Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-23 / 228. szám

12 Kelet-Magyarország 1988. szeptember 23. 95^9 A szöuli olimpiáról jelentjük 999 Olimpiai bajnokok: Martinék János, az öttusacsapat és Sike András Csodálatos kettős magvar győzelem Arany és ezüst ÖTTUSA — Megvan, megvan mind a kettő! — ezzel a csodálatos hírrel érkezett száguld- va a futópálya céljához Török Ferenc szövetsé­gi kapitány, aki versenyzőivel együtt csaknem az egész pá­lyát befutotta, miközben teli to­rokból végig biztatta Martineket, Mizsért és Fábiánt, az arany­érmekért futó hármasfogat tag­jait. A futást a vívó- és tornacsar­nok, valamint az olimpiai uszo­da határolta füves területen bo­nyolították le, hullámos, de nem túlságosan nehéz pályán. A te­repet sok ezren vették körül, köztük több száz magyar, az ép­pen szabadnapos sportolók, ve­lük együtt a sportvezetők, orvo­sok, gyúrók, s az ifjúsági tábor tagjai. A befejező számot az úgynevezett hendikep rendszer­ben bonyolították le, így hát a lövészet utáni éllovas szovjet Vahtang Jagorasvili indult elő­ször a 4000 méternek, közvetle­nül utána Martinék János, majd a többiek, az olasz Massullo, az 1979-es budapesti VB-n győztes amerikai Nieman, nyolcadikként Fábián, tizennegyedikként pedig Mizsér. A magyar hírlánc az egész futóverseny közben ki­válóan működött, a célvonalnál tartózkodók is tudták, hogy Ja­gorasvili 1000 méternél még fo­kozni tudta előnyét Martinékkel szemben, 2000-nél viszont már nem tudott lépést tartani a fiatal magyarral. Ettől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy fut- ja-e Martinék erejéből a hajrá­ra, /nem éri-e meglepetés az olasz favorit Massullo részéről. A 23 éves magyar kitünően bírta erővel, az utolsó 1000 méteren, ahol már csaknem végig lefele kellett haladni, még bele is erő­sített, úgyhogy a célvonalhoz közelítve már csaknem 100 mé­terrel. behozhatatlan előnnyel ' vezetett Jagorasvili előtt. Ezen a napon mindent a ma­gyarok nyertek: Mizsér a futás egyénit, aztán a futás csapatver­senyét is, s végül: a két ara­nyat, amely minden bizonnyal lökést ad az ezután következő magyar olimpiai szereplőknek. Martinék Jánost több mint száz újságíró, tévés, rádiós, filmes és fotóriporter vette körül, s amit megtudtak tőle, abból a legfon­tosabb : — Számomra a legnehezebb próbatételt a vívás jelentette, ahol 990 pontot gyűjtöttem, célo­mat túlteljesítve. A lövészettől tartottam, hiszen ez a legbi­zonytalanabb számom, de úgy érzem, a 868 ponttal itt is meg­feleltem. A futás az én jóslato­mat igazolta, hiszen megmond­Martinek János tam előre, hogy jobb vagyok Ja- gorasvilinél. Futás egyéni: 1. Mizsér Attila (magyar) 12:37,88 perc (1294 pont), 2. Kadlec (csehszlovák) Nem vitás, hogy az olimpia egyik leglátoga­tottabb sportága az úszás. Az Olimpiai Park hatalmas létesít­ménye minden­nap megtelik, a hangulat is cso­dálatos a nézőtéren. A nap magyar száma a 100 m- es női hátúszás volt. A Bp. Spar­tacus 14 éves világklasszisa nem ijedt meg Kristin Ottótól, vala­mint Cornelia Sirchtől. A for­duló után fokozta a tempót, s bár Ottóra nem lehetett igazán veszélyes, Sirchet — aki két fej­jel magasabb nála — lehajrázta, s egy századmásodperc különb­séggel megszerezte a második helyet. A kora délelőtti műsorban a magyarok közül először Csabai Judit lépett rajtkőre a 400 m női gyorson. Ugyan nem ez a fő szá­ma, de ettől függetlenül jobb eredményt vártak tőle. Hiszen futamában az utolsó helyen vég­12:46,85 (1267), 3. Steinmann (svájci) 12:53,05 (1246), 6. Marti­nék János (magyar) 13:03,19 (1216), ... 18. Fábián László (ma­gyar) 13:19,24 (1168). Futás csapat: 1. Magyarország 3678 pont, 2. Spanyolország 3546, 3. Mexikó 3486. Öttusa egyéni olimpiai baj­nok: Martinék János (Ma­gyarország) 5404 pont, 2. Mas­sullo (Olaszország) 5379, 3. Jagorasvili (Szovjetunió) 5367, 4. Mizsér Attila (Magyar- ország) 5281, 5. Ruer (Franciaor­szág) 5242, 6. Phelps (Nagy-Bri- tannia) 5229, 7. Fábián László (Magyarország) 5201. öttusa csapat olimpiai baj­nok: Magyarország (Martinék János, Mizsér Attila, Fábián László) 15 886 pont, 2. Olaszor­szág 15571, 3. Nagy-Britannia 15 276, 4. Franciaország 15 268, 5. Szovjetunió 15 214, 6. Csehszlová­kia 15 043. BRXÖZÁS aranyérmét, (82 kg) ÚSZÁS Az esti négy finálé közül ket­tőben magyar sportolók is sze­repeltek. Sike András az 51 kg- ban megszerezte a magyar kötött- fogásúak 13. olim­piai bajnoki Komáromi Tibor pedig a kilen­cedik ezüstérmet vehette át minden idők történetének olim­piai versenyeit figyelembe véve. A magyar birkózók az éremta- bellán az ötödik, az 1—6. helye­ket tekintve pedig Lengyelor­szággal együtt a negyediket har­colta ki a pontversenyben. Negyedik párként állt szőnye­gen Sike és a bolgár világbaj­nok Balov. A bolgár jobb térdén tekintélyes kötés voit, vélhetően a görög Holidisz elleni délelőttit találkozóján történhetett vele sé­rülés. A találkozó úgy indult, ahogyan az álmokban meg van írva. Az FTC birkózója hatalmas iramot diktált. Balov jobbára csak fogást bontott, meglepte a huszáros kezdés. Az első békaál­lásos helyzetet Sike kapta — jog­gal. Ezzel élt is. 1:30 percet mu­tatott a mérkőzés idejét mérő óra, amikor a magyar emelt, majd azonnal pörgetett, és elhú­zott 4:0-ra. Újabb látványos de- rékfogásos kiemelés, a modern birkózás akciója. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány óva intette Síkét: „Ne elégedj meg a 9:0-1 al. lássák a bírók, hogy még van benned tűz.” A magyar birkózó szót foga­dott. Újra ő ment előre, amikor 18 másodperc elteltével Balov je­lezte: a térde fáj, visszalépett a folytatástól, Sike András pedig indiántáncot járt örömében. Kötöttfogású birkózás, 57 kg, Sike Andris Komáromi Tibor olimpiai bajnok: Sike András (Magyarország), 2. Balov (Bul­gária), 3. Holidisz (Görögország). 82 kg, olimpiai bajnok: Ma­miasvili (Szovjetunió), 2. Komá­romi Tibor (Magyarország). Egerszegi Krisztina zett, csak a 29. időt érte el. Női 100 m hát, olimpiai baj­nok: Kristin Otto (NDK) 1:00,89 p, 2. Egerszegi Krisztina (Ma­gyarország) 1:01,56 — új orszá­gos csúcs (régi: Egerszegi 1:02,09 p — 1988.). 3. Sirch (NDK) 1:01,51 Magyarok érem nélkül Somogyi versenyben KERÉKPÁR Csütörtökön rendezték meg a pontverseny 2. selejtező futa­mát. A 30 km-es viadalon a me­xikói Jose You- shimatz végzett az élen. A szom­bati 24-es döntő­Csengeri remekül harcolt A súlyemelő- versenyek ötö­dik napján össze­sen 25 sportoló állt rajthoz a 75 kg-osok viadalán. Az esti „főmű­sorra”. az ,,A” q'BYFNAFlfo csoport küzdel­OULT L/VlLLLO meire mindösz­sze hét emelő kért fellépési le­hetőséget. Ebben a miinimezőny- ben Csengeri Kálmán maxitelje- isítményt nyújtott: megjavította a lökésben és az összetettben iá a magyar rekordokat, és a ne­gyedik helyet szerezte meg. — Nem akartam ebből a ma­gyar „aranyos napból” én sem ki­maradni, helyezés volt a célom — mondta Csengeri, akinek eddigi legjobb VB-eredménye egy ha­todik hely volt 1985-ben, Sö- dertäljeben. A magyar emelő szakításban 150 kg után megpróbálkozott a 155-tel is, másodszorra sikerrel. A szakítást követően a magyar versenyző ötödik volt. de a lö­késben kifogástalanul taktiká­zott, s ami a fontosabb, jól is lökött. Először 182,5 kg-ot kért. Túljutott rajta, Megjött az étvá­gya, a 190 kilóval is elbánt. Har­madik kísérlete, a 195 kg saját csúcsánaik búcsúztatását jelen­tette. (A régi csúcsot idén ő ál­lította fel, s az 191,5 kg volt.) Ez­zel az összetettben 350-et. ért el, amivel 2,5 kg-mal javította meg Messzi István magyar rekordját. 75 kg, olimpiai bajnok: Bo­riszlav Gidiikov (Bulgária) 375 kg (167,5. 207,5) — új olimpiai csúcs. 2. Steinhöfel (NDK) 360 (165, 195), 3. Varbanov (Bulgária) 357,5 (157,5, 200), 4. Csengeri Kálmán (Magyarország) 350 — országos rekord (régi: 347,5). ben Somogyi Miklós ellenfelei lesznek: Bo Jun Csul (dél-kore­ai). Dan Frost (dán), Alexis Mendez (venezuelai), Roland Kö­nigshofer (osztrák), Robert Burns (ausztrál), Olaf Ludwig (NDK). Marat Ganejev (szovjet), Antonio Salvador (spanyol), Wojciech Pawlak (lengyel), Fran­kie Andrew (amerikai). Fernan­do Louro (brazil), Jose Youshi- matz (mexikói), Lubos Lorn (csehszlovák). Gene Samuel (tri- nidadi). Led Peelen (holland), Juan Esteban Curuchet (argen­tin), Pascal Lino (francia). Uwe Messerschmidt (nyugatnémet). Philippe Grivel (svájci), Peter Aldridge (jamáicai). Hszü Csü- tö (tajvani). Giovanni Lombardi (olasz), Gianni Vignaduzzi (ka­nadai). A 4000 m-es egyéni üldözőver­seny elődöntőjében vereséget szenvedett a selejtezőben legjobb időt hajtó NDK-beli Bernd Dit- tert. A női tőrözők nyolcas döntője előtt egy ma­gyart. az utolsó asszó után vi­szont három nyu­gatnémet spor­tolónőt ünne- \/í\/Xc peltek csütörtö­viVAb kön este. Mielőtt még megkezdődött volna az egyenes kieséses rendszerű fi­nálé, ezt az alkalmat megragad­va szólították ki a felsorakozott nyolc vívónő közül Jánosi Zsu­zsát. a Bp. Honvéd 25 esztendős sportolóját, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség vezetői átadják az újabb Világ Kupa-győzelmé­ért járó díszes plakettet és ok­levelet, A 3. helyért Jánosi Funken- hauserrel került szembe, aki meglepően sima vereséget szen­vedett. 8:3-ra Sabine Bautól. A bronzcs^ta az egész döntő leg­hosszabb összecsapása volt, amelyben Jánosi l:0-ra. 3:l-re, 4:3-ra. mi több. 6:5-re is veze­tett. Funkenhauser viszont sor­ra egyenlített, mi több. 6:6 után először a vezetést is megszerez­te. Már a 8. percet mutatta az óra. amikor 7:7. s nem sokkal később 8:8. majd 9:9 volt az ál­lás. két olyan Funkenhauser-ta- lálattal, amely ismét feldühítette Jánosit, s nála is jobban a ví­vóedzők táborát. Utóbbiak dü­hükben még a paravánt is fel­borították. ezzel csak egy dolgot vívtak ki: a közönség nemtet­Vereség Jugoszláviától Napi program ASZTALITENISZ: 1,00: 1. forduló: férfi egyes (Harczi Zsolt, Klampár Tibor), női egyes (Bátorfi Csilla, Urbán Edit), férfi páros (Klampár Ti­bor, Kriston Zsolt), női páros (Bátorfi Csilla, Urbán Edit). ATLÉTIKA: 1,30: női maratoni (Szabó Ka­rolina) — bajnokavatás. — 1,50: férfi 100 m, előfutam (Fetter György, Kovács Attila, Tatár István). — 2,10: hármasugrás, se­lejtező. — 5,50: Férfi 20 km gya­loglás (Urbanik Sándor) — baj- nokavatás. EVEZÉS: 1,00: kisclöntök, a 7—12. helyért valamennyi számban. ÖKÖLVÍVÁS: 2,00: selejtező mérkőzések. — 11,00: selejtező mérkőzések. SPORTLÖVÉSZET: 1,00: gyorstüzelő pisztoly, 30 plusz 10 lövés — bajnokavatás. — 1,00: futóvadlövés, normál, 30 plusz 10 lövés — bajnokavatás. — 1,00: skeet, 75 korong. TENISZ: 3,00: férfi páros, 1. forduló, 16 mérkőzés (Markovits László, Kö­ves Gábor). TORNA: 4,00: női egyéni összetett — bajnokavatás. CrszAS: 2,00: előfutamok: féri 400 m gyors (Kalaus Valter, Szilágyi Zoltán), férfi 200 m mell (Szabó József. Szabó Péter), női 100 m mell (Csépe Gabriella), női 800 m gyors (Csabai Judit). — 12,00: döntők a délelőtti számokban a női 800 m gyors kivételével — 5 bajnokavatás. VÍVÁS: 0,30: prábajtőr, egyéni, selej­tező (Kolcznay Ernő, Pásztor Szabolcs, Székely Zoltán). — 6,00 kard, egyéni, direkt tábla. — 12,00: kard, egyéni, döntő — baj­nokavatás. VÍZILABDA: 3,30: Spanyolország—Magyaror­szág, B csoport. (A kezdést magyar idő szerint közöljük.) Szinte ahány mérkőzés, annyi meglepetés — tö­kéletesen illik ez a kijelentés a szöuli olimpia ví- zilabdatornáj á- ra. A magyarok \/Í7N adtví csoportjában az i. fordulóban az Egyesült Államok legyőzte az olimpiai bajnok Jugoszláviát, a másik „ágon” az Európa-bajnok Szovjetunió döntetlent játszott Olaszországgal, csütörtökön pe­dig a reggeli első találkozón Spanyolország 9:7-re verte az Egyesült Államokat. S.ajnos, a nap második mérkő­zésén nem született meglepetés. Az olimpiai és világbajnok Ju­goszlávia — ha drámai küzde­lemben is, de — egy góllal le­győzte Magyarországot. Jugoszlávia—Magyarország 10:9 (3:1, 1:3, 4:1, 2:4). Csamsil uszo­da. 1000 néző, vezette: Troickij (szovjet) és Faggl (olasz). Magyarország: Kosz — Bujka 2, Schmiedt, Petőváry 2, Pintér, Keszthelyi T„ Tóth II. L. 1. Csere: Vincze, Mohi. Parti, Gyöngyössy 3, Tóth 1. A találkozó egyike volt a sport­ág azon igen ritka összecsapá­sainak, amelyen az egyik csapat kíméletlenül kihasználta vala­mennyi — adott esetben kilenc — emberelőnyös helyzetét. Saj­nos, ez az együttes nem a ma­gyar volt. szését. Funkenhauser pedig nem zavartatta magát, 9:9 után ő vit­te be a győztes találatot, s ez­után hiába próbált kezet nyújta­ni Jánosinak, a magyar vívónő faképnél hagyta a bronzérmest. A döntő után Kovács Tamás még mindig indulataival küsz­ködve nyilatkozott: — Három asszót vettek el tő­lünk. olimpiai döntőben ennyi — szándékos — tévedést már ré­gen láttam. Tisztességtelen cse­lekedetnek tartom négy év mun­káját így tönkrezúzni. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni, még akkor sem, ha a vívóver­senyek végén öt vagy hat ara­nyat számolhatnánk. Női tör, egyéni, olimpiai baj­nok: Anja Fleh tel (NSZK). 2. Bau (NSZK), 3. Funkenhauser (NSZK), 4. Jánosi Zsuzsa (Ma­gyarország), 5. Tatjana Sza- dovszkaja (Szovjetunió). 6. Ste- fanek Gertrúd (Magyarország), ... 16. Kovács Edit (Magyaror­szág). Gyenge folytatás A Koreai Köz­társaság elleni váratlan vere­séggel bemutat­kozott magyar férfi kézilabda- válogatott csü­törtökön Cseh­szlovákia ellen próbált meg ja­vítani a mérlegen, de sikertele­nül . . . Csehszlovákia—Magyaror­szág 19:16 (12:6). Góldobók: Kotrc 7. Baumruk 5. Bartek 3, Bajgar 2, Sovadina. Brestovans- ky. illetve Iváncsik 6, Kovács M., Gyurka 3—3, Marosi 2, Siba- lin. Kovács P. Ügy tűnt. a B-csoportban sze­replő magyar csapatot nagyon megviselte a balsikert! bemutat­kozás. csakúgy, mint a dél-kore­aiak ellen, ezúttal is rendkívül gyengén kezdett. Ennek köszön­hetően a csehszlovákok hamar elhúztak, s a félidőben már hat góllal vezettek. A második já­tékrészben ugyan a magyarok szerezték a több gólt. de egyszer sem tudták igazán veszélyeztetni a vetélytárs vezetését. Így ma­radt az újabb vereség, s már megváltoztathatatlannak tűnik a tény: a magyar válogatott mesz- sze a várakozás alatti helyezés­sel zárja az olimpiát. KÉZHABCA Sportlövészet Jól szerepeltek a Nyíregyhá­zi SZAEV Lövészklub sportolói a közelmúltban rendezett MHSZ sportlövők országos bajnokságán. A legnagyobb sikert Monostory Judit érte el. a standard puska 60 lövéses fekvő testhelyzetű versenyében 594 köregységgel bajnoki címet nyert. Két ezüst­érem gazdagítja a nyíregyháziak éremgyűiteményét. Palkovics Tibor skeetlövészetben a 200 korongból 167-et talált el. — Ugyancsak a dobogó második fokára állt a Nagy. Kovács, Be­nedikt! összetételű skeetcsapat. Bronzérmet szerzett az Oláh, Mező, Lendvai-trió az Ifjúsági fiúk fekvő testhelyzetű csapat- versenyében. Labdarúgás Ifjúságiak, megyei I. osztály: Levelek—Nagykálló 3:0. Záhony —Baktalórántháza 2:1. Tiszalök —Máriapócs 1:1, Varsánygyüre— Tuzsér 1:2. Mátészalka—Nyh. Volán 1:2, Kemecse—Kótai 1:6, Nagyhalász—Nagyecsed 4:2, Nyírbátor—Fehérgyarmat 1:0. Az élcsoport állása: 1. Nyh. Volán 12. 2. Kótaj 10, 3. Nagyhalász. 4. Záhony 9—9 ponttal. II. osztály: Mándok—Dombrád 5:2, Gyulaháza—Encsencs 1:0. Tiszaszalka—Ajak 1:0. Tyúkod— Ibrány 2:1. Kocsord—Öpályi 1:3, Nyírtass—Csenger 7:0, Üj fehértó —vásárosnamény 3:2. Sényő— Nyírkárász 1:0. Az állás: 1. Üj- fehértó 10. 2. Vásárosnamény. 3. Opályi 9—9. Felnőttek, Nyíregyháza, város­körzet! I. osztály: Tisztaberek— Nyíribrony 1:4, Gávavencsellő— Kálmánháza 1:0. Tiszatelek—Oros 3:2. Biri—Búj 1:1, Apagy—Nyír­telek 2:1, Napkor—Nyírpazony 8:1. Nagycserkesz—Mg. Főisko­la 1:1. Az állás: 1. Nyíribrony 11. 2. Napkor 10, 3. Biri 9. II. osztály: Bashalom—Nyírtu­ra 0:3, Vasmegyer—Tiszaeszlár 2:2, Rarnocsaháza—Bököny 2:1, Tiszanagyfalu—Nyírtét 4:1. Ér­patak—Tiszadob 4:6. Hardware— Tiszadada 0:3. Az állás: 1. Ti- szadada 10. 2. Nyírtura 9. 3. Ti­szanagyfalu 8. Vásárosnamény, városkörzeti: Csaroda—Jánd 1:5. Vitka—Tisza- adony 5:0. Lónya—Barabás 3:2. Ilk—TMSE 1:1. Az állás: 1. Jánd 10, 2. Vitka 9. Fehérgyarmat, városkörzeti I. osztály: Panyola—Penyige 2:1, Jánkmajtis—Szamossályi 1:1, Gacsály—Vámosoroszi 5:2, Tu- nyogmatolcs—Tisztaberek 4:1, kisar—Szatmárcseke 2:3. Tisza- kőród—Nábrád 1:1. Az állás: 1. Tunyogmatolcs 7, 2. Szamossályi 3, 3. Szatmárcseke 6—6. II. osztály: Cégénydányád—Ti- szabecs 5:2. Milota—Kölese 1:2, Nagyar—Palád SE 3:1, Rozsály— Csegöld.0:3, Túrricse—Méhtelek 1:0. Nagyszekeres—Szamossályi 2:1. Az állás: 1. Túrricse 8. 2. Cégénydányád 6, 3. Csegöld 5. Mátészalka, városkörzeti: Nvir- káta—Rohod 2:2, Hodász—Nyír­meggyes 1:1, Vaja—Porcsalma 7:1. Nagydobos—Nyírparasznya 2:5, Fábiánháza—Pát.vod 1:3, Szamosszeg—Nyírcsaholy 2:3. Az állás: 1. Nyírmeggyes 9. 2. Nyír­parasznya 8. 3. Hodász 8. Mai műsor Röplabda. NB Il-es mérkőzé­sek, női: Nyírbátor—Debreceni Sí, 17. Nyh. Tanárképző—1Tisza- vasvári, Nyíregyháza, Ungvár sé­tány 12. sz. 17, férfiak: Mg. Főis­kola—Nyírbátor, Rákóczi út 69. sz. 17,88. y Kelet­Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest.XHI Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.

Next

/
Oldalképek
Tartalom