Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

Kelet-Magynroruág 1989. január 14. Kondlteszt és vitálkapacitás — A lövő század könyve — Edzettségből: sárga lap Megvalósult ’88-ban Miről szil a városleltár? Ha felvillan a piros szem Mitagadás, a szokottnál szaporábban ver a szívem, ahogy bekopogtatok az „Ed­zettségi szint mérése” felira­tú szobába a nyíregyházi Váci Mihály művelődési házba. Bent aztán mindent elkövetnek, hogy ne orvosi rendelésen érezzem magam, hanem jóbarátok között, akik érdekemben fognak min­denfélét kíméletlenül és őszintén közölni edzettségem állapotáról. Magasság- és súlyméréssel kezdődik a vizsgálat, majd a vérnyomásmérés következik. Megállapítják, hogy nem va­gyok túlsúlyban — a 162 centiméterrel az én korom­ban lehetnék 62,7 — de azért azt tanácsolják, ne menjek felül a mostani súlyomon. A vérnyomással sajnos, nem elégedett a főorvos — bár én arra hivatkozom, mindig alacsony szokott lenni, és különben is, úgy tanultuk, annyi lehet száz fölött a fel­ső érték, amennyi az életkor. Nem, nem — tiltakoznak a szakemberek — ez az elmé­let megdőlt. Itt nagyon sok esetben ab­bahagyják a vizsgálatot, a magas vérnyomásosok ed­zettségével tovább nem is foglalkoznak, hiszen amit megállapítottak, az betegség. Megdöbbentő, mondja a fő­orvos, mennyien nincsenek tisztában a saját adataik­kal, súlyúkkal, kilóikkal, ri­zikófaktoraikkal. Lehetőleg minden túlsúlyosnak szeret­nék elmondani: normális ter­helés esetén is 600 kilogramm nehezedik a lumbális csigo­lyákra négyzetcentiméteren­ként, képzelhető, mit kell el­viselnie a gerincoszlopnak, há valaki erre még fel is szed vagy 10 kilót... Ezúttal „továbbjuthatok”: a konditeszt a diagnosztikai folyosó első állomása. Egy műszer piros „szemének” villanását kell 250 millise- cundum alatt észlelni és ar­ra azonnal gombnyomással reagálni. Azt mondják, itt „buknak meg” akik éppen másnaposak, mert késik a reakcióidő, lassúbb a figye­lem. Bemérnek ötször: 229, 225, 208, 284, 223. Büszke va­gyok, csak egyszer ..alud­tam el”... Itt jó pontot ka­pok. Azután jön a vitálka- pacitás-mérés. Azaz: meny­nyit fúj a tüdő? Ez bizony gyenge — pirongat meg a főorvos, talán azt az estén­kénti- 3—4 szál cigarettát is el kellene dobni... A kézi erőmérő is mutathatna töb­bet ... Majd az egyik kelle­metlen vizsgálattal folytat­juk, ez a kilégzési nyomás higanymilliméterben. A tel­jesítmény pocsék. Valamivel jobb a légzésvisszatartási próba, és a három egymást követő kísérlet alatt még javítottam is egy kicsit. A főorvos szerint a gyöngyha­lászok 4 percig is visszatart­ják lélegzetüket a ‘víz alatt — hát, gyöngyhalásznak egyelőre nem vennének fel. Nincs túlsúly Nem gyöngyhalász Az öreg fehér lapja Gyors értékelés — az ered­mény: sárga cédula. És meg­beszéljük a terápiát: torna, kerékpározás... Hallom, egyre népszerűbb a művelődési háznak és a megyei sportorvosi szakren­delésnek ez az új szolgálta­tása, pl. az Universil most 900 dolgozójával jelentkezett be, és bejönnek a kíváncsi emberek egyszerűen az utcá­ról. Az egyik nagy „szenzá­Láttak már zuhogó eső­ben katonatisztet esernyő alá menekülni? Nos, ha véletle­nül láttak, az teljességgel szabálytalan, hisz az egyenru­ha viselete számos írott és íratlan magatartási szabály megtartását követeli. E lát­hatatlan tilalomfákról beszél­gettünk Kiss Pál alezredessel, a megyei hadkiegészítési és ció” az a 71 éves bácsi, aki tiszta fehér lappal távozott — szinte makkegészséges és edzett állapotot mutatva. A dohányosok alig bírják „ki­fújni” a higanyoszlopot, és kimutatják