Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
1988. július 28. Kelet-Magyarország 7 Természetvédelmi vetélkedő Természetvédelmi úttörő-vetélkedőt hirdetett meg a megyei úttörőelnökség és a Váci Mihái. Megyei és Városi Művelődési Központ, amelynek második fordulóját a napokban rendezték meg a tiszavasvári úttörőtáborban. Az egyhetes táborba az a 10 csapat juthatott el. amelyek az első fordulóban a legjobban szerepeltek. A gazdag és változatos program gondoskodott arról, hogy ne unatkozzanak a megye minden tájáról összesereglett diákok. Volt madárgyűrűzési bemutató, kirándulás a Kastély-erdőbe és a védett Fehér-szikre is. Diavetítés során megismerkedhettek az NSZK környezetvédelmével. Erdély szép tájaival, hazai békák és kígyók életével. A táborozást vidám akadály- verseny fejezte be. a sikeres szereplésért a gyerekek csokoládé- jutaíniákat kaptak. A megyei természetvédelmi úttörő-vetélkedőn végül.a megyei művelődési központ ..Zöldikék” szakköre bizonyult a legjobbnak. Második lett a helyi ..Bölcs bagoly” szakkör, míg a harmadik helyezést a nagyecsedi tanulók szerezték meg. Ez a három szakkör meghívást kapott az abádszalóki természetvédelmi táborba. P. A. UDUD ISTVÁN: Esik az eső Porfelhő mögött mérges szél szalad. Záport zúdít nyakába. Hogy szakad! A nyárfa tapsol, oly jókedve van: ízlik neki a friss égi zuhany! A bokor — ázott komondor kölyök — zöld bundáját megrázza, gőzölög. Tocsogó tócsát szűrnek a kacsák. Béka kurjongat: — Most van jó világ! Csillagászattíl — önismeretig Hagyomány már, hogy az ibrányi úttörőtábor két hétig otthont ad a megyei olvasótábornak. A Móricz Zsig- mond Megyei Könyvtár és a i helyi községi könyvtár szer- ! vezésében az idén július 20- i tói augusztus 2-ig tartózkodnak a kistelepülésekről érke- I zett, hetedik osztályt végzett j diákok a táborban, amelynek fő törekvése, hogy az önismeret útján megkönnyítse a tanulók számára a pályaválasztást és a beilleszkedést a felnőttek világába. — Az élet fontos kérdéseinek megbeszélése mellett törekszünk megyénk, mint szőkébb hazánk minél jobb megismerésére és megszerettetésére — mondja Tóth László táborvezető. — Felkeresünk irodalmi emlékhelyeket, történelmi nevezetességeket. Ezek a kirándulások is ráépülnek a foglalkozások témáira, az egyik téma szinte észrevétlen megy át a másikba: például önismeret-önnevelés, jellemformálás, életmódok, életformák. Sokan azt hiszik, hogy az olvasótáborban egész nap olvasni kell, s mindenki nagyon komoly. Ezt gondolta Tóth László szamosszegi diák is, amikor jelentkezett a táborba. — Nagyon szeretek olvasni, s reméltem, sok új, érdekes könyvvel ismerkedh.etem meg — meséli. — De azért így is jó. A foglalkozásokon sok mindenről beszélgetünk, nekem eddig különösen a csillagászat tetszett nagyon. Rozman Béla bácsi csillagász csupa érdekes dologról beszélt nekünk. Egy másik Jó közösség alakult ki rövid idő alatt. előadás, amelyen az önismeretről, mások megismeréséről volt szó, már nem kötötte le annyira a figyelmemet. Feleki Angéla (Nagyhalász) szól közbe, s folytatja Laci gondolatát. — Az előadás függ az előadótól is. Az a bácsi elég sok idegen szót használt, nem a mi nyelvünkön mondta, s ezért tűnt többeknek is unalmasnak. Egyébként az jó az Hol? Mikor9 MII? lillllllllliW Programok gyerekeknek Üttörőház: augusztus 2-án, 10 órától 12 óráig játszónap lesz, a foglalkozás témája: játék és muzsika. Augusztus elsején kezdődik egy újabb játszókor, amelynek címe: Barátunk a bábjáték. (Augusztus 15-től 26-ig is megrendezik ezt a játszókört, a turnuskezdés előtt két héttel még lehet jelentkezni.) Honvéd utcai művelődési ház: augusztus 2-án, 9 órától a Sóstói Múzeumfaluba kirándulhatnak az érdeklődők. előadásokban, beszélgetésekben, hogy olyan kérdésekre keressük a feleletet, amelyeket még nem tettünk tel magunknak, soha nem gondolkodtunk rajtuk. Először én is azt hittem, hogy verseket és más irodalmi alkotásokat elemzünk, de most már több nap elteltével csak azt mondhatom, hogy így jó ez a tábor, ahogy van. Délelőtt kétórás kiscsoportos foglalkozás van, délután pedig egy hatvanperces előadás. — A kiscsoportos foglalkozások jobbak — vélekedik Farkas Sándor, aki Lónyáról érkezett. — Mivel ott kevesebben vagyunk, mindenki meg mer szólalni, s őszintén beszélgetünk. így jobban megismerjük magunkat és egymást is. Bár mindenki más-más községből érkezett, e rövid idő alatt jó közösség alakult ki. Talán társaim nevében is mondhatom, nem bántuk meg, hogy eljöttünk az olvasótáborba. M. M. L. Miénk a szó! TÁBOROZNI jó Üdvözöljük a szabolcsi úttörőket a szurdokpüspöki úttörőtáborból, amelynek területét Heldák Istvánná, Anna néni ajándékozta a nyírpazonyi gyerekeknek. A tábor csodálatos, sokat kirándulunk és ismerkedünk Heves és Nógrád megye nevezetességeivel. Húsz szovjet úttörő is táborozik velünk, akik szintén jól érzik magukat itt. Nyírpazonyi úttörők VAKÁCIÓ AZ ÜTTÖRÖHAZBAN Ezen a nyáron a „Barátunk a tánc, a torna” elnevezésű játszókörre jelentkeztem, amely július 18-tól 29- ig tart. Sokat tornázunk és táncolunk. Megismerkedtünk különböző táncokkal, mint például a tangóval, a keringővei. Délutánonként szabad program van, voltunk strandon és a videomoziban is. Kurunczi Szilvia Nyíregyháza Számoljunk! Írjatok az üres négyzetekbe olyan számokat, hogy a jeleknek megfelelő alapműveleteket elvégezve, vízszintesen és függőlegesen az előre beírt eredmények alakuljanak ki! (Megfejtés az 5. oldalon.) NAPRÖZIS-SZAMlTÓGÉPES TÁBORBAN üdülnek, gyakorolják a modern technika használatát a gyerekek Nagy- kálló-Harangodon. Gyönyörű környezetben fürdenek, vízibicikliznek, kirándulnak az erdőben, ismerkednek a természet szépségeivel, s emellett tanulnak, hasznos ismereteket szereznek — írja rajzos tudósításában Szabó Csaba Nagykállóból. RADÁTCÁARAM Kárpátaljáról érkeztek a napokban cseretáborozásra pioní- DAKHI dMvDAn. rok, akik Ismerkedtek Szabolcs-Szatmár megye irodalmi és történelmi nevezetességéivel. Ellátogattak többek között Szatmárcsekére, Tiszacsécsére, Tunyogmatoicsra, Vaján pedig az Országos Ottörő Múzeumot tekintették meg. A szovjet gyerekek rövid idő alatt barátokra leltek a megyében. A szabolcs-szatmári fiatalok még az idén viszonozzák a látogatást, s újra találkozhatnak majd huszti, rahói. tiszaújfalusi, vagy éppen ungvári barátaikkal. A képen: a tivadari úttörőtáborban, (m. k.) Törd a fejed! VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő, folytatódik a függ. 15. és vízsz. 16. sörokban (zárt négyzetekben abc-sorrendben: A, H, O). 6. Jó kés része. 7. Egyik oldal. 8. Lángol. 9. Római 995 . 500. 11. Foghús. 12. Inas betűi keverve. 14. Egyhuszonnegyed napi. 16. Megfejtendő (a függ. 15. folytatása). 18. Talmi. 20. ...és kontra (ér- vek-ellenérvek). 21. Kettőzve sportfogadás. 22. Lárma. 24. ... hit (pld. félreértés következtében). 25. A statisztika alapeleme. 27. Tetőfedő anyag. 28. Gabonaőrlemény. 29. Nőszirom. FÜGGŐLEGES: 1. Szabolcsi gyümölcs. 2. Szibériai folyam. 3. Fogoly. 4. Némán toló 1115. Mozgásképtelen. 6. Ezredév tizede. 10. Film fényérzékenység-egysége. 11. Irkadarab! 13. Égitest. 14. Azonos magánhangzók. 15. Megfejtendő (zárt négyzetben: L). 17. Iparos egynemű betűi. 19. Szovjet személygépkocsi-márka. 21. Egyik évszakba való. 23. Vissza: úttörő- vagy katonai szervezeti egység. 24. Kopasz. 26. Középen itat 1 ! 27. Görög betű, de a Ludoll-féle szám jelzésére is használják. MEGFEJTENDŐ: Az idei nyár nagy alföldi látványossága volt... (vízsz. 1., függ. 15., vízsz. 16.) . . . rendezvénysorozata. Múlt heti megfejtés: A BALATONFÜREDI ANNA-BÁX. KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLTEK: Marászi Emőke Tiszakanyár. Sármány Krisztina Üjfehértó. Lo- sonczki Bernadett Rakamaz. Simon Lászlő Tiszadada. Éles Krisztián Ibrány, Sánta Zsolt Nagydobos. Demeter Éva Rohod, Biró Melinda Záhony, Erdei Csaba Kék, Kocsis Ildikó Dombrád. Demjén Szilvia ör. Orosz Gergő Nyíregyháza, Csipkés Andrea Tiszalök. András Katalin Mezőladány, Berki Róbert Kemecse. Kérjük, tek be! hogy a megfejtéseket levelezőlapon küldjeOlvasótábor a Tisza partján