Hétköznapiak ugyan a mi történeteink, dehát mi csak ezekkel állhatunk az idő, a történelem, a köztudottan legkritikusabb zsűri elé. Nyiladozó értelemmel altató dalokra, csengőszóra, színes léggömbökre, játékautóra és sípra vágytunk, aztán kaptuk helyette a sziréna belénkhasító vijjogását, a repülőgép zaját, golyók pergő tüzét a háztetőkön és a híd felrobbantásának ablaktörő robaját. Aztán megint csalódnunk kellett, amikor hétvégén jött haza apánk a munkából és nem ért annyit az egész havi keresete, mint két üveg szódavíz. És jöttek a hajnali csalódások, amikor hiába ültünk a pékség ablaka elé, mire ránk került a sor, a kenyér sokszor elfogyott, s nekünk csak az illata maradt. . . Aztán lett kenyér is, meg lobogó'zászló, reggelenként pattogó induló a vezetékes rádióból: „Sződd a selymet, elvtárs ...”. És lett terv-, meg békekölcsön, meg padlásle- söprés, miközben az úttörőzenekarral adtunk szerenádot a kiváló „tojásbeszolgálta- tónak” Rákosi elvtárs kifeszített arcképe alatt. .. Zengtünk kórusban, léptünk egyszerre a felvonulásokon, vörösre tapsoltuk tenyerünket a gyűléseken és hazaérve hiába emeltük fel a fedőt a zománcos fazékon, húst nem találtunk. Csak titokban vehettünk úrvacsorát, mert ha az rákerül a „káderlapunkra”, hiába álmodoztunk volna továbbtanulásról... Az első igazi csalódás mégiscsak akkor ért bennünket, amikor arra kellett ébrednünk, hogy ez a mi, diákfejjel gondtalannak vélt életünk nem is olyan gondtalan, hogy nagyon sok igazságtalanság történt emberekkel, családokkal, amikor egy totalitárius rend szabadjára engedte tobzódását. Így haltak barátaink a pesti utcán és másutt, menekültek sokan a világ más tájára. És akik maradtak, azoknak is sok keserű csalódást kellett átengedniük magukon. . Üjabb kellemes és kellemetlen csalódásokat éltünk még meg egy több mint 30 éven át tartó politikai rapszódia különböző felvonásaiban. Szívhattuk magunkba a szabadabb levegőt, érezhettük a baráti népek kéznyújtását, egy jobb világot építhettünk magunkban, mégha ez ama bizonyos történelmi zsűri előtt nem minden tekintetben állta ki a próbát, s amiért mostanság újra kell vezekelnünk. Ne legyünk igazságtalanok: jöttek igen jó évek, (el is neveztük aranyéveknek), amikor tettük a dolgunkat, nem gondolkodtunk azon, hogy vajon mi az igazi ára a földből kinövő új lakótelepeknek, a megyénkben is megtelepült csúcstechnológiá- nák, az elfedett igazi áraknak, a sokasodó magánautóknak, vagy a lakásba kerülő új bútornak, színes televíziónak, automata mosógépnek. Gondolhattunk-e egyáltalán a ránk leselkedő veszélyre, miközben a „fent” ülők mindegyike sem volt abban a helyzetben, hogy belátott volna a kulisszák mögé; amikor a politikai rendszer-mechanizmus nem igyekezett az emberek orrára kötni azt, ami — úgymond — felsőbb szintekre tartozott. .. Csalódtunk kellemesen, amikor a hatvannyolcas reform szellői kezdtek lengedezni; mikor úgy véltük, kibontakozhat a kezdeményezőkészség, búcsút inthetünk a sehová se vezető egyenlősdinek. És jött a szép sztaniolba csomagolt váratlan fordulat: csorbát szenved így a munkáspolitika, visz- szacsempészik országunkba a kapitalizmust. S bizony mi sem mondtuk hangosan ellenérveinket, talán, mert nekünk is volt már némi féltenivalónk, s talán, mert túlságosan is belénk ivódott egy idillikus pilléreken nyugvó új társadalom képe. Csalódnunk kellett emiatt is. Hiába győzködtek bennünket illetékes helyek „hozzánk nem gyűrűzik be a világválság” — begyűrűzött. Most már az a jelképes „hajó”, amelyet ez időszaktól kezdtek dobálni a tengerek hullámai, az a mi hajónk volt. Mind labilisabb talajt éreztünk mi is a talpunk alatt, s a túlélni akarás legkülönfélébb jeleinek lehettünk tanúi. Számolatla- nul kértük — míg