Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

1988. november 19. Selyem, bársony, csipke A textil A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban látható Bakó Ilona textilművész kiállítása. Bakó Ilona különleges, egyéni műfajt képvisel mű­veivel; ruhákkal, emberfor- májú textíliákkal adja to­vább mondanivalóját önma­gáról s a világról. Sikeres ruhatervezői pálya után egyre jobban a művészi alkotó munka bonyolultabb, mélyebb, személyesebb han­gú útjára lépett, kezdetben csak új formák, új források után kutatva kezdett •— az általános folklór divathullá­mot jóval megelőzve a nép­művészet, a népi szabásmin­ták, az egyszerű anyagok fe­lé fordulni. Olyan mélyről jövő, ter­mészetes hozzáértéssel, lé­nyegi azonosulással használ­ta fel a népi kultúra kincseit, hogy nemcsak külsőségeiben, - hanem szellemiségében, ösz- szes értékeivel együtt ra- gyogtatta fel ezt az elsüllyedt világot. A művész otthonosan mozog a múlt jegyei között, a magyar után az európai, s az egzotikus ruhák aktivi­zálták fantáziáját s egyre jobban meghallotta azokat az üzeneteket, amelyeket egy­egy társadalom, nép kultú­ráján keresztül hozzá érkez­tek. Emberi magatartások, álla­potok, hangulatok, helyzetek jutottak szóhoz ruháin ke­resztül. Ez a folyamat óha­tatlanul túlvitte Bakó Ilonát a népi kultúrák keretein, az általános emberi múlt, az Gyönyör testben és hangban Chaka Khan Van a rocknak egy csodá­latos asszonya, akinek látvá­nya ugyanolyan gyönyört okoz, mint hangjának kiszá­míthatatlan színei. Chaka Khan-nak hívják ezt a cso­dát, aki november 20-án Bu­dapesten lép fel, a Körcsar­nokban. A 35 éves, tejeskávé bőrű, sűrű hajkoronájával, macs­kamozgásával, finom arcával, elbűvölő mosolyával egyszer­re vadságot, szelídséget, bu­jaságot sugaráé Chaka Khan — eredeti nevén Yvette Ma­rie Stevens — húsz évvel ezelőtt kezdett énekelni chi­cagói klubokban, önképzés­sel csiszolta hangtudását, és soha nem akart senkit utá­nozni. Viszont később szám­talan énekesnő próbálta le­másolni stílusát. Ö volt az első énekesnő, aki lemezein a háttérvokálokat is saját hangjával vette fel. Művész­nevét IS évesen vette fel: ez zulu nyelven „tűz asszo- nyá”-t jelent. Illett hozzá a név, ezt már első lemezfel­vételén bebizonyította: Ste­vie Wonder „Teli me some­thing good" című dalával el­nyerte a Grammy-dijat és egy csapásra világsztár lett. (Később további hat alka­lommal jutalmazták Gram- my-vel.) A 70-es években a Rufus együttes szólistájaként a leg­jelentősebb Funky és Rhytm And Blues előadók egyike lett. ö tette híressé a „Sweet Thing” a „Once You Get Started” a „Do You Love What i fel” című dalokat. Hangja nem ismert sem ter­jedelmi, sem műfaji korláto­kat: soha nem hagyta-magát beskatulyázni egy irányzat­ba, a biztos sikert is feladta a megújulás kedvéért. Úttö­rője volt a vad ritmusú rop­nék, készített sikeres jazzle- mezt is, az „Echoes of an era”-t, de a gospel-stílusú dalokban és a szelíd román­cokban is remekelt, ő volt a női főszereplője a George Orwell regénye nyomán ké­szült Rick wakeman operá­nak, az „1984”-nek, énekelt duettet Stevie Winwooddal, meghívta őt egy kortársi ze­nei kísérlethez Frank Zappa, legújabb nagylemezén pedig nem kisebb világnagyság trombitál, mint Miles Davis. Hogy miért szeretik ennyien a szakmabeliek közül? Ta­lán azért, mert Chaka egyike azon keveseknek, akik a le­mezfelvételen is meg tudják őrizni azt a spontaneitást, ami csak a koncertek han­gulatára jellemző. A 80-as években Chaka Khan magánélete válságba került, kábítószerezés miatt egészsége súlyosan megrom­lott. Tehetsége azonban átse­gítette ezen a nehéz korsza­kon, és éppen új albuma, amely a „K. C.” címet viseli, bizonyítja, hogy újító kedve ma is töretlen. Ahogyan egy nemrégiben megjelent kriti­ka írta róla: »Ma is képes a hangokat selyemmé változ­tatni”. G. N. L. művésze emberiség kollektív emléke­zetének mélyebb rétegei felé fordult. Kikerülhetetlen von­zódással kutatta, figyelte ön­magán keresztül szűrve azo­kat a hangokat, amelyek a messzi múltból vagy a lélek mélyéről kerültek felszínre. Szintézisre lépett az el­múlt idővel. Ruhái már csak ürügyek lettek a mondaniva­ló kifejezésére, anyaguk is, formájuk is megváltozik. Se­lyem, bársony, csipke, tört rejtelmes színek visznek egy bonyolultabb, érzékenyebb, dekadensebb világba. A jelenlegi kiállítás ennek a második korszaknak bemu­tatásával kezdődik Csontváry furcsa figurái, Krúdy sze­cessziós asszonyai egy emlé­kezetes színházi este, egy furcsa vagy szomorú hangu­lat, ő egy tragikus asszony­alak egyaránt ihletői művé­szi képzeletének. A gazdag selymek és bár­sonyok után Bakó Ilona mű­vészete újra leegyszerűsödik, s ezzel egyidejűleg még el­mélyültebbé, bonyolultabbá válik. Visszaidézi jelzések­ben az egyszerű népi anya­gokat, vonalakat. Forduló­pontnak tekinthetjük egyik legszebb alkotását a Job­bágyszerelmet, amely egysze­rűségében is olyan dolgokat közvetít, amelyek általános érvényűek. A legutolsó évek alkotásai már közvetítők, médiumok. Az emlékezés kútjából fel­hozott tapasztalatok, álmok, lappangó érzések örök kép­zetek, amelyek legmélyén szunnyadnak az emberi lé­leknek. Bakó Ilona önmagán keresztül kutatja, keresi, művészi intuícióval idézi az emberi lélek múltját, empa­tikus tehetségén keresztül villantja fel azokat az üze­neteket, amelyek akarva aka­ratlan szólni kívánnak álta­la. A kitágult kozmikus vi­lágról, halálról, megbékélés­ről, vezeklésről a továbbélés örök emberi reményéről szólnak alkotásai. Kiállítása egy rendhagyó műfajú, egyé­ni mondanivalójú művész üzenete számunkra, xob Morvay Judit művészettörténész A sztálinizmus a mai szovjet irodalomban Minden rosszat és ször­nyűt, amit ma a magyar ol­vasó „Sztálin”, „sztáliniz­mus” és a „represszió” sza­vak hallatán gondol, elsősor­ban a mai szovjet irodalom olyan művével hozza össze­függésbe, mint Anatolij Ri­bakov Az Arbat gyermekei című regénye. Így a magyar olvasó Ribakovot tekinti a szovjet irodalomban Sztálin személyi kultusza és a sztá­lini represszió leleplezése kezdeményezőjének. Ez az elképzelés nem je­lel meg a valóságnak. Hibás elképzelésünket, a szovjetek országa történetének sok kér­désével, s köztük az irodal­mával kapcsolatos eddigi is­mereteinket a glasznoszty és a peresztrojka időszaka fog­ja helyesbíteni. A szovjet irodalom újnál újabb mű­veinek publikálásával, he­lyesebben feltámadásával sok minden a maga helyére ke­rül, a szovjet irodalom is egyre inkább a valóságnak megfelelően látszik a maga tükrében. Ez vonatkozik té­mánkra is. A tény az, hogy Az Arbat gyermekei megjelenése előtt jóval már írtak a sztálini represszióról, az áldozatokról és Sztálin személyi kultuszá­ról. Csak ezekről a művekről sok évre, sok tízévre elfelejt­keztek, eltemették azokat. Az eltemetett alkotások közé tartozik például Ligyija Csu- kovszkaja Szofja Petrovna című kisregénye és Vaszilij Grosszman Élet és sors cí­mű regénye. E cikkben Csu- kovszkaja kisregényéről szó­lunk. Csukóvszkaja Szofja Pet­rovna című kisregényét kö­zel egy fél évszázaddal ez­előtt, 1939—1940-ben írta, és most ebben az évben a Nye- va című folyóiratban jelent meg. N. Ivanova szovjet írónő és kritikus szavai sze­rint Csukovszkaja kisregé­nye a szovjet próza első al­kotása, amelyik a sztálini represszió feltételei között élő ember magatartásáról szól. Ribakov Az Arbat gyerme­kei és Csukovszkaja Szofja Petrovna című művét nem­csak a történelmi időszak egyesíti, hanem az anya és a fia alakja. Ribakovnál a fiú, Csukovszkajánál az anya szerepel az első helyen, ami a művek címeiben is kifeje­ződik. A Szofja Petrovna cí­mű kisregény a 30-as évek Szombati galéria BARANYI FERENC: Éjféli vers Nincs kényelmetlenebb az elhagyott barátnál, emléke lándzsahegy: naponta többször átjár, szavait csavarod, igazát tagadod, elutasítod magadból, amit ő elfogadott. Nincs kényesebb dolog az önigazolásnál, naponta meginog, akár szélfútta nádszál, hajlik a víz felé, hajlik a part felé, nyugtatása reszketeg, mint vízben úszó jellegé. Nincsen magányosabb a lelkiismeretnél, nem falkában harap, nem sokszorozza testvér, mégis ezer felöl érzed, hogy meggyötör, ezerszer húsodba tép, de meg nem öl, jaj, meg nem Öl! „ZIMBABWE ÖRÖKSÉGE”. Zimbabwe szobrászművé­szeiéből ad ízelítőt az -az egyedüláUó kiállítás, amely a Budapest Galériában látható. A tárlat bemutatja az or­szág — ősi plasztikai hagyományából táplálkozó — kor­társ szobrászatit. A képen: Musbonga D.: „Fej”. (MTI fotó) He legyei közömbös Ligyija Csukovszkaja: Szofja Petrovna című kisregény űrügyén végén Leningrádban játszó­dik. Maga Szofja Petrovna egy mindennapi anya, aki férje halála után egyedül keresi a család kenyerét és neveli fiát. Megtanulja a gépírást és egy leningrádi kiadóban kap munkát. Az­után, hogy megbízzák a szak- szervezeti tagdíjak lössze- szedésével, az élete érdeke­sebbé válik. Mint a szakszer­vezet igazi társadalmi mun­kása munkaszüneti napokon kezdi a rádiót rendszeresen hallgatni. Fiát, Kolját úgy neveli, mint a sokmillió szovjet anya, a párt és a Sztálin iránti hűség szelle­mében. Az anya, együtt a kiadó többi dolgozójával, fi­gyelmesen olvassa az újsá­got és hallgatja a rádiót, melyek a „nép ellenségeiről” szólnak, és ő is szidja őket a gyűléseken. Közömbös a „nép ellenségei” közé került em­berek bajbajutása, szenvedé­se iránt. Csak a személyes bánata, egyetlen fiának, Kol- jának, mint a „nép ellensé­gének” letartóztatása töri meg közömbösségét, történel­mi vakságát. Kezdetben meg van győ­ződve arról, hogy Kolját té­vedésből tartóztatták le és gyorsan kiengedik a börtön­ből. Idővel szakít korábbi vé­leményével, hogy „ok nélkül nem büntetnek”, ha valaki 10 év lágerbüntetést kapott és levelezési jogától is meg­fosztották, „akkor mégis bű­nös volt”. Ma már tudjuk, hogy az ilyen büntetés egyenlő volt a halálos ítélet­tel. Szofja Petrovna szeretett egyetlen fia életével fizetett politikai vakságáért és kései ébredéséért. Mérhetetlen az anya bánata. Nem törődik magával, és így nemcsak női, hanem emberi mivoltát is el­veszíti. Az, ami Szofja Pet- rovnával történik, nem agó­nia, hanem újjászületés: a nép sorsa iránti eddigi kö­zömbössége, elszigeteltsége a néppel való egységre válto­zik. Ligyija Csukovszkaja kis­regénye nemcsak feltámaszt­ja a szovjet népek történel­mének szörnyűséges lapjait, hanem felszólítja az olvasót, hogy ne legyen politikailag vak, ne legyen közömbös más bánata, különösen az anyák bánata iránt. Bállá Tamara • i Ötéves az Igrice öt esztendő nem nagy idő egy közösség életében, ám ha annak tagjai tíz-tizennégy évesek, a kerek évfordulót már illő megünnepelni. Me­gyénk amatőr művészeti mozgalmában mindig jelen­tős . szerepet játszottak a néptáncegyüttesek, melyek­nek egyik legfontosabb után­pótlási bázisa a nyíregyházi Igrice. Az öt éve alakult gyermekegyüttes vezetője, az országosan ismert szóló­táncos, koreográfus Balázs Gusztáv annak idején har­mincöt kislánnyal, kisfiúval kezdte a munkát, s a csoport tagjai ma már majd százan vannak. Az „úttörők” ma már ti- zenhárom-tizennégy évesek, s úgy ropják a szatmári, nyírségi, meg a dunántúli táncokat, hogy az a felnőt­Kicsi és még kisebb vígan ropja a táncot. (Kenyeres Imre felvétele) teknek is dicsőségére válna. Nem kell szégyenkezniük azonban a „középgeneráció­nak”, vagyis a tíz-tizenkét éveseknek, de a legkisebbek­nek sem, hiszen produkcióju­kat számtalan oklevéllel, ser­leggel jutalmazták már a kü­lönböző versenyeken. Reper­toárjuk felöleli az egész or­szágot, s mostanában már a különlegesen cifra erdélyi figurákat, lépéseket gyako­rolják. Minden bizonnyal azokat is bemutatják majd november 26-án Nyíregyhá­zán, amikor az ötéves jubi­leum alkalmából ünnepi gá­laműsort rendeznek a me­gyei művelődési központban, külföldi vendégtáncosokat is fogadva. „ Grimm-díj T akács Márta szemé­lyében az idén ma­gyar tudós is van a Grimm-díj kitüntettjei között. Az NDK kormá­nya által 1979-ben alapí­tott kitüntetéssel azoknak a germanistáknak, német­tanároknak és fordítók­nak a tevékenységét is­merik el, akik különösen kitűnnek a német nyelv és a germanisztika oktatá­sában, s ezzel jelentősen hozzájárulnak a népek kö­zötti megértés előmozdí­tásához. Öt külföldi és egy NDK- beld nyelvész kapta az idén a kitüntetést. Takács Mártán kívül egy kínai, egy brit, egy japán, egy egyiptomi és egy NDK- beli szakembernek ítélték oda a díjat. Takács Márta, a Grimm- díj magyar kitüntetettje, tanár. Évtizedek óta fog­lalkozik a német nyelv ok­tatásával. Tanárként, majd középiskolai szak- felügyelőként végzett eredményes tevékenység után az utóbbi években a miskolci Avas gimnázi­um igazgatójaként tesz sokat a német nyelv és kultúra magyarországi terjesztése és népszerűsí­tése érdekében. Az ő kez­deményezésére indult az 1987,/88-as tanévben né­met tannyelvű osztály az Avas gimnáziumban. KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom