Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29. J|$

Laub Istvántól, a TESZÖV titkárhelyettesétől

Féljünk-e a holnaptól? A mezőgazdálkodás közelmúltja tele van olyan megszorításokkal, amelyek közvetve és közvetlenül kedvezőtlenül hatottak az ágazatra. Az elvonások mértéke nőtt, drágult a termelés, az agrárolló tovább nyílik, ugyanakkor az állami támogatás mérséklődött. A következő év gazdálkodásának szabályozói — az előzetes információk alapján — nem sok jót ígérnek.

— Félni nem kell. Viszont az eddigiektől tudatosabb cselekvésre lesz szükség. Mindenek előtt fel kell tárni a feszültségforrásokat és kiszűrni a távlatilag is negatívan ható tényezőket. Más szóval keresni kell a lehetőségeket, azokat a megoldásokat, amelyek elviselhetőbbé teszik a szorításokat, a szélesre nyílt agrárollót. Napjaink mező- gazdálkodására jellemző, hogy termelni már tudunk, de ez nem elég. Többre van szükség, például arra, hogy megtartsuk a termelési potenciát, sőt bővítsük is, amennyire tudjuk. Erre — még ilyen nehéz helyzetben is — van lehetőség, ha a technikai, technológiai bázist jobban hasznosítjuk. Eközben ne feledkezzünk meg arról, hogy piacra termelünk és ennek együtt kell járni a minőség javításával, a korszerűbb termékskálával, a korszerűbb csomagolással.

A Feszültségforrásokat említett. Ezek nagy általánosságban ismertek. De mégis, hol ikell kereskedni? Milyen konkrét területeken kell elemző munkával üzemi feltárást végezni és a cselekvés irányát meghatározni?

— Nagyon sok a feszültségforrás. Elsőként említem az üzemek és a termelőszövetkezeti tagok ösztönzését fékező keresetszabályozást. Ma nem lehet annyi munkabért felhasználni, amennyire egy-egy üzemben lehetőség volna, avagy amennyit a szükséglet megkíván. Abban a pillanatban, ahogy rendkívülivé válik az időjárás, ha aszály van vagy vizes az év, ha megkésik valamilyen termék betakarítása — és több élőmunka felhasználása indokolt —, a keresetszabályozás már akadály. Komoly gondokat okozott a bruttósítás, ennek teljesítményvisszatartó hatása a termelőszövetkezeteknél is érvényesül. Említhetem a kombájnosok példáját. A betakarítással keresett pénzük jó részét elvitte az adó. Egy másik feszültség- forrás a mezőgazdasági árak, az árképzés. Ez komoly probléma. Az üzemek, a termelők az ipari termékek árnövekedését nem tudják a termelői árban érvényesíteni. Gondolok itt a búzára, a húsra mint főbb termékekre.

A Az árképzés gondját, úgy gondolom, egy példán keresztül célszerű lenne közelebbről is megvizsgálni. Van erre lehetőség?

— Van. Nézzük a kukoricát, amelyet a termelőszövetkezetek nagy területen termesztenek. A kukorica legnagyobb felvásárlója a Gabonaforgalmi Vállalat. Nem a vállalat felvásárlói tevékenységét akarom bírálni, csak jelzem azt a gondot, amit a hatósági tájékoztató termelői ár okoz. A kukorica hatósági ára 100 kilogramm esetén 380 forint, ettől á felvásárló plusz—mínusz 5 százalékkal térhet el, így a termelő maximum 399 forintot kaphat a kukoricáért. Árképzési előírás, ha a kukoricát 10 tonnán felül, nagykereskedelmi formában értékesítik, 46 forinttal növelhető az alapár, így lesz a kukorica ára 426 forint. További lehetőség a kiskereskedelmi értékesítés, ebben az esetben az alapár, a nagykereskedelmi ár további 50 forinttal növelhető, tehát a kukorica fogyasztói ára már 476 forint. Ez a termelő számára lehetőség, de melyik nagyüzem rendezkedhet be erre?

^ Tapasztaljuk viszont, hogy a fogyasztói ár és a piaci ár között is van különbség. Volt arra példa, hogy kevés volt a kukorica és a szabadpiacon függetlenül az árképzési lehetőségektől 600—650 forintért árulták a kukoricát.

— Ez is a feszültség egyik forrása. Van szabad ár, de igazi szabadpiac nincs. Az, amit mi piacként emlegetünk, például a nyíregyházi piac, az tömegtermelés esetén nincs, vagy alig-alig van hatással az áralakulásra. A piac valóságos gazdái a vállalatok, a trösztök, ők tartják kezükben a piacot és diktálnak. Ez minden, csak nem szabad piac. Erre most jó példa a gyapjú. Országos döntés alapján a gyapjút a gyapjú- forgalminak a 87-es árszinten kellett volna felvásárolni. Mert az állami támogatást csökkentették, ennek a döntésnek nem tudott eleget tenni és fizetett, ahogy tudott. Ennek eredménye, hogy a megyében 79 termelőszövetkezetnek a vállalattal szemben 18 millió forint követelése van. A területi szövetség a termelőszövetkezetek megbízásából, a békés rendezés érdekében egyeztető tárgyalást kezdeményezett. Amennyiben ennek nem lesz eredménye, úgy az érintett termelőszövetkezetek pertársaságot alakítanak követelésük érvényesítésére.

^ A mezőgazdasági termékek nagy része exportra megy. Szabolcs-Szatmár me— lgér-e jót a következő év?

— Milyen az árképzés mechanizmusa?

— Kik kapják az exportszubvenciót?

— Mit lebet tenni egy előnyösebb helyzetért ?

Laub István a Szabolcs-Szatmár megyei TESZÖV termeléspolitikai titkár- helyettese, 57 éve agrárközgazdász. Munkáját a jánkmajtisi gépállomáson, mint főkönyvelő, 1950-ben kezdte. Az egyetem elvégzése után 1957-től a nyíregyházi baromfikeltető állomás igazgatóhelyettese. majd amikor felépült a kisvárdai keltető, annak vezetőjévé nevezték ki. 1963-tól hat évig a megyei tanács közgazdasági csoportvezetője, ezt követően a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője. Jelenlegi beosztásában másfél éve dolgozik. Nős, egy lánya van és egy fiú unokája.

^__________________________________

A gye termelőszövetkezetei közvetve, nagy

w tételekben részesei az exportálásnak, lásd téli alma, avagy a marhahús. A tsz-ek az exporttal járó előnyöket nem élvezik, sőt...

— Az exportra termelés népgazdasági érdek. Sajnos központilag nincs rendben az ezzel kapcsolatos szubvenció. A szubvenciót a mindenkori exportáló vállalat kapja és a termelőnek a visszajuttatás (visszaosztás) nincs rendezve. A termelőket még arról sem tájékoztatják, hogy mit, mennyiért lehet eladni, milyen mértékű a szubvenció. A húsnak történetesen emelkedik a világpiaci ára, de hogy ennek milyen kihatása lesz a termelőkre, nem lehet tudni. Ide tartozik a belföldi forgalmazás gondja. A belföldi piacot, szabadpiacot, egy maffia uralja és ezért nehézkes az alma, a burgonya és más termékek értékesítése. A budapesti piacra szinte lehetetlen betömi. Nincs szervezett szövetkezeti piac, amely ellensúlyozhatná a szövetkezeti termékeket kisajátító magánkereskedelmet, megnyirbálná a monopolhelyzetben lévő vállalatok önkényeskedését. A TSZKER létezik ugyan, de a legfőbb gondok megoldását képtelen (erőtlen) felvállalni

Ha jól számolom, eddig öt olyan feszültségforrást említett, amelynek megoldására, módosítására, vagy megszüntetésére lenne szükség. Van-e még ezekhez hasonló gond, amelyeken sürgősen változtatni kellene?

— A különböző, a termelést akadályozó és befolyásoló gondokról még hosszan lehetne beszélni. Gondolom, nem ez az egyedüli cél. Hadd említsek meg ezért még néhány dolgot. Miközben az ipari eredetű anyagok, eszközök drágák, áruk fokozatosan emelkedik, a beszerzés is nehézségeket okoz. Itt van a műtrágya. Legtöbbször akkor nincs, amikor az üzemeknek szükségük lenne rá. Aki műtrágyát akar, az kénytelen jóval a felhasználás előtt megvásárolni. Ebben az esetben az amúgy is drága kemikáliát tárolási költség, bankkamat és más költségek terhelik. Ugyanez vonatkozik a gépekre azzal a különbséggel, hogy a felhasználó nem azt veszi meg, amit akar, hanem amit kap. Más természetű, de a gazdálkodást károsan befolyásoló tényezők, hogy nem megfelelő az információadás, a kölcsönös tájékoztatás.

— Mikor mondja meg például a kereskedelem, hogy szüksége van vagy sem valamilyen árura? Akkor, amikor a nagyüzemek, a kisárutenmelők az árut már megtermelték. Lásd málna, burgonya, paradicsom és paprika. Az elégtelen információ miatt állandósulnak a gyümölcs- és zöldségháborúk. Ha emiatt a termelési kedv csökken, az komoly gondokat okoz, zavarok keletkeznek az ellátásban, de úgy tűnik, hogy a termeltetőket ez nem érdekli. Félmondatokban még valamit. A hitelhiány, a váltó, a hitelek magas kamata, a társadalombiztosítási járulék növekedése mind-mind gondokat okoz és feszültségeket teremt. Ezeket fel kell oldani.

A Feloldást, de hogyan? Ha az üzemek ^ ismerik a gondokozó jelenségek mechanizmusát, mit tehetnek egy előnyösebb helyzet kialakításáért?

— A termelőszövetkezetek legfontosabb törekvése a jövedelmező gazdálkodás elérése. Ennek megvalósítását kívülről nem várhatják. Az sem célravezető, ha konokul ragaszkodnak a korábbi jónak hitt termelési szerkezethez, termelési módhoz. Váltani kell, ehhez viszont elengedhetetlen egy szigorú terméksoros önvizsgálat. A növénytermesztésben azt kell meghagyni — függetlenül a termőhelyi adottságoktól és hagyományoktól

— ami jövedelmező.

^ Ha itt Szabolcs-Szatmárban a termelőszövetkezetek ezen az alapon szelektálnak. oda vezet, hogy nagymértékben lecsökken egyes növények termőterülete, parlagon maradnak a földek.

— Nem biztos. A jövedelmezőség nemcsak szerkezeti, de szervezeti változással is megoldható. Volt és van is rá példa, hogy egy termék a nagyüzemi keretek között veszteséges, de a háztájiban, részesművelésben vagy vállalkozásban nyereséges. Ilyen a burgonya, a különböző zöldségféleségek, a gyümölcs, gyümölcsön belül a télialma is. A télialma termőterületének nagy részét a nagyüzemek mára már kiadták részes művelőiknek, vállalkozóknak.

£ A gazdálkodásban, a szerkezetváltásban, általában a jövedelmezőbb gazdálkodás kialakításában gondolom jelentősége van a melléküzemági — ipari — termelés fokozásának is.

— fgy igaz. Termelőszövetkezeteinkben az alaptevékenységen kívüli termelés 1980-tól nagy mértékben fejlődött. Az ipari termelés, szolgáltatás nettó árbevétele ma már meghaladja az alaptevékenység nettó árbevételét. Amíg 1981-ben all milliárd forint nettó árbevételből 7 milliárd forint az alaptevékenységből származott, addig az 1987-es

17,8 milliárd forint árbevételből 9,6 milliárd forintot a melléküzemági tevékenység teljesített. Az eredményhez való hozzájárulás százalékban kifejezve többszöröse annak, amit az alaptevékenység produkált.

A Ezek szerint az alaptevékenységen kívüli termelés fokozása nemcsak célszerű, de a gazdálkodás rentabilitása érdekében követelmény is. Van-e ilyen törekvés, van-e erre lehetőség?

— A melléküzemági (ipari) termelés fejlesztése mindennapos. Példának említhetem az 'elmaradott térségek fejlesztési alapjára beadott pályázatokat. Egy sor üzem már megépült, és nagyon sok üzem megvalósítása folyamatos. Ilyenek a nyírlugosi konzervüzem, a Nagyecsed—Mérkvállaj húsüzem, a csengeri cukrosító, a szabolcsbákai léüzem és így tovább. A termelőszövetkezetek a nyereségadóból visszaigényelhető fejlesztési támogatást szintén az ipari termelés növelésére fordítják. Idén ezzel a lehetőséggel élve 12 termelőszövetkezet 60 milliót költött az ipari termelés fejlesztésére. De igénybe vehetik és veszik is a tsz-ek a foglalkoztatási alapból felhasználható pénzeszközöket is. A megyei gazdaság-korszerűsítési bizottság is támogatja azokat a pályázókat, akik munkahelyeket teremtenek, létszámot növelnek. így bővült például Ibrány- ban a ragasztóüzem, Bujon a varroda, Pát- rohán a cipőfelsőrész-készítő üzem. A gazdaságos melléküzemági termelés fejlesztése

— mindegy, hogy milyen forrásból — nemcsak gazdaságosságnövelő, eredménytermelő, de sok száz embernek munkát, munkahelyet adó tevékenység. Hasznos és szükséges, ezért a fejlesztés továbbra is kívánatos. *

^ A termelőszövetkezetekről, a szövetkezeti gazdálkodást meghatározó és befolyásoló tényezőkről esett szó eddig. A szövetség a termelőszövetkezetek érdekképviseleti szerve. Mit tesz és tehet a felsorolt gondok megoldásában?

— Mindaz, amit elmondtam a szövetségi munkától nem független. Amikor a feszültségforrásokat említettem, arról úgy szóltam, hogy a megoldás a mi feladatunk is. Mert miközben partnerek vagyunk a reformtörekvésekben, szorgalmazzuk a megújulást, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a termelőszövetkezetek érdekeit képviseljük. Tudjuk: hogy ennek megfeleljünk a jövőben bővíteni kell az érdemi jogosítványainkat, munkamódszerünket a változó — nehezedő — körülményekhez kell igazítani.

0 Köszönöm a válaszait.

Seres Ernő

elborzadnak a jó érzésű emberek, látva, mennyire terjed az erőszak mindennapi életünkben. Sajnos, bűnügyi tudósításainknak naponta ad új témákat a fekete krónika. A szerdai Fórum rovatunkban azon döbbentem meg, a fél vak fiú miként terrorizálja az édesanyját és a testvéreit. Hallgatom a héten a Reggeli csúcs műsorát a Petőfin és az iskolával kapcsolatos kérdéseket várják a szerkesztők. Erre betelefonál egy nyíregyházi anyuka: ötödikes és hetedikes fiait egyedül képtelen tisztességesen nevelni, mit tanácsolna a megkérdezett középiskolai igazgató, Horn György? Talán adja őket kollégiumba? — kínál rögtön választ a tépelödő édesanya.

A válasz — legalábbis számomra — mindennek tűnt, csak megnyugtatónak nem. Az igazgató valami nagy erőkifejtést igénylő mozgást, például a rendszeres sportolást ajánlotta az anyukának. Az az igazság, el sem tudom képzelni, hogy a már idegileg teljesen kimerült édesanya, aki a hétköznapok szélmalomharcában testileg-lelkileg belefáradt a kamaszfiuk nevelésébe, majd rábírja őket a sportolásra.

Aztán az érpataki eset. Egyetlen cigánycsaládtól rettegnek öregek és fiatalok. Senki nem mer bejelentést tenni a hivatalban, a tanácson, a rendőrségen, mert félnek a halálos fenyegetéstől. S még ha egyszer-egyszer figyelmeztetné is őket a rendőr (ha lenne), de örökké nem állhat a megfélemlítettek mellett a rend egyenruhás őre.

Sokkal nagyobb bajnak érzem, hogy figyelmetlenül megyünk el a környezetünkben tapasztalható hétköznapi bűnügyek mellett. Gyorsan hozzáteszem: nem a jogi értelemben mondom ezt a kifejezést. Igaz, nincs rá törvény, hogy az őket egyedül nevelő anya idegeit ne őröljék fel a fiai, de azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban; ez is bű- nős dolog.

Aztán miként lehetne felelősségre vonni a járókelőt, aki elfordul, ha mellette molesztálnak, netán megvernek egy védtelen embert a huligánok? Vagy azt, aki némán elnézi, hogyan törnek, pusztíta- nak facsemetét, kő virágvázát vandál kezek fényes nappal? Legfeljebb a saját lelkiismeretével kell elszámolnia a csigaházba húzódó embernek. Bár jól ismerjük a költő szavait: vétkesek közt cinkos, aki néma . . .

De miért hallgatunk olyankor, amikor békés hétköznapjainkat nem kívánatos események dúlják fel? Amikor egymás közt háborgunk, de nem szólunk sem a rendbontónak, sem a hatóságnak? Nem akarunk belekeveredni? Netán félünk? Meglehet. Nem érdekel bennünket? Talán. Ki-ki intézze a saját dolgát? Ez is egy „megoldás”. De mi lesz, ha egyszer minket terrorizál valaki, ha minket ütnek meg az utcán, ha nekünk okoz valaki elviselhetetlen körülményeket? Akkor hogyan várjuk el a környezetünktől, majd ők talán kiállnak mellettünk? Mert a társadalmi méretű közömbösség cinkossá avat minjjannyiunkat. S ennek csak azok látják hasznát, akik ma, holnap vagy holnapután helyezkednek szembe az írott és íratlan szabályokkal ...

Persze, érdemes körülnézni szűkebb környezetünkben is. Nemcsak testileg okozhatunk mérhetetlen szenvedést valakinek, hanem a lélek is szenvedhet közömbösségünk miatt. Gyógyíthatatlan sebet ejthetünk egy rosszindulatból fakadó szóval, egy viszonzatlan köszönéssel, az agyonhallgatással. Vajon mivel lehetne büntetni azokat, akiknek lehetősége volna rá és nem nyújtják kezüket a bajbajutottnak, amikor annak a legnagyobb szüksége van rá? Mikor vesz-, szűk észre környezetünkben a gondokkal, bajokkal küszködő társat? Amíg szalad a szekér, addig rendszerint nincs „ügy”. De ha valami kibillenti egyensúlyából a labilissá vált embert, segítünk-e? Megyénkben és hazánkban számtalan ember érzi úgy, összecsaptak a hullámok a feje felett és a halált látja megoldásnak. Vajon hányánk felelősségét állapíthatnák meg egy képzeletbeli bíróságon, akik nem fogtuk meg a sorsdöntő lépésre vállalkozó kezét, amikor még visszafordíthattuk volna az úton?

Lehet, messzire mentem a felelősség és annak vállalása kérdésében.

De miként hihetjük, hogy valaki nyilvánosan is ki- álljon a másik mellett, ha akkor sem tette ezt, amikor „csak” saját lelkiismeretével kellett elszámolnia?... Tóth Kornélia