Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-16 / 143. szám
8 Kelet-Magyarország 1988. június 16 Hírek innen—onnan öttusázók Tatán A világversenyek, az olimpiák előtt a magyar válogatott sportolók felkészülésének egyik központja a tatai edzőtábor. Így van ez most is, a szöuli ötkarikás játékok közeledtével. A tatai hétköznapokról Marton László táborvezető az MTI munkatár-* sának elmondta: — Nálunk az olimpiai felkészülés már Január 2-án megkezdődött, azóta hol nyugodtabb. hol mozgalmasabb időszakok követték egymást. Jelenleg a válogatott öttusázók és a súlyemelők készülnek nálunk, július közepétől azonban telt ház lesz. döntően a férfi kézilabdázók, az atléták, az asztaliteniszezők és a tornászok lesznek vendégeink. Igyekszünk a legkedvezőbb feltételeket megteremteni az itt készülő sportolóknak az eredményes olimpiai szerepléshez. Az edzéslehetőségeken kívül szabadidejükről is gondoskodunk, filmvetítésekkel és különböző kulturális programokkal tesszük változatossá napjaikat. értelmű, hogy az NDK klasszisai még nem „gyújtották be a rakétákat”. A magyar úszók élcsapata — négy férfi- és két női versenyző — több előkelő helyezést Is elfoglal. Darnyl Tamás a két vegyesen vezeti a világranglistát, s 200 háton is a legjobb tíz között található. Hasonlóan a világ- és Európa-bajnok Darnyi- hoz, Egerszegi Krisztina is három számban ranglistás, ráadásul 200 m háton „dobogós”. (100 háton és 400 vegyesen található még a legjobbak között.) Szabó József fő számában, a 200 m mellen, valamint a 400 m vegyesen is még csak az első tíz középmezőnyében szerepel, de köztudott, az idény elején nem szokott csúcsformában versenyezni. Sokat ígérő Güttler Károly (100 m mell) és Deutsch Tamás (200 m hát) helyezése, s ugyanez mondható el Csabai Juditról is (800 m gyors), aki bár „csak” 9., de csupán amerikai, ausztrál és NDK-beli vetélytárs- nők előzik meg. Műkorcsolya: Budapesten lesz az 1990-es junior VB A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, az ISU Budapestnek ítélte az 1990-es junior világbajnokság rendezési jogát. Az ifjú műkorcsolyázók november 27. és december 2. között mérik ősze tudásukat a magyar fővárosban. Ugyancsak szerdán jelentették be hivatalosan Davosban, hogy az 1991-es felnőtt műkorcsolyázó világbajnokságot márciusban, Münchenben rendezik meg, míg az 1991-es Európa-bajnokságnak januárban Szófia ad otthont. Dicsérik az olaszokat Mint minden mérkőzésről, így a keddi két találkozóról is bő terjedelemben ír az európai sajtó. Az olasz válogatottat egységesen dicsérik, ugyanígy összhang van abban is, hogy a dánok nagy csalódást okoztak. A keddi két mérkőzésről ízelítőül három-három lap véleménye. NSZK—DÁNIA Det Fri Aktuelt (dán): — Annak ellenére, hogy az NSZK csak 2:0 arányban győzött, klasz- sziskülönbség volt a két csapat között. A gyors és öszeszokott nyugatnémetek statisztaszerepre kényszerítették a dánokat, akiknek egyetlen komoly gólszerzési esélyük sem volt. A „Dinamit 11”, amely az elmúlt években oly sok örömet szerzett nekünk, végét járja. A világbajnoki selejtezőkre új csapatot kell építeni. Gazzetta dello Sport (olasz): — Az NSZK ugyan nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de látni kell, formájuk felfelé ível. Klinsmann és Thon kiűzte Dániát az Európa-bajnokságról. France-Soir (francia): — Az NSZK nem mutatott meggyőző játékot, de győzött. OLASZORSZÁG— SPANYOLORSZÁG Corriere della Sera (olasz): — Ismét csodálatos csapatunk van, s Vialli gólja után újból álmodozhatunk. A válogatott megmutatta, hogy az 1990-es világbajnokságra igazi nagy csapat lesz. YA (spanyol): — A mennyekből ismét lezuhantunk a földre. Spanyolország elvesztette azt az előnyét, amelyet a dánok legyőzésével szerzett a csoporttársakkal szemben. A csapat hagyta, hogy az olaszok megfosszák kitűnő esélyüktől az elődöntőbe Jutásra. L’Equipe (francia): — A Vi- cini-fiúk az 1982. évi világbajnok elődök lábnyomába léptek. Az olasz újhullám nagyon jó benyomást tett. Dolgozik - a Munkássport Emlékbizottság Az idén lesz nyolcvan esztendeje, hogy Magyarországon megalakult a Munkás Testedző Egyesület. A jubileumot az MTE régi tagjai más nagy múltú mun- kássport-egyesületek hírmondóival együtt oly módon kívánják maradandóvá tenni, hogy átfogó, hosszú távra szóló program megvalósításához kezdtek a hagyományok felelevenítése, megőrzése szándékával. E tevékenység öszefogásának, szervezésének, országossá bővítésének céljával jött létre néhány napja Budapesten a Munkássport Emlékbizottság, amely székhelyéül a Testnevelési és Sportmúzeumot választotta. Zoff, a menedzser Nem kis meglepetést keltett, togy június első napján az olasz uventus vézetősége közölte: Ri- lo Marchesi helyett új mene- izsert állítottak a csapat élére. L vezető edző nem más, mint Mno Zoff, a ma 46 éves, egy- :ori kiváló játékos, a torinói .zebrák” egykori kapusa. Zoff 1983-ban akasztotta szög- e a cipőt és a kapuskesztyűt, le nemcsak hidegvérű portásként és a védelem halk szavú rányítójaként emelkedett az ilasz labdarúgásban a csúcsok :súcsára, azt 1986-tól folyamato- ;an bizonyította. Az Olasz Lab- larúgó Szövetség ugyanis meg- >ízta őt az olimpiai válogatott izakirányftáéá Vak ^Szuper Dino” - így hívjak Iraz; olász futball- >erkekben — csodát tett: csapa- a az európai .,B” selejtezőcso- lortban az élen végzett, veretle- íül. (Rajtuk kívül csak a Szov- etunió jutott el a szeptemberi izöuli olimpiára veretlenül az mrópai csapatok közül.) Arról még folyik a vita, hogy äoniperti, a „Juvé” elnöke en- >ed-e az Olasz Labdarúgó Szövetség kérésének, és egyáltalán :lengedi-e Zoffot Szöulba? Meri iát a Juventús feltámasztásához dő kell, abból pedig kevés van. dint ahogy a meghatározó lab- larúgó is hiányzik a torinói klub láza táján — vélik olasz sajtó- török. Világranglistahelyezések Az ismert NDK-beli sportláp, i Deutsches Sportecho közzé- ette az idei úszó világranglis- ákat. Annak ellenére, hogy az dény legjelentősebb versenyeit, t szöuli nyári játékokat, s az azt negelőző országos válogató via- lalok többségét még csak ezután endezik, már hat világcsúcs zületett — három-három a fér- !iak és a nők jóvoltából. Az idény e korai szakaszában i világranglisták nem minden számban tükrözik a valós erővi- izonyokat, a nőknél például egyjjj^^ Kölcsey Kézilabda Kupa Jubileumi pályaavató ké- zilabdatornát rendeztek a közelmúltban a nyíregyházi Kölcsey gimnáziumban. Az iskola fennállásának 30. évfordulóján az 5. Kölcsey Kupa serdülő leánytalálkozón nyolc együttes indult. A döntőbe végül a házigazdák és a nyíregyházi Kossuth gimnázium együttese került. A színvonalas, és izgalmas fináléban a Kossuth kezdett jobban, 8:l-re elhúzott, ám a hazaiaknak sikerült az egyenlítés. Mivel a rendes játékidő nem hozott döntést, kétszeri hosszabbítás következett, majd büntetőpárbaj, amelyben végül a Kölcsey bizonyult jobbnak. A Kölcsey Kupa végeredménye: 1. Kölcsey, 2. Kossuth, 3. Egészségügyi szakközépiskola, 4. Mátészalkai 138. DSK. A torna legjobb kapusa: Rodák Gyöngyi (Eü. szakközép), legjobb mezőny- játékosa: Demeter Anita (Kossuth), gólkirálynője: Takács Mária (Kölcsey). Képünkön: a pályaavató jubileumi tornagyőztes Kölcsey gimnázium csapata, edzőjük Hadobás István. Labdarúgó EB Két fordulón jutott túl az Eu- rópa-bajnokság mezőnye, bár az Írország—Szovjetunió találkozó lapunk zárta után fejeződött be. I. csoport 1. NSZK 2. Olaszország 3. Spanyolország 4. Dánia 2 1 1-3-1 2 1 1-2-1 2 1 — 13-3 2-------2 2-5 Még nem közölt eredmény: Olaszország—Spanyolország 1:0. Hátra van (jún. 17. péntek) NSZK—Spanyolország (20,15), Olaszország—Dánia (20,15). II. csoport: Anglia—Hollandia 1:3. Tenisz öt egyesület mintegy 70 indulója részvételével rendezték a megyei korcsoportos egyéni teniszbajnokságot. Eredmények: Lányok. 1974-es születésűek: 1. Tóth Réka, 2. Jenei, 3. Mikó és Mándi. 1975: 1. Csokonai Krisztina, 2. Szántó, 3. Somogyi. 1976: 1. Csokonai Zsuzsa, 2. Korpái, 3. Bába. 1977: 1. Kujbus Ildikó, 2. Szalontai, 3. Halász és Hajdú. Fiúk. 1974: 1. Bánfalvi Oszkár, 2. Németh, 3. Szalontai és Nagy Sz. I. 1975: 1. Tajta Gábor, 2. Békési Zs. (Szése), 3. Nagy Sz. II. 1976: 1. Katona Géza, 2. Szakács (Szése), 3. Czuczor. 1977: 1. Tóth Levente, 2. Békési Z. (Szése), 3. Bodnár és Káplán. (Akiknél nem tüntettünk fel egyesületet, valamennyien az NYVSSC teniszezői.) Az angol labdarúgó-válogatott hazahívását követeli az ellenzék Korai volt a rendezők öröme, hogy a keddi két mérkőzésen nem történt rendbontás. A huligánok ugyanis később, Düsseldorfban „kárpótolták” magukat. Az NSZK—Dánia mérkőzésről, Gelsenkirchenből hazafelé tartó 200 nyugatnémet fiatal a pályaudvaron összecsapott 300, Angliából érkezett „szurkolóval”. A verekedést azonban nemcsak a szemben álló felek szenvedték meg, hanem azok a békés utasok is, akik véletlenül arra tévedtek. A rendbontók törtek- zúztak, jelentős anyagi kárt is okoztak. A csatározás később Düsseldorf óvárosában folytatódott. A rendőrség végül 130 embert — 90 angolt és 40 nyugatnémetet — letartóztatott. Két rendőr megsérült, s a huligánok több mint 20 autót összetörtek, felgyújtottak, a teljes kár több százezer márkát tesz ki. A hajnalig tartó „düsseldorfi csata” után szerdán reggel a munkáspárti ellenzék az angol labdarúgó-válogatott azonnali hazahívását követelte az Európa- bajnokságról. Margaret Thatcher brit kormányfő kedden alsóházi nyilatkozatában „nemzeti gyalázatnak” nevezte az EB-mérkőzé- sek színhelyein randalírozó huligánok viselkedését, ami — mint hangoztatta — „immár a labdarúgásnak, mint sportlátványosságnak a fennmaradását fenyegeti”. Colin Moynihan brit sportügyi miniszter csütörtökön tesz jelentést a kormánynak, amely Thatcher asszony elnökletével vitatja meg a politikai kérdéssé vált futballhuliganizmus megfékezésére irányuló intézkedéseit. George Foulkes, a munkáspárt külügyi szóvivője személy szerint Thatcher miniszterelnök-asz- szonyt tette felelőssé amiatt, hogy a kormány mindeddig tehetetlennek bizonyult a Nagy- Britanniára „gyalázatot” hozó huligánok európai portyázásainak megakadályozásában. „A huligánok több bajt okoznak, mint amennyi jó származhat az angol válogatottnak az Európa- bajnokságon való részvételéből. Itt az ideje, hogy lefújjuk az angol csapat további játékát az európai vetélkedőn” — jelentette ki a munkáspárti ellenzék szóvivője. Kétkerekűn a föld körül Az elmúlt év egyik nagy sportszenzációja volt, hogy két magyar sportember — Fa Nándor és Gál József — a Szent Jupát vitorlás fedélzetén megkerülte a földet. Ügy látszik, vállalkozásuktól mások is kedvet kaptak világ körüli úthoz, Fáy Dániel és Fáy Zsolt — 21 éves unokatestvérek — kétüléses kerékpáron (tandem) szeretne föld körüli utat tenni. — Első komolyabb kerékpáros túránknak 1985-ben vágtunk neki, akkor a Bécs—Stuttgart- Budapest 2200 kilométers útvonalat tettük meg két különálló kerékpáron — számolt be Fáy Dániel. — Most júliusban következik az újabb erőpróba, s ezt már tandemmel szeretnénk teljesíteni. Lyonig — ahol a speciális gépünket átvesszük — autóstoppal megyünk, csak ott ülünk nyeregbe. A tervek szerint megfordulunk Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, az NSZK-ban, az NDK-ban és Csehszlovákiában, összesen több mint 5000 kilométert hajtunk majd. Ezt tekintik a világ körüli út főpróbájának? — Igen, s elsősorban nem magunkat teszteljük, hanem a gépet. Csak akkor merünk ugyanis nekivágni a földgolyó megkerülésének, ha a kerékpár minden szempontból alkalmasnak látszik erre a nem mindennapi feladatra. ízelítőül elmondaná a föld körüli út néhány állomását? — Terveink szerint minden földrészt érintenénk. Európából előbb Észak- és Dél-Afrikát, majd Ausztráliát járnánk végig. Azután következne India, a Közel-Kelet, egy kitérő Afrikába, s végül Olaszországom keresztül haza. A teljes útvonal, amelyet a nyeregben kellene végighajtanunk, mintegy 30—40 ezer kilo^ méter lenne. Ej EZ IS—AZ IS BRONZÉRMET NYERT a hétvégi Ibusz-Ojama Kupán Makiári György, a Nyíregyházi Kyokushinkai Szabadidő Sportegyesület tehetséges karatékája. A válogatott újonca várakozáson felül szerepelt és csak rutintalanságának (meg egy törött bordájának) köszönhető, hogy nem lett fényesebb az érem. A FELHŐSZAKADÁS miatt vasárnap félbeszakadt Bp. Volán—Nagykanizsa NB lies labdarúgó-mérkőzést a két klub közös megegyezése alapján június 16-án, csütörtökön 17 órától játsszák újra a Czabán Samu téren. FEGYELMIT INDÍT az NYVSSC NB I/B-s kézilabda-szakosztályának vezetősége Rakaczki Ferenc technikai vezető ellen. Amint azt már lapunkban hírül adtuk, a csapat utolsó tavaszi bajnoki mérkőzésén gond volt az igazolásokkal, így a piros-kékek cserék nélkül játszották végig az összecsapást. NYÍRSÉGI VÁLOGATOTTAK. Az augusztusi röplabda IBV-re készülő magyar válogatottban helyet kapott Bubán Andrea és Jáno- sik Andrea, az NB I-be felkerült Nyíregyházi SZÁÉV SE két játékosa is. ____________ fSLCU TOTÓEB előtt a női súlyemelők A kezdeti tétovaság után fe tartóztathatatlanul izmosod világszerte a női súlyemelés, sportág fiatal szakága. A hfí gyek a múlt évben az egyest: államokbeli Daytona Beach-b< az első világbajnokság keretébí már találkozhattak egymássí ezen a hétvégén pedig az őri kontinens legerősebb asszonya lányai lehetnek újabb sporttö ténelmi esemény, az első n Európa-bajnokság részesei. Előzetesen 15 ország nevezett San Marino-i viadalra, amelyr a világbajnokságon debütált m gyarok sem hiányoznak. Leitn József szövetségi kapitány elutazás előtt elmondta, hogy ; európai miniállamba kilenc ve senyzőt visz magával. Mégse lesz magyar induló mind a k lene súlycsoportban, egy kateg ria „lyukas”, mert oda nincs eredménnyel kecsegtető jelö egy másik kategóriában viszo ketten is porondra lépnek. (T kács Mária a helyszínen válasz hat, hogy ha az esélyei jobba akkor a 75 helyett a 67.5 kilóbí rajtol.) Az esélylatolgatások sz rint akár mind a kilencen d bogósok lehetnek. Az aranyé mekért — egy-egy francia spanyol versenyzőt leszámítva magyar—bolgár különpárbaj vá ható. A szövetségi kapitány h lyezésekről nem beszélt, az \ szont kiderült, igen csalódott le: ne, ha nem születnének m gyár Európa-bajnoki győzelme 25. HÉT 1. Arezzo—Brescia ve. x 2 2. Arezzo—Brescia I. f. x 3. Padova—Bari ve. 1 4. Padova—Bari I. f. x 5. Triestina—Cremonese ve. 1 2 6. Triestina—Cremonese I. f. i 2 7. Samben.—Udinese ve. x 1 8. Samben.—Udinese I. f. x 9. Atalanta—Messina ve. 1 10. Barietta—Bologna ve. 1 x 11. Lazio—Taranto ve. 1 x 12. Lecce—Parma ve. 1 13. Modena—Genoa ve. 1 Pótmérkőzések 14. Piacenza—Catanzaro I. f. x 15. Piacenza—Catanzaro ve. 1 15. Lecce—Parma I. f. 1 I Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. S—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. a_ __ - _ Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta■■ KelOt- cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. pA Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona U. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: IVEE1!Vüf iB Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta. UMN előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest.XIII. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. Siabolcs-Szatmárban a „SKALA szerencsejárat 1988. június 27-én (hétfő) 16,30-kor sorsolás Nyíregyházáin, a „KELET” Áruházban 1988. június 28-áin (kedd) 11,00-kor sorsolás Mátészalkán, a „KRASZNA” Áruházban 1988. június 28-án (kedd) 13,30-kor sorsolás Kisvárdán, a „VÁRDA” Áruházban MOST ÖN IS NYERHET! SZEREPELHET A TV-BEN! A fenti napokon a sorsolás idejéig az áruházak valamelyikében 500 Ft felett vásárol, és jelen van a húzás időpontjában, értékes nyeremények tulajdonosa lehet. ® LEGYEN SZERENCSÉJE! VÁSÁROLJON ÁRUHÁZAINKBAN!