Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám
1989. március 17. Kelet-Magyarország 3 Színesebb közélet egy nagyközségben Az MSZMP és az MDF partneri kapcsolatai A dombrádi pártbizottság épületében futok össze Csáki Menyhérttel. Tudom róla, hogy ő itt a községben a könyvtáros, a Hazafias Népfront titkára, és egy idő óta a Magyar Demokrata Fórum egyiiik helyi vezetője. — Tisztelgő látogatás? — kérdem némi éllel. — Nem. Csak a partneri kapcsolat szülte gyakorlat. Nem találok ebben semmit, szándékaink sok területen esnek egybe. — A községi MDF tehát politika! tényezőnek tartja magát? Vagy erről korai még beszélni? Mindenképpen politikai tényezők vagyunk, már csak azért is, mert létünk érezhetően felpezsdítette a közéletet. Miután a mi törekvéseink is a nagyközség jövőjé*- vell, mégpedig jobb jövőjével kapcsolatosak, az a mintegy harminc ember, aki hozzánk tartozik, mindenképpen tényező. — Eddig háromszor ültek össze az MDF képviselői — így Háda Sándor, a nagyközségi pártbizottság titkára — és én mindegyikre hivatalos voltam. Ügy véleke- dek, ha az MDF léte csak egy centivel előbbre viszi a dolgokat, akkor a partnerséget, ezen belül a vitát is vállailnunk kell. Megjegyzem, vannak, akik a párttagság sorában ezzel kapcsolatban tartózkodóbbak. — Tudom, hogy szokatlanok vagyunk — mondja Csáki —, de úgy vélem, hamar el fognak fogadni minket. Mi ugyanis nem a mindent tagadás alapján állunk, bár az is igaz, nem mindent fogadunk el feltétel • nél(?ül. Szeretnénk, ha a nagyközségben nagyító alá kerülne a demokrácia gya- gyorlata, komoly elemzést kívánunk, gyakorlati javaslatokkal a falu életét illetően, támogatjuk az önálló és szuverén helytörténeti emlékbizottságot, dolgozunk a háborús áldozatok emlékének megörökítéséért, részt kívánunk vállalni az alkotmány vitájából. Mint látható: elsősorban a helyi kérdések foglalkoztatnak. •— A párbeszéd során arra a megállapodásra jutottunk — mondja az MSZMP titkára —, hogy minden felmerülő kérdést nyitottan tárgyalunk meg, és a népfrontot használjuk arra, hogy a különböző nézeteket szintetizáljuk. — És hogyan vélik Dombrá- don: párt lesz az MDF-ből? Láthatóan a kérdés nem érintette váratlanul Csáki Menyhértet. — Attól mentsen meg az Isten. Mi addig vagyunk hatásosak és ütőképesek, amíg mozgalomként működünk. Itt az a vélemény, hogy minden, ami párttá szerveződik, ezzel beépíti a maga gátjait, határait. A mi hatékonyságunk éppen abban rejlik, hogy mindenkivel és mindenről szólunk, s működésünket elsősorban az általunk ismert területen, konkrétan fejtjük ki. Ha párt lennénk, sokan hagynának el bennünket, a mozgalomban rejlő vonzerő éppen az, hogy nincsenek kötelező platformjai. — Arról beszélt, hogy harminc körüli a tagság. Kik csatlakoztak az MDF-hez? Érdekes lenne tudni, a csatlakozás mögötti indulatokról. — Változó okok hozták hozzánk az embereket. Volt, aki eddig ki nem élt politizálás! igényéhez találta meg a legjobb formát az MDF. ben. Van, aki kiábrándult a pártból, de köz iránti tevékenységet akar kifejteni. Akadnak, akiket a sértettség hozott a táborunkba. Ez mindig így van, ha valami uji — Ha most azt mondja, hogy a harminc ember nem sok — magyarázza a párt- titkár •—, akkor hadd tegyem hozzá: nem biztos, hogy a létszám mindent kifejez. Nekünk számolni kell az MDF-fel, hiszen olyan szellemi kapacitást tömörít, ami nem közömbös. Ettől függetlenül, a párt nem felkészületlen, és bár nem keressük a konfrontációt, a vitákat vállajuk, igazunkat hirdetjük, megvédjük. Túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy gyökeresen változott a politikai helyzet Dombrádon. Az viszont tény: színesebb. Egy biztos:. a pártnak fel kell vérteznie magát, új hullámhosszra kell váltania, hiszen egy többszínű politikai közegben offenzívabb, gyorsabban reagáló munkára van igény. B. L. ONEDIN UTÖDAI A MŰEGYETEMEN. Hazánk 16 tengeri hajója járja a világot. A megnövekedett feladatok ellátására jól képzett fedélzeti tisztekre van szükség. A Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki kar hajózási üzemmérnöki szakán aJMAHART támogatásával 40 hallgató ismerkedik a fedélzeti tiszti ismeretekkel, parthajózási, csillagászati és elektronikai navigációs ismereteket sajátítanak el. A képen Ugróczki László (tanszékvezető) és Gazsó Zoltán a navigációs laboratóriumban. (MTI fotó) Panaszos levél nyomán Fehérgyarmaton Vészhelyzet után- átalakítás Vagy kétszázan adták aláírásukat ahhoz a levélhez, amelyben „toldozás-foldozás helyett” új óvodát kérnek a fehérgyarmati Lenin utca és környékének lakói. Miért ragaszkodnak a vadonatúj épülethez? És ha erre valóban alapos okuk van, akkor miért nem tatainak megértésre a tanácson? — ennek néztünk utána * helyszínen. Szilva- és almapüre készül exportra a Nyírség Konzervipari Vállalat aszeptikus üzemében. A komponensek megfelelő összeállítása Plósz Mátyás fő zó feladata. (Elek Emil felv.) Jól elhagytuk már a város- központot, amikor a Lenin utcához érünk. A Zöldfa, a Rózsa Ferenc, a Bartók Béla utcáról is idejártak a gyerekek óvodába (a két csoportba negyvenen-ötvenen), sőt egészen az utóbbi időkig iskolába is. Recsegést hallottak Két épület van a nagy telken. Az egyiket a helybeliek Mayer-féle házként ismerik, ebben volt az óvoda, valamint az alsó tagozatosok két tanterme. 1974-ben -»- részben bontott, de a tanács szerint ' jó állapotban lévő anyagból — felhúztak az udvarban még két tantermet. Ettől fogva az alsósoknak nem fellett két műszakban iskolába járniuk, és napközi is lett. Tavaly augusztusban aztán végképp- megszűnt a tanítás a Lenin utcai épületek- ban: oniiaií Vagy egy kilométernyire nikészült egy új, tágas iskola,' és maguk a szülők is úgy foglaltait állást, inkább odajárjanak a gyerekeik. — A megüresedett négy helyiségből kettőt felajánlottunk az óvodának, de azt mondták, nincs rá szükségük — vázolja a további fejleményeket Szaniszló Ferenc, a tanács művelődési osztályának vezetője.. — Ezért ott egyelőre olyan raktárfélét alakítottunk ki. A különálló épület két termét pedig központi műhelynek szántuk, amely ellátná a város iskoláit az oktatáshoz szükséges, előkészített, méretreszabott anyagokkal. Már el is kezdődött az átalakítás, amikor szóltak az óvónők, hogy az óvodával összeépített egykori iskolai tanterem felől recsegést hallottak... — Jobb híján januárban átköltöztettük az óvodát egy volt magánlakásba, ami most az OTP tulajdona. Ezért havi 16 ezer forint bérleti díjat fizetünk ... Ez tehát csak ideiglenes megoldás lehet. Annál is inkább, mert az épület és környezete nem alkalmas óvodának, vagyis akkor sem lenne célszerű megvenni, ha történetesen lenne rá pénz. De nincs. Üj óvodára sincs. Így. jutottak arra az elhatározásra, hogy a központi műhelynek szánt épületet alakítják át óvodának. Erre azután kitört a vihar. Kezdjük elölről? Eleinte csak négyen-öten, a végén már vagy húszán is szorongunk a most óvodaként használt ház egyik szobájában. Csak néhány mondatot jegyzek fel a hol higgadt, hol indulatosabb, de egyhangúan az új óvoda mellett érvelő véleményekből: — Harmincnégy éves vagyok, már én is a Lenin úti óvodába jártam — mondja egy apa. — Mi, szülők nagyon sokat dolgoztunk ott társadalmi munkában. Kérdem én, most kezdjük elölről? Toldozzunk-foldozzunk egy régi épületet?! Csak ha újat építenek! Akkor vállaljuk a társadalmi munkát is. — Persze, most azt mondja a tanács, ha lesz rá pénz, majd építenek új óvodát! De tudjuk mi, ha most belemegyünk ebbe az átalakításba, úgy marad az ötven év múlva is... Mindig csak a városközpontban épülhet valami?! Kérdem az óvónők véleményét is, elmondják, de a „nyilatkozathoz” nem járulnak hozzá. Fábiánné Sarkadi Éva, a körzet óvodai megbízottja bízik a tanácsban. Mint mondja, ő nyilván nem tudja megítélni, milyen állapotban van az óvodának kiszemelt épület, de a tervek alapján megnyugtatónak tartaná ezt a megoldást. Jó meioMás leant... Mi tagadás, nem irigylem Szaniszló Ferencet. Ö azonban már túl van egy viharos