Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-13 / 61. szám

1989. március 13. Kelet-Magyarország T 446 fa — Az egyik nyíregyházi 446-ot dobott! — Ki volt az? — A nevét elfelejtettem, de ott áll fehér mezben. Szabolcsi színekben # Szabolcsi színekben 9 Szabolcsi színekben Újabb megméretésre készülnek Tonnányi Sajnos, elég gyakori, hogy tehetséges spor­tolóink közül néhányan ilyen, vagy olyan okok miatt elmennek a megyéből, és más­hol folytatják pályafutásukat. Az viszont nagyon ritkán fordul elő, hogy közülük va­laki visszajönne, ám ilyenre is akadt már példa. Legutóbb egy ifjú súlyemelő, Németh László mondott búcsút Nyíregyházának, majd néhány hónap múlva, az esztendő kez­detével ismét a Tiszavasvári úti edzőcsar­nokban vívja napi csatáit a tonnányi sú­lyokkal. Az NYVSSC színeiben úttörő és serdülő magyar bajnoki címig vitte, majd győri szí­nekben tavaly ifjúsági bajnok lett a 100 kg- osok mezőnyében 330 (150, 180) kg-os tel­jesítménnyel. Hogy miért éppen Rába-parti színekben? A magyarázat kézenfekvő: fel­vették a győri távközlési és közlekedési fő­iskolára nappali hallgatónak, így természe­tesen a dunántúli városba költözött. Majd vissza Szabolcsba. Miért? — Több ok miatt jöttem vissza Győrből. A főiskola autógépész szakára szerettem súlyokkal volna jelentkezni, de a hídépítő szakra vet­tek fel. Az első félévben azitán rájöttem; ez nem nekem való, és az az igazság, hogy a tanulás sem ment valami fényesen. Emel­lett gond volt az edzésekkel is* a Győri Re- carrdnál ne*n voltak jók a feltételek, akadt olyan is, hogy egy héten csak kétszer gya­korolhattam. Így végül a visszajövetel mel­lett döntöttem, ám az idén újra jelentke- zek autógépész szakra, de csak levelezőre — foglalja össze az okokat röviden Németh László. Először tehát az NDK-beli versenyen kell bizonyítania Lacinak, ott válthatja meg az USA-beli repülőjegyet. Glückmann Pál edző szerint tanítványa képes erre, és 350 kg körüli eredménnyel már résztvevője lehet a világbajnokságnak. Az év elejé­től a szokásos kemény munkára fogta versenyzőjét, aki becsülettel dolgozik, és sportstátusa miatt mással nem is kell tö­rődnie. Németh Laci tehát a győri „kudar­cok” után újra nagy lehetőség előtt áll, amit nem szabad elszalasztani. Stpsiszeitiyöriyríl Kisvárdára — Ha ő az, akkor Laka­tosról van szó. A beszélgetés a stadioni tekepálya nézőterén zaj­lott a Taurus—OKGT NB Il-es mérkőzést követően. S aki a nap legjobb eredmé­nyét nyújtotta, az tényleg Lakatos Zsuzsa volt. A Ta- urus-versenyző idei bíztató eredményei, sok éves munka jogosan várt gyümölcsei. Hogy értékelni tudjuk az eredményt, vissza kell ugra­nunk néhány évet. Mert Zsuzsa miután elvégezte a középiskolát, akkor egy me­rőben más sportágnak, a röplabdának hódolt. Tehet­sége és szorgalma révén ál­landó játékosa lehetett a Nyíregyházi Spartacus NB I-es csapatának. Éppen ti­zenkét éve, hogy a röplab­dát felcserélte a tekével, azóta meghatározó egyéni­sége a nyíregyházi csapat­nak. Mi kell ahhoz, hogy va­laki megbízható tekéző le­gyen? — kérdezem, s ő ne­vetve válaszol. — Megfelelő gömbérzék, jó idegállapot, meg átlagon felüli erőnlét — válaszol­ja. — Egy-egy edzésen álta­lában 150—200-at dob az ember, ez igencsak igénybe veszi az embert. t*'* Lelkesen bélszél arról, hogy harmadikként fordul­tak a bajnokságban, s hogy igen jó a kollektíva, a csa­patszellem. Együtt sírnak vagy nevetnek, s nem titkol­ja el: a vereség nagyon meg­viseli őket. Beavat a sport­ága titkaiba, meséli, hogy a női csapatnak nincs edzője, ezért ez a fontos feladat is reá hárul. Miért csinálja? Nos, az igazi szenvedélyt, az igazi sportszeretetet nem lehet pusztán időben és forintok­ban mérni. És a győzele­mért — a győztesnek jár az elismerés. Ráadásul, ha a sportág kevesebb fényt ka­pó, középszintű, vagy igazán nem kiugró képességű játé­kostól is elvárja az ered­ményt, nem lehet lazsálni a csapatbajnokság mérkőzése­in, y.w — Az ember addig gyötri magát, amíg eredménye mu­tatkozik annak amit csinál — magyarázza. — Ha nem így van, jobb megmaradni a biztos semmittevés tala­ján, még ha ott a megsze­rezhető sikerek csendeseb­bek, szerényebbek is a sportb^li győzelemnél. — Hogyan tudja összehan­golni civil foglalkozását és a sportot? — Percre kiszámítottan élek — mondja —, ha az ember úgy akarja, jut idő mindenre. Egyébként a Ta­urus mezőgazdasági tömlő- üzem vezetője vagyok. n . * ■ Új' időt számolnak azóta, hogy' Nyíregyházád .'korszerű műányagborításon verse­nyezhetnek. Azóta váratott magára a 446 fa, az egyéni csúcs! A jó eredményhez hat „malac”, azaz ennyi telita­lálat is hozzásegítette. Mert ahogy Lakatos Zsuzsa mond­ja, a jó versenyzéshez kevés szerencse is szükséges. K. Gy. Bárki bár mit is mond, ez már a tavasz. Éled a természet, las­san bontják rügyeiket a fák, és amikor futunk az erdőben, ma­darak köszönnek ránk. Márcsak hét nap van a tájfutó-verseny­idény kezdetéig. Még emlékszem, amikor hat évvel ezelőtt ötödikes koromban Marina Gyuri bácsi először a kezembe adta a tájolót, és a tér­képjeleket magyarázta. Akkor még nem gondoltam arra, hogy egyszer majd ennyi mindent je­lent számomra a sport. Másfél évvel ezelőtt elváltak útjaink Gyuri bácsival, de azért a mai napig hálás szeretettel gondolok rá. — Az tetszik a tájfutásban, hogy összetett sportág, nemcsak egy valami, mint például a futás dominál. Szívesen vállalok éppen ezért a sporttal járó minden ne­hézséget. Tudom, sokakat elri­aszt a csalán, a szeder, vagy a sűrű bozót, és az sem kellemes, amikor esik az eső, dehát a csa­lánt. a szederindákat és a bozó­tot ki is lehet kerülni, és esőben sem olyan rossz futni. Meg egyébként is több a szép idő. és a jól futható erdő. A közösség Redig nagyon jó, olyanok va­gyunk, mint egy nagy család. A tanulást és a tájfutást jól öááze tudom egyeztetni. Másodi­kos vagyok a Krúdy gimnázium­ban, félévkor 4.5 volt az átlagom. A Jó tanuló, jó sportoló mozga­A beszédén alig érződik, hogy még egy éve sincs an­nak, amikor a Gyergyón szü­letett Jakab Annamária átte­lepült Magyarországra. A fi­atal, magas kézilabdázónő azelőtt gyakran ellátogatott Kisvárdán élő barátnőjéhez. Egy ilyen alkalommal, már nagyon hiányzott neki a mozgás, elment az akkor még Kisvárdai SE női csapatának edzésére és itt figyeltek fel rá az egyesület vezetői és az edző, Simák György. Amikor úgy döntött, eljön, mérlegre tette, hogy édes­anyját, nővérét talán soha sem láthatja viszont. Már na­gyon várja, hogy májusban megérkezzen a vőlegénye. Bár egyedül eddig sem volt, hiszen sokan segítettek ab­ban, hogy minél hamarabb beilleszkedjen, újra kezdhes­se az életét. Lakást kapott és dolgozik a költségvetési üzemben. Edzősködik is, ap­ró gyerekekkel próbálja megtanítani a kézilabdázás alapelemeit, megszerettetni ezt a sportágat. Ö is ilyen kicsi volt, ami­kor először ment edzésre. Négy évet játszott Csíkszere­dán, majd Brassón folytatta és bekerült az ifjúsági váló­lomban második helyen végez­tem, a válogatott atléta Fogaras- sy Kati mögött. Amikor vége az óráknak, az edzések következ­nek, és ezek teljesen kikapcsol­nak. Így jobban esik a tanulás esténként. Nem tudom mi len­ne, ha nem sportolnék. Ez na­gyon sokat segít a helyes napi­rend kialakításában. Hogy kinek ajánlanám a tájfu­tást. és mit szeretnék elérni 1989-ben? Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet és a sporttól nem hírnevet vár, ha­nem az egészsége a fontos. Az lenne a jó, ha nem vennék el közülünk senkinek se a kedvét, minél többen megmaradnánk eb­ben a szép sportágban azok kö­zül, akik még csak most teszik első lépéseiket tájfutó pályáin­kon, a természet nagy tornater­mében — az erdőben. Sajnos so­kan még ma is úgy kezelnek bennünket, mint egy természet- járó szakkört, pedig ez már ré­gen sokkal több annál. Egyéni­leg szeretnék a ranglistán minél előbb végezni, és akárcsak ta­valy, jó lenne ismét felkerülni társaimmal a dobogó valamelyik fokára, az országos váltó és csa­patbajnokságon. Elmondta Pristyák Erika. a Mezőgazdasági Főiskola SC aranyjelvényes tájfutója. (száraz) gatottba. Ott irányítót és be- állóst játszott és akkor érzi jól igazán a játékot, ha irá­nyíthatja a csapatot. Tanul­mányai befejezése után Sep- siszentgyörgyre került. Ott egy másodosztályú csa­patban kézilabdázott és in­nen jött át, hogy tovább folytassa pályafutását. A ki­hagyás ma még érződik a mérkőzéseken nyújtott telje­sítményén, ami nagyon inga­dozó. Van úgy, hogy „sül a keze” és lő tizenhárom gólt egy meccsen, de előfordul en­nek az ellenkezője is. Itt Kisvárdán átlövőként számított és számít rá az ed­zője a Debreceni Kinizsivel történt fúzió után is. A most kialakuló új csapatban Ma­jának — ezt a becenevet kapta — is jobban kell al­kalmazkodni a többiekhez, az új társakhoz, hiszen a pá­lyán egy célért küzdenek majd, az NB Il-es bajnoki cím megszerzéséért. Amikor a terveiről fagga­tom elmondja, hogy családot, gyerekeket szeretne, és a szülés után tovább folytatná a játékot. Most végzi a munkájához szükséges alap­fokú házkezelői tanfolyamot, de ő valójában edző szeret­ne lenni, mert nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni. Amikor ideje engedi sokat olvas, mert ez segíti abban, hogy mondataiban a szavak a megfelelő helyre kerülje­nek, megszűnjenek az ilyen jellegű problémái. (sz. zs.) Szekér útja... Egyike azon fiatalembereknek, akik a Testnevelési Főiskola el­végzése után visszatértek sző­kébb pátriájukba, nem engedve az esetleges pénzesebb csábítás­nak. Szekér László 1973-ban dip­lomával a kezében egykori diák­évei színhelyére, Kisvárdára tért vissza városi sportfelügyelőnek. Oda, ahol egykor Oláh Tibor testnevelő tanította a sportágak szeretetére, ahol Kriveczky Béla mutatta meg a röplabda forté­lyait. A főiskolás évek alatt a TFSE NB I-es csapatában ütőjátékos- ként szerepelt, és hazatérte után sem akart elszakadni a röplab­dától. A tanácsi munka helyett inkább a gyakorlati életre vá­gyott, így fogadta el a mezőgaz­dasági főiskola ajánlatát. A test- nevelési tanszék tanáraként előbb belekóstolt a női kosarasok edzői munkájába, majd játékos­edzőként az NB Il-es férfi röp­labda csapatot irányította. Le­gényemberként a kollégistákkal, akik fokozatosan kedvelték meg a sportágat, néha késő estéig ütötték a labdát. Akkoriban még a férfi csapat főleg külső játékosokból állt, az arány ez­után kezdett eltolódni a főiskolá­sok javára. Játszott, közben ta­nácsokat osztott, biztatta társait. Tíz éve ,,átigazolt” a nyíregy­házi tanárképző főiskolára, ahoi tanítás mellett férfiak után a hölgyek edzéseit vezette. Egyete­mi és főiskolai bajnokság döntő­jébe jutás, és egyszer egy NB I- es osztályozó jelzi sikereiket. El­fáradva, erőgyűjtésre hivatkozva vált meg 1986 végén a női csa­pattól. Feleségének, aki a 3-as iskolában kezdte meg a leány utánpótlás nevelését, segített be. A pihenő pár hónaposra rövi­dült. A Nyíregyházi Piremon SC ülőröplabdázói keresték meg és edzői állást kínáltak neki. Hosz- szas rábeszélés után vállalta, hi­szen ahhoz, hogy a Piremon előbbre tudjon lépni, neki is kö­zéjük kellett ülni, érzékelni ezt a játékformát. A variációs lehe­tőségeket hamar elsajátították a játékosok és ennek köszönhetően a válogatott élére is kinevezték Szekér Lászlót. A csapattal azóta az Európa Kupán 7. lettek, két­szer nyertek MNK-t, egyszer baj­nokságot és jelenleg is veretlenül* várják a bajnoki folytatást. Szöulban, ahol a mieink 5. let­tek az olimpián, a többi csapat elismerőleg szólt a magyarok já­tékrendszerérői, de hozzátették, a nyíregyházi „Pireusz” (ezt könnyebb kimondani), ennél sok­kal többet tud. Azt se hagyjuk ki, hogy a Sportula szakmai el­nökhelyettesévé választották, ez is plusz munkát jelent. Vállalta, mert ezzel is a röplabda mellett élhet. (M. Cs.) Akit a táj meiigéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom