Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. június 15, C.I. LX- A város egyik legszebb épülete lett ez ''í®r , 1 a felújított ház a Lenin utcán. Közérdekű javaslatait uraméban Műholdas adások vétele A lakosság közéleti aktivitását jellemzi, hogy az idén 33 közérdekű bejelentés és 29 közérdekű javaslat érkezett a tanácshoz. A legtöbb a városkörzeti tanácskozáson hangzott el, bizonyítva ezeknek a fórumoknak a szükségességét. Változatlanul sok embert érdekel a felüljáró építése, amely bizonyára sok bosszúságtól fogja majd megkímélni az autósokat, utasokat. Szabó Lászlótól, a városgazdálkodási osztály vezetőjétől megtudtuk, hogy a kivitelezést megelőző kisajátítási eljárás már az idei év második felében megkezdődik és ígéret szerint a felüljáró 1991-re várhatóan felépül. Élénken foglalkoztatja a város lakosságát a műholdas adások vételi lehetősége is. Nos, az első lépéseket megtette a tanács, megrendelte az erre vonatkozó tanulmánytervet. Ennek, illetve a A telepvezető megitta... Tiszta vizet a pohárba! A múltkorában valaki egy pohár zavaros vízzel állított be a SZAVICSAV kisvárdai telepvezetőjéhez. A mi csapunkból mostanában ilyen víz folyik — rakta le a főmérnök asztalára a poharat. Vajon ön megmeri-e inni? — tette fel a fenyegetően hangzó kérdést. A telepvezető becsületére legyen mondva, gondolkodás nélkül felhajtotta az ivóvizet. CSÚCSIDŐBEN CSORDOGÁL Ilyenkor nyár idején sajnos megszaporodnak a panaszok a vízellátással kapcsolatban. A város egyes területein zavarosnak látszó víz folyik a csapból, s bár a közegészségügyi vizsgálatok egyértelműen a víz ihatóságát és baktériummentességét bizonyítják, a vizet mindenki úgy szereti inni, ha tiszta. Arról már nem is beszélve, hogy mosni sem szerencsés dolog olyan vízben, amely esetleg nyomokat hagy. A másik panasz, hogy csúcsidőben sok helyen csak gyengén csordogál a víz. Ignéczi Zoltán, a telep vezetője elismeri a panaszok helytállóságát, és a város térképe előtt hosszas magyarázkodásba kezd. — Amikor közel húsz évvel ezelőtt Kisvárda közművesítését tervezték, úgy gondolták, hogy 2000-ben 18 ezer lakosa lesz a városnak. Már most, a nyolcvanas évek végén többen laknak Kisvárdán. Mindezt azért mondom, hogy érzékelhető legyen, a tervek nem a mai igények szerint készültek. Kisebb kapacitású vízmüvet készítettek, és sajnos szűkebb csöveket fektettek le most, mint amilyenre szükség lett volna. vízbázis délen A lakosság számának növekedése mellett sok üzem is épült, amelyeknek a vízigénye is nagy. A telepvezető elmondta, hogy a vízhiány először a hetvenes évek végén jelentkezett, a nyári időszakban. Mostanában is nyáron a probléma, elsősorban 16 és 20 óra között, amikor a hazatérő dolgozók vízigénye miatt ugrásszerűen megnő a fogyasztás. Bővíteni kellett a vízmüvet, amely most hatezer köbméter víz továbbítására képes. Mivel a vízműhálózat — a kisebb toldozgatá- sok ellenére — sem volt kielégítő, a város déli részén — és építettek egy vízbázist, amely még nem készült el egészen — de már ad vizet. JAVULÁS JÖVŐRE A nyári vízfogyasztás egyébként eléri a 7500 köbmétert is, és ilyenkor bizony a nyomás kisebb, és kevesebb a víz. Javulás csak jövőre várható, amikor befejeződik a Il-es vízmű építése, illetve a szűrők elkészítése. Addig is kérik a lakosságot, hogy délután lehetőleg ne locsoljanak, ne pocsékolják fölöslegesen a vizet. Szép dolog, ha egy-egy régi mesterség családon belül öröklődik. Valószínűleg így gondolta Batthányi Erzsébet és élettársa is, amikor előszedték a nagymama pálinkafőző berendezését, és megnyitották a Vulkán öntöde közelében lévő házukban a bögrecsárdát. Nem tudni, hogy használták-e a nagymama receptjét is, de azt gyanítjuk, nemigen. Ugyanis meglehetősen gyatra pálinkát készítettek, cukorból, vízből, élesztőből. Az üzlet viszont ennek ellenére beindult, különösen a reggel munkába indulók közül tértek be jó né- hányan egy-egy feles reményében. A rossz hírű üzletnek nem kell cégér, a tanácshoz is eljutott a bögrecsárda híre. Az ellenőrök hajnalban lepték meg az avatatlan kocsmárost, aki decinként húszasért nekik is jószívvel mért pálinkát. Vesztére tette. A rámenős ellenőrök maguk is meglepődtek .a, ■ fürdőszobából, kialakított házi szeszfőzde láttán, na meg a tiltott pálinkafőzés és Hajnalban lepték meg Bögrecsárda cégér nélkül zugkimérés mellett azt sem vették jónéven, hogy a pálinka csak 37 fokos volt. A további részletek majd a bíróság előtt derülnek ki, mivel a tanácsiak feljelentést tettek. Az idei év első öt hónapjában mintegy ötven ellenőrzést végeztek a városi tanács termelésellátás felügyeletének dolgozói a társadalmi ellenőrök bevonásával. Az ellenőrök minden ötödik esetben hiányosságot, fogyasztói megkárosítást észleltek. A már említett bögrecsárda mellett nemtetszésüket nyilvánították, sőt hatezer forint pénzbírságot szabtak ki a Várda étteremben észleltek után. Ott ugyanis az egyik rendezvényen a. D,337as .sört fél literenként számolták el, s az olcsóbb bort is drágábban fizettették meg. A felszolgálónak ezúttal pechére válik, hogy olyan vastagon fogott a ceruzája. A társaság tagjai között ugyanis volt egy szakmabeli vendéglátós is, aki hamar rájött a turpisságra. A tanácson alaposabban megnézték a számlát, s kiderült, hogy több mint háromszáz forinttal fizettek többet a társaság tagjai aznap az étteremben. Egy másik esetnek is bejelentések kapcsán jártak utána a tanácsiak. Több vásárló jelezte Ugyanis, hogy a Tüzép olykor nem tartja be a nyitvatartási időt, sőt a vásárlói panaszokat sem intézi mindig megfelelően. A bejelentések igaznak, az ezután kiszabott bírság pedig .hasznosnak bizonyult. A Tü- zépen megszűntek- a panaszokban jelzett hiányosságok. várható költségek ismeretében tájékoztatják majd a lakosságot a további teendőkről. Változatlanul sok embert érdekel a vár restaurálása. A tanács az idén hatmillió forintot áldoz erre a célra. A kivitelezők pedig azt ígérik, hogy a felújítási munkák nem akadályozzák majd a Várszínházi esték megtartását. A hosszú, türelmes várakozásért cserébe egy eszté- tikusabb, hangulatosabb környezet fogadja majd az idelátogatókat. Több javaslat hangzott el az utcák szilárd burkolattal történő ellátására. A tanács is azt szeretné, ha minden út korszerű lenne, de sajnos erre nincs elegendő pénz. Az úgynevezett tanácstagi alapok felhasználásával viszont ott, ahol a legindokoltabb néhány útburkolat elkészül majd. Természetesen számítanak társadalmi munkára is. Bosszanja az embereket a Mártírok út rossz állapota is, ha minden igaz, a TÁÉV az utat az év második felére felújítja. Szintén ehhez a témakörhöz tartozik még, a Víz utca szennyvízelvezetése. Ez az itt lakók hozzájárulásából épül majd. A bejelentők felvetettek néhány egyéb problémát is, mint például a helyi autó- buszjáratok sűrítése, az autóbuszvárók áthelyezése, közterületfelügyelők számának növelése, nyilvános WC építése. A javaslatokat a tanács tanulmányozza, néhány ötletet már meg is valósított, néhányat pedig a későbbiek során fognak majd. Iskolaváros, do... Átirányítással gimnáziumba A következő években népesebb korosztály hagyja el az általános iskolát, mint korábban. Nincs ez másként Kisvárdán és vonzáskörzetében sem. Az áldásos nép- szaporulat — sajnálatos módon — bizonyos feszültségeket okoz. A városban 327 általános iskolás fejezte be néhány napja a tanulmányait. Közülük 321-en kívánnak továbbtanulni. Az ő helyzetük viszonylag jobb a megye átlagánál, hiszen Kisvárda afféle iskolaváros. A középiskolákban 23 első osztály indul, ami azt jelenti, hogy 800—850 gyerek folytathatja majd a tanulmányait. Természetesen a városkörzethez tartozó községekben lakó legtöbb kisdiák szintén Kisvárdán szeretne továbbtanulni. A városkörzet 28 általános iskolájában több mint ezren végeztek az idén, s a tanácstól kapott információ szerint a várdaiakkal együtt összesen 1265 gyerek jelentkezett továbbtanulásra. Jó néhányan a megyeszékhely iskoláiba vagy távolabbi intézménybe tartanak. A legtöbben persze valamelyik helyi középiskolába mennek. Sokan a szakmunkás- képzőt, a szakiskolát jelölték meg a felvételi lap első helyén. A gyerekek közel fele (47 százalék) azt az iskolatípust tartja a legvonzóbbnak, amelyik szakmát is ad. A szak- középiskolában — amelyikben két közgazdasági és két postaforgalmi tagozatos osztály indul — a végzős tanulók 30 százaléka jelentkezett. A legkisebb érdeklődés a gimnázium iránt mutatkozott. Ezt az iskolát csak minden ötödik-hatodik gyermek jelölte meg céljául. S ami a lehetőségeket illeti. A szakiskolában 10 elA Tisza-parttól Lengyelországig Kisdiákok szervezett nyaralása Megkezdődött a nyári vakáció, a gyermekek gondtalan nyarainak egyike. Bizonyára sok emlékezetes nyári élmény vár majd a nebulókra, hogy ősztől kipihenve és megerősödve folytathassák majd tanulmányaikat. Sok kisdiák számára szervezett üdültetés teszi lehetővé a kikapcsolódást. Több mint 800 kisvárdai gyermek juthat majd el különböző táborokba, sőt jó néhányan külföldre. A legtöbben, 150- en a Tisza mellett a dombrádi úttörőtáborban nyaralnak majd, de Szentendrére, Füzérradványra, sőt a Balaton környékére is sokan utazhatnak. A legedzettebbek a gyulai sporttáborba készülnek, negyven gyerek jut el ide. Az ötös iskola 44 kisdiákja Lengyelországba utazik, s a Kodály Zoltán iskola 16 tanulója pedig NDK-ibeli építőtáborban pénzt is keres majd. Ám akik otthon maradnak, azokra is várnak programok. Például a 4-es számú testnevelés tagozatos iskola saját sporttábort létesít. Pihenő a parkban ső osztály indul majd és 16 szakmát lehet elsajátítani. Sajnos itt csak 350—360 gyermeket tudnak fogadni, az induló 10 osztályban pedig majdnem kétszer annyian jelentkeztek ide. A gimnáziumban 260 tanuló kezdhetné el a középiskolát szeptembertől, ide viszont csak alig 160-an jelentkeztek. Feltűnő, hogy a vidéki általános iskolákból egyre kevesebben pályázzák meg a gimnáziumot. Az idén az itt végző tanulóknak csak a 9 százaléka jelölte meg első helyen ezt az iskolát. így aztán előfordul az a nem túl szerencsés eset, hogy a szakmunkásképzőbe jelentkezetteket a Bessenyei gimnáziumba irányítják majd át. Nem lesz irigylésre méltó helyzetben a gimnázium, a legjobb képességű gyermekek mellett olyan gyengébbek is idekerülnek majd, akik nem feleltek meg a szakmunkásképzőben. Mindenesetre ezek a tanulók is megkapják a bizonyítás lehetőségét. A szakközépiskolában, mint említettük, 4 osztály indul, illetve további kettő az itt működő gyors- és gépíró szakiskolában. A szakközépiskolába is igen nagy a túljelentkezés, majdnem háromszoros. Ezt az iskolát viszont a megye más vidékéről is megpályázták. Mindent összevetve, a lehetőségek a megye átlagánál Kisvárdán jobbak valamivel, már ami a továbbtanulást illeti. Természetesen ez nem vigasztalja azokat, akik a rostán kihulltak. Röviden... MOLIERE: Danáin György című zenés komédiájával megkezdődnek a várszínházi esték előadásai. A budapesti Egyetemi Színpad és a Várszínház közös produkcióját pontosan két hét múlva, június 29-én mutatják be. * Halbolt nyílik a piaccsarnokban. Bár a városban néhány üzlet eddig is foglalkozott élőhal-értékesítéssel, ám augusztustól külön halszak- üzlet is lesz majd a piacon. Ebben a boltban élőhal mellett fagyasztott halat, halkonzervet és ételízesítőt is árulnak majd. KEVESEBBET KELL VÁRNI ezentúl néhány fajta szemüveg készítésére, javítására. A helyi Ofotért üzletben a kisebb javításokat elvégzik majd. Nem kell minden receptet Mátészalkára vagy Budapestre küldeni, így a várakozási idő rövi- debb lesz. Sárospatakon rendezik meg az idén július 1. és 3. között az öreg várak, ifjú városok találkozóját. Kisvárdát egy 30 tagú kulturális, sport- és honismeretekben járatos küldöttség képviseli majd ezen a hagyományosnak számító rendezvényen. Hí * * BÉBIBOLT nyílt a Lenin utcán, a városi tanáccsal szemben. A szaküzletben bébiruhákat, bébiételeket és -italokat lehet vásárolni. Az oldalt összeállította: BODNÁR ISTVÁN aIéSkisvardan