Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-10 / 294. szám

­1988. december 10. Kovács Mari párizsi divatlevele Gyerekeknek szánták A Párizsban rendezett nemzetközi gyermekruha-kiáliítás mint az eddigiek is — sok ötletet kínál. A megunhatat­lan kötött puló­verek, kardi­gánegyüttesek a gyermekeink körében is a legkedveltebb téli újdonságok. Színei közül a négerbarna, a fenyőzöld, a li­la, a sötétkék, a mustárszín, a fekete a legdi­vatosabb. Mutatós és egyszerűségében is jól megoldott sötétkék leány­karuha 0—12 éves korig, zöld zsinórdíszítéssel és hímzett fehér gallérral. A cég neve: „Jeudi Aprés-Midí” (Csütör­tök délután). A franciáknak ex az iskolaszüneti nap és a szombat. Kisbabát, nagykabát kockás gyapjúposztóból. Az angol gyermekdivatban már klasszikussá vált ez a módi. Íme a legújabb változatok a neves Burberrys-cég kollekciójából. Keresztrejtvény RobCrf KOCh Robert Koch Nobel-díjas né­met orvos és bakteriológus 145 évvel ezelőtt, 1843. december 11- én született. Tudományos mun­kássága során jutott el a tuber­kulózis kórokozójának a tanul­mányozásához. 1884-ben látott napvilágot ,,A tuberkulózis kór­tana” című részletes tanulmá­nya . . . folyt, a sorrendben be­küldendő vízsz. 1. (zárt betűk: A, R, G, T), függ. 1. (zárt be­tűk: D, G, E, L) és a 25. sorok­ban. Vízszintes: 13. Színművésznőnk (Éva). 14. Juttatott. 15. Humoristánk elől utóneve kezdőbetűjével. 16. Kétjegyű mássalhangzó. 17. Uta­zási irodánk. 18. Női név. 19. Bizonyos cetek szájában a fo­gakat helyettesítő vékony, roj­tos, a tengervíz megszűréséhez való szarulemezek egyike. 20. Te németül. 21. Álmosságát jel­zi. 22. Személyes névmás. 24. Alma- ... 25. Gépkocsi. 27. Gőz betűi. 28. A legerősebb kártya­lap. 30. Nem ül. 31. „Néma” la­kó. 33. Bors-ban van. 34. Becé­zett női név. 35. Község me­gyénkben. 36. ... dánt vitia (a tétlenség a bűnök forrása). 37. Tréfás ötlet, fonetikusan. 38. Bútorfajta. 40. Fonetikus más­salhangzó. 41. Német személyes névmás. 42. Német szabvány­jelzés. 43. Partner. 44. Hím. 45. Forrasztófém. 46. Nem ezt. 47. Rossz bor. 48. YGS. 50. Európai nép. 53. Hajófar. 54. Ceruza. 56. Időmérő. 57. Adressz. 58. Szén­ben van! 59. Nagyon kellemetlen helyzet. 61. Vágóeszköz. 62T. Rozs­pálinka. 63. Búzát levág. 65. Eg­res. 67. Forma. Függőleges: 2. Számnév. 3. Folyó egyik fe­le. 4. Költő, író, műfordító (Mihály; 1883—1941). 5. Csúcs az Alpokban. 6. Megyénkből szár­mazó Balázs Béla-díjas filmren­dező (Ferenc; 1937). 7. „Néma” totózó! 8. És latinul. 9. Becé­zett női név. 10. Vissza: kárt okozó. 11. Királyság az Indokí­nai-félsziget központi részén. 12. Kötelezettség, tartozás. 17. A Ti­sza balparti mellékvize. 18. Víz­nyeröhely. 20. Pusztít. 23. Cso­koládéval bevont, lekvárral töltött korong alakú sütemény. 26. Betegségmegelőző szérum beadása. 29. Keskeny sikátor. 30. Talpon van. 32. Csónakge­rinc fonetikusan. 35. Elektromos töltésű anyagi részecske. 36. A szocialista országok rádó- és tv adásainak nemzetközi tanácsadó szervezete francia nevének név­betűi. 38. Mozi németül. 39. Menyegző. 40. Élősködő. 42. 501 római számmal. 44. Pulóvert ké­szít. 45. Vízi jármű. 46. Becézett női név. 49. Norvég zeneszerző (1843—1907). 51. Paripa. 52. Ma­gával cipel. 55. Becézett női név. 57. Bécs betűi. 60. Maró folya­dék. 61. Harmadik hatvány. 62. Kocsonyás kolloidrendszer. 64. Morzejel. 65. Kiütés az ökölví­vásban. 66. Jelenleg. (N. I.) A megfejtéseket december 19- ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BE­KÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL! November 26-i rejtvénypályá­zatunk megfejtése: ,,... a Jónás könyve, ez a költői remekmű, már nyílt szembefordulás volt a fasizmussal.” Nyertesek: ' Birtha Andrásné, Koppány Tamás, Molnár Erika, dr. Szalay Sándorné nyíregyhá­zi, Kovács Gyuláné komorói, Pus­kás Istvánná mátészalkai, Szabó Antalné mátészalkai, Nagy Ist­ván nyírbogdányi, Szabó Árpád olcsvai és Kovács József tisza- löki kedves rejtvényfejtőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. Nagyanyáink receptjeiből Jó étvágyat! BEEFSTEAK SERTÉSHÚSBÓL A sertéshúst, mely nagyon kövér ne legyen, vágd fi­nomra, sóval és borssal gyúrd meg, ekkor késsel kerek ala­kot adsz neki és forró zsír­ban megsütöd. Ha megsült, akkor önts alá kevés vizet, s ha föladod, adj mellé bodor­ra vakart tormát. DISZNÓSÜLT Egy szép fiatal 1,5—2 kilo­grammos darab disznóhús, miután besózatott és fok­hagymával körös-körül be- dörzsöltetett, cseréptépsibe, egy merőkanálnyi hideg víz, egy kevés ecet, köménymag hozzáadandó, és csak las­san sütendő. Ha a lé, mielőtt a sült megpuhult, elpárolódna, akkor még egy kevés vizet öntsünk rá, hogy mindig szép színű leve maradjon, mellyel tálaláskor a sültet megöntöz­nünk kell. Adjuk föl káposz­tasalátával az asztalra. KÁPOSZTASALÁTA Végy szép kemény fejű ká­posztát, vékonyra szeld fel, sózd meg, hagyd a sóban áll­ni. Ekkor tégy a lábosba zsírt, bele vöröshagymát, valamint a fölszeletelt káposztát, mely­nek levét előbb kicsavarod; hagyd párolni, aztán önts rá ecetet, hagyd elforrni, bor- sozd meg, s ha föltálalod, rakj a tetejére töpörtyűt. ZÖLDBORSÓ OLASZOSAN Fél liter zöldborsót egy kanál zsírban két kockacu­korral lassú tűznél kevés ide­ig párolunk. Külön edény­ben zsírban megpárolunk kevés finomra vágott zöld­petrezselymet 10 dekg rizs- zsel. Azután a rizst a borsó­val összevegyítjük, kevés liszttel meghintjük, vízzel vagy húslével föleresztjük, s tálalás előtt négy kanál édes tejszínt adunk hozzá. SÁRGARÉPA­SALÄTA Szép nagy sárgarépát meg­hámozunk, karikára vágunk és sós vízben, kevés cukor­ral puhára főzzük. Ha ki­hűlt, sóval, borssal, ecettel vagy citrommal és olajjal, valamint ízlés szerint egy késhegynyi mustárral a le­vét elkeverjük. Valamivel több ecetet vagy citromlevet adunk hozzá, mint más salá­tához, mert a répa édeskés. Egy órával tálalás előtt ké­szítjük. Mit tehetünk? Őszintén - a szájápolásról Nem kevés azoknak a szá­ma, akiknek komoly problé­mát jelent a kellemetlen szájszag. Ez nemcsak az ér­dekelt személynek inagy gond — nem egyszer lelki mégha- sonlást okoz —, hanem a környezetében élőkben is el­lenérzést kelt. Ez vonatkozik a munkahelyi, a társadalmi érintkezésre, és vonatkozik a családi életre is. Ha valakinek kellemetlen szájszaga van, mindent el ■kell követnie, hogy megszün­tesse! Mert hiába öltözködik divatosan, ízlésesen, hiába használ különböző szépítő­szereket; ha beszél és érző­dik a kellemetlen szájszag, az egész kellemes benyomást azonnal lerontja. Bizonyára vannak olyan személyek is, akik nincsenek tudatában annak, hogy száj­szaguk erősen kelLemetlen, és esetleg ezért húzódnak el tő­lük az emberek. A legrosszabb az, amikor az illető környe­zetében mindenki tudja, hogy milyen kellemetlen szájszaga van az érdekeltnek- de senki sem beszél vele nyíltan és őszintén erről a kényes prob­lémáról, senki sem ad 'taná­csot arra, hogyan lehetne ezt megszüntetni. Mi most ebben a problé­mában szeretnénk néhány tanáccsal segíteni. Először is arról kell be­szélnünk, hogyan állapíthat­juk meg, van-e kellemetlen szájszagunk vagy nincs? Er­ről mindenki saját maga is teljes biztonsággal meggyő­ződhet a következőképpen: vegyünk mély lélegzetet, tartsuk mind a két tenyerün­ket behomorítva, szorosan egymás mellett az ajkunk elé, és lélegezzük ki lassan a levegőit. így saját magunk is megérezzük a kilégzés tisz­tát lanságát. Mi okozza a kellemetlen szájszagot? Az okokat négy nagy cso­portba oszthatjuk: természet tes szájszag, ápolatlanság, egészségügyi okok, időszakos szájszag, például az étkezés utóhatása. Természetes szájszaga tu­lajdonképpen minden ember­nek van, különösen reggel érződik, amikor a hosszú éj­szakai ' alvás után a kilégzés kissé áporodott. Ez a kissé za­varó szag a reggeli fogmosás, száj- és toroköblítés után nyomtalanul elmúlik. Tehát nincs semmi egyéb teendő, mint a szokásos reggeli száj­ápolás. Az ápolatlanságból eredő szájszag is gyorsan és sike­resen megszüntethető, ha reggel és este rendszeresen elvégezzük a fogápolást. Idősebb embereknél talán még gyakoribb a kellemetlen lehelet, mivel gyakori eset, hogy a hiányzó fogakat kive­hető fogpótlással pótolják. A fogpótlások alatt visszama­radt étélmaradékok gyorsab­ban bomlanak, és beszéd köz­ben kellemetlen szájszagot árasztanak. Mi a teendő? Napközben is módot kell ta­lálni arra, hogy fogat mosson az illető! Étkezések után »le­galább alaposan öblítse ki a száját, hogy ne maradjanak benne étélmaradékok. Az egészségügyi vonatko­zású kellemetlen szájszagnak már komoly, mélyebb oka van. Tehát, ha a rendszeres szájápolás mellett is érződik a lehelet tisztátlansága, sür­gősen forduljunk orvoshoz! Az időszakos, étkezések utáni szájszag háziszerekkel is megszüntethető. így példá­ul egy-ikét szem kockacukor­ra csepegtessünk néhány csepp sósborszeszt; kellemes szájszagunk lesz, ha rágunk egy 'kevés citrom- vagy na­rancshéjat, néhány szem babkávét; segít az is, ha ke­vés petrezselyemzöttdjét rá­gunk össze nyersen. A svájci Davos és Árosa híres szanatóriumai, amelyekben haj­dan tüdőbetegeket kezeltek, hír­nevüket régen nemcsak a luxus­nak, hanem az ózondús levegő­nek is köszönhették. Akkoriban az „ózondús” levegőt azonosítot­ták a tiszta levegővel. Ma vala­melyest megfordult a helyzet, mert az ózon maholnap a szeny- nyezett levegő fokmérőjévé is válik. Ugyanis a nagyvárosok le­vegőszennyező anyagai (nitro- génoxidok és szénhidrogének stb.) a napfény hatására másod­lagos ózonképződéshez vezetnek. Az így képződött ózont a szét sok száz kilométerre elsodorhat­ja, olyan területekre is, ahol egyébként tiszta a levegő. A vá­rosokban az ózon részben lebom- lik, ami a vidéki levegőben ke­vésbé történik meg. így es­ketik meg, hogy a má­sodlagos ózon által „ózondússá” vált hegyi levegő mind egészsé­ges mind beteg embereken aszt- maszerü, nehéz légzéses rohamot válthat ki. Az ózon a közepes és kisméretű és az egészen apró hör­gőkben ökoz károsodást, mert a kéndioxidhoz hasonlóan izgatja a hörgők nyálkahártyáját, és olyan reflexet válthat ki, amely hirtelen és gyors hörgőszűkület miatt asztmás rohamhoz vezet. Átok ül rajtam jeligére: „A jó házasság csak álom jeligé­jű írásra szeretnék reagálni. Elolvastam a fiatalasszony le­velének a válaszát és kissé felháborodtam. Nekem a gyermekkorom sem volt már jó, szegények voltunk. Korán férjhez mentem bután és ta­pasztalatlanul, a szüleim ve­szekedése és verekedése elől menekülve, gondoltam lesz egy otthonom, de a pokol volt. A férjem elkényeztetett gyerek volt, ráadásul ha ivott, ki­kapcsolt az agya, ilyenkor ütött-vágott. Egyszer otthagy­tam, de visszakönyörögte ma­gát, ekkor lettem terhes. El­váltam tőle mégis, ő a válá­sunk után megölt egy embert, talán azóta is börtönben van. A nagy szegénységben most már tovább sodort az ár, ez a negyedik házasságom. A má­sodik férjem gyomorfekélyes volt, állítólag az orvos piros­bort rendelt neki, öt is le­százalékolták, dolgozni nem akart, csak csavargott és csi­nálta az adósságot, végül el­váltam tőle, aztán kaptam az értesítést, hogy meghalt. Min­dig is mondta mindenkinek, hogy én egy jó anya és asz- szony vagyok! Sajnos egyedül nem szeretek -élni, szeretek gondoskodni a családról. A harmadik házasságom jónak indult, de a férjemmel főleg a gyermek miatt nem egyez­tünk. Nagyon szerettem a férjemet, sokáig tűrtem és el­néztem mindent, de a gyerek érdekében úgy gondoltam, jobb ha elválunk. Sírva vál­tunk el egymástól, azzal en­gedett el, hogy bármikor visz- szamehetek, de gyerek nél­kül! Tehát, ha én rossz let­tem volna, nem így nyilatko­zik. Sajnos, az a típus vagyok, aki tud alkalmazkodni, és tűrőképes vagyok, magamba fojtok mindent. A gyerme­kem felnőtt lett, dolgozik, el­tudja magát tartani. Sokszor én sem tudok kijönni vele, zárkózott, agresszív, gyorsan kitör, tudom, befolyásolja az én életem, de látom, hogy az apja tulajdonságait örökölte. És nagyon félek! Mert a je­lenlegi házasságom is veszély­ben van. A férjem nehéz mun­kát végez, igy az italozás is könnyen megy, gyakran ré­szegen beül a kocsiba, mi van, ha elüt valakit, vagy ő hal meg? Sajnos a házaséletem egyenlő a nullával, talán ezt megszokom, de azt nem, hogy ha iszik, képes 3 órán át beszélni, én meg hallgatok, mert rájöt­tem, hogy nem szabad szól­ni .. . Sokszor kérdezem ma­gamtól, azért élek, hogy meg­ehessek egy tányér ételt? A férjem szeret a maga módján, de ő azt hiszi, elég, ha átölel és úgy elalszik. A szexben semmi előzmény és azon cso­dálkozik, hogy nekem soha nem jó. Szerinte az egész 5—6 perc, de a legutóbb 8 má­sodperc alatt végzett, gondo­lom az ital hatása miatt van, de őt ez nem is érdekli. Meg is mondta más előtt, hogy többre becsül egy Italt, mint egy nőt... Én regényt tudnék ír­ni az életemből. Mindig meg­tettem mindent, hogy jó le­gyen. de ráfizettem a jósá­gomra ...” Véleményem szerint inkább arra fizetett rá, hogy örökösen a másikban kereste a hibát, és önmagát mindig a férfiak ál­dozatának tekintette. A sorsa valóban nagyon szánandó, gyötrelmes. Am, ha egyszer — az állandó önigazolás kénysze­rétől mentesen — képes lenne „hideg fejjel” áttekinteni az életét, menten észrevenné, hogy ismétlődik különféle va­riációkban ugyanaz a tévedé­se! Ez a tévedés pedig az ugyan­olyan jellemű, életvitelű és beállítottságú férfiaknak a biztos szemmel való kiválasz­tása. tehát ugyanannak a sorshelyzetnek a megteremté­se. Nem felháborodni kell Asz- szonyom az Igazságon (még akkor sem, ha az bántja),-ha­nem elfogadni, mert csak ez az egy lehetősébe van arra, hogy változtasson az életén. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Ózondús levegő?

Next

/
Oldalképek
Tartalom