Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-12 / 295. szám

Ezüstvasárnap Nem kellett igazán félnie az ünnep előtti csúcsforga­lomtól annak, aki az ezüst- vasárnapot választotta bevá­sárlónapnak. A megyeszék­helyen ugyan nyolctól nyi­tottak a szakboltok, áruhá­zak, azonban a vásárlók in­kább kilenc után indultak útnak. Egy erős hétköznapi forgalom rohamát kellett állniuk az eladóknak. A Nyírfa Áruházban első­sorban a műszaki cikkeket keresték, s a konfekció-, di­vat- és játékosztályokon vet­tek ajándékokat az emberek szeretteiknek. Meglepetés volt, hogy egyes cikkeknél még árengedményt is adtak. Így kínáltak inget, pulóvert, zsebrádiókat. A szombati két és fél milliós forgalom után most ettől kevesebb bevételt értek el. Hasonló tapasztalatokat szereztek a Kelet Áruház dolgozói, akik az ABC-rész- leget is nyitva tartották. Ta­pasztalható, hogy többen in­kább nézelődnek, nehezeb­ben szánják el magukat a vásárlásra. Összességében az ezüstvasárnap hasznát ab­ban látják, hogy kulturált körülmények között tudnak foglalkozni a vásárlókkal. A Centrum Áruházban vasárnap délelőtti forgalom 800 ezer forint volt. Sokan távoztak tele szatyorral, fő­leg a praktikus dolgokat ke­resték ajándék gyanánt. Ve­vő helyett akadt vivő is, aki új cipőben szeretett volna távozni fizetés nélkül, de megfogták. A VASVIL.L Depó szintén nyitva tartott. Hiányzott a mosógép és centrifuga, a magyar gyártmányú színes televízió, amit jobban ke­restek. Szépen fogytak vi­szont az ajándéktárgyak, né­hány árunál árengedményt is adtak. Hasonló volt a helyzet a szakboltokban, ál­talában többet válogattak az emberek. Voltak, akik a Pillanatkép a Kelet Áru­házból. (Suri Attila felvé­tele) könyvesboltot keresték fel, mások a Tanácsköztársaság téri kirakodást részeltették előnyben, valamiféle külön­legességet várva a butiko­soktól, ajándéktárgyakat áru­sítóktól. Mátészalkán, a Kraszna Áruházban a tavalyinál gyengébb forgalmat köny­velhettek el. Különösen hiányzik a városkörnyék, ugyanis buszok alig vannak, csak a vonattal és személy­autóval utazók érkeztek vi­dékről. A záhonyi ruházati bolt­ban is voltak engedményes áruk, attól remélték, hogy különösen a méteráru-forga­lom nagyobb lesz. Azonban a vasutasok fizetés előtt van­nak, így az igazi vásárlási roham várhatóan a héten lesz. A kisvárdai Szabolcs Átut ház forgalma megközelítette az egymillió forintot. Sokan keresték a mélyhűtőket és a színes tévét. Az üzletek for­galma a városban is hasonló volt a fentiekhez. Emlékülés a KMP 70. születésnapjára Ma emlékülést tarta­nak a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja meg­alakulásának 70. évfor­dulója alkalmából Nyír­egyházán. Az MSZMP megyei oktatási igazgató­ságán délután két órakor dr. Kende János törté­nész beszél a mozgalom értékeiről, tanulságairól és tapasztalatairól. SPORT Már Málta ellen sem megy (8. oldal) Kikaptak a röplabdások (8. oldal) Élénk forgalom a határon Jön a narancs, megy az alma Élelmiszer, gép, timföld a vagonban A záhonyi vasutasok is pi- tyorkának hívják a négy hű­tőkocsiból és a hozzá tartozó aggregátból álló egységet. Ilyen érkezett szombaton és vasárnap is a Compack ré­szére — naranccsal rakottan. A szállítmány gyors átraká­sa, válogatása, csomagolása után az ünnepi asztalokra ke­rülhet a Kaukázuson túli déligyümölcs. Mint ahogy a határ túlsó oldalán várják a hűtőkocsikat — almával megrakottan. A tuzséri hűtőházban szombaton 46 vagont raktak meg. vasárnap szünetet tartanak, s hétfőn újabb 34 kocsit in­dítanak útnak. A gyümölcsszállítmányok csak egy kis részét képvise­lik az élénk, az év végére jellemző áruforgalomnak a határon. Mind az export, mind az importszállításoknál csúcs van. Ahogy a záhonyi üzemigazgatóság vasárnapi ügyeletesétől, Takács László­tól megtudtuk, a szovjet elő­jelzés szerint a Ívovi vasút- igazgatóság több mint 2200 vagont indított útnak Ma­gyarországra. Vasárnap 14 szerelvényt fogadtak Záhonyban és Eperjeskén. Szerették volna, ha műtrá­gya és a fa mellett több tö­megáru érkezett volna, azon­ban így is képesek vala­mennyi áru átrakására. A magyar szállíttatok szin­tén azt szeretnék, ha még az év vége előtt elhagyná az or­szágot az exportküldemény. Vámolás után mintegy 1300 vagon várja, hogy továbbítsák, Pártértekezlet Csongrád megyében Meaúiula oártmozgalom Harminchatezer párttag képviseletében 400 küldött részvételével kezdte meg munkáját szombaton Szege­den a Csongrád megyei párt­értekezlet. A tanácskozáson részt vett Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is, aki fel­szólalásában a többi között hangsúlyozta: Május óta fontos eseményeknek va­gyunk részesei és alkotói: megújul a pártmozgalom. A megtartott pártértekezlete­ken számos helyi, feszítő probléma került felszínre, ezekről a tanácskozásokon felelősséggel vitatkoztak. Az értekezletek nyomán sok he­lyen tehetséges emberek ke­rültek a vezetésbe, ezáltal hosszabb távoh gazdagodik a mozgalom, fejlődik a de­mokratizmus, a politikai ér­zékenység, nemkülönben a politikai kultúra. A pártér­tekezletekre való felkészü­lésnek ugyanakkor hátránya — mondotta —, hogy a párt­mozgalom ilyenkor erősen befelé fordult, s az ország előtt álló legfontosabb fel­adatoknak jelentős része nem kapott elég politikai fi­gyelmet. Az országunkban most folyó pártpolitikai ak­ció, amely a pártmozgalmat áthatja, akkor éri el célját, ha a párt politikailag és szervezetileg egységesebb, erősebb lesz, mint eddig volt, és tömegkapcsolatai el­mélyülnek — mondotta töb­bek között. A továbbiakban szólt ar­ról, hogy a budapesti párt­aktíván november 29-én el­mondott beszédére számo­sán reagáltak, pozitív és ne­gatív értelemben egyaránt. — Én az aktíván a szélső- jobboldali ellenforradalmi erőktől határoltam el maga­mat, azoktól, amelyek a rendszer megdöntésére szer­vezkednek. Az aktíván kü­lön is beszéltem a különbö­ző csoportosulások és de­mokratikus törekvések lét- jogosultságáról. Mi számom­ra a politikában a mérföld­kő? — tette fel ezután a kérdést. — Egy szó: a szo­cializmus. Akik szocializ­must akarnak, azok nem mindnyájan kommunisták és nem is mindnyájan marxista-leninisták. Vasárnap zárt ülésen dr. Vastagh Pált, a József Attila Tudományegyetem dékán­ját választották meg — ket­tős jelölés után — a Csong­rád megyei pártbizottság első titkárának. Három új titkárt is választottak. egyedül a záhonyi körzetben, míg a MÁV hálózatán továb­bi több, mint háromezer áru­val rakott vagon van. Szom­baton 12 vonat ment át a határon, vasárnap valamivel kevesebb. A skála változatos, mert éppúgy megtalálhatók az élelmiszerek, konzerváruk, mint a gépek, berendezések, vagy a szokásosnak mond­ható timföld, valamint a bú­zával rakott szerelvények. Hogy alakul az ár? Válaszol Szikszai Béla, az árhívatal elnöke A fogyasztói árszínvonal idei emelkedése mintegy 16 százalékos. A kedvező mező- gazdasági terméseredmények folytán csupán egy százalék­kal több, mint amennyivel a népgazdasági terv eredetileg számolt. A többlet áremel­kedés elsősorban azokra az árucsoportokra koncentráló­dik, amelyeket év közben érintettek a terven felüli ár- intézkedések. Ilyenek az él­vezeti cikkek, az üzemanya­gok, ezeken kívül a ruházati cikkek — mondta Szikszai Béla államtitkár a Vasárnapi Hírek munkatársának, aki szerint az infláció kézben tartható, ha nem is könnyen. A legfőbb ok az, ami a jő­Az anyanyelv fennmaradásáért A magyarországi szlovákok kongresszusa A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége VIII. kongresszusának budapesti kétnapos tanácskozásán mintegy 200 küldött tekintette át a szövetség ötévi'tevé­kenységét, a hazánkban élő mintegy 110 ezer szlovák nem­zetiségi lakos helyzetét, nemzetiségük létével összefüggő problémákat. A választmány beszámolójából kitűnt: a nemzetiség fenntartás nélküli vállalása csakis hosszú folyamat ered­ménye lehet és ennek egyik alapvető feltétele a bizalom. Ezért a legfontosabb feladat az egyenjogúságot szavatoló társadalmi közhangulat, valamint a politikai-ideológiai, társadalmi és anyagi feltételek megteremtése. Így változ­hat meg a gyorsuló ütemű asszimiláció és válhat átörökít- hetővé a szlovák anyanyelv, marad fenn a nemzetiség. vő évi infláció mértékét alapvetően meghatározza, hogy gazdaságunk változatla­nul teljesítményhiányos, vagyis nem növekszik a meg- felelő mértékben, sőt bizo­nyos ágazataiban helyben to­pog. A kormány több évre szó­ló programot fogadott el a támogatások leépítésére, csökkentésére. Ennek már az 1989. évet érintő intézkedé­sei is lesznek, amelyek bizo­nyos áremelkedéseket von­nak maguk után. A támoga­tások csökkentése érinteni fogja az alapvető élelmisze­reinket, valamint az úgyne­vezett infrastrukturális szol­gáltatásainkat, mint például a közlekedési, a viz- és csa­tornadíjakat, postai szolgál­tatást. Nem utolsósorban ár­emelést kiváltó tényező a bérköltségek emelkedése is, amelynek különösen akkor erőteljes az inflációt előidéző hatása, ha a többletbér mö­gött nincs a teljesítmények­nek valóságos növekedése. Ha a termelői árak belföldi növe­kedése lényegesen gyorsabb, lesz, mint a külpiaci áraké, és az export növelése az ed­digieknél is erőteljesebb anyagi ösztönzést kíván, nem zárható ki a forint esetleges újbóli leértékelése. Arra a kérdésre, hogy med­dig kell még a kétszámjegyű inflációt elviselnünk, az ál­lamtitkár azt válaszolta: amíg a gazdaság hatékonysá­ga jelentős javulást ér el. Külföldiek részvételével Eszperantista találkozó Nyíregyházán Zamenhofra, az eszperantó nyelv megalkotójára emléke­zett november 10-én. szom­baton a Magyar Eszperantó Szövetség Szabolcs-Szatmár megyei csoportja. A mező- gazdasági főiskolán megtar­tott ünnepségnek csehszlovák és lengyel vendégei is vol­tak. A szónokok többek között kiemelték: a Magyar Eszpe­rantó Szövetség hozzá kíván járulni a tartós béke bizto­sításához, a tagjaiban erősít­ve a kölcsönös egymásra utaltság érzését, a környeze­tért való felelősségtudatot, a globális szemléletet. Az esz­perantó nyelvet a nemzetkö­zi kapcsolatokban szeretnék általánossá tenni. A szövet­ség a kiadványaival, rendez­vényeivel és más módon szélesíti a nemzetközi nyelv alkalmazását a kulturális, tu­dományos, szakmai, turiszti­kai és egyéb területeken. Elősegíti a közvetlen, szemé­lyes kapcsolatok létesítését és közreműködik a testvérváro­si, testvérmegyei viszony lét­rehozásában is. Ezután a találkozó részt­vevőinek a nagykállói. a dombrádi, a jánkmajtisá, a szamossályi és a levelek! ál­talános iskolások kultúrmű­sorral kedveskedtek. Délután Nyíregyházán meg­koszorúzták a 2. számú gya­korlóiskola falán lévő emlék­táblát, majd a mezőgazdasági főiskolán az eszperantó nyelv­ről, annak oktatásáról, nép­szerűsítéséről fórumot ren­deztek. Az ünnepség alkal­mából a főiskola előcsarno­kában eszperantó tankönyve­ket, szótárakat vásárolhattak az érdeklődők. Képünkön: előadás — esz­perantótalálkozó. (csgy) XLy^ évfolyani, 295, szám ARA: 1,80 FORINT 1988. december 12., hétfő — hangsúlyozta az MSZMP főtitkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom