Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-04 / 54. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Látogatóban Az Alföld szerkesztőségénél Az idén lép 40. évfolyamába a debreceni Alföld, az egyik legrégibb és leghosszabb időn át megjelenő irodalmi folyóirat. Elég ritka, hogy egy vidéken szerkesztett irodalmi lap ilyen hosz- szú időn át folyamatosan képes legyen fönnmaradni. Pedig nyugodtan mondhatjuk, nem akármilyen négy évtizedet fog át az Alföld története. Változások természetesen voltak a folyóirat életében, egy kicsit más volt, a Ko- czogh Ákos és a Mocsár Gá- bor-féle Alföld és más a mai folyóirat is, amelynek fő- szerkesztője Juhász Béla. Az azonban mindig közös törekvés volt az egyes korszakok különböző kultúrpolitikai buktatói ellenére is, hogy színvonalas lapot szerkesszenek. Meglehet, ma már nem is érezzük jellemzőnek vagy szerencsésnek a folyóirat címét (amely eredendően egy tájhoz vagy régióhoz való szorosabb kötődést fogalmaz meg), mert már régóta nem vidéki folyóirat, hanem országos jelentőségű; az egyetemes magyar irodalmat szolgálja. A kérdéseket nem véletlenül tettük fel Aczél Gézának, a folyóirat szerkesztőjének. Ennek kettős oka is van: szabolcsi származása, kötődése Nyíregyházához, másrészt mert úgy érezzük, döntő szerepe volt és van a folyóirat mai arculatának kialakításában. Először is erről a nem éppen viharmentes 40 évről kérdeztük. — A változások leglátványosabban a kezdet és a jelen összevetésével érzékeltethetők. Egyfelől állna a provincia, a bizonytalan negyedéves megjelenés, a presszó sarkában szerkesztés, a zsebből fizetett honoráriumok — másfelől egy talán túlságosan is kitágított érdeklődés, az „ötágú síp” eseménye, a folyóirat havi jellege, a nagy szerkesztői és munkatársi apparátus, a bonyolult adózási manővereket is magába foglaló dotációs és fizetési rendszer. S mindezek mögött az erősen hullámzó politikaitársadalmi folyamatok, szellemi emelkedések és- lapályok, melyek hatása alól, természetesen, ez a — Tiszatáj- jal együtt — legöregebbnek számító szépirodalmi folyóirat sem vonhatta ki magát. — Ha valamivel védekezni tudott, mert otromba kultúrpolitikai elvárások gyakran erre kényszerítették, az a szívós munkával kialakított, markáns profil volt. Egy valóságközeli, problémaérzékeny realista arculat, mely tényeivel volt vakmerő és nehezen vitatható. Szociográfiák sorozata jut erről eszembe, a hatvanas évek tanya- és népművelési vitái, Barta János híres perlekedő tanulmányai. Ha van tanulsága a történelmi periódusnak, számomra mindenképp az: a szellemi műhelyek sugárzása a társadalom életében mással nem pótolható. — A negyven év alatt az irodalmi irányzatok is sokat változtak. Milyen célokat tűztek ki maguknak a szerkesztők, hogy a hagyományok őrzése mellett nyitottak és modernek legyenek? — Ügy érzem, több-kevesebb sikerrel sikerült kialakítani egy olyan minőségelvű szerkesztői koncepciót, mely a hagyományokhoz is méltó, s a rohanó világot is követni igyekszik. Ennél azonban lényegesebbnek érzem, hogy az utóbbi egy-két évtized kulturális decentralizációja, a magyar progresszió útja, az irodalmi értékek számbavétele kikerülhetetlenné tesz Olyan vidéken szerkesztett lapokat, mint a szegedi Ti- szatáj, a pécsi Jelenkor, az Alföld vagy újabban a szombathelyi Életünk. Folyóiratunkban például a népi írók és a kisebbségi magyar irodalom tematikus számai mellett hadd említsek meg az utóbbi évekből olyan szellemi izgalmakat kiváltó közleményeket, mint Kassák naplója, Hankiss Elemér, Csoóri Sándor, Für Lajos esszéi, a Szabó Dezsö-vita, Sütő*András, Németh László, Csurka István drámái, az irodalmi napok anyagai, a hortobágyi és recski munkatáborok dokumentumai, Ily- lyés Gyula vershagyatéka. Olyan érték ez, mely állandó készenlétet követel a szerkesztőtől. — Sokan azt mondják, könnyű Debrecenben, ebben az irodalmi múltjáról is híres cívis városban lapot szerkeszteni. Így érzik ezt? Milyen az Alföld és a debreceni irodalmi élet viszonya? — A lap természetes örökségként kapta a múltból a kollégium szellemét, a felvilágosodás és reformkor ide kötődő ismert génuszait, Adyt, a népi mozgalmat. Amennyire ezt egy kortársi folyóirat lehetőségei engedik, egyetemes értékeink részeként ápoljuk messze sugárzó szellemiségüket. A jelen dilettantizmusával azonban minden fórumnak meg kell vívnia a maga küzdelmét. Ettől a feszültségtől az Alföld sem mentes. A szelektálásban segítségünkre van a föntebb említett színvonalas munkatársi gárda jelenléte, s az a tény, hogy a város kulturális élete kezd egészségesen rétegeződni. Vagyis a folyóirat mögött heti- és napilap van, melyek sajátos funkcióiknál fogva sokat fölvállalhatnak a publikációs igényekből. Különös gonddal ápoljuk a fiatalokkal való törődés nemes hagyományait. Az írócsoporttal közösen működtetett Alföld Stúdióból két évtized alatt ma már ismert írók és kritikusok hosszú sora került ki. — Ügy tűnik, a kapcsolat- tartás a nemzetiségi irodalmakkal a hídszerep kialakítása egyik legfontosabb célja a folyóiratnak. — A határon túli magyar irodalmak jelentőségének korai felismerése, kritikai megméretése, eredményeinek hazai propagálása és szerzőik műveinek rendszeres publikálása alighanem az Alföld legértékesebb törekvései közé tartozik. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt a munkát többnyire hibás politikai koncepció nyomása alatt, a széljárással szemben kellett elvégeznie. — Korábban teljes számokban tekintettük át a jugoszláviai és csehszlovákiai magyar irodalmat, többször közöltünk blokkokat a nyugati és kárpátaljai magyar irodalmakról is. A legrangosabb határon túli, a romániai magyar irodalom számos jeles alkotója szintén rendszeres munkatársunk, a tüzetesebb számvetés azonban ezzel a nagy irodalommal az ismert áldatlan politikai állapotok miatt igényeink ellenére késlekedik. Ha ma széttekintünk, köröskörül reng a föld. Míg nem alakulhatnak ki termékeny munka- kapcsolatok, féltve őrizzük a hídszerep illúzióját. — Az Alföld februári számában a debreceni irodalmi napokról olvashattunk összeállítást. Bizonyára nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy a szerkesztőség jelentős szerepet vállal a ma már országos jelentőségű tanácskozás szervezésében. — Az irodalmi napokat az írószövetség és a városi tanács intézményei rendezik, de természetesen a majd húszéves tanácskozássorozatból az Alföld is meghatározó szerepet vállalt magára. Egyrészt munkatársi gárdáját mozgósítja az országban az egyetlen rendszeres irodalmi fórumon való részvételre. Másrészt publikálja az összejövetelek legjelentősebb felszólalásait. Csak ezekből is felrajzolható az utóbbi évtizedek kultúrpolitikai-művészeti mozgása. Különösen fontosnak érezzük „Az irodalmi progresszió lehetőségei feltételei” címmel megtartott legutóbbi tanácskozást, melynek teljes anyagát februári számunkban közöltük. Ezen nem csak az írói társadalom volt rangjához méltóan képviselve, de a hivatalos kultúrpolitika is áttörni látszott dogmatikus, hatalmi pozícióból eredő korlátáit. A színvonalas folytatás lehetőségét, azt hiszem, nyugodtan nevezhetjük kulturális életünk egyik közügyének. — Minket, szabolcsiakat az is érdekel, hogy felvállalják-e a megyénkben élő tehetséges toliforgatók támogatását, annál is inkább, mivel nincs nálunk irodalmi folyóirat? Egyáltalán: hogyan értékelik a Szabolcs-Szatmár megyében épp csak formálódó irodalmi életet? — A folyóirat kapcsolata a szabolcsiakkal, úgy érzem, folyamatosan jó, noha e kapcsolatok tartalma és igénye természetesen, időről időre változik. Korábban e viszonyban a fórum nélküli megye publikációs kényszere tűnt meghatározónak , s az Alföld föl is vállalta rendre az innen induló vagy ma is itt élő tehetséges írókat, kritikusokat. Volt, amikor teljes számot szerkesztett a szabolcsi anyagokból. Persze, az egészséges megoldás ebben az esetben is a helyi adottságokra méretezett műhely kialakítása. Ezek érdekében az utóbbi években valóban figyelemre méltó mozdulások történtek Nyíregyházán. Itt elsősorban a színház igényes műhelymunkájára gondolok, a rádió Hangsúly műsoraira, az írócsoport könyv- sorozatára. Eredményeikre többször reagáltunk is a lapban. — Az olvasók érdeklődése elsősorban azon mérhető le, hogy hányán vásárolják meg a folyóiratot. Hogyan reagálnak a megújuló idők kihívására? — Ha eddig túl sok szépet mondtam volna az Alföldről, némi ellensúlyozással megemlítem egzisztenciális gondjainkat is. Jelenlegi közel háromezres példányszámunk fele előfizetés, az áruspéldányok pedig tűrhető remittendával kelnek el. A pangás viszonyai között ez nem volt rossz arány. A megújulni látszó idők szellemi kihívásait azonban — úgy tűnik — jobban viseljük, mint a gazdaságiakat. Lapunk ára hamarosan kényszerűségből legalább a duplájára emelkedik, másfelől éves költségvetésünket ugrasztja meg ijesztően az inflálódás. A megélhetéssel küszködő kereslet és az elbizonytalanodott fenntartói szándék szorításában az igényes szerkesztői munka önmagában kevésnek látszik. Marad tehát a bizakodás, hogy továbbra is van társadalmi igény az e műhelyekben felhalmozott szellemi energiákra Bodnár István Vágy és valóság keveredik Cigánypártiak - avagy pártáid tagok A cigányság nem részese, hanem része akar lenni a nemzetnek. (Lakatos Menyhért). Nem valami adakozó szándék segíthet, hanem a türelem, a másság elfogadása. (Tamás Imre). Politikai és társadalmi súlya van annak, hogy megakadályozzuk a cigányság leszakadását a többi rétegtől, (dr. Gyuricsku Kálmán). Csupán segélyezéssel nem oldható meg a népréteg gondja, (dr. Holló László). Rengeteg türelemre, megértésre, segítségre, öntisztulásra, a cigányság politizálásra való megtanítására, belső békéjének, egységének megteremtésére van szükség. (Farkas Kálmán) Egymondatos véleményeket idéztünk egy nemrég tartott összejövetel krónikájából, melyet a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Szabolcs-Szatmár megyei tagszövetségének elnöke hívott össze. Ott voltak a cigányszövetség országos vezetőségének tagjai közül is néhá- nyan — Lakatos Menyhért író, a szövetség elnöke — de zömében szabolcsi üzemek, vállalatok, intézmények társadalmi szervezetek képviselői ültek közös asztalhoz. Nem adakozással Mi szükség volt a tanácskozásra, hisz van belőlük bőven? Már az elején — a vitaindító után — elhangzott a figyelmeztető megjegyzés az egyik felszólaló részéről; nagy baj lenne, ha a cigányság újonnan alakult szervezete egyfajta önülésező társasággá válna. Mire volt jó az almatároló tanácskozótermében sorrakerült találkozó? Még a cigányügy iránt elkötelezett, gondjaikat leginkább ismerő, azokért tenni akarók között js jócskán vannak felfogásbeli különbségek Ezek összecsiszolásához, a valós helyzet megismeréséhez kívánt egy aprócska lépést tenni e rendezvény, melynek hivatalos neve ez volt; pártoló tágok tanácskozása. Olyan üzemek, vállalatok, intézmények vezetői jöttek el, amelyek anyagi és erkölcsi támogatásban részesítik a cigányszövetséget. Bárki felkaphatja a fejét; ilyen időkben, amikor minden fillérre szükség van, jut pénz a szövetség egyes kezdeményezéseinek finanszírozására is? Ráadásul éppen az egyik felszólaló mondta ki, nem valami adakozó kezdeményezésről van szó, mert ezzel még tüneti kezelés sem végezhető. Amíg az egész társadalommal nem sikerül megértetni, hogy a cigányság életmódjának megváltoztatása nem csupán e népréteg belügye, hanem a társadalom egészét érinti, addig nemigen várható elmozdulás. Mindez — egészítették ki többen — csak kétirányú utcában építhető ki, oda- vissza érvényes a közlekedés, a változtatni akarás. Belső tisztulás Mire akkor az a néhány ezer, vagy tízezer forint, ami a pártoló tagságtól összejön? Jó arra, hogy megyei alapot képezzenek belőle a kiemelkedően tehetséges cigánygyerekek taníttatásához, amatőr együttesek fellépésének finanszírozására, szakmunkástanulók vagy gimnáziumi tanulók folyamatos korrepetálására, netán egy- egy cigány közösségi ház létrehozására, klubok támogatására. Tervekben — olykor álomnak tűnő elképzelésekben — nincs hiány. Még megyei cigányújság, cigány-magyar nyelvű rádióadás indítását is programba vették, de félő, ez inkább a vágyak, mint a valós lehetőségek mezejére tartozik. Cigányul — becslések szerint isrn- a megyében élő 45-50 ezer emberből alig négy-öt, ezer tud, ők is csak beszélni*;nem pedig írni olvasni. S mivel nincs egységes cigány nyelv, többféle nyelvjárás tagolja a cigányul tudó csoportot is. Való igaz viszont, hogy a cigányság belső öntisztulása, szellemi fejlődése nélkülözhetetlen lépcsőfok a felemelkedéshez. Belülről, csak a saját erejükből képtelenek egy lépéssel is felzárkózni. Ezért említették a vita résztvevői a kétirányú utcát . . . Ezért jelentős, ha önmagában nem is old meg mindent, a pártoló tagság intézménye. Szerencsés szám Eddig 21 szabolcsi üzem, vállalat, intézmény vállalta a pártoló tagságot. Többen anyagi eszközökkel — pénzel, berendezéssel, segítették a szövetség munkáját. A tervek között szerepel, hogy az év elején a szövetség helyiségében cigány-jogsegélyszolgálatot is szerveznek. Vágy és valóság keveredik a cigányság által megfogalmazódott igények között, de ez nem baj. Nemrég még az is az álmok, vágyak kategóriájába tartozott, amiről napjainkban egyre több szó esik. A cigányság képviselői a lehető legkomolyabban veszik törekvésüket, hogy a politika rangján kezeljék a cigányság ügyét, ismerjék el őket nemzetiségnek és képviselőt küldhessenek a Parlamentbe. Páll Géza Burai István grafikája a 40 éves Alföld egyik számából. 1989. március 4. ||
