Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. november 5. Összefogni a kiútért Új titkárok a SZOT-ban Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Nagy Sándor, a SZOT főtitkára rámutatott: a szak- szervezeteknek változatlanul komoly vitái vannak a kormányzattal az árszínvonal, az áremelkedések összetételével, a reálbérek és reálkeresetek alakulásával kapcsolatban. Ezekkel a kérdésekkel a szak- szervezetek országos értekezletének is szembe kell majd néznie — mondta. — Végezetül arról szólt, hogy a szakszervezeteknek össze kell fogniok más társadalmi erőkkel, a kormányzati szervekkel, ha országunkat át akarják segíteni a nehéz helyzeten. Az ülésen szervezeti változtatásokról is döntöttek. A következő időszakra a SZOT elnökévé a tanácsülés egyhangúlag Kovács Lászlót, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének főtitkárát, al- elnökeivé dr. Fűzi Istvánt, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát és Sáli Ferencet, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát választotta meg. Más fontos állami beosztásba kerülése miatt Sólyom Ferencet felmentette SZOT-titkári funkciójából. A SZOT közgazdasági titkárává választotta Sándor Lászlót, a Salgótarjáni Városi Pártbizottság első titkárát, valamint a tájékoztatási és propaganda titkárává Szalag Ferencet, a Népszava főszerkesztő-helyettesét. Kitüntetések november 7. alkalmából A nagy októberi szocialista forradalom ünnepe alkalmából kitüntetéseket nyújtottak át aktiv közösségi, közéleti tevékenységért. A MAGYAR—SZOVJET BARÁTI TARSASAG Országos Elnöksége Aranykoszorús jelvényt adományozott Almási Juditnak, a kisvárdai Császy László Szakközépiskola tanárának és Orbán Mihálynak, a nagykállói nagyközségi pártbizottság munkatársának. Az MSZBT Elismerő Oklevelét vette át Búr Ildikó, a nyíregyházi 4-es iskola tanára, Bradáes Mária, a megyei művelődési központ főelőadója és Bíró Tibor, a 107-es Mező íme Szakmunkásképző Intézet gyakorlati oktatásvezetője. Az MSZBT aranykoszorús plakettjét a Nyírség Konzervipari Vállalat kollektívája érdemelte ki. Imri László, az MSZBT megyei koordinációs munkabizottságának elnöke a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetésben részesült. Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt kapott Dudás Miklós, Ma- tyasovszkí Tamás, Muri János, Petró Irén és Svéda Istvánná. AZ MHSZ megyei ünnepségén a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát kapta Illyés Sándor, az MHSZ mátészalkai városi vezetőség kirendeltségvezetője. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatával tüntették ki Turkó Sándort, a 13- as számú A FIT leányvállalat igazgatóját. Bártfai Attilát, a SZAÉV üzemvezetőjét. Kicsák Bélát, a Tiszalöki Általános Is-' kola tanárát. Molnár Jánost, a geszterédi iskola tanárát. Iván- csik Andrást, az MHSZ nyíregy- házi kirendeltségének szakoktatóját és Mészáros Istvánt, az MHSZ nyíregyházi városi vezetőség előadóját. Az érem ezüst fokozatát vette át Nánási Sándor, Papp Miklós, Szász Alajos, Andrási Józsefné, Antal Gábor, Béres Sándor, Csiszár László, Fodor László, Kecskés István, Kincs István, KoA FEGYVERES ERŐK ÉS TES- TŐLETEK közül Nyírteleken — ahol az alakulat fennállásnak negyedszázados jubileumáról is megemlékeztek — a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Pető Miklós törzszászlóst és Katrinyák Miklós zászlóst. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Dunavöl- gyi István százados és Nagy Miklós századöS. A bronz fokozattal ismerték el Lakó Sándor hadnagy és Kelemen Béla törzsőrmester munkáját. Az elektrotechnikai javítóüzemben a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát nyújtották át Kovács József műszaki alezredesnek és Pető Endréné kineve- zett polgári alkalmazottnak. A kitüntetés ezüst fokozatát vette át Jedlicska László és Varga László kinevezett polgári alkalmazott. A kitüntetés bronz fokozatát kapta meg Palicz Gyula és Szlovenszki András kinevezett polgári alkalmazott. A kitüntetési-jubileumi ünnepség résztvevői Nyírteleken. máromi Zoltán, Maródi Lajos, Szabolcsi Mihályné, Szalai Sándor, ifj. Tóth István. A kitüntetés bronz fokozatával ismerték el Brezina András, Potyók András, Szőllősi László, Bálint László, Bátyi Sándor, Czető András, Farkas Miklós, Gyarmati István, Havasi András, Józsa Imre. Kiss Csabáné, Kiss József, Kocsis János, Márton Zoltán, Somlyai Pál, Szilágyi László, Tárnái Gyula, Vanka Sándor és Vitányi György munkáját. A MEGYEI RENDÖR-FÖKAPI- TANYSÁGON megtartott ünnepségen soron kívül előlépett rendőr főhadnaggyá: dr. Juhász Józset. rendőr hadnaggyá: Far- kas Sándor, rendőr zászlóssá: Dajka József, Kozma István, rendőr főtörzsőrmesterré: Halas- tyák János, rendőr őrmesterré: Kiss Gyula. Kiváló Szolgálatért Érdem- renddel tüntették ki: Horváth Tibor rendőr alezredest. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki: Kázsmér László rendőr őrnagyot. Bronz fokozatával: Szakács István rendőr századost. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntették ki: Tóth Miklós rendőr főhadnagyot. Bari István rendőr főtörzsőrmestert. Ezüst fokozatával: Lippai László rendőr törzszászlóst. Biró Sándor rendőr zászlóst. Tatár Sándor rendőr zászlóst. Böszörményi János rendőr főtörzsőrmestert. Kun Árpád rendőr főtörzsőrmestert. Bronz fokozatával: Aranyi István rendőr zászlóst. Gáli Lajos Béla rendőr törzsőrmestert, Konczos Sándor rendőr törzsőrmestert. A MEGYEI HADKIEGÉSZÍTÉSI ES TERÜLETVÉDELMI PARANCSNOKSÁG állományából soron kívül előléptették alezredessé Linszki József őrnagyot. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Kucsera István századost, bronz fokozatával Keresztesi Istvánné és Mező Sándor polgári alkalmazottat. A MUNKÁSŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKA megyénk több munkásőrének kitüntetést adományozott. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta: Kemény Pál a nyíregyházi Szamuely Tibor Munkásőrség szakasz- parancsnoka és Bancsi Árpád, az MSZMP Mátészalka városi bizottság politikai munkatársa. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta: Kristóf Tamás a nyíregyházi Szamuely Tibor Munkásőr- egység századparancsok helyettese és Dely László, a megyei parancsnokság törzsmunkatársa. A bronz fokozatot kapta: Gál Jolán, a megye parancsnokság törzsmunkatársa és Valóczki Sándor, a nyíregyházi Szamuely Tibor Munkásőregység munkásőre. Munkásör Emlékjelvényt kapott: dr. Mezey Károly a kisvárdai városi tanács kórháza osztályvezető főorvosa. November 7-e alkalmából több szakszervezeti tisztségviselő részesült kitüntetésben. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Simon Józsefné (Vulkán öntödei Vállalat). Ras- ka Zoltán (AGROGÉP Vállalat Nyíregyháza), Deme Zoltánná (MEZŐGÉP baktalórántházi gyáregysége), Mészáros Sándorné (MEZŐGÉP tiszavasvári gyáregysége). Tóth Béláné (Szatmár Bútorgyár Mátészalka). ^ Szakszervezeti Munkáért arany fokozat kitüntetésben részesült Benkei László (Szabolcs Volán), Nagy József (TITÄSZ). A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Sörés Istvánné (Nagykállói Afész). Lapok egy nagyregényből — Te jó ég, már 58 éve, hogy utoljára Kemecsén szüreteltem! Tegnap kiruccantam a szülőfalumba, de alig találtam meg a házunkat, ahonnan elmentem. Csak a velünk szemben lakott Molnár néni — aki most kilencven éves — emlékezett ránk, így hatvan év után is. Magyarázza, miért indult a család 1930-ban a nagy tengeri útnak, Kanadába. Magyarországon nagyon nagy volt a szegénység. Gyurovecz András jó szíjgyártó és kárpitos mester volt, de csak kevesen tudtak vele dolgoztatni. „Apám 1919-ben tagja volt a községi direktóriumnak, s emiatt szálka volt az elöljáróság szemében, de még velünk, gyerekekkel is éreztették, hogy ki volt az apánk. A község főjegyzője egy Hachel nevezetű ember volt és amikor megérkezett a kivándor- lási engedélyünk, behívta apámat, minek akar ő Kanadába menni. Apám csak annyit mondott, hogy két bőrt már leszedtek róla, a harmadikat Amerikába akarja magáról Leadni. Én akkor 16 éves voltam. Egy hónapig zötykölődtünk a Montrose nevű hajón, amely embereket és marhákat is szállított. No, az egy regénybe illő utazás volt! Dehát er- re most nincs idő. 1930. május elsején értünk Kanada Edmonton tartományába, az a tartomány tulajdonképpen egy hatalmas préri. Négy teljes nap és éjjel mentünk az emigráns vonattal a kikötőből. Shwartz Józsi bácsi, egy zsidó ügynök Winnipegnél várt minket, innen mentünk tovább, ott a föld — vagy 80 hektár — ki volt már jelölve a számunkra. Mi hatan mentünk, a négy gyerek is mind munkaképes, kezdtük az életet a világválság kellős közepén. Felépítettünk egy kis házat ezen a telepes földön, amely hiába volt magyar mértékkel nagy, az éhhaláltól mentett meg csupán .. ötvennyolc éve, hogy elment, de ma is csodálatosan szépen, ízesén beszéli a magyart. Ecseteli hogyan dolgoztak szinte a rabszolga munkához hasonló körülmények között. Hozzáteszi, hogy nemsokára elhozza Szabolcsba új könyvét, a kanadai magyarság történetéről, amit tulajdonképpen a magyarságkutató intézet, a Hadtörténeti Intézet és a Magyarok Durovecz András, aki 58 éve ment el Kanadába Kemecséről. Aranykoszorú Ki tudná megmondani, melyik az igazi arca Almási Juditnak, a kisvárdai Császy László Szakközépiskola fiatal, matematika-fi- zika-számítástechnika szakos tanárnőjének. Ifjúsági felelőse a pártalapszerve- zetnek, KISZ-alapszervezet patronáló tanár, foglalkozik a hátrányos helyzetű, illetve az állami gondozott diákok problémájával, rendszeresen szervezi hétvégeken a diákcentrumot. Ezúttal azonban nem az előbb említett munkákért, hanem a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnál végzett tevékenységéért kapja november 7-e alkalmából az MSZBT Aranykoszorús jelvényét. Középiskolában a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőbe kapcsolódott be először. Négy éven át nemcsak a napi iskolai teendőit látta el a Császy László Szakközépiskolában, hanem emellett rendszeresen foglalkozott a Szovjetunió történelmével, földrajzi fekvésével, az ott élő emberek szokásaival, gondjaival, mindennapi életével. Ez a szeretet később sem szűnt meg, a Barátunk a Szovjetunió, majd legutóbb négy pedagógustársával együtt, az Utazz velünk a Szovjetunióba! című játékba kapcsolódott be. Ez utóbbiban élete eddig legnagyobb sikerét érte el, megnyerték az országos vetélkedő döntőjét, amelyet a televízió is közvetített felvételről. így augusztus 9— 16-ig egy héten át csodálhatták Moszkvát és környékét. A Ki tud többet a Szovjeunióról? vetélkedőhöz sem lett hűtlen, most már tanárként segíti diákjai szereplését. Ugyanúgy, ahogy azt egykori tanáraitól, mai kollégáitól látta, hiszen ma ott tanít, egykori iskolájában. Programokat szervez, moziba járnak, de közben arra is figyel, hogy a fiatalok figyelemmel kísérjék a napi politikai eseményeket, megértsék az országban zajló változásokat. Éppen ezért a politikai vitakörökbe olyan előadókat hívtak meg vendégül, mint Nagy Imre a KISZ Központi Bizottságának titkára. Bán János, ismert tv-riporter. Három éve párttag. Azért kérte felvételét a pártba, mert húzóerőt látott a tanári pártalapszervezet munkájában. Pár évvel ezelőtt még más volt párttagnak lenni, mint ma, — most a felgyorsult világban rengeteg a feladat. Ö azonban alig várja, hogy vége legyen az értekezleteknek, és dolgozhasson. Nem kell noszogatni, anélkül is elvégzi megbízatásait. Véleménye szerint alapszervezeti szinten nem olyan gyors a változás, mint ahogy arról nap mint nap beszélünk, de jobb is így, mert alaposan végig kell gondolni, hogy mi az, ami változtatásra szorul, és a kapkodással, az idő előtti meggondolatlan cselekvéssel több bajt lehet okozni, mint hasznot. Száraz Attila Világszövetsége .biztatására írt meg. A beszélgetés közben visz- sza-visszatér a régmúlt. Most különösen, hogy újra itt jár gyerekkora helyszínein. Sajnálja, hogy nem találta a Kossuth-téren, a Zrínyii Ilona — és a Széchenyi utcán a sínpárt és a kis püfögöt. — Oda a nosztalgiámnak — mondja derűs szomorúsággal, majd megint a szülőfalujáról beszél, ami számára nagy csalódás. Jóformán új ott is minden, még a futballpálya is, amiről a rongylabda ker- getésére szolgáLt községi legelő jutott az eszébe. És Nyíregyháza! A polgári iskola, — ahol végzett — a régi tanárok. Sorolja a neveket sorban. Kovács Istvánt. Nagyváthit, meg Szalay Pált. Akiktől sokat tanult. Most újra megnézte azt az iskolát, ahonnan jó néhány pofont is leakasztott és amely már nem polgári, de örömére ma is a Jókai nevet viseli. Es említi a régi Zrínyit, meg a Károlyi-kertet — a kisdiákkori séták, szerelmek színhelyét. „Tulajdonképpen a templomok tornyáról tájékozódhat már csak Nyíregyházán is az ember.. Élete egy terjedelmes regény. Milyen gyönyörűen festi le a nagy kanadai aratásokat, ahol már gép dolgozott akkoriban négy nehéz lóval és dobta ki a kévéket. Aztán elmondja, hogyan is lett belőle újságíró. Alberta tartomány egy ősi magyar települése, Lesbaach nem volt messze tőlük. Ott élt egy Sarkadi nevezetű Bö- könyből elszármazott kovácsember. ott volt Kisvárdáról egy Háda nevű cipész, már tagja a munkásmozgalomnak. Ök olvasták a Kanadai Magyar Munkás című újságot, amely akkoriban jelent meg először. „Amikor kihozták a faluba az első számát, csak néztük. Alig hittük, hogy olyan messze is magyar nyelven olvashatunk. Itt kezdődött az én újságírói, szerkesztői pályafutásom. Megjegyzem, hogy ez az újság primitív volt, de az agyunkat, szívünket úgy célba vette, hogy csak csodálkoztunk. Az első szerkesztőjét Tirpák Józsefnek hívták. Fényeslitkéről vagy Tornyospálcáról emigrált. Aztán ösz- szegyűjtöttünk otthon néhány centet és megrendeltük. Miket is írtak benne? A mi sorsunkat. Hogy például egy nyáron kerestünk apámmal együtt 120 dollárt, mégis vállalni kellett, mert munka alig volt és aki dolgozhatott a rengeteg munkanélkülihez képest arany élete volt. A magyar munkások mozgalmának szervezője Bálint György volt, egy Paszabról jött ember. Ő javasolta, hogy változtassam a nevemet Gyuroveezről Duroveczre, mert az angol zász így is nagy keservesen tudta kimondani. Űj lett hát a nevem és új helyre mentem el dolgozni. Annyi azért még ide kívánkozik hogy a mi emigrációnk s< aiban akkoriban az, aki négy polgárit végzett, már tudós embernek számított. A legtöbbünk csak annyit tudott, hogy a kivándorlási kérelmet aláírja. Így kellett nekünk átvenni az emigráció szellemi vezetőinek posztját. Szerveztem éhségfelvonulást, kértem közsegélyt. Az én akkori angol tudásommal! Egy ilyen akciómból meg is alakult a Kanadai Munkás Szövetség warburgi magyar farmer tagozata . Műkedvelő estéket szerveztünk. Megszerettem ott egy nagyon szép fekete indián lányt, el is vettem volna, de a törzsfőnök bölcsen intett: ha elveszem, az indiánok kitagadják a lányt, engem pedig a fehérek köpnek le, ha végigmegyek vele Edmontonban.” Az első írása 1933-ban született és a szervezet megalakulásáról szólt. (Ettől kezdve 53 éven át írta — szerkesztette a Kanadai Magyar Munkást, amíg most januárban csendben kimúlt, mert ott már csak párszáz előfizetője maradt.) „Beléptem 1936-ban a kommunista pártba. Bányászokat szerveztem, voltam a magyar kultúrotthon gondnoka, egy magyar mun- kásiskola, meg egy magyar betegsegélyező szervezője.” 1937 tavaszán költözött Torontóba, az újság székhelyére. Két év múlva teljesen új fejezet kezdődött az életében. Kitört a háború, de ez már egy újabb regény lenne. 1942-ben Kanadában is megkezdték a toborzást az európai harctérre. Röviden is órákig meséli, hogyan jelentkezett páncélos önkéntesnek, majd hogyan dobták le ejtőernyővel — már az angol titkosszolgálat ügynökeként — haza. Magyarországra. Ennek is 45 éve, de irigylésre méltó memóriával pontosít neveket. számokat, hónapokat. 1943 szeptemberétől egy angliai kiképző táborban tanították meg a legfontosabb tudnivalókra. 1944 elején Kairóban várta a magyarországi ledobást. Ott már friss magyar újságokból naprakészen tájékozódik az óhazában történtekről. Május végén Dól-Qlaszország következik, szeptember elején pedig Magyarország. „Besztercebányától 20 kilométerrel nyugatra egy kis pataknál, egy kukoricaföldön estem le. Civilben, hamis papírokkal, térképpel, pisztollyal, magyar élelmiszerjegyekkel. Sikerrel adtam rádión az értesüléseket egészen október 16- ig. Akkor fogtak el, amikor el akartam hagyni az országot. Miskolcon vallatott a defenzív osztály, később átadtak Pestre, a Gestapo fogságába. .. Elképzelhető, mit éltem át.. Szinte hihetetlen módon szökött meg az ostrom körüli zűrzavarban. Jelentkezett •a szovjet parancsnokságon, a szövetségesek leigazolták. 1945. március 15-ét Debrecenben ünnepelte, az Arany Bika szállóban. Hazajött vol- na csak tíz percre, de egy amerikai gép visszavitte Kanadába. 1954-ben volt itthon először, majd a hatvanas évek közepén jött újra és később mind sűrűbben. Most Torontó külvárosában írja háborús élményeit, talán Titkos küldetés lesz a címe. Könyvét a Kossuth, a Zrínyi is kiadná, de Kanadában is várják. Most tulajdonképpen az angol fordítás ügyében jött Magyarországra, miközben egy régi jó barátja sóstói kertje napfényes heteit élvezte. „Szépek itt a házak, szépek a kertek és szépek a lányok — mondja —, de valami mégis elromlott. Az álmomat, a régi környezetet már nem találom. Ti nem tudjátok hol tartotok minden bajotokkal együtt. Nem értékelitek, hogy mire jutottatok amíg az én nosztalgiámat leromboltátok. . . — mondja a lugas előtt búcsúzásképp kezet szorítva. Egy roppant tapasztalaté ember meggyőző hitével. Kopka János
