Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

1989. január 28. az agrárpolitika megújulásáról Alig telik el nap változó világunkban anélkül, hogy ne hozna hírt a tömegkommunikáció az agrár- politika új vonásairól. Alig egy hete derült ki például a másfél évvel ezelőtt alkotott földtörvény­ről, hogy elszállt fölötte az idő. A társasági törvény, amely az év elején született, szintén beláthatatlan távlatokat nyitott mindazok előtt, akik az új formá­kat keresik a mezei gazdaságban. Az új momentu­mok tehát sorra követik egymást, eredményekről azonban nem nagyon számolhatunk be. Válságága­zata Magyarországnak és megyénknek egyaránt a termelőszövetkezeti, az állami és a csíráiban meglé­vő magánszektor egyaránt. Elég a reformretorikából — mondják sokan. Tettekre volna- szükség. A kerék­asztal résztvevői a vajai II. Rákóczi Ferenc Tsz; el­nöke, Iklódi László és Moldvay István, a Nyírlúgosi Állami Gazdaság vezérigazgatója ebben az egyben már a beszélgetés elején egyetértettek e sorok írójá­val, Esik Sándorral. É. S.: — Ahhoz, hogy me­zőgazdaságunk mai helyzetét időben és a maga helyén ér­telmezni tudjuk, talán a Fe­hér Lajos-i politikáig és 1956—57-ig vissza kell tekin­tenünk. A világ szakirodaima nagy ívűnek minősíti a ma­gyar mezőgazdaság azóta be; futott pályáját, mind termés­átlagokban, mind a termelés szervezetében, szervezésében. Az élvonalban betöltött, sok esetben dobogós hely azonban mintha meginogni látszana lassan véget érő évtizedünk­ben. I. L.: — Azok az agrárté­zisek valóban szinte korukat meghaladóak voltak, leg­alábbis Magyarországon. Le­hetővé tették a gazdasági vi­szonyok olyan mértékű át­alakítását, hogy rövid időn belül önellátóvá, sőt expor­tőrré vált hazánk. 1956 előtt, mint tudjuk, a beadási rend­szer és az erőszakos tsz-esítés csak kárt okozott és ellátási nehézségekkel kellett meg- küzdenünk. A politikai kár; amit a szocializmus ezáltal elszenvedett, óriási mértékű. A szocialista nagyüzemi gaz­dálkodás megalapozása és megerősödése olyan felívelést eredményezett, amelyet még a legfejlettebb agrárországok szakemberei is irigykedve szemléltek. Ez a szisztéma azonban még abban az idő­ben „gellert kapott”, amikor még csak nem is sejtettük, sőt az eredmények még lát­ványosabbak lettek. Konkrét időpontnak ma a 70-es évek elejét tartják a szakértők, mégpedig amikor Fehér La­jos és Nyers Rezső, valamint más' reformisták szinte egy- ., szerre távol kerültek a hata­lomtól és a politizálástól. Sok szegényből egy szegény É. S.: — Az volt a baj, hogy elméleti síkon hamis gondo­latok kaptak politizálási lehe­tőséget. Azt hirdettük, hogy az állami tulajdon a legfej­lettebb, a szövetkezeti pedig valamilyen megtűrt forma az ,átkos magán” közelében. M. L: — Én ugyan még csak 15 éve vagyok a pályán és ebből egy évtizede állami gazdaságban, de a 70-es évek elején öt esztendőt töltöttem termelőszövetkezetben. Ezek azok az esztendők, amikor Iábrakaptak az álmokat való­ságként átélő emberek szán­dékai. Emlékezetesek példá­ul a tűzön-vízen való tsz- egyesítések. A győrteleki, gé- berjénr, fülQpsdaróci, ököri- tófülpösi közös gazdaság kí­nos, 4 gyötrelrrres „eggyé ko- . vácsolásánál” ott ültem an­nál az asztalnál, ahol a já­rási pántbizottság munkatár- ' sai és más állami vezetők gyakorolták „a rábeszé­lés” módszerét. Mondanom sem kell, hogy a „meggyőzés” sikeres volt. Ez csak egy példa, de so­rolhatnék többet is. miként támadt fel az 1968 előtti tervutasításos formának egy szebb ruhába öltöztetett vál­tozata. Három egyesülést él­tem végig az öt év alatt, va­lamennyinek ugyanaz volt a tapasztalata. Sok szegényből vált egy szegény és ugyanott voltunk, ahol a part szakad. Elkerültem ugyan termelő­szövetkezeti vonalról,-de mi­vel mirínjnloft seénírrjel já­rok á vílágbÉbn.'TTregmaradt az akkor kialakult véleményem, amely a mai viszonyokra is igaz: az önállóság teljes láb­bal tiprása, ha a tag nem maga választja meg vezetőit, nem ő dönt arról, hogy mit és mennyit termeljen és fo­galma sincs arról, mi az, hogy piac. Egyszerűen nem jut el hozzá az ezzel kapcsolatos in­formáció. E. S. — Erre mondják azt, hogy bérmunkás tuda­ta van annak az embernek, aki pedig valójában tulajdo­nos. Ez a fajta állapot talán még az állami gazdaságban sem áldásos, ahol pedig tulaj­donképpen erről van szó. M. I.: Valóban nem, és mi teszünk is róla, hogy más­ként legyen. Iz „új földosztás­ról" E. S.: Mielőtt azonban ar­ra térnénk rá. nem hagyha­tunk szó nélkül egy politikai irányzatot, amelyet úgy hív­nak, hogy Magyar Demokra­ta Fórum. Az agrárpolitiká­ról a közelmúltban rendezett és kiskunmajsai találkozó né­ven számon tartott értekez­letükön ,,új földosztás”- je*> .szóba került,, * l,L: Akik; erről, álmodba^ - hak, .azok ‘nibcsenek tiszté-' bán azzal, hcígy mit is köve­telnek. Sehol a kerek világon nem termelnek modern me­zőgazdaságban búzát, kukori­cát farmergazdaságban. Arra tehát gondolni sem szabad, hogy a nagyüzemi táblák is­mét kistulajdonba kerülje­nek. Valós gond azonban, hogy a tulajdoni viszonyok tisztázatlanok. Ezek nem ma kezdődtek, évtizedek óta fe­szegetik a meglévő kereteket. A Kiskunmajsán megnyilal- kozók előtt valószínűleg a következő idilli kép lebeg: Nyugat-Európóban és az Egyesült Államokban való­ban nagyon sok kisgazdaság van, ahol egy család néhány száz hektáron néhány tucat szarvasmarhával, esetleg né­hány száz sertéssel élethiva­tásszerűen farmer. A munka- igényes tevékenységnek ná­lunk is ez a forma lehet a jövője. Szabolcs-Szatmár megyében például, amelynek adottságai önmagában is nagyobb szél­sőségek között mozognak, mint az országéi, valóban szá­mításba veendő a kisgazda­ságok és egyéb szervezetek feltámasztásának lehetősége. Személyes véleményem az, hogy földosztásra viszont en­nek érdekében sincs szükség. Használatba adásra annál in­kább. Különben is, hogy le­hetne földet osztani olyan termelőszövetkezetből, mely­nek tisztázatlan legtöbb he­lyen a bevitt föld eredete. Honnan szedjük elő például Gründvald bácsit, aki 45 után valahová a világba el­ment, és azóta se látták, vi­szont 500 holdja ott van a termelőszövetkezetben. Vagy az elhalt alapító tagok föld­jét, akiét már megváltotta a közös gazdaság. Olyan sok tisztázatlan körülmény ta­pad a földtulajdonhoz, hogy legegyszerűbb a használatba adás. Nem az egyetlen oka. hogy ellenzem a tulajdoni viszo­nyok megbontását, .van fonto­sabb is: a vagyonkezelői jog a -tulajdonlással marad meg, így a koordinátori szerep, amely ma is széles körű, érintetlen marad. E. S.: Az állami gazdasá­gokban valószínűleg egysze­rűbb a helyzet, hiszen ura­dalmak és állami tartalékföl­dek területén alakultak meg, és ma is tisztán állami tu­lajdonban van a földjük. M. I.: Ennyivel tényleg kövesebb a gondunk, de el­hamarkodott dókig lenné'azt hinni, hogy jnindegaellett nincs más. Pusztánké? | tény bitózza például*.' hogy* *mi * a teljes terület után fizetünk földadót, a tsz csak az olyan után, amit az államtól ka­pott, a maszek pedig semmit sem. Ennek ellenére az új földtörvénytől mindenekelőtt azt várhatja az állami gaz­daság is és a többi szektor is. hogy a föld szabadon ad- hatóvá-vehetővé válhasson. Nehéz kenyér lesz É. S.: A Nyírlúgosi Állami Gazdaság vásárolna például a szomszédos téeszektől föl­det? M. I.: Nekünk is van el­adó. Ezzel azt akarom mon­dani, hogy ha a kiskunmaj- saiak álma valóra válna, tő­lünk vehetnének földet, amennyit akarnak. Személyes álláspontom pedig az, hogy aki előre meggondolta és megfontolta, az szabadon jut­hasson területhez, gazdálkod­jék kedvére. Nehéz kenyere lesz, annyi biztos! É. S.: Mint ahogy ma ve- rejtékes a megélhetése min­denkinek, aki a földből él. Ügy tűnik, hogy . a magyar mezőgazdaság. megtűrt gyer­meke a hazának. Mértékadó vélemények — magas rangú politikusokéi — szerint az ipar tartja el „nagy nehe­zen”. M. I.: Ennek éppen az el­lenkezőjéről vagyok meggyő­ződve még akkor is, ha ab­ban igazat adok önnek, hogy a széles közvéleményben va­lóban ez él. A magyar mező- gazdaság exportbevétele az elmúlt esztendőben 1,8 mil­liárd dollár volt, aminek a szaldója, azaz a tiszta ex­portjövedelem egymilliárd dollár. A jelenlegi szabályo­zórendszer azonban a maga fonákságaival, logikátlansá­gaival, szövevényes és kiis­merhetetlen voltával előidé­zi azt a csodát, hogy ennek a fordítottja bizonyosodik be. É. S.: Ez esetben nem a mezőgazdaság gyenge, ha­nem a hangadóinak kicsi a hangereje. Mondom ezt azért, mert pusztán az elmúlt né­hány hónapban az ipar és a bányászat majdnem hogy számolatlanul kapta a milli- árdokat, míg a mezőgazdaság ezzel egyáltalán nem büsz­kélkedhet. I. L.: így van ez, sajnos, de ahhoz, hogy ez megvál­tozzék, az érdekképviseleti rendszer gyökeres átalakítá­sára lenne szükség. Arra gon­dolok, hogy létre kellene hozni egy agrárszövetséget, amelyben valamennyi agrári­us szervezet érdekét egyaránt védenék. Iklódi Lánlé £. S.: Valószínűleg erre célzott Németh Miklós mi­niszterelnök, az állami gaz­daságok vezetőinek országos konferenciáján. I. L,.: Erre célzott, de én mást értek alatta. A magyar mezőgazdaság megosztottsá­gát kár lenne fenntartani. Ha globálisan vesszük, akkor csak egy érdek létezik, an­nak pedig egy szervezet kell, hogy érvényt szerezzen. Ezért kerültem én a Kamara kife­jezést. Ebben a szövetségben a kétholdas maszektól az ál­lami gazdaságokon át a leg­nagyobb termelőszövetkezete­kig mindenkinek az érdekét védeni kellene, méghozzá: mindenki más ellenében! „NoszoHjük, elés volt...” É. S.: Az a gyanúm, hogy ön egy parasztpártra gon­dolt. I. L.: Cselekvéseiben igen. £. S.: Ha már ezt is ki­mondtuk, még valamit tisz­tázzunk. ön a Termelőszö­vetkeztek Országos Tanácsá­nak elnökségi tagja... I. L.: Értem, mire gondol. Tagság ide, tagság oda, mind a'TOT-ról, mind a TESZÖV- ökről áz a véleményem, és ebbén 'nagyon sok elnöktár­sam " osztozik velem, hogy. ezek a szervezetek történel­mi küldetésüket teljesítették, köszönjük a munkájukat. É. S.: Ha egy ilyen szerve­zet létrejönne, nyilván tagjai lennének az állami gazdasá­gok is. Moldvay István mit tartana a legelőször tisztá­zandó ügyek között fontos­nak? M. I.: Valóban tisztázandó ügyekről van szó, mert az egész mai Magyarországra az jellemző, hogy zavaros a helyzet, és azok boldogulnak, akik a zavarosban halásznak. Különösen érvényes ez a ma­gánemberekre : nézzék meg, kinek van nyugatról behozott autója. Vagy: mely nagyüze­mek utaznak rövid ideig fennálló, utána megszűnő szabályozókra, amelyeken munka nélkül gazdagszanak meg. A Parlamentben meg­alakított 60 képviselőt tömö­rítő agrárszektor, melynek magam is tagja vagyok, han­goztatja: nem szabad veszni hagyni keleti piacainkat, különösen a Szovjetuniót, hi­szen ellátásukhoz minden ki­ló gabonára és húsra szüksé­gük van. Le kell törni az ipari lob­binak azt a kivá’tságát, hogy életben tartsa a mai helyze­tet Miért nem exportálunk ugyanis keletre mezőgazda- sági terméket? A képlet na­gyon egyszerű, csak a lobbi­hoz tartozó nagypolitikusok Moldvay Istváa nem szeretik hallani: a két ország közötti kontingenst megtöltik értéktelen iparcik­kekkel, hogy; ezáltal életben tartsák az évtizedekkel el­maradott míígyar ipart', és nem marad keret arra, amit a vevők igazán óhajtanak, élelmiszerre. Ez csak egy példa. Sorclhatnék többet is. £. S.: Ha létrejönne az előbb felvázolt szervezet me­gyei megfelelője, akkor az nyilván feladatának tartaná az elmaradott térségek gaz­daságainak felkarolását és a megye gazdaságpolitikai szer­kezete átalakítását. Ma is vannak majdnem hasonló szervezetek. Ezek egy-egy gazdasági tevékenység koor­dinálására születtek. Azért vonok párhuzamot