Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-11 / 191. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. augusztus 11. Aas Öfoül éa a. háború Fellélegezhet hat arab állam amerikai választási előkészületeit Javultak Bush esélyei Az Irak és Irán között nyolc éve dúló háború veszélyének kitett, térségbeli hat arab állam most végre fellélegezhet. Az Öböl körzetében a feszültség érezhetően csökkent az ENSZ-köz- vetítéssel létrejött tűzszünet, s a majdani béketárgyalások reményében. A háború nyolc éve alatt a térség országai: Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emirátusok Szövetsége, Katar, Bahrein és Omán különféleképpen Viszonyultak Iránhoz, jóllehet 1981-ben azért alapították meg a? Öböl menti országok együttműködési tanácsát, hogy szövetséget alkossanak „minden külső agresszió” esetén. Miközben biztosították Iraki „testvéreiket” elvi szolidaritásukról, és megpróbálták iráni szomszédjukat jobb belátásra bírni, az évek során többé-kevésbé semleges álláspontot foglaltak el a háború kérdésében. Amikor július 18-án Irán hivatalosan bejelentette, hogy elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 598. számú határozatát — ami már előrevetítette a konfliktus rendezését, — a szomszédos arab államok nem rejtették véka alá elégedettségüket. A mostani kemény vonal hívei, Szaúd-Arábia és kisebb mértékben Kuvait korábban megkísérelték felvenni a párbeszéd fonalát Teheránnal, de törekvéseik nem jártak sikerrel. Az iráni—szaúdi kapcsolatok még a háború kezdetén, 1981-ben megromlottak. Teherán megvádolta Rijádot, hogy pénzügyi és katonai segítséget nyújt Iraknak. Mi több a két ország kölcsönösen egymást vádolta, hogy nem teljesítik az OPEC-kel szembeni kötelezettségeiket. (A szervezetnek mindkét ország tagja.) A helyzet végül is 1984. július 31-én éleződött ki, amikor a mekkai zanádoklat során iráni zarándokok és szaúdi rendfenntartó erők csaptak össze. Szaúdi mérleg szerint az incidens 402 halálos áldozattal járt. Végül ez az esemény megadta a kegyelemdöfést a két ország kapcsolatának, amely néhány hónap múlva meg is szakadt. Az Öböl menti tanács addigi fennállása alatt ez példátlan esemény volt. A megszakítás után Szaúd-Arábia határozottabban Irak oldalára álLt és szabályszerű sajtókampányt folytat Teherán ellen. Jóllehet Kuvait teljesen szolidáris volt Irakkal, mégsem tette meg a Teheránnal fenntartott kapcsolatok teljes megszakításához vezető lépést, holott a harmincszor nagyobb lélekszámú Irán, amely ráadásul Kuvait partjaitól csak 20 km-re terül el, több ízben tett destabi- lizáiási kísérletet a kis arab országban. Kuvait elhatározta 1987 szeptemberében, hogy öt iráni diplomatát kiutasít, miután hivatalosan Teheránt tette felelőssé egy kuvaiti területre kilőtt rakéta miatt. 1983-ban számos merénylet volt Kuvaitban, amelyet a helyi sajtó az „iráni ötödik hadoszlopnak’” tulajdonított, nem is szólva a múlt év áprilisában Irán-bairát légikalózok által eltérített kuvaiti Boeing 747-es tragédiájáról. Teherán az elmúlt télen — szíriai közvetítésnek köszönhetően — lépéseket tett az Öböl menti tanács államai irányába. Szaddam Husz- szein iraki elnök nem késlekedett, hogy figyelmeztesse a tagállamokat „a szervezet egységét szétzúzni próbáló iráni lépések veszélyességére”. Ennek ellenére úgy tűnik, a kemény vonal híveinek nem sikerült befolyásuk alá vonni az iszlám köztársasággal folytatott párbeszéd többségben lévő híveit. A legújabb közvéleménykutatási adatok szerint jelentősen javultak George Bush esélyei. A Republikánus Párt elnökjelöltje, aki csak a jövő heti, New Orle- ansban megtartandó tanácskozáson lesz hivatalosan is jelölt, most alig hét ponttal marad el demokrata párti ellenfele, Michael Dukakis mögött, holott korábban hátránya 17 pont volt. Bush arra számít, hogy a párttanácskozás televíziós látványossága tovább javítja esélyeit a novemberi választásra. Ebben mindenekelőtt Reagan elnök segítségére számít. Reagan már bejelentette, hogy részt vesz majd választási gyűléseken Bush népszerűsítése érdekében. Az elnök a jövő héten beszédet mond a republikánus párttanácskozás megnyitóján, de nem lesz jelen, amikor Bush hivatalosan is megkapja a jelölést a küldöttektől. A párttanácskozás négy napig tart majd, A Demokrata Párt elképzeléseit, a Reagan-korSzerdán újabb zavargások törtek ki a burmai fővárosban, miután kedden legkevesebb harminchatan vesztették életüket a karhatalom és a tüntetők összecsapásaiban. Rangun több részéből lövéseket hallani — közölte egy helyi lakos a Reuter brit hírügynökséggel. Az AP amerikai híriroda szerint szerdán járműveket és üzleteket gyújtottak fel a tüntetők. A Romániában megnövekedett az illegális terhességmegszakítások száma. Ezt közölte a demográfiai kérdésekről előterjesztett jelentés, amelyet az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága tárgyalt meg. A testület arra kérte az egészségügyi minisztériumot, továbbá a népmányzat nyolcéves működése eredményeit hangoztatva, ennek a politikának a folytatását ígérjék. A republikánus programtervezet támadja a demokraták által javasolt külpolitikai és katonapolitikai elképzeléseket, a szociálpolitika terén pedig egyes területeken igyekszik túllicitálni Dukakis terveit, más területeken viszont megvaló- síthatatlannak minősíti azokat a költségek miatt. Dukakis egyelőre nem változtatott választási taktikáján, de meglepő módon megdicsérte Reagan elnök külpolitikáját, főként a szovjet —amerikai kapcsolatok javítása és a leszerelés terén elért eredményeket. A Demokrata Párt elnökjelöltje azonban azt mondotta, hogy nem ő közeledett Reagan politikájához, hanem az elnök módosította saját korábban hangoztatott elképzeléseit, s ezzel „ő került közelebb” a Dukakis által korábban megfogalmazott külpolitikai programhoz. francia AFP szerdai burmai tömegtájékoztatási közlésekre hivatkozva arról számolt be, hogy a hétfő óta tartó zavargásokban ezerötszáz embert vettek őrizetbe. Diplomáciai források szerint burmai katonák puskatussal bántalmaztak egy brit katonai attasét, aki megtagadta, hogy átadja nekik a fényképezőgépét. tanácsokat és egészségügyi szerveket, hogy tegyenek határozott intézkedéseket „a káros gyakorlat” megszüntetéséért. Ezenkívül felhívta az orvosok, orvosegészségügyi dolgozók figyelmét arra, hogy szigorúan tartsák tiszteletben a törvényes előírásokat. lilább zavargások Burmában Terhességmegszakítás Romániában KOSSUTH RADIO 8,30: Éneklő Ifjúság. — 9,00: Napközben. — 11,00: A Szabó család. — 11,36: Üt a láthatatlan házhoz. Epizódok Lénárd Sándor önéletírásából. — 12,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: Zenei Tükör. — 14,45: Labirintus. — 15,00: Szóról szó' ra. — 16,05: Szívesen hallgatí tűk. — 16,51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bárdos Laj cis-műveket énekel. I — 17,00: Világbanki hitellel az élelmiszeripari felsőoktatásban. — 17,30: Csajkovszkij: Hattyúk ‘ tava — balettszvit. — 18,00: Kri- i tikusok fóruma. — 19,23: Az- ötkarika jegyében. — 19,38: Té- * nyék és tanúk. — 20,18: Kodály I Op. 9-es sorozatának Balázs j Béla-dalai. — 20,30: a tudomá- 3 nyok és a tudománypolitika az { 50-es években. — 21,00: Tölt- : sön egy órát kedvenceivel! — i 22,00: Hírvilág. — 22,30: Barokk ; muzsika. — 23,00: Nyáresti mu- ! 2sika. PETŐFI RADIO 8,05: Napraforgó. — 9,05: Ope- i rettkedvelőknek. — 10,00: Ris valdafényben. — 11,10: Térkép és Utravaló. — 12,10: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12,42: Dalok a Balkánról. — 13,05: Winnetou. Kari May regénye. — 13,35: Szív. Edmondo De Ami- cis regénye. — 14,30: Nóták. — 15,05: Hetet egy csapásra. — 15,32: Szórakoztató antikvárium. — 16,12: Százéves a szórakoztatózene nagy mestere: Irving Berlin 2. rész. — 17,05: Szerencsecsütörtök. — 19,05: A Poptarisznya dalaiból. — 20,00: Kérted — hallgathatod! — 20,30: Slágerlista. — 21,05: Egy hírhe- dett kalandor a XVII. századból. Jókai Mór regénye. — 21,25: Népdalok. — 21,50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Ablakon a pénzt! Kaposy Miklós gazdasági kesergője III. rész. — 22,45: Elia Fitzgerald énekel. — 23,10—0,14: Rockpanoráma. BARTÓK RADIO 9,08: Mozart: Esz-dúr szimfónia K. 132. — 9,30: Berlioz: Benvenuto Cellini. Kétfelvo- násos opera. Közben: 11,10: Magyarán szólva. — 11,25: Az operaközvetítés folytatása. — 12,38: A Budapest Fúvósegyüttes felvételeiből. — 13,05: A heavy metal kedvelőinek. — 14,00: Kamarazene gitárral. — 14,30: Szonda. — 15,00: Bachművek. — 16,00: Cesare Siepi operafelvételeiből — 16,25: Varsói ősz 3. — 17,30: Zeneközeiben a magnósok. — 18,30: In límba materna. Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Holnap közvetítjük. — 19,35: Kamarazene korabeli hangszereken. — 20,15: Külföldi tudósoké a szó. — 20,30: Oj kompakt lemezeinkből. — 21,35: Operaest. — 22,25: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) — 17,30: Hírek — Olasz slágerek — Bánsz- ki István könyvszemléje — Víztársulások a város peremén (Korpás Éva). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika, lapszemle, müsorelőzetes. (A dél- utáni adás szerkesztője: Veszprémi Erzsébet.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,00: Képújság. — 9,05: Teledoktor. Az allergiákról. — 9,15: Fókusz. — 9,50: A Korall- sziget. Ausztrál kalandíilm-so- rozat IX/1. rész. (ism.) — 10,15: A láthatatlan nyomozó, (ism.) — 11,25: Képújság. — 16,55: Hírek. — 17,05: Hazai Tükör. — 17,25: Telesport. — 18,3,5: Reklám. — 19,05: Esti mese. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,20: Tévétorna. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,10: Reklám. — 20,15: Szomszédok. 34. — 20,45: A hét műtárgya. — 20,50: Hírháttér. — 21,35: A tűzön át. Szovjet film. — 22,45: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,55: Képújság. — 18,00: Mozart. 6 .rész. — 19,25: Hírek szlovák nyelven. — 19.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. — 20,05: Képújság. — 20,10: Aki elnök akar lenni. Amerikai dokumentumfilm. — 21,05: Híradó 2. — 21,20: Az ősrégi betűk titka nyomában. A múlt tanúi. Csehszlovák kisfilm. — 21,35: Országok, emberek, életek. Török film. — 23,05: Képújság. SZLOVÁK tv 1. műsor: 15,40: Orvosi tanácsok. — 15,50: A nap percei. — 16,CO: Grand Prix (tenisz). — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Kék fény. — 19,30: Híradó. — 20,00: Tévékomédia. — 20,25: Publicisztika. — 21.10: Dalok a képernyőről. — 21,30: Autósok, motorosok magazinja. — 22,10: Zenés film (ism.) 2. műsor: 18,20: Grand Prix (tenisz). — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Uszítás (tévésorozat). — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Hosszú utat tettél meg, Katie (befejező rész). SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,45: Dokumentumfilmek. — 14,35: Rajzfilmek. — 14,55: Hírek. — 15,00: Zenei kincsestár. — 15,45: Tizenhat évig és azon túl. — 16.45: Világhíradó. — 17,05: Az ember és a törvény. — 17.35: Rajzfilm. — 17,50: Verdi 9. rész. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: Barátok a képernyőn. — 20,50: Világhíradó. — 21,00: Nemzetközi könnyűzenei fesztivál. — 22,05: Előnyös szerződés. — 23,10: Hírek. — 23,15: Moszkvai múzeumok remekművei. — 24,00: Régi korok melódiái. SKY CHANNEL 7,30: Gyermekműsor. — 8,35: Rockshow. — 9,35: Könnyűzene. — 10,05: Popzene. — 11,05: Slágerista. — 12,05: Zenés magazinműsor. — 13,05: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. — 14,00: A show csillagai. — 14,30: Nemzetközi hírmagazin. — 15,00: Amerikai egyetemi futball. — 16,00: Rockshow. — 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: Megbélyegezve. Western- filmsorozat. — 18,30: Légi híd a vadon felett. — 19,00: Komédia. — 19,30: Akciófilm a tűzoltókról. — 21,20: Divat- körkép. — 21,50: Birkózás. — 22,50: Együléses gyorsasági autóverseny. — 23,50: A soul- zene nagyságai. — 1,00: Sir Sidney Nolan. — 2,00: Lalique Glass az üvegtervező. — 2,15: Ben Nicholson. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE (ol.— NSZK). Videoház: Mozi: A SZALAMANDRA (ol.—ang.). Ea.: 16, 18 és 20 óra! Video: KONVOJ (USA). Ea.: 9, 11, 14 óra! Kertmozi: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (USA). Béke mozi: AGYÜ GOLYÓFUTAM (USA). Móricz mozi: GYILKOSSÁG A SÖTÉTBEN (dán).---------------------------------------------------------—----------------\ \ Szent István egyházszervezete A HITTÉRÍTŐ PAPOKNAK nehéz volt elfogadtatniuk a pogány magyarokkal az új hit istenét. A Szent Benedek-rend lelkes szerzeteseinek és a soraikból kikerült püspököknek buzgó munkája azonban lassan megtermetté gyümölcsét. Szaporodtak a keresztények, s lelki gondozásukat szervezett keretekbe kellett foglalni. 1001-ben tehát elküldte a király az akkor, húsvétkor éppen Ra- vennában időző II. Szilveszter pápához Asztrik — szerzetesi fölvett nevén Anasztáz — apátot a kéréssel: hagyná jóvá az első magyar egyházmegye felállítását Esztergom székhelyivel és érsekségi ranggal. Tehát a király székhelye lett egyúttal a kialakuló magyar egyházi szervezet központja. A pápa az esztergomi érsekség létesítésén kívül István királynak szabad kezet adott püspökségek szervezésére is. Szent István nem késlekedett, hiszen, amint fiának, Imre hercegnek írta: „A királyi palotában a második helyen áll a vallás után az egyház... s a királyi méltóság a harmadik helyet a főpapoknak adja, akik nélkül nem állhatnak fenn a királyok és országok, mert őket rendelte az Isten az emberi nem őrizőivé . .Az esztergomit időrendben követő két egyházmegye közül az egyik a veszprémi, a királyi család birtokából a mindenkori magyar királyné számára kihasított uradalom gócpontjával. A másik pedig az Árpádok családi központjában, Kalocsán valószínűleg 1002-ben felállított püspökség. 1009- ig még Pécs, Győr és Eger központtal létesített István király egy-egy püspök által kormányzott egyházmegyét. A felállított püspökségek a részükre kijelölt egyház- megyei terület népeitől egyházi tizedet (dézsmát) szedtek. A bibliai eredetű tized a VI. század óta vált kötelező szolgáltatássá a keresztény egyházban. Kezdetben a püspök kapta, de a 847. évi mainzi zsinat határozata szerint a dézsma- jövedelem négy egyenlő részre osztandó. Egy rész a pöspöké, a második a plébánosé, a maradék két rész a plébániatemplom felszerelésére, illetve a szegények segélyezésére fordítandó. A dézsma - egyetemes egyházi adó volt. Mint István első törvénykönyve mondja: „akinek Isten tízet ad egy évben, a tizediket adja Istennek”. A gabona és egyéb termés mellett az állatszaporulat, és minden egyéb jövedelem, még a királyi jövedelmek — vámok, révek, pénzverés — tizedrésze (decima) is az egyházat illette. ISTVÁN KIRÁLY ELSŐ TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN elrendelte, hogy „a papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bírónak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik”. Mivel kezdetben kevés volt a templom, inkább csak a váras, vásáros helyen, e törvény végrehajtása feltehetően nehézségekbe ütközött. Ezen segített a második törvénykönyv, amely elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, s adjon fenntartására két cselédet, egy mént, egy kancát, két tehenet, hat ökröt és harminc aprójószágot, természetesen a templomépítéskor végzett közmunkán felül. A plébániatemplom " felszereléséről — ruhákról, kelyhekről, oltártakarókról — a királynak, papról és misekönyvekről a püspöknek kellett gondoskodnia. S hogy ebben Szent István példát mutatott, bizonyítja azt a jelenleg Münchenben őrzött Gizella-kereszt, és a koronázási palást, amely miseruhának készült. Az a munka, amely a szertartáskönyvekkel való ellátás következtében a püspökre hárult, azt eredményezte, hogy a püspökségeken megkezdődött a latin nyelv, írás, olvasás tanítása és a kódexíró papok képzése. A HITTÉRlTÉSBEN István király legjobb segítői és támaszai a szerzetesek voltak, mindenekelőtt a hazánkba elsőként érkezett Szent Benedek-rend képviselői, akiknek már Géza fejedelem kezdte építtetni Szent Márton pannonhalmi monostorát, de amelyet csak 1002-ben fejeztek be. Ekkor adta ki István király azt a kiváltságlevelet, amelyben biztosította Pannonhalma részére Monte- Cassino bencés anyaház kiváltságait. Az apátság megkapta Koppány somogyi birtokait, s az innen járó tizeden felül Somogy szolganépe minden tizedik gyermekét is az apátságnak volt köteles adni. A király ezt a rendkívüli adományt azért tette, mert Pannonhalmát jelölte ki a magyar egyházi utánpótlás egyik központjául. Itt képezték a térítő és prédikáló papságot, ez lett a bencés művelődés otthona. A pannonhalmi apát nem volt a megyés püspöknek alávetve, hanem közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozott, és peres ügyeiben a király bíráskodott. Nyitra vidékén Szent Ipolynak a X. század végén alapított Zobor-hegyi monostorában a szerzetesek remeteéletet éltek, tehát nem végeztek aktív hittérítést és oktatást, mint a pannonhalmiak, és az 1037- ben új, díszes kőépületben elhelyezett pécsváradi bencések. Veszprém-völgyben alapította a király az első hazai apácakolostort a feleségével jött bajor apácák és magyar nők számára, valószínűleg még a veszprémi püspökség alapítása előtt. 1019-ben Zalavárott, utána Bakonybélen emelt monostort, s ő vetette meg az alapját az aracsai apátságnak is. Marosváron, Sáron, Oroszlámoson, Tatán és Jákon különböző nagyurak és főpapok alapítottak monostorokat a király buzdítására. A TÉRÍTÉS ELŐREHALADÁSÁVAL a megkeresz- telkedett magyarokat az ország keleti részén is egyházi szervezetbe rendezték István király parancsai. Egymás után jött létre az erdélyi, a bihari, a Csanádi, majd az egri és kalocsai egyházkerület határainak módosításával a váci püspökség. Szent István 1038- ban bekövetkezett halálakor az ország két érseki (Esztergom, Kalocsa) és nyolc pöspöki egyházmegyére, s ezek mindegyike négy-öt főesperesi kerületre tagozódott. „Méltán nyerte el hát birodalma határain belül az apostol nevet — írja Hartvik győri püspök 1100 körül —, mert noha az evangélium hirdetésének tisztét ő maga el nem vállalta, a hit hirdetőinek megteremtette a gyámolítás és gondoskodás vigaszát...” így aztán Szent István óta viselik á magyar királyok a különleges, apostoli királyi címet, amelyet hí vatalosan 1753-ban erősített meg XIII. Kelemen pápa (Vége) HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1988. augusztus 11., csütörtök