Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-26 / 22. szám
2 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Elet 1989. január 21. Téma: a közszereplés Másképp lépni Ez áll a meghívóban: „Tisztelettel meghívjuk és várjuk a pártbizottsági tagsággal járó feladatok jobb ellátása érdekében rendezett továbbképzésre, amelynek témája a közszereplés ...” A pár napja megtartott eseményen a tanárképző főiskola egyik adjunktusa vázolta a jelenlevőknek azokat a tudnivalókat, amelyek birtokában könnyebben tud kontaktust teremteni, lényegretö- rőbben és érdekfeszítőbben szólni az, aki hallgatóság elé áll. A meghívó feladója a nyíregyházi városi pártbizottság volt... önkényesen kiragadott példa természetesen ez az esemény, s talán nem is a leglényegesebb, mégis jelzi azt a másfajta stílust, amivel a november közepén újjáválasztott megyeszékhelyi városi pártbizottság munkához látott. De menjünk sorjában. Köztudott, hogy 1988. november 19-én feszültségekkel terhes, éjszakába nyúló pártértekezleten választották újjá az 53 tagú testületet, majd két héttel később bizalmat szavaztak egy 11 tagú végrehajtó bizottságnak. Ez év január 9-én már a testület színvonalasabb munkáját segítő, garantáló munkabizottságok (gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, ifjúságpolitikai, pártpolitikai és fegyelmi) elnökeit választották meg. A tagokat a — fegyelmi bizottságot kivéve — később bízzák meg az alapszervezetek véleményének messzemenő figyelembevételével. S ha már afféle katalógust készítünk a történésekről, az újjáválasztott testület első konkrét lépéséről, említést érdemel, hogy létrejött a tanácsadó testület, négy „ad hoc” bizottságot hívtak létre, elfogadták a testület munkarendjére, munkamódszerére vonatkozó javaslatot, összeállt az új hatásköri lista. Mindez azonban csak statisztikának tűnik, bár a legkisebb döntés mögött is érvek és ellenérvek feszülnek. Sokkal nagyobb figyelmet érdemel, hogy miként folytatódott a viharos pártértekezlet az alapszervezetnél, s hogy milyen a hangulat. A küldöttek a városi és a megyei pártértekezletről szánté mindenütt beszámoltak megbízóiknak. Ezeket az alkalmakat két szélsőség jellemezte: néhol kivehetően pesszimista hangulat uralkodott, s gyakran elhangzott a választásokkal kapcsolatban: „Az utcáról hívták be őket...” Az ilyen összejöveteleken csak a személyi változásokra összpontosítottak, s szinte figyelmen kívül került a tartalmi munka. Másutt elmerültek a részletkérdések között, különösképpen a negatívumokat hangsúlyozták: „Valóságos zuhatagként ömlött a sok kritika, hogy mit tett rosszul a párt...” Ám sok reális, józan értékelésre is sor került az alapszervezetekben, főleg ott, ahol a történtekből is igyekeztek megfogalmazni, hogy mik az 5 legsürgősebb feladataik. Hangoztatták ugyan, hogy jobban magukra lesznek utalva a jövőben, de igyekeznek magukra találni, talpra állni. Több helyütt szépítgetés nélkül fogalmaztak. „Teljesen kicserélődött a megyei, városi vezetés, ők egy ideig magukkal lesznek elfoglalva, tehát az alapszervezeteknek öntevékenyen is lépniük kell.” Érzékelni lehetett a türelmetlenséget is; például amikor néhol azon bosszankodtak: „Már eltelt két hét és még senki sem jött hozzánk tájékoztatni minket ...” Voltak akik telefonon sürgették a pártbizottságot, mert a munkahelyen eléggé feszültté vált a légkör. Mert azt sem szabad elhallgatni, hogy az új városi pártbizottság rendkívül nehéz körülmények közepette látott munkához. Még fel nem ocsúdott a város és vonzás- körzete a városi pártértekezlet kritikus, zaklatott hangulata alól, amikor valóságos sokkoló hatásként érte a megyei pártértekezlet „földcsuszamlása”. Eközben már előrevetítette árnyékát a parlamenti döntés nyomán a várható és az azóta bekövetkezett súlyos áremelés, ami csak bonyolította az alapszervezetek tanácstalanságát. Sok helyütt feltették a kérdést: a városi termelőszféra teljesítette jórészt a maga elé állított mércét már december végén, miért nem tudja ezt megtenni az egész ország? Vagy említhetjük a politikai dilemma másik forrását: a hivatalokban, iskolákban, az értelmiség berkeiben a „beismeréssel” — tehát azzal, hogy az eddigi politika menynyit vétett az értelmiség ellen — nem elégedték meg az érintettek, párttaggyűléseken tetteket sürgettek. A pártértekezlet elfedett sebeket szaggatott fel, ami nem gyógyult be egy-két hét alatt, sőt, még jobban fájt. Tehát a politikai türelmetlenség széles körben érződött, s ez álól a párttagok sem voltak kivételek. A fő veszély abban jelentkezett, s mutatkozik meg napjainkban is, hogy most sokat, mindent egyszerre akarnánk, szeretnénk pótolni, ami lehetséges. Ki alkalmas taxisnak? Harc az utasért Kép egy, a pártértekezlet anyagából készült újságírói jegyzetfüzetből. Az új városi pártbizottság sem különleges emberekből áll, a testület is hű tükre a városközösségnek, a vonzáskörzetben élőknek. Soraiban is felleLhető a türelmetlenség, a bizalmatlanság éppúgy, mint az optimizmus és a tenni akarás. Abban az első pillanattól közös a testület, hogy kevés az idő a tettekre, s ők nem akarnak megbukni. Másként kell dolgozni — de milyen legyen ez a másként? Ennek megválaszolásán sem tétlenkedtek. Például a munkabizottságok régi, nehézkes típusa helyett kislétszámú, jó szakemberekből álló, 5—6 fős „magot” hoznak csak létre, s alkalmanként hozzájuk hívnának meg külső szakértőket. Vagy, a pártbizottság tagjai régen mindenre odafigyeltek, — ahogy mondani szokás — mindenben benne voltak, most viszont a testület tagjainak lesz egy-egy „reszortterülete”, amiben jobban járatos, naprakész, s érdemibb lehet a véleménye, állásfoglalása. Vonatkozik ez a foglalkoztatáson át a szociálpolitikáig minden fontos kérdésre. A személyes kötődés is másként alakul mint eddig, mivel a pártbizottsági tagnak szigorúan be kell számolnia az őt küldők előtt, méghozzá rendszeresen, mindarról amit tud, s ami fontos a kollektívának. A pártmunka másfajta módjának kulcsa: eljutni az alapszervezetekhez. Ebben is változás van. Az alkalmi, divatos „ad hoc bizottságokat” már ennek szellemében hívták létre. Az egyik ilyen alkalmi testület az ideológiai munka aktuális teendőit vázolja fel, a másik a lakóterületi közéletet tanulmányozza és felkészül a választási küzdelemre. A harmadik a foglalkoztatáspolitikai változások tendenciáit kíséri figyelemmel, míg a negyedik az ipari szerkezetváltás irányait kísérli meg jelezni. Ezek a bizottságok önállóan dolgoznak, folyamatosan beszámolnak a pártbizottságnak — és nem a végrehajtó bizottság mozgatja őket! — s majd a testület dönt, hogy szükség van-e még rájuk. Néhány újfajta momentum: az alapszervi titkároknál megszervezték a folyamatos tájékoztatást. (Általában csütörtökön van mindig a testületi ülés, másnap erről az állami, társadalmi, tömegszervezeti vezetőket, vezető propagandistákat, s hétfőn pedig valamennyi irányított szervezet titkárát részletesen tájékoztatják, miközben tőlük is igénylik a visszajelzést az utóbbi napok fejleményeiről.) Megszervezik, hogy a megyei pártbizottság titkárai személyesen találkozhassanak a város által irányított párttestületek vezetőivel. A sajtó minden esetben részt vesz a testületi üléseken, és szükség szerint külön sajtótájékoztatót is rendeznek. Aztán az egyik leglényegesebb változás: minden pártbizottsági ülés valameny- hyi párttag előtt nyilvános, azon részt vehet, ha jelzi szándékát. Két hónap — közben év végi ünnepekkel, sok helyütt szabadságolásokkal — pillanatnak tekinthető csupán, tehát nagy fordulatot még nem kérhetünk számon. Csupán elmozdulásról van szó, méghozzá kedvező irányúról. S máris itt van az újabb gond: a megújulásnak minden szinten végig kell menni; a feladatok nagysága és bonyolultsága kényszeríti ki az alapszervezetek személyi megerősítését is, ami csupán idő kérdése. A megérett káderügyeket az alapszervezetek vezetőségeinél is napirendre kell tűzni, hiszen a bonyolulttá vált politikai életünkben csakis rátermett, jól felkészült, kezdeményező vezetőkkel lehet úrrá lenni a nehézségeken. Jelenleg a városban és vonzáskörzetében több mint 10 és fél ezer párttag él, dolgozik*" reménykedik, kínálja fel cselekvő részvételét a megújulásban. Egyre több jelét tapasztalni annak, hogy a decemberi események okozta kábulatból magához tér, és a folyamatok élére áll a szigorú önvizsgálaton túlesett városi párttagság. Angyal Sándor A köatudiatban az él róluk, hogy hamar meggazdagodnak; amikor szükség lenne rájuk, egy sincs a közelben, máskor meg hosszú sorokban türelmesen várakoznak; van közöttük olyan, aki a várost sem ismeri, mások pedig kiszállnak, s udvariasan segítenék. Talán már kitalálták: a taxisakról van szó. Az elmúlt héten bejelentett tarifaváltozások felkavarták a kedélyeket, egyesek érvelitek, mások cáfoltak, vagyis a piacról mindenki úgy próbál megélni, ahogy tud. Nagyon sokáig nem volt különösebb probléma a személyszállítással Nyíregyházán, hiszen a Volán magabiztosan végezte ezt a szolgáltatást. Amikor azonban 1982-ben az állami szektor mellett magánszemély is válthatott Iparengedélyt, elkezdődött egy folyamat, amely a taxisok körében sok problémát okoz. Létszámstop nem lehet... Egyre többen hagyták ott korábbi munkahelyüket, s lettek személyszállító kisiparosok. Harmincán voltak 1982-ben, öt év múlva 131-en, ma pedig már 197 a számuk. Megalakították a társaságokat is: City, Nyírség (ez a kettő később egyesült, s most 40 fő tartozik hozzájuk), Viking (38 fő), Korona (29 fő), a szervezeten kívüliek pedig kilencvenen vannak. Tavaly kapcsolódott be a személyszállításba a Volán helyett a Főtaxi, amely 31 fővel dolgozik. A társaságok a jobb szolgáltatás érdekében CB- központokat hoztak létre, hogy hívásra is tudjanak menni, s megvalósult az éjjel-nappal szolgálat is. A korszerű technika hamar népszerűvé és eredményessé vált, s aki nem tudta beszerezni, az hátrányos helyzetbe került. A társaságok megválogatták, s most is megválogatják, hogy kit vesznek fel. A különböző gyűléseken gyakran elhangzik a kérés a taxisok részéről, hogy a létszám már ne növekedjen tovább — vélekedik Kiss Sándor, a KIOSZ Fuvarozó Alapszervezet titkára. Szerinte így is sokan vannak, felhígult a szakma, nem mindenki alkalmas taxisnak. Jó lenne, ha az iparhatóság nem adna ki több engedélyt, vagy ha igen, meg kellene jobban nézni, hogy kinek. Oláh Károly, a City Taxi képviselője is . azt a gondot fogalmazza meg, miszerint a taxi nagyon sok, a taxis azonban kevés. Azért, mert valaki felteszi a kocsira a lámpát, nem lesz taxis. Ebben a szakmában emberekkel kell foglalkozni, pénzzel kell bánni, szükséges hozzá intelligencia és helyismeret. Nem elvenni kell a jogot, csak megválogatni az embereket. Egy-két negatív példából sajnos az egész taxitársadalomra általánosítanak az emberek. A szervezeten kívülieket nem lehet ellenőrizni, nincs gazdájuk. Mi a társaságban lévők egymást ellenőrizzük, figyelmeztetjük a kocsi tisztaságára, műszaki állapotára. Az ipar gyakorlása állampolgári jog, ezért mindenki lehet személyszállító kisiparos, mivel a nem szigorú követelményeknek a kérvényezők megfelélnek. Feltétel mindösz- sze a büntetlen előélet, a négy vagy ötajtós üzemképes jármű, s a megfelelő vezetői engedély pályaalkalmassági vizsgával. Batta István, a városi tanács ipari csoportjának főelőadója is elmondja, hogy létszámstop nem lesz, szabad a verseny ezen a téren is. Aki ipart vált, tisztában van azzal, hogy a szakmában sokan vannak. Talán ebből a küzdelemből az utasok járnak majd a legjobban, hiszen a taxisak rá lesznek kényszerítve egy versenyre, így az olcsóbb árakra is. Egyébként január elsejétől érvényben lévő közlekedéssel kapcsolatos minisztertanácsi rendelet megszüntette a 6 évnél idősebb járművek tilalmát a személy- szállításban, ugyanakkor meg előírta, hogy vizsgát kell tenni közlekedési és hibaelhárítási ismeretekből, utasfelvételből, fuvar- vállalásból, a gépkocsi berendezésének és szerelésének ismeretéből, valamint városismeretből. Ezt az új kérvényezők esetén július elsejétől alkalmazzák, a jelenlegi kiéi párosoknak pedig jövőre kell bizonyítaniuk. így is örök vita marad, hogy sok-e vagy kevés a taxik száma. Nehezíti a problémát, hogy a szervezeten kívülieket nem lehet kötelezni semmire sem. Annyit dolgoznak és ákkor, amikor akarnak. Ha leesik a hó, vagy az ónos esőtől csúsznak az úttestek, kevesebbet mozognak, pedig akkor lenne igazán szükség rájuk, hisz olyankor a városlakók is otthon hagyják autójukat. A főállású taxisok mellett másodállásban dolgozik közel 50 fő, ők a munkaviszonyosok. Reggel nem tudnak menni fuvarozni, hisz vár rájuk a munkahely. Sok taxis legnagyobb gondja az, hogy az állomások olyan helyen vannak, amit nehéz megközelíteni. Talán egyedül a kórház előtti megállóval elégedettek. A MÁV állomás előtti hely az elhaladó kocsik miatt balesetveszélyes. AZ SZTK-nál lévő feljebb van kijelölve, a Jókai tér pedig már az első perctől nem tetszett nekik. Eldugott helyen van, sokan ezért inkább gyalog mennek ki a pályaudvarra, mintsem taxit keressenek. A Jókai téren megállnak magánautók, autóbuszok, kamionok, zavarják a taxik közlekedését. Panaszolják a személyszállító iparosoknak azt is, hogy a szórakozóhelyek előtt nem lehet megállni, pedig a legtöbb utas azt igényelné. Elgondolásuk szerint a tiltó táblát fel lehetne szerelni egy kiegészítő táblával, hogy a tilalom ne vonatkozzon a taxikra. A taxiállomások kijelölését a KIOSZ kezdeményezi, s ha van rá lehetőség, a tanács jóváhagyja, magyarázza Estók János, a városi tanács műszaki osztályának főelőadója. Természetesen sok a vita, s legtöbbször kompromisszum születik, hiszen olyan hely nincs, amellyel mindenki elégedett lenne. Jói ismerik a problémát,' rendszeresen visz- szatérő téma. A Tanácsköztársaság tér nem volt megfelelő, mert az autók két sorban álltak, s az utolsó kocsik gyakran a Bercsényi utca és a bizományi forgalmát zavarták. A Kossuth tér oldalán, az Ofotérttel szemben pedig a rendőrség nem engedte a megállóhely 'kialakítását, mivel a jelzőlámpás útkereszteződés után ez nagyon baleset- veszélyes lenne. A zötldhullám miatt a taxis nem tud kiállni, s nem is fért volna ott el sok gépkocsi. A belváros közlekedési rendjében egy nagyobb, átfogó rendezés szükséges, s akkor talán megvalósulhat a taxisok kívánsága. A szórakozóhelyekkel kapcsolatban azt mondja: nekik ismerniük kellene a KRESZ-t. Miniszteri rendelet írja elő, hogy a megállni tilos tábla alatt nem lehet „kivéve ...” kiegészítő tábla. A Jókai tér nagyon is a belvárosban van, közelében olyan épületeket találhatunk mint a Bujtosi Szabadidő Csarnok, a Domuis Áruház, Krúdy mozi, ott lesz a Hungária Biztosító székháza és az adóhivatal, s tervezik beépíteni a Vay Ádám körutat is. Legtöbbnek csak Wartburgja van... A város az utóbbi időkben új megállóhelyekkel is gazdagodott. Van ilyen Örökös- földön, a Zöld Elefánt étteremnél, a Sóstói úti kórháznál, valamint a Búza téren az olcsó áruk boltja előtt. Ez az írás azzal kezdődött, hogy a köztu- datban a taxizás egyet jelent a meggazdagodással. Mikor ezt említem beszélgetőtársaimnak, valamennyien élénken tiltakoznak, s kérik, nézzek szét a taxisok között, s mondjam meg, miben mutatkozik meg a gazdagodás. Ha olyan jól menne, lennének annyira hiúk, hogy nyugati kocsikkal közlekednének. Legtöbbjüknek viszont csak Wartburgra telik. A bevételből fedezni kell az amortizációt, az üzemeltetést, fizetni kell az SZTK-t, a Casco-t, a biztosításokat, az adóelőleget, s ami marad, abból él a taxis. Major Péter (Viking taxi) azt panaszolja, hogy egyre kevesebb a borravaló. Ahogy emelkednek az árak, az embereknek kevesebb a pénzük taxira, s így a borravalóra is. Négy-öt-tíz forintot szoktak általában adni az emberek. Talán csökken majd a rablótámadások aránya is, mivel Nyíregyházán is előfordult ez már többször. Ha az emberek nem lennének annyira közömbösek, nagyobb biztonságban dolgozhatnának. ' M. Magyar László Viking, City, Korona, Főtaxi és társai. Most sok, máskor kevés a jármű.