a kettő között, hogy kapcsolatba hozzam önöket egy gyanú- sítgatással. „Minden szent­nek maga felé hajlik a keze” alapon gyakran éri az a vád kívülről a gesztorokat, hogy a valóban nagy hasznot ma­guknak fölözik le. M. L: Régebben talán el lehetett ilyesmit követni, ma­napság azonban szó sem le­het róla. Olyan a gazdálkodá­si és számviteli rend, hogy kizárja. I részvényesek döntenek , É. S.: Beszélgetésünk be­vezetőjében kitértem arra a sokak által mondott igazság­ra, hogy elképzelésekben, re­formötletekben nem szenve­dünk hiányt. Azt hiszem, sza­vaimból nem hiányzott eddig sem, a végéhez közeledve pe­dig felteszem a kérdést: a két szektor, amelyet képvi­selnek, a jelenlegi „kinőtt ru­hában” hogyan próbálja le­küzdeni az újabb és újabb akadályokat? I. L.: December 29-én négy és fél hónapi előkészítés után terjesztettük küldött- gyűlésünk elé a következő­ket: húszmillió forint tsz­vagyont osztottunk ki tagja­inknak és alkalmazottaink­nak bizonyos feltételek sze­rint. Ezzel megtörtük a fel nem osztható szövetkezeti alap elvét. A vagyon után minimum tíz százalék oszta­lékot ígérünk. Ez csak szű- kebb kört érint, de ezután évente a vagyonnövekedés 15 százalékát kapják meg va­gyoni részként a tagok. Ezt a 15 százalékot már olyany- nyira sajátjukként kezelhe­tik, hogy akár ki is vehetik a tsz-ből. E. S. Nem ismeretesek az erre vonatkozó törvények. I. L.: Mivel nincsenek! De ha arra várnánk, hogy le­gyenek, megnézhetnénk ma­gunkat. A másik fontos mo­mentum az úgynevezett csa­ládi részes művelés, ami, ha Esik Sándor így hívjuk, csak személyi jö­vedelemadózás alá esik. E. S. Es ha ezt egy tollvo­nással megszüntetik, aki a pénzét befektette, az biztos utcára vonul..’. I. L.: Én pedig az elsősor­ban fogok haladni, a kezem­ben zászlóval. Véget kell vet­ni a rögtönzéses gazdaságpo­litikai- szabályozásnak. M. I.: Én igazat adok Nyers Rezsőnek, aki a vállalati ta­nács intézményét zsákutcá­nak nevezi. A mi célunk: részvénytársasággá átalaku­lás. Már most hét igazgató­sággá alakítottuk át a gazda­ságot, és várjuk a márciust, az RT-törvény kijövetelét. A központ pusztán vagyonkezer lő szerepkörben-marad meg, az igazgatóságok részvényeit pedig bárki, tehát a dolgozók is megvásárolhatják. A mo­dern világban ez a haladás útja. É. S.: Ez a szisztéma emlé­keztet engem arra, amikor a megye gazdaságai a nyíregy­házi állami gazdasági igazga­tósághoz tartoztak. Ez ugyan­az kicsiben. M. I.: Csak látszatra. Azok ugyanis utasításos módszer­rel irányították a termelést az egyes gazdaságokban. Ná­lunk részvényesek döntik el, hogy mit és mennyit* termel­jünk. ' A központra,' .pedig, mint!vagyonkezelőre i— nyu<- gáton ezt hívják holdingnak — azért van szükség, hogy az egyes gazdasági részek egymásra épülését a terme­lés, feldolgozás, értékesítés vonalán megszervezzék, ösz- szehangolják. É. S.: Nem biztos, hogy a megye minden sarkában azonnal követni fogják az Önök módszereit. Mi az, amit befejezésül mégis álta­lános használatra ajánla­nának? I. L: A mezőgazdaságból élő családokat csak valóban ható és közvetlenül érezhető érdekek mozgósítják munká­ra. Ma már az úgynevezett „mozgósítás” és „tudatfor­málás” semmire sem hasz­nálható eszköz, nekem egyéb­ként régebben is ez volt a véleményem. Tanúsítja a va­jai módszer. Közel kell en­gedni az embereket a mun­kához és a felelősséghez. M. I.: Én inkább „kifelé beszélnék”, hiszen lapjukat nemcsak a megyében olvas­sák. Kaptam a Tervhivatal­tól egy levelet azzal kapcso­latban, amit a Parlamentben elmondtam. Azt írták, hogy kell még öt-tíz év, amíg a KGST-ben úgy alakul a hely­zet, hogy számunkra is ked­vezővé válik. Elképedtem. Ha ez így van, akkor minden erőfeszítésünk felesleges. Ha nem kapcsolódunk be a nemzetközi munkamegosztás­ba, akkor öt-tíz éven belül válságos helyzetbe kerülünk. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom