Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-17 / 14. szám

1989. január 17. Kelet-Magyarország 5 /----------------------------------------\ SZABOLCSBAN IS? Az Exotic együttes át­érezve a középiskolák ne­héz anyagi körülményeit a napokban a következő felajánlást tette: öt kon­certet ingyen ad részükre bárhol az országban. Bővebben Tabár István, az együttes vezetője a kö­vetkezőket mondta el te­lefonon számunkra: — Rengeteg vidéki levelet, meghívást kapunk, de tudjuk, hogy nagyon sok intézmény azonban kép­telen megfizetni egy élő koncertünk árát — még akkor is, ha jóval olcsób­bak vagyunk az átlagnál. Ezért határoztunk úgy, hogy öt koncertet ingyen adunk. Tehát a középis­kolák között, akik elkül­dik az igényüket a cí­münkre (Exotic együttes, Almássy téri Szabadidő Központ, 1077 Budapest, Almássy tér 6.) a televí­zió január huszonegye­dikéi Hol-Mi című műso­rában sorsoljuk ki a hely­színeket. Természetesen a többiekkel is igyekszünk előnyös feltételekkel meg­állapodást kötni, ha to­vábbra is fenntartják igé­nyüket. — Ti még nem jártatok Szabolcsban, ugye? — Valóban nem. Ta­vasszal megyünk Debre­cenbe, és esetleg azzal össze lehetne kapcsolni egy koncertet, ha valaki megkeres bennünket. (száraz) V______________________J Befejeződött a megyei ta­nács sóstói Oktatási és To­vábbképzési Intézetében a cigánylányok tanfolyama. Az egyhetes kurzus szerve­zője, vezetője, Miklovicz György, a megyei tanács szo­ciálpolitikai refense elmond­ta, hogy második alkalommal rendezte meg a tanács ezt a képzési formát. A megyéből 15—20 település 14—20 év kö­zötti fiataljai vettek részt a különböző foglalkozásokon. 31 leány ismerkedett egészség- ügyi, családtervezési kérdé­sekkel. A fogamzástól a szü­Február elsején emelik a buszbérletek és az autóbusz- jegyek árát. Több olvasónk érdeklődött, hogy váltható-e ezentúl félhavi bérlet. Erőss Károly tói, a Szabolcs Volán igazgatójától érdeklődtünk a lehetőségekről. — Jövő hónaptól már vált­ható félhavi bérlet. Megyénk­ben három díjkategóriába tartozik a helyi közlekedés. Nyíregyházán az egyvonalas 80, az összvonalas félhavi bérlet 120 forintba kerül majd. Fehérgyarmat, Kisvár- da, Mátészalka, Nyírbátor, Tiszavasvári és Vásárosna- mény esetében ez az összeg 75, illetve 105 forint. Nagy- kállóban és Üjfehértón 65 és 95 forint, Félhavi bérletet csak a hó­nap második felére lehet vál­tani, és az a tárgy hó 16. napján 0 órától a következő lésen és a csecsemőgondozá­son át az AIDS-szel kapcso­latos kérdésekig sok minden­ről esett szó. Az egyhetes együttlét fő célja az életmód problémája volt. A lányok részére a tanfo­lyam ingyenes volt, a beuta­zási költségeiket a helyi ta­nácsok állták. Az előadások és konzultációk szüneteiben videofilmeket néztek me­gyénkről, ismerkedtek a vá­rossal és kultúrájával. A tá­voli cél végül is az, hogy a fiatalok visszatérve lakóhe­lyükre talán másképp élje­nek, mint eddig. hónap 5. napjáig érvényes. A hónap első felére úgy vált­ható bérlet, hogy az egész hónapra megváltott bérlet árának felét visszatérítik, ha azt a hónap 15. napjáig a vál­lalathoz személyesen vagy postán eljuttatják az utasok. Utóbbi esetben a postabélyeg­ző kelte a mérvadó. Az áremelkedéssel egyidő- ben duplájára nő a pótdíj összege is. A bliccelők ezen­túl 200 forintot fizetnek. Ha viszont a befizetési határidőt (harminc nap) nem tartják be, még ötszáz forint a bír­ság. Jó hír a feledékenyeknek! Eddig száz forint bírságot fi­zettek azok, akik otthon hagyták buszbérletüket. Feb­ruár elsejétől csak a kezelési költséget kell kifizetnie an­nak, aki néhány napon belül bemutatja bérletét a Volán­nál. (csk) Megkérdeztük: Lesz-e félhavi buszbérlet? f-------------------------------------> Farkas Kálmán köszöntése Bensőséges házi ünnep­ség keretében köszöntöt­ték hétfőn délután a Ke­let-Magyarország szer­kesztőségében a nyugállo­mányba vonuló Farkas Kálmán újságírót, aki több mint három és fél évtizeden át dolgozott a megyei lapnál krónikása­ként számos eseménynek, történelmi korszaknak. A szerkesztőség kollektívá­ja köszönetét Kopka Já­nos főszerkesztő tolmá­csolta, s adta át a közösség ajándékát. Az eseményen részt vett Kiss Gábor, a megyei pártbizottság tit­kára. Elfogták a cserbenhagyó gázolót! Nyugodtan telt el a hét első napja megyénk ügyeleté­in. A mentőket két esetben ri­asztották balesethez, hétfőn kora délután Nyírbogdánv- ban a cipőgyár előtt egy IFA tehergépkocsi kerékpárost gázolt. A szerencsétlenül járt biciklist nyolc napon túl gyó­gyuló sérüléssel szállították kórházba. Nyíregyházán dél­után fél háromkor a Széche­nyi utca—Benczúr téri ke­reszteződésben két személy- gépkocsi ütközött össze, az esetnek egy könnyű sérültje van. A lakosság segítségével si­került megtalálni a január 14-i nyírmadai közlekedési baleset okozóját. A cserben­hagyó Murzsa Lajos, seprű­készítő kisiparos, nagykállói lakos. Egy súlyos és két könnyű sérülést okozott, ami­kor összeütközött a 41-es úton szabályosan közlekedő autóval, majd a segítségnyúj­tást elmulasztva továbbhaj­tott. Tettét súlyosbítja, hogy egyáltalán nincsen jogosítvá­nya. A rendőrség megindítot­ta ellene az eljárást. VETÉLKEDŐ A 10 ÉVES VAROSRÓL. A városi KlSZ-bl­zottság és az úttörőelnökség kezdeményezésére versenyző fiatalok növelték a városi könyvtár forgalmát az elmúlt hetekben. Az előre megadott, Fehérgyarmatról szóló 6 írá­sos anyag tanulmányozása ugyanis szükséges volt a sikeres csapatszerepléshez, ahol 4 munkásfiatal és 2 úttörő alkotta a versenyző kollektívát A vetélkedő néprajzi, gazdaságföld­rajzi, irodalmi és történelmi témaköreiből végül is a jank- majtisiak bizonyultak legjobbnak; s vehették át a rendező szervek oklevelét és ajándékát. A képen: mezőgépesek a dobogón, (m. k.) FALUGYŰLÉSEK. Január 17-én 18 órától megyénk két községében is tartanak falu­gyűlést. Kömörőn a művelő­dési házba. Tuzséron az ifjú­sági házba várják az érdek­lődőket. Mándon 18-án, szer­dán szintén 18 órakor kez­dődik a falugyűlés, ezt a klubteremben rendezik meg. ELMARAD A Piroska és a farkas című bábelőadás, ame­lyet január 19—20-ra hirdetett meg Nyíregyházán a megyei mű­velődési központ. TANÁCSI fogadóórák. Simon József, a Tiszavasvári Városi Tanács vb-titkára ja­nuár 18-án, szerdán délelőtt 8 és 10 óra között, délután 3 és öt óra között tart foga­dóórát hivatali helyiségé­ben. Ugyanezen a napon Bárány János, a Nyíregyhá­zi Városi Tanács elnökhe­lyettese várja 15 és 18,30 kö­zött a városlakókat hivatali helyiségében. Dohányzás és hízás f Italában miért soványabbak a dohányzó emberek, yj mint a nem dohányzók? És többnyire miért híz­nak meg, ha abbahagyják a dohányzást? Egy lausanne-i (Svájc) egyetemi kutatócsoport sze­rint a dohányzók szervezete több zsírt éget el, mint a nem dohányzóké, vagyis ők több energiát használnak el, mint az ugyanannyit dolgozó, de nem dohányzó tár­saik. Akik naponta egy csomag cigarettát szívnak el, naponta mintegy 10 százalékkal, azaz 830 kilojoule-lal (200 kcal-val) több energiát fogyasztanak. Ha ez a megfigyelés helyes és általános érvényű, érthető, hogy a dohányosok — szokásukkal felhagyva, azonos ét­renddel — akár 10 kilót is magukra szedhetnek. A kutatók szerint — de ez a föltevés még szintén megerő­sítésre vár — a nikotin a szimpatikus idegrendszeren át hat az anyagcserére. A NAGYKÄLLÖ-HARAN- GODI üdülőközpont terüle­tén elkészült a kilátó — ír­ja rajzzal illusztrált tudó­sításában Szabó Csaba. — Az erdőgazdaság által épített impozáns: 30 négyzetméter alapterületű, 17 méter ma­gas, akácfából készült to­ronyból kiválóan lehet lát­ni a harangodi erdőséget, a tájhoz szervesen simuló lé­tesítményeket, a víztározót és a távolban elterülő telepü­lést. A Makovecz-team tagjai tervezték. VAJÁN TÁRSADALMI VITÁRA BOCSÁTJÁK az 1989. évi gazdálkodási tervet. A hét első felében a társ­községek elöljáróságai a HNF helyi bizottságaival ki­bővített ülést tartanak. Az ülés célja: a gazdálkodási terv megvitatása, javaslatté­tel a végleges terv elkészíté­séhez. Itt szeretnék megis­mertetni a lakossággal a le­hetőségeket is. AZ ÜGYFÉLFOGADÁSRÓL szóló tanácsrendelet-tervezetet társadalmi vitára bocsátják Tar- pán és társközségeiben. Tarpán már tegnap megtárgyalták. Gu- lácson kedden délután öttől. Ti­vadarban pedig szerdán ..délután ugyancsak ötórától vitatják meg a javaslatot, mindkét községben a tanácsházán. VÁLASZ Hol a kézirat? A Kelet-Magyarország de­cember 30-i számában Hor­váth István, a Móricz Zsig- mond Színház ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy a Fácánkert című szo- ciokomédiám bemutatója el­marad, mert „az idén még nincs birtokukban a dráma”. A darab általam végleges­nek tekintett változatát a Léner Péter igazgatóval tör­tént megbeszélés szerint má­jusban leadtam a színház­nak. Igaz, átvételi elismer­vényt nem kértem róla, vi­szont a kézirat másolatát el­küldtem Bognár Róbert dra­maturgnak is. Ezután én csak az újságokból értesül­tem róla, hogy a bemutatását tervezi a színház, mert bár a bérteti rendben az előadá­sát meghirdette, velem sem­miféle szerződést nem kö­tött, de még csak nem is ér­tesített, mi a szándéka a da­rabbal. Ahogy mondani szokták: a többi — beleértve a szerző­vel szemben tanúsított maxi­mális korrektséget is — stimmel. A kérdés csupán az, hol lehet akkor a kézirat? Kun István /--------------------------------­Vallomás Áll a Trabant a parko­lóban. Olyan, mint a töb­bi. Ágrólszakadt. Valami azonban feltűnik a szem­lélőnek. Egy papír, mely a hátsó ablakában díszük. Rajta a rövid szöveg, ha úgy tetszik a vallomás: „Nem vagyok hülye, nem vettem. Nyertem!” így már más. (b) V_ _____________/ 17., kedd ANTAL. ANTÓNIA NAPJA ♦ A Nap kél 7 óra 26 perc­kor. nyugszik 16 óra 22 perckor. A Hold kél 11 óra 53 perc­kor, nyugszik 3 óra 43 perckor. Háromszázötven éve halt meg Szenczl Molnár Albert (1574—1639) református pap. egyházi író és nyelvtudós, neves zsoltárköltő, műfordí­tó. B Időjárás Várható időjárás ma es­tig: csak kevés helyen süt ki a nap,- túlnyomóan fel­hős, erősen párás, többfelé tartósan ködös idő várha­tó, elszórtan ködszitálás - sál, őnos szllálással. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet a ködös helyeken 0, a naposabb helyeken 5 fok körül várható. KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT felvételi hirdet ügy­vitelszervezői munkakör betöl­tésére. Feltétel: szakirányú fel­sőfokú végzettség. 3 év szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat központjában lehet, Bokréta u. 22. sz. alatt. (149) A MAGYAR NEMZETI BANK Sz. Sz. m. Igazgatóság. Nyíregy­háza felvételt hirdet ügyviteli alkalmazotti munkakör betölté­sére. Elsősorban közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezését vár­juk. Jelentkezni lehet: a Szám­viteli osztályvezetőnél. Nyíregy­háza. Széchenyi u. 3. (106) NÉGYÉVES „GÁRDISTA”, London: A négyéves Saro Goo- dacre a Királyi Lovastestőrség zenekarának „élén”, termé­szetesen megfelelő öltözetben. Miután gárdista szeretne len­ni, nagyapjával úgy döntött, hogy nem elég korán kezdeni és hetente együtt gyakorol a gárdával. (Telefotó — MTI Külföldi képszerkesztőség) Egy asszony feldúltan. iz­gatottan rohan be a rendőr­ségre : — Eltűnt a férjem! Megke­resnék? Visszahoznák? A felügyelő alaposan vé­gignézi az asszonyt, előlről- hátulról, majd hátratolja a Sapkáját és így szól: — Megkeressük. rendben van. Meg is találjuk, az is rendben van. De hogy vissza is tudjuk hozni magához, azt már nem garantáljuk. Olvasószolgálat Hírek, információk közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál Telefon: (42) 11-27T Hírügyeletes: CSERVENYAK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124 Cigánylányok tanfolyama HokicsaU. (MTI-fotó) í ' '■ - ST|L«di » F~# f £ fi * r • I rW'ft'yK

Next

/
Oldalképek
Tartalom