Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-06 / 239. szám

4 Kelet-Magyarország 1988. október 6. As 6szi szezonban 3—4 millió forint áruforgalmat bonyolít le a Meteor Kereskedelmi Vállalat nyíregyházi, Dózsa György úti 2. számú kisáruháza. A 8,5 milliós árukészlet je­lenleg bőr- és szőrmeáruból tevődik össze. Képünkön: bő választék a kisáruházban. (Csá­szár Csaba felvétele) „Ezt az országot kell hazámnak tekinteni...“ Egy könyvtáros Lengyelországból „A Pál utcai fiúk Leiningen *» Leiningen Károly „Ezt az országot kell ha­zámnak tekintenem” — val­lotta gróf Leiningen Károly, az „aradi tizenhármak” egyi­ke. Mégsem bíztak benne, mert előkelő származású ide­gen (testvére és unokatest­vére az osztrákok oldalán harcolt ellenünk); leveleit •felbontották. Első csatáit a lázadó szer- bek ellen vívta, „inkább érjen engem bármi, semhogy rab­lókkal együtt harcoljak” — írta, s'ezzel végleg a szabad­ságharc mellett kötelezte el magát. Higgadtsága és bá­torsága már az első ütköze­tekben megmutatkozott, ezért századparancsnok lett és elő­léptették őrnaggyá. A' jar- kováci csatát válságos pilla­natában megfordította, buz­dítására a katonák roham­mal vetették ki az ellenfelet állásaiból. A katonák ragaszkodtak hozzá. „Nem tudom, miért szerettek annyira katonáim — talán érezhették, hogy én is nagyon szeretem őket” — írta. — „Annyira számíthat­tam legényeimre, hogy ők minden lövés nélkül követ­tek.” Pedig a magyar nyel­vet igen gyengén bírta. „Alig tudsz magyarul beszélni és mégis, ha csak pár szót szólsz legényeidhez, nevet a sze­mük örömükben, még ha nem értik is a mondókát” — jegyezte meg egyszer Damja­nich János. 1849-ben elvezényelték a déli hadszíntérről. A Schwar­zenberg zászlóalj parancsno­ka lett, s részt vett a tavaszi hadjáratban, a legnagyobb, legveszélyesebb ütközetek­ben. Nem mindennapi bá­torsága ismét megmutatko­zott. Cibakházán tíz percig állt a hídfőnél golyózápor­ban, hogy megmutassa az újoncoknak — nem kell fél­ni a lövedékektől. Szolnok után alezredes lett. „Embe­reim előtt lovagoltam — leg­alább ötven lövést irányoztak rám.” tábornok O któber 6-án az aradi vértanúkra emléke­zünk. A magyar szabadságharc 13 hős tá­bornokának (akik a vilá­gosi fegyverletétel után kerültek osztrák fogságba) 139 évvel ezelőtti kivégzé­se tette soha el nem felejt­hető szomorú évforduló­vá e napot. Az aradi ti­zenhárom : Aulich La­jos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Wes­terburg Károly, Nagysán­dor József, Pöltenberg Er­nő, Schweidel József, Tö­rök Ignác, Vécsey Károly. Pesten kivégezték Bat­thyány Lajos volt minisz­terelnököt is. Március közepén már dan­dárparancsnok. A tápióbics- kei csatában a falu kijáratá­nál szivarra gyújtott, egy golyó túl közel fütyült el mellette, lova sörényére ha­jolt, holott ő intette bakáit állandóan, hogy ezt ne te­gyék, mert úgysem használ. „Ne bókoljatok” — mondta. Egyik katonája ezt látva oda­ugrott és mélyen hajlongva mondta neki: „Alázatos szol­gája”. A zászlóalj „vihogó ne­vetésben” tört ki, örültek, hogy egyszer „megcsípték” a parancsnokot. Egy arany lett a tréfamester jutalma. Ezredes lett, megkapta a III. osztályú katonai érdem­rendet, 1849. április 30-án pe­dig hadosztályparancsnok. „Minden csatában magára vonta elöljárói figyelmét” — Damjanich János e szavak kíséretében adta át a kitün­tetést, melyet Isaszegnél ta­núsított hősiessége miatt ka­pott. Buda ostrománál ismét az elsők között harcol, egy­sége nagyon nagy vesztesé­geket szenved. Májusban a katonai érdemrend II. osztá­lyát kapta, június 20-án, a peredi csata második nap­ján a III. hadtest parancsno­ka, július 1-től tábornok. Szörnynél Benedek táborno­kot legyőzte, a visszavonuló magyar csapatok utóvédje­ként, egymaga tartja fel az ellenséget Vácnál. Alsózsol- cánál és Gesztelynél is biz­tosította a visszavonulók út­ját. Világosnál ő is letette a fegyvert. A hadbíróság halálra ítél­te, s 1849. október 6-án ti­zenkét társával együtt kivé­gezték LEININGEN WES­TERBURG KÁROLYT, aki Ilbenstadtban (Hessen) szüle­tett 1819. április 11-én. Har­minc évet élt. „Nem akartam elhagyni az ügyet, amikor éppen rosszul állt.” R. Z. Továbbképző klub Nyíregyházán Ifjúsági klubok, szabad­idős csoportok, körök, egye­sületek vezetői és tagjai ré­szére, a programok szervezé­sével kapcsolatos továbbkép­zést rendez a nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház és a megyei ifjúsági tanács, amelyre a művelődési házban lehet jelentkezni személye­sen, vagy a 14-433/38-as te­lefonon. A háztáji és kisegítő gaz- daságoik termelői tevékeny­ségén ék segítéséről számoiM be a közelmúltban Fehér- gyarmaton a Zalka Máté Tsz vezetősége a Hazafias Nép - front városi híizottságámiak. A térségre jellemző az ál­lattartás, ehhez a tsz részes- művelésre takarmómytermő területet ad. Akik az utak és árokpartok füvét kívánják hasznosítani, azok részére a tsz ingyen műtrágyáit juttat. Fehérgyarmaton és Tunyög- miatolcson több darálót is üzemeltetnek, elősegítve az állattartók abriaktaikaimány- elliátását. A kedvezményak és jutta­tások hatáséira nőtt a terme­lési kedv, amit bizonyít a közösön keresztül éntiékesí- teftt álatok száma, illetve ál­lati /termékek mennyisége. Egy év alatt híaámarhából 130-cal, hízósertésből 740- nel, vágónyúlból közel 400-zal értékesítettek többet a kis­gazdaságok. Növekedett a tejtermelés is. A háztájiból értékesített tej egy év alatt meghaladja a 4 ezer hektoli­tert. Gond, hogy mindkiéit tele­pülésen csökkent a legélőre kihajtott álla táülamány. A Cigány tanácsadó Dombrádon A Dombrádi Nagyközségi Tanács a cigány lakosság életkörülményeinek javítá­sára, fokozottabb bevonásá­ra a rendszeres munkába, az arra rászorulók segítésére ta­nácsadói állást létesített, amelyet cigány tanácstag tölt be. nálunk is Bővülő testvérvárosi kap­csolataink eredményeképpen a múlt héten a lengyelorszá­gi rzeszówi vajdasági köz­ponti könyvtárból járt dele­gáció megyénkben. A kultu­rális küldöttség a megyei könyvtár dolgozóinak koráb­bi látogatását viszonozta. A könyvtárosok négynapos szabolcsi útjuk során több városi könyvtárat és néhány közintézményt is felkerestek. A látogatás végén a Móricz Zsigmond könyvtárral együtt­működési megállapodást kö­töttek egymás munkájának megismerésére, a közös szak­mai tevékenység bővítésére — keresve a hasznosítás le­hetőségét. Zdzislav Daraz könyvtárigazgatótól elsősor­ban erről érdeklődtünk. — Ügy vélem, a könyv az egyik legfontosabb összekötő kapocs, amely ismereteket közvetít a két nép életéről és kultúrájáról — mondta. Szá­munkra meglepetés és öröm, hogy a nyíregyházi könyvtár polcain megtaláltuk a lengyel irodalom alkotóinak műveit, nemcsak fordításban, hanem eredetiben is. Több nagyon lényeges tapasztalatot szerez­tem, amikor a megye könyv­tárait meglátogattam. Az egyik az, hogy irigylésre mél­tó zenei anyaggal rendelkez­nek. A másik a számítógépes termelőszövetkezet vezetősé­ge az eredmények fokozásá­ra, a gondoik megoldáséira szoros kapcsolatot tart fenn a háztáji, illetve kisárutermelő gazdáikkal. (m. k.) Prizma és Évente mintegy 700 kerék­páros és gyalogos szenved balesetet és sötét napszakok­ban és rossz látási viszonyok között. Közülük sajnos sok a gyermek és fiatalkorú is. Az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács kezdeményezé­sére — mélyhez csatlakozom az MKBT is — kiváló minő­ségű fiimin fényvisszaverő anyagok kerültek forgalom­ba, amelyeket meg lehet vé- sánotai a nyíregyházi Cent­rum Áruházban,. valamint október első hetétől a vidéki ABC-iáruihiázaikban is. A Közlekedésbiiztonsálgi Ta­nács az új akcióval — me­lyet támogat a megyéi mű­velődési osztály is — szeret­né elősegíteni, hogy miméi több gyermek és fiatal visel­je a biztonságos közlekedé­süket szolgáló fényvisszaverő karszalagot és prizmákat. Az akcióban részt vehetnek azok az osztályok, alhol az osztály tanulóinak több mint fele megvásárolta a fény­visszaverő anyagok valame­lyikét — kanszalag (stredh reflex) prizma (reflex) — és ezt az osztályfőnök egy nyalt levelezőlapon igazolja (ké't példányban). A levelezőlapra a „látni— látszani” jeligét kell- feltün­tetni. Az egyik példányt az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács címére:' Buda­pest, 1903. ^Pf. 314/15, a má­sik példányt a Megyei Köiz- tókedésfoizttínsági Tanács cí­mére: Nyíregyháza, Soltész Miihály u. 2. kérjük befcülde­sláger..." együttműködés lehetősége. Nagyon érdekelt az is, hogy milyen eredményesen tudják a közkönyvtárak segíteni az iskolai könyvtárak munkáját, s egyáltalán az oktatást. Ná­lunk az oktatási és kulturális munka elválik egymástól. — Említette, hogy örömmel fedezte fel könyvtárainkban a lengyel szerzők műveit. Vajon kölcsönös lehet-e ez az öröm? Az önök könyvtáraiban is gya- koriak-e a magyar szerzők művei? — Főleg az ifjúsági és a klasszikus magyar irodalmi alkotásokkal vagyunk jól el- f látva. A Pál utcai fiúk pél­dául az egyik legolvasottabb ; könyv. Több kötetünk lehet­ne viszont a mai magyar ; szerzőktől. — Magyarországon évről-évre drágulnak a könyvek, ami nem kedvez az olvasásnak. Lengyel- országban mi a helyzet? — Sajnos, nálunk is ta- ] pasztaiható hasonló jelenség, sőt talán rosszabb is. Néha hónapról-hónapra drágulnak bizonyos kiadványok. — Hazánkban a könyvtárak a növekvő könyvárakkal nem­igen tudnak lépést tartani. Ha nemis csökken a könyvekre fordítható pénz. az áremelke- ■ dés miatt mégis kevesebb kiad- g ványt lehet megvásárolni. — Lengyelországban kicsit másképp van. Az adó 15 szá­zaléka nem az állami költ­ségvetésbe folyik, hanem kulturális célokra használha­tó fel. Az összeg egyharmada a könyvtárakhoz vándorol. Intézményeink mostanában igyekeznek a kereskedelmet kiiktatni és közös beszerzés­sel közvetlenül a kiadóktól vásárolnak. Mintegy 30 szá­zalék megtakarítához jutha­tunk így. — Magyarországon csökken az olvasók száma, önöknél is? . — Igen, az emberek keve­sebb könyvet vásárolnak a drágulás miatt Most viszont többen járnak könyvtárakba. A fizikai dolgozók olvasótá­bora drasztikusan csökken. A műszaki kiadványok iránt azonban a korábbinál na­gyabb az érdeklődés. Bodnár István karszalag ni. Az akcióban részt vevő osztályok sorsoláson vesznek részt. Az OKBT sorsolásain 2 napos osztálykirándulást le­het nyerni. Az MKBT sorso­lásán Podi-Kresz játékot és kerékpárt lehet nyerni. A le­velezőlapok beküldési határ­ideje: 1988. november 1. Bessenyei irodalmi napok Nyíregyházán A Bessenyei Társaság az idén első ízben rendez irodalmi napokat Nyíregy­házán október 10-től 13- • ig. A programsorozat nyi­tányaként október 10-én 16,30-kor miniatürköny- vekből nyílik kiállítás a nyíregyházi Móricz Zsig­mond könyvtárban, és elő- adás hangzik el Bessenyei és az európai felvilágoso­dás címmel. Másnap nyílt irodalomórát tartanak a Kölcsey gimnáziumban, a Kossuth gimnázium dísztermében pedig Po- rubszky Pálra emlékez­nek, aki a gimnázium ön- \ képzőkörét — éppen száz évvel ezelőtt — elsőként nevezte el Bessenyei Györgyről. Szerdán a Zrí­nyi gimnáziumban lesz rendhagyó irodalomóra, | majd délután 17 órától a megyei írócsoport mutat­kozik be a tanárképző fö- ; iskola nagyelőadójában. Október 13-án 13 órakor j; az Élet és Irodalom című hetilap kultúrpolitikájáról és szerkesztési elveiről tart előadást Bata Imre főszerkesztő, a megyei pe- \ dagógiai intézetben. 16,30- kor térzene kezdődik a Bessenyei téren, ahol a névadó szobrát is megko­szorúzzák. 17 órától Bata Imre Az irodalom helye és szerepe a kibontakozási programban című előadá­sára várják az érdeklődő­ket a Jósa András Múze­um nagytermében. A Bes- | senyei irodalmi napok rendezvényein mindenkit szívesen látnak. Burgonya télire A Zöldért borbányai rak­tárházába folyamatosan szál­lítják téli tárolásra a bur­gonyát. A tervek szerint 1400 tonnát raktároznak. Ennek egy részét budapesti vállala­tok és szervezetek részére szállítják, ezenkívül az át­vett almából is küldenek a fővárosba. Megérkezett az első, húsztonnás citromszál­lítmány is, amelyből folya­matos lesz az ellátás. Októ­ber elsejétől pedig a raktár­ház tartósítóüzeméből a bol­tokba kerül a' savanyított káposzta is. Sötétke sötétedik j előttem a világ. Mi tagadás, egyre pesszimistább va­gyok. Valamikor volt egy viritóan vörös hajú felesé­gem. Aztán szőke lett, mert a boltok­ban sehol sem ta­láltunk a seszínű hajához megfelelő festéket. Akkor bújtam a könyve­ket, és rádöbben­tem, hogy az a bi­zonyos H20 az hid­rogént is tartal­maz, következés­képpen az én drá­ga feleségem a H nem tudom hány­ból szőke lett. Tel­jesen mindegy. Magánügy, hogy így is szerettem, megszoktam sző­kének, aztán ami­kor lett festék, megszoktam me­gint veresnek, leg­feljebb otthon em­legettem a szólást aminek a vége, hogy veres kutya egy se jó. Most viszont bajban vagyok. Egyre sötétebben látom a világot. Az én drága felesé­gem, aki most már megengedhetné magának, hogy egy kicsit hason­lítson a télhez, vagy legalábbis a késő őszhöz, ami­kor tudvalevőleg deresedik az em­ber, hetek óta, hó­napok óta együtt kell élnie egy ellá­tási gonddal. Első adalékban, nincs pénzünk a fod­rászra, második adalékban, a bol­tokban nincs se szőke, se barna, se mahagóni, se vö­rös hajfesték. Kí­náltak ugyan, mert születésnapja volt szegénynek, és ilyenkor szolgál a férfi, bordót. Ami­kor kínálták én belepirosodtam. Majdnem bordó lettem, mert tizen­éves korában és ötvenen túl már hamar pirosodik az ember. Sokáig haboztam, mint egy-egy mosószer, de az eladónő meg­sajnált és mondta, hogy van még egy kevés fekete. Megvettem a fe­ketét. Nem akarok privatizálni, de a feleségem azóta boldog. Én meg innen-onnan egy­formán látom őt. Szépnek, de sötét­nek egy kicsit. Bartha Gábor Fehérgyarmat: Segítik SL háztájit Baleset ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom