Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET M anapság igazán nem sok falu mondhatja el magáról, hogy ná- luk nem gond munkát találni. Bakta- lórántháza ezen kevesek közé tartozik. Amit annál inkább meg kell becsülni, mert nem pár száz emberről van szó, csaknem nyolcezren laknak itt. Kishí- ján kétezer lakos helyben keresi a kenyerét, 935-en pedig más településről „ingáznak” Baktalórántházára. A nagyközség ugyanis körülbelül egyforma távolságra van a megye öt városától. Így félútról már érdemes inkább Baktán munkát vállalni: Mátészalka felől Vajától, Vásárosnamény irányából Nyírmadától, Kisvárda felől Nyírkárásztól, Nyíregyháza és Nyírbátor irányából pedig Apagytól, illetve Ofe- hértóról járnak naponta munkába Baktalórántházára. A tanács elnöke, Szabados József „készült”: részletes listát mutat arról a 26 munkahelyről, ahol a fent említett majdnem háromezer ember dolgozik — az áfésztől a Zöldértig terjed a sor. Némely helyen csak 30—50—80 embert foglalkoztatnak, és a nagyobb üzemekben sem dolgoznak többen félezernél, de sok kicsi sokra megy ... ★ Szépséges erdők gazdája a FEFAG baktalórántházi erdészete. Időnként bizonyára az itt dolgozók is elgyönyörködnek a lombok tömör zöldjében, vagy őszi színpompá- jábam. Mégis, számukra elsősorban fáradságos munkát jelent a fa: el kell ültetni, majd „kitermelni”, aztán feldolgozni, illetve előkészíteni az elszállításra. Sőt, mint Kozma Károly igazgató szavaiból kiderül, újabban ennél is többre vállalkozik az erdészet: — Ogy gondoljuk, nekünk sem szabad megrekednünk a hagyományos erdőgazdálkodásnál. Magyarán mi is vállalkozni akarunk mindenre, amihez megvannak az eszközeink, a szakembereink, és ami haszonnal kecsegtet. Ezért például mezőgazdasági kisvállalkozás keretei között állítunk elő szaporítóanyagot, végzünk csemetetermesztést, fásítást... Az egyéni érdekeltség növelése végett a gépeinket is ki szeretnénk adni. Együttműködünk mindenkivel, ha az jól jövedelmez. A vidék 30—40 téeszéből vagy tíz máris hajlandóságot mutat ilyen együttműködésre — mi például gondoznánk a vágásra érett erdeiket, a fa kitermelésétől kezdve a tuskózáson át az újratelepítésig ... — A megye termelőszövetkezeteiben ugyanis nincs ehhez elég szakember. Ezért szeretnénk a baktalórántházi gimnáziumból is erdészeti szakközépiskolát csinálni, ha sikerülne — veti közbe a tanácselnök, aki elkísért az erdészetbe. De van itt más érdekesség is. — Fafeldolgozó vegyes vállalatról hallok rebesgetni, nem is akármilyenről... — Erről csak röviden szólok, mert a FEFAG vállalati tanácsa döntött úgy, hogy kft. formában, vámszabad- területen magyar—szovjet— nyugatnémet vegyes vállalat működjön itt, Baktaló- rántházán. A mi erdészetünk különféle szolgáltatásokkal szeretne „bebújni” ebbe a vállalkozásba, hiszen nekünk megvannak a gépeink, a tmk-műheílyünk, a szociális helyiségeink — mindezt rendelkezésre bo- csátanánk. ★ Kft.-t emlegetnek a község másik jelentős üzemében, a Mezőgép itteni gyárában is, amely 231 embert foglalkoztat. Bár tavaly egész éviben volt munkájuk, sőt 25,5 milliós eredménnyel zárták az évet, ez kevés volt ahhoz, hogy magát a vállalatot kisegítse a hullámvölgyből. Az idei kilátásokról pedig a következőket mondja Szabó Béla, a gyár igazgatója: — Éves teljesítőképességünk nyolcvan százalékára van jelenleg megrendelés’ Nagyrészt a sajnos szűkülő hazai piacra dolgozunk, az ország összes Agr ok erének gyártunk mezőgazdasági pótkocsiikat, alkatrészeket. Tőkés exportunk aránya most tíz százalék körül van, és természetesen az lenne jó, ha ezt sikerülne bővíteni ... — A kapacitásunk húsz százalékára mindenesetre megrendelést kell szerezniük, hogy egész évben munkát tudjanak adni az embereknek. Van erre esély? ' — Szerintem jók a kilátásaink, több potenciális partnerrel is tárgyalunk. Ha esetleg mégsem sikerülne a dolog, akkor 15—20 embert kénytelenek lennénk elküldeni — de ez esetben sem szakmunkásoktól válnánk meg. Június 30-ig mindenképpen eldől, tudunk-e további megrendelést szerezni. — És valóban kft. lesz ez a gyár? — Lehetséges. Tavaly elindult a Mezőgépnél egy de- centralizálási folyamat, amelynek eredményéképpen 1989 közepére jogilag és pénzügyileg önállóak lennének a Mezőgép gyáregységei. Erre jelenleg a korlátolt felelősségű társaság látszik a legalkalmasabbnak, mert így nagyobb lenne az egyes gyárak érdekeltsége, és szükség esetén gyorsan, helyben lehetne dönteni. A változó időhöz igazodik a Vertikál is: tavaly kisszövetkezetté alakult át az ipari szövetkezet. Ez.no és persze a nyereséges gazdálkodás tette lehetővé, hogy 1988-ban átlagosan húsz százalékkal tudták emelni háromszáz dolgozójuk bérét, ami a mostani helyzetben igazán nem csekélység. Puskás Péter főkönyvelő mérlegkészítés közben szakít egy kis időt a beszélgetésre. A hallottak alapján azért a Vertikál fölött sem felhőtlen az ég: — A táppénz megöl bennünket ... A varrodában dolgozó 130 asszonyból, lányból legalább húsz mindig táppénzen van, ami azért nagy baj, mert így is üresen áll a drága japán gépeink egy része. Bármikor fel tudnánk venni 15—20 szak-, vagy betanított- munkást. — És vajon miért nem jönnek ide a nők? Másutt talán jobban megfizetik őket? — Nem hiszem. Az egyik ok az, hogy a környékbeli téeszek jórészt könnyűipari melléküzemágai „elszippantották” a nőket. Másrészt mi tőkés bérmunkában dolgozunk, és kétségkívül igen magasak a minőségi követelmények, amelynek nem mindenki képes megfelelni. Ipari tanulóinkkal tanulmányi szerződés-t kötünk, hogy legalább annyi ideig maradjanak, ameddig az ösztöndíjat kapták. Nyolcvan százalékuk marad is, de ez is kevés. Egy műszakban dolgozunk, és az sincs kihasználva. Jó szakmunkások — hegesztők, lakatosok — kellenének a vasipari részlegbe is. Dehát ezek végül is egy jól menő cég gondjai. Nyereségük a korábbiakban elért 3—4 millióval szemben most 6,5 millióra rúg, és termelési értékük is 10 millióval nagyobb, mint az eddigi években volt (miközben létszámuk alig változott). A varroda, a vasipari részleg és az önállóan gazdálkodó építőipari szakcsoport egyaránt nyereséges. Az utóbbiban keresnek a legjobban az emberek, habár a személyi jövedelemadó most már az ő jövedelmüket is alaposan megcsapolja... A kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy — amint Szabados József tanácselnök mondja — a község ugyan „munkalehetőséggel jól ellátott település”, azért vagy hétszázan innen is eljárnak dolgozni a fővárosba, Nyíregyházára. — Nagyrészt a szakképzet- lenek kényszerülnek ingázni. Így a cigányság, amely a község lakosságának egy- tizedét alkotja. Közülük 350- en keresőképesek, de csak 110-nek van állandó munkahelye. Közhasznú munkán mindössze öt embert tudunk foglalkoztatni. Most két munkanélküli-segély kérelem is van a tanácson, de szerintem egyik sem jogos. — Hány üres munkahely — Hatvanról tudunk, és ebben nincs benne a varroda igénye. Dehát elsősorban szakmunkásokra, számító- gépes szakemberekre, közgazdászokra lenne szükség. Még elmondanám, hogy 250 körül van az értelmiség létszáma. Ami nem is lenne kevés, de, őszintén szólva, jelehet jelenleg a községben? lenlétük sajnos nem nagyon látszik meg a községben ... Nekünk is többet kellett volna tennünk azért, hogy jobban bevonjuk őket a közügyekbe — a községi tanács 35 tagja között is csupán 3 értelmiségi van ... Ezen is változtatni szeretnénk. Egyébként a községben foglalkoztatottak kétharmada szakképzett. Az emberek egyötöde az iparban, 45 százaléka a mező- és erdőgazdaságban, 35 százaléka a szolgáltatásban dolgozik. Ez utóbbit ke- veseiljük — a szolgáltatások színvonala, köre bizony sok kívánnivalót hagy maga után... Legközelebb tehát ezzel folytatjuk. Szöveg: Gönczi Mária Fotó: Suri Attila H árom műszakban ötven embernek ad munkát a Dózsa Termelőszövetkezet melléküzemágaként működő gal- vánüzem, amely eddig még csak nyereséget hozott a konyhára. A közös gazdaság vezetői most azon törik a fejűket, miként lehetne hasznosítani a galvánüzem tőszomszédságában lévő, a tsz számára szükségtelen, nagy üzemcsarnokot. Túl vannak már több tárgyaláson, próbálkoztak nem egy céggel — de hát saját tőke is kellene egy igazán jó vállalkozáshoz. A reményt még nem adták fel — annál kevésbé, mert jelenleg is tárgyalnak egy potenciális partnerrel. De még nem szeretnék a dolgot elkiabálni... Egyelőre tehát maradjunk annyiban, hogy egy üres üzemcsarnok gazdát keres. Jelige: „Minden megoldás érdekel”... A község valamikor híres volt finom kenyeréről. Ami nemcsak a pékek tudományát, hanem az itteni malomban őrölt lisztet is dicsérte. Ám ez utóbbiból — éppen azért, mert kiváló minőségű — ma már nem jut a helybelieknek; a liszt innen előbb a demecseri keményítőgyárba, majd onnan exportra kerül. A sütőüzem is nagyon elhasználódott, és ez is meglátszott már a kenyér minőségén. Másfél évre be kellett zárni a pékséget, hogy megtörténhessen a régóta esedékes rekonstrukció, ami végül 15 millió forintba került. Most végeztek a nagy munkával, s ennek eredményeképpen ma újból Baktalóránthá- záról kapja mindennapi kenyerét a környék, szám szerint 12 község. Ha az utolsó kemencét is munkára fogják — az április elsejéig megtörténik —, akkor annak sem lesz akadálya, hogy ezután péksüteményt is készítsenek. A sütőüzemben azt mondják, rajtuk nem múlik, hogy ismét rászolgáljon a dicséretre a náluk készített kenyér — csak aztán a Szálkáról kapott liszt is olyan legyen ... C saknem ötszáz ember keresi a kenyerét a baktalórántházi erdészetben, amelynek nyolcezer hektárnyi területe Záhonytól Máriapócslg terjed, átmérője pedig a száz kilométert is eléri. A Szovjetunióból érkező, szép szál fenyők jelentős hányada számára csak ideiglenes megálló a gazdaság — szétválogatják, osztályozzák őket, majd utaznak tovább. TÜKÖR Baktalórántházi 1989. február 11. O A szocialista exportot séf is rendkívül nehéz évet most a hasai piacra gyártású jtó magas terme- hagyott maga mögött, hi- nak mezőgazdasági pótkolési adó miatt meg- szén kétharmad részben csikat, ezekhez pótalkatréingott a talaj a Mezőgép szovjet exportra termeltek. székét, valamint az NSZK Vállalat gyárai alatt. A Az idén ezt már nem en- számára készítenek markobaktalórántházi gyáregy- gedhetik meg maguknak: lógépeket.
