Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-24 / 254. szám
1988. október 24. Kelet-Magyarország 5 A Szabolcsi szimfonikusok koncertjt Az új évadban első ízben hétfőn, október 24-én lép a nyíregyházi közönség elé a Szabolcsi szimfonikus zenekar. Az együttes a napokban tént haza sikeres finnországi turnéjáról. Nyíregyháza testvérvárosában, Kajaani- ban jártak, ahol három koncertet adtaik, az egyiken a zenekar tagjaiból alakult vonósegyüttes, illetve fúvós- kvintett is bemutatkozott. A negyedik hangverseny helyszíne egy arrafelé szokatlan kőtemplom volt, negyven kilométerre Kajaanitól. Bach V. Brandenburgi versenyét finn szólisták közreműködésével adták elő a szabolcsi muzsikusok. Műsorukon szerepelt még Sibelius Finlandia c. műve, Grieg Peer Gynt-szvitje, Schubert VIII. (befejezetlen) szimfóniája, Erkel Hunyadi László nyitánya, ráadásként pedig Bach egyik Magyar táncát adták elő. Ugyanezt a műsort hallhatja a hazai közönség is hétfőn este. A hangverseny 19 órakor kezdődik a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban. A Szabolcsi szimfonikus zenekart Kováts Zoltán vezényli, aki a közelmúltban vette át az együttes irányítását. FOGADÓÓRA. A Kisvárdai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára október 24-én hétfőn 10—12 óra között, valamint október 26-án szerdán 15-től 17 óráig tartja fogadóóráját hivatali helyiségében. — Ugyancsak hivatali helyiségében tart fogadóórát a Tiszavasvári Városi Tanács elnöke október 24-én 16—18 óráig. AZ ÉDES ANYANYELVŰNK verseny országos döntőjét október 21-én, a hétvégén tartották Sátoraljaújhelyen. A négy szabolcsi versenyző közül a Hazafias Népfront Országos Tanácsa beszéd- és magatartáskultúra bizottságának javaslatára jutalomban részesült Leszkoven László (Vasvári Pál Gimnázium) és Lőrinczy Kornél (107-es szakmunkásképző). Könyvjutalmat kapott Haraszti Anikó, a Krúdy Gyula Gimnázium tanulója. ELMARAD az érettségi klub mára, a nyíregyházi művelődési központba meghirdetett összejövetel. Ezt a foglalkozást november 8- án tartják meg. A klub vendége Király Zoltán ország- gyűlési képviselő lesz. TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NAPOK kezdődnek október 24-én Nyíregyházán a megyei társadalombiztosítási igazgatóságon. A három napig tartó rendezvényen előadások hangzanak el töbhek között a várható jogszabályváltozásokról, az egészségügyről, a szociálpolitikáról, a társadalimbiztosítás időszerű kérdéseiről. A zárónapon, 26-án, délután 2 órától fórumot szerveznek, amelyen a résztvevők kérdéseire válaszolnak a szakemberek. KÖZGAZDÁSZNAPOK. A Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs megyei szervezete közgazdásznapokat szervez. Október 24-én délután 2 órakor a Tudomány és Technika Házában Veres József, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanára Tőkekivonás, szanálási felszámolás címmel tart előadást. Október 25-én ugyancsak délután 2- től Rótt Nándor, az Agrár- gazdasági Kutató Intézet munkatársa A vagyonérde- keltség és pénzügyi rendszer továbbfejlesztése témakörben mondja el gondolatait. AZ 1988/89-ES TÖMEGPO- LITIKAI OKTATÁSI ÉV nyitó felkészítésére október 25-én kedden 13 órakor kerül sor Nyíregyházán, a Szarvas utcai pártszékház földszinti nagytermében. Három előadás hangzik majd el: Magyarország és a KGST; A klasszikus szocializmus kritikája, a reális szocializmuskép jellemzői; illetve A szocialista vitakultúra lényege címmel. BÁLINT GAZDA lesz a vendége a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központnak 25-én, kedden 14 órakor. Bálint György előadásának címe: „Régi és új fajok, fajták a kiskertekben”. A SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGEK, AZ ISKOLA- TANÁCSOK feladatairól, a közrend és a közbiztonság helyzetéről, valamint aktuális politikai eseményekről tart nyilvános ülést a Hazafias Népfront nagykállói községi bizottsága október 24-én hétfőn 14 órai kezdettel. KÖNNYEBB A FELSZÁLLÁS Lépcsőpótló lépcső Mór többször is szóvá tették lapunk olvasói, hogy megyénk pályaudvarain nehéz felszállni a vonlaitokra, mivel magasan vannak a lépcsők. Különösen az időseknek, s a szoknyában lévő lányoknak, asszonyoknak okoz ez problémát, valamint a csomagokkal utazóknak, hiszen a felszálláshoz mind a két kézre szükség van. A MÁV-mak egyre kevesebb pénze van a felújításokra, évekig elhúzódhat a magasperonok megépítése, azonban szerencsére az emberi találékonyság kifogyhatatlan. Mint a záhonyi MÁV üzemigazgatóságról beküldött fénykép tanúsítja, megszületett a „lépcsőpótló lépcső”, s enne segítségével fiatal és idős egyaránt könnyebben szállhat fel a vonatra, igaz, gét. Jó lenne, ha minél több egyelőre csak a Hajdú ex- vonaton és más pályaudvaro- presszre Záhonyban. Olvasó- kon is használnák ezt az újí- ink nevében köszönjük az fásként bevezetett lépcsőtoi- üzemigai2gatósóg figyelmessé- dalókot. Meghalt Váci Mihály édesanyja Megérte a legnagyobb fájdalmat, ami csak szülőt érhet: el kellett temetnie gyermekét. S most követte költőfiát. Október 21-én, pénteken a kora délutáni órákban a nyíregyházi Evangélikus Szeretetotthonban meghalt Váci Mihály édesanyja. 88 éves volt. Kiss Áron-emlékünncpségek Az újságíró válaszol Ezen a héten Elek Emil vezető fotóriporter várja az érdeklődők kérdéseit. Szokás szerint ezúttal is közérdekű javaslatokra, észrevételekre számítunk olvasóinktól. Kérjük, hogy nevüket, címüket is közöljék, mert előfordulhat, hogy levélben kapnak választ bejelentésükre. Személyesen, levélben, vagy a 11-277-es telefonszámon kereshetik szerkesztőségünk munkatársát. Levélcím: Nyíregyháza, Pj.: 47. 4401. Kiss Áron halálának 80. évfordulójára emlékezteik a hét végén Nyíregyházán. A 19. század második felének neves pedagógusa élete során azon munkálkodott, hogy felhívja a figyelmet a falusi (nép-)tamtók műveltségének fontosságára. Őket kívánta segíteni tankönyveivel, kézikönyveivel is. Nagy érdemeket szerzett a magyar gyermekjátékok, -dalok gyűjtésében, ezért a tavaly Kecskeméten megalakult Magyar Játék Társaság is az ő nevét vette fel. Szombaton a 4-es iskola nagytermében tartották az emlékünnepség megnyitóját, amelyen a Kiss Áron álital gyűjtött játékokból, dalokból mutattak meg néhányat az iskola tanulói. Az azt követő emlékülésen több előadás hangzott el a Kiss csaSzinte egymásba érnek a könyves ünnepek: most fejeződtek be a műszaki és közgazdasági könyvnapok, és máris itt vannak a megyei könyvhetek; utána a politikai könyvnapok következnek; a szovjet könyv ünnepe, a gyermekikönyvhét folytatja a sort, majd a téli könyvvásár kezdődik ... Jogosnak tetszik a kérdés: szükség van-e ennyi akcióra? A válasz: igen — ma inkább, mint valaha. Az éveken, sőt évtizedeken át tartó egyenletes fejlődés ugyanis az idén megtorpant. Míg korábban egy-egy esztendőben 8—10 százalékkal is emelkedett a szövetkezeti könyvesboltok forgalma, 1988-ban ugyanilyen mértékben, sőt, a falvakban még jobban, 25 százalékkal csökkent. A bevételen ez persze nemigen látszik majd, hiszen a könyvek árusításából származó ösz- szeg néhány százalékkal talán még több is lesz a tavalyinál. Csakhogy az idén meredeken felszökkent árak miatt — amint azt az előbb említett számok is mutatják — ezért a pénzért sokkal kevesebb könyvet . vehettünk. Már csak emiatt is hasznosak a különféle könyves ünnepek: segítenek eligazodni, mire lehet, miire érdemes költenünk megfogyatkozott forintjainkat. Tekintélyes, 60 címből álló listát vehet kezébe a most kezdődött megyei könyvhetek iránt érdeklődő potenciális olvasó és vásárló. A könyvek kétharmada újdonság. Eddig nem így volt — az őszi megyei könyvhetek idején is az akkor éppen meglévő választékot kínálták az üzletek, azzal a különbséggel, hogy azokban a napokban elsősorban a mezőgazdasági könyvekre igyekeztek irányítaná a figyelmet. Az idén először azonban 16 kiadó kifejezetten erre az alkalomra jelentetett meg könyveket. A tematika sem korlátozódik a mezőgazdaságra, mert az őszi — immár 28. — megyei könyvhetek a szövetkezeti könyvterjesztés ünnepét jelentik ugyan, tehát elsősorban a falusi lakosság érdeklődésére számítanak, de ez az érdeklődési kör ma már igen széles: a tény- és szépirodalom, az ismeretterjesztés, a szakkönyv egyaránt beletartozik. Az idei ajánlóliis- tát ennek figyelembevételével állították össze a kiadók. A megyei könyvhetek egyébként már a hét végén megkezdődtek, noha az országos ünnepség csak kedden, 25-én lesz Szenit- gotthárdon. A mi megyei megnyitóinkat pedig még később, 27-én, csütörtökön tartják Tiiszavasváriban, ahová Baranyi Ferenc, Király Lajos, Ratkó József és Kassai Franciska előadóművész személyében vendégeket is várnak. (gönczi) 1 Iád és megyénk kapcsolatáról, Kiss Áron munkásságáról, a gyermekjátékok szerepéről, kutatásáról, gyűjtéséről. Vasárnap délelőtt Kiss Áron szülőfalujában, Porcsalmán az általános iskolában felavatták Kiss Áron emléktábláját. A MÜZEUMI HONAJP RENDEZVÉNYEI. Október 24-én hétfőn a Jósa András Múzeumban A mesék, mondák Biriből című gyűjtemény tanulságai címmel Ratkó Lujza etnográfus tart előadást. Utána Nagymorávia a történeti kutatások tükrében címmel Varga Béla régész előadását hallgathatják meg az érdeklődők. _ A program 17 óra 30-kor kezdődik. Október 25-én kedden a Vay Adám Múzeum baráti körének és a Vay Adám Múzeum alkotó- otthonának vezetőségi ülésére kerül sor a múzeumban. TÖRŐDÉS címmel mutatja be Zombori Katalin dokumentumfilmjét a szentesi VE-GA klubról október 24- én, hétfőn este hat órától a Videóházban. Fél héttől ugyanezt az alkotást vetítik a tanárképző főiskola teaházában. A bemutatót ankét követi, amelyen a rendezőnő is részt vesz. Súlyos balesetek Halálos baleset történt szombat délelőtt Nyíregyháza és Oros között. Nagy András 65 éves nyíregyházi nyugdíjas egy álló kocsi elől indulva akart átfutni az út másik oldalára. Egy Nyíregyháza felől érkező autó vezetője már hiába fékezett, elütötte az idős embert, aki kórházba szállítás után meghalt. Nyírteleken egy kerékpáros lett majdnem áldozata egy előzésnek. Tur- kó Sándor szombaton reggel Nyírteleken egy útkereszteződésben kezdett előzni egy utánfutóval köflekedő személygépkocsit, amelyik éppen egy kerékpárost előzött. Bár az utánfutóval közlekedő jármű vezetője még a felezővonalat sem lépte át, mivel szembeforgalom is volt, a két kocsi összeütközött, s a kerékpáros lett az áldozat. Nyolc napon túl gyógyuló, szerencsére nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Vállajon péntek este szenvedett súlyos balesetet Erdei Adorján Sándor. Ittasan nekihajtott kerékpárral egy kerítésnek és életveszélyes sérülésekkel szállították .kórházba. Nyíregyházán ismét a Sóstói út és a Krúdy utca kereszteződése volt baleset színhelye (itt készült képünk). Gál Endre 72 éves nyíregyházi nyugdíjas úgy hajtott ki a Krúdy utcáról a Sóstói útra, hogy nem adott elsőbbséget a kórház mikrobuszának. Az ütközéskor a kisbusz felborult, utasa és vezetője könnyebb sérülésekkel megúszta, a személykocsi vezetőjét azonban súlyos sérülésekkel vitték kórházba. agyararszag FEHÉRVÁRI JÓZSEF fafaragó művész alkotásaiból nyílik kiállítás október 24- én, hétfőn délután 3 órakor Nyírbátorban a Báthory István Múzeumban. A debreceni származású művész elsősorban a történelmi és a vadászattal kapcsolatos témákat kedveli, alkotásaival több kiállításon nyílt már alkalma bemutatkozni. TELEFONDOKTOR. Nagy volt az érdeklődés a Telefondoktor- szolgálat múlt heti előadása iránt: naponta igen sokan hallgatták a 13-555-ös telefonszámon az automatát. Éppen ezért egy héttel tovább, október 24—29-ig — hétfő reggel fél nyolctól péntek este nyolc óráig, szombaton reggel fél nyolctól délután négyig — újból közvetítik a „Kezdődik az iskola” című sorozatot, melynek kapcsán hasznos tanácsokat kaphatnak az iskoláskorú gyermekek szülei. A VÁSÁROSNAMÉNYI művelődési központban október 24-én 19 órától a Móricz Zsigmond Színház Pás- kándi Géza, az Éljen a színház! című darabot mutatja be; október 25-én 19 órai kezdettel az Országos Filharmónia 1988/89-es első bérleti hangversenyére kerül sor: a Budapesti fúvós együttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. VÉRADÁS. Ezen a héten a következő helyeken lesz véradás: 24-én a tiszalöki tsz-ben, 25-én a mátészalkai ERDÉRT-nél, 26-án Nyírtelek községben, továbbá Fehérgyarmaton a sütőüzemben, a TITÁSZ-nál és a keverőtelepen, 27-én Nyíregyházán a fodrászszövetkezetben, a Váci Mihály művelődési központban, Kisvárdán a BEAG-ban és Nyír- mihálydi községben, 28-án pedig a mátészalkai MOM-ban. KÉPEK Október 24., KÓH6 SALAMON NAPJA A héber Selomoh névből ered, aminek a jelentése: békés, szelíd. Ez a név mesterséges névazonosítás révén a régi magyar Sólom (azaz: Sólyom) nevet is magába olvasztotta. További névnapok: Arétász. Gilbert, Gilberta. Gilgames, Harald. Herold. Rafael, Ráfis, Ráhel. A Nap kél 6 óra 16 perckor nyugszik 16 óra 41 perckar. A Hold kél 16 óra 00 perckor. nyugszik 5 óra Hl perckor. ötven éve halt meg Ernst Bartach (1870—1938) német szobrász, grafikus és költő, a XX. századi német szobrászat egyik legjelentősebb alakja. Várható* időjárás ma estig: általában borult, helyenként ködös idő lesz. csak kissé szakadozik fel a felhőzet. Gyönge eső fordulhat C9ak elő. Gyönge délkeleti szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között lesz, északkeleten lehet gyönge fagy, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 8 és 13 fok között várható. Szeptember 13-án Hungária Otthon biztosítást kötött partnereink közül egyéves díjmentes biztosítást az alábbiak nyerték: Henning Richárdné 1121 Budapest, Tállya u. 16—18., László Lili ja Veszprém, Gábor A. u. 4/c. VIII/24., Lovász Attila Miskolc, Farola H. u. 21. HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ. (Bp. 4890) Megér egy mosolyt — Kölcsön adnád az új pulóveredet? — Igen, de csak egy feltétellel: ha nem viseled. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a gazdaságpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: SZÁRAZ ATTILA Kati ügyelet: 1B-124