Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
A túristvándi vízimalom ízimalom, Túrpart, kanyargó folyó, védett erdő, évszázados tölgyfák, barátságos, vendég- szerető emberek. Ez az, amit a turisták, a kirándulók ismernek Túristvándi- ból. És mi az, amit a helybeliek? Nincs víz, nincs halottasház, nincs út, nincs járda,_ nincs egy hely, ahol egy fásírtot lehetne enni, van viszont szeméttelep a Túr partján 20 méterre a víztől, közvetlenül a vízimalom szomszédságában. Seres Zsiga bácsi épp, azon morfondírozik magában, miért hordatta a tanács a Malom utca elejére a sok sódert, amikor abból egy-két utcában járda is épülhetett volna. Mert hiába borították be vele az út elejét, a bekerített szeméttelepre akkor sem megy be rajta senki. Azt mondja: ott lett volna jó hely a szeméttelepnek a cigánytelep helyén, mert a mostaniból 7 traktor se húzná ki a behajtó vontatót. Ezért rakják mellé a szemetet, ezért engedi ki a lajtkocsi a szippantótartály tartalmát. Előbb-utóbb majd csak belejut a vízbe ... Beinvitál a lakásba, s míg jó szívvel asztalra teszi a hűtött sört, bemutatkozik néhány szóval. Nyugdíjas, dolgozott a járási és a megyei tanácson, volt hat évig párttitkár, hat évig tsz-elnök. Három infarktus után százalékolták le. Míg kiönti a sört, egy kis leltárt készít. Van egy italbolt, egy ' ABC és egy büfé. és ezzel véget is ér a falu felleltározása, mert a tanács 1972- ben, a tsz 1973-ban egyesült Szatmárcsekével. Még szerencse, hogy az iskola Túristvándiban maradt. — Megbántuk mi már rég, hogy egyesültünk Cse- kével — mondja — egyedül sokkal többre haladtunk volna. Akkor a mi kis pénzünket ide invesztáltuk volna be. Azt mondják, hogy gyenge volt a tsz. Igaz, de Kisar sem volt jobb, mégsem egyesültek senkivel. Bennünket meg beleerőltettek. 7—8 aranykoronás földeken 27 féle növényt kellett termelni, mert ennyit írtak elő. Nem lenne most szegény, s nem lett volna akkor sem, ha magunk választhattuk volna meg, mit termelünk. És akkor nem mentek volna el a fiatalok. Most tele vagyunk nyugdíjasokkal. Negyvenhárom özvegyasszony él a faluban. A fiatalok elmentek, maradtunk 630-an, pedig 1960- ban, amikor a tsz-szervezés volt 1180 volt Túristvándi lélekszáma. Makay Béla alighanem Túristvándi legismertebb lakója. Nemcsak azért, mert pedagógus lévén, szinte minden család gyermekét tanította vagy tanítja, sok gyereknek már a szüleit is tanította, hanem mert egy könyve Szabadtűzön címmel a szatmári ételekről már második kiadásához közeledik, a másik a népi gyógymódokról szól, most van nyomdában, miként a harmadik kötete, amelyben a beregi népi ételek találhatók. Most Túristvándi történetén dolgozik. Vele járjuk a falut. Mutatja a műemlék református templomot, a házat, ahol Móricz Zsigmond lakott, a kastélyt, amelyiket már nem lehet felismerni, (egyébként iskola és napközi van benne), a boltot, amelyikkel elégedettek, a kocsma is ellátja amire hivatott, de nem lehet egy fagylaltot venni, a turisták ellátására telepített fabódé pedig csak trafikárut, kólát, sört, cukorkát és képeslapokat kínál. Ottjár- tunkkor érkezett egy kávéfőző, előtte csak két adagot tudtak egyszerre főzni. (Elképzelhető, mennyit vártak kávéra, ha egy busz turista érkezett.) Kellenének hideg ételek, sütemények, mert ahol annyi ide*- gen megfordul, mint Túristvándiban, ott meg kellene tanulni fogadni őket. Nem hagyjuk szó nélkül a falu értelmiségét, a pedagógusokat sem. Évek óta nem tudják elérni, hogy a szatmárcsekei pedagógusokkal azonos nagyságú bért kapjanak, náluk any- nyi jutalmat kap az egész tantestület, hogy nem tudják szétosztani, mert 100— 200 forint jutna fejenként. A tanács azt mondja: ott osztanak, ahol megtakarítanak, a túristvándiakban még az a hit élt, hogy a jutalmat annak adják, aki jól dolgozik. Gyönyörű, fákkal teli park vezet a kaputól az elöljáró ajtajáig. A férj, Török József nyit ajtót, Katókát, a feleségét néhány napja műtötték Debrecenben a szemészeti klinikán és bent a félhomályban már kinyitja a szemét, de a napra még napszemüvegben is ritkán merészkedik. Még csak másfél éve elöljárója Túristvándinak, de majdnem a tanácsok megalakulása óta tanácstag, így hát nem ismeretlen előtte sem a tanácsi munka, sem a falu gondja. És nincs olyan család, ahol pedagógusként, iskolaigazgatóként családlátogatáson ne járt volna. — Amikor az elöljáró másfél éve meghalt, a tanácstagok kértek, vállaljam el. Igent mondtam, pedig tudtam, hogy nagyon hálátlan feladat. Népszerűtlen a faluban, mert nem az történik, amit szeretnénk és népszerűtlen a tanácsban is, mert az ember örökké követelőzik, próbálja saját faluja érdekeit képviselni. A segélyekről ne is. beszéljünk. Volt rá példa, hogy megtámadtak bennünket. De mi ez ahhoz képest, hogy a megyében már talán csak nekünk nincs vezetékes vizünk. Amikor Csekében elkezdődött a vízműépítés, határozottan felléptünk a túristvándi tanácstagokkal együtt, hogy ne csak a székhelyközségben legyen, hanem a társközségben is. Letorkoltak a tanácsülésen, mondván: nincs megyei támogatás, ők saját pénzükből csinálják. Hiába mondtam, hogy nekünk is van saját pénzünk, a mi vizünkből nem lett semmi... A férj is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Hol kiegészíti felesége mondatait, hol megelőzi szavait. Indulatos beszédükből kiderül: nem hiszik el, hogy valakik ne szándékosan akadályozták, lassították volna Túristvándiban a vízműépítést. Két éve, amikor a mostani ötéves terv előkészítése került napirendre, újraéledtek a remények. 1986-ban előkiviteli tervet készíttettek egy pesti céggel. Azért velük, mert féláron készítették rokoni, túristvándi kapcsolatok révén azok, akik a faluból kerültek el. Októberben kész volt a terv, leadták jóváhagyásra. 1987 tavaszán megalakult a társulatot előkészítő bizottság. Példátlan gyorsasággal, egy hét alatt mindenkit felkerestek, aztán miikor benne volt gyakorlatilag az egész falu, azt mondták, az a papír, amit aláírtak, nem jó, valami kimaradt belőle. Üjra végigjártak mindenkit, elkészült a ,,jó papír” is. 1987 májusára kitűzték a társulat megalakítását, elkészült a rendes terv, amit nem hagytak jóvá. Azt mondták, nem jó helyen van a víztorony, nem úgy kell átvezetni az egészet a híd alatt. Átterveztették.' iMás hibát találtak. Nem jók a tűzcsapok és ki tudja még mi mindenért adták vissza többször ds és most már senki nem hiszi el Túristvándiban, hogy nem azért tartják rossznak a tervet, mert nem itt terveztették. Ha ugyanis jó szándék vezette volna a tervet jóváhagyókat, nem ötszörre mondták volna el, mi a kifogásuk, egyszerre is megmondhatták volna, mit kell kijavítani vagy áttervezni. És most természetesen teszik fel a kérdést: ki fizeti meg azt a különbséget, amennyivel drágább lesz a közmű, ha most építik, mint amennyibe két- három évvel ezelőtt került volna? — Nem merünk az emberek szemébe nézni — mondja Katóka —, mert rossz víz van, s mert nem tudjuk elintézni, hogy ne érjen hátrány ibemniünfcet. Tavaly már a pénz is meg lett volna, de akkor a csekei tanács késlekedett a papírok továbbküldésével. Április 15-re kellett összesíteni a belépési nyilatkozatokat. Elkészítettük április 1-re, de valakik csak a nyár végén küldték el. Ma sem tudjuk, hbl tart az ügy, s mi van a tervvel. Azt meg pláne nem, mikor lesz jó ivóvizünk? Mondják: nagy szükség volna öregek napközijére, hetvenen szeretnének járni. Állítólag szeptembertől lesz pénz a működtetésére, de hogy hol, azt nem tudják. A pártház alkalmas lenne rá, ott kéthavonta van egy taggyűlés, de azt mondta a párttitkár, hogy nem járult hozzá a város. Kátyúzni is kellene, de a közművesítés előtt nem célszerű. A halottasház lenne a legsürgősebb, de míg nincs víz, a KÖJÁL úgysem járulna hozzá a működtetéséhez. Gond van a temetővel, talán ha megnyitják majd a régi temetőt, megoldódnak temetési gondjaik és akkor a két temető közé kell csak egy utat építeni, hogy megközelíthető legyen. Fásítanának, de három éve csak ígérik, hogy jönnek a csemeték, s közben évente irtják a Túr mentén a falu belsejében lévő erdőket. Sétány kellene a Túr partjára, ahová díszfákat, padokat helyezhetnének el a turistáknak, rendbe kellene hozni a szigetet, sőt kempingtábort is létesíthetnének rajta. De ehhez is közmű kellene. A malom melletti területen csónaká- zót volna célszerű kialakítani, hogy az iskolakerttől a malomig fák lombsátra alatt csónakázhatnának a helybeliek és az idegenek. Ma azt mondják Túristvándiban: Kende báró többet tett a faluért, mint ami az elmúlt évtizedekben történt. Pedig Túristvándi dollárban ás meghálálná a gondoskodást. A faluban az úton öt percig tart eljutni az iskolától a malomig, a Túron, vagy a partján két és fél óra az út, mert ebben a kis faluban 99 kanyarjával 18 kilométert tesz meg a Túr. És fáj nekik, hogy amit az idegenforgalom hoz, abból a büfén kívül nem kapnak semmit, s víz híján még a lehetőségét sem, hogy- idegeneket fogadjanak. Mert ház lenne, ahol elszállásolnák a turistát, a külföldit, de lavórban mosakodjon? És mostohának érzik magukat, mert egyetlen üzemüket, a faipari üzemet is Csekére akarják vinni. Azt is mondják, hogy a tanácselnöknő legalább egy éve nem tartott fogadónapot. Nincs miért? A falugyűlés igaz, csendes volt, mert belefáradtak a panaszkodásba, s nem is mondták el, hogy válni akarnak. Ha a Túr partjára rakott szeméttelepet nem tudják arrébb tetetni, vajon képesek lesznek kijárni a kettészakadást? Balogh József Meghálálná a gondoskodást KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. június 4.