lehetett — a külföldi kölcsönöket. Az ellenőrzés hiánya miatt is eltorzult közegben mind gátlástalanabbá válhattak egyes hatalommal rendelkező, pecsenyéjüket sütögetők. Üj státusszimbólumok, új oltárok születtek, mind sűrűbben szőtte át életünket a hajsza a vagyonért, a tisztességtelen meggazdagodás vágya, gyötrelme. Gyorsan fogyóeszközzé vált a hit, hatalommá a hivatal, követendővé a középszerűség, és közben devalválódott a tudás, igazi értékek vesztek el, s látszatokra tűztünk medáliákat. A nép persze keményen dolgozott eközben is, gyarapodott hazánk és benne házunk, jóllehet az ellenőrizhetetlen és megméretés nélküli döntések miatt mind nagyobb hitelekből rendeztük az össznépi partikat. Egyenesen vezettek innen a történések ahhoz az egy év előtti májushoz, amikor újabb rózsaszín felhőket fújt el felőlünk a történelmi parancs. Rá kellett ébrednünk a megmásíthatatlan igazságra: ez az út zsákutca, ahonnan sehová nem juthatunk tovább ... Történelmi napokat élünk, amikor dogmák zuhannak a mélybe, régi fogalmak nyernek új értelmet, s amikor olyanná kezd válni a politika, amilyen valójában az élet. Eközben sem vagyunk híján csalódásoknak. Kamatos kamatot fizetünk korábbi rossz döntésekért, a bizalmat kapott új vezetés anyagi és erkölcsi adóssággal küzd, folyamatos áremeléseket és be nem váltott Ígéreteket kell megszenvednünk. Pálfordulásszerűen megtagadja tegnapi önmagát a tegnapi példakép; feltalálják és feltálalják önmagukat a politikai konjunktúra lovagjai. Miközben az ember önmagával akar elszámolni, egyensúlyba kerülni, lépten-nyomon rádöbben: ez nem is olyan könnyű, az öntisztulás a legnagyobb fájdalom. És mégis bele kell nézni a tükörbe, ösz- sze kell vetni múltat és jelent, a mérleg tartozik és követel oldalát. Mert élnünk muszáj és jobban kellene élni. Angyal Sándor XLVI. évfolyam. 78. szám ARA: 5,30 FORINT 1989. április 2„ vasárnap Nyíregyháza vendége volt a művészeti heteken a finn város, Tampere kamarazenekara, melynek zongoraszólistája a mi tanárképző főiskolánkról odakerült T. Hunyadi Viktória. Őket mutatja be írásunk lapunk 6. oldalán. Teniiz tíz tételben Tengizben járt a közelmúltban lapunk munkatársa, Mafik Sándor és felkereste a jelenleg ott élő Keméves dolgozókat. Riportjában egyebek között azzal is foglalkozik; hogyan kell helytállniuk a sokak által irigyelt ,nagy pénzekért”: fél hétkor kelnek, fél kilencre érnek a munkahelyre, és este nyolckor még dolgoznak. Egyebek között azt a kérdést is fölteszi: Kell-e nekünk Tengiz? — amikor gyakran elhangzik az ellenérv is, hogy ráfizet Tengizre a népgazdaság... (6. oldal) Emlékezetes felszabadulási plakátok címmel a 8—9. oldalon olvasható tanulmány a politikai plakátok divatjáról. fl mélységből a napfényre Nyírmeggyesen született, Hodászon tízgyermekes juhászcsaládban nevelkedett, „a létezés mélyéből a tudomány csúcsaira” jutott el Czine Mihály irodalomtörténész. Néhány napja Nyíregyházán vett részt egy nyilvános beszélgetésen, ebből az alkalomból adja közre gondolatait a „legendás előadóról, emlékezetes pedagógusról” lapunk munkatársa Karádi Zsolt a 11. oldalon. Czine Mihály 60. születésnapja alkalmából megkapta a Szabolcs-Szat- már Megyei Tanács Alko- tói-díját. a virágokat a hősök emlékművén. A felszabadulási ünnepség- sorozat kiemelkedő eseménye — egyben a megyei ünnepség színhelye — lesz Záhony várossá avatása, ahol ünnepi beszédet Grósz Károly, az MSZMP főtitkára mond. A felszabadulási ünnepségekre hétfőn megyénkbe érkező szovjet, lengyel és román delegációk tagjai részt vesznek az április 3-án Záhonyban tartandó városavató ünnepségen, majd a szovjet vendégek Nyírtass, a lengyelek Dombrád, a románok pedig Kisvárda közös gazdaságainak munkájával, életével ismerkednek.
