Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-21 / 147. szám
1988. június 21. Kelet-Magyarország 3 Változásra érett a helyzet A késlekedés sokba kerül — vallják a fehérgyarmati téglagyárban Beavatják-e a pártalapszervezetet a gyár ügyeibe? Mi a különbség a vita és a hozzászólások között? Lehet-e ma tekintélye a szakszervezeti főbizalminak? — többek között ilyen kérdésekre kerestük a választ a fehérgyarmati téglagyárban. Az üzemben 187 dolgozó 45 millió téglának megfelelő falazóblokkot gyárt az idén. Itt most aránylag köny- nyű beszélni a megújulásról: generációváltás zajlott le a gyár és a pártalapszervezet vezető posztjain — a legidősebb vezető sincs még 40 éves. Beszélgető partnereink voltak: Gacsó János művezető, a pártalapszervezet titkára, Szikszai István hegesztő, szakszervezeti főbizalmi, Tankóczi Gyula termelésvezető és Nemes Ildikó, a városi pártbizottság politikai munktársa. Természetes, hogy elsőként az egy hónapja megtartott országos pártértekezlet volt a téma. fij szelet a vitorlába — Nem értek váratlanul a jelentős változások, bár ilyen mértékűre nem számítottam . T-T fogalmaz Szikszai István. — Az az igazság, hogy már az állásfoglalás-tervezet vitája is eltért a korábbiaktól, nálunk is sokkal kritikusabb, már-már türelmetlen volt. Ennek oka, amit magam is éreztem, hogy sok jó határozatot hoztunk, megvalósításuk azonban rendre elmaradt. Ezt pedig nem lehetett már elfogadni. — Közismert Szatmár halmozottan hátrányos helyzete, mi ennek sokféle hatását naponta érezzük — mondja Tankóczi Gyula. — Ezért is vettük kézbe kíváncsian a pártértekezlet Állásfoglalását, vajon érdemes volt-e elmondani véleményünket, jelezni a vita során? örülünk, hogy sok mindent másképpen fogalmaztak meg. Az elvi megállapítások mellett azt találom különösen jónak, hogy a fővárosközpontúság helyett nagyobb figyelmet kapott a vidék. Élénk figyelemmel kísérte a pártértekezletet a téglagyár alapszervezetének minden tagja. Sokan kifejezésre juttatták tetszésüket az új hangvétel iránt, bizalmukat az új vezetésben, jónak találják a feladatok megfogalmazását. — Ezt a jó szelet azonban most tudnunk kell befogni a párt és a gazdaság vitorláiba — folytatja a gondolatmenetet Tankóczi Gyula, — mert az a jó hangulat, ami most jellemző, visszájára is fordulhat, ha az első valós eredményekre túl sokat kell várni. Gacsó János is a gyorsabb lépéseket sürgeti: — Mihamarabb le kellene hozni a pártértekezlet lendületét megyei, városi szintre; talán máris késésben vagyunk — mondja. — Nem tudom például elhinni, hogy itt nincsenek olyanok, akik hátrafelé húznak, vagy hogy szebben fogalmazzak, akik nem tudják kihasználni a köz javára a mai lehetőségeket. A mi üzemünk esete is azt bizonyítja, nem lehet örökösen várni, mert az kerül csak igazán sokba! A fehérgyarmati téglagyár helyzete kicsiben valóban példaértékű. Még mindenki emlékszik arra, miként maradtak le a termékeik korszerűsítésében. Egy időben majdhogynem a gyárudvar számára termeltek. Most új hőtakarékos blokkjuk (amelyet helyben kísérleteztek ki), kelendő, terveiket arányosan teljesítik. Beszélgető- partnereink azonban arra is felhívták a figyelmet: most megint lépéshátrány veszélyezteti őket, és nagyrészt nem saját hibájukból. — Mások részvétele nélkül nem tudjuk elkezdeni a rekonstrukciót, ami sürgető lenne — magyarázza Tankóczi Gyula. — A gáz bevezetése jelentené ugyanis az igazi lehetőséget. De úgy tűnik, Fehérgyarmat sziget marad. Már a környéken sok helyre bevezették, mi viszont nem jutunk ötről a hatra. Ugyanis partnereink — zömében tsz-ek — most nem rendelkeznek elég pénzzel. Ott tartunk, hogy mi már legalább annyira izgulunk az idei almaárakért, mint a tsz-ek, mert azok a milliók nekünk is jót tennének. A késlekedés egyébként tízmilliókat jelent. Tavalyelőtt 220 millióba került volna az egész rekonstrukció, most csak a gáz 200 milliót igényel. Magasabb fokozatra kapcsolni! — A mi rekonstrukciónkban, de — mint a pártértekezleten is sokan felhívták a figyelmet — általában borzasztóan hosszú idő telik el, míg valamire igent vagy nemet mondanak. Ennek a bürokratikus ügyintézés az egyik oka — .ejtegeti Gacsó János —, a másik pedig, hogy az utóbbi években el- tespedt sok minden. Aki meg a termelés első vonalában van, gyakorta csak kínlódik, mert a napi ügyeken kívül másra alig van hatással. Mi fokozzuk a termelést, javítjuk a minőséget, csökkentjük az önköltséget, de ez mind kevés. Ha nincs hitel — megáll minden, hiába viszik el naponta az összes falazóblokkot amit mi gyártottunk. De térjünk vissza a pártélethez. Képes-e a téglagyár alapszervezete magasabb fokozatra kapcsolni? — Engem idén februárban választottak meg párttitkárnak — mondja Gacsó János —, azelőtt pártvezetőségi tagként voltam részese a munkának. Nem kapcsolom a változást sem a választáshoz, sem a pártértekezlethez. Inkább azt mondom: megérett a helyzet a változásra és bizonyos dolgok nálunk már megtörténtek. Először is a pártvezetőség korábban nem nagyon volt beavatva a gyár dolgaiba, az volt a lényeg, hogy mi van az alapszervezet munkaprogramjában. Bátorítást kaptunk a változtatásra, de akartuk is. Most bármilyen közérdekű témát fel lehet vetni a taggyűlésen, ami a tagságot foglalkoztatja és bátran cserélünk is napirendet. Az emberek egyébként gyorsan észreveszik a változást. Nálunk az utóbbi években már gond volt a tagfelvétellel, most újra többen jelentkeznek a pártba. — Sajnos sok taggyűlésen nem vita folyik, hanem legfeljebb hozzászólások vannak — osztja meg tapasztalatait Nemes Ildikó. — Még most sem látszik egyszerűnek a feladat, hogy valódi, mozgalmi műhellyé alakítsuk a párttaggyűléseket. Azt hiszem magunkban fel kell még dolgozni a történteket. Egyfajta fellélegzés volt tapasztalható, hogy a pártértekezleten megtörtént, amit vártak. Ám nem mindenki van tisztában azzal, hogy a nagy erőfeszítések még csak most kezdődnek. — Mi is kóstolgatjuk csupán mit is jelenthet saját házunk táján például a nyilvánosság — mondja Tankóczi Gyula. — Egyelőre a távlati tervekre, bérekre gondolunk, de mindjárt az a gondunk, hogy nem elég csak tényeket közölni nyíltan, jó hátteret is kell ahhoz teremteni, hogy értsék az emberek, miről van szó és az miért fontos. Amit helyben és amit „fent” lehet... — Itt van például az én helyzetem — kér szót Szikszai István. Az az igazság, hogy szerintem most nem jó főbizalminak lenni, de talán bizalminak sem. Ez akkor is így van, ha nálunk jó a szervezettség, majdnem mindenki szakszervezeti tag. Ha belegondolok, • hogy hajdanában a főbizalmi tényező volt a munkahelyen ... Most azt látjuk, hogy az egész szak- szervezet várakozási állásponton van, a legmagasabb szinten is inkább csak az egyetértési jogot gyakorolják. Azt várnánk, hogy például a jelentősebb áremeléseknél, a szociálpolitikai kedvezmények kialakításánál, a bérügyeknél határozottabb hangot üssön meg, legyen koncepciója, mert ezt most nem érezzük — ezért nincs a bizalminak sem jó háttere. Észre kell azt venni, hogy ma már nem a segély, meg a beutaló a lényeg, (ezekből amúgy is kicsi a keretünk) a politika érdemi alakításában várunk többet, hogy mi is bátrabban állhassunk ki. Egy sor nyitott kérdés van tehát. Ami kedvező: a helyben megvalósítható dolgok vannak a figyelem középpontjában. De látszik: az egyensúly kényes, sok olyan dolog van, amit helyben, vagy csak helyben nem lehet megoldani. Az új lehetőségeket a fehérgyarmati téglagyár kommunistáinak közössége érzi, most már csak abba a bizonyos vitorlába kellene valóban befogni. Marik Sándor A falu „köldökzsinórja »» Ahonnan kivonul a tanács, az iskola, a termelő- szövetkezet — vagyis azokban az apró községekben, amelyekre általában a hátrányos helyzet a jellemző, az egyetlen „köldökzsinór”, a külvilággal összekötő kapocs a közlekedés marad. Csakhogy nem biztos, hogy ezzel hivatásszerűen foglalkozó vállalatoknak megéri a személyszállítás a hátrányos helyzetű térségekben. Mindenesetre a közlekedési vállalatok érdekeltségiével foglalkoztak a Magyar Gazdasági Kamara közlekedési tagozata közúti szekciójának ülésén a minap amikor a gazdaságilag elmaradott térségek tömegközlekedésének fejlesztéséről esett szó. fl közérzet javára Mivel Szab öles-Szatmár 125 településsel, részesedik ebben a kategóriában, ugyancsak nem mindegy, hogy milyen a megye lakossága negyedének közérzete, mennyire érzi, hogy legalább eljut az alapellátást nyújtó központokig. Akár elégedettek is lehetünk, mert a Közlekedéstudományi Intézet tanulmányából kiderül: a hátrányos helyzet a tömegközlekedésben egyáltalán nem mutatkozik meg. Ugyanannyi S zép, és benne élni jó. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezt a közhelyet sokan megmosolyogják, ugyanis olyan szemérmesek lettünk az utóbbi években, hogy a magunk apró, de nagyon fontos gyönyörűségeit is dugdossuk, mintha az valamilyen lopott érték, vagy éppen szégyen lehetne. Ä jólétet megmutatjuk egymásnak, akár erőnk felett is mutogatjuk, de a jóérzéseinket csak nagyon ritkán. Hogyan jutott ez az eszembe? Miért fontos ez most nekem? Nos, a közelmúltban láttam egy sereg boldog embert, és a boldogságát ott nem szé- gyellte senki, pedig hát kit köszvény kinéz, kit reuma, másaknak a szíve rendetlenkedik. Volt protokoll és pontos program, nem tudom, de lehet, hogy ülésrend is. Köszöntés, ünnepi beszéd, énekkar és táncosok az alkalmi dobogón. Lehetett volna ez egy nagyon szokványos, nagyon unalmas ünnepség is, de ehhez túlságosan jók voltak a házigazdák. Nagyon szép Ököritó- fülpösön az új iskola. Belép az ember az ajtón és a tágas aula, a fél boltív, fával borított, ha nem fa a borítás, akkor elnézést kérek, mert nem akarván elszomorodni, meg se kérdeztem, úgy érzi mintha az érzelmileg is panel világból egy másikba lépne. Tisztelet az építőknek, a tervezőknek, a takarításhoz segítő szülőknek, társadalmi munkásoknak, de ezen az ünnepen nem az iskola átadása volt a legfontosabb. Ez év tavaszán a helybeli pedagógusok bemutattak egy színdarabot. Ezt meg is írtuk. A tízezer forint haszon adott alkalmat arra, hogy a falu vendégül lássa azokat a pedagógusoautóbusz eljut naponta ezekbe a kis falvakba is, mint más településekre. Persze minden viszonylagos. Példaként hozhatjuk Urát és Csengerújfalut, ahonnan Gsengerbe napjában kilenc buszjárat is van (vasárnap viszont csak kettő), de ugyanígy hat-nyolc buszjárat köti össze iskolai és munka-' naipokon az olyan, perifériára szorult községeket is, mint Uszka, Magosliget vagy Méhtelek Garbolc, Kishódos. Csakhogy a végállomás felé ugyancsak megfogyatkoznak az utasok, bizony vannak olyan járatok, amelyeken alig van utas. Maszek autóbusz? A tanácskozáson kiderült: a Volán vállalatoknak nem „üzlet” néhánv utassal futtatni a drága buszokat, egyre nehezebben ellensúlyozzák az ebből adódó veszteségeket más forrásokból. Vagyis kialakult egv olyan- ellenérdekeltség, amelynél a közlekedési tárca néhány, megmosolyognivaló ötlete hat, szívesebben írom úgy, hogy tanítókat és tanárokat, akik valamikor ott dolgoztak. Száz meghívót küldtek el, az ország minden tájára jutott a levelekből, és a színdarab betanulásánál is nagyobb munka lehetett megtalálni a címeket. Kinyomozni, hogy ki hol él. A meghívott vendégek többsége meg is érkezett. Voltak akik húsz-harminc-negyven év után találkoztak először, voltak akiket nagymama korú asszonyok köszöntöttek volt tanítóként. Nem akarok meghatni senkit, de voltak akik sírtak, mert az öröm is elgyengíti az embereket. Szép a világ, írtam a címben. Lehet, hogy sokszor nem örülünk neki eléggé, lehet, hogy sokszor észre se vesszük, de egy-egy ilyen vállalkozás, mint az ökö- ritófülpösi azért ráfeled- keztet, hagy igenis emberek vagyunk. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Bartha Gábor szinte biztos, hogy nem segít. Mert az egyik elképzelés szerint magánszemélyek is üzemeltethetnek autóbuszt, majd ők megoldják ... Ám ismerve az eredményérdekelt vállalkozói kedvet, nyilván nem odamennek fuvarozni, ahol uitast alig találnak. Másik megoldás lehetne, hogy kis befogadó- képességű buszokat állítanak be, azonban az eddigi kísérletek csúfos bukással zárultak (miközben megfelelő buszt sem tud ajánlani sem a gyártó, sem a kereskedelem). A tipikus ellenérdekeltség fenntartására van ugyan egy módszere a Közlekedési Minisztériumnak: a vállalati igazgatók prémiumfeladatának szabta, hogy ne romoljon a közlekedés színvonala. Csakhogy ebben az esetben a veszteség terheit a vállalati dolgozóknak kell elviselniük kisebb fejlesztés, béremelés formájában. Igaza volt Németh Antalnak, a Szabolcs Volán igazgatóhelyettesének, aki annak adott hangot, hogy sok esetben a közlekedésre hárították a másutt elhanyagolt infrastrukturális fejlesztést. így születtek az át nem gondolt iskolakörzetesítések, kellett buszt adni napiközben, hogy a tanácsra, az orvoshoz eljusson a falusi állampolgár, netalán vásárolhasson a közeli nagyközségben, vagy városban. Szétválasztani A negyedrészt .kihasznált buszok közlekedtetése tipikus ellenérdekeltséget mutat — szögezte le összefoglalójában Ocskó József, a Zala Volán igazgatója. Ennek ellenére — vagy ezzel együtt — mégis megnyugtató, hoev egyik vállalatnál sem arra gondolnak, hogy csökkentsék a járatokat. Azonban joggal vetik fel hogy a támogatási és elvonási rendszer szövevényében válasszák külön a vállalati és népgazdasági érdeket ebben a tekintetben is. Lányi Botond Közművesítés Győröcskén A Záhonyhoz tartozó Győröcskén közművelődési, egészségügyi helyiségeket és postai kirendeltséget magába foglaló faluház épül. Mellette most kezdték el társadalmi munkában a több funkcióra alkalmas sportpálya elkészítését a megyében meghirdetett „Sport a szép környezetért” pályázat kiírására. ÁTLAGOS SZINTEN Szép a világ
