Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám

1989. február 23. Kelet-Magyarorszác 3 Erőteljesebb érdekképyiseletet Eleki János TOT-főtitkár nyilatkozata a tsz-konferencia előtt A hét végén, pénteken és szombaton rendkívüli konfe­rencián találkoznak a TOT, a tsz területi szövetségek és a téeszek meghívott vezetői, elnökei. A tanácskozásnak e2 a formája szokatlan a ter­melőszövetkezeti gyakorlat­ban, ahol az ötévenkénti kongresszusok jelentik min­dig a mérföldkövet. Az, hogy ezúttal két kongresszus kö­zötti időpontban hívták ösz- sze az érintetteknek teljes körét, jelzi: komoly gondok mutatkoznak a magyarorszá­gi termelőszövetkezeti moz­galomban, gazdálkodásban és az érdekképviselet sem áll feladata magaslatán. Eleki János, a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsának fő­titkára a konferenciával kap­csolatban a következőket nyi­latkozta : — Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a tsz- ek V. kongresszusán hozott határozatok és az állásfogla­lás még főbb vonalakban sem teljesültek, a szövetkezeti mozgalom más irányú hatá­sok következtében letért ar­ról a pályáról, amelyet a kongresszus írásos dokumen­tumai ■— akkor közmegegye­zéssel — jelöltek ki. A fe­szültségek olyan természetű­ek, hogy a jelenleg rendelke­zésre álló eszközökkel nem tudtunk úrrá lenni rajtuk, és ez alapvetően érinti a téesz- mozgalmat. Súlyos gondként nehezül ránk, hogy a mező- gazdasági alaptevékenység — a növénytermesztés, állatte­nyésztés — jövedelmezőségi rátája mindössze 5—6 száza­lék,. szemben a rövid lejáratú , hitelek 20 százalékos kamat- terhével. Ez, az aránytalan­ság — egységes termelőszö­vetkezeti vélemény szerint — a továbbiakban a magyar mezőgazdasági termelés ká­rosodása nélkül nem tartha­tó fönn. Alapvető árak Az új agrárpolitika kiala­kításánál nyomatékosan föl­hívtuk a figyelmet arra, s az előkészítő munkák során ki­fejezésre is juttattuk a véle­ményt: a termelőszövetkeze­ti közvélemény az agrárpoli­tika valamennyi kérdésében döntően érdekelt, és nem tud, de nem is akar belenyu­godni abba, hogy álláspont­jait figyelmen kívül hagyják. Agrárpolitikai kérdés is az árkérdés; az, hogy az agrár- rendszer legyen olyan, hogy biztosítsa a működőképes ter­melés feltételeit. Enélkül csak a levegőbe beszélünk akkor, amikor az agrárter­melésnek az ország fizető- képességét befolyásoló és a közhangulatot jelentősen érintő hatásairól szólunk. Olyan egységes gazdasági ár­rendszerre van szükség az országban, amely mindenki­re érvényes, ám figyelembe veszi a mezőgazdasági ter­melés jellemzőit ugyanúgy, mint a fejlett tőkés orszá­gokban. Ugyanis ha ez nem így van, áruink érték alatti eladására kényszerülünk, ami a gazdasági lehetetlenüléshez vezethet a termelőszövetke­zeti gazdálkodásban. Egyenlő esélyeket Olyan együttműködés for­máit kellene kialakítani a téeszeket érintő vertikális körben, ahol most nem egyenlők az esélyek és nem mérnek egyenlő mércével. Ezt a szövetkezeti érdekkép­viselet évek óta nehezménye­zi, ám az alapvető kérdések megoldásában sem tudtunk eddig előre jutni. Joggal ne­hezményezi ezt a termelő­szövetkezeti parasztság, ki­indulva abból, hogy a jöve­delmei amúgy is alacsonyab­bak a népgazdaság más ága­zataiban realizálódénál, s ilyen körülmények között semmiképpen nem szenved­het újabb hátrányt a verti­kális kapcsolatok gyakran jogot is sértő megkülönböz­tetései miatt. A konferencián várhatóan fölvetődik, hogy a földnek legyen értéke és reális ára. A jelenlegi hely­zet igen ellentmondásos és hátrányos is, mert a földek értékesítésének lehetőségei korlátozottak, s nincs mód arra, hogy ez az alapvető ter­melőeszköz — mint érték — beépüljön az árba és a költ­ségekbe. Az