Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-10 / 294. szám

1988. december 10. lakács József megyei tanácsi osztályvezetitől Az idegenforgalom, vagy ahogy egyre többször emlegetik, a zöld ipar az el­múlt esztendőben tekintélyes módon növelte bevételét, tisztes vaiutameny- nyiségbez juttatta az országot. Me­gyénk idegenforgalma is hasonló, ked­vező képet mutat? — Ha a számokat nézzük, nincs okunk a szégyenkezésre. Tavaly egymilliárd, az idén pedig egymilliárd-háromszázmillió forintos árbevételt értek el a szabolcsi idegenforgal­mi irodák. Természetesen ez nem azt je­lenti, hogy majd másfél milliárd forintot hoztak a megyének a turisták. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a forgalom belső át­rendeződése egyáltalán nem a mi kedvünk szerint alakult. Az idén október végéig 233 ezer vendégéjszakát regisztrálhattak a szakembereink, ez a tavalyinak a háromne­gyedét sem éri el. A szocialista országokból pedig feleannyian sem jöttek, mint a múlt évben. Jelentősen csökkent a csehek, szlo­vákok érdeklődése, erőfeszítéseink ellenére nem javult kapcsolatunk a románokkal, s megszűnt a lengyelek csoportos utazása. Ez főleg a jelentős áremelkedésekkel magya- rázható, a romániai állapotok pedig közis­mertek. örvendetes jelenség viszont, hogy a tőkés országokból hozzánk érkezők aránya másfélszeresére emelkedett. Ám az összfor­galomnak ők csak a nyolc százalékát hozták. A A múlt évi mutatók majd mindegyik kategóriában jubbak, mint az idén. Honnan származik tehát az a 300 mil­liós többletbevétel? — Az idegenforgalmi irodák valutaérté­kesítéséből. Az idén félmilliárd forinttal több valutát adtak el, mint tavaly. A világ- útlevél birtokában a szabolcsi emberek is felfedezték Bécset, s Münchent. ^ Áttanulmányozva a megye hosszú távú idegenforgalmi fejlesztési tervezetét, ai embernek az az érzése, hogy verseny­re akarnak kelni az Európa-szerte is­mert idegenforgalmi gócokkal. Már megbocsásson, de nekem a sokat aka­ró, ám gyenge farkú szarka esete jut eszembe a tervezetről. — Nem tudom, miért akar olyasmit a tervezet nyakába varrni, ami nincs is ben­ne. Abban csupán arról van szó, hogy cso­korba gyűjtöttük a nyíri, a szatmári, a be­regi táj nyújtotta lehetőségeket, s megpró­báltunk valamiféle fejlesztési rangsort is felállítani, hiszen ahhoz, hogy valamennyit egyidőben tegyük alkalmassá a vendégfo­gadásra, Dárius kincse sem lenne elég. Annál is inkább, mert tisztelet a kivé- telnek, a megye vendéglátó egységei­ben nemhogy aludni, de még tisztessé­ges illemhelyét is nehéz találni. — Ha kissé túloz is, sok igazság van eb­ben. De azt talán nem kell bizonygatnom, hogy egy év alatt nagyon nehéz harminc esztendő mulasztását pótolni. ^ Térjünk vissza a fejlesztési tervezetre. Ha az abban foglaltakat valóban sike­rül megvalósítani, akkor a turistákat igazi földi paradicsom találja majd. Mire alapozzák derűlátásukat? — A megye adottságaira. S arra a mos­tanában mind élénkebb érdeklődésre, mely az agyonzsúfolt üdülőhelyekről a még job­bára érintetlen, csendesebb, így meghit­tebb pihenést biztosító vidékek felé fordul. Az ilyen tájakban pedig mi aztán igazán bővelkedünk. Nemzetközi felmérések bizo­nyítják, az emberek tekintélyes része nyári szabadságát el sem tudja képzelni vízpart és erdő nélkül. Hosszú távú fejlesztési kon­cepciónkat mi is erre építjük, kiegészítve természetesen néhány olyan speciális sza- bolcs-szatmári adottsággal, mint a népi mű­emlékek vagy a rendkívül értékes falusi templomaink sora. Természetesnek tartot­tuk, hogy főleg a Tisza mentén kell meg­vetnünk a lábunkat, hiszen majd három­száz kilométeres megyei szakasza kiált a vendégekért. Nem szabad megfeledkeznünk a termálvizeinkről sem. A kutatások szerint területünknek mintegy kilencven százalé­kán negyven—hatvan fokos hévíz található, a rétközi, a felső-szabolcsi öblözetben pe­dig nyolcvan—kilencven fokos a termálvíz hőmérséklete, s ez a készlet szinte teljes egészében parlagon hever. ^ Ez a vidék öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtt is hasonló lehetőségeket nyújtott... — Azt mi is nagyon jól tudjuk, hogy Csipkerózsika-álmunk túl hosszúra nyúlt. De emlékeztetném arra, hogy ez a megye egészen mostanáig sok-sok településen a legelemibb életfeltételeket is csak nagy ne­— Jönnek-e megyénkbe a turisták? — Miért aludtunk el? — Lesz pénzünk a „zöld iparra”? — Mit kínál Szabolcs-Szatmár? Takács József a Kisvárda melletti Dögén született, negyvenegy éves. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egye­temen szerzett diplomát. Majd egy év­tizedig az apagyi—baktalórántházi áfésznél dolgozott, majd a nyíregyházi járási pártbizottságra került. A megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztá­lyáról nevezték ki a megyei tanács osz­tályvezetőjévé két évvel ezelőtt. Nós, felesége pedagógus, három gyermekük van. hézségek árán tudta biztosítani. Az idegen- forgalom fejlesztéséhez pedig pénz, sok-sok pénz kell. Honnan vettük volna el a forin­tokat? Mit szóltak volna a helybéliek, ha mondjuk iskola, járda helyett szállodát, ét­termet építünk? ^ Nem hiszem, hogy most könnyebb lesz ezekre előteremteni a pénzt. Nem tartja furcsának, hogy pontosan most készítjük cl a megye idegenforgalmi fejlesztési tervét? — Tény, hogy a megye vezetése nem is­merte fel időben a zöld ipar nyújtotta le­hetőségeket. Dehát nem dughattuk már so­káig homokba a fejünket, a kereslet és a kínálat közötti ellentmondás annyira nyil­vánvalóvá vált, hogy azt nemcsak a szak­ember, de az egyszerű halandó is a saját bőrén tapasztalta. Ha járt már egy-egy nyá­ri napon a sóstói strandon, vagy mondjuk az ugornyai Tisza-parlon, valószínűleg dü­höngött az egymást tipró sokaságon, a bü­fék előtt aszalódó tömeg láttán . .. 0 Számtalan ismerősömnek volt már al­kalmam bemutatni Szabolcs-Szatmár nevezetességeit. Hadd idézzem szavai­kat: „Hogy-hogy nem adtatok ti hírt korábban magatokról!?” — Szabolcs-Szatmárról még ma is sok he­lyütt él a hiedelem, hogy az ország „utolsó megyéje”. A nyáron a közgazdasági egye­tem hallgatói egyszerű, utazó emberek kö­zött készítettek egy felmérést, azt tudakol­ták, ki hogy ismeri az országot. Az Alföld­ről volt a legkevesebb ismeretük, s ugye ki­találja, hogy a megyék közül melyikről hal­lottak a legkevesebbet. . . !? Sajnos igaz. nagyon sokáig még mi magunk se vettük számba, hogy milyen hasznosítható adottsá­gokkal rendelkezünk. A kihasználásukat szorgalmazó erőfeszítéseket nemigen támo­gattuk, magyarán, alig volt szó tudatos ide­genforgalmi építkezésről, a kezdeményezé­sek szétforgácsolódtak, s meglehetősen elszi­getelten történtek. Ezen szeretnénk változ­tatni mostanság. ^ Mit kínál tehát a megye? — Talán megengedi, hogy csak a tételes felsoroláshoz ragaszkodjam, hiszen a rész­letek kifejtésére most alig van mód. Ez egyébként is — a remélhetőleg minőségileg is változó — propagandamunkánk feladata lesz. Magyarország történelmének, sorsfor­dulóinak számtalan emléke fűződik ehhez a tájhoz. A szabolcsi földvár, a vajai kastély, a kisvárdai vár, a tarpai kurucok, a káliói megyeháza... a szatmári, beregi, nyíri templomok, harangtornyok ... irodalmi za­rándokhelyeink sora. . a népi építkezés megannyi remekműve. S utoljára hagytam, bár előre kívánkozott volna a megye ter­mészeti adottsága, mely így, egy tenyérben sehol másutt nem ilyen gazdag, bármerre is megyünk az országban. 9 Ez mind igaz, még ha kevesen is tud­ják. De a turista nemcsak fürdeni, na­pozni, horgászni akar, szeretne valahol aludni, enni, inni is, s az sem baj, ba a véletlenül belázasodott gyermekének helyben be tudja szerezni a gyógy­szert ... — Miután a mobilizálható tőkénk való­ban kevés, mi elsősorban nem azokra a vendégekre számítunk, akik több csillagos szállodát igényelnek. Ez persze nem azt je­lenti, hogy a sátras turistáknak örülünk a legjobban, bár szeretnénk elérni, hogy ők is jól érezzék magukat. A megyében jelen­leg 16 ezer szálláshellyel rendelkezünk. Eb­ből 4300 úgynevezett kereskedelmi kategó­riájú, 2200 vállalati üdülő, a többi pedig hétvégi házakat, s kollégiumi ágyakat je­lent. Ezen az arányon változtatni kell, töb­bek között Kisvárdán, Nyírbátorban lenne szükség szállodára. De mi olyan speciális fogadókon is gondolkodunk, ahol vadászo­kat, horgászokat, természetjárókat is kultu­rált körülmények között láthatunk vendé­gül. S a lehetőségek sora végtelen, csak észre kell azokat vennünk. Nemrég egy nemzetközi rovarfigyelő tábort szerveztek a megyében, s a résztvevőkön majd minden­ki csak mosolygott. Ahelyett, hogy helyük­be vittük volna a friss kenyeret, tejet, étel­hordóban a meleg ételt, hűtőtáskában a hi­deg italt! Nem biztos, hogy nagy bevételre tehettünk volna szert, de elvitték volna hí­rünkét a világba... 0 Beszélgetésünk során gyakran bukkant fel a pénz. ön nálam is jobban tudja, milyen kevés van belőle, s annak a ke­véskének is millió lenne a helye. Hon­nan teremtik tehát elő a fejlesztésekhez szükséges tőkét? — A fejlesztések finanszírozásának jó ré­sze a tanácsokra hárul. A következő terv­időszakra a megyei tanács 300 millió forin­tos alapot hoz létre, s abból a legtöbb ered­ménnyel kecsegtető pályázók részesedhet­nek majd. Természetesen számítunk a kü­lönféle társaságok, szervezetek vállalkozó­kedvére is, hiszen az idegenforgalomba fektetett forintok viszonylag hamar vissza­térülnek. Az Országos Kereskedelmi és Hi­telbank nyíregyházi igazgatósága például nemrég egy százezer forintos alapítványt tett, mely nyitott, s bárki, bármilyen ösz- szeggel beszállhat az üzletbe. Ez az ösz- szeg ugyan első látásra csekélynek tűnik, de valószínűleg sokan csatlakoznak majd hoz­zá. Hozzájárulásukat az alapítvány tagjai az adózatlan nyereségükből fizethetik, s ez nem lebecsülendő befektetés. A százezer forintot egyébként a megyei tanács is meg­toldotta félmillióval, s már jó néhányan je­lezték belépési szándékukat. Az alapítvány- összege rövidesen húszmillió forintra is rúg­hat, melynek éves kamata eléri a négymillió forintot, a kisebb, halaszthatatlan munká­kat ebből is fedezni lehet. Eddig korántsem éltünk az Országos Idegenforgalmi Alap nyújtotta lehetőségekkel, sokkal nagyobb részt kívánunk ezentúl kiszakítani a keret­ből, s ne feledkezzünk meg a különféle mi­nisztériumokról sem, hiszen azoktól is tisz­tes összegeket lehet „kicsikarni”. Persze, ha épkézláb ötletekkel keressük meg őket. ^ Ha a pénzt össze is lehetne kaparni, marad egy másik súlyos gond, a szak- emberhiány. A megye nyújtotta fizeté­sek aligha csalják ide őket az ország más vidékeiről. — Azzal kezdeném, hogy ma már vilá­gossá vált, mostani irányító apparátusunk­kal, szervezeti felátlásurikkal aligha leszünk képesek megvalósítani terveinket. Szükség van egy megyei koordináló szervre, mely összefogja a fejlesztési és a szakmai mun­kát, annak felállításán már dolgozunk.. A szakemberek hiányát mi is érezzük, ezért állapodtunk meg a Szolnoki Vendéglátóipa­ri Főiskolával: februártól egy három féléves kurzust szervez Nyíregyházán, szabolcsi résztvevőkkel. Azon is gondolkozunk, a ta­nárképző főiskolán hogyan lehetne megin • dítani egy olyan csoportot, ahol a kereske­delmi szakma alapjai mellett főleg a nyelv- oktatásra helyeznénk a hangsúlyt. S nem hanyagolhatjuk el a nyíregyházi kereske­delmi szakközépiskolát, ott magas szintű képzés folyik. Nagyon reménykedem: ha­marosan kimozdulunk a holtpontról. 9 Köszönöm a beszélgetést. Balogh Géza (JuAJM&ut ... legjobb lenne vitatkozni, csak né­ha nincs kivel. Nem azért, mintha fel­tétlenül egy véleményen lennénk, in­kább az a baj, hogy mindenki csak mondja a magáét. Más oldalról nézve persze ez a legjobb megoldás. Sőt a jól odamondogatás a legtetszetősebb. Csakhogy még ilyen esetben is inkább süketek párbeszéde zajlik, mintsem vé­lemények kicserélése. Mindez onnan jut eszembe, hogy a minap részese voltam egy vitának, amely a szatmári, beregi fiatalok sa­nyarú helyzetéről szólt, az életkezdés nehézségeiről. Abban hamar megegyez- tek a felek, hogy a helyzet tarthatatlan. Még felelősöket is találtak — valahol messze. Ám amikor mások szidása he­lyett egyre közelebb kerültek a szű- kebb környezethez, kiderült, hogy a vitázó felek majdhogynem ellenségek­ké váltak. Hogyne, amikor az iskola- igazgató csak addig látott, hogy bizo­nyítványt adjon a gyerekek kezébe, de arra már nem gondolt, hol, s mire fog­ja azt hasznosítani az egykor volt diák. A másik póluson viszont éppen a szak­tudás hiányát, a kiművelt emberfők so­kaságát hiányolták, amiért megbicsak­lik mindenféle iparfejlesztési elkép­zelés. Rögvest kiderül, két, párhuzamos sínpáron futó vonathoz hasonlítható mindaz, ami vitaként elhangzott. Már­pedig köztudomású, hogy a párhuza­mosok csak a végtelenben találkoznak. Újabb példa tolakszik elő, a megyei pártértekezletről. Aggódva szólt a ti- szakerecsenyi tsz-elnök arról, hogy új­ratermelődik a hátrány, mert a bere­gi térségben a pedagógusok fele ismét képesítés nélküli, hiába van a megye- székhelyen tanárképző főiskola. Nem sokkal utána okosan érvelt éppen az érintett intézmény főigazgató-helyette­se, s a jövőt féltette, ha a felsőoktatás­ra nem fordítanak elég szellemi és anyagi áldozatot. Mindkét hozzászóló előre leírta véleményét, mindkettőjük­nek igaza volt. S közben ott maradt a pucér valóság igazából megválaszolat­lanul, mert egyrészt elismerték a bere­gi gondokat, másrészt nagyra értékel­ték a főiskolán folyó oktató-nevelő munkát. Közben mint figyelő, mint szülő ré­szese, gyerekem tanulása révén szen­vedő alanya vagyok a — szakszóval — kontraszelekciónak. Látom, hogy mind gyengébb felkészültségű, a pedagógus- pálya (hivatás) iránt egyre kevésbé el­hivatott fiatalok iratkoznak be a főis­kolára, csak hogy legyen egy diplomá­juk. Nem találom az igazi felelőst, aki vállalná a képesítés nélküliek gyarapí­tását, nem látom a koncepciót, amely hosszú távon tervez egy adott térség­ben. Mert vannak kiszámítható dolgok, többek között az is, hogy egy adott is­kolában, egy adott településen néhány év múlva körülbelül hány gyerek lesz, hány pedagógus kell az oktatásukhoz. Meglehet, az előbbi példa azért nem szerencsés, mert tulajdonképpen min­denki ismeri és elismeri a bajt, nagy­jából tudják is a megoldási módokat, de nincs hozzá elég eszközük. Ezért újabb gondolatmenetet indítok: a sza- bolcs-szatmári iparfejlesztés vergődé­sét, amely ha az egyik oldalon felmu­tat sok milliós anyagi áldozattal né­hány száz vagy ezer új munkahelyet, akkor a másik oldalon számolnia kell a racionális termelés miatt megszüntetett legalább ugyanennyi állással. Várjuk a vállalkozókat, megfogjuk a jelentkező­ket — akik jönnek valahonnan mesz- sziről. De a sok tízmillió forint mellett talán sohasem vizsgáltuk (nem tudom, indokolt-e a többes szám használata?), ugyan mennyivel lenne jobb, ha önálló vállalatokat hoznánk létre ugyanolyan adósságterhekkel, de mégis a helyi szel­lemi kapacitás jobb kihasználásával, mintsem újabb gyáregységek, gyarma­ti ipartelepek szaporítását szorgalmaz­nánk. Szerintem itt is vitatkozni kell, to­vábbgondolni a meglévő lehetőségeket, s főleg a helyi, a szabolcs-szatmári cse­lekvőképességet. Ugyanis a megye szinte minden tekintetben tartó­san utolsó helye csak akkor nem lehet baj senki­nek, ha az átlag­tól való lemara­dásunk legfeljebb csak a statisztikai adatokkal mérhe­tő. Egyelőre azon­ban ki-ki a bőrén érzi a lemaradást. S ha erről vitá­zunk, kevés az egyetértés — cse­lekedni kellene. Lányi Botond KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom