Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-27 / 152. szám
1988. június 27. Kelet-Mieruornác 5 (Pd) Találkozás Lónya főutcáján. (Elek Emil felvétele) Véradás szívműtéthez Ezen a héten megyénkben ismét több községben, intézményben lesz véradás. Június 27-én Nyíregyházán a Szociális Otthon és a VAGÉP Vállalat dolgozói, 28-án a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat és a vásárosnaményi 21. sz. ÉRDÉRT Vállalat dolgozói, 29-én Tiszaeszláron, 30AVATÓÜNNEPSÉGEN vettek részt a Budapest Sport- csarnokban a textilipari szakmák frissen végzett fiataljai. A szombati ünnepségen — amelyet a Textilipari Dolgozók Szakszervezete és az Ipari Minisztérium rendezett meg, idén hetedik alkalommal — Szabolcs-Szatmár megyéből mintegy másfél száz ifjú szakmunkás, pályakezdő szakember vett részt. Ünnepélyes keretek között köszöntötték a textilesek új nemzedékét, köztük a szatmári, szabolcsi fiatalokat, akik Nyíregyháza, Nagykálló, Demecser, Űjfehértó, Vásá- rosnamény és más települések könnyűipari üzemeiben kezdik meg a munkát. RIEGER TIBOR szobrász- művész kiállítását tekinthetik meg a fehérgyarmati városi kiállítóterem vendégei. A művészetbarátok előtt jól ismert szobrásé alkotásait július 4-ig nézhetjük meg. mától Áruljak Hodoríval Szöulba Falra hányt borsó? I tt a vakáció. A mondat után máskor, más helyen az örömöt jelző felkiáltójel illene, ezúttal azonban az egyszerű, fekete pont a helyénvaló. „Falra hányt borsó” — mondja a rendőrtiszt szomorúan, mégis kéri: hívjuk fel a figyelmet a nyár veszélyeire. Szaporodnak a gyermekbalesetek. Csák a két leg- súlyosabbra emlékeztetnék: a napokban kisfiú holttestét vetette partra a Tisza, tegnap pedig — amint arról a fekete krónikában olvashatnak — a rakamazi, fénysorompós vasúti átjáróba hajtott figyelmetlenül két biciklis gyerek. Egyikük meghalt, a másik életéért pedig az orvosok küzdenek. Pihenjenek, szórakozzanak gyermekeink, használják ki a vakációt, de azért tartsuk rajtuk a szemünket. Még csak most kezdődik igazán a nyár... ÉPÍTÉSZEK FENYESLIT- KÉN. Ma délután Fényeslit- kén, a Tiszagyöngye Termelőszövetkezet székházában találkoznak az Építőipari Tudományos Egyesület kisvár- dai csoportjának tagjai. Megismerkednek a szövetkezet tavaly elindított építőipari melléktevékenységével, az idei feladatokkal, majd a mezőgazdasági építészet helyzetéről hallgatnak meg előadást. A szakmai nap bemutatóval és tapasztalatcserével zárul. án Kálmánházán adnak vért. Július elsején Nyíregyházán a Vasipari Vállalat, Fehér- gyarmaton a termelőszövetkezet dolgozói részére szerveznek véradást. Június 27- én szívműtéthez Nyíregyháza és Kisvárda több munkahelyéről rendkívüli véradáson vesznek részt. Második „Gyűrűfű” Űjabb falu jutott Gyűrűfű sorsára: Korpád. Elhagyták az utolsó állandó lakói is: Angyal János erdészeti dolgozó családjával a közeli Kisibafára költözött. Ezzel megpecsételődött a 600 éves zselici település sorsa. Egykori lakói zömmel a városiasodé Szentlőrincen élnék, mások Bükkösdön és Ibafán. Az elhagyott korpád! házakat lebontották tulajdonosaik és a használható épületanyagot elszállították új lakóhelyükre. Már csak néhány rozoga épület áll, körülöttük a műveletlen kertek és az ápolatlan gyümölcsfák. AZ ÉPSZER-NYIRGÉPFU Le- ANYVALLALAT felvételre keres Mixer jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt. Érdeklődni lehet: a vállalat munkaügyi csoportján. Nyíregyháza, Káliéi u. i. (1354) Újságírót keresünk A Kelet-Magyarország szerkesztősége pályázatot hirdet azoknak, akik főiként a gazdaságpolitika iránt érdeklődnek, képzettségük is ilyen irányú, s kedvet, tehetséget éreznek az újságírás iránt. Jelentkezhetnek közgazdaságtudományi egyetemen, számviteli főiskolán végzettek, a már gyakorlattal rendelkezők, illetve friss diplomások, továbbá mindenki, akinek felsőfokú iskolai végzettsége a gazdasági élet különböző területeihez kapcsolódik. A jelentkezéseket részletes önéletrajzzal a Kelet-Magyarország főszerkesztőjének kell levélben vagy személyesen eljuttatni legkésőbb 1988. szeptember 1-jéig. Hétfőn kezdik árusítani a Hodori-kártyákat, amely a borítékos sorsjegyhez hasonlít. Egy kártya ára 10 forint, rajta az olimpiai sportágak 54 féle színes felvétele látható. A kártyákat postahivatalokban, az Állami Biztosító irodáiban, valamint a Skála- Coop áruházaiban lehet megvásárolni. A kártya alsó ezüstös része eltávolítható, vásárlója azonnal megtudja: nyert-e vagy sem. A fődíj öt darab, egyenként kétszeVOLÁNOS CSEREÜDÜLÉS. Nemzetközi csereüdülésről állapodtak meg a közelmúltban a Szabolcs-Volán vezetői a Borsodi Volánnal, az ungvári és a krasznói (Lengyelország) közlekedési vállalattal. Az elmúlt héten borsodi gyerekek vakációztak a szabolcsiak sóstói üdülőjében, július elsején lengyel, augusztus elején pedig szovjetunióbeli gyerekeket látnak vendégül. Viszonzásul jövőre a Szabolcs-Volán dolgozóinak gyermekei utazhatnak a társvállalatok üdülőibe. A következő idényre tervezik a felnőttek hasonló csereüdülésének a megszervezését is. Airbus-tragédia Tragédiával végződött vasárnap egy új típusú Airbus légibemutatója az elzászi Mulhouse repülőterén: röviddel a felszállás után a gép váratlanul vesztett repülési magasságából, majd lezuhant és felrobbant. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén kizárólag a bemutatóra meghívott vendégek és újságírók utaztak, összesen mintegy száz- huszan. A helyszínre siető mentőosztagok az első jelentések szerint két halottat és 60 sebesültet emeltek ki a roncsok közül. Utóbbiak közül ketten élet- veszélyes állapotban vannak. A lezuhant repülőgép tulajdonosa az Air France légitársaság. A nyugat-európai cégek által közösen gyártott A—320 típusú légibusz viszonylag új konstrukció : első repülésére az idei év áprilisában került sor. Több súlyos balesetről is tájékoztatta lapunkat tegnap a rendőrség ügyeletese. Szombaton este Vaján, a művelődési ház előtti parkolóból — a vizsgálat eddigi adatai szerint — figyelmetlenül tolatott ki személygépkocsijával egy férfi. Összeütközött egy motorkerékpárral, amelynek vezetője (19 éves fiatalember) életveszélyes, utasa (17 éves lány) súlyosan megsérült. mélyes társasutazás a szöuli olimpiára. Aki nem kíván az olimpiára utazni, 360 ezer forintot vehet át. A további nyeremények 500-tól 100 000 forintig terjednek. Ha valaki ötven olyan kártyát gyűjt össze, amelyik nem nyert, sorsoláson vehet részt, fődig egy két és fél szobás öröklakás és három gépkocsi. A Hodori-akciót kezdeményező Coopinvest közlése szerint minden 123 kártya nyer. Fertőz az uborkaperonoszpora Az uborkatermesztésre a legnagyobb veszélyt most a pero- noszpórás megbetegedés jelenti. Az utóbbi időszakra jellemző változékony időjárás a megye több pontján elősegítette e betegség fellépését. A korai fertőzések lokalizálására, „gyógyítására” felszívódó gombaölő szerek alkalmasak. A szedés várható időpontjától függően Ridomil Zineb 72 WP 0,3 százalék (élelmezés-egészségügyi várakozási idő 5 nap), Ridomil Plus 0,2 százalék (élelmezésegészségügyi várakozási idő 21 nap), Curzate Super CZ 0,2 százalék (élelmezés-egészségügyi várakozási idő 21 nap). A fertőzéstől mentes növényállományban a megelőző kezeléseket réztartalmú (Rézoxiklorid 50 WP 0,3 százalék, Miltox Special 0,3 százalék, Antracol WP 0,2 százalék, Buvicid K 0,3 százalék, Orthocid 50 WP 0,3 százalék) kontakt gombaölő szerekkel végezhetjük. Az utóbbi készítmények esetén is tartsuk szem előtt az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, mely réz hatóanyagú készítményeknél 21 nap, szerves gombaölő szerek különböző típusainál 5—14 nap. Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás. Értesítjük Tisztelt ügyfeleinket, hogy Nyírbátor, Ságvári E. u. 11. sz. alatti telepünk és Szolnok, Mártírok u. 11. sz. alatt működő olcsóáruraktárunk 1988. július 01-jétől 1988. július 06-ig leltározás miatt zárva tart. Kérjük szíves megértésüket. Kelet- magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat. (1376) Vasárnap délelőtt Rakama- zon, a vasúti átjáróban két kisgyereket gázolt el a tehervonat. Egyikük a helyszínen meghalt, társát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Szintén tegnap délelőtt történt baleset a Nagykállóból Lászlótanyára vezető úton. Egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a kormány fölött, és fának ütközött. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. hétfő laszlö napja A szláv Vladislav névből fejlődött Ladiszlóból ered. A szláv név elemeinek jelentése: hatalom 4- dicsőség. További névnapok: Bársonyka, Eufémia, Ladiszla, Olga, Sámson és Ulászló. A Nap kél 4 óra 49 perckor — nyugszik 20 óra 46 perckor. A Hold kél 18 óra 57 perckor — nyugszik 2 óra 04 perckor. Százötven éve született Bankimcsandra, eredeti családi nevén Bankimcsandra Csatterdzsi (1838—1894) ben- gáli író. Várható időjárás az ország területén ma estig: változóan felhős, időnként napos idő lesz. Szórványosan záporeső, zivatar várható. A szél néha kiásé megélénkül. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15. legmaga- j sabb nappali hőmérséklet ! hétfőn 22—27 fok között alakul.------------------------------J Áramszünet: Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz! 1988. július 4., 5., 6., 7-én 7—15 óráig: Körmendi tanya, Libabokor: 1988. július 4-én és 5-én 7—15 óráig: Sarkantyú út, Ószőlő út. 1988. július 6-án és 7_én 7—15 óráig: Nyírfa út. 1988. július 7-én 7—15 óráig: Szélsőbokor, Hajnal, ív. Naplemente, Kemecsei u., Hado- bás sor. Nyírszőlős egész területén. Kérjük a lakosság szíves megértését. TITASZ Nyíregyházi Kirendeltség. (1459) Áramszünet, Tiszavasvári! Értesítjük Fogyasztóinkat, hogy Tiszavasvári városban 1988. június 30-án 07,00 órától — 17.00 óráig a 0,4 kV-os hálózat átépítése miatt áramszünetet tartunk a Vasvári P. utcán a Vágóhíd és Egység út közötti szakaszán. Ti- tász Vállalat Tiszalöki Kirendeltsége. (8660) Megér egy mosolyt — Kisfiam, hozzál be legalább öt tányért. — Minek az, mama? — Mondani akarok valamit a papának. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: H-277 A délutáni és esti hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Esti ügyelet: 15-124 1 Heti témánk Nincs még itt az igazi befőzési szezon, de az előrelátó háziasszonyok már ilyenkor beszerzik az elte- véshez szükséges kellékeket. Ügy tűnik, az idén olcsóbb lesz a gyümölcs, hiszen évek óta nem volt rá példa, hogy június közepén 18—20 forintért adják a meggyet — legalábbis a nyíregyházi piacon —, s 20 —25-ért a nagyszemű cseresznyét. Ha ilyenek maradnak az árak, érdemes lesz gyümölcsöt, zöldséget eltenni, hiszen a boltban kapható lekvárok, befőttek, mirelitek lassan luxuscikknek számítanak, annyira drágák. Akinek kertje van, vagy 1 minden nyáron megveszi a ; télire való gyümölcsöt, az előre gondoskodik üvegekről. Mit tehet azonban az, j aki hirtelen szánja rá ma- 1 gát a befőzésre, de nincs otthon egyetlen üvege, lap- S kája sem? A nyíregyházi konzervgyár gondolt a gazdasszonyokra és a gyár előtt, valamint a piaci üzletében árusít ilyesmit. Azzal viszont számolni kell, hogy megdrágultak az üvegek, egy nyolcdecis 5,90-be kerül, egy félliteres 3,20-ba. A lapka sem olcsó mulatság, egy nagyobb méretű újért 2 forintot kell fizetni, egy használt, mosottért 1 forint 30 fillért. Pillanatnyilag nincs öt- és kétliteres üvegjük, de a hiányt hamarosan pótolják. Drágább lett a tartósítószer, a gumigyűrű, a celofán, a kristálycukorról nem is beszélve. A Búza téri ABC-ben háromféle tartósítószert lehet kapni, a „Dzsemtartósító” 20 forint 40 fillérbe kerül, egy csomag két és fél kiló gyümölcshöz elég', a szalicil csomagja 7 forint, a nátrium- benzoáté 4,40 (ez tíz kilóhoz elegendő). Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat ígéri, hogy megfelelő mennyiséget rendeltek, így nem lesz az elkövetkező hónapokban fennakadás. A lekvárfőzés, a dunszto- lás meglehetősen időigényes munka, nagy felfordulással is jár. Közlünk ezért egy olyan receptet, amelyhez ' mindössze egy napos er- j kély, vagy kertrész szükséges, de akár a napsütötte ablakpárkányra is kitehetők ; az üvegek. Két-két és fél kiló sárga- vagy ősziba- j rack, egy kétliteres üveg, fél j kiló cukor, fél deci rum, j citromlé és késhegynyi | nátrium-benzoát kell hozzá, de a meggy is eltehető ilyen módon. A hibátlan, j félig érett barackokat meg | kell hámozni, a magját ki- j venni. A gyümölcsöt cit- j romlével lecsöpögtetni, — ! majd üvegekbe rétegezni j úgy, hogy egy-egy sor ba- ; rack közé cukrot szórunk. A tartósítószert feloldjuk rumban és a gyümölcsre : öntjük, lekötjük az üveget ! és a napra tesszük. Addig kell érlelni, míg a cukor j fel nem olvad. Ne ijedjünk I meg, ha a felső sor barná- j vá válik, ugyanis az ere- j deti zamata így is megma- j rád. B.A. Bécs, 1870 — Nyíregyháza, 1988. A két várost és két időpontot a képünkön megörökített hintó köti ősze. Fotóriporterünk a Ságvári-kertvárosban bukkant rá erre a szép vonalú, frissen rendbe szedett, felújított négykerekűre, amit a múlt században gyártottak Bécsben. A gyeplőt tartó kis legényt persze kevéssé izgatja a hintó muzeális értéke, annál jobban örül — környékbeli társaival együtt — az új játékszernek. (Farkas Zoltán felvétele.) KÉRDEZZEN— VÁLASZOLUNK Ezen a héten Balogh Géza várja az érdeklődők kérdéseit. Szokás szerint ezúttal is közérdekű javaslatokra, észrevételekre számítunk olvasóinktól. Kérjük, hogy nevüket, címüket is közöljék, mert előfordulhat, hogy levélben adunk választ bejelentésükre. Ki-ki személyesen, levélben, vagy a 11-277-es telefonszámon keresheti szerkesztőségünk munkatársát. Levélcímünk: Nyíregyháza, Pf.: 47. 4401. FEKETE KRÓNIKA Gyermekhalál a síneken A BEFŐZÉS