elmúlt évek gazdálko­dása kiélezte a szövetkezeti elmélet és gyakorlat néhány, lényegében megválaszolatlan kérdését. Mindinkább érez­hető, hogy a munkával meg­szerzett jövedelemben nem fejeződik ki az, hogy a tag­ság egyúttal tulajdonos is. És mint ilyen, igényt tarta­na a tulajdonból származó jövedelemre is, ugyanúgy, mint ahogyan az a nemzet­közi gyakorlatban van. Ne transzmisszió legyen Eleki János végül elmon­dotta: a valós tagi tulajdon­ra alapozott mezőgazdasági termelés nagyfokú önállósá­got és döntési szabadságot biztosítana a termelőszövet­kezeteknek, s tagjaiknak. Meg kell szüntetni a „felül­ről’' való mindenféle beavat­kozás lehetőségét, s el kell érni, hogy csakis törvényes eszközökkel lehessen vezérel­ni a szövetkezetek életét, te­vékenységét. Az érdekvédelemnek több téren vannak adósságai, ez kétségtelen — mondotta a főtitkár — ám tudomásul kell venni, hogy a TOT mind­eddig egydimenziós hatalom­ba épülve tevékenykedett és a környezeti kötöttségek rá­nyomták a bélyeget munká­jára. Az érdekképviselet megújuló tevékenysége vár­hatóan koalíciós jellegű lesz, az érdekcsoportok szélesebb körének képviseletére vállal­kozunk. És megszüntetjük azt a transzmissziót, amely bajaink egyik forrása volt, o kormányzati szervek úgyne­vezett elvárásait már nem közvetítjük lefelé, csakis gaz­dasági érdekképviselettel fog­lalkozunk, tehát érdekképvi­seleti munkánk alapvetően termelőcentrikus lesz. Na­gyon változatosak a kibon­takozás útjai, a legjobb po­zíciók elérését segítheti a konferencia. Nagykállóból Kitűnő minőségű fo­nalat és szövetet gyár­tanak a Magyar Posztó­gyár nagykállói üzemé­ben. A képen: Szabó GySrgyné szövéshez lánchengert készít. Mun­kájának érdekessége, hogy 1822 fonalszálat kell ráffizni a nyflstke- retre. (Elek Emil felvé­tele) Szabolcsi vélemények a KB ülésén Agrárpolitikánk kulcskérdés A hét első két napján ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága. A testü­let — mint arról már beszámoltunk — megvitatta az új alkotmány-koncepciót, a párt agrárpolitikájára ledolgozott elképzeléseket, továbbá a városi és megyei párt- értekezletek, pártbizottsági ülések főbb tapasztalatait. A nagy fontosságú tanácsko­záson ezúttal is hallatta szavát megyénk: az új alkotmány koncepciója fölötti vitá­ban felszólalt Kői Tibor, írásban juttatta el véleményét Tóthné Kiss Mária. A városi és megyei pártértekezletek tapasztalatairól szóló beszámolóhoz meghívott­ként Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság első titkára is hozzászólt. Híven korábbi hagyományainkhoz, a KB választott tagját, Kői Tibort és Tóthné Kiss Má­riát haza térésük után újra kértük, mondják el lapunk olvasóinak is véleményü­ket, benyomásukat. Milyen legyen az önkormányzat? Kői Tibor tizennegyedik­ként kapott szót az új alkot­mány koncepciójáról zajló vitában. — ön hivatását tekintve nincs közvetlen kapcsolatban a szo­rosan vett jogi kérdésekkel, mégis szót kért. Miért? — Jogos a kérdés,' hiszen, mint a tudósításokból kide­rült, főként szakemberek nyilvánítottak véleményt. Magam is elmondtam, hogy nehéz vitába szállni mind­azzal, ami a koncepcióban ta­lálható, hiszen az igen ala­pos szakmai munka által jött létre. Ezért, miközben készültem a KB-ülésre, én is kikértem szakemberek véle­ményét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az úgyne­vezett laikusok ne mond­hatnának véleményt. Szerin­tem a tervezett véglegesíté­sig az egész elképzelés he­ves viták kereszttüzében lesz. — Felszólalásában behatób­ban foglalkozott a tanácsokról szóló fejezettel, s többek sze­rint szokatlan véleményt han­goztatott. — Azért ezzel foglalkoz­tam bővebben, mert a taná­csok szinte minden, állam­polgárral kapcsolatban van­nak, s ahogy én tapasztalom, lassan négy évtizede a taná­csok változatlan formában működnek. Manapság éppen ezért került előtérbe az ön- kormányzat erősítése, csak­hogy szerintem még nem tisztáztuk teljesen, mit kell ez alatt érteni. A mostani koncepció lényege is az ön- kormányzati típusú rendszer, ami azonban nem állna szemben az állammal, hiszen ezek a szervek állami felada­tokat is ellátnak. Utaltam rá, valószínűleg heves vitát fog kiváltani, hogy a megye a jövőben önkormányzati szervként, tehát tanácstestü­letet megtartó, illetve hiva­tali típusú szervként mű­ködjék-e. Mert, ha ez az utóbbi irányzat győz, akkor az alkotmánykoncepció vá­lasztásokra vonatkozó része is módosulna, mert megyei tanácsot sem közvetlenül sem közvetve nem kellene vá­lasztani. — Nekem ez utóbbi szim­patikus, hiszen így szabad utat kapna az önkormány­zat, nem terhelnék felülről jövő felesleges utasítások, s elképzelhetőnek tartom, hogy az ilyen hivatal vezetői állá­sát is meg lehessen pályázni jó programmal, amit számon is lehet majd kérni. — Milyen fontos kérdés ra­gadta meg figyelmét a KB ülésén? — A második napon a párt agrárpolitikájának megvita­tása volt rendkívül fontos, hiszen életünk egyik kiemel­kedő kérdéséről volt szó, ami itt Szabolcs-Szatmárban, az én szűkebb pátriámban alig­hanem a legfontosabb. Az előterjesztés és Iványi Pál kiegészítése együtt igen ala­pos értékelés és hű kép az agrárgazdaságról, s a vita számomra azért volt ígére­tes, mert kiderült: a mező­gazdaság kérdése nemcsak jogi, hanem főként politikai kérdés lett napjainkra. Az agrárpolitika az egész ma­gyar vidék stabilitásának egyik kulcskérdése. Akár­csak az alkotmánykoncepció, ez is a nyilvánosság elé ke­rül megvitatásra, több lép­csőben s különösen fontos: sokak mellett főleg a hozzá­értő szakemberek vélemé­nyét kérik ki, hogy minél életképesebb agrárpolitikája legyen a pártnak. Maradjunk a realitásnál Tóthné Kiss Mária írásban nyújtotta be hozzászólását a Központi Bizottság ülésén az alkotmánykoncepció vitája során. — Előttem már jeles szak­emberek fejtették ki vélemé­nyüket, több dolgot ismétel­ni nem szerettem volna, ezért is adtam be írásban hozzászólásomat. Én nem vagyok jogász, de rendelke­zem ismeretekkel környeze­temben, ahol élek és segít­séget kértem jogászoktól. M egy előttünk egy fér­fi. Egyenes derék­kal, hajadonfőtt, ko­mótosan. Stohanek háta kö­zepébe szúrja görbe tekin­tetét és kijelenti: — Hogy én ezt az ürgét mennyire utálom! — Miért. Ismeri, ki ez? — Egyszerre csak egyet kérdezzen. A miértre az a válaszom, hogy csak. Most éppen olyanom van. Más­különben sohasem láttam, következésképpen azt sem tudom, hogy kicsoda. Azért még utálhatom? Van abban logika, amit a szomszéd mond. Ma va­lahogyan én is úgy vagyok vcúi, hogy szeretném keb­lemre ölelni a világot, — aztán megfojtani. Ez az ér­zés már az autóbuszon erőt vett rajtam, amikor egy hölgy belémkönyökölt. Mondtam is: — Asszonyság, tartsa ma­gánál a könyökét, mert be­horpadok. Hangulatváltás — Asszonyság a retyeru- tyája, maga pimasz! Néz­zenek oda! Még jó, hogy azt nem mondja rám, hogy nagyseggű. Lettem volna közönsé­ges? Úriember módjára le­nyeltem a mérgem. Nem tettem mást, csak leszállás közben a bütykére léptem. Füleimnek zene, ahogy fel- üvöltött. Szó mi szó, jól mondja Stohanek hangu­lati elemként az az egy­más iránti őszinte utálat bennünk van. Ez külön­bözteti meg az embert az állattól, meg az, hogy a nyíri City-grillben ham­burgert eszik. És milyen rondán. — Ne csámcsogjon már — kérem Stohaneket. — Belügy. Különben is megszokhatta már, ha én ideges vagyok, mindenféle baj elővesz. Csámcsogok, vakarózom, forog a szemem és mozog a fülem. — Ezt most ne tegye. De nem tudom, mitől ideges! Itt a februári tavasz, az évszázad téli melegét mé­rik, jó úton haladunk a többpártrendszerhez, van egy vadonatúj agrárpoliti­kánk, az alternatívok kéz­rátéttel a nép nevében le­foglalják a televíziót. Mit akar még? Bírom, ahogy Stohanek szeme kérkedik a csodálko­zástól. Ügy tud bambulni, mint Tasziló a nászágyán, aki örömében és zavarában az ágy lábát simogatja és csodálkozik, hogy szálka ment a tenyerébe. Persze, a szomszéd nem ennyire za­vart, csak le van maradva a napi politikától: — Te jó ég! — kiált fel, — hát már a televízió is el­adósodott? — Ki mondta? — Maga. Hát nem maga mondta az előbb, hogy le­foglalják a televíziót. Va­jon mit fognak akkor köz­vetíteni: adós adást? Mi­csoda világ! H a most levenném a kobakomról a fedőt, kicsapna a gőz. Ér­zem, hogy felforrt a fejem­ben a víz. Tartom magam. Nem szólok semmit. Beszél helyettem a Stohanek. Mi­után lenyeli a hamburger utolsó morzsáit, ábrándoz­va közli: „Hogy én azt az embert mennyire utáltam! Tele hassal persze más a helyzet.” Ez lökött, gondo­lom. Mindjárt rohan és megcsókol valakit. Csak be­le ne pusztuljon majd az illető. Seres Ernő Az a véleményem, hogy egyértelmű és félreérthetet­len követelménynek kell len­nie: Magyarországon kizáró­lag olyan társadalmi szerve­zet működhet, amelynek cél­ja, tevékenysége és prog­ramja összhangban áll az alkotmánnyal. Sürgetem, hogy az emberi értékek biz­tosítása legyen az elsődle­ges. A személyiségi jogoknál például nem vplna szeren­csés, hogy az élethez való jo­got ne tudnánk a halálbün­tetés kérdésével összeegyez­tetni. A. halálbüntetés eltör­lése ugyanis ugyanolyan tár­sadalmi visszhangot, ellenke­zést váltana ki, mint a fegy­verhasználat emlékezetes ügye. Az emberek igazság­érzetére is figyelni kell, s nem biztos, hogy a más or­szágokból hozott példákat már nálunk is lehet alkal­mazni. Egyébként azt java­soltam, hogy ezt a kérdést a büntetőjog körébe utalják, s ne terheljük vele az alkot­mányvitát. Ezzel összefüg­gésben fejtettem ki vélemé­nyemet arról, hogy az állam- polgári kötelezettségeknek is nagyobb súlyt kellene adni, összhangba hozni a jogokkal. A köztársaság elnöki in­tézményéről az a vélemé­nyem, hogy mielőbb tisztáz­ni kell ennek funkcióját, pél­dául azt, hogy csupán proto­koll jellegű-e vagy ennél több. A bírói szervezetről: szerintem is kell egy erős szervezet, de óvakodnunk kell tőle, hogy bírói állam­má váljunk. Választások előtt vagyunk, mielőbb tisz­tázni kell a tanácsok jövőjét is. Az egy vagy két kamarás Országgyűlésről folyó vitá­ban én ahhoz tartom magam, inkább azt csináljuk jól, ami van, ahelyett, hogy egy is­meretlennel próbálkoznánk. Erre is igaz, hogy marad­junk a realitásnál. Az -már személyes véleményem, hogy a szimbólumok tekintetében bármennyire is a koronás cí­mer a javaslat, hozzám és a korosztályomhoz a Kossuth- címer van közelebb. De mindjárt megjegyzem: az én viszonyomat az alkotmány­hoz nem a címerkérdés dön­ti el. Nekünk most nem kellett dönteni az alkotmánykoncep­ció vitájában, hiszen ez szé­lesebb kör elé kerül. Ma­gamban sem zártam le még több kérdést, s nem lehetet­len, hogy menet közben az én véleményem is változni fog. Még egy dolgot hadd mond­jak el: az utóbbi napokban Nyírbátorban, Tiszadobon, Tiszavasváriban találkoztam különböző alkalmakkor párt­tagokkal, a közélet iránt ér­deklődő emberekkel, akik égető kérdésekre várnak fe­leletet, s kérték, hogy ezeket juttassam el a párt főtitká­rához. Megragadtam az al­kalmat és személyesen nyúj­tottam át Grósz Károlynak, aki láthatóan örült a hozzá­fordulók kérdéseinek, mert változatlanul várják az em­berek véleményét. A. S. Szövet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom