Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

Ä pénz is pénzbe kerül Fegyveres rablótámadás benzinkutasok ellen, olvasom a hírt és — reménykedem. Hátha ez a legújabb bűncse­lekmény vezet el végre ná­lunk is a megoldáshoz: a hi­telkártya bevezetéséhez. Hi­szen ahol hitelkártyát használ­nak, ott nem gyűlnék fel rab­lókat csalogató súlyos össze­gek. Ott neon érdemes utcai járókelőket megtámadni, mert tudni lehet, hogy nem hordanak készpénzt maguk­nál, hanem hitelkártyával fi­zetnek. Olyan pénzhelyette­sítő eszközzel, amit a rabló nem tud hasznosítani, amely- lyel csak jogos tulajdonosa fizethet, aki jogosultságát kézjegyével, aláírásával iga­zolja. S ha a biztonság lenne a pénzkímélő eszköz alkalma­zásának előnye, tán nem is lenne érdemes áttérni a hasz­nálatára. Ám a biztonság in­kább csak amolyan mellék­hatása a hitelkártyának. Az igazi, a fő célja a fizetés egy­szerűsítése, az ezzel járó hi­hetetlenül magas költségek megszűnése. Mert a pénz, legalábbis bankó formájában, nagyon sokba kerül. És nem is csu­pán magának a bankónak az áráról — a papír áráról, nyomdaköltségről — van szó, bár az sem elhanyagolható. Ennél is többe kerül, hogy a pénzt számolni, kötegelni, szállítani, őrizni kell. Tessék csák megnézni akármilyen kis üzletet zárás után: a pénz­táros olt ül, s a lehúzó re­dőny mögött számlálja, ren­dezi kötegeli a pénzt, amikor elkészült, akkor el kell men­nie a pénzzel a postára. Ott azután az összes beérkezett énzt újra számolják, újra lyvelik, és most már fegy- 's őrökkel Viszik tovább a bankba, ahol kezdődik, il­letve folytatódik a számlázás és a könyvelés, hogy a pénz folytathassa körforgását. A bankból a munkáltatóhoz, onnan fizetési napokon a munkavállalóhoz, onnan a boltokba, az, éttermekbe, a benzinkutakhoz, a díjbesze­dőkhöz, ezer meg ezer csator­nán át a postára, a postáról a bankba és így tovább. Mennyibe kerül hát a pénz, és a pénz használata? Nincs erről magyar kimutatás, de ha meggondoljuk, hogy a la­kosság több száz milliárd fo­rintot forgat állandóan, s ha megpróbáljuk ezt az összeget bankókötegekben elképzelni, hát aligha taksálhatjuk kicsi­re a pénz használatának költségeit. De azt észre sem vesszük — mert megszoktuk, termé­szetesnek véljük — hogy mi­lyen sok fáradozással és kel­lemetlenséggel jár a pénz használata számunkra is. Hogy nekünk is mennyivel egyszerűbb lenne bankók he­lyett csupán hitelkártyát hor­dani, azzal bármikor ,és bár­hol, bánmit megvásárolni. S mennyivel könnyebb a pénz­táros dolga is: csak beteszi a leolvasó gépibe a hitelkártyát, s az elektronika mindent re­gisztrál. Miért nincs hát nálunk hitel­kártya? A lakosság bankja mossa kezeit: ő megpróbálta, bevezette az úgynevezett OTP-takarékcsekket. Csak­hogy ez a takarékcsekk ná­lunk nem talált kedvező fo­gadtatásra. Először is nem fo­gadják el mindenütt, ahol el­fogadják, ott sem szívesen. Valójában azonban nem­csak ők hibáztathatok, ami­ért a pénzhelyettesítő eszkö­zök használata nálunk — eggel óta ülése- zett ' a nagy­* teremben a ta­nács. Egyetlen na­pirendi ponttal küsz­ködtek a tanácsta­gok. De sehogyan sem jutottak dűlő­re. — Törjük a fejün­ket! — buzdította a jelenlévőket a fiatal, becsvágyó vb-titkár. — Szégyenszemre mi leszünk az egyet­len település az or­szágban, amelyik semmit sem tud fel­mutatni? — Megette a fene — legyintett az el­nök. — Későn ébred­tünk. A többi . falu már minden népszo­kást felújított, ki­sajátított. Igricen már mióta balázsol- nak?! A Gergely- járást mióta csinál­ják a vonyarcszék- kutiak?! Vagy Bag- lyaskesztölcön a víz- kereszti játékokat?! A busóról már nem is beszélek, vele Du­nát lehet rekeszteni. — Ez a zord igaz­ság — bólintott az ál­latorvos. — Kátaki- lityin pünkösdölnek, Patócson szalma- mutykót égetnek, Gúzfüzesen ördög- maszkkások tilolják a strumflit, Egreshá­zán dudaszóval bú­csúztatják az őszt, szájharmonikával a telet. A patikus széttár­ta a két karját. — Nekünk semmi sem maradt — szö­gezte le. — Még Pan- kaligeten is, pedig az feleakkora sincs, mint mi, népviselet­be tönkölik a rönköt. Vagy rönkölik a tön­köt, már nem is tu­dom. A lényeg az, hogy nekünk semmi sem maradt. A százesztendős Mihály bácsi, aki a tanácskozás. kezde­tétől csendesként füstölög a sarokban, a „Nikotin a nép el­lensége!” , feliratú plakát alatt, most kivette a pipát a szá­jából. — Ilyet már azért ne mondjon a gyógy­szerész kartárs! Ezer­éves falu a miénk, _ akad itt hagyomány dögivei. Amiből nép­szokást lehet csi­nálni. Teszem azt, milyen nagy törté­nete van annak a semmi kis dombnak a faluvégen, a fiaz- tató mögött! Mintha angyal szállt le volna! Felcsillanó tekin­tetek, szaporább lé­legzetvétel. A vb-titkár felug­rott a helyéről, oda­szaladt Mihály bá­csihoz, gyengéden megrázta a vállát. —Mondja már, Mi­si apó! Milyen tör­ténete? — Karon ülő po- ronyt voltam még — kezdte az öreg —, amikor nagyanyám mesélte, ő is a nagy­anyjától hallotta, hogy az ánti időben azon a dombon vár állott. . Fából való kicsiny vár, de vár! Abban lakott Csekő ■ vitéz. Amikor a tö­rök ida be akart men­ni, Csekő vitéz egy karóval hókon ütötte. Ügy bizony. Döbbent csend. Aztán általános üdvrivalgás. — Meg van ment­ve a falu becsülete! rikkantott nagyot az elnök. — Csekő- halmán vár állott! Csekő vitéz hókon ütött egy törököt! Lottón se nyerhet­tünk volna többet! Megrendezzük a Cse- köhalmi Napokat! Fő szám — a várjá­ték! Korhű jelmez­ben, korhű fegyve­rekkel! Meg min­dennel! Lehívjuk a tv-híradót, a rádiót, az országos lapokat, ahogy dukál. Három napig fog tartani legalább! — Kerek egy hétig! — ütött az asztalra a lódoktor. — Lesz lo­vasbemutató! Gulya­terelés. Birkanyíró­verseny. Pásztorku­tya-vetélkedő! A kultúrház veze­tője folytatta: — Szabadegyetemi előadássorozat. Diá­val. A török igáról. Szavalóverseny a mai török irodalom gyöngyszemeiből. Sza­badtéri színpad a libalegelőn! Rende­lünk egy oratóriu­mot, beat-zenészek- kel! Sakkszimul­tánt is tarthatunk. Az Operából és a Vidám Színpadról a legnépszerűbb mű­vészeket hívjuk meg. Néhány kül­földi sztárt is! A lelkesedés ma­gával ragadta az egész testületet, csak úgy záporoztak az életrevaló javasla­tok, a vb-titkár alig győzte jegyezni. Ép­pen abban .határoz­tak, hogy a főtéren felállítják Csekő vi­téz lovasszobrát, amint a nyergéből áthajol a favár pa- lánkján, kezében karó, a cölöpvár kü­szöbén támolygó török, amikor az örök ellenzék, Hep- ciás Kis Lajos kért szót. — Ez mind szép és dicső — jel.entette ki —, de ménkű sok pénz, meg munka kell hozzá. Az alvé­gen pedig még min­dig nincs bekötve a villany, a Fő utcán megroggyant a jár­da, az iskolában ta­tarozni muszáj. Ne­künk meg egy buk­szánk van csak! mjasvillaszemek döfték keresz­tül mindenfe­lől az ünneprontót, az elnök fejcsóválva utasította rendre. — Még ilyenkor sem nyugodhatol La­jos? Nem érted, hogy nem forgácsol­hatjuk szét erőnket?! Mi itt most történel­met csinálunk! K. A­Hz eredmény minősítsen Fokozott várakozás előzi meg a novemberben sorra kerülő megyei pártértekezle­tet. Kommunisták és párton- kívüliek vitatkoznak arról, milyen kérdéseket kellene feltétlenül napirendre tűznie ajfontos tanácskozásnak? Valódi versenyt gyárvezetőknek — Számtalan feszültség nehezíti napjainkat, de egy­szerűen nem kerülgethetjük tovább ezek megoldását, az elodázás ugyanis struccpoli­tika lenne — fogalmazta meg véleményét Vojsánszki Ist­ván, a Fémmunkás Vállalat balkányi gyárrészlegvezető- helyettes. — Én elsősorban az ipari kérdések iránt érdek­lődöm, s azt szeretném egy­szer megérni, hogy az üze­mek, üzemvezetők valódi ön­állóságot kapjanak. Mert mi­féle versenyképesség az, amikor a pártszervek ítélik meg a gazdasági vezető mun­káját?! Jussunk el végre odá­ig, hogy az eredményei mi­nősítsék a gazdasági vezetőt! — A másik, aminek feltét­lenül hangot kell kapnia, az, hogy a megyei pártvezetés még jobban harcoljon ezért a megyéért az ország színe előtt. Itt megtermeljük az al­mát, a burgonyát, s a termelő alig kap érte valamit. Ki fog síkraszállni itt a termelői ér­dekek védelméért? Nehogy azt várjuk már, hogy a so­mogyiak szólnak majd vala­hol a szabolcsi almaterme­lők gondjai miatt. Es még egy dolog. Csodát nem várok a pártértekezlettől, de azt mindenképpen, hogy az eddig elért eredményeinket ne ti­porjuk a sárba, mert lehetne még ettől, sokkal rosszabb a helyzetünk. . . Frázisok helyett tartalmat — A bizonytalanság rossz tanácsadó, ezért mielőbb vi­lágosan megfogalmazott, jól átgondolt programot kellene a megye párttagsága elé tár­ni, s ha a céljainkkal a pár- tonkívüliek is egyetértenek, felsorakoztatnánk a tömege­ket magunk mögé — mondta Pálfy Attila, a posta távköz­lési üzemmérnöke. Ügy gon­dolom, frissítésre lenne szük­ség a pártvezetésben. Talán jó lenne a megyében is a testületi döntések meghozata­la előtt hozzáértőkből álló tanácsadó testület vélemé­nyét kikérni. — Saját területemről, a hírközlésről is jó volna hite­lesebb képet kialakítania a lakosságnak. Több helyen el­mondtam, hogy a telefon nemcsak lakossági szolgálta­tás, hanem termelőeszköz. Mert vajon kiszámíthatóak-e azok a pénzbeli veszteségek, amelyek az üzletkötések el­maradása miatt következnek be? Fontos üzletet ma már sehol a világon nem, kötnek telefon vagy telex igénybe vétele nélkül. S még azt sze­retném, ha valamennyi párt- alapszervezettől fésületlenül továbbítanák az észrevétele­ket az irányítókhoz. Létbiztonságot a fiataloknak — Az országos, egyébként is alacsony fizetéshez képest nálunk még kevesebbet ke­resnek a dolgozók — említet­te az egyik legégetőbb gondot Kovács Sándorné, a Nyírfa Áruház osztályvezetőhelyet­tese, akit társai szakszerveze­ti főbizalminak választottak. Nyolc éve párttag. — Kedvezőtlenek a mun­kakörülményeink, kisgyere­kes anyák sokszor egyedül nevelik csonka családjukat. Nem véletlen, hogy elnőiese­dett a kereskedelmi pálya, ez szinte törvényszerűen követ­kezik az alacsony bérek mi­att. A megyei pártértekezle­ten — ha nem is tudnak re­ceptet adni a béremelésünk­höz — azért jó lenne, ha va­lamilyen formában szó esne a kereskedelemről. Én egyéb­ként a megyében a fiatalok helyzetét látom kétségbeejtő- nek. Középiskolás lányaim vannak, és lassan szembe kell néznünk a pályaválasz­tás, az elhelyezkedés gondjai­val. A nehezedő életkörülmé­nyeket egyébként megbízha­tóan lemérhetjük az áruház forgalmán, sokkal több .olcsó holmit keresnek, mint ko­rábban. — S még egyet nem értek: miért támogatjuk — szavak­ban — a kistermelőket és utána nem tudják eladni a paprikát, uborkát, meggyet, almát? Ugyanakkor Pesten tegnap 22 forint volt az alma. Kérdem én, hogy lesz a pár forintos alma négyszer annyi, mire a fővárosba ér? Szóval, ilyen kérdésekben kellene végre dűlőre jutni, mert las­san azok is elvesztik kedvü­ket, közéleti aktivitásukat, akik eddig fáradhatatlanul talpaltak a köz ügyeiben ..._ Tóth Kornélia egyelőre — megfeneklett. Igazuk van, amikor azt mond­ják: a csekk vagy a hitelkár­tya gördülékeny használatá­hoz olyan kultúra is kell, ami Magyarországon egyelőre hi­ányzik. Valóban hiányzik, de ha senki se- terjeszti, akkor ugyan miként is teremtőd­hetne meg? A félig- meddig kudarcért a pénzügy és ke­reskedelem illetékesei jobbá­ra egymást meg a lakosságot okolják, a csekket használni próbáló állampolgár pedig őket. Az egymásramutogatás és a pénz körforgása így hát zavartalanul folyik, azzal a pazarlással együtt, amit a bankók kötegelnek kezelése jelent. Gál Zsuzsa Naponta 4 tonna lecsó- és fflstólnl való kolbászt töltenek as állatforgalmi és húsipari vállalat nyíregyházi húsüzemében. Képűnkön: raktárban a füstölt kolbász. (Császár Csa­ba felvétele) Jellegzetes nyolcszög alakú a vámosoroszi műemlék reformá­tus templom tornya. A gótikus templom a XV. századból való, a torony később épült. Belső terét festett kazetták díszítik, a szószé­ket népi motívumokkal dekorál­ták, a szentély mennyezete háló­boltozatos. Az épület bejárati aj­taja felett táblán örökítették meg azoknak a vámosoroszi emberek­nek a nevét, akik az 1914—18-as háborúban haltak hősi halált. E. E. felv. IN/lit javasolna a pártértekezleten? w* v>»- & wwgggy «MVA űxxntii^,

Next

/
Oldalképek
Tartalom