Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-19 / 16. szám
8 Kelet-Magyarország 1989. január 19 I Lányi és Markovits győzelme j Nyíregyházán a válogatott teniszcsapat lákfalvi: „Előkészületünk legfontosabb állomása..." flz örmény károsultakért Teremfoci A Magyar Demokrata Fórum négy csapat részvételével teremlabdarúgó-tornát szervez január 29-én vasárnap a Fáy utcai sportcsarnokban. A FIDESZ, a TDDSZ. a magyarországi örmények együttese, továbbá az MDF-válogatott lép parkettre, és kétszer 10 perces találkozó keretében körmérkőzik. A torna teljes bevételét az örményországi földrengés károsultjai megsegítésére ajánlják fel. A tornán — vendégként — tornacipőt húz Nagy Bandó András humorista és Esterházy Péter iró is. Az MDF csapatának hálóját Csurka István író őrzi. Aki kedveli Bubik Istvánt a színpadon, az a Vasas-csarnokban arról is meggyőződhet, hogy miként bánik a labdával a népszerű színművész, lévén, hogy ő is fellép az MDF-együt- tesében. — A Zimbabwe elleni Davis Kupa mérkőzés előkészületeinek legfontosabb állomása a nyíregyházi kiruccanás — mondta Jákfalvi Béla szövetségi kapitány — ezért három nyert játszmáig vívjuk a találkozókat. A sorra kerülő öt mérkőzés jó alkalom a felmérésre, arra, hogy hol tartunk, hiszen az elmúlt időszakban Noszály, Markovits és Köves Amerikában, Lányi itthon készült. Amolyan alapozó munkát végzünk, de fél szemmel már a február 3-án kezdődő har- rarei összecsapás felé tekintünk. Nyíregyháza új sport- csarnokában nagyszerű lehetőség biztosított számunkra, sőt az ungvári Krocsko József, ATP világranglista helyezett, a szovjet erőlista 6. helyezettje személyében erős ellenféllel találkozunk. Alig két hét a Davis Kupa találkozóig, igyekszünk leszűrni az esetleges hiányosságokat, kihasználni a rendelkezésre álló időt. Terveztük, hogy Afrikában egy barátságos mérkőzést játszunk, ez azonban különböző okok miatt elmarad. Másfél évtized után* újra Nyíregyházán a magyar férfi teniszválogatott, edzések, Magyar síugrók az NDK-ban Nincs könnyű dolga annak, aki manapság Magyarországon síugrással foglalkozik. Részben, meri működőképes sánc alig van, részben pedig azért, mert az időjárás — egészen pontosan a szinte állandósult hóhiány — rendre meghiúsítja a hazai versenyeket. A sportág kitartó művelői és a szakvezetők ilyen helyzetben nem sokat tehetnek. Választási lehetőségük nagyjából a következő: vagy várnak a fehér égi áldásra, vagy elutaznak — persze, ha van rá pénz — oda, ahol sánc is és hó is rendelkezésükre áll. Ez utóbbi megoldással él a februári magyarországi viadalokra készülő, s azok megren- dezhetőségében bizó síugró váltogatott, amely csütörtöktől egy héten át az NDK-ban edzőtáborozik. Három klub — a Bp. Honvéd. a MOM és a Kőszegi Latex — képviseletében tízen kelnek útra: négy felnőtt és hat ifjúsági versenyző. A Magyar Lovas Kör február 4-én 10 órakor, Budapesten, az Allatorvostudományi Egyetem aulájában tartja első évi tevékenységével és az idei feladatokkal foglalkozó taggyűlését. A kör legfontosabb célja, hogy a Magyar Lovas Szövetség tagszervezeteként elősegítse az információcserét az ország különböző részein élő lóbarátok, magánlo- vasok, egyéni lótartók között. Ennek legfontosabb eszköze a szervezet belső, kéthavonta megjelenő kiadványa. A bulletin a magánlovas világ hírei, különböző szakcikkek mellett ingyen közli a tagok lovaglással, lótartással kapcsolatos hirdetéseit. Az érdeklődők, a belépni szándékozók a taggyűlés színhelyén reggel 9 órától kaphatnak részletesebb felvilágosítást. Röplabda tévémeccs a légiósok ellen Érdekesnek ígérkező férfi röplabdamérkőzésre kerül sor február 26-án Nyíregyházán. A magyar válogatott csapat a hazánkban röplabdázó ..vendégmunkásokból” összeállított együttes ellen szerepel. A túlnyomórészt csehszlovák és lengyel játékos- egyéniségek mindegyike több százszor játszott már hazája válogatottjában. így színvonalas, látványos összecsapásra van kilátás. A légiósok csapatában 3. HÉT 1. Ascoli—Torino x 1 2. Bologna—Verona x 3. Como—Pescara x 1 4. Internazionale—Lazio 1 5. Juventus—Atalanta 1 6. Lecce—Fiorentina 1 2 7. Pisa—Cesena x 8. Roma—Milan 1 2 9. Barletta—Genoa x 10. Empoli-Ancona l 11. Monza—Bari x 2 12. Sambenedett.— Avellino x 13. Udinese—Catanzaro 1 Pótmérkőzések 14. Sampdoria—Napoli 2 15. Padova—Reggina 1 16. Parma—Piacenza x minden bizonnyal pályára lép az NYVSSC két kiválósága Jan Kapera és Jozef Mikunda is. A gálát —. amelyet a Bujtosi Szabadidő Csarnokban redezik — a tervek szerint egyenes adásban sugározza a televízió. Bérlet a Szpari- totózóban Az NYVSSC elkezdte árusítani idei bérleteit. A sportbarátoknak ezúttal nem kell kimenni a Ti- szavasvári úti székházba, mert a bérleteket a belvárosban nemrégiben megnyílt Szpari-totózó- ban (Zrínyi u. 8—10.) vásárolhatják meg. A klub bérletei a kézilabda kivételével valamennyi NYVSSC-rendezvényre érvényesek. és az árak változatlanok. A nők és a 14 éven aluliak továbbra is belépőjegy nélkül látogathatják a piros-kékek mérkőzéseit. Mai műsor Tenisz. A magyar férfi Davis Kupa csapat bemutató mérkőzése a Bujtosi Szabandó Csarnokban, 14. mérkőzések szerepelnek a péntekig tartó programban. A válogatott összetétele nagy változáson ment keresztül az elmúlt években. Őrségváltás történt, a jól ismert nevek — Taróczy, Szőke, Benyik, Ma- chán — helyébe tehetséges fiatalok kerültek. A kapitány, Jákfalvi Béla is visszatért. Sajnos, a keret negyedik tagja, Köves a múlt heti ausztriai versenyen megsérült — egyelőre nem állhat a csapat rendelkezésére. A bemutató jellegű összecsapás első napján először a Lányi—Krocsko mérkőzésre került sor. Az MTK-VM .teniszezője végig energikus játékot nyújtott, kétórás küzdelemben megérdemelten nyert a tavalyi szovjet ezüstérmes ellen, aki az adogatásokban hibázott. Lányi—Krocsko 6:4, 6:3, 6:4. A Markovits—Noszály mérkőzésen a higgadtabb Markovits kihasználta ellenfele hibáit, akinek játéka szétesett, így nem volt kétséges, hogy ki nyeri a találkozót! Markovits—Noszály 6:2, 6:4, 6:1. Ma 14 órától a Lányi, Markovits—Noszály, Krocsko párosmérkőzést játsszák. (kovács) Egy fúzió háttere Űjra megnyílt a lehetőség arra, hogy NB I/B-s női kézilabdacsapata legyen megyénknek, hiszen a Keleti-csoport első helyéről startoló Kinlzsl-Kisvárdai SE- nek a feljutás a célja. Radványi Ferencet, az új szakosztály technikai vezetőjét arról kérdeztem, hogyan jött létre ez a fúzió, és mik a további terveik? — A Debreceni Kinizsi a múlt év végén döntött több szakosztályának felszámolásáról. A női kézilabdázókat felajánlották mindkét debreceni NB I/B-s csapatnak, de ők nem kívántak élni a lehetőséggel. A Kisvárdai SE és a Kinizsi között már korábban szoros baráti kacsolat alakult ki és ekkor ők ránk gondoltak. Ügy gondoltuk, ezt az alkalmat nem szabad elszalasztanunk. A csapat edzője a kisvárdai Simák György, segítője a kinlzsls Takács István. Minden debreceni játékosra számítunk, ők heti négy alkalommal a cívis városban, a többiek pedig Kisvárdán edzenek és csütörtökönként gyakorolnak majd együtt. Sok edzőmérkőzést tervezünk, megrendezzük a hagyományos Várda Kupát, részt veszünk a Debrecen bajnokságon és egy mátészalkai tornán. Hazai bajnoki mérkőzéseinket Kisvárdán játsszuk. Célunk egy stabil NB I/B-s csapat kialakítása, vannak olyan támogatóink, akik biztosítják az anyagi támogatást, hiszen ez a város nagyon szereti a kézilabdát. (szilágyi) Salakmotoros díjkiosztó A Magyar Autó- és Motorsport Szövetség salakmotoros szakága Debrecenben tartotta szokásos díjkiosztó ünnepségét, amelyen ott voltak a hazai klubok versenyzői, vezetői és szerelői. Ko- roknay Jenő szakágvezető ismertette az elmúlt esztendő eredményeit. amely a sportág eddig legnagyobb nemzetközi sikereit hozta. Az egyéni világbajnoki döntőbe két motorosunk is bekerült, a párosban a hatodik helyen végeztek, a csapat- versenyen pedig csak a balszerencse ütötte el a mieinket a továbbjutástól. A sikerek mellett megemlítette: figyelmeztető jel. hogy a junioroknál hiányoznak az igazi tehetségek. Dicsérően szólt a magyar bajnokságokról is. nőtt a versenyek vonzereje, mert izgalmas találkozókat láthattak a szurkolók. Szólt a mai gazdasági helyzetről, amelyben egyre nehezebb a sportág technikai hátterét biztosítani. Említést tett az idei legrangosabb hazai versenyekről (egyéni Európa Döntő Debrecenben, csa- patvilágbajnoki találkozó Nyíregyházán). Tóth István, a MAMSZ elnökségi tagja elmondta, hogy az irányító hatóság továbbra is a MAMSZ, de nem zárja ki a kis egyesületek létrejöttét, valamint azt. hogy a versenyzési engedélyeket továbbra is a MAMSZ adja ki. Kiemelte, hogy csak közös munkával lehet növelni a magyar salakmotorsport nemzetközi tekintélyét. Ezután Nádasdy János, az országos szövetség főtitkára adott át díjakat az elmúlt évben a magyar bajnokságok dobogóin végzett versenyzőknek. Sajnos tavaly nem remekeltek a nyíregyháziak. így egyedül a fiatal Kovács Zsolt, az OB II. bronzérmese vehetett át serleget a szabolcsiak közül. . (Kábái) KOSSUTH RADIO 8.20: Peres, poros iratok. — 8,30: Operettparádé. — 9,30: Ami a hírekből kimaradt. — 10,00: Diákfélóra. - 10,35: Nép- dalasokor. — 11,08: Brahms-da- lok. — 11,37: Glemba. — 12,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,00: Klasszikusok délidöben. — 14,10: Itt élned, halnod kell! — 14,33: Nóták. — 15,00: Szóról szóra. — 16,05: Éneklő ifjúság. — 16,20: Az évkör népszokásai. — 17,00: Népszámlálás előtt. — 17,30: Budapesti beszélgetés Hans Hotterrel. — 19,15: Lottó- sorsolás! — 19.23: Vagyont bármi áron... — 20,18: Régi híres énekesek műsorából. — 20.30: Cantat. — 21,00: Reiner Frigyes öröksége. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: Schubert: a-moll szonáta Op. 143. — 22,51: Mindennapi dogmáink. — 23,01: Zenekari muzsika. PETŐFI RADIO 8,05: Citeramuzsika. — 8,20: A Szabó család. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9,05: Napközben. — 12,10: Fúvószene. — 12.30: A népművészet ifjú mesterei. — 13,05: NosztaLgiahullám. — 14,00: Nagy Lajos humora. — 14,40: A vörös pince. — 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: Népzenei kamarahangverseny. — 16,IS: A Magyar Néphadsereg Központi Zenekara játszik. — 17,05: Újdonságainkból. — 17,30: Zöld telefon. — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Muzsikánál nincs jobb barát. — 20,05: A Poptarisznya dalaiból. — 21,05: Moldova György szatírái. — 22,02: eMeRTon-díj '88. — 23.15: OLasz slágerek. — 23,34: A dzsessz története. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: Zenekari muzsika. — 10,10: Párizsi Vendég. Vígjáték. — 12,35: Lassus': V. bűnbánati zsoltár. — 13,05: Nevek ürügyén. — 14,05: Opera- részletek. — 15,00: Pophullám. — 16.02: A XX. század zenéjéből. — 17,00: Nyitnikék. — 17,30: Kamarazene. — 18.30: In 1989. január 19., csütörtök limba matema. 19.05: Diákfélóra. — 18,35: Operába hívogató. — 20,05: Zenekari muzsika. — 21,00: Sikerlemezek CD-n. — 21,4il : Ruszalka. — 22,22: Add át a szót. — 22,34: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—16,30: Hangraforgó. Kulturális és közművelődési magazin. Szerkesztő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévé- torna. — 9,10: Sánta Ferenc: Kiesik és nagyok. Tévéfiim. — 10,00: Féltestvérek. Francia filmsorozat. 3. rész. — 11,00: Állat- kertek ma. — 11.15: Mozgató. — 11,25: Képújság. — 17,00: Hírek. —17.05: Pannon krónika. — 17,19: Vijesti. — 17,20: Hármas csatorna. A titok. — 18,05: Négy nap tévéműsora. — 18,10: Műsorajánlat. — 18.20: Reklám. — 18,25: Arany. Dokumentumfilm-sorozat. 3. rész. — 19.05: Műsorajánlat. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20,05: Szeress gyengéden. Angol film. — 20,30: Hazai Tükör. — 21,50: Műkorcsolya Európa-bajnokság. — 23.00: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Ipper Pállal. — 17,00: Képújság. — Riportok. — Időjárásjelentés. — Tévétoma. — Reklám. — Zene. — 17.45: Mozaik. — 18,00: Telesport. — 18,30: Gyerekeknek! — 1. Dörmögőék kalandjai. — 2. Doris. — 3. Rumcájsz. — 19,00: Halálos csapda. Francia film. — Nézze meg az ember! — 21,00: Híradó 2. — Reklám. — 21.30: Csendes öröm. Csehszlovák film. — 22,58: Nap- zárta. — Képújság. SZLOVÁK TV—I. 9,20: Művelődési sorozat. — 9,50: A Humberto Cirkusz. Tévésorozat. — 10,45: Vetélkedő. — 16,30: Orvosi tanácsok. — 16,40: Iskolások műsora. 17,10: A nap percei. — 17,20: Ipari tanulóknak. — 17.50: Riportfilm. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Kék fény. — 19,30: Híradó. — 20,00: Egy család története. — 20,20: Publicisztikai magazin. — 21,00: Műkorcsolyázó EB. — 22,05: Liszt Ferenc. Magyar tévésorozat. SZLOVÁK TV—II. 16,50: Közép-szlovákiai magazin. — 17,10: Pa és Pi. Animációs sorozat. — 17,20: Mesék a csodák földjéről. — 18,10: Lenin és a jelen. — 18,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. —20,00: A végen élet van. Sorozat. — 20,20: NSZK tévésorozat. — 21,30: Híradó. — Koncert. Komoly zene. SZOVJET TV 9.45: Hírek. — 18,30: Hírek. — 13,45: Harmonika-trió. — 14,15: Dokumentumfilmek. — 15,10: Tizenhat éves korig És azon túl. — 15,55: Hírek. — 16,00: Rajzfilm. — 16,15: Minden hatalmat a tanácsoknak! — 16,45: Vílághíradó. — 17,00: Műkorcsolya EB. Páros.— 17,50: A páfrány vörös színe. 3. rész. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: Operakedvelők klubja. — 21,05: Világhíradó. — 21,20: Négy találkozás Vlagyimir Viszockij- ■ jial. — 22,30: Hírek. — 22,35: Dal '88. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: Reggeli magazinműsor. — 8,00: Gyermekműsor. — 10,00: Rock- show. — 11,00: Slágerlista. — 12,00: Popshow. — 12,40: Járd' be Európát! — 13,00: Egy másik világ. — 14,00: Dr. Ruth szexu- álpszichológus műsora. — 84,30: Interjúk a filmipar sztárjairól. — 15,00: Légihíd a vadon felett. — 15,30: Csillagosztag. — 16,00: Rockshow. — 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: A Repülő Kiwi. — 18,00: Jeannie-röl álmodom. — 19,00: Kísértetkapi- tány. — 19,30: Akciófilm a tűzoltókról. — 20,30: Adam reggel hatkor. Amerikai film. — 22,15: Símagazln. — 23,15: Pankráció. — 0.15: Könnyűzene. — 1.00: Penderecki hegedű- versenye. — 2,00: Mozart: Requiem. — 3,45: Egy hegedű- művész. — 3,55: Hajnali zene. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: NASZÉJSZAKA KÍSÉRTETEKKEL (USA). Videoház: MENEKÜLÉS A SEMMIBE (video, USA) Ea.: 9,30, 11,30, és 14 óra! BETTY BLUE (mozi. fr.) Ea.: 16, 18,15 és 20,30! Béke mozi: PINOCCHIO (USA) Ea.: 16 óra! A NYOLCADIK UTAS A HÁLÁL (ang:) Ea.: 18 és 20 óra! Móricz mozi: A GONOSZTEVŐK TArsasAGA (fr.) 19., csütörtök. 15,00: A KÉK MADÁR. Bérletszünet! 18,00: A KÉK MADÁR. Bérletszünet! Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, PL 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (IIELIR) Budapest, XHL, Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 Lovas Kör Eligazítás — kis derűvel — a délelőtti edzések után. Bálról jobbra: Jákfalvi Béla sző- vetségi kapitány. Lányi, Noszály, Krocsko, Markovits. (Fotó: Suri A.)