Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
1988. május 22. Kelet-Magyarország S Tanácskozik az MSZMP országos értekezlete (Folytatás a 2. oldalról) dő nemzet akarunk lenni! A szocialista jogállam közelebb visz ennek a feladatnak a teljesítéséhez. Másként reménytelen a gazdasági felzárkózás is a fejlettebbekhez. Ritkán történik meg, hogy Magyarország és a világtörténelem óramutatói együtt járjanak. Most itt van ez a kivételes alkalom, jól kellene bánnunk az idővel. Ez esetben ne legyen igaza Kossuthnak, aki azt mondta: a magyar történelemben vörös vonalként húzódik végig egy szó, késő. A nemzedékváltás és a fe- lélősségérvényesítés nyelvén csak dadogva tudunk beszélni, mert amire nincs érvényes, intézményes megoldásunk, arra nincs érvényes szavunk sem. A felelősség megállapítása minden fejlett politikának része. Az állampolgároknak és a pártok tagjainak jogos szükséglete. Én most azt javaslom mégis, hogy ezt a felelősségre vonást végezzük el együtt, lélekben, ki-ki addig a mértékig, amíg saját felelősségével nem találkozik. S aztán így önmagunkban megbékülve keressük az előttünk járó nemzedékben azt, ami abban nagy, és tiszteletre méltó. Önbecsülésünkhöz és üdvösségünkhöz ez is hozzá tartozik. Az értekezlet vitája megerősíti hitünket: újra élcsapat lehetünk, lesz magyar kibontakozás ! A gazdaságban is szakítani kell a középszerűséggel Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tátikára hangsúlyozta: a Központi Bizottság 1987. júliusi kibontakozási programját és az ezen alapuló kormányzati stabilizációs munkaiprog- ramot a párttagság, a társadalom támogatta, de az 'eltelt közel egy év alatt az egyetértés és a 'támogatás mellett 'erősödött a türelmetlenség is. A párt- és állami vezetésnek is az a meggyőződése, hogy a gazdaságban gyökeres változásra van szükség. Az ehhez szükséges feltételek kialakítását megkezdtük. Következte tésünik egyértelmű: mindenben és egyszerre javulást eredményező, azonnali fordulatot nem remélhetünk, s felelősen ma sem ígérhetünk. A magyar gazdaság évek óta visszatérő strukturális problémáit, egyensúlyzavarait a múlt öröksége, az elkövetett hibák és tévedések együttesen okozzák. Ennek következménye a termelési tényezőik alacsony hatékonyságú hasznosulása, az infrastruktúra általános elmaradottsága, a piac ki- épí tétlensége, a tőkepiac, vagy a nagyobb teljesítményre ösztönző és serkentő verseny hiánya. Régóta foglalkoztat mindenkit, hogy a veszteséges tevékenységek, illetve vállalatok életben tartására igen nagy összegeket költünk. Nyilvánvaló, hogy ezt a jövőben nem folytathatjuk, de meggyőződéssel vallom: a magyar népgazdaságban nagy jövedelemkiesés nem csupán a veszteséges vállalatoknál, hanem azáltal is keletkezik, hogy elszalaszt- juk a nagyobb nyereség, a nagyobb jövedelem elérésének lehetőségét. Ezért szakítanunk kell azzal a felfogással és gyakorlattal, amely a középszerűséget, a felszínen maradást honorálja anyagi és politikai értelemben egyaránt. Ahhoz, hogy a vállalati önállóság kiteljesedjen, s a szabályozás elfogadható stabilitását elérjük, a gazdálkodás feltételeit lehetőleg törvényekben kell szabályozni. Minden lehetséges eszközzel segítenünk kell a versenyképesség nemzetközi szintre emelését, az export- orientáció erősítését. Ez parancsoló szükségszerűséggé teszi a KGST-országok közötti együttműködés új alapokra helyezését. Ugyanakkor igényli az intézményes kapcsolati formák megteremtését is más gazdasági integrációs szervezetekkel, elsősorban az Európai Gazdasági Közösséggel. A magyar gazdaság fejlesztéséhez hosszabb távon is szükség lesz külső forrásokra. Nagy tartalék és szervezőerő rejlik a szocialista tulajdonviszonyok fejlesztésében, a vállalkozások formáinak gazdagításában, a tulajdonosi érdekeltség erősítésében, a társadalmi tőke mobilitásának javításában. Ezért támogatjuk a korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő társasági törvény megalkotását, amely az eddigieknél jobb lehetőséget teremt a különféle szocialista tulajdon- formák, a magántulajdon, valamint a külföldi tulajdon működéséhez. Hiszen tőkeerős, nemzetközileg verseny- képes nagyvállalatokra éppúgy szükségünk van, mint a különböző méretű kis- és közepes vállalkozásokra. A fogyasztás- és jövedelemkorlátozó politika helyett a teljesítményelv kemény érvényesítése az az út, amelyet járnunk kell. De nemcsak a teljesítménynek megfelelő jövedelmet kell hangsúlyozni, hanem az adott jövedelemhez tartozó munkát mindenkitől meg is kell követelni. Megoldandó kérdés a részvénytársaság, a tőzsde beilleszkedése a szocialista tulajdonviszonyok működésébe, a tolerálható infláció vagy az állami adósságvállalás mértéke. Mindez rövid- és hosz- szú távon különböző társadalmi problémákat, eltérő egyéni és közösségi érdekeket érint. Megoldásuk csak a gazdasági és társadalmi előnyök és hátrányok nyilvános mérlegelése alapján alakítható ki. Az ellentmondó érdekek és körülmények közepette kell megtalálnunk a társadalmi fejlődés számára összességében optimumot jelentő, elfogadható megoldásokat. A gazdálkodás stabil értékbázisát, a piac működtetéséhez szükséges késztetést és kényszert csak alulról, a család, a kisközösségek, az egymásért dolgozó és tevékenykedőket összefogó egyesülések kiépülése útján biztosíthatjuk. A politikának támogatnia kell az ehhez szükséges formákat, hiszen a történelem sokszor igazolta már, hogy a közömbösségből, az irigységből, az önkizsákmányoló és a humánum szempontjából megalázó munkából csak akkor lehet kikerülni, ha az egyén számára is értelmet nyer az egymásért való munkálkodás és a nép igazságérzetével találkozó politika válik a mindennapok gyakorlatává. Vállalnunk kell a vitát Kovács András filmrendező feltette a kérdést: mit tudunk realizálni azokból az értékes gondolatokból, amelyek a pártszervezetek vitáiban és ezen az értekezleten felhalmozódtak? — Az állásfoglalás-tervezet rengeteg hasznosítható gondolatot tartalmaz — hangsúlyozta —, s nem is lehet ez másképpen, hiszen ez volt kündulópont- ja eszmecserénknek. Az állásfoglalás-tervezet — és ezért szavazok mellette — lehetővé teszi a változásokat, de nem fogalmazza meg nyíltan ezeket. Vitáinkban ugyancsak tükröződött ez a kettősség: az ellenvélemények árnyalatokban fogalmazódtak meg, tehát részben ismerni 'kell, hogy ki mondja azokat, másrészt ismerni kell a témát. Holott mindannyian tudjuk, az éles fogalmazásnak az az előnye, hogy világossá, félreérthetetlenné teszi az ütközést, és ezzel önmagában is gondolatokat ébreszt. Én is szeretnék élesen fogalmazni ... Ennek a pártértekezletnek a ténye önmagában történelmi jelentőségű, mert lehetőséget teremtett a közös gondolkodásra, megvalósíthatóvá teszi a generáció- váltást, amely szintén feladatunk. De — és ezért van szükség az éles szavakra — egy lépéssel még tartozunk. Lukács György gondolata volt, 21 esztendeje a Népszabadságnak adott nyilatkozatában fogalmazta meg: nem lehet eredményes^ a gazdasági reform, ha nem párosul politikai reformmal. És mint ideológus hozzátette: szükséges a visszatérés Marxhoz. E nyilatkozat óta két évtized telt el, s ezalatt hozzászokhattunk, hogy remek szövegeink vannak, de mintha az alkalmazásról, a végrehajtásról kevésbé egyértelműen beszélnénk. Mintha nem lennénk tudatában annak a felelősségnek, amit az egypártrendszer jelent, hiszen minden a mi vitáinkban dől el. Tehát az is a párt vitáiban dől el, hogy a jövőben nem a párton belül kell minden kérdésről dönteni, hanem az államapparátusban, a társadalmi szervezetekben. Ezután arról szólt, hogy milyen legyen a párttagok viszonya azokhoz a társadalmi szervezetekhez, amelyek alakulóban vannak, meg fognak alakulni. — Az a konfliktus, amely a Demokratikus Fórummal kapcsolatban kialakult, s amelyre nem szeretnék részletesen kitérni, jellegzetesen demonstrálta a kialakult szituációt. Szerintem rossz magatartás lesz, ha bezárkózunk, ha elhatározzuk, hogy párttagok ne vegyenek részt ezeknek az egyesületeknek, szervezeteknek a munkájában. Mert mi lehet az eredménye? Dialógust csak akkor folytathatunk, ha jelen vagyunk, ha vállaljuk a vitát, ha eszmét cserélünk, ha kontaktusban vagyunk. Enélkül a demokrácia — illúzió lehet csupán. negatív jellemzői bennünket sem kerültek el. így a meny- nyiségi fejlődéshez képest elmaradtunk a minőségi és hatékonysági követelmények teljesítésében; nem vált uralkodóvá az alapanyag-termelés és a -feldolgozás korszerű, közös érdekeltségű, integrált kapcsolata. Szóvá kell tenni ezen a fórumon is a minőség, a szerződési készség és fegyelem, az üzleti kultúra hiányosságait. Minden eddiginél tágabbra nyílt az agrárolló, csökkent a nyereségérdekeltség, és ez a termelésfejlesztés gátjává vált. Változatlan eszközállománnyal, kisebb létszámmal és nem kielégítő nagyüzemi érdekeltséggel kell egyre többet produkálnunk ebben az ágazatban. Napjainkban a mezőgazdaságot sem hagyják érintetlenül azok a működési zavarok, amelyek a magyar gazdaságot általában jellemzik, és ezek veszélyeztethetik a kibontakozás sikerét. így törekvéseink ellenére sem -szűnt meg az a gyakorlat, hogy a jól gazdálkodó szervezetek jövedelmét a költségvetés átcsoportosítja; több száz, az egyik nápról a másikra élő gazdálkodó szervezetek száma; egyes helyeken megtorpant, máshol még el sem kezdődött a jó vezetői képességek, az igényesség, a korszerű szaktudás, a munkakultúra számon kérése, általánossá tétele, megbecsülése. Ehhez járul, hogy a szövetkezeti parasztság közösből származó jövedelme elmarad a más szektorban dolgozókétól. A szerkezet átalakításának igénye a mezőgazdaságot illetően sajátos. Itt a szerkezet nem szakítható el a gazdaságföldrajzi adottságoktól. Azt sem feledhetjük, hogy az agrártermékek szinte teljes összességükben — ha nyomott áron is —, viszonylag jól értékesíthetők. Ezt tudva kell alakítanunk az agrártermelés fejlesztésének korszerű, a versenyképességet megalapozó feltételrendszerét és tárgyi feltételeit. Nagyobb teret kell nyitnunk az értéktörvény érvényesülésének, a piaci erők működésének, az egyenlő esélyeken alapuló versenynek. Tovább kell oldani az ágazati és szektorális kötöttségeket. Fel kell hagynunk a tulajdonformák és a szektorok önkényes rangsorolásával. Az állam nem mondhat le arról a lehetőségről, hogy a gazdálkodást irányítsa, a gazdálkodókat befolyásolja a céljainak megfelelő magatartásra. De a szabályozó rendszer bürokráciáját le kell építeni ahhoz, hogy a felelős, hatékony vállalkozói gazdaság kibontakozhasson. Agrárgazdaságunk jövője társadalmunk és gazdaságunk fejlődésének függvénye és annak egyik alakító tényezője. Agrár- és szövetkezetpolitikánk már régen megnyerte az állami gazdaságokat, a termelő- és szakszövetkezeteket, a háztáji gazdaságokat és a kistermelőket, az élelmiszeripart. Rájuk számíthat, termelési kedvére és érdekeltségére hosszú távon alapozhat. A mezőgazdaság gátié tényezői Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke, a TOT elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy a párt politikai mozgástere — a külső körülmények • miatt — szűkebb volt a szükségesnél és annál. mint amit arról sokan feltételeznek. Ezzel összefüggésben felvetette azt a kérdést. hogy a rendelkezésre álló mozgástérben a párt megtett-e minden lehetségest és szükségest, majd így folytatta: mai fejjel — két évtized tapasztalata alapján — én is úgy gondolom, hogy a reformintézkedések részlegessége. lassú folyamata, netán elakadása vagy visszarendeződése drámai módon csökkentené a magyar társadalom cselekvőképességét, a gazdaság életerejét. — Komplex jellegű, a politikai és társadalmi intézményrendszerre egyaránt kiterjedő, részelemeiben egységes szemléletű, összehangolt változásokra van szükség szerintem is, olyanokra, amelyek munkára szorítanak, az alkotókedv és az alkotási lehetőség felszabadítását, össznépi lehetőséggé válását szolgálják és ösztönzik. A felszólaló ezután agrártermelésünket, agrárpolitikánkat értékelte. Ez — mondotta — nagymértékben járult hozzá annak idején az életszínvonal növeléséhez, a belső stabilitáshoz és eredményeink nemzetközi elismerésének kivívásához. Erősítette az osztályok és rétegek szövetségét, a közmegegyezést. Nem csekély mértékben szolgálta az utóbbi évek nehézségeinek elviselését, áthidalását. Mindenekelőtt az tette ezt lehetővé, hogy sohasem mondtunk le a különböző tulajdon- formák és szektorok együttes működtetéséről. A rugalmasabb szövetkezeti formák meghatározó szerepe jó találmányunk. Mint ahogy az a nagyüzem és a kisüzem, a közös és’ a háztáji célszerű ötvözése is. Jó' irányba hatott az átlagosnál ösztönzőbb anyagi érdekeltség, a nagyobb döntési szabadság, a kockázatvállalási és a vállalkozási lehetőség. A 60-as, de különösen a 70-es években, a termelési rendszerek életre hívásával is lehetőséget teremtettünk a legfejlettebb nagyüzemi mezőgazdasági technika és technológia importjához, az iparszerűség elindításához. Az alapvető szükségletek — de nem a valós igények — minimumának szintjén rendelkezésre állottak a tőkés valutákért behozott beruházási javak, a termeléshez szükséges anyagok, műtrágyák, növényvédő szerek, fehérjetakarmányok. alkatrészek és mások. Szaporodtak ugyan a hiánygazdálkodás jelenségei, de az ellátás viszonylagos rendezettségét sikerült megőrizni. Más kérdés, hogy később a magunk teremtette lehetőségeket nem mindig és nem mindenütt használtuk ki kellő hatásfokkal. A hazai gazdaság ismert korlátái, illetve Következetesen véghezvisszők a reformot A küldöttek. M ülésteremben Medgyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese az elmúlt időszak gazdasági folyamatait elemezve a többi között rámutatott: a magyar gazdaságot egy évtizede a stagnálás, a versenyképesség romlása jellemzi. A gazdaság gyors fejlődéséhez szükséges korábbi hajtóerők ma már 'kimerültek. így korábban a beruházások, de most már mindinkább a fogyasztás korlátozásával kényszerültünk fékezni az eladósodási folyamatot. Ezzel a közvetlen veszélyt sikerült elhárítani, de a szükséges struktúraváltozások. főként a gazdaságtalan tevékenység visszaszorítása. a jövő megalapozása elmaradt. A reformprogram megvalósítását következetlenség jellemezte. A 80-as években, különösen az évtized közepe óta ígéretes reformlépésekre került sor. A kisvállalkozás intézményesítése, a tőkepiac fejlesztése, a bankreform, az adóreform és a most napirenden levő társasági törvény a gazdaság önszervező (Folytatás a 4. oldalon)
