Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-18 / 42. szám

A gépjármüoktató Gyakran bosszankodunk, ha olyan gépkocsivezetővel ta­lálkozunk az utakon, aki aka­dályozza a forgalmat, agresz- szív, tolakszik, veszélyhely­zeteket teremt. Ilyenkor még az is megfordul az ember fe­jében : ugyan, hogy adhattak az ilyennek jogosítványt?! Szűcs Antal éppen húsz éve a Gépjárműközlekedési Tan­intézet oktatója. Megyénkben ezernyolcszázan sajátították el eddig tőle az autóvezetés fortélyait, a közlekedési fe­gyelmet. — Hogyan lesz valakiből oktató? — Belőlem egész véletlenül lett. Eredeti szakmám ugyan­is növényvédőgép-szerelő. Egy ismerősöm ajánlotta az ATI-t, s akkor úgy gondol­tam, átmeneti megoldásnak jó lesz. Aztán nagyon meg­kedveltem ezt a munkát és itt ragadtam. — Gondolom, húsz évvel ezelőtt más feltételek között oktattak, mint ma. — Akkor még csak öten voltunk. Felvételiznünk kel­lett, majd letettük a hivatali esküt. Nekem 1961 óta van jogosítványom, és elvégeztem a szakoktatói tanfolyamot is. Ma már nem sokan emlékez­nek a Moszkvics 407-esekre, meg a Pobjedára. Pedig ak­kor ezeken tanítottunk. Aztán rohamosan növekedett az in­tézet létszáma, kicserélődött a gépkocsipark is. Hét éve pedig már a saját autónkon oktatunk. — Nem félti? — Teljesen úgy ülök a sa­ját autómban is, mintha a vállalaté lenne. Sőt, inkább elnéző vagyok, mert még tényleg azt mondaná valaki, hogy féltem. — ön szerint milyen a jó oktató? — Végtelenül türelmesnek, nyugodtnak, figyelmesnek kell lennie. Ezekkel a tulaj­donságokkal kell rendelkez­niük a leendő vezetőknek is. Mindig arra tanítom őket, hogy ne szitkozódjanak, le­gyenek előzékenyek, segítsék a másikat a forgalomban. Nem az a jó vezető, aki gyor­san tud hajtani, hanem az, aki gyorsan meg tud állni. — Volt már tanítványa, akinek szíve szerint nem adott volna jogosítványt? — Tulajdonképpen nem. Voltak ugyan gyenge képes­ségűek, mégis levizsgáztak. Később nem egyszer találkoz­tam velük a forgalomban, és mondhatom, igazán meg vol­tam elégedve velük. Nagyon fontos a gyakorlat, amit vi­szont nem lehet elsajátítani a tanfolyam rövid ideje alatt. — Mit érez az oktató, ami­kor a tanítványa vizsgázik? — Szorítok nekik. Nagyon sajnálom őket, hiszen felnőtt emberekről van szó, és úgy izgulnak, mint egy gyermek. ' Volt már olyan, hogy a vizs­gabiztos kiszállította a jelöl­tet az autóból, hogy nyugod­jon meg. — Van-e különbség a húsz évvel ezelőtti tanítványok és a mostaniak között? Erdei Oorottya-nap Február első hete végén, Dorottya napján vagyunk. Hosszú, borús, szúrós és mo­noton hetek után. Ma sü­tött ki először a nap. Van még hó, de a nulla fok kö­rül gyülekező, készülődő hőmérséklet hatására elin­dult a tél, gyengülnek vagy el-elmaradnak a fagyok, a hóban tespednek és szétes­nek a nyomok, s a szántá­sok háta pedig kifeketéllik. foszlik téli ruházatuk. A fo­lyó jege is eltűnt, lassan egyre nagyobb folyosót nyitva. Elnyalta a víz — ahogy szokás mondani. Cso­dálatos jégzajlás a malom­gödri vizen volt látható, amikor az alvó jeget meg­lepte az áradás. Lapos ko­rongokká csiszolódott jégfe- dök keringtek, forogtak és libogtak a kavargó vizen. Járjuk az erdőt az osz­tályommal. Előreszaladnak, meg vissza. Cikáznak, mint a vízimalom alatti víztara­jok csobogása, amely szin­tén felélénkült, hangosabb lett, melyet duplán érzéke­lünk, mert a nyugatabbra húzódó északi szelek éppen felénk hordják hangját, meg a szomszéd falu ha- rangkongását is. Sürgetik, ébresztgetik az erdőt is. Megrugdossuk a lepaskolt leveleket, a tavalyi nyár szemfedőit. Cérnaszárú és búzaszemnyi levelű rep- kényverónikák zöldellenek elő sápadtan. Még néhány nap és a kikelet első sző­nyegeként igyekeznek elfed­ni mohón az erdő alját. Aztán a fák ágaira kap­juk fejünket: már kiabál a csuszka, rikácsol a harkály. S micsoda hápogás és hem- zsegés hangzik fel a folyó alsó kanyarulatából! Köze­ledik Bálint napja, a mada­rak párválasztásának kez­dete — magyarázom a je­lenséget. Hallgatnak, élgon­dolkoznak, s megint neki­iramodnak, nagy ricsajozás­sal a folyó nádas szélének. Zajukra csuka inai be in- nen-onnan. Megtéveszti őket, csukának tulajdonít­ják a fákról lecsepegő hóié okozta körkörös hullámzást is. Vissza az erdőbe. Odúk­ra mutogatnak fel, odúkba piszkálnak be lent. Bele-be- lelesnek, felkelt-e már a sündisznó. A megócskult fe- keterigófőszekből pedig ki- kapirgálják a szemetet. S szidják a szajkót, amikor el­mesélem, hogy ö rabolta ki innen az első tojásokat. Keresik a mogyoróbarkát. Nincs még — mondom. Menjünk az erdőn túli pa­takhoz, hátha ott... S má­ris rohannak az erdőn ke­resztül, oly ügyesen a bok­rok és a fák között, mint erdei manók — nem is na­gyobbak, harmadikosok. S oly fürgén, oly cikcakk­ban, mint virgonc tavaszi szellőcskék. Szinte maguk­kal ragadnak. Szedem hát a lábaim, mégis lemaradok. Nem szólok rájuk, hadd fussanak, hadd fedezzék fel ők a tavasz előhírnökeit. Szednek is egy-egy csokrot a legkorábban megindult) fa, a rekettyefűz barkázni kezdő vesszőiből.. . Makay Béla — Régebben inkább a kö­zépkorúak tanultak vezetni, ma már egyre több a fiatal. A legidősebb tanítványom egy 69 éves férfi volt. Gyer­mekkora óta motorozott, és idős fejjel sikerült összegyűj­tenie annyi pénzt, hogy ve­hessen egy autót. Sikeresen le is vizsgázott, és még há­rom évig élvezhette az autó­zás örömeit. — Volt-e már balesete, hisz állandóan úton van? — Saját hibámból még nem. Több mint hétszázöt­venezer kilométert vezettem eddig balesetmentesen. Ta­nulóval háromszor karambo­loztunk, de akkor is a másik kocsiban ülő volt a hibás. Egyébként néha lehetnének türelmesebbek is az úrveze­tők a „T” jelű autókkal szem­ben. Számtalanszor tapaszta­lom, hogy ha egy útkereszte­ződésben leáll a motor, azon­nal elkezdenek tülkölni, ami­től a tanuló még idegesebb lesz, és nem tud elindulni. Az az érzésem, túl hamar elfelej­tik a vezetők, hogy valamikor ők is tanulók voltak és estek ugyanilyen hibába. — ön milyen tanítvány volt? — Még ma is el tudnám mondani azokat a jó tanácso­kat, amelyeket az én okta­tómtól kaptam. Egyébként akkor még jegyre vizsgáztunk és én ötöst kaptam. Cservenyák Katalin Aki valamelyest is ismeri Krúdy írásait, az előtt nem lehet kétséges, költő volt Krúdy, olyan költő, akinek igazi lénye itt maradt a Nyír­ségben, a fűzfák, nyírfák, • bús-komoly tájak és nádasok között, s aki talán még a holta után is a nádból vert kerítések alatt mendegél, és együtt fütyörészik a széllel. Költő volt Krúdy, prózaköl­tő, „egyetlen írónk sem áll közelebb nála a költészethez”. Nem véletlen, hogy Ady Endrétől kezdve Szöllősi Zol­tánig nagyon sok költőutód írt a vörös postakocsin utazó ködlovagról verset, s aján­lotta neki sorait. Egy most megjelent könyv nem kisebb dologra vállalkozott, mint se­gítsen megtalálni Krúdy Gyula alakját a magyar köl­tészetben, „érzelmi kalauzt”, ajánlást nyújtva Krúdyhoz az olvasóknak. Mint a kötet ösz- szeállítója, Bényei József írja a Magasra csavart láng cí­mű antológia utószavában, a könyv abban segít, hogy Krúdy műveiben jobban megérezzük a nyírfák lebbe- nésének, ódon melódiáknak, gyönyörű asszonyoknak ké­Magyar film 1989 Ellentmondásos a helyzet A XXI. ma­gyar filmszem­le azt igazolta, hogy változat­lanul skizofrén állapotban van kultúránk­nak ez a szöglete. Aligha találunk még egy, a mi­énkhez hasonló nemzeti filmgyártást, amelyben az el­készült produktumok fele do- kumentumjellegű lenne, nem beszélve arról, hogy ez a vonu­lat a figyelemre méltóbb, művészi értékeiben és társa­dalmi jelentőségében messze felülmúlja a játékfilmter­mést. Ezt fejezi ki a kiosztott díjak aránya is: kilenc alko­tást részesített elismerésben a társadalmi és a szakmai zsűri, ebből hat dokumen­tumfilm volt. Hosszú évek tapasztalatai Azért ellentmondásos ez a helyzet, mert a filmek közön­séggel való találkozásának helyszíne változatlanul a mo­zi, de hosszú évek tapasztala­tai azt igazolják, hogy ott csak játékfilmek iránt nyil­vánul meg számottevő ér­deklődés, s kevés olyan téma akad, amely dokumentarista módszerrel feldolgozva is széles nézőtömegeket mozgat. (E kivételek közé tartozik a szemlefilmek közül Dobray György munkája, a K. Film a prostituáltakról.) Nem véletlen, hogy a szem­le keretében megrendezett ta­nácskozáson, ahol a mozgó­képkultúra helyzetéről és le­hetőségeiről esett szó, olyan össztűz zúdult a megszólalók részéről a televízióra, mert a kultúraközvetítésnek ez a minden bizonnyal leghatáso­sabb eszköze változatlanul kitér azoknak a dokumen­tumfilmeknek a sugárzása elől, amelyek nemzeti önis­meretünk alakítói lehetné­nek. S azok a művek akár még kivételezetteknek tekinthe­tők, amelyek a mozikba elju­tottak, de hány van, amely csak alkalmi vetítések során, szűk körben vált ismertté? Ember Judit Pócspetrije előtt most szabaddá vált az út, de vajon mikor lesz látható a rendezőnő Menedékjog című alkotása az 1957—58-as té­nyekről? E film videovetíté- sén gombostűt nem lehetett leejteni a Budapest Kong­resszusi Központ Pálma­termében, annyian szorong­tak ott. Vagy a Kérdezzétek meg a Kutrutzotl, amelyet ugyancsak Ember Judit ké­szített, és hosszabb ideje áll dobozban? A szakmai zsűri egyébként a rendezőnőnek eddigi munkásságáért díjat ítélt meg. Azért a munkás­ságért, amelynek csak töre­dékét ismerhetik a nézők. Az elismerés jogosságához azon­ban kétség sem férhet. A dokumentumkategória fődíját Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia kapták a Recsk, 1950—1953. Egy titkos kényszermunkatábor történe­te című alkotásukért. Ehhez hasonló erkölcsi tisztaságú, drámai hatású, felfedező ér­tékű, pontosan megformált magyar dokumentumfilmet korábbról tudnék említeni, jobbat azonban nem. Sára Sándor Csonka Beregje ugyancsak torokszorítóan szép munka, a Recsk-filmtől talán egy árnyalattal a meg­formálás tekintetében ma­rad el. Nem volt még arra példa... A játékfilmekről — sajná­latos módon — a zsűri nyil­vános ülésén kevés szó esett. Arra sem volt még példa a korábbi években, hogy e fó­rumon a bírálókon kívül egyetlen hozzászóló adjon csak hangot véleményének. Korniss Mihály drámaíró sze­rint a szemlén egyetlen re­mekmű került bemutatásra, Jeles András Alombrigád ja, s kérte a zsűrit, jelentősége szerint díjazzák. A testület azonban nem hitt neki, sze­rényebb elismerésben része­sítette, a fődíjat pedig Bere- ményi Géza író-rendező EI- dor adójának adta. Mivel ez a film már fut a mozikban, a közönség is véleményt for­málhat az ítélet jogosságát illetően. Jómagam közepesnél jobbra csak Eperjes Károly- nak a főszerepben nyújtott parádés alakításáért minősí­tem, a színészi játékért neki adott díj vitathatatlanul kiér­demelt. Ebben a mezőnyben örven­detes színfoltnak bizonyult egy fiatal, elsőfilmes rendező­nő munkája: Az én XX. szá­zadom. Enyedi Ildikónak fi­gyelemre méltó gondolatai vannak, s ezeket „filmül” tudja elmondani. Teljesítmé­nyét három díj nyugtázta, köztük a jelen lévő külföldi kritikusoké. Piroska még Piroska Nem került a díjazottak mezőnyébe Lányi András Az új földesúr című munkája, amit kifejezetten sajnálok. Miként azt is, hogy a Rózsa János filmjében, az Ismeret­len ismerős ben — végre egy tisztességes gyerekfilm! — nyújtott alakításáért a tüne­ményes Halász Judit nem ka­pott színészi díjat. Jó mozi a Tanmesék a szexről (Siklósi Szilveszter), Woody Allen- áthallások nélkül, ízlésesen, jó színészi teljesítményekkel. Végül hadd essék szó há­rom olyan filmről, amelyeket kártyás nyelven betűnek ne­vezhetünk. A Túsztörténet (Gazdag Gyula) az alapjául szolgáló irodalmi mű színvo­nalán mutatja be azt a leány- kollégiumban játszódó bűn­ügyet, melynek ötletét az egykori balassagyarmati ese­mények adták. A Vadon (András Ferenc) 1859-ben játszódó cselekménye arról a Magyar Légióról szól, amely megkísérli újraéleszteni a forradalom parazsát, de ez a történet nehezen tűri el az operettbe illő megoldásokat. A Piroska és a farkasból (Mészáros Márta) Piroska még Piroska ugyan, de a far­kas már nem farkas, a mese nem Andersen, s ez élég baj neki, meg nekünk, nézőknek is. Hamar Péter Magasra csavart láng Krúdy Gyula a magyar költészetben nyes és finom mozdulásait, abban, hogy szeressük és megérezzük Szindbád álma­it. Milyen is volt Krúdy? Mi­lyennek látták a költők? íze­lítőül hadd álljon most itt néhány jelző, néhány sor, a több mint nyolcvan költő val­lomásából. Juhász Gyula szerint Krú­dy a sírva vígadásnak gor­donkahangja volt, aki igaz magyar mesét regélt és má­gusszemekkel igézte fel az el- porlott víg gavallérokat. Pe- terdi Andor az ingoványból színesen kimagasló flamingó­nak látta az író alakját, Gö- möri Jenő Tamás, az elfele­dett költő szerint az Almok és Messzeségek szépségé­nek éneklője volt Krúdy. Tudvalevő, hogy a valósá,- got álomra mesélő Hajós (Pá- kolitz István) a bús hajna­lokkal tartott csatát, a vén fiákeren bólogott és kinyíltak előtte a kúriák és a rég be­zárt fiókok (Falu Tamás). A hajnalokkal természetesen a vendéglőkben csatázott, ahol az italos nőket tág szemmel csodálta, és egy helyen ült reggel tízig (Somlyó Zoltán). A kis kocsmák, kávéházak bajnoka, poros utak, városok vándora (Nagy István Attila), a nagy mesélő tudott csak igazán szeretni. Ez a ritka, szent nagy tudása minden megismerése és minden láto­Horváth János grafikája mása bonyolultan szőtt szö­vetét átitatta lángja hitével, hatalma ragyogásával, hite mámorával — vallja Krúdy- ról Juhász Ferenc hatalmas próza versében. Juhász, aki elbűvölve és igézetten jár Krúdy műveinek virágzó ren­getegében, a csoda-ősbozont- ban, a csoda-rengetegben,, a csoda-szószövevényben és ti- toktalanságban, Juhász talán az a költő, aki a legtöbb — több száz — jelzőt sorakoztat fel Krúdyról szózuhatagos, hatalmas alkotásában. Természetes, hogy Szind­bád a lelkek tudója és isme­rője volt. ®lyan prózaköltő, aki szűz lányok szeméből ki­olvasta a vágyat és akinek titkon öngyilkosjelöltek gyóntak (®zsvald Árpád). A nagy szomjazó, aki az évsza­kok hajóján, hétrétű szivár­ványon vándorolt (Nagy László), mint ismeretes, min­den nő hűséges szeretője volt. Szerette az óborokat, a turfot, s a velős csontokat — emlékeztet Hollós Korvin La­jos. Krúdy élete eltért a hét­köznapi emberek életétől, hi­szen csak hajnalban vetette be magát a vadon sűrűjébe és akkor köszönt a világnak jó éjszakát. Ám nemcsak szerelmeiben, életvitelében, bujdosásaiban és ételekben, italokban volt szokatlanul gazdag az élete (Bényei József), hanem hihe­tetlenül sokat írt, égette sa­ját kanócát, hogy világoljon, hogy mindent elmondjon ma­gából másoknak, ami tapasz­talat, emlék, érzés felgyűlt és szivárványszínű villód­zása lobogott igazában. Nem csoda, hogy élete és munkás­sága sok költőt ihletett meg. A napokban megjelent Ma­gasra csavart láng című kö­tet a Szabolcs-Szatmár Me­gyei Tanács V. B. Tudomá­nyos-Koordinációs Bizottsá­gának gondozásában látott napvilágot egy új sorozat el­ső darabjaként, amely más Szabolcsból indult írókat, költőket kíván majd' hagyo­mányt ápolva, de újszerű módon népszerűsíteni. Bodnár István KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1989 február 18.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom