Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
1989. március 11. Kelet-Magyarország 15 Gergely J eles nap a kalendáriumban március 12-e, a Gergely-já- rás ideje. Ünnepnek IV. Gergely rendelte 830-ban, I. Gergely tiszteletére. E napon volt szokásban, hogy az iskolás gyerekek csapatostul verbuválták társaikat, menjenek minél többen tanulni. Házról házra járva mondták a köszöntő verseket. Gyanítható azonban, hogy nem csupán a tanulni vágyás nemes szándéka, hanem valami más miatt maradt fenn oly sokáig ez a szokás: ilyenkor szedték össze a lencsét, babot, kolbászt, zsírt, tojást stb. — természetbeni adományokat a tanítónak. Ebből is látszik, nem volt minden rendben a pedagógusok munkájának tisztességes megfizetésével — élelemmel pótolni kellett. De mégis, nagyot változott a világ az idők múlásával! Mert ugyan melyik diáknak jutna ma eszébe, hogy a jómódúbb szülők körében gyűjtőakciót szervezzen tanára megsegélyezésére ... (be.) FOGADÖÖRAK. Március 13-án a Nyíregyházi Városi Tanács el- nökhelyettese, dr. Koncz Imre tart hivatali helyiségében 8 órától 10 óráig fogadóórát. Ugyanezen a napon dr. Fazekas János vb-titkár fogadja az állampolgárokat 7,30 órától 8,30 óráig. A Nyírbátori Városi Tanács vb- titkára, dr. Nagy László március 13-án 10—12 óráig és 16—17,30 óráig tart fogadónapot hivatali helyiségében. Szintén hétfőn várja a hozzá forduló állampolgárokat a Kisvárdai Városi Tanács elnöke, Tóth László, öt 10 és 12 óra között kereshetik fel az ügyfelek. KITÜNTETÉSEK. Eredményes munkájuk elismerése^ ként a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatával tüntette ki a honvédelmi miniszter Horváth Miklósáé és Zadubenszki Andrásné kinevezett polgári alkalmazottakat, a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság dolgozóit a nemzetközi nőnap alkalmából. Ugyancsak nőnap alkalmából részesítette „Miniszteri Dicséretben" az igazságügy-miniszter Oláhné dr. Jakab Ilona ügyvédet, a nyíregyházi 2. sz. ügyvédi munkaközösség tagját. Tavaszi szünet: április 1—április 9. Három hét múlva kezdődik a tavaszi szünet: az általános és középiskolások hagyományos tavaszi pihenője az idén április 1-től 9-ig tart, tehát nem kapcsolódik a húsvéti ünnephez. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 31-e, a szünet utáni első pedig április 10-e lesz. Mivel a jogszabály lehetőséget ad az iskolák nevelőtestületeinek, hogy a téli, illetve a tavaszi szünet kezdő vagy befejező napjáról maguk döntsenek, előfordulhat, hogy egyes iskolákban április 1-jén, szombaton — amely ezúttál április 3-a, hétfő helyett munkanap —, még lesz tanítás. Az idén égyébként a tanév június 9-éig tart, az érettségi írásbeli vizsgák a középiskolák nappali tagozatán május 15-én kezdődnek. A közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgákat május 22-től tartják meg. (MTI) A fiúk a nyíregyházi Lenin téri üveg-porcelán üzletben dolgoznak. (S. A. felv.) az ifjú gárdisták megyei küldöttértekezletét rendezik meg március 11-én 9 órától Nyíregyházán az MHSZ megyei székházában. A résztvevők megvitatják a „hogyan tovább?” kérdését, megválasztják a megyei parancsnokságot, valamint az országos Ifjú Gárda-küldöttgyűlésre és a KISZ XII. kongresszusra a küldötteket. „A SZAMUELYEK NYÍREGYHÁZÁN ÉS SZABOLCS MEGYÉBEN” címmel tart előadást március 13-án 17 órától a Jósa András Múzeumban dr. Feigel Mihály kandidátus, a mezőgazdasági főiskola tanára. Ez a rendezvény a „Beszél a múlt” elnevezésű TIT szabadegyetemi előadássorozat utolsó foglalkozása lesz. Nagy volt az érdeklődés a Telefondoktor-szolgálat múlt heti előadása iránt: naponta több mint százan hallgatták a 13-555- ös telefonszámon az automatát. Éppen ezért egy héttel tovább, március 13—18-ig — hétfőn reggel fél nyolctól péntek este nyolcig, és szombaton reggel fél nyolctól délután négyig újból közvetítik ,.A nők szexuális zavarai és gyógyításáról” szóló egészségügyi tájékoztatást. A LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Nyíregyházán szombaton -és vasárnap várja a hívásokat. Mindkét napon délután hat és este tíz óra között tartanak ügyeletet a szakemberek. A leíkisegély- szolgálat telefonszámai: 13097 és 13-804. Gondjával, krízisével, magányával forduljon a szolgálathoz, mely igyekszik a legjobb segítséget nyújtani. ■fa Gyermekműsort rendeznek március 12-én 10,30 órai kezdettel a ti'szadadai Rákóczi étteremben. A Tiszavasvári ÁFÉSZ helyi intéző bizottsága és a községi tanács által támogatott programban fellép a népszerű nyíregyházi Dongó együttes. KISIPAROSOK MÁRCIUSI ÜGYELETE. Nyíregyházán, március hónapban az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet és végeznek szolgáltatásokat a lakosság részére: Vigh István üveges. Szőlő u. 5.. Molnár Tibor vízvezeték-. központifűtés-szerelő. Sólyom u. 26.. Varjas László háztartásigép-szerelő. Kun Béla u. 27.. telefon: 18-756. Szakács Endre autószerelő. Makarenko u. 116., telefon: 19-273, ifj. Duleba Vilmos lakatos. Kiss Ernő u. 47., Dani István RTV-műszerész. Fazekas János tér 11. A SPORTFOGADÁSI és lot- TÓIGAZGATÖSAG pénteki közlése szerint a 10. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Az illeték levonása után a 4 találatos szelvényekre egyenként 392 591 forintot, a 3 találatosokra 1658 forintot, a 2 találatosokra pedig 52 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) löldért-árak szombaton Ezen a héten is bőséges az áruválaszték Nyíregyházán, a Zöldért Vállalat — piaccsarnoki — 20-as boltjában. Tájékoztató jelleggel közöljük, mit és menynyiért vásárolhatunk? Tárolt áruk: A burgonya kilóját 10 forintért, a vöröskáposztát 13-ért, a dughagymát 35—40-ért vehetjük. A fokhagymát 60—70- ért, a lilahagymát 22-ért árulják. A gyökér kilóját 21 forintért, a zellert 22-ért, a sárgarépát 14— 18-ért, a karalábét 14—16-ért, a fejeskáposztát 11-ért, a kelkáposztát 40—45-ért, a vöröskáposztát 12-ért kínálják. A szárazbabot 50—75 forintért, a mák kilóját 130 forintért, a dióbelet 230- ért, az almát 8—14-ért vásárolhatjuk. Melegágyi primőrökből igen kevés még a felhozatal. Jelenleg a bolt csak az uborkát 110 forintért. salátát fejenként 15—20- ért, zöldhagymát csomónként 15 forintért árulja. Déli gyümölcsből kielégítő az ellátás, lehel kapni: banánt 57 forintos áron, narancsot 53-ért és kubai narancsot 27 forintért. A tojás darabját 2,80-ért adják. Fortuna mostohái A Sportfogadás a legutóbbi számában egy lehangoló tudósítást közöl ezzel a címmel: Merre járt Fortuna? A tudósításhoz mellékelték hazánk térképét. A térképen számokkal jelölték, hogy melyik megyében hányszor értek el öt találatot a lottózók. Ki hinné, hogy a térképen látható statisztikában is az utolsó helyen áll Sza- bolcs-Szatmár! E statisztikából kiderül, hogy az elmúlt 32 év alatt Budapesten 96, Pest megyében 14, Baranyában 16. Csongrádban 13 találatot regisztráltak. Szabolcs- Szatmárban csak négyet. Sovány vigasz, hogy „holtversenyben” vagyunk az utolsók. Tolna megyére is csak négyszer mosolygott öttalálatossal a szerencse istenasszonya. Azt hiszem, valamennyi megyénkben lottózó társam nevében is mondhatom Fortunának a népszerű dalt felhasználva: „Legyen több telitalálat nékünk itt lenn és nagy- nagy dicsőség Néked ott fenn.” (nábrádi) ___________________________/ o .** ^&2 jS ^ § 3 2 £" 5 cr 5 50.00*5 - jl 3 & 2* ^ 3Cr 03. N ^ d W ® M 2 ül 2.^ w ww w w w w w w c* 3 Jö £ • • j* 5j3> 8L íi> •** O <<. o & 2 22 J ^ oi ÍD m ' 2* 5* - Jr* Cfl ■ ^ 3" 3 £ 3 £3®: ~ "§ oo.o • »N ~3§ 32 < * £ 5 § £<8 ^ B (S o-N IsP £*£ fa Ilii §S-ga $§3“!- SS! - 5-! gs| -fg pi ' tf. -íl* lísasgEÍs ■»! &|| :r i-a Is |Sa I IH : Sgs ,5 í J Jl fs - S 3 * IS ** Zí& 1 1 Isi Isf 9a "I- ti - III s * * *» Üt lb I" Ki ! : I. ífh m 03 3 03.0Q 3: 3 C> a 5 2 rv S 3_ " ? v Én &3.S 5 &oq£ £ • O 03. 2. £ £ O:a>i0<t>fD o WL ” (D ■ O* gilt S- • N N 3 S2r 7? 01 ?■ S « » §■?* r^T 2: Eo 3 . g»o-3»! • ; ; ; . ; ; ; • • I 1 oo -t • ! ! N« ; | . u »•o™ . i > ; > 3^I. i ; i ; : E> i i ; | ; w | N : " (g I : i : i í i ! : : I »«.sis i - ° I 3 i : i ! *2 i ; i : | 5 ||li I s : ® i : i i i »s ! i i : : 3 ! ? : s e|nI : i ! i ! || : ; I i : a íS-ggs Si 10 ^ 1 1 1 o. 3 1 1 , , ■ oo-'Ngcy x- 1 ^ : 1 1 1 3 o. 1 1 1 1 a>- a>-~ rr ; o j » ; I * ! j I ! ; ! ; 3 1 N 1 po 03 , 1 I 1 ! 2.0 I 1 ; . 1 m-Ci-.C:*01 ” nís" i : : « |a.»3 : ! <íS3s ! ; ; -C- ! ; ; ! : 55 «Sp. s 1 I 3 03. N ; 1 • 1 ! (Th 1 ! I 1 : i ::i!i I i ! i i i ! C: ja 0.3: hJ 3^ Ww 03 ~ í? o o. J5* N« 3 ns 3 05 ft ■■ fcí p: M» ■■■- , S 3 £ , o 0.5* zflt 2 (i o — ess-a se 0B S M. _ Ä* Ä 02.33^5; W' 3 V j] 1 I < S ►tj o «2 03. ro tj a S o w p, w x o 2 £25.2 £ N 3 03. 03 g. 2 W O a j N g. Cfl 03.SfD S ^ O* 03*03 " n*3* £p5> ä ö fo w O «33. OS o: (D'dtn^ 0^5. Sto 2 ^ PN — JU •-‘c^ Cl .(B,. H fi>> Cfl Cfl (ta x h 0*0 a S 5 er o1 KÜLDÖTTGYŰLÉST TART a nyíregyházi áfész március 11-én 9 órától a Piaccsarnok éttermében. A szövetkezet 15 ezer tagiét 200 küldött képviseli majd a tanácskozáson, amelyen értékelik az elmúlt évi üzletpolitikát, valamint módosítják az alapszabályt. HUNNIACOOP Szabolcsi Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat Kisvárda. Ipari u. 9. sz. alatt felvételt hirdet gépszerelő, géplakatos, autószerelő munkakörök betöltésére. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet. (530) AUTÓMODELLEK MEGYEI VERSENYÉT rendezik meg az MHSZ szervezésében március 11-én 9 órától Nyíregyházán az úttörőházban. A belépés díjtalan, az érdeklődők a verseny végén a modelleket kipróbálhatják. DÍJTALAN közterületfoglalást biztosítunk azoknak a magánkereskedőknek és kisiparosoknak, akik március 15-én Nyírbogdány község központjában részt vesznek a kirakodó vásáron. NYlRBOGDANY KÖZSÉGI TANÁCS. (651) MEGÁLLAEODÁST ÍRT ALÁ március 10-én a Jósa András megyei kórház megyei és városi család- és nővédelmi tanácsadó intézete és a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat. A szerződés szerint a vállalat 40 ezer forintot utal a kórház számlájára a rákszűrő vizsgálathoz szükséges kolposzkóp megvásárlásához, viszonzásul pedig a tanácsadó intézet 1993-ig szervezett keretek között folyamatosan szűri a vállalat nődolgozóit. Megkérdeztük: iftiért kell munkaidőben bontani? Többen is telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy Nyíregyházán, a 3. sz. postahivatalban, a Vörös Hadsereg utcán tűrhetetlen állapotok vannak. Munkások dolgoznak az épületben, száll a por, a kopácsolás miatt nehéz telefonálni. Jenei Magdolnát, a postahivatal vezetőjét kérdeztük meg, hogy miért van egy időben az ügyintézés és a felújítás. — Garanciális javítást végeznek nálunk az Épszer munkásai, mivel felpúposo- dott a keramitlap, leesett a falburkolat csempéje. Mi hiába kértük, hogy munkaszüneti nap, vagy legalábbis munkaidő után jöjjenek, de az Épszer nem vállalta, mert a dolgozói vidékiek. — Nem lehetett volna bezárni a hivatalt 1—2 napra? — Engedélyt kértünk erre a debreceni postaigazgatóságtól, de közönségszolgálati okokra hivatkozva nem engedték. A telefonta ('szel cetes után nemsokára visszahívta széTr- kesztöségünket Jenei Magdolna: — Sikerült beszélnem a postaigazgatósággal, s megengedték, hogy március 13- án és 14-én, hétfőn és kedden a javítások miatt zárva legyen az üzlet. Megkérdeztük Ember Lajost, az Épszer föüzemvezetőjét, hogy miért nem vállalták a hétvégi munkát. — Arra nem tudok most választ adni, hogy kik egyeztették így a postahivatal javítását, de az biztos, hogyha szükséges, éjjel is dolgoznak embereink, mint például, amikor a Sóstói úti kórház konyháját újították fel, s ugyanakkor a vidékieket- is be tudjuk hozni gépjárművel a hétvégeken, (m.) A SZERK. MEGJ.: A garanciális javítás mindig ráfizetést jelent a kivitelezőnek, s a munkások hétvégi szállítása és munkaidejének megfizetése csak tovább növeli a költségeket. Egyszerűbb tehát a rendes munkaidőben elvégezni a javításokat. függetlenül attól, hogy zavarja a postai forgalmat. Végül bezár a jövő héten két napra a hivatal, hogy ne érje őket az ügyfelek részéről több támadás, de mindezzel megint csak az állampolgárt éri veszteség. MÁRCIUSI IFJAK. Március 11-én — szombaton — délelőtt 10 órai kezdettel „Márciusi ifjak” címmel matinét tartanak a Jósa András Múzeumban általános iskolások részére. Az érdeklődők megismerhetik a múzeumban őrzött 1848-as ereklyéket és dokumentumokat. FELVESZÜNK számítógépes műszerészeket felsőfokú szakirányú végzettséggel. Jelentkezni lehet KSH-SZÜV Nyíregyházi Számítóközpont 4400 Nyíregyháza, Vasvári P. u. 1. (SÍ2) Belobbant az olajgőz Három bejelentés érkezett tegnap a megyei tűzoltóparancsnokságra. A délelőtti órákban Fé- nyeslitkén a Gáz- és Olajszállító Vállalat 12. sz. telepén hegesztés során az olajgőz belobbant, s ennek következtében két személy az arcán égési sérüléseket szenvedett. Nyíregyházán a Sza- „muely-lakótelepen rövidzárlat ' miatt gyulladt ki egy Wartburg személykocsi, amelyben közel 100 ezer forintos kár keletkezett. Dombrád és Tiszakanyár között avartűzhöz riasztották a tűzoltókat. Közlekedési balesetek is történtek tegnap délután Nyíregyházán. A László utcán kerékpáros fordult ki egy személygépkocsi elé. Az ütközés során a kerékpárost könnyű sérüléssel szállították a mentők a kórházba. Szerencsére szintén könnyű sérülést szenvedett az a 8 éves gyermek, aki a Kun Béla utcán szaladt egy autó elé. 11., szombat SZILARD NAPJA A Nap kél 6 óra 06 perckor, nyugszik 17 óra 43 perckor. A Hold kél 7 óra 23 perckor. nyugszik 23 óra 14 perckor. Négyszázhetvenöt éve halt meg Donato de Angelo Ur- bino Bramante (1444 körül— 1514) olasz építész, festőművész. 1989. március 12., vasárnap n GERGELY NAPJA A Nap kél 6 óra 04 perckor, nyugszik 17 óra 44 perckor. A Hold kél 7 óra 53 perckor, nyugszik — óra — perckor. Száztíz éve. 1879. március 12-én tört rá Szegedre a tiszai árvíz. Várható időjárás az ország területén ma estig: a Dunántúlon változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható gyenge eső, zápor, keleten, délkeleten helyenként hózápor is valószínű. Általában mérsékelt, változó irányú, keleten viszont időnként élénk északi szél várható. Főként éjszaka, reggel lesz párás a levegő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —l, plusz 4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 13, északkeleten viszont 8 fok körül alakul. (MTI) Megér egy mosolyt — El akarok válni a férjemtől! Még éjjel is más nőkről álmodik! — Beszél álmában? — Ö nem, ö annál sokkal rafináltabb! Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. HÍREK n y§gg Március