Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
1988. szeptember 27. Kelet-Magyarország 3 ^ # ## Szép ősz A szép ősz igazából JX most bontakozik. Az alma pirosa átüt a zöld lombokon, a szeptemberi esők hatására erőlködik a lucernatarló, biztat a sarjú egy ötödik kaszálásra. A dohánykóró már kétméteresre nőtt, még mindig törésre kínálja leveleit, de a dolgos kéz inkább a burgonyafészkeket bontja és kosárszámra gurul a földfelületre a ■parázs gumó. Az ember azt hinné, a bőség vegetációját látva, hogy nincs más gondja a mezei munkásnak, minthogy kedvére begyűjtse azt, amit verítéke és a nyár heve hasznára érlelt. Erre gondoltam ott a káliói határban, meg arra: „teremtőm, de szép itt ez a paprikatábla”. Túl az akácon át láttam az embert is. Vállán a kabátja, kezében a botja és keringett körülötte csatakos, bojtorjánnal, farkasfoggal -tűzdelt gubancos szőrű pulikorcs kutyája. Szóltam az emberhez: — Kellemes időnk van. Jó most itt kint lenni? — Mindenkinek a szándéka szerint jó, vagy hasznos, de nekem ez feladatom. Ügyelem ezt a táblát, arra vigyázok, hogy meg ne lopják. — Kerülő? — Nem hivatalosan. Részem van itt és így estefelé kinézek rája. Magaméra. máséra, de nem tudom miért. Ennek a paprikának nem nagy a becsülete, nehéz eladni. Ha meglopják, meglopják, azzal is kevesebb lenne a gond. Izzik a cigaretta parazsa, a csőszködő rázza a fejét, nem él vele és nézi a kutyáját, a csaholó, rohanó ebet, amely szagot kapott. Fácánnak szárnya csattog, fejünk felett sur- rogtatják ijedt repüléssel. — Élhetetlen — morog az ember — nem harapott ez még kenyérnél egyebet. Amúgy hűséges. Szolgál már négy éve. Azt mondja szép az ősz? Észre sem vettem. Engem inkább bosszantanak a dolgok. Dehogy ültetek még egyszer paprikát! Leszáll a harmat. Párát lélegzik a föld, fészkelő- dik a határ, neszez ezernyi élőlény, mielőtt nyugovóra térne. Kezet nyújt az ember, nem szól csak int, mutatja botjával, hazamegy. Nem érdekli, szedek-e vagy sem paprikát. De minek szednék? Van nekem dosztig, több is mint elég. S. E. Létezni nehéz szorításban Válaszút előtt Negatív rekord, ha egy területben és termelési értékben kisgazdaságnak számító termelőszövetkezet, röpke tíz év alatt veszteségben összehoz 42 millió forintot. Hogyan csinálták? Sokaik véleményéből áll össze egy Ikép, a mostoha körülmény. Homok a határ. Ami a szemnek tetszetős: az akácfasorok mögött ott a buckáik vonulata, ezeket váltják a mélyfekvésű részek, rétek, ligetek. Ebben a változatos tájban nyári melegben szomjas a növény, viszont ha sok eső esik, azt a laposok kultúrája sínyli meg. Dehát a környék is ilyen. A nyírcsászári, nyír- derzsi határ termőképessége semmivel sem rosszabb, mint a közeli és a távolabbi szomszédoké. Ott mégis boldogulnak? „Jobb volt azelőtt..." Helybéli mondja: mások az alapok. Ott vannak jó szakemberek, gépek, vannak üzemek, de mi van itt? —- Öt éve már, hogy egy traktort sem vettek. Öcslka, elhasznált gépekkel viszont nem lehet gazdaságosan dolgozni. Jobb volt azelőtt.. Hetvenhétig, amíg a tsz-ek nem egyesültek. Van egy lista, bizonyítja a véleményt: 1973-tól 1977-ig a nyírderzsi termelőszövetkezet mindig nyereséges volt. Egyenletesen és szépen fejlődtek. Ugyanebben az időben a nyírcsászáriak teljesítménye, az 1974. évi másfél miillliós veszteséget kivéve, szintén megfelelt. Akikor 1978-ban egyesültek és rögtön 6 milliós deficittel terhelték a kasszát. Az okokat dr. Sápi István, a tsz jelenlegi elnöke említi: — Véleményem szerint a legtöbb bajt az Okozta, hogy egyesüléskor minden fellelhető pénzt kiosztottak, feléltek mindent. Tailán ettől is több bajnak és gondnak a forrása lett, hogy a termelőszövetkezet élére nem került egy egységes, kiforrott, erélyes vezetés. A hatmilliós veszteséget 1980-ban egy még nagyobb követte hét és félmillióval és a csúcs 1983- ban, 1984-ben következett, közel 12—12 milliós ráfizetéssel. Akkor választottak meg elnöknek ’83 második felében. Á jobbító szándék adui Mi lett azután? Van egy mondás, az "üres kamráról, de annak szó szerinti alkalmazása nem illene ide. Sápi Istvánnak voltak elképzelései. Mindennek előtt egy új érdekeltségi rendszerben látta a megoldást. Vállalkozói alma, részesművelés, földbérlet, ezek voltak a jobbító szándék adui. — Az 1400 hektár szántó mellett 126 hektár a gyümölcsös. Másutt egy hozzánk hasonló termelőszövetkezetet, egy ekkora almáskert könnyen eltartott. De itt veszteséges volt az ágazat. Évi két-három .milliót vitt el. A vállalkozói mód, a tagi érdekeltség nyereségessé tette az almát, nőtt a termés- mennyiség. A korábbi 800 tonnával szemben már 1200 tonnát szüreteltünk, értékesítettünk. De még ez is kevés, viszont az alma veszteségtermelése megszűnt. A dohánynál — aránylag nagy területen termesztjük — főként a minőséggel volt baj. öt százalékos. A minőség. Megmondta a dohányipar, neki ilyen dohány nem kell. Vagy jót vagy semmit. Az új érdekeltséggel javul a helyzet. A gazdaság pozíciója nem sokban és nem sokat, de erősödött. Három olyan év következett, amikor szerény, 1,3 milliós, 1,5 milliós nyereséget könyvelhettek. Viszont elég volt egy aszályos nyár és zuhanásba ment át a labilis, lassú fellendülés. Ismét 5 millió a veszteséglistán. És most hiába arattak négy tonnán felüli búzaátlaggal, hiába fizetett a rozs 2,6 tonnával, a banki felmérés ismételten két és félmilliós veszteséget jelez. Talán a kukorica, a téli alma enyhít valamit. Falélni a maradékot? — Szorításban vagyunk. A tavalyi évet még elrendeztük a tartalékainkból, de megmaradt a korábbi 6 millió forint veszteségrendezósi hitel és drágulnak a termeléshez felhasznált anyagok. Való igaz, gépet öt éve nem vettünk, nem volt miből és az elhasznált géppark üzemeltetése egyszer annyiba vagy többszörösébe kerül. Nyírcsászáriban élesen és keményen fogalmazódnak meg most a dolgok. Kisgyű- léseket tartottak és közvéleménykutatást végez egy öttagú jelölőbizottság. Popo- vics Mihály műszaki ágazatvezető, a jelölőbizottság tagja mondja: — Nem csak arról van szó, hogy lejárt a választott vezetőség mandátuma, de a gazdaság helyzete miatt is válaszút előtt állunk. Mert mi következhet? Következhet a szanálási eljárás, a felszámolás, a szakszövetkezetté való átalakulás, jó esetben veszteségrendezés újabb hitellel. — A tagok közül 70 emberrel már beszélgettünk. Mindenki azt szeretné, ha a termelőszövetkezet megmaradna. Volt olyan javaslat, hogy a veszteséget önerőből is rendezhetnénk, van a tsz- nek 200 anyajuha. — Felélni a maradékot? — Nem akarjuk. Az elnökünk lemondott. Kettős elnököt szeretnénk. Olyan embert, akiinek a személye, a vezetése alatt álló tsz eredménye garancia lehet a változáshoz. Lemondott az elnök Van jelölt. A nyírcsászáriak Nyírbátor, illetve Nyír- gyulaj felé tekintenék. Nyír- gyulaj és Nyírcsászári között eddig is volt kapcsolat. Együttműködtek gépcserében és patronálta a császáriakat Gyulaj. Ésszerű megoldás lenne tovább erősíteni az együttműködést. Dehát miért mondott le az elnök, miért nem várta meg a választás tényleges eredményét? — Ügy érzem, az én személyem nem lenne garancia a veszteségrendezésnél a hitelfelvételhez. És ide 9ajnos pénz kell. Gépre, eszközre, mindenre, hogy meginduljon egy sikeresebb munka. A kettős elnökséget magam is javaslom. Nem akarok én innen elmenni. Ha a leendő elnök úgy ítéli majd, hogy tud velem dolgozni, rajtam nem fog múlni. Szakmérnök vagyak. Most is, idáig is nem csak elnök voltam, de nö- vényvédős .is, agronómus is. Nyírgyulaj, Nyírderzs szövetkezeti tagjai élni, létezni akarnak, abban a formában és keretek között, amit a termelőszövetkezet biztosít. Válaszút előtt állnak, már tudják, mit akarnak, mit szeretnének. Kívánni csak any- nyit lehet: sikerüljön. Seres Ernő A tisztházaspár Nem hitték a nagycsoportos Gábornak a társai, hogy az ő édesanyja katona. A néhány éves óvodások bontakozó világképébe még nem fér bele az a fogalom, hogy a nő is válaszhatja élethivatásul a tiszti pályát. Ékesebb bizonyságot nem is szerezhettek volna a hallottakról, minthogy Horváth Attiláné az egyik alkalommal egyenruhában ment a fiáért. Nemcsak az édesanya, hanem az édesapa is a nyírteleki alakulatnál dolgozik. A Horváth házaspárt nagyon sokan ismerik, a feleség főtörzsőrmester, a férj hadnagy. Nem készültek katonának, a körülmények, vagy talán a tudat alatti motiváció úgy hozták, hogy mindketten Nyírteleken kötnek ki. Orosz nyevtagozatos gimnáziumban érettségizett Katalin, s utána propagandista lett a moziüzemi vállalatnál. Nem igazán elégítette ki a közönségszervezés, két év után könyvelőnek jött ide, ahol az édesapja, Körmendi Zoltán őrnagy megbecsült tiszt volt. Kati egyik iskolát a másik után végezte, felsőfokú államháztartási szaktan- folyamra járt, pénzügyi kiegészítő szakon, marxista esti egyetemen és szakosítón szerzett oklevelet. 1983-ban továbbszolgálatot vállalt és egyúttal tiszthelyettesi egyenruhát öltött. Soron kívül léptették elő törzsőrmesterré és most újabb nagy erőpróbára vállalkozik: tiszti vizsgát tesz az egyéves szaktan- folyam végeztével. Férje bizonyára azért döntött az egyenruhás szolgálat mellett, mert — mint mondja — kiváló katona lett az alakulatnál, s mindig vonzotta a rend, a fegyelem. Nemrég nevezték ki a gazdálkodási bizottság titkárának. — Sokan azt hiszik, a hadseregben korlátlanul bánhatunk a pénzzel. Ez távolról sem így van — magyarázza Horváth hadnagy. — A takarékosságot messzemenően szem előtt tartjuk, minden fillért megnézünk, hová teszünk. — Bennünket is szorongat Ezért a tájért az ország is felelős Pozsgay Imre válaszai a Kelet-Magyarországiak a pénzhiány, az adórendszer, s mindezt úgy kell megoldani, hogy legfontosabb dolgunk, a harckészültség ne szenvedjen csorbát — teszi hozzá a felesége. Büszkék a hatodikos Emesére és az ötödikes Gáborra: a lányuk angol tagozatra, művészi tornára jár és hangyaszorgalmú. Gábor számítástechnikával foglalkozik. Bár nagyon összetartó család, mégis ritkábban jutottak el eddig kirándulni, nyaralni. Most sok baráttal tartanak kapcsolatot, s ha tehetik, koncertre járnak és sokat olvasnak. Megtalálták azt a tevékenységet, amit örömmel végeznek. T. K. Megyénkben tartózkodott az elmúlt hét végén Pozsgay Imre, a Politikai Bizottság tagja, állaimmiinisz- ter. Minit arról már beszámoltunk : Nagyecseden részt vett a „Berey József” helytörténeti gyűjtemény, valamint a gőzüzemű szivattyú- telep ipari műemlékként történő felavatásán, ezt követően megjelent és felszólalt a Kölcsey Társaság alakuló ülésén, amelynek elnökévé választották. A nap során a vendég válaszolt a Népszabadság és a Kelet- Magyarország munkatársainak kérdéseire. — ön tegnapelőtt a SZOT vezetőivel tanácskozott, tegnap a kormány ülésén volt és ma már itt, a határszéli településen tesz eleget Nagyecsed meghívásának. Sokan kérdezik: lehet bírni, meddig . lehet bírni ezt a tempót? Szükségszerű napjainkban ez a felgyorsult ütem? — Amíg tartalma és értelme van a munkának, legyen az bármilyen fokozott tempójú is, addig számomra nem fárasztó. Remélem, mások is így vannak vele, -mert olyan időket élünk, amikor az önsajnáltatás helyett mindannyiuniknaik keményen kell dolgoznunk. — Államminiszterként most jár először megyénkben, itt a szatmári tájon. Örömünkre korábban, mint művelődési miniszter, vagy mint a népfront főtitkára gyakran megfordult errefelé. Van ennek a vonzalomnak valami különös oka? — Semmilyen különös Oka nincs, csupán arról van szó, hogy az itteni emberekkel történt korábbi találkozásaim során fokozatosan erősödött a felelősségérzet és a vonzalom. Egyre inkább úgy látom, hogy a szatmári vidéken élő emberek a hazának most is csak földrajzilag élnek a szélén, szellemiekben egyenrangúan magyarok és európaiak. Szeretnék utalni a Nagyecseden átadott helytörténeti gyűjteményre és ipari műemlékre, amellyel a település eljutott saját múltjának felfedezéséhez, s ezzel nagy lépést tett a magyar kultúra élvonala felé. Nem a kuriózum keresése csábít engem erre a tájra, hiszen Nagyecsed is bizonyosság rá, ez az ország nemcsak követésben, tanulékonyságban, hanem kezdeményező és alkotókészségben is felveszi a versenyt bárkivel. Egyre inkább látom, hogy e vidék embere, akinek pedig a századok során az elárvultság és az elárultság volt az osztályrésze, nem adta meg magát a természetnek, de a lápot megadásra kényszerítette. Nagy közösségszervező erő, hogy ez a táj, ha olykor csikorgással és súrlódásokkal is, de mindig nyitott volt a más nemzetiségűek vagy vallásúak iránt, s velük jóban, rosszban együttélve önálló arculatát is megőrizte. — ön is tudja, hogy ez az önálló arculat ráncokat és fájdalmakat is rejt. Elég, ha a megye rendkívül hátrányos helyzetére utalok, ön hogyan látja jelenleg az országnak ezt a részét, képét? — Ezért a tájént az ország is felelős, s nem lehetünk annyira kényelmesek, közömbösek, hogy megfeled» kezzünk róla. Aztán olyan gazdagok sem vagyunk, hogy egyetlen hektár megműveléséről, egyetlen alkotni kész ember cselekvéséről lemondhatnánk. Ma a termelőszövetkezetben tett látogatásomkor sem az ön- sajnáltatással kezdték, hanem dacos büszkeséggel sorolták többszörösen megküzdőit, megszenvedett eredményeiket és csak a legvégén, halkan jegyezték meg, hogy főleg az adottságok miatt itt-ott bizony bajok is vannak. Itt hallatlan nagy paraszti teljesítmények születtek, iszonyúan nehéz körülmények között, s ennék a hírét el kell vinni csakúgy, mint a most felavatott létesítményekét. Ezzel ország-világ előltt kell bizonyítani, hogy az átlagosnál is nehezedőbb létviszonyok ellenére Szatmár nem rezervátum, hanem olyan vidék, ahol bárki máshoz hasonió emberek élnek, hatalmas erőről téve tanúságot. — Bizonyára értesült róla, hogy éppen a meglévő nehézségek gyorsabb leküzdése érdekében szeretne lépni megyénkben is a párttagság, ezért novemberre összehívták a megyei pártértekezletet, ön. mint a Politikai Bizottság tagja, miként értékeli ezt a döntést? — Ez a megye vezető párttestületének autonóm döntése volt, bizonyára nagy felelősséggel és okkal döntöttek így. Az a véleményem, ha a párttagság nyíltan kiáll a közvélemény elé, hogy szembenézzen a gondokkal és programot akar adná azok megoldására, akkor ez az önbizalom és nem az elbizonytalanodás jele. — A májusi országos pártértekezlet óta még csupán néhány hónap telt el, de egyesek szerint lényeges fordulat következett be, mások szerint alig jutottunk előbbre. Ön miként értékeli az eltelt időszakban végzett munkát? — Legfontosabb eredménynek azt érzem, hogy sikerült elkerülnünk a kormányzati válságot. Az is ítény ugyanakkor, hogy az igazi fordulat még csak ezután kezdődik. Májusban új biztatást kapott az építőmunka hazánkban. Ám ez csak lehetőség, s nem kézzel fogható eredmény. Egyaránt fontosnak tartom a valóságos gazdasági és valóságos politikai pluralizmus következetes véghez vitelét. Vallom, hogy a gazdaság a társasági törvénnyel teljesen új helyzetbe kerül, s ezt a gazdasági pluralizmust ki kell fejeznie a politikai intézményrendszernek is. Ebben még igen sok a teendőnk, s ezért tartom én fontosnak a nagyecsedie- kéhez hasonló értékes cselekedeteket, amelyekre az egész társadalomnak szüksége van, hogy visszanyerjük önbizalmunkat. Nem fontoskodásra és lerendezésre, hanem fontos dolgokra és lelkesedésre van most szükségünk. — Köszönöm a válaszait. Angyal Sándor
