Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
tHI HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. július 9. Jelentés a mozifrontról Tordai Teri Udvarias kiszolgálás, bővülő szolgáltatások! Hogy a korábbi vállalati keretek között ez miért nem volt megvalósítható, megérne egy misét, különösképp ha hozzátesszük, hogy a szerződéses üzemeltetők csökkentették nem is kis mértékben a kiszolgáló személyzet létszámát. Ez is része „a magyar gazdasági csodának”, de mielőtt azt hinnénk, megoldódott a nézők visszacsalogatásának ügye a korábbi évek igen érzékeny veszteségei után, nem árt a helyzetet alaposabb vizsgálat tárgyává tenni. Maradjunk még kicsit az Ipoly kinematográf eseténél! (Nem azért, hogy egyetlen vállalkozón elverjük a port, hanem mert modellértékű példát jelent.) A régimódi plakátok mellett ott szerénykedik a tájékoztató felirat: ide sem az ifjúsági, sem a nyugdíjas bérletszelvények nem érvényesek. S tanulságos olvasmány a jegyártábla is. Aki az erkélyről szeretné élvezni a filmet, kénytelen tudomásul venni, hogy ha akar, ha nem, fogyasztania kell. Az ellenérték be van építve a jegy árába, amely éppen ezért jelentékenyen magas. Nem ismerem a szerződéses feltételeket, de a körülményekből ítélve úgy gondolom, hogy ilyen vállalkozás csak akkor lehet rentábilis, ha a műsor az üzemeltető kívánsága szerint alakul. Ezért nagyon valószínű, hogy sem az Ipoly, sem a többi hasonló helyzetű mozi vezetője nem töri majd magát, hogy Kira Muratovát megismertesse a hazai nézőkkel, Robert Bres- sont vagy Kovács Andrást népszerűsítse a közönség körében. Félő, hogy ezek a szerződéses mozik megszűnnek a filmművészet nyilván keveseket vonzó fórumai is lenni, mint ahogy korábban voltak, mert az anyagi érdekeltség azt diktálja, hogy a telt házzal kecsegtető szórakoztatóipari termékek, jobb esetben a tisztességes belletrisztika körébe sorolható filmek szerepeljenek műsorán. És ha egyet-egyet sikerül ezek közül úgynevezett premier előtti játszásra megszerezni, az különösen jó üzleti fogás. Mindenütt, ahol hiánygazdálkodás folyik, megterem a nem korrekt üzleti fogások sorozata. Márpedig a mozi sem kivétel az „áruellátottságot” illetően, a kópiaszámok meglehetősen korlátozottak, így nem lesz közömbös, különösen a szerződéses mozik számára, hogy egy sikerfilm mikor játszható, mennyi ideig tartható műsoron. Olyan verseny alakulhat így ki, amelynek esetleg nem kívánatos mellékzöngéi lesznek. Amerikai feleség — jelenet az új olasz filmből Csernobil után Túlzás nélkül mondható, hogy megyénk nyári kulturális életének legkiemelkedőbb eseményei közé tartozik a kisvárdai várszínházi esték. Ilyenkor egy kicsit az ország figyelmébe is kerül Felső- Szabolcs központja. Tagadhatatlan: színesebb a város élete is. A kisvárdaiak azt is megszokták, hogy az a népszerű színész, akivel legfeljebb csak képernyőn találkozhatnak, mos néhány napig a város lakója. Az első bemutató, a Dandin György című színműben több neves színész is szerepelt. Az egyik főszerepet Tordai Teri játszotta. — Művésznő, minek köszönhető, hogy olyankor, amikor a színészek többsége a szezon fáradalmait piheni ki, ön elvállalt az ország távoli csücskében egy ilyen, több hetet igénybe vevő színészi feladatot? — Néhány évvel ezelőtt már játszottam a kisvárdai várszínházi esték egyik produkciójában Keres Emillel és Mikó Istvánnal. Nagyon tetszett a történelmi környezetben lévő várszínház, kellemesnek találtam a várost, a fürdőt és a helybéli színházkedvelő lakosság érdeklődését. Egyébként most is nagyon szívesen fogadtak a kisvárdaiak. Bár Kisvárdán nincs még szálloda, és egy kollégiumban lakunk, mégis jól érzem magam. Persze, ehhez tudni kell, hogy 14—19 éves koromban diákotthonban laktam. Ugyanis meglehetősen mozgalmas volt az ifjúságom: Debrecenben születtem, Egerben nőttem fel és Budapesten kollégiumban éltem. Nagyon barátságos itt mindenki, még cseresznyeszüretre is meghívott egy kedves rajongóm. Egyébként azért is jöttem el, mert amikor télen Vándorfi László, a Dandin György rendezője megkereA szállóigék általában az irodalomból, a történelemből vagy a tudománytörténetből ismert személlyel, eseménnyel kapcsolatosak. Jelentésük többnyire nem változik; némelyikük több ezer éves múltra tekinthet vissza. Azóta is keletkeznek állandóan. Vannak azonban olyanok is, amelyeknek az értelme nem is hosszú idő elteltével épp az ellenkezőjére változott. Nézzünk meg néhányat közülük! II. Vilmos császár így biztatta katonáit az első világháború kitörésekor: „Otthon lesztek, mire a falevelek lehullanak”. A falevelek, bizony, többször is lehullottak, s a katonák csak erősen megfogyatkozott számban jutottak haza. Ferenc József magyar király így indokolta az osztrák—magyar hadüzenetet : Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”. A történelem épp az ellenkezőjét igazolta: nem megfontolva, hanem meggondolatlanul cselekedett. Ám haladjunk közelebb korunkhoz! Ugyancsak történelmi hazugság Hitler alábbi kijelentése: „Ez a háború nem a gyermekek ellen fog folyni”. Ezzel ellentétben a második világháborúnak nagyon sok gyermekáldozata volt. „Milliók állnak mögöttem” — hirdette Hitler, ő az emberek millióira gondolt, a valóságban pénzmilliókról volt szó. Ironikus értelmet kapott a következő mondata is: „Adjasett, és ezt a jó szerepet felkínálta, meggyőződtem arról is, hogy kellemes és tehetséges kollégákkal játszhatom. — Ügy tudom, sokáig mellőzték önt a szakmában. Jó néhány évvel ezelőtt, amikor visszatért Bécsből, ahol sok filmszerepet kapott, a szakma nem fogadta önt valami nagy lelkesedéssel. — Valóban így volt, s úgy gondolom, mivel az elsők között voltam, aki Nyugaton filmszerepeket kapott, talán ez valamiféle irigységet, buta előítéletet válthatott ki. Két-három évig tartott, de most mint a József Attila Színház tagjának, igazán nincs semmilyen problémám. — Hogyan lehet egy színésznek átvészelni az ilyen időket sérülés nélkül úgy, hogy még művészi eszközökben is gazdagodjon? — Nézze, ehhez nagyon sok önbizalom kellett, és be kell vallanom, sok időbe tellett, amíg a lelkiállapotom helyreállt. Közben megszületett a kislányom, és ez nagyon nagy lelkierőt adott. — Mostanában már karakterszerepeket játszott, és a legtöbbször nem is pozitív figurákat alakít. Bevallom, a szerepek szerint önt nyugtalan természetű egyéniségnek tartom. Milyen valójában? — Azt hiszem, kiegyensúlyozott vagyok. Már ameny- nyire manapság kiegyensúlyozott lehet az ember — teszi hozzá nevetve. Tordai Teri utcai ruhában van. Fehér ballonnadróg, rózsaszín blúz, a hajában virág. Ápolt, finoman kozmetikázott. Ahogy ő mondja magáról: középkorú asszony. Ám minden mozdulatán látszik, hogy olyan színésznő, aki gyakorlott pózokban áll a fényképezőgép elé, és látszik, mindennapos munkájához tartozik az ilyesmi. Meglepő viszont a közvetlensége. — Mostanában a Szomszédok című sikeres tévésorozatban gyakran láttuk. Az ön szerepe most veszélyes fordulok nekem még tíz évet, és nem fogtok Németországra ráismerni”. Valójában csak romhalmazt hagyott, halált, könnyeket; így, aki azelőtt ismerte az országot, tényleg képtelen volt ráismerni. 'A sor folytatódik a második világháborús hadijelentésekkel. Annak idején ilyeneket olvashattunk: „tervszerű elszakadás, rugalmas elszakadás, tervszerű átcsoportosítás”. Mindezek a Wehrmacht vereségét jelentették. Csak éppen a vereség tényét próbálták elködösíteni. Az idő megy tovább, s napjainkban is keletkez(hegnek hasonlók. Némelyikről sokunknak az a véleménye, hogy ne váljon szállóigévé — még ellentétes értelemben sem. Egyre többet hallhatunk az ún. „településrendezésről”. Településről éppen van szó, de rendezésről aligha. Leg-, feljebb Radeckij cári tábornok szállóigéje juthat eszünkbe: „A Sipka-szorosban minden csendes”. Csend van, mert az ellenfeleket s a csatateret lassan belepi a hó, miként Verescsagin híres festménye mutatja. Az említett szállóigék már keletkezésük idején is valótlanságot tartalmaztak: az emberek becsapását szolgálták. Ezért is változott meg a jelentésük, és ma kizárólag ebben a jelentésben, értelemben használjuk őket. S ezért váltak „különössé”. Mizser Lajos latot vett, mivel a filmbeli, egyébként nős kedvese, úgy tudom, infarktust kapott. Mit gondol, nem hagyják ki a darabból? — Hát azt nem lehet tudni. Valóban én is aggódom, mivel napról napra íródik a darab, úgy gondolom, talán egy kicsit a közönség szimpátiájától is függ, hogy milyen fordulatot vesz a történet. A többiek szinte minden héten forgatnak, de mivel az én szerepem kevesebb, havonta egy alkalommal veszik fel a jeleneteimet. Egyelőre még a darabban vagyok. — A kisvárdai szereplés után már bizonyára a pihenés következik. Hol tölti a nyarat? — Bár nem vagyok utazó lelkületű, de most nagyon kalandos vakációnk lesz. Kréta szigetére megyünk a lányommal és barátainkkal, és ott töltünk néhány hetet. Nem is fog túlságosan sokba kerülni, hiszen a repülőút csak kilencezer forint, ott meg egy kicsit a véletlenre bízzuk magunkat, nomád módra élünk. Magunk szerzünk be mindent, ha kell, parasztházakban lakunk. — Kellemes nyaralást kívánok. Bodnár István jjMI A kísérlet megkezdődött — tudta meg váratlanul az atomerőmű egyik vezetője, aki a hét végére elutazott, illetve szándékában állt. Töprengett egy kis ideig, aztán legyintett: vezető beosztású társa — az ügyeletes — a helyén van, remélhetőleg vigyáz a dolgok menetéré. ö a felelős mindenért. S a kísérlet megkezdődött — részletei most itt lényegtelenek. Fontos — a fél világ sorsára ható — következménye volt viszont : a kikapcsolt biztonsági berendezések nem működtek, amikor kritikus állapotba került a reaktor, megállíthatatlan folyamatok kezdődtek az atommáglya mélyén . .. Robbanás, tűz, radioaktív füstfelhők ... Katasztrófa történt Csernobil- ban. A fenti események szóról szóra igazak, hitelesek, a következményei pedig ismertek. Aki leírta: egy neves amerikai sci-fi író — ám ezúttal távolról sem a képzelete dolgozott, hanem a tényekre alapozva írt könyvet, s ez nemrég jelent meg magyarul is. A Csernobil című kötet megrázó dokumentum. Az író köszönetét mond a szovjet hatóságoknak, hivatalos szerveknek, mert akadálytalanul gyűjthetett anyagot kötetéHa valaki mostanában Budapesten járván nem talál jobb időtöltést magának, és azt a divatjamúlt formáját választja a szórakozásnak, hogy filmet néz, s tiszta véletlenül az Ipoly nevezetű intézménybe téved, kapkodhatja a fejét. A bejáratnál a felirat közli vele, hogy nem moziba jött ám, hanem egy kinematográfot van szerencséje felkereshetni. Az előcsarnokban elhelyezett plakátok ugyancsak a két világháború közötti idők hangulatát idézik, s az előadás megkezdése előtt égi hang üdvözli a kedves vendégeket nagyon jó szórakozást kívánva az elkövetkező élményhez. Ha pedig a nézőnek kedve szottyan sört inni, kávézni a vetítés alatt, a pincér készséggel kiszolgálja. Akinek régebbi tapasztalatai is vannak az Ipollyal kapcsolatosan, emlékezhet, hogy korábban mozinak nevezték, kutya se köszöntötte a betérőt, sört pedig csak a közeli kiskocsmában lehetett rendelni. A metamorfózis magyarázatát nyilván kitalálta a kedves olvasó: az Ipoly is azon filmszínházak közé tartozik, amelyeket a Budapest Filmmé átkeresztelt FÖMO szerződéses formájú kisvállalkozássá alakított. hez, beszélhetett, akivel akart, hozzáférhetett különféle dokumentumokhoz. Alkotása regény — ám olyan eseményeket dolgoz föl, melyek nagyon is valósak, s ma is elevenen élnek sok-sok emberben. Főképp azokban, akik maguk is részesei voltak az atomerőmű vészhelyzetéből fakadó tennivalóknak, akik a közelben laktak, s kitelepítették őket, akik vagy maguk vagy családtagjuk révén megismerhették a sugárbetegség szörnyűségeit ... Regényt írt Frederik Pohl — mégpedig izgalmas, érdekfeszítő regényt. S nem is az atomerőmű fizikai drámája a legizgalmasabb e kötetben, hanem az embereké — s magáé a szovjet társadalomé. Azé a társadalomé, mely akkor, 1986 tavaszán még alig egy éve lépkedett bizonytalanul a glasznoszty, a peresztrojka ösvényein. Ahol a régi merev beidegződések sokkal élőbbek voltak, mint az új, friss szelek érintései. Ahol a ma „pangásnak” nevezett brezsnyevi (s előtte hosszúhosszú időn át: sztálini) korszak bürokratikus útvesztői, korlátái, parancsuralmi megnyilvánulásai szigorú határok közé szorították a nyilvánosságot, a szabadságjogokat. A tervteljesítés állt mindenek fölött, mellékes, ha selejtes az építőanyag (még akkor is, ha atomerőműről van szó), a kéz kezet mos elv, a hivatali megvesztegetés, a „kapcsolatok igen fontosak a fennmaradáshoz, az előbbre jutáshoz. Ahol érinthetetlen és bí- rálhatatlan a titkosrendőrség apparátusa és munkája — és így tovább. Nem egy erőmű, nem is egy országrész kórrajzát olvashatjuk e kötetben: egy társadalomét. Amelyben a megtörtént baj csak akkor baj, ha megtudják, a sugárfertőzött, kiürített városban teherautó jár körbe, és ismeretlen (vagy nagyon is ismerős) emberek tiltottnak számító irodalmat szednek ösz- sze az elhagyott lakásokból, hogy később bizonyítékként használják fel azokat; ahol egy óra alatt a fél országot mozgósítani lehet az elképesztő közpoatesítás tálán egyetlen jó oldalaként; s ahol társadalomellenes erőként bánnak el a veszélytől rettegő, intézkedést követelő, zúgolódó emberekkel. Ez, a könyv nem született volna meg, ha a csernobili dráma két-három évvel hamarabb következik be. Csak örülhetünk annak, hogy Pohl megírhatta dokumentumértékű könyvét — mely érdekesebb, izgalmasabb minden sci-fi regénynél. Nem véletlen, hogy A Prometheus-vál- ság című tudományos-fantasztikus kötete után a-valóság írta sci-fit dolgozta fel az amerikai szerző. Az előbbi kötet atomerőmű-balesete csak a fantázia szüleménye volt — a csernobili nem. Sajnos. De remélhető: ilyen mértékű, s ilyen súlyos következménnyel járó baleset még egyszer talán nem történik. A csernobili példa okulásul szolgált. S a tanulság levonása, az okulás része e regény is. Tarnavölgyi György Az mindenképp értékelendő, hogy a filmterjesztés az elmúlt évi tekintélyes nézőszámcsökkenés után az egyházzal fennálló harmonikus * viszony ellenére sem gyászmisét mondatott, hanem racionálisabb eszközök felhasználásával kísérletezik. Ilyennek tekinthető a szerződéses forma is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az ilyen mozik léte csak néhány gond kiküszöbölésére alkalmas, miközben újabb ellentmondásokat szül működésük. A filmátvételek is azt jelzik, hogy erőteljes offenzíva indult a nézők visszaszerzéséért. Nyilván ennek jegyében vásárolták meg a Super- mant, és ha lúd, legyen kövér alapon nemcsak a Richard Donner rendezte eredetit, hanem a Lester készítette második és harmadik folytatást is. Hasonló csemege lesz a James Bond sorozatból A kém, aki szeretett engem, s néhány „ínycsiklandozó” címet sorolhatnánk még a listáról. A videó legális csatornáin elérhető szalagok is további 5—6 hongkongi karate- és kalandfilmmel szaporodnak. Ezek a törekvések azonban szigorúan egy irányba mutatnak: a szórakoztatóipari tendenciákat erősítik fel. Csepp a forgalmazás tengerében az a tízmillió forint, amelyet a kulturális kormányzat a Magyar Filmklubok Szövetsége kuratóriumának majdnem formális közbeiktatásával biztosít a megyei moziüzemi vállalatok számára a művészileg értékes filmek műsoron tartásának ösztönzésére. Áttekintő adatok birtokában az is kimondható, hogy a filmklubmozgalom felhígult, egyre nehezebben tud eredeti hivatásának eleget tenni, tevékenységéhez pedig egyre kevesebb támogatást kap a végelgyengülés állapotát mutató középiskolai filmoktatástól. Leninnek van egy, korábban sokat idézett mondata a filmművészet jelentőségéről. Ezt ma arcpirulás nélkül idézni már aligha lehet. A filmművészet térvesztése ösz- szefügg a kultúra általános térvesztésével. Félő, hogy valamennyi művészet közül leginkább kiszolgáltatva az üzletnek, az anyagi szempontoknak, kiütéses vereséget szenved a szórakoztatóiparral folytatott küzdelmében, s az lesz belőle, mint ami volt születése idején. Hamar Péter Különös szállóigék KM VENDÉGE
