Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-09 / 293. szám
íaöö. daccmber 9. Kelet-Magyarország apsapgaPiR- firm— 3 Egyebek A miikor egy-egy értekezleten az „egyebek” című mpirendipont- hoz érnek, tulajdonképpen vége az értekezletnek, hiszen egy-lkét — sokszor nem is olyan lényeges — bejelentésnél, közlésinél tölbb nemigen hangzik el. Alaposain rácáfoltak erre kedden a Szabolcs-Szatmár megyei 'képviselők, mert Kisvárdán megtartott ülésükön az „egyébök” címszó rendkívül heves és érdekes vitát eredményezett. Az alaphangot Varga Gyula adta meg, aki azzal kezdte, hogy az Országgyűlés megítélése roppant nagy változáson megy ált. Az utóbbi idők legdemokratikusabb választása volt az 1985-ös, és ezt tudta is mindenki, ám amióta a képviselők — akikai — a 'kormány mellett szavaztak a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében, azóta a beruházást ellenzők 'kétségbe vonják a képviselők embert tisztességét, hozzáértéséit és a választás demokratizmusát is. Vele együtt a képviselők egyöntetűen 'mondták: vissza kell utasítani a tisztességüket, alkalmasságukat megkérdőjelező mondatokat, a választóknak pedig érvekkel keli megmagyarázni, mikor és miért álltaik ki egy-egy döntés mellett vagy miért foglalták állást ellene. Me- zey Károly azzal magyarázta a mai választók elégedetlenségét, hogy sokam felejteni kezdik, hogy a korábbi ciklusokban, a régi döntési mechanizmusban mindig mindenki mindent elfogadott, s az vezethetett odáig, hogy most, sokain azt várják el a képviselőktől: mondjon memet, szavazzon ellene. Az ugyanis hem a képviselők hibája, ami Bős- Nagymaros ügyben kiderült, hogy bár a Magyar Tudományos Akadémia háromszor mondta: ne építsék meg, a képviselők csak egy helyről, a kormánytól kaptak infonmáci- ókait, amelyek a beruházás folytatása mellett érveltek inkább, mint ellene. Ezért maradt 'bennük azóta is a bizonytalanság érzése: vajon egy hasonlóan rossz beruházásihoz nem hoznak-e ismét egy hasonlóan rossz döntést? És akkor vetődött fel Bécs- Budapest kiállításának ügye, amelyről már mindenki beszél, amelyről mindenki tudja, hogy 50—100 milliárd közötti összeget emészt fel, de a Parlamentet még nem kérdezte meg a kormány: vajon áldásukat adják-e ekkorra beruházásra. Félő, hogy esetleg megint olyankor kerül majd az ügy a képviselők asztalára, amikor már nincs visszaút. Korántsem azt akarták ezzel mondani a képviselők, hogy eleve rossz üzlet az országnak egy ilyen világkiállítás megrendezése, azt azonban igen, hogy a Sza- boLcs-Szatmár megyében élőket ingerli: megint a húsz évvel előttünk járó Dunántúl fejlesztésére ad az ország pénzt, tökéletesen megoldhatják ezzel egész Észak-Dunántúl infrastruktúráját, az ország keleti részén lévő elmaradottabb megyék fejlesztésére pedig még anmnyi sem jut, mint korábban, mert elviszi a pénzt a világkiállítás. Vajon máikor kapnak a szóbeszédnél több és hivatalosabb tájékoztatásit, vajon mikor mondják el mit hoz majd az országnak és mennyibe kerül ez a kiállítás? — kérdezték többen is. Félő, nehogy ez is a vízlépcsőhöz, vagy más korábbi, utólag akár megalap o- zatflanniak is nevezhető nagyberuházás, a képviselők tisztességének megkérdőjelezéséhez vezessen. Bíró Miklós mondta el, hogy nemrég egy eseményen a Mátészalkai Városi Tanács elnökhelyettese is megkérdezte tőle: alkalmas-e a Parlament alkotmányt alkotni ? Kérdezte mindezt azért, mert egyik pénzügyminiszter-helyettes is al- ikalmaiiüan jelzővel illette az országgyűlést. Erre mondta Pregun István: jó lenne, ha a képviselőik és a kormány tagjai is magukba néznének, s nem ragadtatnák el magukat a heves vitában, mert a sértődöttség, a harag rossz tanácsadó. Széles Lajos keményen fogalmazott, és volt is rá oka. A múlt vasárnap a Kossuth rádió reggeli műsorában, a „Vasárnapi újságban” Czoma László keszthelyi képviselő valami olyasmit mondott, hogy most együtt ülnek a Parlamentben a „hóhérok és az áldozatok”, ez minden megengedhető határon túlmegy. Sértés mindenkire, hisz nem tudni kikre gondolt, s azok a képviselők, akik választóikért, választókerületükért dolgoznak, nem tűrhetik, hogy ilyen hangon beszéljen róluk bárki is, mégha három éve ő is képviselő Moravszki György is sértve érezte magát, mert az utóbbi időben a sajtó — az országos sajtóról, a rádióról és a televízióról beszélt elsősorban — is számolatlanul szórja a sértő kifejezéseket a képviselőikre és a Parlament munkájára. Üjságban jelent meg, hogy a legutóbbi ülésszakon is „átvágta” a kormány a Parlamentet: a vállalkozói nyereségadó mértékének megállapítását 55 százalékra javasolta — októberben, amikor levették a napirendről 50 százalék volt — s most örülhettek a képviselők, hogy levitték 50 százalékra, holott legalább 30 százalékra le kellett volna vinni a nyereségadó mértékét. Vajon miből kapnák fizetésüket a nem termelő ágazatban dolgozók ha a gazdálkodó szervezetek kevesebbet adóznának? Vajon honnan vehetné a kormány a pénzt az oktatás, a kultúra, az egészségügy számára, ha a gazdálkodó szervezetek nem vállalnának nagyobb terheket? És vajon — kérdezte — vajon jó dolog-e, hogy a sajtóban egyre inkább azok a nézetek kapnak nagyobb teret, amelyek a kormány intézkedéseit, a Parlament döntéseit, a politika javaslatait kritizálják, s nem azok, amelyek támogatják azt? S zó sincs róla, hogy a képviselők vitáját végighallgató újságíró védelmébe akarná venni a sokszor megalapozatlan és gyakran valóban inkább csalk bíráló kollégáit. Am, hogy érthetőbb legyen viselkedésük és olykor a mienk is, valamit mégiscsak válaszolni szeretne. A néhány évvel ezelőtt elhunyt Máriássy Judit filmkritikus mondta egyszer: egy ablakot sokkal érdekesebb dolog betörni, mint beüvegezni. Az újságírótól pedig legtöbbször azt várták, hogy úgy írjon a beüvegezésről, mintha az ablak nem is lett volna betörve. Talán ez magyarázat arra, hogy most, amikor nemcsak a képviselők mondhatják el bátran a véleményüket, hanem a sajtóban is kevesebb a tabutéma, akikor többször olvashatók olyan kritikák, amelyek korábban nemigen kaptak volna helyet, és többször szólalhatnak meg olyanok, akiknek más, az eddigi hivatalos hangtól eltérő a véleménye... Balogh József Ot tárgyat aroszil tanullak • Jobb tanterei és killégiim keilen Mikor terem a türelem? Az idén februárban 28, akkor még nyolcadikos gyerek kezdte el az orosz Intenzív tanulását a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium két tanítási nyelvű osztályában. Az alapozás Jól sikerülhetett: az év végén csak egyetlen kislánynak tanácsolták, válassza inkább a hagyományos formát. Igaz, szeptember derekán az egyszerű fiú is meggondolta magát, így most 26 lány birkózik a kétnyelvűséggel (a nyelven kívül matematikát, fizikát, a történelmet és a földrajzot tanulják oroszul). Kitartóak, lelkesek, szorgalmasak. Nagy szükségük is van rá. A nyelvvel nincs gond... — Szinte csoda, hogy azokból a tárgyakból sincs visz- szaesés, amelyeket most oroszul kell megtanulniuk — mondja Király Bertalan, a gimnázium igazgatója. — Emögött óriási erőfeszítés rejlik. Nemcsak azért, mert például a matematika vagy a fizilka önmagában is nehéz. A nyelv nem ókoz különösebb problémát. Más gondjaink vannak. Például: az oroszul tanult öt tárgy közül eddig csak kettőhöz, a fizikához és a földrajzhoz érkeztek meg az e nyelven írott tankönyvek. Történelemből, matematikából és oroszból a tanári magyarázatok, óravázlatok segítségével próbálnak boldogulni. És persze — jobb híján «- használják a magyar nyelvű tankönyveket: a legfontosabb részeket előbb lefordítják oroszra, majd úgy •tanulják meg ... A történelem- és a földrajztanár tud magyarul. Nekik tehát módjukban állt átnézni, tanulmányozni az általános iskolai anyagot. Nem így a fizika- és a matematikaszakos — igen jól felkészült tanárok, de az itteni általános iskolai tananyag ismeretének hiányában nem tudhatják, mire építhetnek (ráadásul, minit említettem, matematikából csak magyar nyelvű tankönyv van!). Az sem éppen megnyugtató — ámbár ma még nem ez a legfőbb gondjuk —, hogy a matematika szakost két, a fizika szakost és a lektort három évre nevezték ki a tiszalöki gimnáziumba, vagyis éppen a negyedik osztályban, érettségi előtt kap majd új tanárokat az osztály. Hacsak addig nem változik a helyzet. S hagy a jó hírt se hallgassuk el: nem szevednek hiányt orosz nyelvű újságokban, könyvekben. Az MSZBT- nek, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának köszönhetően van elegendő video- és hanganyaguk is. A körülmények szorításában A jelek szerint a vendégtanárok is jól érzik magukat, beilleszkedtek a tantestületbe. A biológia szakos jövőre érkezik. A többiekhez hasonlóan őt is szolgálati lakással várják. — De az már nem biztos, hogy a tanáriban is tudunk neki helyet szorítani — veszi fel az elejtett fonalat Király Bertalan. — Jelenleg hét tantermünk és négy egyéb olyan helyiségünk van, ahol tanítani lehet. Ehhez képest van nyolc osztály, amelyet a „faktok” miatt időnként bontani kell. Nem szólva az orosz nyelvű órákon eleve három csoportra osztott két tannyelvű osztályról. És még nincs vége. A gondnoknővel végigjárjuk a kollégium épületeit. A nyolc hálóterem (szoba) között 6, 11, illetve 14 személyes is van. Ilyenben laknak az „oroszos” osztály kollégistái is — emeletes vaságyakon. Vannak hálók, amelyek egy tanteremből nyílnak; a legnagyobb hálóban lakó 14 lány azt az egy vécét használja, ami függönnyel van leválasztva a közös fürdőszoba sarkában... A példás rend, a körülményekhez képest barátságos berendezés sem feledteti, amit a szülők így fogalmaztak meg a tanévnyitó után a miniszternek küldött levelükben: „Ez az állapot mélyen alatta marad a jelenlegi magyarországi átlagnak, és a közoktatás mai szűkös anyagi lehetőségeinek is.” — Ha februárban jön a következő csoport, akikor a még meglévő négyszemélyes Hálókba is emeletes vaságyakat kell beállítani. 1990- től viszont már egyáltalán nem fogjuk tudni elhelyezni a két tannyelvű osztály kollégistáit, amennyiben nem épül új kollégium. A régi épületre nem érdemes költeni — egy forintot rátesznek, kettő leesik róla. Tarvek az asztalon A helyzet egyébként nem reménytelen: a megyei tanács művelődési osztálya már megrendelte a terveket, ezek elkészültének határideje 1989 első negyedéve. Az elképzelések szerint a gimnáziumot úgy bővítenék, hogy az új épületben több előadóterem, szertár, két nyelvi labor, könyvtár, ifjúsági klub, tornaterem (ma még egy tornaszobájuk sincs!) és néhány egyéb helyiség lenne. A felépítendő 140 személyes kollégiumhoz 300 adagos konyha, 80 személyes étterem is csatlakozna. Mindez azon múlik, elő tudja-e teremteni a megyei tanács a pénzt. (A tiszalöki tanács ebben nem tud segíteni, mert minden forintra szükség van, hogy elkészüljön a szintén várva-várt új általános iskola.) Egyelőre tehát csak annyi biztos: az illetékesekben megvan a jó szándék, és hamarosan meglesz a terv is ahhoz, hogy majdan méltó körülményeik között tudja fogadni a fiatalokat — köztük a megyének is rangot adó két tannyelvű osztály diákjait — a tiszalöki gimnázium. Továbbra is kérdés viszont, mikor lesz — mikor lehet — a tervekből valóság. M anapság, ki tudja miért, nem rajonganak túlságosan a cipész szakmáért a fiatalok. Ezért meglepődtünk, hogy Záhonyban lány létére Veres Valériát a „bankli” mögött találtuk, aki ragyogóan érzi itt magát. — Hogyan is adta a fejét erre a szakmára? — Tulajdonképpen felsőrész-készítőnek indultam, aztán hogy, hogy nem, cipész lettem. Egész pontosan: kézműipari cipész a nevünk. Nyíregyházán a 107. sz. Szakközép- és Szakmunkásképző Intézetben tanultam. Örömet találok abban, hogy ha egy új cipőt elkészítek és hordják. Minden oldalról megvizsgálom bíráló szemekkel úgy, hogy a „páciens” ne vegye észre. Ha úgy látom elégedett, az nekem sikerélményt jelent.. Szeles András a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet záhonyi 6. sz. részlegének vezetője széltében-hosszában dicséri Valikat, mert igyekvő, szorgalmas, elégedett munkájával fegyelmével. Fiatalságával, életkedvével felvidítja a műhely már nem éppen fiatal dolgozóit. Kovács András cipészmester, aki 1938 óta űzi ezt a mesterséget mondja: — Igaz, hogy sokan lenéf------- ‘ % lipi ezer kalória, tóra, szauna Diétás szanatórium Miskolc-Tapolcán, ahol ötödik éve szerveznek diétás szanatóriumot, az idén először az ország más részeiből is fogadják a beutalt cukorbetegeket, valamint azokat, akik elhízás, illetve vérük magas lipidtartalma miatt kezelésre szorulnak. A háromhetes turnusokban hatvan-hatvan ember részesül a terápiában. A szanatórium a jól felszerelt pénzügyminisztériumi üdülőben kapott helyet, amely ilyenkor kihasználatlan lenne. A beutaltak naponta ezer kalóriát vehetnek magukhoz az ötszöri étkezés alatt. Ellátásukban a megyei kórházi II. belgyógyászatához tartozó orvos, dietetikus, gyógytornász, és nővérgárda segít. A kalória- és koleszterinszegény étkezések között túrákat tesznek a tapolcai dombokon, vagy úsznak, szaunáznak. A dietetikus szakembertől főzési tanácsokat, recepteket kapnak, hogy hazatérve szakítani tudjanak a beidegződött rossz étkezési szokásokkal. A háromhetes turnus alatt táppénzes ellátásban részesülnek, a térítési díj jelképes összeg, mindösz- sze 1500 forint. Cipőt talpal Veres Valéria. (Agárdi Gábor felvétele) zik a cipészeket, mert ócska lábbeliket kell javítaniuk, de ennek ellenére nagy jövő előtt áll ismét a szakma, mivel az árakat — különösen a gyermekcipők esetében — napról-napra emelgetik, így hát a korábban félretett cipőket kezdik előszedegetni, meg javíttatják. Valikának, a suszterlánynak vőlegénye van. ö mit szólt a különleges szakmához? t — Megismerkedésünk elején beszélgetés közben elmondtam, hogy mit csinálok. Azt mondta, hogy ne vicceljek vele, nincs se kedve, sem ideje. Márpedig én kötöttem az ebet a karóhoz, és kértem, nézze meg hogyan csinálom. — Mi foglalkoztatja, mik a tervei a jövőt illetően? — Mindenekelőtt mestervizsgát kell tennem, ami nem kis dolog. De volna egy nem utolérhetetlen vágyam a későbbiekben, egy saját üzletet vagy szalont nyitni, ami teljes egészében az enyém lenne. És ha a vőlegényem is úgy akarja majd, férjhez menni, gyereket, gyerekeket szülni, természetesen... Sz. B. Táskák Maliitól Szabadidő- és női divattáskák összeállítása a Nagy kallói Bőrdíszmű Szövetkezet varró részlegében. Fotó: S. A. Gönczi Mária Lány a kaptafánál
