Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-26 / 282. szám

1988. november 26. MEGKERÜLT REMEKMŰ A sötét szerelem szonettjei A szonett halhatatlan. Petrarcától Shakespeare-en keresztül Pablo Nerudáig, Baudelaire-től Juhász Gyu­lán és Babitson át József Attiláig és Szabó Lőrincig megannyi változat, megannyi tizennégy soros univerzum. S most, íme Lorca. Napvi­lágra került egy elveszett­nek hitt kötet, amelyből ki­tűnik, hogy ez a szigorúan zárt forma, a maga kötött lüktetésével és rímképleté­vel képes pusztító szenve­dély keretévé lenni: formá­ba kényszeríteni a formát­lant, megzabolázni az örvé­nyeket. Mert A sötét szere­lem szonettjeiben ilyen há­borgó indulatok uralkodnak: a szerelem tomboló lángjai perzselnek a sorokban. Federico Garcia barátja, Vincent Aleixandre emléke­zésében leírta, hogy Lorca nem sokkal halála előtt meg­mutatta neki készülő ciklu­sának néhány darabját: „Én magam ámuldoztam és nem tehettem mást, minthogy bámuljak, és faggassam a költőt: — Federico, milyen is az emberi szív, mennyit tud szeretni és mennyit kell szenvednie? — ő nézett en­gem és nevetett, mint egy gyermek.” Vincent Aleixand­re úgy hiszi, hogy a költemé­nyek megsemmisültek, s ta­lán Lorca granadai sírjában porladnak. Ha esetleg még­sem, „hogyha a kéziratot valahol őrzik, nyelvünk ki­múlásáig a spanyol költé­szet becsületére és az olva­sók ámulatára fog szolgál­ni.” A Nobel-díjas barát sej­tése beigazolódott: 1983 őszén Granadában megje­lentek a szonettek, s az ABC című madridi lap 1984 tava­szán már irodalmi szenzáci­óként mutatta be a verse­ket. (Antal László fordítása az 1983-as granadai magán- kiadás alapján készült.) A Kass János illusztrálta vékony kötet tartalmazza TRigd a 14 alkotást, amelyek a költő rajongásának, vágya­kozásának, vergődésének, érzelmi-érzéki gyötrődései­nek szikrázó tükrei. A szertelen, sokarcú művész Lorca olykor túlhabzó stí­lusa Góngorá ra emlékeztet: Garcia Lorca 1927-ben, a ba­rokk lírikus halálának 300. évfordulója tiszteletére tar­tott beszédében értékelte elődjét, annak képalkotó fantáziáját: „a költői kép mindig értelemátvitel... Andalúziában a nép alkotó képzelete csodálatosan fi­nom és érzékeny, a véglete­kig jut el, melyekben az ér­telemátvitel teljesen góngo- rai — írta, majd arról val­lott, „hogy a költői kép éljen, ahhoz két lényeges feltétel szükséges. Forma és ható­sugár. Központi mag és kö­rülötte kerek távlat.” Garda Lorca a szertelen, sokarcú művész, a költő, drá­maíró, dramaturg, zeneszer­ző, festő, amatőr színjátszó, a nyugtalan, csapongó, te­remtő lélek, a délspanyol táj, az andalúz cigánydal megszállottja A sötét, szere­lem szonettjeiben a féktelen személyiség teljességére tö­rekvő lendületével az odaa­dás, a vonzás és taszítás, a fájdalom, a mámor, a kéj vad villámlásaival világítja át a lélek homályos árkait: „Töltse hát szavad őrült szenvedélyem, / vagy hagyd meg nékem süket nyugodal­mam, / lelkem örökre sötét éjjelében.” A versekben (amelyeknek ihletője a kötet fülszövege szerint valószínűleg férfi) az érzelmi, s az érzéki szintek egymásba tolódnak, a sugár­zó őrület túlzeng a formán, a paradoxonok elborítják a sorokat: „Fuss, menekülj tűzforró jégszavamtól, / ne akard vesztemet a rengeteg­ben, / hol gyümölcstelen vo­nít hús és mennybolt” (Jaj, sötét szerelem...) Éjszakai vadászatra indul A felfokozottság valahány strófában jelentkezik; s az, odt et amo végletei között hányódó lélek izzó vallomá­sai szubjektivizálják a min- denséget, egy-egy képben végtelen távolságokat össze­villantva: „aközt, hogy sze­retsz és hogy én szeretlek, / csillagszél fúj, megrezdül- nek növénykék, / s egy sötét nyögésekkel teli szép / év tö­mött kökörcsinjei meredez- nek.” (A rózsafüzér szonettje.) A tizenegyből hat költemény címének némi szerepjátszás­ra, távolságtartásra utaló /---------------------------------------------­mmallottam jónéhány- ff szór, olvastam is róla, mégsem hittem el, hogy valamikor elkezdik. Maga a megváltoztatha­tatlan poshadt állandóság, amióta ismerem, és isme­rem, amióta megvagyok. Megálltam tehát autómmal Tunyogmatolcsnál, kiszáll­tam és feltettem a lábam a kerékvetőre, úgy néztem alá. Hát mégis kotrik a Hótszamost. Messze tőlem, talán 7—800 méterre komótos mono­tonsággal dolgozik a parton a gép A merítőkanál ugyan pihen, de a parton már ott a kikotort iszap, gyökér, nád... Más ide nem is látszik. Nem kotrik, hanem kotorják, javítom ki ma­gam. És Holt-Számos, írom most újra le helyesen im­már. Nagyanyám falujában, Fiilpösdarócon hallottam így mondani: kotrik a kür­tőt, a kemence kéménye a kürtő, azt lepte be sok sü­tés után belülről a korom. Véget érni nem aka­ró nyarakat töltöt­tem ott, az azóta félig ki­halt kis faluban. A kert egészen a Holt-Számosig ér, oda mentem le néha pe- cázni. Akkor még megvolt a somfa, és meggyfák sem eresztettek macskacsipát. Az pedig senkinek sem tűnt fel, hogy a Szamos holt, nem vetődött arra egy lélek se. Még élt Daróc. Nagyapám erős, nagytestű ember volt, és még egy negyed­századig volt alkalma néz­ni a tsz-be bevitt gyümöl­csösét. Még azt a napot is megérte, amikor kihúzgál- ták a fáit. De az én boldog- ságos gyermekkorom arra az időre esett, amikor a csemetéket telepítették. Egyszer levitt az öreg a homokhordóra, a Szamos palajára. A cigányok gyé­kényt gyűjtöttek az isza­pos vízben. A meder széle posványos volt, és ahogy kijöttek, a lábuk szárára ragadt a kék anyag, az el­tört csigaházak véresre marták bőrüket, és a nagy botladozásban kirugdosták maguk előtt a nádtorzsá­kat is. Hófehér, gömbölyű törzsű márvány tőr a nád tarackja. Meresztgetem a szemem, vajon van-e nádtorzsa a kotrógép által kirakott, áporodott iszapban? Meny­nyi romlottság dermedt be­le az elmúlt évtizedek alatt? Még a vizet is meg­mérgezte. Pedig annak si­ma tükre önmagát is felál­dozta, hogy eltakarja. A bűzlő szigetek azonban itt-ott már végleg fedetle­nek maradtak. Ha lenne, se látszana ilyen messziről a lom — törődök bele. Na­gyanyám liliomai voltak olyan fehérek, mint a nád­torzsa. Pályatársam szép írásából tudom, hogy a Rét­közben kenyeret sütöttek a szegény emberek régené- ben, nagy szükségben, a ki­szárított, tápanyagban gaz­dag vízalatti mannából. Mi is nagyon szegények vol­tunk akkor régen, pedig nagyapám kulák lett, annak ellenére, hogy a kommu­nistákhoz húzott. Nem tud­tam mit jelent ez a szó, de gyakorta beszélgettek róla a családban. Majd ha megnősz, megtudod — le­gyintettek szelíden nyakon, én pedig kimentem nagya­nyám gyönyörű virágos - kertjébe, ahol tavasztól őszig illatozott minden. Nagyapámnak kihallatszott a hangja. Szidta a pártot, mert apámat kizárták be­lőle. Anyám kuláklány volt, emiatt. Én álltam a szomszéd ház kerítéséig érő eresze alatt, és hallgattam a cse­rép alól szüremlő apróve- réb-csipogást. Pontosan emlékszem, és az azóta el­telt évtizedekben is gyak­ran eszembe jut: ekkor fe­deztem fel, hogy lélegzek. Nagy hatást tett rám. Csak álltam és merengtem, ami­kor apám kijött. Elmen­tünk a tyúkólhoz nádmézet szedni. A tavalyi nádból egymás után húztuk ki a sárral betapasztott végű szálakat. Apám óvatosan kettévágta, és előtárult a két-három lezárt sejt. A körmével kipiszkálta a dongótojást, és nézte, mi­lyen jóízűen eszem a nád­ban maradt virágport. Tel­jesen feldúlta a nádtetőt, pedig nagyapám már egy­szer rászólt miatta. 4 ztán visszamentünk a a ház elé, ahol anyám könnyes szem­mel beszélgetett az öregek­kel. Anyám ekkor azt mondta: húzd le a szandá­lodat kisfiam. Engedelme­sen kicsatoltam, és örültem, hogy mezítláb lehetek. Me­leg volt már, a többi gye­rek sem hordott lábbelit. Apám felvette a pár szan­dált, és átment vele a gé­pészékhez. Azt mondta, estére itt lesz. A szandált soha nem láttam többet, mert ezért kapta meg apám a biciklit arra a napra. Azon a napon — úgy hallotta apám — zsír volt Szálkán. Én kiscsikóként rohangáltam a frissen ge- reblyélt ágyások között. Csak délután hiányzott a szandálom, mert a vízpar­ton megszűrt a partra sod­ródott léha-sulyom. Esik Sándor Kotrik a Hótszamost gesztusa mintha a trubadúr­líra beszédhelyzetei felé haj­lítaná a verseket. (A költő tut igazat mondja; A költő arra kéri szerelmesét, hogy írjon néki...) „A költőnek, amikor vers­íráshoz kezd ... az a bizony­talan érzése van, hogy na­gyon messzi erdőbe indul éjszakai vadászatra. Valami megmagyarázhatatlan rette­gés morajlik szívében... a költő vadászatra indul. Sze­me üvegét finom szellők hű- tilk... A fák közt a tisztáson fehér szarvasok jelennek meg... El kell indulnia.” — írja a Góngora-tanulmányá­ban. „Én sírva rejtelek...” És Garcia Lorca elindult; a rettegő szeretet, s a fölaj- zott szomjúság fékezhetetlen áradásaival lelkében, a sö­tét szerelem tilalmas énekét zengetve utolsó előtti szo­nettjében már a veszélyezte­tettség erősödő tudata mint­ha a közelgő véget előlegez­né: „Én sírva rejtelek, mert egyre hajszol / egy tőrhegyű acélhang: fenyegetnek ... / Lovasok ugratnak a kert­sövényein, / — testedre vágy­nak és agóniámra — / zöld sörényű fényméneken meré­szen. / De te, életem, szuny- nyadozz tovább csak. / Hall­gasd a hegedűkből csurgó vérem! / Ránk, nézd, még mindig acsarkodva várnak!” (Szerelmese a költő mellén alszik.) Most, fél évszázaddal a művész gyalázatos meggyil­koltatása után előkerült kö­tet megerősíti Vincent Ale­xandre szavait, amelyek sze­rint Lorca lírikus lényege szerelmi költészetében bonta­kozott ki igazán. Karádi Zsolt /------------------------------------------------------------------------------------------^ A nyírbátori képzőművésze tt stúdió alkotásaiból (rekesa- aaoaáne). Danku Jóssef: Zsámbéki templom Makrai Znm: Turulmadár L Csákién háromszáz kötet a téli könyvvásáron Az Mat gyermekei A torinói halotti beiig A december a nagy bevá­sárlások, az ünnepi készülő­dések ideje. így van ez a könyvesboltokban is, hiszen ekkor, a téli könyvvásár napjaiban számos csemegét, új kiadványt kínálnak a ki­adók. Ebben az esztendőben is csaknem háromszáz a friss kötetek száma. Minden élet­ikor, minden érdeklődés meg­találhatja a számára legmeg­felelőbbet. S bizony a kará­csonyfa alatt egy-egy szép könyv is lehet méltó ajándék. Különösen gazdag az aján­lat most a hazai szépirodal­mi, politikai-történelmi, val­lástörténeti, művészeti, do­kumentum és szórakoztató oávasmány okból. Bizonyára nagy sikere lesz Határ Győző Arabéi jének, Hernádi Gyula A nagy fo­gamzásgátló, Nádas Péter A Biblia és más régi történetek című munkájának, Csoóri Sándor Breviáriumának. Hosszú idő után jelenik meg Sinkó Ervin híres könyve, az Egy regény regénye és Rad­nóti Miklós Naplója. Ajánlani lehet még Riba- kovtól Az Arbat gyermekeit, a Czine Mihály szerkesztette Erdélyi csillag óikat, az Üj- hold Évkönyv 1988'2-es szá­mát, Morus Tamás Utópiáját, Nietzsche Imigyen szóla Za- rathufetráját, A Nekcsei Bib­liát, a Mitológiai Enciklopé­diát, a Dürer-ialbumot, az Apokalipszist, Kós Károly kötetét, a Székely Balladákat, Czeizel Endre új könyvét, A csókok átkát, és az Élet az élet után című Moody-művet. Bizonyára sokan keresik majd Thomas Mann Naplók, Víz László A torinói halotti lepel, Szimonidesz Lajos A világ vallásai, Ráday Mihály városvédőbeszédek, Simo­nies Péter A kínai akupunk­túra régen és ma, Cséplő Ka­talin A szép konyha című művét, a REXLIB Progra­mozói Kézikönyv, és a Szá­mítástechnikai feladatok 2000-ig című köteteket. A könyvkiadók természe­tesen a kisebbekre is gon­doltak: az országos gyermek­könyvhetek november 25. és december 2. között az ő részükre rendezik meg, szá­mos szép mesekönywel ked­veskedve az apróságoknak: Andersen A szerencsetündér sárcipője, Arany László Fe- hérlófia, Tandori Dezső Er­dei nagytakarítás, Aszlányi Károly A rejtélyes konflis című könyveit valószínűleg szeretettel forgathatják ma>jd a kicsinyek is. Szóitom kell még a bukovinai székely népmeséket tartalmazó könyvről, Az elrabolt kárály- kisasszonyról és ősz János székely népmeséket össze­gyűjtő művéről, A csudatás­káról is. Felsorolásunk természete­sen csak önkényes válogatás a gazdag anyagból; ajánlat, hogy decemberben is érde­mes látogatni a könyvesbol­tokat : a téli könyvvásár számtalan érdekességet tar­talmaz még, amelyek folya­matosan érkeznek majd az elárusító helyekre. Segítség — H. Németh Katalin grafikája Hl HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom