Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-21 / 252. szám
íyöö. október 21. Kelet-Magyarország 3 Legyen a mindennapi élet része Fényűzés-e a kultúra? A májusi pártértekezletet követően a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályának megbízásából egy öttagú munkabizottság vitaanyagot dolgozott ki a művelődési otthonok és a művelődési mozgalmak megújítására. A napokban nyíregyházi népművelők körében ismertette a tervezetet és hallgatta meg a szakemberek véleményét Tóth Béla, a munkabizottság egyik tagja, a minisztérium főosztályvezető-helyettese. — Ha ilyen nyers megfogalmazásban nem is kap bangót, a gyakorlatban mégiscsak érvényesül az a nézet, hogy a kultúra amolyan szellemi fényűzés, amire jobb időkben le- hét „áldozni”, rossz időkben viszont mellőzhető. Kérem, foglalja össze az ellenérveket. — Az ember nem tud úgy élni, hogy ne tartaná karban a lelkét. A művelődés részben ennek a „lelki karbantartásnak” az eszköze, a művész esetében pedig az önmegvalósításé. Ezért a mindennapi életnek éppúgy része, mint ahogyan a munka is az. Nem véletlen, hogy minden társadalom fontosnak tekintette, valamilyen szinten támogatta a kultúrát. Ma sem vonulhat ki az állam erről a területről. Másrészt, és ez napjainkban különös hangsúlyt kap, a kultúra a közösségi kapcsolatok kiépítésének, ápolásának, végül, de korántsem utolsósorban az érdekérvényesítésnek nagyon fontos eszköze. — Ezért tulajdonítanak önök kitüntetett szerepet a helyi tár, sadalomnak? — Igen. Abból indultunk ki, hogy a művelődés állam- polgári jog. Eddigi gyakorlatunk következtében azonban elveszett az egyén, a közösség, amihez tartozik, a falu. Az egyes intézményeket támogattuk, amelyek aztán jól, rosszul sáfárkodtak ezzel a támogatással. A jelenlegi rendszer arra ösztönöz, hogy van kétszázezer forintod, költsd el... Csak a szakma- szeretet a biztosíték, hogy valóban értelmes célt szolgál ez a- pénz. Hogy ne így legyen, meg kell változtatni a közművelődés pénzügyi, működési, irányítási, fenntartási rendszerét. — Mindezt részletesen is kifejtik a vitaanyagban, amely, ha úgy tetszik, a közművelődés reformprogramjának is tekint- hető. Az önök által vázolt rend-^ szer miként működne a gyakorlatban? — Nem a formát, hanem a tartalmat, azaz nem az intézményt, hanem a tevékenységet kell támogatni. A működés feltételeiről, az intézmény dolgozóinak béréről a fenntartó gondoskodna. Lenne egy kulturális alap, ebből pályázni lehetne bármely tevékenységre, amire az adott közösségben igény van, ami életképes. Egyébként éppen Szabolcs-Szatmár megyében van már ilyen kezdeményezés, a megyei tanács másfél miliő forintos kulturális alapjára gondolok. — Hogyan foglalná össze a művelődési otthonok gazdálkodásának új alapelveit? — Az imént elmondottakon kívül az intézmény ma- ga, gazdálkodhasson bevételeivel, a piaci viszonyok, a kereslet-kínálat törvényei jobban érvényesüljenek. Végül szeretnénk, ha bárki támogathatná a művelődést, oly módon, hogy az erre fordított összeget le lehetne írni az adóból. De hangsúlyozni szeretném, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a művelődési házban folyó tevékenység elsősorban az értékmentést, értékteremtést, az érték terjesztését szolgálja. A ren- dezvényközpontosságút fel kell váltani a helyi közösség művelődésének. — Többszőr Is emlegettük már az „intézményt”, amin a jelenlegi művelődési otthonokat értjük. Hogyan alakulna a sorsuk? — Erről is mindenütt a helyi közösség döntsön. Bűn lenne felülről megszabni, hogy például integrálódjon a művelődési. ház és az iskola, vagy egy klub, kör egyesület működtesse, netán magánkézbe kerüljön a művelődési ház. A lényeg az, hogy a benne folyó tevékenység kapcsolódjon a helyi hagyományokhoz, igényekhez, sajátosságokhoz. — Jól értem, hogy akár a „magánkultúrházat” is elképzelhetőnek tartják? — Hogyne. Ahol arra lehetőség és igény van, a helyi tanács, a gazdasági szervezetek, illetve a lakosság magánerős fenntartói-működte- tői társulásának különféle formái is megvalósíthatók. Ezen a területen is szorgalmazzuk a monopóliumok megszüntetését, az egészséges versenyhelyzet kialakulását. — Mi lesz a városi, megyei művelődési központokkal? A jelenlegi hierarchiában pontosan meghatározott helyük, funkciójuk van. — A vitaanyagban megfogalmazottak szerint nem képzelhető el az alá-fölérendelt- ség, a „telephellyé” minősített kis falusi művelődési házaknak is vissza szeretnénk adni az önállóságukat. Munkakapcsolatok legyenek az intézmények között. A megyei művelődési központokról pedig szintén helyben kell dönteni. Az is elképzelhető, hogy a megyeszékhely, mint város átveszi az intézményt. — A művelődésnek ez a sokszínűsége, demokratikus jellege mintegy kijelöli a kultúra helyét, szerepéi az általános megújulási törekvésekben. — A művelődés egésze részt kér ebből a programból. A gazdaság, a politikai intézményrendszer reformja enélkül nem megy. De a vitaanyagban vázolt elképzelés sem valósulhat meg e reformok nélkül. A tervezetet minden megyében meg fogjuk vitatni. Szeretnénk szót váltani róla a tanácsi vezetőkkel is, mert rajtuk nagyon sok múlik. Politikai, össztársadalmi szándék már nem akadályozhatja, az egyes emberek megújulási készségének hiánya azonban fékezheti az általunk javasolt program megvalósítását. Gönczi Mária Ahol minden „bárány” fekete... Súlya van a borítéknak Termel a tuzséri korombánya I Sokan elpártolnak eredeti, tanult szakmájuktól a nagyobb kereset reményében. Feszültségektől hangos a munkaerőpiac, választási lehetőség ritkán adódik. Ha valahol mégis kiugróan jól fizetnek, átlagot meghaladó az igénybevétel. A Taurus Carbon- pack tuzséri leányvállalatára is igaz a megállapítás ... Már messziről kirajzolódnak az „égigérő” koromsilók a községben. Az üzem közelébe érve feltűnő az a méltóságteljes, robusztus, fekete bika, ami a tárolók falát díszíti: a Taurus jelképe. — Tizenkét silónkban ösz- szesen 1200 tonna korom tárolható, tájékoztat Czomba Csaba, műszaki igazgatóhelyettes. Soknak tűnhet, mégis kevés! Bővítése érdekében Ajakon, Mándokon és Sza- bolcsbákán a termelőszövetkezetektől raktárakat bérelünk. A korom speciális szállítóvagonokban, széles nyomtávú vasúton érkezik telepünkre. Ezekből kifejtjük, innen zárt szállítóláncon át közvetlenül a tárolókba kerül. Ezután történik a kiszerelés. Hetenként „futnak be” hozzánk a rendelések, ami alapján eldől: konténerekbe, zsákokba vagy big-bagokba töltjük a silók tartalmát. Anyavállalatunknak egy évben több mint 2400 tonna kormot szállítunk, de a hazai festék- és műanyaggyárak, kábelművek, futózóüzemek is hasznosítják alapanyagainkat. Folyamatosan korszerűsödik A Tuzséron honosított technológiát a nyugatnémet Bühler Miag cégtől vásárolta a Taurus még 1985-ben. Mindössze 25 fővel indult a termelés. Azóta folyamatosan korszerűsödik az üzem. Másfél évvel ezelőtt modern osztrák részegységekkel bővült a sokhelyütt már automatizált feldolgozás. — Szovjetunióból megközelítőleg 10 koromgyárból kapjuk az alapanyagot, Omszktól egészen Volgográ- dig. Az összehangolt szállítás még ma sem megoldott A tuzséri „koromgyárban” vagon. — fakad panaszra az igazgatóhelyettes. Kapacitásunk naponta három-négy vagon fogadását teszi lehetővé, ezzel szemben van, amikor hét-nyolc is érkezik egyszerre. A vagonállásért — mivel nem tudjuk a többletet feldolgozni — fizetnünk kell. Akárhol is járunk az üzemben, tapad ránk a korom, árulkodó nyomai mindenütt fellelhetők. A szerény fajsúlyú, pihekönnyű szemcsék akadálytalanul juthatnak át a réseken, apró nyílásokon. Naponta feketébe „öltöznek” az itt dolgozó emberek, talpuktól a fejük búbjáig érzik a korom mérhetetlen súlyát. Időnként locsolókocsi járja -az utat, a mesterséges eső ideig-óráig képes a kóborló, parányi koromszemcséket megkötni. Működik a koromelszívó berendezés is, de hatásfoka alig lemérhető. Testközelből Vékonyodó hangon jelzi a lefejtőbe állított vagon: nemsokára kiürül. Kihasználva a rövid időt Tt mák András gépkezelőt faggatom: A szülőföld varázsa A MAI EMBEREK NEM IS IGEN EMLÉKEZNEK arra a regényes, sőt vadregényes Nyíregyházára, amelyet már az eszlári per alatt leírtak Eötvös Károlyék és társai, amilyen Nyíregyházának ma már nyomát sem találjuk. Eltűnt a Bujtos, diákoknak, varrólányoknak a halálos párbajoknak találkozóhelye. A Bujtos, amely a város alatt terült el gyümölcsöskertjeivel, rakétás szüreteivel, dzsungelre emlékeztető vadonjával és titkos sétaútjaival, a régi Nyíregyháza sok szerelmét látta. Ide szökdös- tek ki a kisasszonykák és régen porrá válott gavallérjaik, hogy nevük kezdőbetűit a padba, vagy a hársfa kéreg jébe bevéssék ... De halálos párbaj is történt a Bujtoson, jobb erről ma már nem beszélni. A SÓSTÓT KI TUDNA RÉGI ÉRTÉKÉBEN? A boltozatos utat, amelyen a\ tölgyfák egymásra borultak, mint a város régi ősei, a szarvasi tótok, akiket a nyúlszájú Károlyi telepített meg a homokban. Ki tudná a cincéreket, amelyek a tölgyfákon szaladoz- tak, az erdő báját, titokzatosságát, fuvolahangú tisztását, szentimentális gyalogút- ját. Ki tudná a tónak visszhangját, holdfényét, éneklését, midőn olyan emberek vonták az evezőt, vagy elmerengve ültek a parton, akik ma már a Morgó temetőben alusszák örök álmukat. MINDEN ERDŐ SZOMOR- KOD1K OKTÓBERBEN, de a sóstói erdő tud leginkább búslakodni. Mintha az a sok bánatos nóta, amelyet itt nyaranta elfuvoláznak, eldalolnak, mind fészket rakott volna a lombjai között: úgy sóhajtozik az őszi szél. De szól a szél és elhívogatja meghalni a leveleket. A NYÍRSÉG MAGYARORSZÁG LEGSZEBB TÁJA. Írni róla csak oly gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról. Vagy egy elaggott vitézi életről. KÉSŐ ŐSSZEL IMÁDANDÓ IGAZÁN A NYÍR. A szüreti víg hangok elmúltak a tájról és a sárga szőlődombokon csak a fekete varjúcsapatok járnak; a magános és kopár szilfákon a vércse üldögél és ha szekér zörög végig a tájon, mintha minden sárga bokor és lomb- javesztett fa csodálkoznék: ugyan ki jár még ilyenkor a falun kívül, mikor ott már senkinek semmi dolga ... A NYtRSEG APRÁNKÉNT MAGÁRA HÚZOGATTA álomködös kendőjét, mint egy beteges hölgy, aki délutáni ábrándozások után, alkonyaitól megállapítja magában, hogy mégis csak egyedül kell tovább élni. MERT MI VALAMENNYIEN A TÖRTÉNELEMNEK ÉLÜNK itt Magyarország északkeleti részén. Mi utánunk már úgy sem lesznek olyan ősi magyarok, mint amilyenek mi vagyunk. Kivesznek az erkölcseink, a szokásaink, a faji nemességeink. Nem lesz már soká Magyarország. Az új, modern emberek kitologatnak bennünket őseink földjéről. Én tulajdonképpen csak azért búsulok minden magyar hajadonért. Gyermeket, minél több gyermeket kell szülni a magyar nőknek, hogy a faj még fennmaradjon. (Ma 110 éve született Krúdy Gyula. A szemelvényeket a Krúdy-breviáriumból válogattuk.) Tímák András és a kormos — Korábban kocsirendezőként dolgoztam a vasútnál, augusztusban váltam meg a cégtől — mondja. — Ez a negyedik munkahelyem, harminchat éves vagyok. Először szokatlan volt számomra ez a világ — meséli. — Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a korom testközelből. Volt már arra is példa, hogy az új dolgozó délelőtt belépett, délutánra pedig már árkon-bokron túl volt. Azért vágtam bele, mert kevés volt a fizetésem. Nem tudom, hogy a többieket mi tartja itt, de az biztos: fizetésnapokon vastagabbak a borítékok mint másutt. A zsákolóban három középkorú férfit sikerül szóra- bírnom. Arcuk kiismerhetet- lenségig kormos, nehezen állnak kötélnek. Szavaikból kicseng, hogy a magas fizetés és az A—B műszak csábítja ide az embereket. Jut idő a ház körül adódó munkákra is. Volt köztük géplakatos, aki a vasútnál dolgozott korábban, volt aki a helyi termelőszövetkezettől vált meg és jött ide. Egy negyvenéves férfi arról beszélt, hogy előzőleg mérlegjavításból élt, de a magas SZTK és adó elvette kedvét. A szomszédos cso- magolóban egy húszéves, ajaki fiatalember dolgozik a szállítószalag mellett: — Szakmám szerint festő vagyok — mondja Fedor Antal. — Barátom tanácsolta ezt a lehetőséget. Elégedett va- gvok a havi 6—7000 forintos átlagommal, másutt kevesebb lenne. Vezetői szemmel Nagy György igazgatóval dolgozószobájában beszélgetek: — Három évvel ezelőtt, még alig voltunk harmincán, ma pedig — nyugdíjasokkal együtt — létszámunk meghaladja a 120 főt. Bérszínvonalunk a környező vállalatokhoz képest érezhetően magasabb. A megbízható, szorgalmas emberek nálunk megtalálhatják számításaikat. Az is igaz, hogy szennyezett a munkahely, a korom az elszívórendszert „kijátszva” szabadtérbe kerül. Ez idáig viszont közvetlen egészségkárosító hatását nem igazolták. Ennek ellenére szervezett fásítást hajtottunk végre környezetünkben és szeretnénk a koromelszívás és -megkötés folyamatát hatásosabbá tenni. A KÖJÁL felkérésünkre épp a napokban végzett alapos vizsgálatokat, eredménye még nem érkezett meg. Egyes munkakörökben nagy a vándorlás. Csonka Zsolt Sorok a Fórumról Napjaink tükre A magyar válogatott első világbajnoki labdarúgó-selejtezőjét követően sem csökkent szerdán este a televízió következő műsorának „nézettségi indexe”. Hiszen napjainkban legalább annyian, ha nem többen kíváncsiak belpolitikai életünk feszítő gondjaira, mint arra, hogy vajon ott leszünk-e a világ- bajnokságon. A televízió „Fórum” műsorában a résztvevők — Berecz János, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagjai, Jassó Mihály, a budapesti pártbizottság első titkára — vállalkoztak arra, hogy a nézők, a hallgatók legkényesebb kérdéseire is megpróbálnak választ adni. Tekintettel a résztvevők beosztására, érdeklődésére, a belpolitikából ezúttal a politikai jelleg dominált, azok a kérdések uralták a több mint egyórás adást, amelyek leginkább foglalkoztatják manapság az embereket. Másfél ezer kérdés — közöttük számos szélsőséges is — érkezett a televízióhoz, s a kérdezők nem szépítették a szavakat. Megkérdezték Berecz Jánostól, miként érti ő azt a korábbi kijelentését, hogy jelenlegi rendszerünk nem szocialista. „Átmeneti korszakban élünk; csak a szocializmus jegyei vannak jelen.” Nyers Rezsőnek azt szegezték, hogy az ő nevével fémjelzett Új Márciusi Front vajon párttá szerveződik-e? „Ez nem pártszervezet, nem lesznek tagjai, csak részivé- vői, s közös célunk elkerülni a katasztrófát.” őszintén beszéltek arról, hogy milyen lehetőséget vett át a mostani pártvezetés a korábbitól, s hogy májusban még nem került sor reformra. Aztán arról, hogy bár nincsenek frakciók az MSZMP-n belül, de természetesnek kell tekinteni az értelmezési különbségeket. „A pártnak szüksége van az ellenőrzésre, s azért jó, hogy létrejönnek olyan alternatív szerveződések, amelyek a maguk módján törekednek a társadalmi közmegegyezésre. Az önkontroll nem elegendő a pártnak..Szó volt arról is, hogy vajon miként negyven évvel ezelőtt a két párt egyesült, most nem éppen a szétválásra kerül sor? Miért félnek a mai vezetők a többpárt-rendszer bevezetésétől? Berecz János: „Ez nem bevezetés kérdése ...” Nyers Rezső: „Mi nem a többpárt-rendszertöl félünk, hanem az anarchiától.” Olyan gyakorlati kérdések is elhangzottak, lehet-e a pártnak valamiféle szerepe ott, ahol a vállalat tőkés kézbe kerül? Ez nem zárja ki a szerveződés szerepét — hangzott a válasz, amely utalt az olaszországi példákra. Vagy: meddig lehet még a lakosság zsebébe nyúlni? — hangzott az aggódó kérdés, mely az infláció és az életviszony nehezülése miatt méltatlankodott. A közgazdász arra is egyenes választ adott: még jövőre sem kerülhető el az áldozatvállalás, de vigyáznak arra, hogy ne fokozódjanak tovább a terhek, ezért a vállalatok irányába szükséges lépéseke tenni. Napjaink hű tükre volt e; a fórum, a maga sokszínűségével, szerteágazó problémahalmazával együtt. Min denre nem adhattak választ ám amire válaszoltak, az magabiztosan, higgadtan, tol leránsan tették a résztvevők Angyal Sándo
