Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-30 / 207. szám
1988. augusztus 30. Kelet-Magyarország 3 Éneklő szakmunkástanulók A kórus: közösség Tavaly még 22 kórus vett részt a záhonyi munkás- és ifjúmunkás kórusok fesztiválján. Az idén már csak 14, aminek több oka is van — de ezekről majd később. Annyi bizonyosnak látszik: a fiatalok érdeklődésével még nincs baj. Most is vagy kilencven szakmunkástanuló vett részt a baktalórántházi táborban, - hogy új dalok, művek tanulásával töltse a vakáció utolsó napjait. Népdal és spirituálé* összkari próba van. Verdi Nabuccójának ismerős da- lamai szállnak az épület — a helyi szakmunkásképző intézet — előterében. Szünetben váltunk néhány mondatot három fiatallal. Máté András: — Nyíregyházi vagyok, most leszek elsős a baktalórántházi szakmunkásképzőben. A felvételi elbeszélgetésen egy kicsit meglepődtem, hogy énekelni is kell, általánosban én nem voltam kórustag. De ki lehet bírni... A legjobban egyébként a kemény rockot szeretem. Csurkó Valéria: — Most leszek harmadéves cipőfelsőrész-készítő a nyírbátori szakmunkásképzőben, amelynek az ottani Aurora cipőgyárral van közös leánykara. De én nem vagyok kórustag,, három szakkörre járok, erre már egyszerűen nincs időm. Nem volt meg a létszám, és kérdezték, nem jönnék-e el ebbe a táborba a kórussal. Szívesen jöttem, általánosban én is énekeltem, főleg a népdalokat kedvelem. Szeles István: — Ramqcsa- házi vagyok, most leszek harmadikos a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskolában. Általánosban is énekeltem, most az Anonymus kórusban is benne- vagyok, amely szintén itt van a táborban. Az Anonymusban spirituálékat énekelünk, a szakközép kórusában általában népdalokat. Szerepeltünk Záhonyban, karácsonyi koncerten, nyári templomi hangversenyeken. Terembérből kórustábor Egy szakmunkásképző vajon miért ragaszkodik ahhoz, hogy kórusa legyen? A kérdés Bagoly Albertnek, a házigazdának szól. — Nevelési szempontból érezzük fontosnak. A szakmunkásképzőkben nincs ének—zenetanítás, a kórus pedig közösséget és értelmes elfoglaltságot jelent. Márpedig ezeknek a gyerekeknek rengeteg energiájuk van, amit valahogy le kell kötni. És higgye el, nem kell erőltetni, jönnek a gyerekek a kórusba, a próbákra. — A baktaiak külön áldozatot is vállanak ezért a kórusért, mert a heti egy próbára kocsit küldenek értem Nyíregyházára, aztán haza is visznek — csatlakozik a beszélgetéshez Fehér Ottóné, a baktai fiúkar, egyben a' kórustábor vezetője. — Ugyanis az egész megyében szak- emberhiánnyal küzdenek, ez is oka, hogy ma már kevesebb kórus van. — Munkás-, ifjúmunkás kórushoz különösen nehéz karvezetőt találni, mert velük nem lehet úgy „villogni”, mint egy gimnáziumi kórussal — teszi hozzá Cseh Sándor, az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Házának igazgatója. — Lehetőségeinkhez mérten segítjük a kórusokat, ezt a tábort hetven-nyolc- vanezer forinttal támogattuk. Pénz, pedig onnan volt rá, hogy a nagytermet bérbeadták sorozáshoz, a bérleti díjból pedig (mínusz 25- százalék adó) megszervezték a tábort a négy kórusnak; a költségek egyötödét a fenntartók fizették. Jókedvvel énekeljenek — Az idén először van ilyen kórustábor — folytatja Fehérné. — Azért csodálatosan jó kezdeményezés, mert teljes kórusok vannak itt, saját karvezetőjükkel. Egy hét alatt többet végzünk, mint egész évben. Ha nem is olyan nagyon magas a színvonal, vagy nem annyira értékes a mű — na bumm. Nekünk az a célunk, hogy jókedvvel énekeljenek a gyerekek. Nagyon jó velük dolgozni, mert fantasztikusan őszinték. Mivel ezekre a kórusokra természetesen az ünnepi műsorokon, rendezvényeken számít iskolájuk, ezért elsősorban mozgalmi dalokat, népdalokat, népdalfeldolgozásokat tanulnak, de — mint hallottuk — népszerű a spirituálé is, sőt, Beatles-feldol- gozás is előfordul. Nagy kár is lenne, ha nem sikerülne fenntartani a fiatalokban ma még melévő érdeklődést, ha a pénzhiány miatt megszűnnének ezek a kórusok. Mert az ok elsősorban ez: a fenntartóknak kevés a pénzük, a karvezetők tiszteletdíját nem tudták mindenütt bruttósítani, sőt, az az összeg is számít most már, amit a próbára, fellépésre fordított idő alatt keresnének a szakmunkástanuló kórustagok ... Ritka, ezért említésre méltó kivétel a nyírbátori cipőgyár, amelynek pedig mostanában van éppen elég baja, mégis kiszorították a pénzt kórusuk számára. Tehát azért nemcsak pénz kérdése, megmaradhat-e egy kórus vagy sem. Cseh Sándor mondja, hogy az ősszel Gebri Józseffel, e kórusok másik szakmai patronálójá- val végig is járják a megszűnt kórusokat, a konkrét okokat keresendő. Ugyanis a megyében papíron létező 20—22 ilyen kórusból valójában csak 10—15 működik. Egyelőre. Gönczi Mária Napraforgószezon előtt A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat az eddiginél nagyobb minőségi felárat fizet a napraforgó olajtartalma 'alapján a termelőknek. A szabvány szerinti tisztaságú és 46,4 százalék olajtartalmú napraforgó felvásárlási alapára tonnánként változatlanul 8890 forint. Ezen felül azonban az eddig is járó felárat jobban a minőségi követelményekhez igazították. Ezután tonnánként 100 helyett 150 forintot fizetnek a napraforgóért, ha az olajtartalma 46,5—47,4 százalék közötti; az eddigi 200-zal szemben 300 forint a felár a 47,5—48,4 százalék olajtartalmú' termés után; ha pedig az olajtartalom a 48,4 százalékot is meghaladja, a termelőt megillető felár a korábbi 300-zal szemben 450 forint tonnánként. A vállalat a minőségi felár emelésével is ösztönözni akarja a termelőket, hogy minél értékesebb, nagy olaj- tartalmú fajtákat és hibrideket termeljenek, és takarítsanak be, a nyers növényi olajnak ugyanis viszonylag újra jó piaca van külföldön. Az elmúlt két-három évben az exportár — bár a korábbi magas értéket nem közelítette meg — a mélypontról felfelé indult. Nehéz helyzetben van a mátészalkai Szatmár Bútorgyár: az erre az évre tervezett termelési felfutás elmarad. Az év folyamán anyagellátási gondokkal küszködnek: nem kapnak habszivacsot, forgácslapot, lakkot. Mindez 6—7 százalékos termeléskiesést jelent, amely következtében exporttervüket sem tudják teljesíteni. Képünkön: az ebédlögarnitúrából 60 millió forint értékű exportot kellene teljesíteni. (Elek Emil felvétele) £ gyre növekszik azok tábora, akik a 31 forintos napidíjat keveslik. En nem tartozom közéjük. Ügy fogadom el, mint a hatalom állandóságának jelképét, és alkalmanként bebizonyítom, hogy elegendő. Természetesen a kiszállás nem kéjutazás, hanem építőmunkánk hétköznapja, melyben elszakadunk munkaasztalunktól. A közlekedés ~lcolt- ségeit a Vállalat fizeti, a többi kiadás pedig egészséges táplálkozással és szemlélettel megoldható a 31 forintból. Vegyünk egy tipikus esetet: felutazom Pestre, a központba. En mindig vállalati autóval megyek, és egyedül. Nem viszem a szeretőmet, és a lump kollégáimat sem, mert eltántorítanak a 31 forint eszméjétől. A képzett utazó tudja, hogy a kiszállásban a kiszállás a költséges. Ezért ezt minimálisra kell csökkenteni. Az autó ötkor indul a házunk elöl. Űticsomagomban az esernyő és a WC-pa- pír mellett megtalálható két adag kávé, a laposüvegben két feles, a hűtőtáskában csapvíz, az ételesben az ebédem. Elférnek az autó csomagterében. Táplálékaimat az előző este készítem elő, költségük nem terheli a 31 forintot. Pesten a központban kapok egy kávét, megkérdezik, hány cukorral kérem, és már mehetek is haza. Csak ezt akarták tudni. összesítik valamennyi vidéki kolléga adatait, és majd egy körlevélben szólítanak fel bennünket, hogy 7.8 szem cukormert mindezeket itthon is el szoktam fogyasztani. Az ebédem két fasírt, kovászos uborka, a feleségem 20 forintból ma is kihozza. Aki őzgerincet eszik áfonyával kiszállásain, annak persze, hogy kevés a napidíj. Napilapot, képesújságot nem vásárolok az útra. Este majd megtudom a Tv-híradóból, hol tart a peresztrojka. Útközben pedig gyönyörködöm a táj szépségeiben, Pestig csak egyszer állunk meg egy kukoricásnál, hogy ügyes-bajos dolgaimat elvégezzem. ra csökkentsük a fogyasztást a népgazdasági deficit leszorítása érdekében. A munka után én is végignézem a plakátokat, a kirakatokat, a pesti nőket. Sajnos a fővárosban kevés a kukoricás és így a WC-használat a kiszállás legtöbb költséget emésztő eleme. De a 31 forintból 10— 15 alkalomra is futja, ami legfeljebb csak szalmonellamérgezéskor következik be. Ezért óvakodom én a fagylalttól is. Van, aki kiszállásain hiánycikkeket vásárol be, van ki kiállításokra jár,, rokonokat látogat meg, meccsre megy, régi szeretőit keresi fel. Tisztában vagyok azzal, hogy ezekre a költségekre a napidíj nem elegendő. Ezért én sietek haza. A Városligetben megeszem az ebédemet, megiszom a termoszból délutáni kávémat. és már mehetünk is. 4 órakor elfogyasztom a kocsiban a pa- rizeres zsemle uzsonnámat, és vacsorára már otthon is vagyok. A fentebb vázolt módszeremmel a kiszállás 31 forintja valóban keresetkiegészítés. Havi 10 kiküldetéssel akár 300 forint is összejöhet, amit útifelszerelésem korszerűsítésére fordítok. Terveim között szerepel egy kórházi kacsa vásárlása, melynek használatával már a kukoricásoknál sem kell kiszállni. Hiszem: a 31 forintnak úgyis az a szabályzó szerepe, hogy a dolgozók ne szálljanak ki fölöslegesen. Kulcsár Attila FOLT FÖLD HÁTÁN (1.) HŰI MÁSKÉPPEN A zt hiszem, nem kell különösebben bizonygatni, hogy a magyar mezőgazdaságban szó sincs kifulladásról — mondta Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az augusztus húszadikán Szatmárcsekén elhangzott ünnepi beszédében. A rádióhallgatók ismét fültanúi lehettek ennek a kijelentésnek egy hétfői egyórás párbeszédben. Nem vagyunk híján az egész országot, népünk sorsát érintő agrárágazat körüli elemzéseknek, értékeléseknek. A megyében lezajlott 2. agrárifjúsági. fesztiválon aztán igazán bőviben voltunk az információknak. Még összehasonlítást is tehettünk: mit gondol ugyanarról a kérdésről például a pénzügyminiszter .. . Utólag kiderült, akadtak egészen távol eső álláspontjaik is a kormány emberének, és az érdekképviselet legfőbb tisztét betöltőnek. Hogy a magyar mezőgazdaság nincs kifulladóban, az tényleg nenj lehet vita tárgya, nem tagadta egyik nyilatkozó sem. Akinek rálátása van az ország dolgaira, az számos büszkeségre is feljogosító tényt tudna e kijelentés mellé felsorakoztatni. Én most mégis beérem ennyivel, mert kell a hely az itthoni gondjaink boncolgatására. Szabó István három csoportra osztotta a mezőgazdasági üzemeket, és fájlalta, hogy az élmezőnyből mind többen kerülnek át a — sajnos — terebélyesedő középbe. Az alsó negyedben pedig „bérelt helyen” vesztegel két-háromszáz gazdaság, zömük Borsodban és Szabolcs-Szatmárban. Közgazdászszóval: nem képesek az egyszerű újratermelésre, ahogy pedig paraszti nyelven Szabó kifejezte: eszik a vagyonukat. Eladják az állatokat, a takarmányt, nem tudják, holnap mire ébrednek. Az ünnep nem alkalmas részletek kifejtésére ebben a témában, de a rádióbeszélgetés hangvétele is inkább a „kifulladás” ellenkezője mellett érvelt. Tegyük hozzá most: nálunk két mezőgazdasági termelőszövetkezetben még a tavalyi veszteség utáni szanálás sem fejeződött be. Hiába írunk augusztus végét. Több tucatban pedig — a térképen sötét satírozás borítja őket arra hivatott emberek irodájának falán — valóban csak egy hajszál és néhány közgazdasági bűvészmutatvány választja el őket hasonló sorstól. A magyar mezőgazdasághoz ezek is hozzátartoznak, de valahogy ők a „szegény rokonok”, akikről nem szívesen beszélnek, ha nem muszáj. „Az agrárpolitika megújítása is szükségszerű és halaszthatatlan" — mondta Szabó István. Ha igaz ez nagyon sok mutatószámban világszínvonalú országunkra, sokszorosan érvényes megyénkre. „Rendbe kell tenni azokat a torzulásokat, amelyek még a voluntarista, utasít- gató, atyáskodó politikai szisztémából származnak és amelyektől mostanáig nem sikerült megszabadulni” — hangzott el. Én a torzulásokon azt értem, hogy ebben a megyében ugyanolyan termelőszövetkezeteket „kellett” létrehozni, mint a gazdag vidékeken. Pedig a hatvanas évek „agitálásainak” történelmi idejében még három fokozata volt a közösnek, de hát „illett” túlteljesíteni a tervet. Nem csoda tehát, hogy Szabó egyes nógrádi domboldalakat szívesen látna a most . soron levő átalakulások után szakszövetkezeti tulajdonban, sőt, nem tartaná idegennek az ismét teret nyerő egyéni gazdálkodást sem. Ahol a nagyüzem önmaga gátja, mérete folytán nem életképes, csak a támogatást nyeli. Ügy vélem, nem kell ahhoz domboldal, o mi beregi és szatmári zsebkendőtábláinkon éppúgy érvényes ez a nagyon is kézenfekvő tétel'. Már ahol „le nem igáztuk a természetet” a melioráció által. De még ott is, mert a természet lassan visszafoglalja, ami az övé volt, csak mi bánkódhatunk a milli- árdjaink sorsa fölött, amit költhettünk volna hasznosabb dologra is. Ennyit a torzulásokról... Ami pedig az utasítgató és atyáskodó politikai szisztémát illeti, ez a nyilatkozó szerint ma is él. Könnyű neki ezt meglátni ott, ahol az ö hivatala van — nem akarjuk alábecsülni —, de nehezebb dolga lenne itt és most nevén nevezni: ki és hogyan? Elég verejtékes „műtét” volt az országos vezetésben megcselekedni a váltást. Kár lenne pellengére állítani embereket, többet érünk azzal, ha félresikerültnek minősítünk végre olyan intézkedéseket, amelyek egyelőre még program nevet viselnek. Visszatérő fordulat gazdaságpolitikai határozatainkban „az országos programokhoz való csatlakozás” eredményeként (?) az egész megye tele van búzával és kukoricával. A „szabályozók adta lehetőségekhez való alkalmazkodás”: a tejprémiumért az összes girhes tehenet megvették a tsz-ek. A „melléküzemágban rejlő jövedelmi lehetőségek kihasználása”, ez utóbbiról mindamellett, hogy tíz évvel lemaradtunk, az is megállapítható, hog\" a varrodák megyéjévé tett minket. Nem én mondom, hanem sikeres tsz-ek vezetői, hogy e megyének a legutóbbi tizenöt esztendőben nem volt egyívűnek nevezhető gazdaság- politikai programja. Mentségül csak annyit, hogy az országnak se nagyon, de mi gondosan „csatlakoztunk” hozzá. „Teret és életlehetőséget kell adnunk azon ... előremutató törekvéseknek, amelyek az elmúlt évtizedekben is léteztek és hatottak, de kiteljesedni nem tudtak.” Érdemes végignézni a térképet, hová került a Termelési Nagydíj, mely vezetők kaptak magas országos kitüntetést ebben az időszakban és máris nyomon követhetők az „előremutató törekvések”. Volt közöttük olyan is, aki sikereinek kiteljesedése előtt nemcsak egzisztenciáját kockáztatta, de még bírósági eljárás veszélye is a feje fölött lógott. Ami érdekes: gyenge és jó földeken egyaránt találhatók ilyen gazdaságok. Arra utal ez, hogy szaktudásban és főleg szervezőkészségben jártak élen az említettek. Eleinte fanyalgó elismerés volt a jutalmuk alig titkolt irigykedéssel (féltékenységgel), de később sem terjedt túl a hivatalos gratuláción. Elterjedésükről pedig szó sem volt, két okból. Egy: az écesz nem az „utasítgató, atyáskodó szisztéma vezetőitől” származott, de sokszor még az akkor országos jelszavakkal is ellenkezett. Gondoljunk csak a nagy port kavart vajai módszerre. . Kettő: senki sem követte a módszert, aki szeretett „fent” jóváhagyott, ezért kockázatmentes taktikával tervet csinálni. Esik Sándor jil|i|l||IÍMÍÍ||i:
