Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-21 / 120. szám

12 Kelet-Magyarország 1988. május 21 ttszenyi: U. Dózsa Eldőlt az Eszenyi-ügy! A játékos úgy határozott, nem tér vissza Nyíregyhá­zára, az újpestieknél foly­tatja pályafutását. Döntését befolyásolta, hogy NB I-es játékosnak érzi magát, csa­pata a bajnoki táblázat elő­kelő helyén tanyázik, a másodvonal visszafejlődést jelentene számára. Hogy Eszenyi, leszerelése után jogilag a Nyíregyháza játé­kosa? Sajnos, az ÁISH át­igazolási szabályzata kitér az ilyen esetekre is: „Nem kell visszaigazolni a spor­tolót a bevonulása előtti sportegyesületébe, ha sor­katonai szolgálatának be­fejezését követően hivatá­sos vagy továbbszolgálói ál­lományba vették — ameny- nyiben a hivatásos vagy to- vábbszolgálat időtartama az egy évet meghaladja és ezt" a körülményt a katonai szervezetének elhelyezése szerint illetékes szakigaz­gatási szervnél írásban be­jelenti.” Az NYVSSC egyesületi és szakosztályvezetése kiala­kította álláspontját az Eszenyi-ügyben és úgy dön­tött, megegyezik az Ü. Dó­zsával a játékos átigazolá­sával kapcsolatban. A lilák vezetése eleget tett a nyír­egyházi klub kérésének és a játékosért 2,5 millió forin­tot fizet, amelyet 15 napon belül átutal az NYVSSC labdarúgó-szakosztály számlájára. Tekintettel arra, hogy if­jabb Eszenyi Dénes —jobb esetben — négy bajnoki mérkőzésen állhatott volna az NYVSSC rendelkezésére, korrektnek tartjuk a két klub megegyezését, azt, hogy a Nyíregyházi VSSC nem gördített akadályt a játékos távozásához, az Ü. Dózsa pedig tisztességes összeget fizetett érte. (k. gy.) Diákolimpia, területi (tömő Ma és vasárnap benépesül a stadion műanyag borítású futó­pályája. ekkor rendezik a IV. és V. korcsoportú (középiskolások) atlétikai diákolimpia területi döntőjét. A diákatléták már túl vannak a városi, megyei verse­nyeken, ezúttal már komolyabb megméretésre kerül sor. A ren­dezők nyolc megyéből — Nógrád, Heves. Szolnok, Csongrád, Békés, Hajdú, Borsod és Szabolcs — hatszáz versenyzőjének indulá­sára számítanak, közöttük jó néhányan Ifjúsági válogatottak, akik itt is bizonyíthatják tehet­ségüket. Szabolcsból Fogarassy Katalinnak (100, 400 m. 4x100-as váltó), Ruzsinszki Valériának (100 és 200 m), Vida Erikának (200 és 400 m), valamint Téglás) József­nek (110 gáton) van esélye arra, hogy hazai környezetben ki­emelkedő eredményt nyújtson. Az esemény kapcsán nemcsak a versenyzők, a rendezők is vizs­gáznak, ugyanis a kétnapos talál­kozó az augusztusi Ifjúsági Ba­rátság Verseny főpróbája lesz. Labdarúgás Ma hét mérkőzést játszanak a labdarúgó NB I-ben. Kispesten rangadóra kerül sor, a Bp. Hon­véd—Vasas találkozón mindhá­rom eredmény lehetséges. „Négy­pontos” mérkőzés lesz Siófokon és Zalában. Fontos összecsapás a Debrecen—Haladás 90 perc. Prog­ram : MTK-VM—Rákóczi FC (16,30), U. Dózsa—Váci Izzó (17), Siófok —Békéscsaba (17). Debrecen—Ha­ladás (17), Pécs—Rába ETO (17), Bp. Honvéd—Vasas (19), Zala­egerszeg—Videoton (IS). Vasár­nap: Tatabánya—FTC (17). Hét végi műsor SZOMBAT Asztalitenisz. Nyíregyháza vá­roskörzet csb. és Tízek-bajnok- sága, Árok u. 17. sz. 8 óra. Atlétika. Diákolimpia területi döntő (TV—V. kcs.) Nyíregyháza, stadion, 14,45. Megnyitó: 14,15­kor. Kézilabda. Nyh. Tanárképző— Mezőberény, NB Il-es női mérkő­zés a stadionban, 16. Glatz László- emléktoma, Kisvárda, 111-es szmk. sportpálya, 9. Megyei baj­noki mérkőzések, női: Kállósem- fén—Nyírbátor (9 óra), férfiak: NYVSSC II—Nagyhalász (sta­dion) 10, Nyírbogdány—Nagy- kálló (17), Nagyecsed—Fehér- gyarmat (9), Vaja—Nyírbogát (17). Lovassport'. TOT Kupa orszá­gos négyesfogathajtó-verseny (maratonhajtás), Máriapócs, 9. Tájfutás. Diákolimpia megyei egyéni döntők (IV—V. kcs.), Nagykálló-Harangod térsége, 10. Tenisz. NYVSSC—BSE, NB I-es női csb-mérkőzés a stadionban, 13. Tömegsport. „Fuss az egészsé­gedért” futónap a sóstói erdő­ben. Rajt: a Tanárképző és a Tölgyes csárda közötti esőház elől 10 órakor. Távok: 1988, 3500 és 6000 méter. ÉDOSZ olimpiai sportnapok Nyíregyházán a sü­tőipar, a tejipar és a konzerv­gyár pályáin, 9. Labdarúgás. NB-s utánpótlás­bajnokság : NYVSSC—Szolnok (serdülő) 10,30, (Veres T.), NYVSSC—Szolnok (ifjúsági) 12 óra (Sorbán). Mindkét mérkőzés a Tiszavasvári úti sporttelepen. Utána: NYVSSC serdülő II-Fe- hérgyarmat megyei rájátszás, 15 óra (Maróthy). vasárnap / Asztalitenisz. Nyíregyháza vá­roskörzet csb. és Tízek-bajnok- sága, Árok u. 17. sz. 8. Atlétika. Diákolimpia területi döntő (IV—V. kcs.) Nyíregyháza, stadion, 9. Kézilabda. NB II nők: Kisvár­da—Hajdúböszörmény, 11, Máté­szalka—Ózdi Kohász, 11,30. Me­gyei bajnoki mérkőzések, női: Vásárosnamény—Vaja (10 óra), Balkány—Fehérgyarmat (11), fér­fiak : Balkány—Csenger (10). Lovassport. TOT Kupa országos négyesfogathajtó-verseny (aka­dályhajtás), Máriapócs, 15 óra. Ünnepélyes eredményhirdetés, 17. Sakk. Megyei csapatbajnokság, befejező forduló (kezdés: 9 óra): Tiszavasvári—Záhony, Nyh. Víz­ügy—Nyírbátor. Tájfutás. Diákolimpia megyei döntői, váltók (IV—V. kcs.), Nagykálló-Harangod térsége, 9. Labdarúgás. Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 16,30): Tisza­vasvári—Tyúkod v.: Dudás (Fra- nyó, Nagy J.), Mátészalka—Nagy­halász v.: Naményi (Héri, Bod­nár), Fehérgyarmat—Záhony, v.: Szlomoniczki (Kosztyu, Szilágyi), Nagykálló—Baktalórántháza, v.: Szegedi (Gergely, Tassy), Leve­lek—Máriapócs, v.: Losonczi (Je- kő, Vári), Tuzsér—Tiszalök v.: Lőrincz (Ambrus, Alföldi), Nyh. Volán-DSC—Varsánygyüre (Vo­lán-pálya), v.: Varga Z. (Tóth A„ Fodor S.), Kemecse—Nagy­ecsed, v.: Kovács S. (Kiima, Koz­ma). Megyei bajnokság II. Osztály (kezdés: 16,30): Nyírbátor—Kó­taj (Nagy J.). Dombrád—Sényő (Kelemen), Vásárosnamény—En- csencs (Fehér Z.), Nyírkárász— Balkány (Maróthy), Vaja—Gyu­laháza (Farkas), Baktalóránthá- zán játsszák! Kocsord—Nyírtass (Bellus), Ibrány—Csenger (Nagy L. I.), Ajak—Öpályi (Fekete). TOT Kupa négyesfogr.thajtó verseny Juhász nyerte a díjhajtást „Szeretettel köszöntjük vendé­geinket!” — hirdeti a felirat Má- ríapócson, ennek a házigazdák igyekeznek eleget is tenni. Pén­teken elkezdődött a TOT Kupa országos négyesfogathajtó ver­seny, amely az augusztus végén Hollandiában kezdődő világbaj­nokság első válogatójának r inő­sül. A szabolcsi község m. r az elmúlt években is bizonyította, nemcsak híres búcsújáróhely, de jó házigazdája az országos fo­gathajtó versenyeknek. A Rákó­czi Mgtsz majorjában olyan szé­pen megépített díjhajtópálya várta a mezőnyt, hogy az első aranyérmet már elkönyvelhette magának a 3 ezer lelket szám­láló község. A nyitónap műsorában a be­mutatás és a díjhajtás szerepelt. Az előbbinél a fogat szépségét, kiállítását értékeli a bizottság, pontozzák a hajtót, a segédhaj- tót, a lovakat, a szerszámot, a kocsit és az összbenyomást pon­tozták. A díjhajtásnál a fogatok­nak pontosan megszabott útvo­nalon kellett kígyózni. Iveket, köröket hajtani, hol lassan, hol gyorsan, mind a négy lónak mozdulatlanul állni, egyszerre indulni, hátralépni. A pályán összesen 11 fogat mu­tatta be gyakorlatát. Az elsőnek induló Kovácsnak ismételnie kel­lett, a versenybíróság ugyanis felcserélte a feladatokat, ami csak a második hajtó bemutató­ja után derült ki. Amikor az utolsónak indult Bárdos is célba ért, kiderült, hogy ezen a na­pon a kiskunfélegyházi verseny­ző, Juhász László négyese nyúj­totta a legjobb teljesítményt, ő lett az első szám győztese. Hogy miért éppen Juhász teljesítmé­nyét értékelte legmagasabbra a zsűri, erről Egri Zoltán, a ver­senybíróság vezetője nyilatko­zott: — Bárdos új lovakat hajt, így nem tudta teljesen kidolgozni gyakorlatát. Bálint — aki harma­dik lett — precíz vőnalvezetést végzett. Juhász neve és rutinja, valamint elegáns gyakorlata szép győzelmet eredményezett szá­mára. Az első nap után még nem dőlt el semmi, hiszen a „dobogósok” között minimális a különbség. Bozsik a jövő heti külföldi ver­senye miatt maradt távol. A szombati maratonhajtás azt ígé­ri, hogy szétrázódik a mezőny, a nyírségi homok megnehezíti a lovak és gazdáik dolgát. A verseny ünnepélyes megnyi­tóját pénteken este tartották a máriapócsi templomtéren. Ezt követően lovasfelvonulás, kultúr­műsor szórakoztatta a közönsé­get. Díjbajtás, négyes fogatok: 1. Juhász László (Kiskunfélegyhá­za) 32 pont, 2. Bárdos György A kettes fogatok versenyében Hermann a harmadik helyen álk (Fotó: Császár) (Szilvásvárad) 35, -3. Bálint Mi­hály (Kiskunfélegyháza) 39, 4. Molnár János (Balatonnagybe- rek) 45, 5. Sipos Lajos (Dömsöd) 45, 6. Finta Gábor (Hortobágy) 47. Kettes fogatok: 1. Kozma (Hor­tobágy) 48,-2. Sztancs (Nyírlugos) 51, 3. Harmann (Nagycserkesz) 51. Kovács György Olimpia Manchesterben? Üjabb város jelentkezett az 1996. évi nyári olimpiai játékok rendezésére: Manchester. Némi meglepetést keltett a Brit Olim­piai Bizottság döntése, hogy a két pályázó város közül 20:11 arányú szavazással Manchester­nek szavaztak bizalmat a már az 1992. évi játékokra is pályázott — igaz, sikertelenül — Birming­hammel szemben. Az utolsó pillanatban komoly zavart okozott, hogy elterjedt a hír: Manchester pályázata nincs aláírva, pedig ezt előírja az olimpiai szabályzat. . „Az ilyen rosszindulatú híreszteléseknek nem szabad felülni” — mondta az esettel kapcsolatban Bob Scott, a manchesteri előkészítő bizottság vezetője. KOSSUTH RÁDIÓ 8,30: Családi tükör. — 9,05: Színes népi muzsika. — 10.05: Ismét — a javából — 12,30: Ár­emelés vagy megegyezés. — 13,00 :Klasszikusok délidőben. — 13,49: Énekeljük együtt! — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Martha Argerich Cho­pin-mazurkákat zongorázik. — 15,00: A világlíra gyöngysze­mei. — 15,10: Oj Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Örökzöld dallamok. — 18.30: Esti maga­zin. — 19,15: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 20,15: Ze­nélő doboz. — VI/2. rész. — 21,10: Régi híres énekesek mű­sorából. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: Sporthíradó. — 22,40: Európa hangversenytermeiből. A Salzburgi Mozarteum kama­razenekarának Mozart-hang- versenye a berlini Schauspiel­hausban. — Kb. 23,47: Hang­szerszólók. PETŐFI RÁDIÓ 8,14: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. — 8,50: Kül­politikai figyelő. — 9.05: Tövi­sek és virágok. — 10.00: Oxigén. 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládá­ja. — 13,40: Muzsikáló termé­szet. — 14,00—16,05: Magunkat ajánljuk. — 16,05: Fiatalok pop­zenei felvételeiből. — 16,20: Or­szágos cigányzenekari fesztivál. Kapcsoljuk a szolnoki megyei művelődési és ifjúsági közpon­tot. — III/l. — 17,25: Felszálló- pálya. — 17,55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. — 19,05: 4x4 — játék. — 19,55: Országos cigányzenekari fesztivál. — 20,55: Tudósítás a Bp. Honvéd—Vasas és a ZTE— Videoton labdarúgó-mérkőzé­sekről. — 21,03: Ismeretlen is­merősök. Nagy Endre és kaba­réja. — 22,03: Slágerfilmek — filmslágerek. — 22,21: Éjszakai klub (közben hírek, sport). BARTÓK RÁDIÓ 8,19: Évszázadok orgonamu- zsikájából'. 9,20: Magyar mű­vészek operafelvételeiből. — 8,48: Yo-Yo Ma gordonRázik, zongorán közreműködik: Patri­cia Zander. — 10,28: Slágerlis­ta. — 10,58: Hangfelvételek fel­sőfokon. — 12.30—13,00: Iskola­rádió. — 1 13,05: Kívánság­műsor szombaton. — 14,05: Zenekar) operarészletek. — 14,30: Hi-figyelő. — Mű­sor a hangkultúra barátai­nak. — 15,00: Lemezbörze he­lyett. — 16,00: Schubert-hang- verseny a Magyar Állami Ope­raház Székely Bertalan-termé- ben. — Kincses Veronika éne­kel, a Bartók vonósnégyes ját­szik. — 16,54: Madrigálok és régi fúvósmuzsika. — Kb. 17,40: Aranyalbum. Komolyzenei ar­chívumunkból. — 19,05: Wagner Budapesten. — 19,35: Világhírű előadók kamarafelvételeiből. — 20,30: Mindennapi irodalmunk. — 21,00: Zenekari muzsika. — 22,12: Verdi: Falstaff. — Fals­taff monológja. — 22,30: Napok hordaléka. Monológ. több hangra. Déry Tibor műve rá­dióra alkalmazva. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hirek — Lapszemle — Évfordulónaptár. —8,20: A hé­ten történt.. . • összeállította: Váradi József. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. (A tartalom­ból: Hobbimikrofon — A hall­gatók leveleire dr. Kövér Antal válaszol — Kozma-kirakat (Bá­lint István) — Ifi-kocncertter- vek (Matyasovszki Edit) — KISZ-gmk (Gajdos László) — Munka nélkül. ■ . (Veszprémi Erzsébet) — A vendéglátó szer­vezkedése (Kolláth Adrienne). — 9,58—10.00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Bálint Ist­ván). MAGYAR TV 8,50: Tévétorria gyerekeknek. — 8,55: Kerékpársuli — 1. rész. — 9,00: Nasa obrazovka. A Szegedi Körzeti Stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora (iám.) — 9,30: Körmön f ontoló. Matematika vetélkedő 6. osztá­lyosoknak, 10. rész: középdön­tő (ism.) — 10,05: Kuckó. — 10,35: Hármas csatorna. Képes haza-járás. 3. rész: Az ember alkotta táj. — 11,20: Egészsé­günkért! Az OENI tájékoztató­ja. — 11.30: Szomszédok. Tele- regény — 28. fejezet (ism.) — 12,00: Reklám, — 12,05: Ritmi­kus Sportgimnasztika Európa Bajnokság. Közvetítés Helsinki­ből, felvételről. — 12,40: Kép­újság. — 14,55: Képújság. — 15,00: Országos Cigányzenekari Fesztivál. Közvetítés Szolnok­ról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központból. 1. rész. — 15,50: A kengyelfutó gyalogka­kukk, a sivatag bohóca. Angol rövidölm (ism.). — 16,15: Van benne valami. Barkochba-já- ték. — 16,55: Reklám. — 17,00: Híradó. Tudósítás az MSZMP Országos Pártértekezletéről. — 17,15: „Kecskeméttől a Pami- rlg”. Dokumentumfilm. — 18,05: Reklám. — 18,15: Kodály Zol­tán: Pünkösdölő. Népi töredé­1988. május 21., szombat kék alapján. Énekli a Magyar Rádió és Televízió Gyermekka­ra. — 18,30: Családi torna. — 18,35: Reklám. — 18,45: Tömés Jerry. — 19,10: Esti mese. — 19,25: Reklám* — 19,30: Híradó, összefoglaló az MSZMP Orszá­gos Pártértekezletéről. — kb, 21,00: Vers mindenkinek. Elu­ard : Halál, Szerelem, Élét. Fordította: Somlyó György. — kb. 21.05: Egyedül. Ausztrál té­véfilm. — kb. 22,40: Országos Cigányzenekari Fesztivál. Köz­vetítés Szolnokról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontból. 2. rész. — kb. 23,30: Híradó 2. 2. MŰSOR: MTV PLUSZ 8,30: „A délelőtt”. Sugár Ág­nessel és Dömsödi Gáborral. A tartalomból: Főzzünk együtt, humor, mi újság a BNV-n, ri­portok, meteorológia, telefonos Játék. — Közben: Híradó 8,40: (németül) — 8,50: (angolul) — 9,00: (magyarul) — 9,30: Pu- mukli kalandjai. Magyar— NSZK koprodukciós rövidjá­tékfilm. IV. rész: Kísértet a kastélyban (ism.) -* 11,00: A. kétéltű ember. Szovjet film (1961.). — 12.55: „A délután”. Endrei Judittal és Déri János­sal. A tartalomból: Riportok, idegenforgalmi információk, sport, telefonos játék, zene, meteorológia. — Híradó. 13,00: (magyarul) — 13,15: (oroszul). — 15,30: Pumukli kalandjai. Magyar—NSZK koprodukciós rövidjátékfilm. V. rész: A ba­bonás takarítónő. — 16,00: POP PLUSZ ROCK. — 17,00: Biroda­lom R. T. Kanadai tévéfilmso- rozat.. 5. rész: A titánok nem sírnak. — 18,00: Félérettségi. Érettségi előtt állók vetélkedő­je. — 19,30: Ritmikus Sport­gimnasztika Európa Bajnokság. Közvetítés Helsinkiből, felvé­telről. — 20,35: Varázslatos ké­pek. Angol rövidfilm. — 21,10: Las Vegas show. — kb. 22,40: NSZK film. SKY CHANNEL 8,00: Gyermekműsor. —12,00: Rockzene. — 13,00: Riportok, interjúk, muzsika. — 13,30: Popzene. — 15,10: Aúsztrál foci. — 16,30: Motorsport. — 17,28: Hírek. — 17,30: Toplista. — 18,35: Sci-fi. ^ 19,30: Kaland­film. — 20,30: Pankráció. — 21,30: Ausztrál föcí. — 23,30: Kanadai zene: — 23,58: Hírek. — 0,00: Toplista. — 1,00: Sha­kespeare : Othello. 10,00: Kaleidoszkóp. — 10,40: Tévésorozat (ism.) — 11,30: Honvédelmi magazin. — 11,45: Találkozás szovjet művészek­kel. — 12,40: Francia dokumen­tumfilm. — 13,15: Férj és fele­ség a volán mögött. — 13,30: Sportdélután (Csehszlovákia— Marokkó rögbi, ritmikus sport­gimnasztika EB, nemzetközi kerékpáros békeverseny). — 16,20: Cseh film. — 17,35: Ve­szélyes öböl (kanadai tévéso­rozat). — 18,05: Válasz a nézők leveleire. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Magazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vendégünk ka­rosszéke. — 20,30: A tanácsos úr Párizsban (tévésorozat) — 21,30: Zenés szórakoztató mű­sor. — 22,50: SRorthíradó. — 23,20: Köszönöm, Jones kisasz- szony (angol tévéfilm). SZLOVÁK TV—2. 9,00: Még a háború előtt (fel­iratos szovjet film 1. rész). — 10,05: Német nyelvtanfolyam. — 10,25: Mindenki ügye, — 11,10— n„35: Kulturális magazin. — 15,50: Az élet múzeuma. — 16,20: Nemzetközi kerékpáros békeverseny (utána: Ritmikus sportgimndsztika EB) — 18,20: Esti mese. — 18,30: Portréfilm. — 10,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Prágai tavasz 1988 (koncert). — 22,00: A Híradó szerkesztőségé­ben. — 22,10: Kibérelt bohóc (tévéfilm). SZOVJET TV 6,35: Az azerbajdzsánt Halai táncegyüttes műsora, i- 7,05: Gyermekműsor. — 7,35: Nép­szerű-tudományos film N. Pod- vojszkljról: — 7,55: Balesetmen­tes közlekedés; — 8,25: Indiai fesztivál a Szovjetunióban. — 9,00: A XIX. Országos Pártérte­kezlet elé. — 10,30: Balalajka. — 10,55: Dokymentumfilm Kuszkovóról. — 11,05: Az első (film). — 12,30: Hírek. — 12,40: Tyumeny szociális gondjai 1. rész. — 13,10: A szocializmus országaiban. — 13,40: Rajzfilm. — 14,05: A Nemzetközi Életmű­sora. — 15,05: Az állatok vilá­ga. — 16,05: Zenés műsor. — 16,45: A 2i-es ügy (film 1-2. rész). — ,19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényé­ben. — 19,50: Dokumentum­film Armand Hammerről. — 20,50: Rajzfilmek felnőtteknek. — 21,30: Zenés szórakoztató mű­sor. — 22,00: Hosszú út a dűné- ken. 6. rész. — 23,12: Hírek. — 23,17: Humor- est. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: SMARAGDER- DÖ (ang.) Ea.: 16 és 18! KOB­RA (USA) Ea.: 20! Videoház: SZENT LŐRINC ÉJSZAKÁJA (ol.) Béke mozi: VÉGSŐ VISSZA­SZÁMLÁLÁS (USA) Móricz mozi: RÁZÓS FUTAM (úi-zélandi) Móricz mozi: RÁZÓS FUTAM (új-Zélandi) 21. szombat 18,00: DIÁKSZE­RELEM. Kiss Manyi bérlet. 19,08: SZAFPHÖ, Bérletszünet. (KRÜDY SZÍNPAD) SZLOVÁK TV—1. 8,3«: Román tévésorozat. — 9,30: Ottörök magazinja. — Atlétika Kiadták 2,5 millióért HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG ?! I wn w fi W l’TJ'HTO ffl W:?l

Next

/
Oldalképek
Tartalom