Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1989. február 11. NYÍLT VITA Központ kontra külváros LÉGRÁDI RICHARDNE Érzékenyebbek lettünk a közéleti kérdések iránt. Ma már nem lehet „fű alatt” tervezni, építeni bármilyen létesítményt, hiszen visszakérdez a városlakó, miért oda tették azt a bizonyos házat, kinek a pénzéből finanszírozták az egyre emelkedő költségeket? Eddig csak az állampolgár jogán szólt bele a lakó, mi miért alakul úgy, ahogy. Üjabb fogalmat íz- . lelgetünik, ezentúl mint adófizető kérheti számon a tanácstól: mire fordítják az adóból befolyt pénzt. Különösen sóik vitára ad okot egy városban a belváros és a peremkerületek ellentmondása, hisz kölcsönösen mutogatnak egymásra, ha valahol nagyobb beruházási hajlandóságot tapasztalnák az érintettek a tanács részéről. Nyíregyházán hatványozottan jelentkeznek ezek a gondok, így nyílt vitánkban a megyeszékhely központjának egyik tanácstagját, dr. Papp Katalin főorvost, a városi tanács egészségügyi és szociális munkabizottsága elnökét, a leginkább külvárosnak számító Guszev tanácstagját, Légrádi Richárdnét, a városrész iskolájának matematika—kémia szakos tanárát, egy városlakót, Bácskai Istvánt. a TITÁSZ fejlesztési csoportvezetőjét, valamint dr. Koncz Imrét, a nyíregyházi tanács általános elnök- helyettesét kértük meg, fejtsék ki véleményüket a témáról. Ellenpontok a városban K. I.: Amikor feltette a kérdést, hogy milyen a központ és a külváros viszonya, egy évekkel ezelőtti tv-mű- sor jutott eszembe. Akkor Pálfy Józsefet megkérdezték, hogy hallgatja-e a rádiót? Mire ő: melyik rádiót? Hát így vagyok én ezzel, hiszen mondhatjuk, hogy Nyíregyháza belvárosa teljesen átalakult, új épületek tucatjába költöznek hamarosan. Ugyanakkor szemünkre vetik, hogy nézzük meg a Gu- szevet, mekkora ellentét feszül a pár kilométeren belül! De vehetnénk úgy is, hogy az Engels, a Virág, a Nyírfa, a Síp, az Egyház utca a lehető leginkább belvárosnak számító rész, ugyanakkor életveszélyes házak, félméteres hepehupák tarkítják ezeket az utcákat. Viszont ellenpontként kivihetnénk bárkit, hogy Borbánya, Oros, a Korányi Frigyes utca környékén tanulmányozza, milyen is a város pereme. Szóval, akkor egyértelmű, hogy a belváros fejlesztését szorgalmazzuk a külváros hátrányára?! Vagy másik példa: Nyírszőlősön már kötik be a gázt, viszont a Selyem, a Hunyadi utcán — noha a terve készen — anyagiak hiányában, ki tudja, mikor' kerül sorra. Pedig a városközpontban á környezetszennyező szénfűtést célszerű lenne gázra cserélni ... L. R.-né: így is lehet fogalmazni. De én csak azt látom, hogy a tanácstagi beszámolókon idegesek, ingerültek az emberek, nyersen fogalmaznak. Negyedszázada nem sikerült a Guszevben emberi környezetet teremteni, sőt a meglévőt is sorsára hagyták a város mindenkori vezetői. Ugyanakkor mindig azt hallottuk, most már jó kezekben van a Guszev, törődni fogunk a fejlesztésével, csak még egy kis türelmet kérünk az ott élőktől. De kérdem én: mi a biztosíték arra, hogy a jelenlegi tanácsi vezetésnek van igaza ebben az ügyben, és tényleg végig tudja vinni a szép elképzeléseket?! Mert hogy azokból van ám! Két éve, amikor a szociológiai igényű felmérést végezte a független szakértőkből álló munka- bizottság, kiderült, hogy a guszevi 300 lakásból mindössze 50 olyan található, amelyiket a bérlő idejében felújította. A többit rábízták az időre, és annak vasfoga megtette a magáét. Én bízom benne, hogy most lehet valami változás a mostohagyereknek számító Guszevben. Mégpedig az iskola, amely az egyetlen intézményként próbál közösséget kovácsolni az itt élőkből, betanító tanfolyamét szervezne az általános iskolát befejezett, de másutt tanulni nem akaró és munkát nem kapó fiatil cigányfiúkból. A betanító tanfolyam gyakorlati feladata lenne, hogy a guszevi lakásokat felújítanák. Nem kell hangsúlyozni, hogy mindenki jól járna Égető szükség lenne már csak a külső megjelenés miatt is a Guszev rendbehozására, hisz úgy tudjuk, hogy amerikai, nyugatnémet beruházni szándékozók — akik telephelyet kerestek, vagy a jelenlegi raktárak, gyáregységek bővítését finanszírozták volna, sürgősen messzire kormányoztatták Mercede- seiket a Guszevből. Szűkszavú indoklásuk ennyi: nem látják biztosítottnak a vagyonvédelmet abban a környezetben. Dr. P. K.: Pedig mennyi jobb sorsra érdemes gyermek él a Guszevben! Egyszer a fogmosást tanítottam, és milyen jó érzés volt tapasztalni, hogy a kócos kis nebuló sajátította el a legügyesebben a hallottakat. Tudok olyan, a Guszevből a Jósa- városba költözött családról, ahonnan a gyermek visszajár a guszevi iskolába. Ott érzi magát otthon. Az új közösség bizalmatlan, nehezen fogadja be őket. Éppen ezért én is arra szavazok, hogy a Guszev felszámolása helyett teremtsünk ott emberi környezetet, hisz azt a közösséget sem nélkülözheti a város. L. R.-né: Sajnos, most hallottam, hogy ismét „nép- vándorlás” kezdődik ott. Egy üres lakásba ózdi cigányok telepedtek be, a népes família után jönnek a hozzátartozók is. B. I.: Én kívülálló vagyok, de amikor 1973-ban Nyíregyházára költöztem, a családdal biciklitúrákat szerveztünk a város megismerésére Ha hiszik, ha nem, a Guszev főbejárata előtt piros pádon pihenhetett a vándor, szobor szépítette a főteret, kavics borította a sétányt, pázsitban gyönyörködhetett a szem. Történt mindez 16 éve ... Hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozott, azért én nemcsak a város vezetőit okolom. Elnézőek vágyunk mások hibái, gyengéi, nemtörődömsége iránt. Nem zavar bennünket, ha más szemetel, legfeljebb magunkban háborgunk. Az emberek többsége nem jár a tanácstagi beszámolókra, nem veszi a fáradságot, hogy valamelyik hivatalban . kilincseljen, netán a sajtóhoz forduljon a mások panaszával. Pedig ne higgye, hogy apoli- tikusak lettünk! Csak lassan leszoktunk a nyílt vélemény- mondásról, mert mi látszatja, ha csak magunkat idegesítjük? Aztán a megélhetés miatti hajsza hozza, hogy munka után rohanunk a másodállás "után vagy á kertbe, és eszünkbe sincs szélmalomharcot vívni a láthatatlan hatalmasságokkal. Kinek a zsebéből? Dr. P. K.: Ez csak részben lehet igaz, jó ellenpélda rá az én körzetem. A Kun Béla utca szép, rendezett, viszont a Homok sorról már nem mondhatom ezt. Ennek ellenére a körzetben élők rendszeres résztvevői a tanácstagi beszámolóknak, számtalanszor megkeresnek. Persze, tőlem is megkérdik, vajon én megszavazom-e a tanácsülésen, ha a jégpálya, a sportcsarnok vagy valamilyen szuperkülönlegesség kerül terítékre? Gyakran elmondom, mint ahogyan engem is tájékoztatnak, hogy számtalan beruházást, ami a nyíregyházi városközpontot díszíti, nem a tanács bukszájából pénzelik. Az említett sportcsarnok például teljes egészében véve megyei tanácsi beruházás. L. R.-né: De tudja, azért hogyan fogalmaznak az emberek? A minap sétáltam a sportcsarnoknál és egy nyugdíjas bácsi a fülem hallatára felsóhajtott: amibe ez került, az én nyugdíjamat is felemelhették volna ... K. I.: Érdekes dolog az ösz- szehasonlítás, de nem mindig vezet célra. Ha most feltételezzük, hogy Nyíregyháza elzárkózott volna a sport- csarnoktól, abból a pénzből egy méter járdát nem építhettünk volna, hisz a megye pénze, a megyei. tanács beruházása a létesítmény. Lényegében mi csak helyet adtunk neki. Egy megyeszékhelynek, mi több: megyei városnak némiképp hasonlítania kell a többihez is. Nyíregyházán a 19 megye közül utolsónak épült meg a sport- csarnok, és így lesz a Do- mus Áruház is. Vagy van olyan városlakó, aki megkérdőjelezné a Domus létjogosultságát? Dr. P. K.: Kibékíthetetlen ellentét feszül az említett igények és lehetőségek között. Én mindig gondosan ta- nulmányozojn a száraznak minősített számadatokat. Valahol azt hallottam, hogy a fejkvóta Kecskeméten 5800 forint, Nyíregyházán régebben 2800, most pedig mindössze 1900 forint. Budapestről nem is beszélve, mert ott tizenötször annyi minden lakosra a fejkvóta, mint a megyei elosztás. De tegyük hozzá gyorsan, hogy itt a rendelkezésre álló pénzt igyekeznek igazságosabban „szétdobni”, tudomásom szerint Nyíregyháza az egyetlen megyeszékhely, amely nem kért a megyétől nagyobb fejkvótát, mint a községek. K. I.: Ezzel együtt a megyei tanácsüléseken rendre sérelmezik a községek lakói, hogy Nyíregyháza-centrikus a fejlesztés, a határszélen számtalan gonddal küszködnek, míg itt kacsalábon forgó palotákra telik egyeseknek és a városnak ... Ha már itt tartunk, örülök, hogy ez a téma szóba került, mert így elmondhatom, hogy korántsem mindenre a város pénzéből futja. A magánerőt talán soha ilyen mértékben nem vontuk be a fejlesztésbe. Feszítő gond, hogy az Egyház és a Síp utca állapota annyira leromlott, hogy a házak egy része életveszélyes, az ablakokat bedesz- kázták, a tetőt aládúcolták, és csak azon vagyunk, nehogy egy tragédia hozzon gyökeres fordulatot. Éppen elég, hogy a 3-as iskola szolgálati lakása összedőlt és úgy kellett azonnali megoldást találni. Most tőkeerős vállalkozót keres a tanács, hogy beépítse a szanált területet. Az Egyház és a Bercsényi utca közötti részt a minap vette meg az OTP. Rugalmas az álláspontunk a jelentkezőkkel, hisz miként számíthatunk arra, hogy a pénzüket befektessék itt létesítményekbe, ha nem adunk nekik bizonyos mozgásteret, így történt, hogy a kiskörúton a kereskedők háza ügyében is szinte száznyolcvan fokos fordulat történt a tanács eredeti álláspontjához viszonyítva. Meg kell értenünk és értetnünk minden döntésre jogosult vezetővel, hogy a mobilizálható tőkét nem lehet direkt utasítással, ígérgetéssel idecsábítani. Közművek káosza Jó alap lehet ehhez, hogy az általános rendezési tervünk új lett, és gyökeresen másként fogalmaz bizonyos kérdésekben. Többek közt a városközpontban és a külső területek jó részében feloldották az építési tilalmat, ennek nyomán ma már teljesen átépül a nyíregyházi belváros. Társasházak tucatjait húzták fel a Makarenko, a Kéz, a Báthori, a Víz, az TÓTH KORNÉLIA Űj, a Bethlen Gábor, a Pacsirta utcákban és ezzel még korántsem ért véget a felsorolás. B. I.: Még jó, hogy említette a kész rendezési tervet. Tudja, hogy én mennyit há- borogtam már emiatt, hogy a pazarlás nem ismer mér-' téket! De nehogy általánosítással gyanúsítsanak, konkrét példákat mondok. Természetesen olyan területről, amely a szakmámhoz tartozik. Régebben történt, de tény: a Kun Béla utca köz- világítását egy 300 méteres szakaszon háromszor építették át! Előbb a 70-es években kétkaros, betonoszlopos lámpát helyeztek el, de rosz- szul tervezték meg a nyomvonalát, ezért máshová kellett tenni. Majd épült az Északi nagykörút 4-es szakasza és vas-, illetve betonkandeláberre volt szükség. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy meghaladta a százezres nagyságrendet a pazarlás. De mondok én mai példát is, nehogy azt gondolják, a régebbi tanácsi vezetőket akarom bántani, örökösföldön kiépült egy hőtávvezeték, amikor még a rendezési tervben nem szerepelt a helye. Amint hozzáláttak a lakásépítésekhez, akkor derült ki, hogy rossz helyen vezették. Nosza, „váltsuk ki”! Milliós tételre rúg a felesleges munka. Vagy újabb példa: a Korányi Frigyes utcán a tanács megrendelt a TI- TÁSZ-tól két 10 kilovoltos kábelt. Mi ezt lefektettük, előtte természetesen a tanács illetékesei jóváhagyták a kábel nyomvonalát. De ők bizonyára nem ismerték a részletes rendezési tervet, mert később azt rendelték meg a TITÁSZ-tól, hogy „váltsuk ki” a kábelt. Az új lakások tervezője ugyanis nem vette figyelembe, hogy ezen a részen hol húzódik az elektromos vezeték. Számításaim szerint 5—600 ezer forinttal drágul ott a beruházás. Nyilván a tanács ráterheli ezt a majdani lakókra, Dr. P. K.: Az összehangolás nemcsak az említett területeken fontos. Az előrelátás, a precíz tervezés mellett szerintem azt is meg kellene nézni, hogy kinek az érdeke a drágább beruházás? Mert tudomásom szerint a tervező akkor kap többet, ha drágább létesítményt „álmodik meg”. A kivitelező is akkor kap egy üzlet után, ha minél nagyobb hasznot remél rajta. Véleményem szerint a beruházónak kellene azt a koordinatív szerepet betöltenie, hogy ne a csillagos égig akarja a másik két fél az árakat feltornászni. Az érdekeltség ne abban érvényesüljön, hogy a más pénzéből minél drágábbat akarjunk megvalósítani. K. I.: Nem akarom a mundér becsületét mindenáron védeni, de Nyíregyházán rendkívül hiányos és többnyire pontatlan a közműtérkép. A földnyilvántartás számbavételével párhuzamosan valamennyi közműgazdának azt javasoljuk, hogy készítsenek saját kábeleikről, vezetékeikről precíz térképet. Ezt számítógép segítségévéi feldolgozzuk és reményünk szerint már a belátható jövőben támaszkodhatunk egy ilyen közműtérképre, amely ugyan hatalmas összeget igényel, de a későbbiekben felbecsülhetetlen hasznot hajt, ha elkerülhetjük a közmű- átvágásókat. B. I.: Nem akarom megcáfolni a szavait, de azért hadd tegyem hozzá, ami most aggaszt közműügyben. Borbányán egy 20 kilovoltos nagy- feszültségű kábelt fektet le a TITÁSZ, a szántóföldön keresztül vezet a nyomvonala. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha később úgy osztják a telkeket, hogy azok alatt húzódik a kábel? K. I.: Egyetértek abban, hogy ma már nem lehet mindent az íróasztal innenső oldaláról irányítani. Egyébként a lakosság naponta számon kér rajtunk minden döntést. Most például beszédtéma a városban, hogy eladósodott a tanács. Lesz-e pénzünk a beruházások befejezésére és a kész létesítmények folyamatos üzemeltetésére? — ezeket tudakolják leggyakrabban. Én erre azt a példát tudom mondani: lejárt az ideje annak, hogy a ládafiában kuporgassuk a pénzt. Tudjuk mindannyian, inflálódik olyan mértékben, hogy évek múlva az összespórolt forintokból a tervezett beruházásnak csak a töredékére futná. Mi úgy terveztük — és a „mi” alatt a három éve együtt dolgozó elnököt, elnökhelyetteseket, a titkárt és a testületet értem —, hogy előrehozzuk a beruházásokat. Hitelfelvételekkel elértük, hogy építhettünk általános iskolákat. A telekvásárlásra adott hiteleket lassan visszafizetik a leendő háztulajdonosak, és a visszaáramló pénzből újabb telkeket tud a tanács kialakítani. Ez a tevékenységünk ma már önfinanszírozó. A kiskörút építését, számításaink szerint — a kötvénykibocsátásoknak köszönhetően — négy évvel sikerült előbbre hozni. Számokkal megvilágítva ez azt jelenti, hogy a tanácsnak e pillanatban 500 millió forinton felül van az adóssága. Viszont évente 130 millió forintot törlesztünk belőle. Ez az ösz- szeg a tanács éves költség- vetésének huszadrésze. Nyugodt szívvel mondhatom, ez nem rendíti meg a pénzügyi helyzetünket. Bár sürgősen hozzáteszem azt is, hogy a további hitelfelvétel meggondolandó lenne. Dr. P. K.: Most számon kérnek rajtunk olyasmit, amiért csak közvetve vagyunk felelősek. Például sokan nehezményezik, miért nincs Nyíregyházán elég kerékpárút? Hivatkoznak arra, hogy Hollandiában a királynő is kerékpáron jár, de megnézhetné magát, ha a mi útjainkra merészkedne! Előbb kitiltották a szekeret a forgalmas utakról, később a bicikli is erre a sorsra jutott. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy közben egy életmódváltás következett be, amint az autó státusszimbólumból munkaeszközzé avanzsált, egyre többen járnák kocsival. Arányos városfejlesztésért kapta Nyíregyháza évekkel ezelőtt a Hild-érmet. A „city” és a külváros örökös párharcában talán még soha nem követelt volna ekkora arányosságot a közvélemény, mint napjainkban. De mint ahogyan az érdekképviselet is egyben mások érdekeinek rovására történhet, ugyanúgy a város egyes részeinek fejlesztésére máshonnan kell elvenni a pénzt a „nagykalapból”. Mégpedig megkísérelve a lehetetlent: mindez történjen közmegelégedésre. Tóth Kornélia BÁCSKÁI ISTVÁN DR. PAPP KATALIN KONCZ IMRE
