Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-24 / 229. szám

1988. szeptember 24. Kelet-Magyarország 11 A csend hangjai Más, mindörökre be­hozhatatlan hátránnyal küzdő társaikhoz hason­lóan a mindennapok so­rán a hallássérülteknek sem jut annyi törődés, fi­gyelem, amennyire szük­ségük lenne. Mi, egészsé­gesek olykor bizony tü­relmetlenül, fojtott, netán nyilvánvaló ingerültség­gel ismételjük meg mon­danivalónkat, amikor ki­derül, hogy a másik em­ber, akihez szólunk — na­gyothall, esetleg csak szájmozgásunkról tudja leolvasni közlendőnket. Pedig együttérzésünket az emberség mellett az is táplálhatná, hogy saj­nos reális a veszély, egy­szer valamelyik hozzátar­tozónk, talán magunk is rászorulhatunk mások megértésére, segítőkész­ségére: a zajártalom és számos egyéb ok miatt a kisebb-nagyobb mérték­ben hallássérültek száma egyre növekszik. Hazánk­ban jelenleg 800 ezer kö­rüli azoknak a száma, akik nem, vagy alig értik embertársaik szavát, so­sem élvezhetik a zenét, nem járhatnak moziba, színházba, nem tudnak rádiót hallgatni, és a leg­elterjedtebb szórakozás, a televíziózás is csak ak­kor nyújt számukra örö­met, ha a kép szöveg nélkül is érthető, vagy amikor feliratos filmet vetítenek. Viszont ez utóbbiból az idén mind­össze 18-at mutat be a te­levízió. És már ez is ha­ladás. A szinkronizálást követelő nagy többség bi­zony nem veszi figyelem­be ennek a 800 ezer em­bernek (no és a nyelvta­nulóknak) az érdekeit. Gondoljunk egy kicsit erre is, most, a Hallássé­rültek Világnapjának, szeptember utolsó vasár­napjának előestéjén. (gm) FOGADÓÓRÁK. Gyúró Im­re, a megyei tanács elnökhe­lyettese szeptember 26-án, hétfőn délelőtt 8—10 óráig tant fogadóórát hivatali he­lyiségében. Szintén 26-án Koncz Imre, a Nyíregyházi Városi Tanács általános elnökhelyettese 8— 10 óráig várja az ügyfeleket hivatali helyiségében. Ugyan­ezen a napon Bárány János tanácselnök-helyettes 7,30- tól 8,30-ig tart fogadóórát Bütykén. Szeptember 28-án, szerdán Baja Ferenc tanács­elnök-helyettes hivatali he­lyiségében várja a hozzáfor­dulókait, 15 órától 18,30-dg. Kisvárdán szeptember 26- án 10-től 12-ig és 28-án 15- től 17 óráig Tóth László, a városi tanács elnöke tart fo­gadóórát hivatali helyiségé­ben. Nyírbátorban Nagy László, a városi tanács vb- ; tkárának lesz fogadóórája szeptember 26-án 10-tőí 12-ig, rnajd 16-tól 18 óráig. Tisza­sváriban Simon József vb­;ár tart fogadónapot szin­tén 26-án 16—18 óra között, ;: ivatali helyiségében. ARANYLAKODALMÁT ünnepelte Győrteleken Kiss Ferenc és felesége, Baráth Julianna. Az 50 éves házas­sági évfordulón négy gyer­meke, kilenc unokája, két dédunokája köszöntötte a há­zaspárt. A tanács, a helyi termelőszövetkezet és az is­kola úttörői is kifejezték jó­kívánságaikat a bensőséges ünnepségen. KEZDŐDIK A TÉLI IDŐ­SZÁMÍTÁS. Vasárnap, szep­tember 25-én véget ér a nyá­ri időszámítás. Az időmérő szerkezeteket hajnali 3 ára­kor kell visszaigazítani egy órával, tehát éjjel 2 órára, így több nemzetközi gyors­vonat menetideje meghosz- szabbodik egy órával, mert a szerelvénynek valamelyik állomáson kell megvárnia, hogy a 2 órára visszaigazított mutató ismét 3 órára érjen. GÄVAVENCSELLÖ Napirenden az óvoda Jelentős feladatok hárul­nak az iskolai életre való felkészítésben az óvodákra. Erről a kiemelkedő fontos­ságú tevékenységről hallga­tott meg beszámolót szep­tember 23-án a Gávavencsel- lői Nagyközségi Közös Ta­nács. Mint elhangzott, az utóbbi években — ha sze­rény mértékben is — javult az udvarok felszereltsége. Az épületekben nagyobb felújí­tásra nem került sor, pedig a tetőzet, a járdák és mel­léképületek rekonstrukciója egyre sürgetőbb igény a fű­tés és világítás korszerűsíté­sével együtt. Az óvodások között sok a veszélyeztetett és a hátrányos helyzetű gyer­mek, akiknek nagyobb há­nyada cigány származású. A legtöbb gondot a térítések fi­zetése jelenti, jelenleg a há­rom óvodában harmincezer forint körüli hátralékot tar­tanak nyilván az élelmezés­vezetők. PUSZI A GAZDINAK! Nem mindennapi rekordot „ugathat” magáénak Charlis Brown madisoni (USA) kutya: 800 re­pülőórát töltött a levegőben gazdájával, Steve Äusbury- Oliwer reklámpilótával (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Megkérdeztük: Hová vigyük a papírhulladékot? A tanév elején kezdődött és november 30-áig tart a megyében a hulladékgyűjtési akció. Bár a gyerekek most is lelkesen járják a lakótele­peket papírhulladékért, az átvétel néhol megoldatlan. Szakos Józsefet, a MÉH te­lepigazgatóját kérdeztük, hogy történik megyénkben a hulladékátvétel az akció ide­jén. — Nyíregyházán a Moszk­va és a Színház utcán talál­ható egy-egy átvevőhely. Ál­talában fél kilenctől fél na­gyig tartanak nyitva, de ép­pen az akció sikeréért ked­den és csütörtökön meghosz- szabbítot nyitvatartással, es­te hat óráig kereshetik fel az ügyfelek. Szombaton 8 és 13 óra között is kinyitnak, ezért viszont szabadnapot kell ki­adnunk az átvevőknek. A Moszkva utcai hétfőn, a Szín­ház utcai pénteken nem nyit ki. Papírátvétellel — az ak­ció idején — a Káliói úti központi telepen is foglalko­zunk, kedden és csütörtökön 16—18 óra között. Nem árt tudni, hogy a pa­pírgyűjtési akcióban most hullámpapírt, irományt, bro­súrát, fekete-fehér újságot és nátronpapírt vesznek át. A nyíregyházi lakótelepek kö­zül a Jósavárosban és Örö­kösföldön már tartottak át­vételt a helyszínen, a Sza- muely-lakótelepen a Damja­nich utcai ABC előtt a kö­zeljövőben lesz. Néhány is­kolában is a nagyközségek közül Üjfehértón, Ibrányban és Rakamazon szerveznek át­vételt. (t. kJ AZ EGYESÜLÉSI ÉS GYÜ­LEKEZÉSI törvényterve­zetről, valamint a magyar- országi független kezdemé­nyezésekről, egyesületekről, társadalmi szervezetekről hallhatnak az érdeklődők szeptember 26-án, hétfőn Nyíregyházán, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak klubjában, este 6 órától. Az előadó Magyar Bálint, a Pénzügykutató Rt. és Szabó Miklós, az MTA Történettu­dományi Intézetének mun­katársa. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 38. játékheti lottónyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 216 480 forintot, a 3 találatosokra 1058 forintot, a 2 találatosokra 38 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. Bartók­emlékkoncert Halálának évfordulóján emlékhangversenyt rendez Bartók Béla műveiből a Ma­gyar Kodály Társaság megyei tagcsoportja, a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Ház, illetve a nyíregyházi 4-es is­kola szeptember 26-án, hét­főn este hatórai kezdettel, a 4-es iskola dísztermében. NÉPMŰVELŐK KÖZ­GYŰLÉSE. A Magyar Nép­művelők Egyesületének Sza- bolcs-Szatmár Megyei Te­rületi Szervezete szeptember 26-án, hétfőn fél 10-től tart­ja cikluszáró közgyűlését Kisvárdán, az Ady Endre művelődési központban. Az összejövetelen megvitatják a szervezet hároméves tevé­kenységét, és feltehetően tisztújításra, új vezetőség megválasztására is sor kerül. NYÍREGYHÁZI előadások a kongresszuson Folytatódott az egészségügyi tanácskozás Pénteken folytatta munká­ját Nyíregyházán a Számítás- technika az egészségért című nemzetközi tudományos kongresszus. Az első sikeres nap után új lendületet ka­pott mind a tanácskozás, mind az azzal egy időben fo­lyó vita és véleménycsere. Tegnap az egészségügyi in­formatikai programok című témakörben a SZÜV, a SZÁMALK és a KÖJÁL mu­tatkozott be. A korszerű táp­lálkozás, mezőgazdaság és élelmiszeripar kérdéseivel foglalkozó szekcióban 11 elő­adás hangzott el. Az egyik legnagyobb érdeklődést ki­váltó téma a kardiológia volt, itt nyíregyházi kutatók, orvosok is szerepeltek. Az eddigi legfőbb tapasztalat, hogy az elhangzó előadások mellett legalább olyan ér­deklődésit kiváltónk azok a tanácskozások, ahol kisebb csoportok égy-egy téma kü­lön megtárgyalásával foglal­koznak. Ma, szombaton a neuroló­giai, az endokrinológiai, a gyógyszerészeti szekciókban kerülnek sorra előadások. Űjfent találkozhatnak a részvevők megyében dolgozó tudós orvosok előadásaival, akik nemzetközileg is ér­deklődésre számot tartó té­mákat prelegálnak. Az itt tartózkodó külföldi és magyar részvevők részt vettek nyíregyházi városné­zésen, pénteken este az evan­gélikus templomban hang­versenyt hallgattak meg. A rendezők sok más szabadidős programot is biztosítottak a vendégeknek. Ifjúsági tagozatok a MEDOSZ-nál A megváltozott feltétel- és követelményrendszer ellené­re a szakszervezetek legfon­tosabb feladata a dolgozó emberek élet- és munkakö­rülményeinek tervszerű ja­vítása — hangzott el szep­tember 23-án Nyíregyházán, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszer­vezete megyei bizottságának ülésén, amelyen értékelték az 1985-ös választások óta végzett munkát. A beszámoló utalt arra, hogy a beszűkült pénzügyi források, a növekvő feszültségek és nehézségek miatt sem kerülhetnek hát­térbe a szociálpolitikai cé­KÖRNYÉZETKlMÉLÖ, — hormonhatású — lombtalaní- tó szer alkalmazásának be­mutatóját rendezik szeptem­ber 26-án 11 órától a záho­nyi Lenin Termelőszövetke­zetben. Az újfehértói Nap­raforgó- és Repcetermesztési Társaság taggazdaságaiban a Harwaday lombtalanítót sikerrel próbálták ki. Az új szer mellett nemcsak a kör­nyezetkímélés szól, de az is, hogy olcsóbb más lombtala- nítóknál, az érésgyorsításnál a terményt kíméli. lók. Növekvő gondot jelent a fiatalság lakáshoz jutása, a munkahely-lehetőségek ala­kulása, a magas árak és a pá­lyakezdők alacsony bérezése. Az ifjúsági munka tovább­fejlesztésének szakszervezeti kereteit megteremtette a me­gyei bizottság, II alapszerve­zetnél alakítottak ifjúsági ta­gozatot, amelyek egyre job­ban partnerei a gazdasági ve­zetésnek. Az ülésen foglalkoztak a nyugdíjas dolgozók helyzeté­vel is. A megyében az átlag- kereset az országosnál jóval kevesebb, így a nyugdíj is alacsonyabb. A feladat ezért az, hogy a meglévő pénzesz­közök felhasználásában a meglévő jogokat az eddiginél jobban és következetesebben érvényesítse a bizottság. El kell érni, hogy vállalati bel­ső szabályzatok tartalmazzák a nyugdíjasok részére nyúj­tandó lehetőségeket, s az üdültetési és segélyezési gya­korlatban nagyobb teret kap­janak az idős emberek. A megyei bizottság ülésén ösz- szegezték azoknak a tagsági vitáknak a tapasztalatait, amelyeken a magyar szak- szervezetek tevékenységének megújulásáról volt szó. LOVASSZÖVETKEZET A SZOVJET FŐVÁROSBAN. Sé- takocsikázó és lovagló moszkvaiak a Gorkij parkban. A lo­vak és a hintó a „Postakocsi állomás” (Jamszkoj dvor) lo­vasszövetkezet tulajdona. A szövetkezet a későbbiekben tovább szeretne bővülni: kávézót és szaunát is akar nyitni ^ park területén. Már készül az önálló téli programjuk, amely az „orosz trojka” nevet viseli. A SZÍVTÁJÉKI FÁJDAL­MAK OKAI címmel hangzik el egészségügyi felvilágosító előadás a Telefondoktor jövő heti előadássorozatában. Szeptember 26. és október 1. között a 13-555-ös telefonon hétfőtől péntekig naponta reggel fél nyolctól péntek es­te 8 óráig és szombaton reg­gel fél nyolctól négy óráig kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők e témáról. A MAVADTOURS csoportot szervez a Bugyi Vadgazdálkodá­si Társulás vadászainak VIZS­LA VERSENY ÉRÉ. Időpont: 1988. október 1. Részvételi díj: 1150 Ft. Jelentkezés a 759-611-es telefo­non, 162-es mellékén. (HV—37) HALÁLOS BALESET. Pén­teken Nyíregyházán, a 4-es útról a Család utcára veze­tő útszakasz sarkán összeüt­között egy tehergépkocsi és egy motorkerékpáros. A mo­torkerékpáros a helyszínen életét vesztette. Áramszünet, Tisza vas vári! A TITASZ Vállalat tiszalöüi kiren­deltsége értesíti fogyasztóit, hogy Tiszavasváriban 19S8. szep­tember 26-tól 30-ig hálózatszere­lési munkák miatt naponta 08,00 órától 16,00 óráig a Vasvári P. út középső szakaszán, az Iskola utcán, a Hunyadi utcán, a Szent István utcán áramszünetet tar­tunk. Kérjük fogyasztóink szí­ves megértését. TITASZ Válla lat tiszalöki kirendeltsége. (86667) | •>' Ví;/ I & 11 í Jl 2 i i3fll!f • • • . rSÍ -: : . ‘ : :7:$ Maggararszág | KÉPEK | 24., szombat GELLERT NAPJA A német Gerhard névből .származik. Elemeinek jelen­tése: gerely + kemény. További névnapok: Gerda, Giszmunda, Grizelda, Gri- zeldisz, Mária, Mercédesz. A Nap kél 6 óra 33 perc­kor — nyugszik 18 óra 39 perckor. A Hold kél 17 óra 02 perc­kor — nyugszik 4 óra 25 perckor. 1988. szeptember 25., vasárnap EUFROZINA NAPJA A görög Euphroszüné név latinos formájából, jelenté­se: vidám. Euphroszüné a mondabeli görög kháriszok- nak egyike volt. További névnapok: Cézár, Kende, Kleofás, Kleon, Kiló, Mór, Sólyom. A Nap kél 6 óra 35 perc­kor — nyugszik 18 óra 37 - perckor. A Hold kél 18 óra 20 perc­kor — nyugszik 5 óra 25 perckor. Várható időjárás az or­szág területén ma estig: hajnalban néhol köd kép­ződik, napközben már ke­vésbé feihős idő várható, legalább néhány órás nap­sütés mindenütt valószínű. A déli, délnyugati szél több­felé megélénkül, a Dunán­túlon erős széllökések is le­hetnek. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. — Tudnál nekem köl­csönözni két százast? — kérdezi az egyik barát a másiktól. A másik elő­veszi a pénztárcáját, és kihúz belőle egy százast. — Miért csak egyet adsz? — Mert így igazságos. Most te is jössz egy szá­zassal, én is jövök egy százassal. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: GÖNCZI MÁRIA Esti ügyelet: 15-124 Időjárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom