Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

1988. június 18.

Aki már járt Budapesten a Magyar Rádióban, az láthatta, milyen mozgalmas ott az élet. Általában sohasem találják meg munkatársai azt, akit éppen keresünk: pár perce még a 22-es stúdióba látták bemenni, de aztán kiderül, hogy már onnan is továbbment egy másikba. Bár én is a megbeszélt időben érkeztem, Ménes Aranka üzent, várjak egy kicsit, mert a másnapi „Muzsikáló reggel” című élő műsor néhány zenei anyagát még meg kell hallgatnia.

Létrejött végül a találkozó, és a „pagodában” már nyugodtan beszélgethettünk arról a megtett útról, amelyen eljutott Ibrányból a rádióig.

— Mindig zenei pályára akartam menni — emlékezett vissza Ménes Aranka. — A zeneiskolát Ibrányban kezdtem el, de mivel ott nem tanítottak akkor minden hangszert, Nyíregyházára jártam be. Az első években zongorázni tanultam, majd 13 éves koromban megtetszett a klarinét. Igaz, kicsit későn kezdtem el a fúvóshangszert, de a zongorázás jó előtanulmány volt. A zenei alapokat (kottaolvasás, ritmus-, hallásfejlődés) már elsajátítottam, ezért csak a klarinét tulajdonságait kellett megismernem. A nyolcadik osztály elvégzése után a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam tovább tanulmányaimat. Még akkor sem tudtam választani a zongora és a klarinét között, mindkét szakra jelentkeztem. A döntést rám bízták, s akkor választottam végül a klarinétot. A szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán képeztem magam tovább.

Azt követően külföldi pályadíjakat, pályázott meg (Belgium, Ausztria), amelyeket meg is kapott, de mindig közbejött valami, s az álom nem lett valóság. A MÁV Filharmonikus Zenekarba szeretett volna bejutni, azonban az sem sikerült. Akkor hallotta, hogy a rádió zenei osztálya forgatói tanfolyamot hirdet. A tanfolyamon a zenei felvételekhez szükséges technikai eszközök kezelését lehetett megtanulni. Ügy gondolta, megpróbálja, nem lesz belőle hátránya. Száz- húszan jelentkeztek, a vizsgára azonban már csak 20-an maradtak. Később lehetőséget kapott, hogy a gyakorlatban hasznosítsa az elsajátított ismereteket. Először technikai munkatársként bizonyított, majd zenei szerkesztő lett.

— Feladatom a rádió zenei műsorainak szerkesztése. Ez lehet irodalmi-politikai műsor zfcnei aláfestése, kimondottan zenés műsor, vagy vegyes műsor, amelyben riportok is hangzanak el. A tanulmányaimat, a zeneelméletet, zenetörténetet jól tudom kamatoztatni, és sok zenei művet is ismerek. Természetesen mindegyiket nem ismerhetem, új művek is keletkeznek, ezért rendszeresen hallgatok zenét. Magát a munkát, a szerkesztést sehol sem tanítják. Sokat tanultam Lázár Esztertől, mint idősebb kollégától. Együtt voltam vele több hónapig, néztem, mit hogyan csinál. Aztán ő elutazott külföldre, s én ott maradtam a mélyvízben. Amit addig csak néztem, már nekem kellett csinálnom. A hangszeremhez sem lettem hűtlen, időnként játszom a Népszínházban, az Operettszínházban, a ■ Strauss-zene- karban, és gyerekeket is tanítok. A rádió gyermekkórusának tagjai az éneklés mellett hangszert is tanulnak, s a klarinétosokat én oktatom.

— Hallgatóként fogalmam sem volt, milyen itt bent dolgozni. Kötetlen a munkaidő, de csak akkor indulok haza, ha befejeztem a munkámat. Az pedig van bőven: műsoregyeztetés, megbeszélés, stúdiómunka, adminisztrációs munka, a beérkezett lemezek meghallgatása, majdnem minden nap van koncert, s a kiadott zenei témájú könyvelhet is ismerni kell.

Több műsor szerkesztése is fűződik a nevéhez: Mi újság a régi zene világában?, Fúvósfórum, Muzsikáló reggel. A klarinét miatt a fúvós hangszerekre irt zeneműveket ismeri a legjobban, s azok is állnak hozzá közelebb. Naponta tájékozódik, kapja az információkat ismerősöktől, barátoktól, zenésztársaktól, s azokból válogat ízlésének, gondolatvilágának megfelelően. Mint mondta, nagy a szerkesztők felelőssége, hiszen több millió ember hallgatja a műsorokat, ákiket meg kell nyerni, s ugyanakkor úgy szerkeszteni, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

— A tömegkommunikációs központ kérdőíveken gyűjti be a véleményeket, s így tájékozódik a hallgatottságról. A mérések szerint a komoly zene hallgatása függ rétegtől és korosztálytól, s nem annyira népszerű, mint a könnyűzene. Ennek azonban ellentmond az, hogy a hangversenyeken mindig telt ház van. Érkeznék telefonok és levelek is a szerkesztőségbe. Az újdonságokra mindig reagálnak az emberek. Amikor áprilisban beindítottuk a „Muzsikáló reggel” sorozatot, többen jelezték, hogy nekik miért tetszik vagy nem tetszik. Volt, aki azt kifogásolta, hogy zene közben ne legyen hírbeolvasás, időjárás-jelentés, mások meg azt hangoztatták, hogy zenehallgatás közben jó tájékozódni a nap eseményeiről.

— Nekünk, szerkesztőknek is meg kell újulnunk, hiszen előbb-utóbb minden téma kimer-ül. Terveim között most egy olyan műsor szerepel, amely a kortárs zenével foglalkozna. Érdekel, hogy mi történik körülöttem, s azt szeretném, ha erről mindenki tájékozódna, s megismerné az új zeneműveket. Azt lenne jó bemutatni, hogyan jut el a zeneszerző az első hangoktól a teljes kompozícióig. A műsoraim közül nincs kedvencem, mindegyiket egyformán szeretem. Talán az áll egy kicsivel közelebb hozzám, amelyiket éppen csinálom. Jó lenne hatni a fiatalok ízlésére, s leginkább arra, hogy szeressék a komoly zenét.

Aranka egész nap zenét hallgat, hiszen ez a munkája, de szórakozás is ez egyben. A szellemi munka után szívesen megy ki a hegyekbe, sokat sétál, kirándul, kerékpározik. Ilyenkor sem tud elszakadni teljesen a munkájától, hiszen azon gondolkodik, hogyan lehetné érdekesebbé, színvonalasabbá tenni a zenei műsorokat.

M. Magyar László

Szépen magyarul — szépen emberül

Vadul-e anyanyelvűnk?

Bevezetésként hadd idézzek egy levélből: „Ha igaz, hogy van szelídgesztenye és vadgesztenye is, akkor miért nincs „szelídkemping”, ha vadkemping van?” Könnyű volna egy kézlegyintéssel elmenni a kérdés mellett. Mondhatnánk azt is, hogy nincs minden szónak ellentétes értelmű kifejezése. Célszerűbb azonban, ha megvizsgálunk néhány olyan szót, amelynek az előtagja a vad- szó: pl. vadetető, vadnyom, vadnyugati, vadvíz stb. Ha valamely növény nevét írjuk utána, annyit jelent, hogy vadon termő, nincs nemesítve: vadalma, vadzab stb. Az állatvilágban sem ritka: vadgalamb, vadkacsa stb. Találunk számos olyan ösz- szetételt is, amelyeknek a jelentése a helyzetnek megfelelően más és más: azaz

l —

van egy konkrét, illetve egy átvitt értelmű jelentés is. A vadember jelentheti a nem civilizált és kezdetleges körülmények között élő embert, de a közösségbe be nem illeszkedő, ellenséges magatartású személyt is. Nézzünk meg néhány olyan szót — nem éppen a legemelkettebb társalgási stílusban —, amelyek átvitt értelemben is használatosak: vadállat (= durva, faragatlan ember), vadmacska (= szeszélyes nő), vadszamár (= nagyon buta), vaddisznó (= durva, goromba ember). Természetesen vannak sokkal szelí- debb szavak is: vadpiros

(= élénkpiros), vadhús (= valamely vadállat húsa, illetve az orvosi nyelvben: „a kötőszövetnek sejtek burjánzása következtében létrejött megvastagodása”).

Térjünk vissza eredeti szavunkhoz! A vadkemping teljesen szabályos fejleménye nyelvünknek. Ami a zavart okozhatta, az volt, hogy a vad szó — akár jelzőként használjuk, akár összetett szó előtagjaként — többjelentésű. A több jelentés árnyalatokat is kifejezhet. Tudniillik szótárainkban nem szerepel olyan jelentés (árnyalat), amely a vadkemping kifejezésre jellemző. Itt a vad- előtag a törvénytelenségre utal, azaz arra, hogy egyes emberek nem a kijelölt és az engedélyezett helyen állítják fel sátraikat. Szokták az „ikertestvérét” is említeni: zugkemping (ez sem biztos, hogy zugban van!).

A szó megalkotója nem tévedett, nem követett el nyelvhelyességi hibát. Pontosan úgy járt el, mint' a többi, hasonlóan alakult szó létrehozói. Anyanyelvűnk az efféle kifejezésektől nemigen fog elvadulni.

Mizser Lajos

_____________________________/

HOMOKOZÓ

Társadalmi értékzavaraink egyik kifejeződési formája, hogy a teljesítmény, az érte kapott elismerés, valamint az iránta megnyilvánuló érdeklődés (leegyszerűsítve: a kereslet) ha nem is függetlenül egymástól, de összefüggésük logikája csak nehezen válik felismerhetővé. Említhetnénk példákat életünk különböző területeiről a sporttól a gazdasági szféráig, de maradjunk meg csak a mozi 'világánál.

Azok a törekvések, amelyek korábban a valódi értékek érvényesülését szolgálták, mára sajnos a céllal ellentétes eredményhez vezettek. A közönségszervezés szelíd erőszakra épülő formái (bizonyos iskolai kötelező mozik, teltházakciók, szocialista brigádok kulturális tervteljesítése stb.), a reklámsúlypontok reménytelen filmekre helyezése, majd a kudarcok elkendőzése manipulált statisztikai mutatókkal egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy most a kommercia- litás jegyében alakult át nálunk minden, ami a mozi világával kapcsolatos.

A gazdasági gondok szorításában, az átalakult ízlésvilág és közönségigény következtében a forgalmazók rákényszerültek, hogy ne csak a friss termésből válogassanak a nemzetközi piacon, hanem olyan egykori sikerfilmeket is előbányásszanak a feledés homályából, amelyekről annak idején valamilyen oknál fogva lemondtak. Ha ez egyúttal értékmentés is, egyet kell értenünk ezzel a gyakorlattal.

Ha túlságosan nem is lelkesedem, igazán elmarasztalni sem tudom azokat, akik most az említett okok következtében a nyári programba emelték Richard Lester 12 évvel ezelőtt készült filmjét, a Ritz fürdőházat. Lester igazi márka, habár ma a rendező neve ritkán szokott reklámtényező lenni. A húszon aluliak — ők jelentik ma már a mozinézők többségét — többnyire elfelejtik, vagy eleve nem is érdekli őket.

Pedig Lester van olyan kiváló mesterember, akinek érdemes megjegyezni a nevét, hiszen sok kellemes órát szerzett már munkáival, például az Egy nehéz nap éjszakájával, a Help pel (mindkettő a Beatlesekkel), azután A három testőrrel és A négy testőrrel, egy filmje pedig a

közelmúltban szerepelt a tévé műsorán (Butch és Sundance: a korai idők).

A Ritz fürdőház — nem nehéz megjósolni — bombasiker lesz. Ebben jelentős szerepe van a témának. A címbeli intézmény ugyanis homoszexuálisok találkahelye, s az olyasfajta férfiakról, akik itt megfordulnak, Magyarországon is egyre több szó esik manapság, az pedig a tolerancia növekedésének jele, hogy ma már önálló szervezetet is létrehozhattak. Lester kifejezett érdeme, hogy a témában rejlő, a testiséggel összefüggő megoldásokat rendkívüli ízléssel, visszafogottan kezeli, megmarad a külsőségek, az utalás és sejtetés szintjén, filmje egyetlen olyan jelenetet sem ábrázol, amely olyan direkt módon ábrázolna, mint ahol azt például A pókasz- szony csókjában láthattuk.

Nálunk — valószínűleg a kabaréhumor favorizálása következtében — a vígjáték műfaján belül a bohózat vált leginkább közkedveltté, s bár ez a komikum legegyszerűbb megjelenési formája, popula- ritása miatt mégsem kérdőjelezhető meg létjogosultsága. Hiányzik ugyan belőle az a kritikai elem, amely a komikum értéktöbbletét meghatározza, de ha következetesen és ízléssel alkalmazzák, elkerülve a bugyutaság és a bumfordiság veszélyeit, van helye a palettán.

Ritz fürdőház jó ízléssel alkotott bohózat. Lester elképzelései megvalósításához remek színészi támogatást kapott. Jack Weston, F. Murray Abraham vagy Treat Williams neve ugyan keveset

mond, de valamennyien remek komédiások, Rita Mo- renora pedig jól emlékezhetünk a West Side Storyból.

A film színpadi változat nyomán került vászonra, de szerencsére csak a bevezető néhány jelenet statikussága emlékeztet erre, azután azonban felgyorsul a cselekmény, s Lester győzi szerencsére nemcsak verbális, hanem képi ötletekkel is mindvégig. Tulajdonképp még a kezdés színpadias megoldásai is hoznak némi nyereséget: itt formálódnak ki a bohózati stilizáció határai. A műfaj jellemképletei elmennek egy szélső határig (a rossz bohózatot leginkább arról ismerhetjük fel, hogy még azon is túl), s szerencsére a rendező sem engedi színészeit, hogy „túljátsszák” a helyzetet.

Abban, hogy a figurák jellemegysége — természetesen a maguk túlrajzoltságában — megmaradhasson, a profi forgatókönyvé az érdem. A központi figurák jól egyé- nítettek, bár mindegyiküket pusztán egyetlen vonallal rajzolja fel az író, T. McNelly, mint valami jó karikaturista. Jellemüket

egyetlen cél, szándék vagy akarat határozza meg, így az indítékok ismeretében a sok- szereplős cselekményszövevény jól követhető.

Vannak filmek, amelyeknek igazán nem használt, hogy nagy késéssel kerültek elénk. A Ritz fürdőház kivétel ebben a tekintetben. Furcsa humorát ma minden bizonnyal többen elfogadják, mint ahogy az egy évtizeddel ezelőtt várható lett volna.

Hamar Péter

Június első napjaiban — har- madika és nyolcadika között — újra könyvhét volt országszerte, immár ötvenkilencedik alkalommal. Ez a nyár eleji kulturális seregszemle évről évre a könyv, a magyar irodalom legjelentősebb eseménye.

Manapság a könyvkereskedelemben is tudatosabban gazdálkodnak. ennek bizonysága, hogy az ünnepi hét rendezvényeire, dedikálásaira most nem a hagyományosnak tekinthető május végi napokban számíthattunk, hanem a bérfizetések után válogathattunk a nyolcvan újdonságból.

A könyvszakma szerint 1987 a könyvesek utolsó ,,békeéve” volt. Egy korszak kétségtelenül lezárult, a kiadásszervezési munkaközösségek megjelenésével egyre jobban helyet követelt magának a vállalkozói könyvkiadás. Ez a helyzet bizalmi válságot teremtett a könyvkiadók között, az állami könyvkiadók féltékenykedve figyelték az új vállalkozók megjelenését. Az állami mecenatúra eközben visz- szahúzódott, és csökkentette a kiadói dotáció megszokott — korábban évről évre emelkedő — mértékét mintegy 50—60 százalékkal.

Ez az új helyzet próbára teszi a kiadót és a könyvkereskedőt egyaránt. A piac diktálta kényszer, hogy nőnie kell a nyereséges kiadványok arányának. A könyvkereskedelem elsősorban a gyorsan eladható, nagy példány- számú könyvek megjelentetését

támogatja, hisz ez jelenti a bevétel, a haszon legnagyobb részét.

A legfőbb kérdés természetesen az, hogyan lehet a művelődéspolitikai és a gazdasági feladatok összhangját megteremteni értékvesztés nélkül. Elkerülhetetlen-e. hogy a kultúra hadállásai — ha átmenetileg is — hátrébb szoruljanak a könyvkiadásban, az értékes művek terjesztésekor, vagy épp a könyvvásárlási keretek csökkenése miatt a könyvtárakban?

Ma már elcsitultak azok a viták. amelyek azt feszegetik, áru-e vagy sem a kultúra. A gazdasági reform szemléletváltoztatásra kényszerítette a könyvszakma képviselőit is. A művelődésügyben dolgozók számára mindezek ellenére remélhetőleg egyetlen alaptétel létezik, s ez a kulturális értékek védelme.

Az utóbbi két-három esztendőben megnőtt a könyvszakma helyzetét elemző cikkek, nyilatkozatok, tudósítások száma a tömegtájékoztatásban. Voltak vihart kavaró interjúk a könyvzúzás ügyében, hírt kaptunk áltudományos müvek megjelentetéséről, bírósági perhez vezető vitairatok kiadásáról.

Néha úgy tűnt, hogy a könyvpropaganda és -reklám erőtlen, amikor az igazi irodalom népszerűsítését kellene vállalnia. Az ünnepi könyvhét megrendezése azér*t is hasznos, mert segít a könyvkiadás hitelének helyreállításában. A könyvbarátok tízezrei pedig minden megújulást jelző kezdeményezést támo- gatóan fogadnak. Az idén először, a Maecenas, az Artunion, a TIT Komárom megyei szervezete és az Új Forrás, a Baranya Megyei Könyvtár, a Csokonai és a Szabad-tér Kiadó képviseletében eddig kevéssé ismert alkotóműhelyek újdonságai is helyet kaphattak a kiemelt könyvek

listáján. Bizonyítéka ez a vidéki könyvkiadás erősödésének.

A vásárló — mint manapság oly sok más termék esetében — a könyv kézbe vételekor először az árát nézi. 1988 elejétől a kiadók a terjesztőkkel egyeztetve alakíthatják a könyvek árát, természetesen az érték, a piaci viszonyok és a gyártási költségek alapján.

A jövő záloga végül is az, hogy a könyvszakma és olvasó- közönsége közösen és együttműködve mit tud tenni az olvasási kedv és a vásárlóerő fokozása érdekében. Ezért is volt jelentős az 1986. évi ünnepi könyvhéten az Országos Könyvbarát Kör megalakítása, amelynek legfőbb támogatói kezdetektől a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagvállalatai, a Művelődési Minisztérium és a Hazafias Népfront voltak. A ma már tizenötezer tagot számláló mozgalom célja, hogy a magyar olvasóközönség széles rétegei minél köny- nyebben jussanak hozzá az évi könyvtermés kiemelkedő alkotásaihoz.

Az idei könyvhéten a könyvklubmozgalom újabb kezdeményezéssel gazdagodott. A Móra Könyvkiadó általános Iskolások számára megalakította baráti körét, a Móra Könyvklubot. Szeretnék, ha szerte az országban klubok alakulnának: iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban. A közös élmények minden bizonnyal újabb híveket szereznek az olvasásnak, becsületet a tudásnak, a műveltségnek.

Az utcákon, a tereken a könyvhét sátrait lebontották, az író, a kiadói szerkesztő, a könyv- kereskedő, a nyomdász és a könyvvásárló gondoljon egy kicsit arra, hogy a jó könyvre holnap is szükség lesz.

Maróti István

|a]km[venpIge|

ül HÉTVÉGI MELLÉKLET