a műszerek, ki­nek fontos, hogy megőriz­zék az egészségüket, tegye­nek is valamit az edzett­ségért. Mindenkinek ajánlják azt a könyvet, amit a főor­vos a jövő század olvasmá­nyának nevez, az űrhajós Cooper írta eltespedés ellen. És tanácsolják: 35 éven alul és rizikófaktor nélkül a tel­jes kifáradásig, azon felül, vagy rizikófaktorral a kelle­mes elfáradásig végezhetők otthon egyszerű, testépítő tornagyakorlatok. Általában a mozgás a fontos, legyen az úszás, futás, vagy séta. Vége a vizsgálatnak, alább­hagy a szívdobogás, kérem is, hogy ismételjék meg a vérnyomásmérést. Lám, az alsó és a felső érték is tízet esett vissza ... Most kellene megpróbálni felszaladni a harmadik emeletre... területvédelmi parancsnokság helyettesével. — Milyen követelményeket támaszt a közvélemény a ka­tonával szemben? — Sokkal magasabbat, mint a civileknél ez szokásos. Persze ez érthető, hisz a rend, a fegyelem, a szolgálat olyan összetartozó fogalmak, amelyekhez az emberek kép­zeletében „katonásabb” vi­selkedés kapcsolódik. Vannak' általános íratlan szabályok, amelyek értelemszerűen a társadalom más tagjaira is vonatkoznak. Viszont a kato­nák életét — és itt nem ten­nék különbséget sor- és hi­vatásos katonák között — a szolgálati szabályzat számta­lan előírása szorítja korlátok közé. Csak egy-két példa: a katonának • tilos az utcán fagylaltot, hamburgert enni, rágózni, esernyőt és az egyen­ruhához méltatlan csomagot vinni. Mondjuk seprűt, tek- nőt, lavórt vett a boltban, ak­kor illik ezek hazaszállításá­ról gondoskodnia. — Nyíregyházán 16 olyan vendéglátóhely található, amelyek bejáratán ott a táb­la: a fegyveres erők és testü­letek tagjai nem látogathat­ják. Miért? — Általában az alacso­nyabb osztályba sorolt ven- déklőkről, kocsmákról van szó, itt ugyanis gyakoribb a rendbontás. A kulturált szó­Űj év eleje van. Ilyentájt nemcsak a városlakó, a város is leltárt készít. Mit tartal­maz a nyírbátori? Íme, né­hány adat, ezúttal a teljes­ség igénye nélkül. Durumtészta-gyártó üzem létesült a korábban megüre­sedett áfés*-cukrászüzem he­lyén. A gazdaságilag elmara­dott térségek felzárkóztatá­Űgy tűnik erős pezsgésnek indult a nyíregyházi rockélet. Most már járhatunk kon­certre a Bujtosi Szabadidő Csarnokba, nyáron az Ifjú­sági parkba, időnként a ta­nárképző főiskolára, illetve az MVMK-ba. Ez utóbbival kapcsolatban érdekes öt­lettel kereste meg szerkesz­tőségünket Majchrics Csaba, a Párbeszéd Egyesület ne­vében. — A közeljövőben szeret­nénk olyan rockzenei kon­certeket rendezni az MVMK hangversenytermében, amely­nek előadóit a fiatalok sza­vazatai álapján hívnánk meg. A szavazás menetét a követ­kezőképpen képzeljük el: aki hajlandó velünk játsza­ni, az beküldené kedvenc előadója, együttese nevét, de a szavazat csak akkor len­ne érvényes, ha emellé be­fizetne száz forintot, tehát a koncertre megvenné elő­vételbe a jegyét. — Azt hiszem, ez így nem elég világos. — Tehát az a lényeg, hogy aki például szeretné Nyír­egyházán látni az Első Eme­letet, az postai utalványon beküld címünkre — Párbe­széd egyesület, Nyíregyháza, Pf.: 202. — száz forintot, és a szelvény hátuljára a meg­jegyzés rovatba beírja az Első Emelet együttes nevét. Mi a szavazatokat összesít­jük, és amikor már biztos, hogy jön a csapat, akkor pos­tán elküldjük az elővétel­ben megvásárolt jegyeket. Egy-egy koncert megszer­vezéséhez az együttes gázsi­jától függően 150—200 sza­vazat kell. rakozáshoz az is hozzátarto­zik, hogy megfelelő színvo­nalú vendéglőt válasszon a katona. — Ki figyelmeztetheti a magáról megfeledkező tisztet, illetve részt vehet-e a köz­rend helyreállításában a ka­tona, magyarul hivatalos sze­mélynek kell-e őt tekinte­nünk? — A sorkatonát bármelyik tiszt vagy a katonai járőr fi­gyelmeztetheti. Más a hely­zet, ha tiszt hoz szégyent az egyenruhára, neki a tiszti járőr szólhat vagy meghatá­rozott esetekben a rendőr kezdeményezhet vele szem­ben eljárást. A kérdés másik részére vonatkozóan, az in­tézkedő rendőrnek természe­tesen segíthet a katona, de önállóan nem léphet fel a rend helyreállításának igé­nyével. — Milyennek ítéli meg a katonák fegyelmét, viselkedé­sét? — Az egyenruha kötelez. Ezt nemcsak tudják a kato­nák, hanem messzemenően betartják. A közvélemény ugyanis hajlamos az általá­nosításra és nem azt mond­ják: XY ezt csinálta, hanem a katona méltatlanul viselke­dett. Márpedig a mundér be­csületét óvni mindannyiunk kötelessége. sát szolgáló program kereté­ben száz embernek teremtet­tek itt munkalehetőséget, kö­zülük jelenleg húszán máris dolgoznak. A nyíregyházi Start Reha­bilitációs Vállalat segítségé­vel harminc főt foglalkoztató üzem létesült a városban. Egy üresen álló épület hasznosí­tásával elsősorban a csök­— És akkor mi van, ha én a Bikinire szavazok, de az a Bujtosi Szabadidő Csar- rokhan lép fel, vagy a Bal­kán (Fu) Tourisra, amelyre viszont nem vagyok benne biztos, hogy összejön az a minimális százötven szava­zat? — Akinek nem sikerül tel­jesíteni a kívánságukat, azok részére az év végén vissza­küldjük a száz forintot. A Bujtosi Szabadidő Csarnok­kal sikerült megállapodnunk, hogy az ő koncertjeire is be­mehetnek a szavazóink! — Milyen nagy név van a tarsolyotokban? , — Az Első Emelet akár már márciusban is jönne, ha lenne rá igény. Ezenkívül Ex-Bizottság, VHK, 'Ági és a fiúik, de tulajdonképpen a hazaiak közül senki sem el­érhetetlen. — Végül is milyen együtt­működést várnak lapunktól? — Szeretnénk, ha a ked­vencek listáját a szavazatok állásával együtt kéthetente közölné az újság. Mi pedig cserébe a koncertjeinkre fel­ajánlunk hat tiszteletjegyet, amelyet a KM-slágerlista szavazói között sorsolnának ki. Könnyen befolyásolható személy — állapítják meg a 19 éves kemecsei N. István­ról, ezúttal azonban, úgy tűnik, inkább ő hatott rosssz irányba két, korábban bün­tetlen társára, a szintén fia­talkorú P. Istvánra és a húszesztendős M. Sándorra. N. István ugyanis csak felté­teles szabadságon lehetett otthon Kemecsén még már­ciusban. (Egy év és tíz hó­napi fogházbüntetést kapott garázdaság, könnyű testi sér­tés és rablás miatt. Feltéte­les szabadsága csak augusz­tusban járt volna le.) Március 20-án este a há­rom kemecsei fiatalember azzal a céllal utazott Nyír­egyházára, hogy autóalkatré­szeket szerezzen. Természe­tesen ingyen igyekeztek hoz­zájutni a szükséges holmik­ként munkaképességűek, a korábban kizárólag segélyből élők végeznek itt egészségi állapotuknak megfelelő munkát, fonalválogatást, il­letve csévézést. A lakáshoz jutás meg­könnyítését szolgáló program keretében az idén összesen 14 lakásigénylőt részesített a tanács összesen 660 ezer fo­rint vissza nem térítendő tá­mogatásban, illetve egymillió 530 ezer forint kedvezményes kölcsönben. Nyírbátorban a családi há­zas építkezés a legkedveltebb forma. A megfelelő telkek kialakítása, értékesítése ezért is kiemelt feladat. Ebben az évben a Debreceni utcán 28 telket kínáltak az építkezők­nek, az új szakmunkásképző intézet mellett pedig újabb 18 telek kialakításához kezd­tek. A telefonhelyzet a pár éve átadott konténeres crossbar- központ átadásával ugrássze­rűen javult. A fejlesztés az­óta is folytatódik, így ma már a Kossuth, Váci, Zrínyi, Ár­pád, Vágóhíd, Akácfa és Tán­csics utcákon, valamint a Szabadság téren élők közül is sokan kaphattak telefont. Ebben az évben összesen 132 új készüléket kötöttek be, s a város különböző pontjain további hét új nyilvános fül­ke szolgálja a lakosságot. Űj totózó-lottózó nyitotta meg kapuit a Kossuth ut­cán, amelynek átadása az OTP-nek köszönhető. A fürdő mögött elkészült a kemping, s ha minden igaz, jövőre már vendégek is lak­hatnak majd benne. Ha kismértékben is, de a múlt évben tovább növeke­dett a város zöldfelülete. Az Erzsébet utcán játszóteret, a szakmunkásképző intézet mellett pedig mini arborétu­mot alakítottak ki. Ha nem is készült el teljesen, de be­fejezéshez közeledik a Sza­badság téri park felújítása is. hoz. A Fazekas János téri parkolóban egy kis Polskit szabadítottak meg a dísztár­csáitól, a Jelvény utcán két ködlámpa és egy visszapil­lantó tükör, majd — szintén a Fazekas téren — újabb öt ködlámpa és egy Trabant lökhárító lett a zsákmányuk. (Az eljárás során aztán min­den kár megtérült.) A Nyíregyházi Városi Bí­róság N. Istvánt öt-, társait kétrendbeli lopás vétségé­ben mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat, mint kü­lönös visszaesőt nyolc hó­nap fogházra ítélték (feltéte­les szabadságra nem bocsát­ható), P. Istvánt a bíróság próbára bocsátotta, M. Sán­dor büntetése pedig nyolcvan napi tétel, összesen 6400 fo­rint. Az ítélet jogerős. Lyukasszunk együtt! Mostanában nem múlhat el nap. hogy szóba ne kerülne a takarékosság. Ennek jegyében volna egy javaslatom: hozza­nak forgalomba két végén lyukasztható buszjegyet. Indokaim a következők: 1. Kapásból felére csökkenne a munka-, a papír-, a nyomda- és a terjesztési költség. 2. Mesélik, hogy egyesek úgy próbálnak bliccelni, hogy ..vé­letlenül” a jegy másik, nem számos végét lyukasztják ki. Ezáltal az újra felhasználható­vá válik, ugyanis a második utazásnál már azt mondhatják az ellenőrnek: elnézést, a múlt­kor kisgyerekkel voltam, min­den áron lyukasztani ak^rt. nem hagyhattam. hogy egy tiszta jó jegyet elpazaroljon. 3. A piros számjelzésű buszo­kon tudvalevőleg két jeggyel utazik, aki a szakaszhatáron túlmegy. 4. Sokszor épp nincs jegy az utazni szándékozónál, se közel, se távol nem tud venni, kény­telen a megállóban várakozók­tól kunyerálni. A két végén lyukasztható jegy gazdája vi­szont ezt mondhatná: ..Felesle­ges jegyem nincs. De tudja mit? Lyukasszunk együtt, fel­ajánlom a jegyem másik felét.” És útközben még beszélgethet­nének is. mert összeköti őket a jegy. 5. A környezetvédők is örül­nének : felére csökkenne a megállóban elhajígált használt jegyek kupaca. 6. Idővel komfortjegyként is funkcionálhatna: aki egyszeri utazáskor mindkét végét ki­lyukasztja. garantáltan ülőhe­lyet kapna — menetirányban, az ablaknál. Az újítási díjra nem tartok igényt. Felajánlom munkahely­teremtő beruházásra: a Volán indítson járatot az örökösföld és a Sóstó között. Cservenyák Katalin Inflációs zsemle „Inflációs” zsemlét hozott be szerkesztőséfünkbe egy nyír­egyházi olvasónk. Kedden délben vásárolta a picinyke pék­süteményt a Bethlen Gábor utcai kenyérboltban. Áremelés után ... (Fotó: Sori Attila) Baraksó Erzsébet Seprűk és fonott áruk utcai eladóhelye a Hatzel téri hétvé­gi piacon. (Fotó: S. A.) A mundér becsülete Fagyizik a katona az utcán? Egy roks — egy jegy a koncertre Szavazás száz forinttal Száraz Attila A tárgyalóteremből Autó(le)szerelök Tóth Kornélia 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom