Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-20 / 225. szám
1988, szeptember 20. Kelet-Magyarország 3 Jegyzet A minőség alapkérdés ÉLETMÓD — MŰVELŐDÉS — GAZDASÁG címmel a napokban jelentette meg három kötetben a salgótarjáni nemzetközi tudományos tanácskozás előadásait és korreferátumait a TIT. Hetvenkilenc szerző, köztük huszonnégy külföldi a társadalmi-gazdasági modernizációval összefüggésben vizsgálja az életimód, a művelődés, az egészség és a szabad idő problémáit. Napjainkban a gazdaság, a művelődés és az életmód összefüggéseivel való törődés iránti tudományos és gyakorlati igény egyaránt növekszik. Ezért mint a tanácskozás egyik résztvevője, úgy gondolom, hogy néhány összefüggés felidézése kedvét adhat politikusnak, művelődési szakembernek, érdeklődő olvasónak a kiadványok tartalmával való ismerkedéshez. A gazdaság, a szabad idő, a művelődés, a személyiség és az életmód olyan összefüggő fogalomrendszert alkot, amelyet egymástól függetlenül nem lehet vizsgálni. Ma már a szabadidőkutatások is kiterjednek az időfelhasználás egészére, a munkában és a munkán kívül töltött időre egyaránt. Az időfelhasználás egésze adja az életmódot, s az életmód és a személyiség kölcsönösen meghatározzák egymást. A kötet szerzői az egyes témaköröket történetileg vizsgálják, de legtöbbjük figyelmét az elmúlt 10—15 év történései, folyamatai kötik le. Ez a korszak nemcsak nálunk hozott létre új vonásokat az életmódban, hanem a gazdaságilag fejlett országokban is. Hazánkban a hetvenes évek elején a gazdaság egyenes vonalú fejlődése lelassult, megállt. A társadalom széles rétege számára az életmód fejlődése szempontjából a második gazdaság térnyerése nyújt új lehetőségeket. Ebből adódóan pozitív és negatív irányban egyaránt változik az emberek életmódja és szabadidő-szokása. A művelődésben a statisztikák a hetvenes évek elejéig egyenletes növekedésről tájékoztatnak. A fejlődés ekkor ezen a területen is lelassul, több téren megáll. Vitányi Iván szerint a kulturálisan legaktívabb rétegek művelődésében és a részükre nyújtott kínálat minőségében folytatódik a fejlődés. Kevesebb lesz a művelődésre fordítható idő, s annak kihasználása az említett szűk réteg kivételével inkább a szórakoztatást szolgáló produkciók félé fordul. A nyolcvanas évek elejétől egyre jelentősebb a szerepe azoknak a jelenségeknek, amelyeket ma a kulturális demokrácia címszóval foglalunk össze. Vajon alá kell-e vetnünk magunkat a gazdasági kényszerek fatalitásának, vagy a nehéz körülmények között a tudati tényezőkkel képesek vagyunk-e hatni? — teszi fel a kérdést Köpe- czi Béla. A kulturális kiadások a lakosság nettó pénzjövedelmének 4,1 százalékát teszik ki. Arányaiban ez majdnem pontosan azonos az 1970-es év adataival. A kultúra presztízse a többség szemében akkor nő meg, ha a gazdaságban és a társadalomban előtérbe kerülnek a minőségi követelmények. Fejlődésünk szempontjából ez az alapkérdés. A KULTŰRA IRÄNTI ÉRDEKLŐDÉS felkeltéséhez motiváció szükséges, fogalmaz a nyugalmazott művelődési miniszter: a gazdasági érdek (a fejlettebb országok példája azt bizonyítja, hogy egyre inkább felértékelődik a kvalifikált munka, ehhez megfelelő szakképzettségre van szükség, mely nem létezhet megfelelő általános műveltség nélkül); o közvélemény értékelése; az egyéni ambíció (a többségre jellemző természetes, eddig kevésbé érzékelhető törekvés). Ezek a motivációk láthatóan napjainkban kezdenek előtérbe kerülni. Az életmód megítélésekor nem elégedhetünk meg csak a tudati tényezők vizsgálatával, bár azok nagy fontosságúak. El kell Végezni az összevetést a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális jelenségek között, csak így határozhatók meg a fejlődés tendenciái. Több szerző vizsgálja a jelen és a jövő lehetőségeit az életmód és a művelődés oldaláról is. Következtetésük: a haladás iránya és mértéke attól függ, hogy a gazdaság mennyire talál a maga számára új növekedési pályát, s a társadalmi intézmény- rendszer hogyan tud megújulni. Demográfiai helyzetünk életmód- és gazdaságbeli összefüggéseivel kapcsolatosan Nyers Rezső és Tho- ma László közös vitaindítóban mutat rá a lakosság területi megoszlásával kapcsolatos néhány olyan sajátos egyenlőtlenségre, amelyek térségünkben is folyamatos társadalmi, politikai, gazdasági feladatot jelentenek. A magyar urbanisztikai és indusztriális fejlődés egyik súlyos ellentmondása, hogy az ipari fejlődés döntően Budapestre és néhány nagyobb vidéki városra koncentrálódott, s ez o vidék, különösen a határ menti területek lemaradását eredményezte. Az urbanisztikai fejlődés elmaradottsága feszültségeket eredményezett az infrastruktúrában, az ipari centrumokban is. Feszültség a munkaerő-ellátottság és a foglalkoztatási lehetőség eltérése is. Ezeknek a feszültségeknek a csökkentése hosszan tartó folyamat, tervszerű, sok irányú, következetes tevékenységet igényel. Az egészség, a testkultúra és az életmód összefüggése több előadót késztetett vitára. Hutás Imre miniszter- helyettes szerint az „Egészséget mindenkinek 2000-re” stratégia érdekében négy területen kell alapvető változást elérni: az egészséget kedvezően befolyásoló életmód elterjesztésében, az egészségre ható veszélyeztető tényezők, környezeti ártalmak csökkentésében, az egészségügyi hálózat működésének korszerűsítésében és az egészségpolitika olyan változásában, amely kedvezően befolyásolja az első három alapfeltételt. AZ ÉLETMÓD TÖRTÉNETI KATEGÓRIA. Alakulását a társadalom folyamatai, jelenségei által működtetett mechanizmus határozza meg. Nemcsak az életkörülményektől, hanem azoktól az értékektől is függ, amelyek az emberi magatartást és életvitelt alakítják. így került az életmódkutatás középpontjába a hetvenes években az értékprobléma. Ennek tudományos elemzésével több szerző foglalkozik. Té' . László Telefon a BEAG-bóI A hangostelefonrendszerből 5200-at gyártanak a BEAG nyíregyházi üzemében. Képünk az ösz- szeszerelésről készült. (Elek Emil felvétele.) Ha felépül végre — a garázsunk... Á vita (csak) szünetel A_ történet kezdődhetne úgy is. mint egy mese. Egyszer volt, hol nem volt a nyíregyházi Kun Béla utcán innen, a Sarkantyú utcán túl a Homok soron volt egy szemetes, elhanyagolt terület. Az ottlakók már régen hasznosítani akarták valamilyen formában, elsősorban garázst szerettek volna rá építeni. Ezt mondták, mondogatták már több éve, míg nem jött egy „királyfi”, aki minden próbát kiállt, legyőzte a bürokrácia sárkányát, sikerre vitte az ügyet. A valóság sajnos nem ilyen meseszerű. Inkább kemény, hétköznapi történet, melyről Stankóczi Miklóssal, a Homoksori Garázsépítő Szövetkezet elnökével beszélgettem. Ennek aktualitását az adta, hogy az egyik közeli házból megkeresték szerkesztőségünket: ők már évek óta beadták a Lakszövhöz a garázsigényüket, melyet nyilvántartásba vettek. Most mégis a házbeliek közül 25- ből csak négyen kezdhetnek hozzá az építkezéshez. Pedig messzebbről, idegenek is kaptak ott garázst. Nekik sincs megoldva a parkírozá- si lehetőségük, gyakori a kocsik feltörése — indokolt lenne, hogy elsősorban ők kapják a garázshelyeket. Nyolc esztendő — Számomra ezek a felvetések nem ismeretlenek. Naponta hallom finomabb-dur- vább megfogalmazásban, vitatkozom és érvelek. Győzködöm azt is, akinek riemet mondok. Több garázs kiadására pillanatnyilag nincs mód, mivel a városi tanács végrehajtó bizottsága által elfogadott rendezési terv szerint ezen a helyen jelenleg 52 gépkocsitároló kialakítására van lehetőség — mondja az elnök. A történet nyolc éve kezdődött, azóta folyt a harc a területért, az ügyben a lökést egy két évvel ezelőtti időközi tanácstagi választás jelölőgyűlése adta. Az ott elhangzott kérés nyitott fülekre talált, a tanácstagok segítségével megindult a szervezés. A műszaki osztály kikötése annyi volt, hogy a náluk szereplő (12) jogos igényt elégítsék ki. A Lak- szövtől kérték az összegyűjtött és visszaigazolt kérelmezők névsorát. (Melyét késve meg is küldtek a városi tanácsnak, amikor a létszám már telített volt.) A tanácstagi fórumokon elhangzott felhívás hatására valaki gyűjtötte is a neveket, de ez nem jutott el a szervezőkhöz. A tanács kért még tíz honvédségi dolgozó részére garázshelyet. Eleve adott volt húsz fő a Kun Béla 27— 37. számú ház lakói közül. Maradt tehát tíz hely?! Erre lehetett a sok rászoruló közül — a jelentkezési sorrend alapján — kiválasztani a tulajdonost. Szövetkezeti alapon 1988. február 29-én megalakult a Homoksori Garázsépítő Szövetkezet, az igénylőkből lettek a szövetkezeti tagok, a szervezőkből az igazgatóság. A megalakulásnál jelen voltak a hivatalos szervék, sor került a belépési nyilatkozatok aláírására, • az alapszabály, a szervezeti-működési szabályzat elfogadására. Mintául a jósavárosi Kalevala Garázsépítő Szövetkezet szolgált. Megvásárolták a szóban forgó — állami tulajdonban lévő területet, mely addig egy illegátís „szemétdomb” volt. (A bölcsőde mellett a város szívében.) 360 köbméter földet, törmeléket és hulladékot szállítottak el onnan. — Nem volt ezután sem könnyű a munka — sokszor még a köztünk lévők sem hittek a sikerben. Az igazgatóságból is többen „lefáradtak” mellettem. Sokáig tartott a bürokrácia útvesztőjében „csellengés”. Amit én hajtottam, nem kívánom senkinek — teszi hozzá a szövetkezet vezetője. A tervek elkészültek, megkezdődött az alapozás. Közösen döntötték el, hogy milyen is legyen az épület, nagy súlyt fektetve az egységes külső megjelenítésre. 8—9-es tömbökben gondolkodnak együtt, így függetlenül egymástól beszerezhetik az anyagot és saját erőből folyhat az építkezés. S hogy mit hoz a jövő: „Minden megoldott garázs- probléma a város gondját enyhíti” — tartják. A környéken van még lehetőség újabb tárolók kialakítására, s ha befejezik a munkálatokat, közgyűlés dönt, hogy áíalafkuljanak-e garázsfenntartó szövetkezetté, vagy tovább folytatják az építkezések felvállalását. Kérdések utólag Érvek és ellenérvek, az ütközés elkerülhetetlen egy ilyen esetben. Az mindenképpen dicséretes, hogy hasznosítottak egy elhanyagolt területet, volt kitartásuk, legyőzték a hivatali útvesztőket. A tagok szervezésének módjában nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza: panaszosoknak, akik a legrégebben laknak ott, a garázs- sor szinte az ajtójukban van? Vagy az abszolút jelentkezési sorrendet kellett volna csak figyelembe venni? Esetleg a szövetkezet maga dönti el, hogy kit vesz fel soraiba? A garázsigény egyre növekszik, az építési lehetőség inkább szűkül. Az alapszabály sok mindent rögzít, de mi a biztosíték, hogy a „távol” lakó garázstulajdonos nem eladási vagy bérbe adási szándékkal építkezik? Miért nem tudtak az ügyről hamarabb a többiek is? Ha részt vesznek a tanácstagi fórumokon, hamarabb hallanak róla? Kérdések, melyre nehéz megválaszolni. Dankó Mihály C satlakozom az előttem állóhoz. Kétna- pi hidegélelem, sámli, pléd, teavizforraló, egy termosz feketekávé, minden megvan ahhoz, hogy a bürokrácia útvesztőjét sikerrel járjam. Egy pecsétre van szükségem. Erre mondta jó szomszédom, Stohanek: — Nem könnyű manapság egy pecséthez hozzájutni. Két pecséthez még nehezebb, három pecsét megszerzése pedig szinte lehetetlen. — Na, ne mondja — vitatkozom. — Nem akkora már a bürokrácia, mint korábban. Emlékszem, nem is olyan régen, az adófizetés hasznát bizonyítva, egyik politikusunk a tévében úgy nyilatkozott: az állampolgár, mint adófizető, joggal kérheti számon ügyeinek gyors intézését, hivatkozhat arra, hogy adót fizet. A hivatalnok jövedelme az adóból származik, a különböző ilyen meg olyan intézményeket az adófizető állampolgárok forintjaiból tartják fent. A kulcsszó tehát: én ADÓT fizetek. Csupa nagybetűvel. Stohaneknek nem volt ellenérve. Szó nélkül megette a hot-dogját — magyarul a forrókutyát —, kezefejével megtörölte a száját, majd felszólított, hogy kövessem. Bevitt egy hivatalba és ott azonmód ráreccsentett egy hidrogénszőkére. — Kész van már a papírom? A hölgy nem zavartatta magát. Éppen szünetet tartott, szürcsölte a forró feketét és diktálta a társnőjének a repülő sült galamb A pecsét receptjét. Ettől a nemtörődömségtől felment a pumpa. Stohanek immár ordított: — Hé, magához szóltam! Ha nem tudná, én ADÓT fizetek! Ekkor a szőke — negyven és hatvan közt — porig sújtó pillantással rácsodálkozott Stohanekre és bolti fogai közt szűrve a szót, megkérdezte: — Mit gondol bácsi, én mit csinálok? Én is fizetek ADÓT! Különben is, mindjárt lejár a munkaidőm, jöjjön be a jövő héten. Kint az utcán Stohanek megvallotta, ez már a negyedik jövőhét. Bezzeg, ha a Bős—Nagymarost, az eocénprogramot, az Adria kőolajvezeték ügyét is így, intézték volna, most nem kellene meakulpázni. Idáig jutottunk a párbeszédben, amikor sutty, Stohanek levált tőlem és elhúzta a csíkot a köztéri illemhely felé. Azzal tért vissza, hogy megáll az esze: — Képzelje, bruttósították! — Mit? — Mit, mit? Hát a pös- sentést. Korábban két forint volt, most három. Nem álltam meg, rákérdeztem, mire fel az az árdrágítás. Nem hiszi el a választ. — Nyögje már! — Azt mondta a szalonkezelő: uram, mi maszekok vagyunk. Adót fizetünk. Három forint a bruttó, két forint a nettó. Különben is, ha nem esett jól, csak akkor reklamáljon. E z történt tegnap. Ma viszont sorban állok. Csatlakoztam az előttem állóhoz, aki előtt még százan állnak. Egy pecsétet szeretnék, egy olvashatatlan aláírást, egy iktatószámot, egy végzést, egy határozatot, egy jó szót, egy gyors ügyintézést, egy kis megértést, emberséget, imádkozom, hogy elég legyen ehhez a kétheti szabadság. Seres Ernő
