Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám
1989. március 17. l~elet-Magyarország 5 Zászló E lmúlt március 15-e, most már nem hathat ünneprontásnak, ha előhozakodom vele: a megyeszékhelyen több intézmény, lakóház bizony szégyenletesen megkopott, esőverte-nap- szítta lobogóval „díszítette” épületét a forradalom és szabadságharc évfordulóján. Némelyik zászlót úgy megviselte az idő, hogy a nemzeti színeket is csak némi jóindulattal le-- hetett felfedezni a kifakult, romlásnak indult kelmén. Szívem szerint konkrét példákat mondanék, és csak azért nem teszem, mert tudom, hogy közvetlenül az ünnep előtt már nem lehetett nemzeti zászlót kapni. Ámbár ugyancsak nem egy intézményünkön vadonatúj lobogót lengetett a koratavaszi szellő, tanúsítván, hogy némi előrelátással — tehát, ha nem az utolsó pillanatban derült ki, milyen méltatlan állapotban van a piros-fehér-zöld zászló — csak be lehetett szerezni egyik nemzeti jelképünket. A következő hetekben sorra jönnek a nevezetes napok. Nemzeti zászlónkat egyiken sem nélkülözhetjük. Ahol tehát szükség van rá, — tessék szíves lenni újra cserélni a foszladozó lobogót... (gm) __________________________/ Kóruskoncert Tizenöt éves fennállása alkalmából ünnepi hangversenyen lépett a nagyiközönségeié március 16-án a nyíregyházi Korona Szálló dísztermében a 110-es Széchemyi István Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet fiúkórusa. Az együttes Fehér Ottóné szakmai irányításával működik, ezen a koncerten is ő vezényelt. Műsorukban többek között népdalfeldolgozások, Kodály- és Bartók-művek hangzottak el. Közreműködtek a baktaló- rántházi szakmunkásképző intézetből, illetve a tanárképző főiskoláról meghívott kórusok. Tavaszi lomtalanítás A nyíregyházi Közterületfenntartó Vállalat felkészült a lakótelepek tavaszi nagy- takarítására, ezért lomtalanítási akciója keretében konténereket helyez ki március 17-től 22-ig a Kossuth utca és a Kun Béla utca által határolt területeken, valamint a Jósavárosban. Az ott élők a szemetesedénybe csak a lakásukból kikerült kisebb lomokat pakolják, a nagyobb terjedelmű tárgyakat a konténerek mellé helyezzék, mert ezáltal megkönnyítik és gyorsítják a vállalat dolgozóinak munkáját. Húsvéti engedményes ZÖLDÉRT-vásár A nyíregyházi ZÖLDÉRT Vállalat március 20—25-ig — hétfőtől szombatig — engedményes húsvéti akciót rendez egyes zöldségfélékből. Így a burgonyát 8 forintért, a vöröshagymát 10-ért, a feZÄRJUK EL A CSAPOKAT. A Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a megye üdülőterületein, március 23-án megindítja a közműves vízszolgáltatást. Az üdülőtulajdonosok az esetleges károk elkerülése érdekében gondoskodjanak a vízcsapok elzárásáról. Az egyik tokiói áruház eladónője a két legdrágább japán bonbonnal, amelyeket kis ékszerdobozban árulnak. A bal oldali bonbon három köbcentiméternyi, Romane Conti márkájú francia bort tartalmaz, és kétezer jenért árulják (15,4 dollár), a jobb oldali bonbonban pedig Camus Napoleon márkájú francia konyak van, és 1500 jen (11,5 dollár) az ára. jeskáposztát 8-ért, a gyökeret 14-ért, a vöröskáposztát 8-ért, az alma kilóját 10-ért és a savanyúkáposzta kilóját 11 forintért vásárolhatják a háziasszonyok a ZÖLDÉRT-boltokban. ARANYMINÖSlTÉS. Hétfői számunkban közöltük a megyei diáknapon aranyoklevelet kapott szereplők nevét. Rajtuk kívül aranyminősítést kapott még a Rockins együttes (Báthory István Gimnázium Nyírbátor) és a Zalka Máté Gimnázium kamarakó- rusa (Fehérgyarmat). A televízió IV-es stúdiójában megkezdődött Hervé: Lili című operettjének elektronikus rögzítése. A tévés technika ezúttal különleges lehetőséget ad Seregi László rendezőnek. (MTI fotó) HÉTFŐN Tavaszi napéjegyenlőség Március az év első tavaszi hónapja. A hónap elején még deresek voltak a hajnalok és ködösek a reggelek, de a nappali hőmérséklet mindig emelkedik. A természet ébredezik, az emberek a téli bezárkózás után az ébredő természetben keresik örömeiket. A gólyák érkezéséről kapunk híreket, vonuló vad- ludak gágogásától hangosak az esték. Költöző madaraink hazafelé tartanak, hogy elPol-parti Pol-parti címmel közéleti beszélgetéseket szervez a mátészalkai Zalka Máté Városi Művelődési Központ. A „parti-”ban a résztvevők véleményt, információt cserélhetnek a politikai intézményrendszer, a társadalom, a kormányzati munka változásairól, a helyi politikai életről, a város jelenéről és jövőjéről. A beszélgetések kötetlen formában az alternatív csoportok, pártok részvételével zajlanak. A művelődési központ kérdőívet is eljuttatott több száz polgárhoz azzal a kéréssel, töltsék ki és juttassák vissza az intézmény címére. Aki a nevét és a lakcímét is feltünteti minden .rendezvényre meghívót kap. A KÖZÉLETI NÉPFŐISKOLA ma esti előadásán a Magyar Demokrata Fórumról lesz szó 17 órától az MSZMP Oktatási Igazgatóságán (Sóstói u. 2.). Beszélgetőtárs Bíró Zoltán, az MDF országos elnökség tagja, a Hitel főszerkesztője. A SZAVICSAV NYÍREGYHÁZI ÜZEMMÉRNÖKSÉGE tájékoztatja kedves fürdővendégeit, hogy a Malom utcai fürdő felújítási munkálatok miatt 1989. március 20-tól minden szolgáltatását szünetelteti. Ez időponttól Sóstó Parkfürdő uszodájában állunk az úszni és szaunázni vágyó vendégek rendelkezésére. Az uszoda mindennap 9 órától 19 óráig tart nyitva. Az üzemeltetési rend átmeneti megváltoztatása miatt kérjük szíves megértésüket és türelmüket! (696) HÚSVÉTI JÁTSZŐHÁZAT rendez március 19-én — vasárnap — délelőtt 10 órától a nyíregyházi KPVDSZ Szarvas utcai művelődési háza. Az érdeklődők diavetítés keretében ismerkedhetnek meg az ország tájegységeinek húsvéti népszokásaival, majd tojásfestésre kerül sor. A résztvevők az érdekesnek ígérkező rendezvényre tojást vigyenek magukkal. Mint minden évben 1989-ben is indítanak szabó-varró tanfolyamot. A DOHÁNYKUTATÓ INTÉZET TELEPE NYÍREGYHÁZA felvé- telre keres dohánytermesztésben jártas női dolgozókat. Jelentkezni lehet: munkanapokon 8—12 óráig. Cím: Nyíregyháza, Westsik Vilmos u. 4—6. Telefon: 10-529. A fehérgyarmati Május 14. téri iskola kisdobosai is kihasználták az elmúlt hétvége kellemes időjárását. A várost járva összegyűjtötték — a nagy lomtalanítási akciót megelőzve — a hasznosítható hulladékot, s a MÉH-telepre szállították. MILYEN KAPCSOLAT- RENDSZERT alakítsanak ki az MSZMP mellett megalakult pártokkal? — ez volt az egyik fő kérdés a közalkalmazottak szakszervezete megyei bizottságának csütörtöki nyíregyházi ülésén. A tanácskozáson — a fentiek mellett szó volt az időszerű szakszervezeti tennivalókról, a későbbiekben kialakítandó szövetségi rendszerről — résztvett Szabó Endre, a közalkalmazottak szakszervezetének főtitkára is. NÖVÉNYVÉDELMI NAPOT rendez a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei Kertbarátok és Kistenyésztők Szövetsége, .a növényegészségügyi állomás, és az AGROKER, március 17-én — pénteken — Nyíregyházán. Tíz órától a növényegészségügyi állomáson (Nyíregyháza, Kótaji út 33.) nyílt napot tartanak. A látogatók megtekinthetik a kísérleti kertet, illetve az előrejelzési és a munkavédelmi eszközöket. Az érdeklődők növény- védelmi szaktanácsokat is kaphatnak. 14 órától a HN megyei székházában a környezetkímélő növényvédelemről, továbbá az: integrált növényvédelemről hangzik el előadás. Hőtároló ruha az Egyesült Államokban olyan ruhaanyagot pró- j.| bálnak kifejleszteni, amely beépíti magába a hőt, amikor meleg Pan, hidegben pedig leadja. Ezt úgy érik el, hogy a textíliába kellően becsomagolt po- lietilénglikolt (PEG) juttatnak. Ez halmazállapot változtató polimer: amikor a meleg hatására megolvad, tárolja, amikor pedig bizonyos hőfokon alul megszilárdul, leadja a hőt. Például a vele kezelt textília akkor nyelheti el a hőt, amikor a hőfok meghaladja a 26 Cel- sius-fokot. A ruha viselője azonban semmit sem vesz észre abból, hogy öltözéke hőt tárol. Legelőször katonák számára kesztyűt, illetve síruházatot igyekeznek ilyen anyagból készíteni. A PEG-textíliáknak azonban hátrányuk is van: a közönséges textilanyagoknál nehezebbek, s a hosszabb ideig tartó használattól mintegy elveszítik a ’’hőemlékező” képességüket. Hétrégi orvosi ügyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000, és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi, nyír- szőlősi, orosi és nagycserkeszi betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Kótajból. Sé- nyőről. Nyírturáról, Kálmánhá- záról és N.yírpazonyból érkező gyermek- és felnőttbetegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vay Ä. körút 3. szám — közismert nevén piros ház —. a Jósavárosban. a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZAT: Ezen a héten szombaton és vasárnap a Bocskai u. 73. sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 14 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitva tartás rendje: reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár reggel 7 óra 30 perctől délután 4 óráig: Állatorvosi ügyelet: Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kálmánhá- za, Butyka, Vadas) dr. Petro- mán László, Nyíregyháza. Gém utca 18/'d., telefon: 18-189; a Il-es körzetben (Nyíregyháza- Oros Nyírpazony. Napkor), dr. Sánta János, Nyíregyháza, Kodály Zoltán u. 7., telefon: 18- 753 — tart ügyeletet. Március foglalhassák tavalyi fészkeiket. A Nap delelési magassága is felfelé kúszik az égbolton, ezzel a nappalok hossza mindig nő és rövidülnek az éjszakák. A Nap keléspontja a látóhatár északkeleti pontjáról kelet felé tolódik, hasonlóan nyugvása északnyugatról nyugatra Amikor a Nap delelése eléri az égi egyenlítőt a nappalok hossza megegyezik az éjszakáéval, keléspontja pontosan keleten, nyugvása nyugaton van. Ez a napéjegyenlőség időpontja. Az idén a Nap az égiegyenlítőt 20-án, hétfőn 16 óra 28 perckor éri el, ez a tavasz hivatalos csillagászati kezdete. Ettől az időtől hosszabbak lesznek a nappalok, mint az éjszakák, a Nap mind több meleget sugároz reánk. M. Takács Ferenc Lottószámok 1,20,61, 78, 88 A RENDŐRSÉG JELENTI Tűzhalál Hodászon 17-, péntek GERTRÜD NAPJA A Nap kél 5 óra 54 perckor — nyugszik 17 óra 52 perckor. A Hold kél 12 óra 42 perckor — nyugszik 4 óra 03 perckor. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé budapesti ülésén azt a felhívást, amelyet Európa országaihoz intézett, s amely a továbbiakban Budapesti felhívás néven vált ismertté. Várható időjárás az ország területére ma estig: Igen enyhe tavaszi időre számíthatunk. Az időnként megnövekvő felhőzetből inkább csak északnyugaton fordulhat elő egy-két helyen jelentéktelen eső. Főleg délen, délkeleten várható sok napsütés. A déli, délnyugati szél sokfelé élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 15 és 20 fok között alakul. Furcsa halálesetről kaptunk hírt a rendőrségtől. Március 16- án. csütörtökön hajnalban a 86 éves Erdei Mária Hodász, • Kossuth utcai lakatlan házába a zár lefeszítése után behatolt Rézműves Sándor, 45 éves foglalkozás nélküli hodászi lakos, aki a házban okozott tűz nyomán életét veszítette. Az égett holttestre a tűzoltók — a lángok megfékezése közben — a mennyezetről lehullott törmelék alatt találtak rá. Az eddigi adatok szerint Rézműves Sándor ittas volt. A tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják. Az anyagi kár kilencvenezer forint. Az ügyben a vizsgálat tart. * Március 16-án a délutáni órákban több avartűzhöz riasztották a tűzoltókat. A legveszélyesebbnek a Pátrohán keletkezett bizonyult. ahol az avar több hektárnyi területen égett, sőt a lángok átterjedtek a kévébe rakott nádra, illetve a helyi Zöld Mező Tsz. szalmakazaljára is. A tűz keletkezésének okát és a kár nagyságát vizsgálják. A lángokat a kis- várdai állami tűzoltók fékezték meg. Tájékoztatjuk T. Fogyasztóinkat, hogy a Sátor utcai ivóvíz távvezetéki csomópont bővítési munkáit f. hó 18—19-én végezzük. Fentiek következtében a Déli átemelő telep 18-án hajnali 2 órától 20 óráig csökkentett kapacitással fog üzemelni, ezért Nyíregyházán átmeneti nyomás- csökkenésre lehet számítani. Kérjük T. Fogyasztóink szíves megértését. Tiszamenti Regionális Vízművek Nyíregyházi Üzem- igazgatósága. (759) Megér egy mosolyt — A kutyánk egyre lustább lesz, Gerda. — Miből gondolod? — Azelőtt a pórázt hozta, amikor a parkba akart menni. Most az autókulcsot. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. |i| KeletMagyarország I KÉPEK I