Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-15 / 194. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. augusztus 15. Sztárok kedvencei Szex Press nazsilík A cikk szerzője úgy véli, hogy az idén napvilágra került és a rendkívül kemény, könyörtelen verekedésekkel kísért kazanyi jelenség általánosabb és mélyebb társadalmi betegség szélsőséges megnyilvánulása. A cikkíró szerint a bandák rendkívüli szervezettségre utaló működése, a váratlan „tűzszünetek” és az összefogás egy harmadik, veszélyesebb csoport felszámolására, mind mind annak jelei, hogy a háttérből irányítják, manipulálják a gangeket, amelyeknek összecsapásai valójában nem véletlenszerűek. Tornatermekben felszerelt mászórúdra emlékeztető kolbásztököt hoztak be a napokban szerkesztőségünkbe, mint érdekességet. A kislány előtt látható tökféle 152 centiméter hosszúra nőtt meg. (cs.) A jelenség elemzését bonyolítja) hogy ezek a fiatalokból, főleg serdülőkből álló bandák, nem sorolhatóak sem a bűnbandák közé, sem a hagyományos játszótéri csoportosulásokhoz, sem pedig a nem hivatalos egyesületekhez. Ezek a csapatok manapság sokkal inkább az Szovjet garázdák Az úgynevezett kazanyi jelenségről, vagyis a fiatalkorúak bandáinak véres, nemritkán halálos áldozatokkal is járó háborúskodásáról közöl több részes elemzést a Novoje Vremja című hetilap. A sorozat első fejezete egyebek között azt firtatja, vajon milyen kapcsolat van az első látásra véletlenszerűnek tűnő összecsapások és a szervezett alvilág, a peresztrojkával szemben álló maffiák között. elmúlt húsz év társadalom- patológiai folyamatainak metszéspontján kialakult „sajátságos mikrotársadal- mat” képeznek — állapítja meg a cikk szerzője, az elemzés folytatását ígérve. Fogalmam sincs, tündöklése idején egy popcsillagnak vajon hányszor kell válaszolnia Mi a kedvenc __? — kezdetű kérdésekre. A rajongókat ugyanis minden érdekli, így nyilván az is, mi bálványuk kedvenc színe, étele és itala, sportja stb. Júniusi számában a National Enquirer című, nagypéldányszámú amerikai magazin arról tájékoztatja olvasóit, kik a kedvencei azoknak a popsztároknak, akik maguk is példaképei fiatalok millióinak. A válaszok között olyan is akad, amely bizonyára meglepi a kemény rockon, heavy metálon felnőtt vagy most növekvő nemzedéket. Itt van mindjárt Michael Jackson, a különcségéről (is) nevezetes szupersztár. Ki gondolná, hogy otthon, pihenés közben legszívesebben klasszikusokat hallgat? A népszerűségi listákat mostanában uraló Dirty Diana előadója Mozartért és Beethovenért rajong, saját bevallása szerint az ő megnyugtató dallamaik segítik a kikapcsolódásban. Madonna a New Wave-et kedveli, valamint a rocknak azt a válfaját, amire táncolni is lehet. Személy szerint pedig Sting, továbbá a Talking Heads és a Police lemezeit hallgatja legszívesebben. Bruce Springsteen — amint mondja — mindig is oda volt a korai Bob Dylanért. Ezeket az albumokat ma is olyan gyakran hallgatja, amilyen gyakran csak tudja. Paul McCartney azokért a számokért rajong, amelyeket pályafutásának utolsó szakaszában készített Buddy Holly. Ezen belül a magán- lista vezetője Buddy Holly Peggy Sue című dala, amit Paul szerint egyszerűen nem lehet megunni. Whitney Houston megrögzött Aretha Franklin-rajon- gó. Mick dagger ma is hűséges Chuck Berryhez, a rock and roll atyjához. Chuék valóságos hős az én szememben — vallja. A nálunk kevésbé ismert Willie Nelson, a country-király véleménye szerint Barbra Streisand a legnagyobb énekes a világon. Négy japán világmárkájú motor — Honda, Suzuki, Yamaha és Toyota volt látható Nyíregyháza belvárosában pénteken délelőtt és mint képünk is bizonyítja nem kis érdeklődést vívtak ki maguknak, (cs) Egészséges életmódról, sportról, testkultúráról és nem utolsósorban világsztárokról olvashatunk a napokban megjelent Szex Press magazinban, amit az Országos Egészségvédelmi Tanács AIDS-bizottsága kiadásában jelent meg. Képünkön: Samantha Fox mellképe, aki nem vélelenül büszke méreteire, alul két ugyancsak gömbölyded társnője, (császár) ______________________II--------------------------------J Csúcstalálkozó — cáfolat Az amerikai külügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta azt, hogy az Egyesült Államok újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozót tervezne. A hírt a U. S. News And World Report c. hetilap hétfőn megjelenő száma közli majd, de a hetilap lenyomatai már szombaton eljutottak a sajtóhoz. A jelentés szerint Washington felvetette, hogy Mihail Gorbacsov vegyen részt az ENSZ közgyűlésének szeptember közepén kezdődő új ülésszakán az általános vitában és ebből az alkalomból tartsanak New York-ban Reagan elnökkel egy újabb, immár ötödik csúcstalálkozót is. A csúcstalálkozónak a hetilap szerint ,,búcsú” jellege lenne, mivel Reagan januárban megválik tisztétől. Arkirttvm készil Nyíregyházái jéhez. Tavasszal újabb fákat ültetnek ki. Ha a tervek szerint alakul minden, akkor 1989-ben már látogatókat fogad az arborétum. Átmeneti kényelmetlenséget jelenthet a kialakítás ideje a közkedvelt „kiserdőn” átjáróknak. Napokon belül lezárják a buszmegállóhoz vezető, rövidebb erdei utat, hiszen ez kettészelné a majdani arborétumot. Ha kirajzolódik az arborétum, turistákat, kirándulókat, iskolai osztályokat várnak majd látogatóba. Feltehetően — mint ez a hasonló kertekben szokás — nyitva tartási idővel és szakszerű gondoskodással őrködnek az értékek fölött, (tk) Milyen a nyírségi erdő? Itt-ott látunk egy akácost, tölgyest, de gondban lennénk, ha be akarnánk mutatni az idegennek a jellegzetes nyíri erdőt. Éppen ez a cél vezeti a Felső-Tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságot, amikor egy arborétum létrehozásán fáradoznak. — A homokos, nyírségi földeken őshonos fafajtákat telepítjük a gazdaság melletti közel egyhektáros területre a nyíregyházi, sóstói erdő „kapujában” — hallottuk Oláh Tibor fatermesztési főmérnöktől a FEFAG- nál. — Kocsányos tölgy, gyertyán, hazai nyárak és akác kap helyet az arborétumban. Az aljnövényzetet is úgy alakítjuk ki, hogy a nálunk jellegzetes növényeket telepítjük a fák alá, például a vérehulló fecskefüvet. A sóstói erdő szélén egyelőre annyit láthatnak a járókelők, hogy elkerítik az erdő egy részét az építők. Tábla jelzi, hogy itt arborétumot hoznak létre. Valójában úgy 10—15 év múlva látszik majd igazán, milyen is a nyírségi erdő. Még ez év őszén hozzákezdenek a korhadt, kiöregedett fák cseréKOSSUTH RÁDIÓ 8.20: A hét műtárgya. —9,00 —11,00: Napközben. — 11,00: Népdalok. — 11.35: Űt a látha- tatlan házhoz. Epizódok Lé- nárd Sándor önéletírásából (1986). — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,22: Svéd Sándor operettfelvételeiből. — 14,50: Zsebrádiószínház. —15,13: Népdalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. — 15,30: A rendőrtisztképzés múltjából. — 16,05: Hangoló. — 17,00: Eco-mix. — 17,30: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. — 19.05: István király. — 20,05: Szimfonikus miniatűrök. — 20,30: A Rádiószínház bemutatója. — 21.32: Magyarok itt és ott IV/3. rész. — 21,59: Hírvilág. — 22,30: Egy rádiós naplójából. (Élő) PETŐFI RÁDIÓ 8.05—8,55: Gyermekeknek: 8,05: Ki kopog? — 8,25: Nyitni- kék. Kisiskolások műsora. — 9,05: A Párizsi Raphaele Hangversenyzenekar felvételeiből. — 9,35—11,00: Rivaldafényben. — 11.10: Térkép és útravaló. — 12,10: Nótacsokor. — 13,05— 13,45: Gyermekeknek: 13,05: A Tenkes kapitánya, örsi Ferenc regénye. — 14.00: Kettőtől ötig... (Élő) — 17,05: Táborrock. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: Garázs. — 19,05: Táncházi muzsika. — 19.30: Sportvilág. — 20,03: Ahogy mi zenélünk. — 20.33: Zeneközeiben. (Élő) —■ 21.32: 3:1 a szerelem javára. — 23,10: Egy kis éji könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 9,06: Asconai Ünnepi Játékok — 1987., VI/4. szám. A Svájci Olasz Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye, — 10,32: Országok, tájak népzenéje. — 10,46: Magyar művészek operafelvételeiből. — 11.21: Üj Supraphon-lemezeink- ből. — 12,07: Görgey György magyar szerzők kantátáiból vezényel. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15,00: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. — 16,00: A Rekkenze rézfúvós együttes felvételeiből. — 16,15: Kilátó. — 17,00: Régi kórusmuzsika. — 17,26: Otto Klemperer hangversenyfelvételeiből. 19.05: A hét zenemüve. — 19,35: Mozart: D-dúr vonósötös K. 593. — 20,05: A pécsi stúdió hang; archívumából. — 20,30: "Verdi: Rigoletto. Háromfelvonásos opera. — 22,28: A Collegium Aureum Kamarazenekar játszik. — 23,08: Ravi Shankar szi- tározik. NYÍREGYHÁZI radio 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli műsorok szerkesztője: Veszprémi Erzsébet.) — 17,30: Hírek. — 18,00: Hírek. — Programajánlat. — Sportösz- szefoglaló. — Fészekrakás .88. (Korpás Éva.) Szerkesztő: Samu András. MAGYAR TV 2. MŰSOR 20.00—21,00 : Körzeti tévéstúdiók: Budapest, Pécs, Szeged. SKY CHANNEL 7,30: Gyermekműsor. — 8,35: Könnyűzene. — 10,05: Toplista. — 11,05: Rockshow. — 12,05: Slágerlista. — 13,05: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. — 14,00: Boldog születésnapot Ausztrália! — 15,00: Amerikai egyetemi futball. 16,00: Slágerlista. — 17.00: Gyermekműsor. — 18,30: Légihíd a vadon felett. — 19,00: Komédia. — 19,30: Fekete bárány repülőszázad. — 20.30: Aranyláz. — 21.30: Rendőrtörténet. Akciókrimi sorozat. — 22,30: Nemzetközi autó- és motorsport. — 23,10: Üj Világ balett. — 0,10: A repülés álma. — 1.00: Az amerikai elnökválasztás. SZLOVÁK TV—1. 16,50: A nap percei. — 17,00: Katonák műsora. — 17,55: Pozsonyi magazin. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Vitaműsor. — 19,30: Híradó. — 20,00: Hely a házban. Tévésorozat. — 21,05: Sportvisszhangok. — 22,05: Aktuális kérdések. — 22,25: Szentendre. Dokumentumfilm. SZLOVÁK TV—2. 18,30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20.00: Smaragdok lagúnája. Feliratos brazil film. — 21.35: Híradó. — 22,05: Világhíradó. — 22,20: Billentyűk. Kisfilm. SZOVJET TV 6,35: Polgári kereset (film 1. rész). — 7,40: A Jermolajev cirkusz. — 8,25: Hírek. — 8.35: Labdarúgószemle. — 13.30: Hírek. — 13,45: Dokumentumfilm. — 14.19: Gyerekek az úttörőtáborban. — 15,00: Hírek. — 15,05: India nemzeti ünnepén. — 15,35: Nemzetközi népművészeti fesztivál. — 16,35: Rajzfilmek. — 16,45: Világhíradó. — 17,05: A költészet percei. — 17,10: Búcsú Kabultól (dokumentumfilm). — 19.00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: Jelena Obrazcova szerelme és szenvedése (film). — 21,40: Világhíradó. — 22,00: Az első szerelem (tévéfilm). — 23,15: Hírek. — 23,20: L. Csursina műsora. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE (ol.— NSZK). Videóház (mozi) : FALFÜRÓ (m.) Ea.: 16. 18 és 20 óra! Videó: A HALÄL HARANGJAI (hongkongi). Ea.: 9. 11. 14 óra! Kert mozi: A HALALOSZTÖ (USA). Béke mozi: AZ ERDŐ KAPITÁNYA (m.) Ea.: 16 óra. GYILKOS ROBOTOK (USA). Ea.: 18 és 20 óra! Móricz mozi: RENDÖRSZTO- RI (hongkongi). Akác, tölgy, vérehulló fecskefű ■ . • - ■ ■ ■ iH ÍMRIÍÍETK *E isi HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1988. augusztus 15., hétfő