lakógyűlésen — szülői értekezleten, egy tanácsülésen — higgadtan, bár félő, nem sok eredménnyel igyekszik meggyőzni az embereket. — Megértem én, és jogosnak is tartom, hogy az itteni lakosság szeretne egy új óvodát. De ebben a városban húsz éven át az oktatásra ment a pénz. Közben hihetetlenül elmaradt az egészségügy. Életveszélyes • lett a művelődési ház nagyterme. A lakosság jelentős része „öli a tanácsot” a szennyvízcsatornáért, mert itt olyan magas a talajvíz, hogy ha esik, nem lehet használni a fürdőszobát, ha a háziasszony egyszer kimos az automata mosógépen, már megtelik az akna ... Aztán jön a gáz — itt tényleg nem lehet mindent a lakosságra hárítani, olyan alacsonyak a bérek. Tele vagyunk küszködő gyáregységekkel, rájuk se lehet számítani. Honnan vegyünk tíz-tizenkét milliót egy új óvodára?! Számításaink szerint a meglévő épületet körülbelül egymillióból úgy rendbe lehetne tenni, hogy egy kisebb bővítéssel ff város legtágasabb, legkényelmesebb óvodája lehetne. Ilyen megfontolásból döntöttek úgy a tanácsülésen (egy ellenszavazattal és egy tartózkodással), hogy ne új óvoda legyen, hanem a szennyvízcsatornát építsék meg — az utóbbi több mint háromszáz családot érint... Az óvoda ügyében pedig alighanem bele kell törődni a körülmények szorításába. Azt viszont követeljék meg a szülők, hogy a tanács pont- ról-pontra váltsa be ígéretét: költöztesse át a társadalmi munkával épített játékokat, töltesse fel, tegye rendbe az udvart, csinosítsa ki az épületet (új parkettát, villanykályhát terveznek bele). Ilyen tanáccsal tele a padlás — gondolhatják most joggal az érintettek. De bárcsak szolgálhatnánk okosabbal is... Gönczi Mária Bevallás £ mlékszem a régi szép időkre, mondja Stohanek, hogy március idusán, ha bevallottam valamit, az kizárólag csak a szerelem volt. Akkor sohasem kellett erőltetni a dolgot. Üvöltöttem, hogy szeretlek, Ágnes. Igaz, hogy Lujza volt az az Ágnes, de hát mit számít az már. Az a fő, hogy üvöltöttem. Minden márciusban mást. Rózát, Margitot, Hildát, Emőkét, szinte végig a naptárt. Minden nőt szerettem, míg csak el nem jött az igazi. Linda nevét nem üvöltöttem. Csak jártam utána, reszkettem a közelében, mekegtem és zavaros volt a fejem, mint egy környezetszennyezett folyónak a vize. Linda tett helyre azzal, hogy rámkérdezett: — Szeretsz? Vald be, hogy szeretsz! Sajno% bevallottam. A bevallásokkal azóta is óvatos vagyok. Halogatom, vagy elkerülöm az ilyesmit. Nézem Stohaneket és nincs bennem egy mák- szemnyi megértés. Hervasztóan hat rám a külseje, károsan koros, a haja ősz, az arcbőre ráncos, pocakos és szürcsöl- ve issza a kávét. Epésen megjegyzem: — Most nehogy azt mondja nekem, hogy még mindig vallomásra akarják bírni a nők? — Rosszabb. A nők ma már hidegen hagynak és ez a magatartás kölcsönös. — Ne mondja. Fiús napjai lettek. — Szomszéd, ne bla- máljon. Hát úgy nézek én ki. Nem a nők és nem a férfiak zaklatnak, hanem az ipse a televízióból. Nap mint nap rámszól, hogy valljam be a jövedelmem. Es engem esténként a televízió előtt emészt a gondolat, hogy tartozom egy vallomással. Mondtam is az asz- szonynak. Asszony, tartozom egy vallomással. Nem eggyel, többel is, reagált a nejem. Először is szeretném tudni, hová lett a prémiumod, az is érdekelne, hol voltál tegnap este és azt is beválthatod, hogy nem a macska, te törted el a herendi vázát. Az ilyen szövegektől én fejlövést kapok. Üvöltöttem. Nem neked, az adóhivatalnak tartozom egy vallomással. 5 ok a szöveg, mondtam, Stohaneknek. Azt mondja már meg, bevallotta már, vagy nem vallotta be. A szomszéd letörten közölte, bevallotta, de nem tudja, hogy mit. A bérszámfejtő segítette. Most már csak azért imádkozik, hogy az adóhivatalt ne érje meglepetés. Miért érné? Erre a kérdésre viszonylag értelmes választ adott a szomszéd. Ha én sem értem, hogy mit vallottam be, akkor az adóhivatalnok hogyan értené. Mindenesetre szerelmet vallani könnyebb volt. Seres Ernő „Nein a indent tagadás alapján állnnL”
